Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-12-19 / 51. szám

Az ösvény barátságos

Két erő

Magam talán középre állok.

Talán este van. Talán alkonyat.

Egy bizonyos: későre jár.

(Pilinszky: Végkifejlet.)

ÁDVENT: JÉZUS VÁRÁSA. ADVENT: ÜTKÉSZÍTÉS. ADVENT: JÉZUS JÖN! Akkor — majd kétezer esztendeje-útkészítöje Keresztelő János volt. Ősi próféciák hangzottak ajkán, új, eladdig ismeretlen erővel. „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Űr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” S készült az út. Furcsán, mert ezrek és ezrek indultak meg a pusztába azért, hogy megkérdezzék a prófétát: hol van? Te vagy az? Nem Keresztelő volt az, s nem is lehetett tudni, hogy Jézus hol van. Otthon-e még Názáretben? Vagy már elindult északon, Galileában tanítványokat hívni? Bizonyosság csak a „szó” volt, a szó bizonyosság volt, mert igehirdetés volt.

ÁDVENT VAN. SZÓL AZ IGEHIRDETÉS. „Térjetek meg, mert egészen közel van az Isten országa”. Advent van, „csak” az igehirdetés szava'szól: „Készítsétek...” S a keresztyén ember, a Krisztus váró ember lázas sietségbe kezd. Valahogy úgy, mint amikor télen elakadt az autó a magas hóban kipörögnek a kerekek. S veszi az ásót, eltakarítja az utat. De Jézus nem a XX. század technikai vívmánya, az út sem olyan kivehető, hogy villanypóznák jeleznék minden kanyarulatát. S ebben a „lázas” sietségben rontunk el mindent. A sietség láza hitem betegségének tünete. Ebben a keresztyén „serte-pprtélés- ben” nem veszem észre, hogy már régen beteg vagyok. Nem a beteg ismeri legjobban diagnózisát, a beteg foglalkozik legtöbbet magával! Én készítem az Űr útját, rajtam múlik, hogy jön-e — gondolom, s újra leírom: gondoljuk sokan, sokszor. Készül az út, keservesen, s egyáltalán nem barátságos, inkább zord, inkább veritékesen lázas. S amikor erre az útra hívom őt, akkor a csalódásod csalódása jön: nem jön Jézus. S akkor vagy még lázasabb „vallásos” rohammunkába kezdek a gyülekezetemben, vagy megadóan leülök az út szélére hitemben duzzogva — megfagyni.

MIÉRT VOLT ÁTÜTŐ EREJE KERESZTELŐ IGEHIRDETÉSÉNEK a „készítsétekről”, meg arról, hogy „térjetek meg”? Hiszem, hogy azért, mert Jézus már ott volt a szavakban, ott volt a pusztában láthatatlanul, vonzotta az embereket, hogy kijelentse magát nekik. Az igehirdető szava csattant: „Mérges kígyók fajzalai”, de az iszonyú kemény mondatban ott volt az Eljövendő szava is: „jöjjetek énhoz- zám.” Azért lehetett János az útkészítő, választatott ki, mert benne készítette az Úr áz utat, s rajta keresztül a többi emberhez. S ez azóta sem változott. Nem ádventi „rendezvényeinkkel”, nagy látszat takarításainkkal készítjük a barátságos ösvényt: Mert ha így van, akkor keresztyén életünk olyan, mint a cári Oroszország Potemkin falvai, ezek a fából és papírból felépített „virágzó” települések, melyek mellett sok versztányira elhajtatott az Atyuska sűrű bólogatások között. Igen, mert minden rendben van. Pedig de szeretnénk kellékekből, önmutogatásainkból építeni az utat.

