Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-19 / 51. szám
GYERMEKEKNEK. Jézusé vagyok Gál 2, 20 Kimondhatalanul nehéz az árva az Istennel való közösségből, a gogyermekek sorsa. Nincs édesany- nosszal — a Szentírás kifejezésé- juk, sem édesapjuk, nincs senki, vei a Sátánnal — kerülünk közösakihez igazán tartoznak. Álla- ségbe. Észre sem vesszük, hogy műnk ezekről a gyermekekről is lassan egészen a Sátán rabságába gondoskodik. A gyermekotthonok- kerülünk. Amikor észrevesszük, ban mindent megkapnak: lakást, már'késő, a saját erőnkkel nem ellátást, í'uhát és nevelést. Egyet tudunk kiszabadulni rabságából, azonban nem kaphatnak meg: a isten azonban elküldte Jézus szülői szeretetek Ez a szeretet Krisztust a kiszabadításunkra, hiányzik ezeknek a gyermekeknek Jézus ezt a munkát el is végezte, az életéből és ezert mindig irigy- Amint az elmúlt heti alkalommal kedve gondolnak azokra a társa- olvashattuk, megváltott bennün- ikra, akik családi otthonokban el- ^et a sátán rabságából. Nem vezhetik szüleid szeretetének me- pénzzel, hanem szent és drága legét. Azok a gyermekek, akiknek vérével, ártatlan szenvedésével vannak szüleik, sokszor nem is és halálával. Mindezt azért tette, gondolnak arra, hogy milyen nagy ft0gy egészen az övéi legyünk, áldás számukra, hogy vannak szü- hozzá tartozzunk és a vele való leik, hogy tartoznak valakihez. közösségben éljünk, azaz nagyon A gyermekek Sokszor terhesnek bádogok legyünk. Persze ehhez érzik a szüleiktől való függőséget az szükséges, hogy ne akarjunk és azt a fegyelmet és rendet, tovább a gonosz rabságában élni, amely a szülői otthonban korul- hogy engedjük magunkat kiszaba- veszi őket. Sokan alig varjak az dítani. Aki meglátja, hogy a Sátán időt, hogy felnőttek legyenek es rabságában élve előbb vagy utóbb megszabaduljanak a szülői ott- elpusztul, önmagával is megha- hon kötöttségeitől.^ A szülői ott- géniig az örömmel fogadja Jézus honból menekülő gyermekek, Krisztus szabadítását, az boldo- azonban előbb vagy utóbb rajon- gan vallj a. hogy most már egének arra, hogy milyen áldás volt szen jézusé és nem szakíthatja el számukra a szülői otthon. Ekkor ^ többé Jézustól semmi, látják be, hogy szüleik nagyon szerették őket és hogy a szülői A Szentirasban sok olyan em- otthon fegyelme az ő érdeküket bérről olvashatunk, akiket Jézus szolgálta, hogy tisztességes, ren- kiszabadított a Sátán rabságából des emberekké legyenek. A szü- és akiknek élete ezután egészen lői otthonból való elvágyódás és megváltozott. Ezek között talán a elmenekülés legtöbbször a rossz legismertebb Pál apostol, aki az- útra való térést jelenti. előtt Jézus követőinek üldözője Mindnyájunknak van egy közös volt, de a Jézussal való találkozás édesatyja, Isten. A vele való kö- után az evangélium legszorgalma- zösség, a hozzá való tartozás sabb apostola lett. Pál apostol ugyanazt jelenti számunkra, annyira átélte, hogy a Jézussal mint a szülői otthon: szeretetet, va^ó találkozása után egészen a gondtalan boldog életet. Sajnos, Jézusé lett, hogy egyszer azt mennyei Atyánkkal is úgy va- mondta, hogy most már valójában gyünk, mint földi szüléinkkel, nem is ő él, hanem a Krisztus él Terhesnek érezzük szeretetét, gon_ benne. doskodását, ezért elvágyódunk a Jézus azt szeretné, hogy mi is • vele: való közösségből. Sokszor mindnyájan egészen az övéi leúgy elhagyjuk őt, mint a tékozló gyünk, hogy az énekköltővel fiú elhagyja édesapját. Csak ké- mindannyian tiszta szívből Valison vesszük észre, hogy kikerülve hassuk: „írók nektek, ifjak...” Karácsonyra készülünk Amennyire az ünnepi Időre a csend a jellemző, annyira a megelőző hetekre, napokra a mozgás, a zaj és a kapkodás. Készülődésünk jelszószerű mondata: csak el ne felejtsek valamit! Karácsony előtt ez különösen jellemző ránk. Rokonok, barátok és ismerősök jutnak az eszünkbe, akikkel találkoznunk kellene, akiknek ajándékot, lapot vagy levelet kellene, még