Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-21 / 8. szám

GYERMEKEKNEK.

„írok nektek, ifjak...”

Gondolatok nemzeti kultúránkról

Ne ölj!

Mit gondoltok, miért adta Isten ezt a parancsolatot? Mi oka volt erre?

ISTEN ELŐRELÁTÓ, GONDOSKODÓ SZERETETTEL teremtette meg a világot, az emberiség otthonát. Az eget, a Földet és rajta minden élőlényt: a fákat, virágokat, állatokat, a tengerekben nyüzsgő- halakat — mindent, ami a földön, a vízben és a levegőben él és mozog. Minden teremtménynek megvan a maga helye és feladata ebben a csodálatos élővilágban: a picike hangyától egészen az óriási elefántig. Bennünket is Ö teremtett és ránk bízta az egész világot, hogy gondozzuk, őrizzük és ismerjük meg titkait. Az élet tehát Isten ajándéka. Mivel pedig Ö adta, egyedül áz ő joga elvenni is. Ezért nem rendelkezhetünk még a saját életünkkel sem korlátlanul. Ezért nem rongálhatjuk a szervezetünket, egészségünket sem. Ez az egyik ok.

A másik az, hogy. Isten nagyon jól tudta, azt, hogy mennyi gonoszság rejtőzik bennünk, és ezért mennyi baj fenyegeti az életet. Ha valaki megbánt titeket, csúfolódik, vagy éppenséggel megüt, vagy megrúg, ti sem hagyjátok magatokat, és előbb- utóbb kitör a verekedés. Ez a felnőttek esetében is így van. Isten tehát ezzel a ’ parancsolattal azokat védi tőlünk, akikre mérgesek. dühösek vagyunk, hogy. ne bántsuk őket.

MINDEBBŐL TALÁN RÁ TS JÖTTETEK MÁR ARRA. hogv ölni nemcsak fegyverrel lehet. Minden olyan cselekedet gyilkosságnak számít, amivel megkárosítjátok, megrövidítitek mások életéi Jézus is beszélt tanítványainak erről a parancsolatokról, ö azt mondta, hogy az is öl, aki haragszik, vagy rosszat, csúnyát mond valakire — teljesenmindegy, hogy okkal, vagy ok nélkül. El tudjátok képzelni, mennyire fájhat például édesanyátoknak az, amikor visszabeszéltek, vagy nem engedelmeskedtek neki? Percekkel rövidíti meg minden ilyen eset az életét. Nyelvvel, szóval is lehet ám ölni, de még mennyire!

VISZONT NEMCSAK AKKOF SZEGJÜK MEG ezt a parancsolatot, ha rosszat teszünk, hanem akkor is, ha tudnánk a társunkkal jót tenni, de nem tesszük. Pl. ha megóvhatnánk a kis testvérünket attól, hogy belemenjen a csalánba, vagy magára rántsa a forró levest, de lusták vagyunk megtenni. De gyilkosságnak számít az is, amikor ahelyett, hoav védenénk a természetet, az élővilágot, Isten teremtményeit, oktalanul pusztítiuk. Minden esv'- csúzlizott kismadár, elszórt szemét. kitördelt csemetefa — mind-mind ide tartozik.

Ezek után ti még nem estetek kétségbe, hogy hány esetben bizonyult rátok a gyilkosság? Mert én igen. A gyilkosság büntetése pedig minden államban halál, vagy életfogytiglani börtön. Isten ítélete is ez. Ö azonban azt akarja, hogy ne kelljen meghalnunk. életért az életünkkel fizetnünk. Ezért valaki már meghalt helyettünk: Jézus Krisztus. Isten Fia. aki engedte magát megölni, hogy mi élhessünk.