MINDEN ADVENTI IGEHIRDETÉSBEN FELHANGZIK AZ IGE, a testté lett Ige. S egyszer csak észreveszem — s ez életem nagy élménye — hogy szívemet és életemet körülvevő sivatagokban, kőfalakon át, buja bozótokban egy csoda út készült. Igen a sivatagokban: az érzelmi, az értelmi megszegényedésekben, a lelki kopárságban. Igen a kőfalaimat áttörve: azokat a falakat, amelyekkel egykor úgy gondoltam, hogy megvédenék, s aztán lassan mégis börtön lett, rés támad — rést üt valaki. Igen életem buja bozótjaiban: amelyben oly sokszor eltévedtem, ahol az Édentől keletre Káinként élek, hatalomvágyaim liánjai folytatásában Valaki utat vág.

S AZ ÉLMÉNY, A MEGTAPASZTALÁS: VALÓSÁG. Ő jön rajta, Ö az ádventi jövevény — aki többé már nem idegen. Kézenfög, kivezet a magam körül leírt kusza útvesztőkből, vezet a másik emberhez, a harmadikhoz, az útvesztőkhöz, az útvesztettekhez: Az ösvény barátságos — s aki jön rajta így szólítja az övéit: barátaim.

Advent: Jézus várása. Advent: Jézus utat készít, hisz Ő az út. Advent: Jézus jön. Advent: Jézussal megyek... Mert amikor ifjú voltam, magam öveztem fel magamat — tűztem ki utam és célom —, de most már Ö övez fel; amikor ifjú voltam oda mentem, ahová akartam — oda, ahová önmegvalósításaim hajtottak — most már oda megyek, ahová nem akarok, nem a magam válsztotta és készítette ösvényen. S milyen sajátságos az Ö ösvénye!

Ruttkay Levente

Evangélikus vallásos félóráik a Magyar Rádióban 1983-ban

Többek kérésére közöljük az evangélikus vallásos félórák idejét a Magyar Rádióban. 1983-ban összesen 13 alkalommal lesz evangélikus istentisztelet. Ezeknek időpontja a következő:

Január 9, február 20, március 20, április 24, május 29, június 12, július 31, augusztus 14, szeptember 18, október 2, november 19, december 11.

Az istentiszteletet a Petőfi Rádió közvetíti a megadott időpontban reggel 7 órakor.

SVÉD EVANGÉLIKUS LELKÉSZ SZOLGÁLATA LENGYELORSZÁGBAN

A Svéd (evangélikus) Egyház templomában” teljesít szolgálatot, Bo Hansson lelkészt és feleségét felesége pedig a Gdyniai Svéd küldte el a lengyelországi Gdy- Evangélikus Gyülekezetben,

niaba, hogy lelkipásztori szolgá- Mindketten kitűnően beszélnek latot végeszen az ottani svéd gyű- németül, angolul és lengyelül, lekezetben. Bo Hansson gdyniai (Svéd Egyházi Sajtószolgálat) és gdanski kikötők „tengerész

A Déli Egyházkerület Presbitériumának ülése

A Déli Egyházkerület Presbitériuma november 5-én tartotta rendes évi ülését dr. Káldy Zoltán püspök és Szilágyi Béla egyházkerületi felügyelőhelyettes elnökletével. A presbitérium tárgyalta a püspöki, továbbá az egyházkerület, az egyházmegyék, a gyülekezetek életére vonatkozó jelentéseket. Számos határozatot hozott, melyeket a legközelebbi püspöki körlevél hoz nyilvánosságra.

Ez alkalommal dr. Káldy Zoltán püspök jelentéséből a bevezető részt, valamint néhány más szakaszt közlünk:

A centrifugális és centripelális erők

Mind a két szó latin eredetű. Centrifugális az az erő, amely a forgásban levő testeket a forgás középpontjából eltávolítani

igyekszik. A centripetális erő az, amely a forgásban levő testeket, a forgás középpontja felé igyekszik húzni. Az is tény, hogy egy forgó kerek lapon levő tárgyak közül a középponthoz közelebb esőkre hat inkább a centipetális erő, a középponttól távolabb esőkre hat inkább a centripetális ez utóbbiakra úgyannyira, hogy végül is kiperdülnek a forgó kerékről.

