Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-19 / 51. szám
Kezünkben az új énekeskönyv Már nagyon vártuk. Ki azért, mert dolgozott érte, ki azért, mert már ismer belőle egy-két szép új éneket, sokak pedig azért, mert eddig csak hallottak, olvastak róla és most kíváncsiak rá. TIZENEGY ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MEG A HATÁROZAT: készüljön el egy új, országosan egységes evangélikus énekeskönyv. Lapunk hasábjain 1976- tól jelentek meg hírek a készülő énekeskönyvről: megkezdődött a szerkesztés, üléseztek a bizottságok, elkészült az első kézirat, a lelkészi munkaközösségek bírálták az első fogalmazást, a bírálatok nyomán folyt a kézirat átdolgozása, új énekek is születtek, elkészült a liturgiái és az imád- ságos rész is. Közben lapunk hetvennyolc új éneket is közölt, kottájával együtt. Végül a hír: nyomdában az énekeskönyv kézirata! Hallottunk terveket határidőkről, a megjelenésről, bevezetésről. Sokan sürgették: Mikor fog megjelenni? Válaszunk végre: itt van a kezünkben! Egyháztörténelmi pillanat ez, hiszen új énekeskönyv a huszadik században nem sok született Magyarországon. JÓ KÉZBE FOGNI! Szép a kötése. Ragyog rajta az arany kereszt az orgonasípokkal. Messziről hirdeti: ez a könyv éneklésre való, mégpedig Isten gyülekezetének használatára. Jézus nevének dicsőítésére. Címe: Evangélikus énekeskönyv. Kétségtelen: a miénk! Az egész ország evan- gélikusságáé. Ha belelapozunk, elsőként találjuk dr. Káldy Zoltán püspök ajánló sorait. Barátságos, szívet melengető ajánlás, hogy az új énekeskönyv minden evangélikushoz minél közelebb kerülhessen. Hogy mielőbb barátunk, majd pedig nélkülözhetetlen társunk legyen éneklésben, imádságban, meditációban. A bevezetés a szerkesztés rövid története a jelen kor érdeklődőinek, és a jövendő kutatóinak. A 10. oldalon van az általánosan használt istentisztelet teljes leírása, majd ezt követik a többi isten- tiszteleti rendek. A liturgikus rendek énekei 1—39. sorszámo- zásúak. Lapozzunk a 40. számhoz! (Könnyű a számokat megtalálni: ahogy pergetjük a lapokat, a lap felső sarkában állnak.) Innen kezdődik az énekeskönyvi rész a Jer, dicsérjük Istent kezdetű énekkel. A dicséretek és könyörgések fejezete után az egyházi esztendő énekei, az egyház és szentségek, a keresztyén hit és élet, majd az ítélet — örökélet témakörök énekei sorakoznak. Minden fejezetben néhány szimbólum, egy adott ének lényeges keresztyén fogalmának jele egyszerű képben. Üj színfolt az 528. sorszámmal kezdődő egység: gyermekeknek, ifjaknak, istentiszteleten kívüli alltalmakra való énekek, kánonok. Az utolsó ének, az 591-es után következnek az imádságok. A fejezetet nyitó címlapon az imatémák, hogy könnyebben megtaláljuk a keresett imádságot. A vasárnapi igék, az énekszerzők mutatói, a szimbólummagyarázatok után az énekek betűsoros mutatója. A könyvet tartalom- jegyzék zárja. ÉNEKESKÖNYVÜNK HATVANEZER PÉLDÁNYBAN KÉSZÜL, s míg valamennyi példány a hívek kezébe kerül, sok a munka egyházunk sajtóosztályán és a gyülekezetek lelkészi hivatalaiban. A nyomda ötezrenként szállítja a könyveket. Ezt kell a sajtóosztály dolgozóinak elvitelre összekészíteni, összecsomagolni. Gondoljuk meg: harminc tonna könyvet többször is kézbe venni, szállításkor, kicsomagoláskor, előkészítéskor, elvitelkor! Amint az új énekeskönyv híveink kezébe kerül, kezdődhet a vele való ismerkedés. Bibliaórákon, szeretetvendégségeken — ahol megvalósítható —, gyülekezeti énekórákon kezdjük el használatát! Előbb régi, kedves énekeinket énekeljük, majd tanuljunk hozzájuk egy-egy újat is! Ebben jó segítséget nyújthatnak kántorképzőseink, levelező teológiai tanfolyamot végzetteink, hiszen ők már évek óta az új énekeket is énekelik. EVANGÉLIKUS ÉNEKESKÖNYV A Magyarországi Evangélikus Keresztyén Egyház énekeskönyve A Magyarorsiégi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya Budapest, 1982 Az Evangélikus énekeskönyv címlapja AZ ÉNEKESKÖNYVEK ISTENTISZTELETI BEVEZETÉSÉRŐL a püspöki körlevél fog rendelkezni. Kérjük a gyülekezetek presbitereit, kántorait, énekkarait hogy nyújtsanak segítséget lelkészeinknek az átállásban. Nem kell várni az új korálkönyv megjelenésére, sem arra, hogy kántoraink az új korálkönyvet megtanulják. Ugyanis a régi ko- rálkönyvek segítségével négyszázhuszonhat éneket lehet énekelni átmenetileg a régebbi dallamformákkal! Különben előrehaladtak az új korálkönyv nyomdai munkálatai is. A következő év első három hónapjában ez a kiadványunk is meg fog jelenni. KEZÜNKBEN AZ ÜJ ÉNEKESKÖNYV! A sok munka, a sok várakozás után mi lehetne méltóbb, mint Istennek hálát adni? Szóljon hát dicséretére új énekeskönyvünk 51. énekének 2. verse: Hadd zengjen hálaénekem, Ö, Istenem, tenéked. Amelyben megköszönhetem Legfőbb jótéteményed. Mert szerettél, s amit tettél, Kegyelmed bizonysága. Hadd zengjen hát víg éneket Lelkemnek buzgósága! Trajtlcr Gábor Bódás János: Bár belepné! Nem baj, hogy nem látszik a nap, hogy elborult az ég, csak álom-lágyan hulljanak a könnyű hópihék. Csak legyen szép fehér a táj s mindent takarjon el, ami sötét, rút, rothadó, a tiszta hólepel. Hadd legyen fényes, szűzies — pár napra, hétre bár — ez a világ, mely télidőn oly daltalan, sivár. S bár belepné szívünket is (ne legyen kárhozott) fehérre az a Kegyelem, mit a Kisded hozott! (Megjelent a költő VIRÁG A SZIKLÁN című kötetében 1982-ben) Mihályfi Ernő emlékezete Szobájában, íróasztala fölött Picasso békegalambja függött a falon. Jelképe lehet ez Mihályfi Ernő életének és emlékezetének. Legjel- lemzőbbb két tuladonsága tükröződik ebben: az igazi művészet töltetlen szeretete és a béke természetes szolgálata. Ha pedig az emlékező tekintet tágasabbra nyílik, fölidéződik, hogy Mihályfi Ernő szerkesztőségi szobájának ajtaja mindig nyitva állt, jeléül annak is, hogy ez a munka egybefűzte őt a környezetével, a világgal. A béke embere volt, megértésre törekedett, emberséges kapcsolatokra ember és ember között éppenúgy, mint nagyobb közösségekben, népek, országok, az emberiség számára. Megértésre és békességre törekedett akkor is, amikor az egyház és az állam megbékélésének érdekében dolgozott s a kapcsolatok megértéssé fejlődését fönntartani akarta. A társadalom és az egyház javát egyaránt szem előtt tartotta ezzel. Nyitott ember volt, ismerte munkatársait, mindenkihez volt jó szava, minden érdekelte, kérdezősködött is kitől-kitől gondjai és örömei felől egyaránt. Mindenkit meghallgatott; akin tudott, segített. Karinthy Ferenc jegyezte föl róla, hogy még visszaadni is úgy tudott kéziratot, hogy örömöt szerzett eközben. A tehetséget mindig megbecsülte, s a munkát is, elismerő szavakkal sosem fukarkodott. Szerette az embereket, szerette a természetet is. Szabad idejét kertjében töltötte, ennek minden zugát, minden növényét, bokrát, fáját ismerte. Mi lehetett ez a kert az ő számára? Kikapcsolódás, pihenés? Bizonyára. Afféle kiegészítő sport, a szellemi munka szünetében könnyű fizikai elfoglaltság? Az is. Kedvelt tudomány? Igen. De talán míndezekekn túl: kapcsolat a végtelennel. Fű, fa, virág összefűzi az embert a végtelen világgal, időben is, hiszen a növény maga az élet folyamatossága, és térben, mert a kert, a kék ég és a csillagok kupolája alatt nem ismer korlátokat. Kertjéből a városra látott, de legalább ennyire igaz az is, hogy oda, a kertbe vonult vissza; magányba, amely mindennel és mindenkivel egybefűzte őt. Művészetszerető ember volt. Mindennél szívesebben beszélt-beszél- getett a művészetről. Tévedhetetlenül fölismerte, mi igazán művészet, mi bitorolja csak a művészet rangját. Szívéhez legközelebb a képzőművészet állt, amely mondhatni megállítja az időt: rajz vonalába, kép színeibe, szobor testébe