küldenünk. Rengeteg terv és ötlet születik bennünk, hogy hol és hogyan töltsük majd el az ünnepi pihenőnapokat. Égy komputernek is nehéz lene befogadnia azt a sok rendszertelen és kapkodó gondolatot, ami karácsony előtt eltölt minként. Ügy gondolom, mégis akad néhány terület, amire ebben az esztendőben is érdemes odafigyelnünk az ünnepi készülődés közben, nehogy végképp elfelejtett dolgok listájára kerüljenek. Tekintetünk Ezt a szép, régi magyar szavunkat jó lenne alaposan megjegyezni karácsony előtt. Benne van az, ahogyan ránézek a körülöttem élőkre, ahogy járok a munkahelyemen, amilyennek látnak engem az emberek. Jó lenne felújítani, átrendezni. Ha túl kemény volt, . legyen lágy. Ha félrevonultam, most legyek nyitott. Ha valakire nem fordítottam oda tekintetemet, most legyen erőm és kedvem hozzá. Milyen hatalmas gyógyító erő, ha valaki nemcsak „tekintettel van rám”, hanem felém is fordul és szeretettel tekint rám. Karácsony éppen egy megmagyarázhatatlan, hatalmas tekintet inkarnációja. Hányán várják, és éppen tőlünk várják, hogy változzunk, közelebb kerüljünk, hogy végre elérhetők, befogadók és elfogadhatók legyünk. Szavunk Tisztulnia lenne jó. A szeretet, békesség és öröm ünneplésére fiatalos szókincsünk majdnem képtelen. Sok lett az indulatszó, romlott szavaink értéke és elhaltak az egyszerű, csendes és szolid tartalmak. Vajon el tudjuk még mondani Jézus születését úgy, ahogy nekünk elmondták eleink? Nem lenne hiábavaló elővenni egy-egy evangéliumot és elolvasni végre a karácsonyi történetet. Körülnézni költőink karácsonyi versei között, kiválasztani, amely a legjobban tetszik és előkészíteni a a szentesti családi gyertyagyújtáshoz. Kis befektetés lenne, de hihetetlenül megszépítené és gazdagítaná szótárunkat. Akaratunk Csendesedésre kellene indulnia. Észrevétlen átalakulhatna, mert másokért kell majd figyelnem. Az igazi öröm és szeretet is csak akkor születik meg, ha mások örülhetnek és szerethetnek. Karácsonyra úgy készülhetne fel legjobban az akaratom, ha elfelejtene engem és elkezdene másokat figyelni. Milyen nehéz egy kisgyermek „akarom” szavát kérdéssé alakítani: „te mit szeretnél?” Mennyivel nehezebb és bonyolultabb folyamat ez majdnem felnőtt korban! Mindenben valósuljon meg, ami tőlem indul és értem történik. Karácsonykor egy „kisgyermekben” győztes lett egy akarat. Az az akarat, amelynek célja minden ember üdvössége. Mozdulatunk Valójában megvan, csak nehezen jön lendületbe. Karácsony küszöbén előttünk lehetnének azok, akik már képtelenek erre. Mennyire várja ilyenkor a látogatót az idős ember, a beteg és az elhagyott. Külön ünnepi látogatási tervet készíthetünk. Ki az a környezetünkben, akinek aligha mondja valaki is: kellemes karácsonyt! Különleges mozdulatra lenne szükségünk, hogy elinduljunk azok felé is, akikkel nem vagyunk a legjobb viszonyban. Talán nézeteltérés vagy kisebb vétség okozta egyszer régen a bajt. Most rendezni lehetne. A karácsony előtti „bocsáss meg” ünnepteremtő erejű. Nemcsak bennem születik meg így a nyugalom és a béke, hanem sokakban, akik már lemondtak róla. Hallásunk Most csak egyetlen területére gondoljunk! Örömöt, reményt és erőt kellene hallanunk. Egyre képtelenebbek vagyunk rá. Pedig az ünneptől reméljük és várjuk, hogy különleges és hosszú távra elegendő fényt sugároz majd a hétköznapokra. Bár-» mennyire is bennünk van a fiatalos dac, a meghitt, csendes percekről, az egymás arcán felfedezhető mosolyról vagy könnycseppről nem akarunk lemondani. Kiki közülünk szeretné megérni a meghitt percet a családi karácsonyfa előtt, amikor majd minden annyira más lesz, melegség tölt el minket kívül-belül, mert kedves és ünnepélyes minden, ami történik. Hogy ezt nem ajándék és nem külsőség teszi pusztán ünneppé és egyedivé, azt érezzük, de mit tehetünk érte? Érdemes készülni rá? Meghallani csak azt tudom, aminek a szavait jelzéseit ismerem. Igaz, ez a karácsonyi