Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-21 / 8. szám

Régi és mai

Gondolatok egy elnök születési évfordulóján

Lchet-e késéssel megemlékezni évfordulóról?

ÉLETEM ELSŐ SZUPPLIKÁ- CIÖS SZOLGÁLATÁRA 1943 nyarán került sor, amikor teológiai tanulmányaim első évét befejeztem Akkor általában az volt a szokás, hogy a teológusok egyházmegyéjükhöz tartozó gyülekezetekbe jelentkeztek szupplikáci- ós szolgálatra. Én a balassagyarmati gyülekezetét választottam, ahol mint középiskolás diák fölnövekedtem. Budaker igazgató úrtól megkaptam a szupplikációs ívet, amely egyben megbízó levél is volt. A nyári szünet elején személyesen jelentkeztem a gyülekezet lelkészénél és megállapodtunk, hogy a szupplikációs szolgálat augusztus egyik vasárnapján lesz. Nagy izgalommal készültem az igehirdetésre, hiszen kimondhatatlanul izgalmas volt, hogy abban a gyülekezetben, ahol mint diák sok-sok igehirdetést hallgattam, most nekem kell az evangélium üzenetét ■ megszólaltatni Még most is emlékszem a textusra és életem első prédikációjára. Arról szóltam, hogy sok az aratni való és kevés a munkás.

Istentisztelet után Pohánka bácsi, a gyülekezet egyházfija vett gondozásába és máris indultunk a szupplikálásra. A parókia udvarán még megálltunk egy pillanatra a megkövesedett' farönk előtt és kísérőm megkérdezte, tudom-e hány éves ez a megkövesedett fa. Mivel fogalmam sem volt róla ő adta meg a pontos választ: „ötmillió két éves”. Honnan tudja ezt ilyen pontosan Pohánka bácsi?” — kérdeztem. „Két éve járt itt egy tudós és akkor megállapította, hogy ötmillió éves” — felelte nagy komolyan. De komolyra fordítva a szót, nekünk sietni kellett, mert hosszú szolgálat állt előttünk. Végig kellett látogatnunk az egész gyülekezetét.. Igaz, és könnyű helyzetben Voltam, mert a szót mindenütt Pohánka bácsi vitte. Bemutatott a családnak és elmondta, mi járatban vagyunk: Adományokat gyűjtünk a teológiára. Felejthetetlen volt számomra az az egy hét — mert a szupplikálás vasárnap déltől szombat délig tartott. Sose felejtem el, milyen nagy szeretettel fogadtak a gyülekezet tagjai különösen a Jószív utca. valamint a Kistábor és Nagytábor utca környékén. Milyen érdeklődéssel kérdezgettek, ki vagyok és miért választottam a lelkészi hivatást! Persze volt olyan eset is, hogy csak az előszobáig jutottunk. A cselédlány vitte be a ház asszonyának a szupplikációs ívet, aki ráírta és kiküldte az adományt, s mi mentünk tovább anélkül, hogy az adakozóval találkoztunk volna. Máig is sajnálom, hogy az elszámolásnál az ívet is le kellett adni a teológus Otthon pénztárában. Mennyi emlék elevenedne fel, ha most végigmehetnék az ívre jegyzett neveken! Teológus éveim során sok gyülekezetben szupplikáltam, de valamennyi között legelfelejt- hetetlenebb ez az első szupplikációs hetem maradt