Hanvay Mária

EVANGÉLIKUS-ORTODOX PÁRBESZÉD INDIÁBAN

„A tanításban és az egyházi szolgálatban megmutatkozó különbségek ne legyenek útjában jg?us Krisztus iránti közös elkö- telezettségünknek. Személyéhez és szolgálatához való hűségünk vágyat ébreszt bennünk arra, hogy jobban megértsük és megismerjük egymást tanításunk, liturgiánk és egyházi szervezetünk különbségei ellenére is. Ez a vágy azonban a lelkészek és a hívek nagy részéből még hiányzik. Ébresszük fel bennük is. Nemcsak a kétoldalú párbeszéd a feladatunk, hanem ezt a párbeszédet minden egyházzal folytatnunk kell.”

A fenti idézet a hatodik indiai evangélikus-ortodox dialógus zárónyilatkozatából való, a megbeszélést az elmúlt év végén a kot- tayami (Kerala állam, Dél-India) ortodox szemináriumiján tartották. Az összejövetel különös jelentőséget nyert azáltal, hogy 1981-ben volt a Niceai Hitvallás 1600. évfordulója. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a Niceai Hitvallás tanítását az egész keresz- tyénség elfogadja. Ez a tény már önmagában is hozzájárulhat az ortodox és más egyházak közötti kapcsolatok javításához. A két felekezet Indiában eddig már tíz megállapodást kötött egymással. — A következő megbeszélés témái: „Az egyház szentségi titkai” és „Megszentelődés, megdicsőülés és Isten megjelenése”.

„Szeretlek múltam felmagasz- talója, napjaim rangja, méltósága jövőmnek” — így vall Váci Mihály hazánkról egyik versében. Múltunk, jelenünk és jövőnk szorosan kapcsolódik országunk, hazánk múltjához, jelenéhez, jövő j éhez.

„MÉLYSÉGES MÉLY A MŰLTNAK KŰTJA” — kezdi Thomas Mann József-regényét. Mélységes mély nemzeti örökségünk, melyből állandóan „friss vizet” meríthetünk. Erről az üdítő, frissítő, tisztító vízről művészeink nemcsak tudnak, hanem lelkesedéssel vallanak is róla. Vagy egyszerűen „csak” műveikből érezhetjük a szoros kötődést. Népi kultúránkból, népi hagyományainkból oly sok, oly jelentős művészünk merített. A zenéből csak két nevet emelek ki: Bartók és Kodály nevét. A költészetből szinte ki sem emelhetünk senkit, hiszen költőink közül majdnem mindenki merített a népi hagyományokból. Megtaláliuk a néni motívumokat képzőművészeinknél is. Az eevik legfiatalabb művészeti águnk, a filmművészet is beépíti a néni hagyománykincseket jelbeszédébe.

De ne csak a népművészetre gondoljunk. Hiszen gondolhatunk

mindazokra a művekre, a tudományban, a művészetben elért eredményekre, melyek nélkülözhetetlen, gondolatainkat tápláló forrásként jelen vannak mindennapi életünkben.

NÉPÜNK KULTÚRÁJÁRÓL SZÓLVA nem feledkezhetünk meg reformátor elődeinkről sem. A külföldről jött tanítást nem egyszerűen átvették, hanem azt magyar talajon, magyar üggyé tették. A reformációval kezdődött hazánkban is a nemzeti nyelv elismerésének ideje. Nemcsak a beszélt, hanem a nyomtatott szó is megkapta méltó rangját. A nyomdák és az iskolák felállítása jelentős tette volt ennek a kornak. Károlyi Gáspár fordításában a Biblia nemzeti nyelvünkön szólalt meg. Bornemisza irodalmi értékű prédikációi. magyarra fordított Elektrája, Sztáray drámái, Szenczi Molnár Albert magyar zsoltárfordításai mind-mind felbecsülhetetlen nemzeti értékeink. A nagy elődöknek méltó utódai voltak azután Berzsenyi, Kossuth, Petőfi, Mikszáth, Jókai, Arany és folytathatnánk tovább a sort. Nemzeti kultúránkon belül van tehát egy terület, mely különösen kedves nekünk.