ünnepre vonatkozóan is. Ha eddig nem tettem, e.lővehetem a Bibliámat karácsonyig minden nap. Kereshetek egy-egy szakaszt. Szép új énekeskönyvünkben megnézhetek néhány ádventi, karácsonyi éneket. De kereshetek családom minden tagja számára egy-egy bibliai verset, egy szép. kézzel írott lapon az ajándék fölé helyezhetem, hogy felkészített hallással azt halljam, ami karácsony igazán legszebb zenéje: Jézus jelen van. Itt van nálam is. A nagy készülődés igazi irányítója lehetne gyermekkorunk régi, karácsonyi7 versének megértése: Mondjatok akármit, Jézusé vagyok. Bűn, világ nem számít, véle maradok. Szívem csak az övé, övé örökre, Nem vonhat el tőle többé semmi se. Selmeczi János — HIBAIGAZÍTÁS. A decem- „Magány” című vers szerzője héber 5-i számunk 3. oldalán közölt lyesen: Vízi Zsuzsa. — SZÜGY. November 21-én Tóth-Szöllős Mihály kecskeméti lelkész a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese igehirdetéssel szolgált az anyagyülekezetben, a mo- horai és a patvarci filiában. Szügyben a presbitérium részére előadással szolgált „A presbiter segítőtárs” címmel. — HALÁLOZÁS. Schreiner Lajos, az óbudai gyülekezet évtizedeken át v.olt hűséges presbitere 83 éves korában elhunyt. Ham- vasztás utáni temetése december 28-án, délelőtt 10 órakor lesz az óbudai temetőben Görög Tibor lelkész szolgálatával. Az elhunytban Schreiner Vilmos pestújhelyi lelkész édesapját gyászolja. „Szeretném az Istent Nagyon dicsérni, De én még kisfiú vagyok Csak most kezdek élni.” Ez a gyermeki alázat talán naivnak tűnik kicsit, de a Jézust köszöntő ember egyetlen lehetséges készülése. Szabó Lajos Mezei Mária: A Éhessé tett a szeretetre (Részlet) ... Nem, ez nem „érdekes véletlen”, ez igenis a térdre kényszerítő égzengéses Csoda volt, amire vártam, amiért kínlódtam egész életemben, ami feloldott minden kételyt, és bizonytalanságot bennem. A Csoda, ami véglegesen és megmásit- hatatlanul rávezetett az Útra, amin mennem kell. A Csoda, ami világit benem és világít előttem, hogy soha-soha többé el ne tévedhessek. — Hogy mi volt az ára, nem fontos, ha százszor ennyi lett volna, mind kevés lett volna. És köszönök minden gonoszságot, minden ridegséget, minden megalázást, minden ésszel fel nem fogható rosszakaratot, mert minderre szükségem volt, hogy elkerülhessek a lengyel- országi kis ház lépcsőjére s ott szemtől szembe állhassak a könyörülő Istennel. És ez a csoda nemcsak velem történt meg. Megtörtént veled is, te Kételkedő, megtörtént mindnyájatokkal. Gőgösek, Bosszúállók és Hívők, hiszen másként nem ülhetnétek itt! Nézz magadba Ember, és nézz vissza az elmúlt esztendőkre. Lehetetlen, hogy olyan érzéketlen, olyan elvakult, eltompult légy, hogy ne lásd meg a te személyes életmentő csodádat. Meg vagyok róla győződve, hogy nem egy, de tíz úgynevezett „véletlent” találsz, ami ha niiics — ma már te sem vagy. Nézz magadba s azután nézz az égre és halkan, csendesen mondd ki a szót: Köszönöm. — S a pillanatban, mikor ezt kimondtad, megtelsz hittel, megtelsz örömmel, megtelsz hálával, megtelsz erővel, megtelsz szeretettel: betelsz az Istennel. O igen, hiszem és vallom, hogy ez a végső értelme ennek az elmúlt időnek: megélni a nagy csodát — életben maradni, a csodán keresztül megtalálni Istent, aki maga a Szeretet, betelni Istennel, tehát betelni szeretettel, a szeretet segítségével rálépni az Útra, a szeretet útjára s elvégezni a Feladatot, azaz leélni az életet a szeretet nevében. Igen, ki merem mondani: Isten országa soha olyan közel nem volt hozzánk, mint éppen most. Isten országa, ami bennünk van, s ami egyértelmű az új ember, a szeretetteljes ember megszületésével. Most, igen most, amikor úgy érzed és úgy látod, hogy eltűnt a szeretet a földről, mert eltűnt mellőlünk a sok szereteti orrás és szeretetmankó. Eltűnt az anyánk, az apánk, a gyermekünk, eltűnt a szerelmünk, eltűnt a barátunk s árván és önzőén sírunk a szeretet után. Tudod-e, mi