AZ IDŐK VÁLTOZÁSÁVAL a szupplikációk gyakorlata is megváltozott. Az első nagy változás, hogy ma évenként egyházunknak szinte valamennyi gyülekezetében tartunk szupplikaciót. Erre azért van szükség, mert ma nemcsak a Teológus Otthon, hanem a Teológiai Akadémia fenntartását is szolgálják a szupplikációs adományok, hiszen ma mind a kettő egyházunk intézménye. Régen a Teológiai Fakultás állami intézmény volt. A Teológus Otthon irodájában minden gyülekezetnek van egy kartonja, amelyen fel van tüntetve, hogy a gyülekezet milyen időszakban fogad szuppliká- lást. Van néhány olyan gyülekezetünk, amelyben a szupplikáció- nak meghatározott napja van (virágvasárnap, húsvéthétfő, vagy karácsony II. ünnepe). A kartonra rávezetjük a szupplikáció dátumát, a szupplikáns nevét és az adomány összegét. A szuppliká- ciókat negyedévenként szervezzük. Egy ívre ráírjuk a gyülekezet nevét .amelyek ebben az időpontban szupplikánst fogadnak. A teológusok önként választanak gyülekezetek között.

A másik nagy változás, hogy ma már kevés gyülekezetben van

házankénti szupplikálás. A legtöbb helyen a lelkész előre meghirdeti az adakozást, s mire a szupplikációs szolgálatra sor kerül, az adományok már össze vannak gyűjtve. Más gyülekezetekben a szupplikációs szolgálat után van a zadakozás.

AZ ELMÚLT ÉVBEN Teológiai Akadémiánk hallgatói 174 gyülekezetben végeztek szupplikációs és 37 gyülekezetben teológusnapi szolgálatokat, tehát összesen 211 gyülekezetét látogattak meg. Az adomány össze 915 824 Ft volt. Ez az összeg 15 000 forinttal kevesebb az előző évinél. A csökkenés legfőbb oka, hogy az elmúlt évben több gyülekezetünk különböző okokra hivatkozva (tatarozás, betegség, lelkészváltozás)) nem fogadott szupplikánst. Lelkészképzésünk folyamatos támogatása érdekében — amint azt a legújabb Püspöki Körlevélben is olvashatjuk — arra kérjük gyülekezeteinket, hogy minden évben tartsanak szupplikációs adakozást. Ha valamilyen ok miatt teológus

AZ ÉV ELSŐ HÁROM HÓNAPJÁBAN LESZ EGY OLYAN VASÁRNAP, melyen minden gyülekezetünkben adakozásra kéri az igehirdető a gyülekezetét. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen az igehirdetés és az adakozás szorosan összetartozó eseményei az istentiszteletnek. Még abban sincs rendhagyó gyakorlat, hogy előző vasárnap szintén valamennyi gyülekezetünkben - meghirdetik az igehirdetők az adakozási alkalmat. Mégis rendkívüli ez az alkalom. A lengyel nép megsegítésére kérjük mi, igehirdetők testvéreinket.

Az év első három hónapjának valamelyik vasárnapján a perselybe dobott pénz a Magyar Vöröskereszt központjában élelemmé — kenyérré — változik, gyógyszerré lesz. hogy a kenyeret azok ehessék, akik arra rászorultak, a gyógyszert azok kapják, akiknek nagy szüksége van erre. '

NAGY ÖRÖMMEL HALLOTTAM EGY TÁJÉKOZTATÓT, ahol elmondták, hogy magyar népünk — ebben a kérdésben is megbizonyítva nemzeti egységünket — igen komoly segítséget nyújtott eddig is a testvéri lengyel népnek. Mi evangélikus magyarok vagyunk, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy magyar evangélikusok. Számunkra az evangélikus és a magyar „egy lélegzetre kimondott két drága

nem is jut el minden évben a gyülekezetbe, a lelkészképzés támogatására az adakozást akkor is kérjük, mert csak így tudjuk biztosítani lelkészképzésünk folyamatos szolgálatát.