Lukács Istvánra emlékezünk

Lukács István földi vándorútja 81 évig tartott. Ez az idő is nagy ajándék volt!

Bábonymegyeren született. A korán árvaságra jutott ifjú Bony- hádon és Sopronban tanult. Ezután Körmenden egy, Győrben három évig volt hitoktató leikész. Tanítványai ma is szeretettel gondolnak melegszívű hitoktatójukra. Bobán öt és fél évig, Kemeneshőgyészben pedig 6 évig volt gyülekezeti lelkész. Közben ösztöndíjas a Halle-Wittenbergi egyetemen. Tanulmányútja során megismerte a diakonissza munkát. 1940-től mint győri lelkész magyar evangélikus egyházunk akkori egyik hetilapjának, a Ha- rangszónak lett szerkesztője. A háborús időkben rengeteg harccal és utánjárással biztosította a lap megjelenését, a nyomdát pedig új, korszerű gépekkel szerelte föl. Ugyanakkor a Szeretetház igazgató-lelkésze, középiskolás fiatalok nevelője, diakonissza nővérek lelkipásztora, a Szeretetház új részének pedig építője! Nagy munkát végzett egyházunkban és a győri gyülekezetben! Ezt nem szabad elfelejtenünk!

Sok és sokféle munkájában 52 éven át felesége volt segítője és negyed századon át — ápolója. Házasságukban egy fiú és egy leánygyermeket kaptak.

Betegsége miatt 195ti-ban nyugalomba vonult. Mennyei Gazdája hűséges szolgáját újabb feladattal bízta meg. Betegágyából Krisztusra néző csendes türelém- mel a szenvedés elviseléséről prédikált. Végül elfogyatkozott teste és sokat fáradó hűséges szíve. (Zsolt 73,23—26) S. J.

Kérdéseink

1. Ki volt az első gyilkos a Bib- 4. Hogyan viszonvult Jézus a

liában? kivégzőihez?

2. Hol található az Újszövetségben Jézus magyarázata az 5. pa- Válaszaitokat március 7-ig a rancsolatról? következő címre küldjétek^ be:

3. Mi az emberölés büntetése az Evangélikus Élet Szerkesztősége,

Ószövetségben? Budapest, Puskin u. 12. — 1088.

NEMCSAK AZZAL KÖTŐDÜNK EGYMÁSHOZ, hogy eb^ ben az országban élünk, hogy magyarul beszélünk, hanem elsősorban azzal a közös kultúrával, amelyet magyar nyelvünkön hoztak létre őseink. Nemcsak nyelvében, hanem kultúrájában is él a nemzet. Abban a kultúrában, amely „napjaink rangját” megadja. Hiszen sem a tudomány, sem a technika, sem a művészet nem idegeníthet el az embertől, nem távolíthat el minket egymástól. Napjaink rangját ezek az alkotások úgy adhatják meg, hogy általuk — Váci Mihályt idézve — „testvérek portája’’ lesz hazánk.

Kevés, ha csak a mélységesen mély kútra gondolunk. A vízzel élni kell. „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet” — írta Vörösmarty. Kulturális örökségünk nemcsak összetart minket, hanem további feladatokra is serkent. Másik nagy költőnk, Petőfi így buzdít: „Föl, föl hazám, előre gyorsan, megállni félúton kívánsz?” Az együtt gondolkodás, az együtt cselekvés kulturális örökségünkből következik. Hiszen ahogy Ady írta: „a Mában élni a Jövőért, ez a feladatunk.”

Milyen jó örökségünket idézni, az ismert sorokat, az ismert neveket csak kimondani is. Mint ahogyan a közös ismerősök az addig idegeneket is egymáshoz kötik, úgy köt közös múltunk, közös jelenünk és jövőnk egymáshoz minket.