a végtelent helyezi el s onnét ki is bontja tüstént. A valóságot kedvelte a művészetben, de nem a földhözragadtat, a képzelet nélkül utánzottat; nem a valóság, annak égi mása ragadta őt meg, mert alighanem tudta, mi az igazi valóság, amit nem csak szemmel lehet látni, kézzel érinteni, hanem sokkal inkább a képzelet belső szemeivel, karjával. íróasztala fölött Picasso békegalambja függött a falon. Jeléül annak, hogy Mihályfi Ernő szerette a művészetet, a békességet, a megértést, szerette az embereket. Tíz esztendeje temettük el. Zay László A Lutheránus Világszövetség hivatalos küldöttségének látogatása a Szovjetunióban A második világháború legszomorúbb és az egyes ember számára a legtragikusabb eseményei közé tartozott az, amikor el kellett hagynia szűkebb hazáját, a szülőföldjét. A NÁCI HADSEREG SZOVJETUNIÓ ELLENI ORVTÁMADÁSA UTÁN ez a tragikus sors jutott az ország' még meg nem szállott része lakosságának osztályrészéül. A kormány előrelátó intézkedésére milliók kényszerültek lakóhelyük megváltoztatására úgy, hogy a minden szempontból biztonságosabb ázsiai területekre telepítették át őket. Ilyen szomorú és kényszerű intézkedések nyomán kerültek a Szovjetunió ázsiai, szibériai területeire azok a német származású evagéliku- sok, akik I. Péter cár és Nagy Katalin cárnő uralkodása alatt vándoroltak ki az akkori Oroszországba. Ezek az evangélikusok annak idején gyülekezeteket alapítottak, egyházi szervezetet alakítottak ki úgy, hogy többségük miközben hűséges polgára lett önként vállalt új hazájának. A hazához való hűségüket a forradalom utáni kormányzat is elismerte és méltányolta, s a szabad vallásgyakorlat keretében támogatta a német anyanyelvű orosz gyülekezetek, az egész egyházi szervezet működését. Ennek a támogatásnak az egyik jele az, hogy a német-orosz evangélikus egyház egyik alapítótagja volt a Lutheránus Világszövetség elődjének, a Lutheránus Világkon- ventnek (Eisenach, 1923). AZ EMLÍTETT KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT szétszórták ezeknek a gyülekezeteknek a tagjait, és ezzel együtt megszűnt az addigi központosított egyházi szervezet is. A Vol- ga-menti és a többi szórványgyülekezetek még nagyobb szórványokká lettek a hatalmas Vra- lon-túli területen. KÖZBEVETÖEN KÉT DOLGOT AZÉRT MEG KELL EMLÍTENÜNK: az egyik az, hogy^ a cári Oroszország Orosz Orthodox Egyháza — finoman szólva — nagyon nehezen viselte el a bevándorlás közepette kialakult protestáns egyházakat, egyházi közösségeket. A másik: a német—orosz evangélikus gyülekezetek, közösségek olyan pietis- ta kegyességi formában éltek (és élnek ma is), amelyben a „hivatalos lelkészi” szolgálatot szinte feleslegesnek tartották. Ez a. konzervativizmus a továbbiak során egyszerre lett a szórványgyülekezetek hátrányává és egyúttal, előnyévé. Hátrányként úgy, hogy nem volt és ma sincs központosított egyiázi vezetőségük; előnyként úgy, hogy az igehirdetői, a gyülekezeti szolgálatban mindig találtak megfelelő, a gyülekezetek által is elismert vezetőket. De előnynek és pozitívumnak mondható az is, hogy ezek főleg würtenbergi pietista evangélikus hitelveket valló és követő hívek, a tisztes munkát, a családi élet harmóniáját és a becsületes életvitelt tartották és tartják a „földi élet” céljának. Ez a cél azután megbecsülést szerzett számukra az új és becsülettel vállalt környezetükben. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZTE UTÁN a szovjet állam fokozatosan megvalósított lenini nemzetiségi- és egyházpolitikai gyakorlata nyomán ezek a szétszóródottan élő gyülekezetek egyre inkább megtarthatták német anyanyelvűket és evangélikus mivoltukat. Az együvé tartozás tudata, az ökumenikus gondolkodás államhatárokon belüli és kívüli szándéka és megvalósítása azonban még váratott magára. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor a diaspórában élő evangélikusok gondozását — az Orosz Ortodox Egyház támogatásával — a lett és az Észt Evangélikus Egyház vállalta magára. így, a hatvanas évektől kezdve a lett Harald Kalnins lett főlelkész szolgálata vált igen gyümölcsözővé. A világ evangélikussága felé való nyitást pedig dr. Paul Hansen, akkori LVSZ Európa-titkár látogatása jelentette, amelyet 1981- ben követett utódjának, dr. Sam Dahlgren-nek ugyanilyen látogató-kőrútja. 1982-BEN A PIMEN PÁTRIÁRKA ÁLTAL EGYBEHÍVOTT világvallások békekonferenciája idején az itt résztvevő LVSZ küldöttség megbeszéléseket tartott arról, hogy a világszervezet hogyan fűzhetné szorosabbá az ázsiai területeken élő német anyanyelvű evangélikusokkal. Ezeknek a megbeszéléseknek az eredményeképpen, az Orosz Orthodox Egyház meghívására és segítségével hivatalos LVSZ delegáció: dr. Carl Mau főtitkár, dr. Heinrich Rathke tartományi püspök (NDK) és dr. Sam Dahl- gren kereste fel a gyülekezetek egy részét. Az ott tartózkodásuk idején tíz nap alatt meglátogatták a karagandai, az alma-atai (Kazahsztán). a dusanbei (Tádzsikisztán) és a novoszibirszki (Szibéria) gyülekezeteket; két napot pedig Taskentben (Üzbegisztán) töltöttek el Bartholomeus orosz orthodox érsek vendégeként. A látogatás során a delegáció tagjai mindenütt találkoztak a helyi, egyházi ügyekkel foglalkozó állami hivatal képviselőivel. Ugyanakkor alkalmuk volt résztvenni az orosz orthodox egyház istentiszteletein és felkeresték a baptista, a római katolikus, a menno- nita gyülekezeteket is. Alma-Atá- ban felkeresték a mohamedán közösséget is. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG német és angol nyelvű sajtószolgálatában megjelentetett közleményben a delegáció tagjai — élén dr. Mau főtitkárral — nagy melegséggel és őszinte örömmel tudósítottak a meglátogatott gyülekezetek hithűségéről, s eleven életéről, az istentiszteletek nagyszámú látogatottságáról és az Orosz Orthodox Egyház részéről megtapasztalt testvéri vendégbarátságáról. AZ USA ROMAI KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIÁJA AZ ATOMHÁBORÚ ELLEN Az Egyesült Államok római katolikus püspöki kara kemény kritikával ítélte el a washingtoni konferenciáján készített száztíz lapos határozatában áz USA és a NATO nukleáris katonai stratégiáját. A javaslat-határozatot az amerikai püspöki konferencia jövő évi összejövetelén egy közös püspöki pásztorlevélben foglalják majd egybe. — A most megfogalmazott irat határozottan elítéli a NATO „első nukleáris csapás” katonai elméletét és ugyanilyen keménységgel ítéli el azokat a terveket is, amelyek a polgári lakosság mellett levő katonai célok nukleáris megsemmi- tését irányozták elő. „Egyetlen keresztyén sem igazolhat vagy követhet egy olyan politikát, amelynek az a célja, hogy szándékosan meggyilkoljon nem harcoló embereket.” A pásztorlevéllel együtt az amerikai püspökök egy nagy terjedelmű dokumentumgyűjteményt kívánnak kiadni, amely az atomkor „jogos háborújának” teológiaietikai kérdéseivel fog foglalkozni. A Szovjetunió és az USA között, a nukleáris fegyverek korlátozásával kapcsolatos tárgyalások kapcsán a püspökök az azonnali és a mindkét oldal részéről ellenőrizhető szerződés megkötését követelték. Ezek után minkét nagyhatalom „lényegesen” csökkentse ezeknek a fegyvereknek a számát. Az irat egyértelműen állást foglal a „megnyerhető” nukleáris háború ellen: „Nem ismerünk el olyan helyzetet, amely egy akár korlátozott nukleáris háborúra vezethetne, s ezt erkölcsileg igazolni lehetne.” (epd) Az egyesült államokbeli evangélikus és protestáns egyházi vezetők atomháború elleni állásfoglalásai után igen jelentősnek kell mondanunk a római katolikus püspöki kar ugyanilyen állásfoglalását. Az USA-beli egyházi vezetők és hivő tömegek békevágya találkozik a mienkkel és bíztatást ad a békéért való imádságunkban és fáradozásunkban.