A KÖZEL EGYMILLIÓ FORINTNYI SZUPPLIKÁCIÓ ADOMÁNY arról beszél, hogy gyülekezeteink és híveink szívügyüknek tekintik a lelkészképzést. Van néhány olyan gyülekezetünk is (Domony, Kiskőrös, Nagytarcsa) amelyben évenként kétszer is adakoznak a lelkészképzésre, a szupplikáció és a teológusnap alkalmából. Köszönjük híveink áldozatkész szeretetét. Teológiai Akadémiánk hallgatói és .profesz- szorai számára egyaránt lelkesítő az a tudat, hogy gyülekezeteink ilyen áldozatkész szeretettel támogatják a lelkészképzést. Az anyagi támogatás mellett kérjük gyülekezeteink és híveink imádságát is a lelkészképzés szolgálatáért, valamint azért, hogy Urunk küldjön újabb munkásokat aratásába. Selmeczi János

szó”. Ezért biztatjuk gyülekezeteinket, kicsinyeket és nagyokat, férfiakat és nőket a jókedvű adakozásra Abban a tudatban tesz- szük ezt, hogy a jókedv nem hanr gúlát, hanem hitbeli háttér. A hit és a reménység gyümölcse. Ezzel a jókedvvel osztozunk egész társadalmunk segítő megmozdulásában.

S MÉG VALAMIT ERRŐL AZ OFFERTÖRIUMRÖL. Hisszük es valljuk, hogy Jézus Krisztus él, s láthatatlanul de valóságosan ott van minden istentiszteleten. Úgy ahogy majd kétezer esztendeje ott állt a persely mellett és nézett. Az arcokat és a szíveket nézte, s a pénzt is. Mert tudta, hogy összetartozik ez a három — látszólag egymástól . távol eső — valóság.

Ez év első három hónapjában lesz egy olyan vasárnap, amikor a lengyel nép megsegítésére adjuk forintjainkat. A jókedvű arcokat és a jókedvű szíveket fogja Jézus nézni — s a forintokat. Hiszem azt ,hogy erőnkhöz mérten jelentős anyagi segítséget tudunk nyújtani a rászorulóknak. Hiszem azt, hogy azzal a szándékkal tesszük, hogy ezek a forintok is hozájárulnak ahhoz, hogy a lengyel nép békében, minden külső és belső feszültségtől mentesen élhessen és építhesse országát. így lesz „offertórium” a perselypénz, a szívek, az arcok és a forintok egységében.

Ruttkay Levente

Jánosy István

VÁLTOZATOK AZ ÖREGSÉGRŐL

öregekkel baktatok.

Isten lakik órjás diófákban.

Árnyas, füves kaptató alkonyégtől berzsenyes határban.

Nap arany foncsorzata pincék kétszem-arcán, öreg fákon.

Kukorica rőt haja, itt muskátli, ott leánder lángol.

Kisfiút anya viszi.

Ablaknál fügefa száz tenyéré.

Faragott bölcső, benn kicsi rúgkapál. Nap méze csorog fejére.

A gyerekkor szépeinek nem csemetéje, de upokája.

Meglódul az Idő. Íme sarj a sarjat mind sűrűbben váltja.

Kis baglyok az öregek: pillognak. Pulzusuk kezd kihagyni.

Hogy mondjam meg nekiek: szép e világ, kár volna itthagyni.

A fák is fréz lombjaik őszi lángolásában a legszebbek.

Ök is hogy gondjaik bennük ezer lánggá színesednek.

Nélkülük mi volnánk csóró-megszedettek.

(Megjelent a költő AZ ÁLMOK KÚTJA VÉGTELEN című kötetében, 1981-ben.)

Oíícrtórium a lengyelek megsegítésére

MERT F. D. ROOSEVELT éppen száz éve született, mégpedig január 30-án. Közel egyhónapi késéssel néhány gondolattal mégis megemlékezünk róla. A nagy elnökök sorába tartozik, nevét Washingtonnal és Lincolnnal emlegetik, s egyetlen elnök volt, akinél szakítottak az Államok a választási hagyományokkal, negyedszer is megválasztották elnöknek. A demokrata pártnak ilyen sikere azóta sem volt.