AZ IGAZI MŰVÉSZEK, AZ IGAZI „MAGYAR MESSIÁSOK” soha nem engedték meg maguknak, hogy műveik valamiképpen ne ébresszenek felelősséget a ma, itt élő emberben. Soha nem volt jellemző az igazi alkotókra a „csak szórakoztatni” jelszó.

„Szeretlek... méltósága jövőmnek” — írta a költő. Nemzetünk méltóságára a művészek mindig is vigyáztak. Nemzetünk méltóságát tudósaink mindig is elősegítették eredményeikkeL felfedezéseikkel.

Hangzott és hangzik Szüntelenül tudósaink, művészeink felé Ady eltántorodást nem ismerő felszólítása: „Őrzők vigyázzatok a strázsán. Az Élet él és élni akar. „Mi pedig ezt az életet közösen, ebben a hazában úgy szeretnénk leélni, hogy közben kulturális értékeinket védjük, ápoljuk. Állandóan merítve múltunk mélységes mély kútjának éltető vizéből. Abból a vízből, mely nélkül elképzelhetetlen lenne „napjaink rangja”.

Nagy László

Olvasónk írja

Az öregele éve leapcsán

Vénségemig hordoz szent karja, tőlem a jót meg nem tagadja, üdvöm az Űr!

Amikor ezen sorokat megírtam azoknak akarok segítségükre lenni, azokra gondolok, akik a mi atyáink és anyáink, azokra, akik a mindennapi életből kiszorultak, illetve visszavonultak. Sokan közülük testileg, és lelkileg frissek. De éveik miatt, amiket Isten kegyelemből megéltek, öregeknek számítódnak.

Az öreg szó nem gúny, hanem csak megjelölés éspedig kitüntető megjelölés. Kívánatos volna, hogy a mi nemzedékünk tudjon ismét örülni az öregkornak, mert az öregkor valami szép és kitüntető dolog. A Szentírás szerint az Isten kegyelmének és irgalmának jele: Én hordozlak titeket meg- őszüléstekig. Az öregnek kijár a tisztelet, mert a hosszú évek során ők Isten irgalmáról és hosz- szútűréséről, jóságáról tehetnek bizonyságot, s ezért az ő szerete- tének és hűségének elhívott tanúi.

Az érettkor

Korunknak jellemzője, hogy nemzedékünk az öregkor öröme és szépsége iránt elveszítette az érzékét. Ezért hasonlít olyan emberhez, ki csak a tavasznak és a nyárnak tud örülni, de az őszt nem szereti, mert utána jön a hideg tél. A gyümölcsérés nem érdekli őket, — ők csak virágokat és érett gyümölcsöket akarnak

látni, s megvetik az érett gyümölcsöt.

Az a szomorú tény, hogy nemzedékünk elveszthette az öregkor iránti érzékét, mutatja, hogy milyen helytelen a mi elgondolásunk. Ennek bűne nem csupán a fiatalokon múlik, hanem a mi öregeinken is. Tőlük maguktól lehet hallani ilyesféle panaszt. Ók mondják, mikor az ember már nem tud dolgozni, értelmetlen az élet, hisz már nincs ereje teljében. Emellett sok gyermek érezteti szülőjével, hogy nekik ők már feleslegesek, útjukban lábatlankodnak.

Ez a gondolkodás egy elferdült életfelfogásnak a következménye. A hibát nem ott lehet keresni, hogy az emberi élet azzal nyeri meg a maga értékét, hogy dolgozik, hogy értékünk a testi teljesítményektől függ. A Biblia minket egészen más meggondolásra int. Megmutatja nekünk, hogy a mi teljesítményeink semmit sem érnek, hiszen azok bűntől fertőzöttek. Ezért mondja Luther: Erőnk magában mit sem ér. Határozotton beszél arról, hogy mi egészen Isten kegyelmére vagyunk utalva. Gerhardt Pál is azt írja: Mik vagyunk mi és mink van nekünk, tőle jön minden,

minden az ő kegyelmi adománya.