az értelme ennek a nagy árvaságnak? Éhessé tett, szomjassá tett bennünket az Isten a szeretetre, azért vett el körülöttünk minden szeretetfor- rást, hogy szomjas kínunkban próbáljunk meg végre önmagunkba kutatni utána. S ekkor ébredünk rá a legnagyobb Titokra, hogy a Szeretet, mint mag a földben, bennünk alszik, de csak akkor éled és akkor éltet, ha önzetlenül továbbadjuk, másnak. Mert az önző, befelé irányuló szeretet az önszeretet, nemcsak kifelé pusztít, pusztít befelé is — elpusztít végül Téged is. De az önzetlen, kifelé irányuló szeretet — a felebaráti szeretet épít és éltet másokat s magadat egyaránt. Ezt az országot elpusztították az egyéni, osztályt, faji, nemzeti önszeretet nevében. Újjáépíteni, a magunk és mindenki számára egészséges, boldog országgá újjáépíteni csakis az önzetlen, mindenkire kiterjedő felebaráti szeretet nevében lehet! Az Isten nevében lehet — mert az Isten: a Szeretet s bennünk, magunkban a szeretet az az isteni mag, ami a mi létünk legbensőbb lényege, s az emberi élet értelme nem lehet más, mint felfedezni ezt a magot, táplálni, öntözni —, hogy felnövekedve betöltse egész valónkat s ilyen módon beleolvadjunk az isteni szeretet egészébe, belesimuljunk a világ harmóniájába. S tudod-e, mi ez az állapot, kedves embertársam? Ez az amit úgy hívunk: boldogság — teljesség —, ez az üdvösség. Boldog akarsz lenni? Először is kezdd el Te magadat újjáteremteni. Lépésről, lépésre haladj befelé magadban s tégláról téglára bontsd le magadban az önzés falát. Legelőször is tanuld meg a lemondást, — ha még ez az elmúlt szörnyű háborúiskola meg nem tanított volna rá. Mert hogy iskola volt, azt ugye mindnyájan tudjuk. Félelmetes szigorú iskolában ül az egész emberiség, ahol a fő tantárgy a szeretet, s ahol könyörtelenül le kell vizsgáznia mindenkinek, ha felsőbb osztályba akar lépni — ha boldogabb, teljesebb, emberhez méltóbb életet akar ezután élni. Tehát: lemondani. De nem fogcsikorgatva, átkozódva, hanem jókedvűen, mosolyogva, — önként lemondani. Először csak kevésről, később mindig többről, s mikor megtanulsz önként, jószántadból mindenről lemondani, akkor, de csakis akkor kapsz meg újra mindent. Mert a szeretet első törvénye így szól: a szeretetet adni kell, csak akkov kaphatjuk. S minél többet aisz belőle, annál több lesz neked, magadnak belőle. Mert az önzetlen szeretet kimeríthetetlen forrásból tálpálkozik: a világot éltető, mozgató, fenntartó isteni szerétéiből, s mikor adsz valamit — pénzt, ruhát, munkát, mosolyt vagy akárcsak egy simogatást —, akkor láthatatlan sugarak kapcsolnak össze ezzel á legfőbb forrással, s Te csak mint közvetítő, összekötő vezeték felfogod és továbbadod az „életnek vizét”, ami soha el nem apad — amiről Krisztus beszélt, s ami a szeretet. Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned s máris megváltozik körülötted a levegő. Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is — fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet — valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ud és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy ne7 vettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet. Mert az igazi színház is tulajdonképpen szeretetadás: vigasztalás és örömet okozás. S tudod-e, hogy az élő szeretet megváltoztatja körülötted az embereket is. Mert az is a szeretet törvénye: akinek egyszer szeretetet adtál, az előbb vagy utóbb kénytelen azt továbbadni — de vigyázz! —, nem neked adja vissza, hanem valaki másnak. Hiszen éppen az a szép, hogy egy kevés élő szeretet végtelen láncolatát indítja el a szeretet átadásának, és egyszer valahonnan, valakitől — amikor a legnagyobb szükséged van rá — megnövekedett formában szépen visszakerül hozzád. Ugye, ti fénylő szemű hivők ti, akikben már megszületett a szeretet, ugye, ti tudjátok, hogy ez az igazság? (A színművésznő Vallomástöredékek című könyvéből. Megjelent 1981-ben.)