Miben rejlett a nagysága ennek a szemüveges, tudósképű embernek, aki mint egy amerikai reklámfotó „keep smiling”-je még ma is szembenéz velünk, aki 1932-ben, 50 éves korában ülhetett először Washington székébe. Értékelését a történelem elvégezte. Sok szó esett arról, hogy olyan időkben vette át a kormánykereket, amikor az Egyesült Államokban 15 millió munkanélküli volt, amikor az első világháború utáni gazdasági válság a tönk szélére sodorta nemcsak Amerikát, de vele együtt a tőkés világ valamennyi államát, lévén a dollár függvénye a fél világ. Érdeméül jelentik ki, hogy új gazdasági mechanizmusa — a New Dealnak nevezett agrárreform — enyhített a farmerek nyomorán, s nem kellett tengerbe önteni a kávét, mozdonyt fűteni a búzával. Egyszóval jó gazdasági érzékét dicsérik.

DE SOKKAL JELENTŐSEBBEN ESIK LATBA a nevéhez fűződő külpolitika. Ennek a külpolitikának az értékelése már nem ilyen egyértelmű. Arra a kritikus útra lépett, amelynek ösvényét Wilson taposta ki, aki elsőként szakított a Monroe-elvvel, és az amerikai politikát a világ szerves politikájává tette. A Monroe-elv feladásának eredménye volt az antant győzelme. De ennek az eredménynek árnyéka is volt. Egyfelől az amerikai gazdasági élet elképesztő válsága, másfelől Európa szörnyű eladósodása az USA-val szemben.

Roosevelt vallotta Wilkie ideológiáját: „a világ egy és oszthatatlan”, és ebben az oszthatatlan világban nagy szerephez akarta juttatni hazáját. Nyilván jószándék vezette az elnököt ezen az úton.. De az bizonyos, hogy egyre kevesebb szó esett Monroe téziseiről, arról, hogy Amerika az amerikaiaké, és hogy Amerika nem avatkozik be más országok, kontinensek ügyeibe.

AZ IDŐK RENDKÍVÜL KRITIKUSAK VOLTAK. Európában a fasizmus készítette elő a második világháborút, s fenyegette nemcsak a szomszédos népeket, de az egész kontinenst, sőt más világrészeket is imperializmusával. Roosevelt elnök időben észrevette ezt a szándékot, és vallotta, az Egyesült Államoknak nemcsak erkölcsi kötelességei vannak a harmadik birodalommal szemben. Jól látta, hogy Európában a Szovjetunió áll egyfelől a legnagyobb veszélyben, másfelől csak a Szovjetunióval létrejött szövetségi rendszer képes a fasizmussal szemben felvenni a küzdelmet. 1937 januárjában megbízható barátját, J. E. Daviest küldte Moszkvába a kapcsolatok létrehívására, és a szovjet gazdasági helyzet kifürkészésére, már ti. arra, milyen erővel képes a harmadik birodalom ellen felvenni a küzdelmet. (Híres naplója, bizalmas iratai „Moszkvai jelentés” címen kerültek kiadásra.) Davies jelentéséből megtudjuk, hogy Kalinin és a szovjet vezetőség bizalommal fogadta a közeledést, és Rooseveltet nemcsak nagy elnöknek tartotta, de megbízható barátnak is, akivel ki lehet építeni az antifasiszta koalíciót.

Az USA tehát másodszor Roosevelt idejében lépett ki elszigeteltségéből. A világ életére ez a lépés óriási hatással volt. Az az ember, aki gyűlölte a háborút, és vallotta, hogy „nem fogadhatjuk el azt a rideg tételt, hogy a háború szükségszerűen, örökké az emberi sors egy része marad”, mégis háborúba szólította népét: „eltökélt szándékunk, hogy a meghódított népeket visszahelyezzük az emberi lények méltóságába. akiknek joguk van a szólás, a vallás szabadságához, á' fléikü- lözésmentes élet és a félelemmentes élet szabadságához'“'. „A világrend, amelyet mi keresünk — jelentette ki —, szabad országok együttműködése. közösen munkálkodva egy barátsággal átszőtt, civilizált társadalomban, de koncentrációs tábor és meszesgödör nélkül.” (1941.)