Abban van az öregkor szépsége, hogy arra van hivatva: életükbe való betekintés révén a fiatalabb nemzedéknek élményeikről, életük örök igazságáról bizonyságot tegyenek.

Akkor lesz minden öregkor széppé, ha Isten kegyelméről és irgalmasságáról való bizonyság- tétellé válik, érik meg. Szinte egy ember életfájának ez a bizonyságtevés a gyümölcse. Szegénység és gazdagság, egészség és betegség az öregkor szépségében nem döntő. Ismerek gazdag embereket ,akik öregségükben csak jajgatnak és panaszkodnak. Legnagyobb szomorúságuk, hogy nem tudták megakadályozni az öregség elérkezését. Ismerek betegeskedő szegény asszonyt, kinek minden látogatásomkor van hálálni valója, kinek az ajkán a beszéd mindig Isten irgalmasságáról való bizonyságtétellé lesz.

Az öregkor az emberi életnek a legértékeseb ideje, az érés ideje, amikor Isten irgalma és jóságra egészen különös módon láthatóvá lesz, megnyilatkozik.

Hogy így láthassuk az öregséget, ahhoz gyakorlott szem kell, mely nem a múlandó örömöket látja meg, hanem Isten cselekvését és munkáját mint maradandó örömet, ami azon bizonyságtételben foglalható össze: Isten kezében vagyunk.

„Azért nem csüggedünk, ha a mi külső emberünk elbomol is, a belső mindazon által napról napra megújul ,mert nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézünk.”

Az öregség örömei

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek” így ír az érettkorú apostol. Az öregkor sem ok számára arra, hogy többé ne • örüljön. Megmutatja, hogy a keresztyén ember öröme nincs kötve sem korhoz, sem a külső körülményekhez, sem a viszonyokhoz.

Az öregkornak az örömei természetesen egészen mások mint az ifjúságé, ami nem tartós. Az öregkor örömei a legtöbbször jobbak és szebbek mint az ifjúságé, mint ahogyan az őszi nap világosabb és melegebb, mint a tavaszi.

Az öregkor örömeihez hozzátartoznak azok a napok és órák, mikor a gyermekek és unokák összegyűlnek nagyszüleik házában. Az elrohanó és sietős örömei az ifjúságnak összehasonlíthatatlanul kisebbek • ahhoz képest, mikor a családi házban ösz- szegyülekeznek és együtt vannak a szülői házban. Mily szépek ezek a beszélgetések, mikor a szülők emlékeznek és elmondják örömeiket gyermekeiknek ifjúságuk idejéből és mint segíthettek szüleiknek betegségük idején.

Van öreg, akinek megadatott, hogy öregségében másnak szeretetszolgálattal örömet szerezzen. Milyen örvendezve mondják sokan, ezt csinálta nekem- öregapám . és öreganyám öregkorában.

Áldásossá lesznek a napok, mikor azokat értékes olvasmányok töltik ki. Jó könyveknek az olvasása segítségünkre van abban, hogy megkülönböztessük a nagyot a kicsinytől, az értékest az értéktelentől. Elveszik az időnket, de meg is gazdagítanak bennünket. Mikor az Élet Könyvét olvassuk ezen tapasztalatok világában, olyan öröm kél szívünkben, amit nem zavarhat meg az öregkornak a kínja sem. Az öregkor u. i. a legmélyebb örömök forrása a Jézus Krisztusban való hit által, aki megfeszíttetett és meghalt értünk. Ez a hit kínálja mindazt, ami az ember életét ör- vendezővé teheti: az pedig a bűnök bocsánata, de reménység is, ami túlutal a síron. Igen, örömöm, hogy Istené vagyok, aki engem teremtett és megváltott.

(K. Schenkel: Az öregek erőforrása című könyve alapján)

Baráth József