Ezek tiszteletre méltó és a demokratikus világ részéről kedvezően fogadott elvek voltak. Az antifasiszta koalíció végül is győzelemre juttatta a demokráciákat.

KEVESEN TUDJÁK AZ ELNÖKRŐL, hogy mélyen vallásos volt. 1938-ban jelentette ki: „Kételkedem benne, akad-e a világnak akár egyetlen problémája is, legyen az társadalmi, politikai, gazdasági természetű, amely ne volna tökéletesen megoldható, ha az emberek és nemzetek életüket a Hegyi Beszéd egyszerű tanításának szellemében irányítanák." (Ezt a szemléletet később Gandhi is vallotta.) „Ellenségeinkkel, akik a gyűlölet elveit hirdetik és gyakorolják, mi az emberszeretet és az értünk és a minden emberért jelenvaló isteni gondviselésbe vetett hitünket állítjuk szembe.” Roosevelt theizmusa megkapó, és szinte naivnak hat abban a rideg és számító plutokrata világban. Mindenesetre szemére veti népének, hogy a hagy vallásszabadságban, a gyermekeknek csupán 20%-a vesz részt vallásoktatásban.

1945. FEBRUÁR 12-én, fiatalon, 62 éves korában halt meg. Halálával megroppant a koalíció, más erők léptek a színre. Churchill megrögzött oroszellenes szelleme uralkodott el. A szövetségi rendszer, amelynek jövőjét olyan ragyogónak képzelte el az elnök, és amelynek útját Casablanca és Jalta fémjelezte, Potsdamban megtorpant. Itt már csak pohárköszöntökre tellett az erőkből. Roosevelt fáradozása és koncepciója, az antifasiszta szövetségi rendszer széthullott, a világ polarizálódott, új erővonalak sodrásába került.

De akkor, amikor a világ politikai színpadán enyhülésről beszélnek, amikor a tárgyalóasztal mellé ülnek az ellenfelek, újra meg újra feltámad Roosevelt szelleme. S ha az a kérdés, mi a titka az elnök nagyságának, akkor röviden így fogalmazhatjuk meg: Roosevelt felismerte a világban uralkodó realitásokat és azt, hogy a világ nagy kérdéseit csak közösen lehet megoldani.

Kédey Pál

Böjt felé igaz megtéréssel

A böjti időszakra való készülés utolsó — ötvened — vasárnapján az evangéliumi igében Jézus harmadszor jelenti szenvedését tanítványainak, s utána elindul Jeruzsálembe, szenvedései színhelyére. Megható és egyben csodálatos az a figyelmesség és szeretet, ahogyan a meg nem értett és teljesen magára hagyott Krisztus megáll a vak ember kiáltására, magához hívatja, meghallgatja és meggyógyítja őt.

Jó volna, ha a mi szemünk is megnyílna annak meglátására, hogy Krisztusban, az Isten Fiában meglássuk a bűn és halál fogságában szenvedő világ Világosságát, Szabadítóját, Megváltóját.

•A levélbeli ige a szeretet himnuszában azt a szeretetet állítja elénk, amely az önmagunkról való lemondást és a másokért való áldozat hozatalt hirdeti. Csak ebben a mindent feloldó és mindent megoldó szeretetben van jövője életünknek.

A mai vasárnap arra biztat, hogy vegyük ajkunkra a zsoltárok könyörgését, és a próféta vallomását úgy, ahogyan a bevezető oltári igék mondják: „Légy erős kősziklám és váram Istenem, a te nevedért vezess és terelgess engem” (Z'-R 31,3—4) — és „Áldott legyen az Úr neve örökkön örökké, mert övé a bölcsesség és az erő” (Dán 2,20).

*