Ez a kétféle erő működik egyházunkban is, közelebbről gyülekezeteinkben. és családjainkban A forgó kerek lap közepén maga az egyház Ura, Jézus Krisztus van. Az a tapasztalatunk, hogy akik közel vannak Hozzá, azok a forgás közben még közelebb kerülnek Hozzá, akik távolabb vannak Tőle, tehát a forgó kerék szélén vannak, még mesz- szebb sodródnak Tőle. így is mondhatom: a Jézus Krisztus vonzásába kerültek egyre tudatosabban hisznek, viszont a csupán hagyományból vagy vallásos örökségből élő gyülekezeti tagok egyre jobban kisodródnak az egyházból. Nem tudnak a középponttól távolító erőknek ellenállni.

Azok tehát, akiknek tapasztalatuk van saját életükben az evangélium erejéről, Krisztus bűnbocsánatot és új életet adó hatalmáról, a Krisztusban nyert békesség „minden értelmet meghaladó” valóságáról és a reménység megtartó erejéről' azok egyre inkább élnek az evangéliumból, egyre inkább igénylik annak hallgatását istentiszteleteken és egyre gyakrabban akarnak az úrvacsorái asztalnál is együtt lenni azokkal, akik magukat kegyelemre szorulóknak tudják. Így fogalmazta ezt egyik esperesünk: . „Ahogy szűkül a gyülekezetben élők létszáma, úgy tűnik ki a megmaradók tudatossága. Akik rendszeresen jönnek, azok egy-egy elmaradást is kimentenek. Az elmaradt istentisztelet oifertóriumát beküldik, ezzel is igazolva, hogy kényszerből maradtak távol. A hiányzó szolgálattevők helyett több személyes szolgálatot vállalnak fel. Egyre inkább kidomborodik a diakóniai jelleg. Feltűnnek azok a hívek, akik képesek és készek bibliaórai bizonyságtételre is. Az ilyen családokban élő gyermekek jelentik a gyermekbibliakörök biztos résztvevőit, ők azok, akik konfirmálkodnak is. Az egyházi esküvők is ezek személyéhez fűződnek. Kisugárzás is érzékelhető — érdeklődőket is hoznak magukkal.”

Ezzel együtt működik a centrifugális erő is.. Több egyházmegyéből — nem mindegyikből — jelentik az esperesek, hogy náluk a keresztelések, a gyermek- és ifjúsági bibliaórákon résztvevők, a konfirmandusok, az egyházi eske- tést igénylők száma apadóban van. Az egyik esperes beszél arról, hogy olyan gyermekeket tanítunk, akiknek a szülei is már más világnézetű környezetben nőttek fel és nem éreznek felelősséget ilyen irányban. A nagyszülők — akiknek fontos volt, hogy az unokák keresztyén hitben nevelkedjenek —, lassan elfogynak. A konfirmáció után az ifjak jelentő része nem marad kapcsolatban a gyülekezettel. Városrészek szanálása fővárosban és vidéken, a gyülekezeti tagoknak a régi gyülekezetből való kiemelése és az új lakótelepen való gyökértelensé- ge, az ottani evangélikus gyülekezettel való nem-törődése, ugyancsak kifelé ható erőként jelentkezik,. Az ötnapos munkahét — melynek egyik oldalról csak örülni lehet —, szintén tud negative hatni az egyházi életre, hiszen a fővárosban már pénteken délután megkezdődik a „kivonulás” vidékre week-endházakba és így növekszik az elmaradás az istentiszteletekről. Lehetne még sorolni a kifelé húzó erőket.

Ezek olyan tényezők, amelyekkel az egyháznak reálisan számolnia kell. De ugyanakkor ugyanilyen reálisan kell számolnia a feltámadott Jézus Krisztus centripetális, tehát Maga felé húzó erejével. Ez az erő ma sem kisebb, mint volt az első tanítványok, májd évszázadokon keresztül újabb és újabb tanítványok elhívása és hittel való megajándékozása esetén. Ma nem egyszerűen az „apadások”, hanem a hit megizmosodásának, a hitből folyó szeretet serénységének és a szeretetből hajtott keresztyén felelősség világméretekben való gyakorlásának korszakát éljük. Isten olyan történelmi helyzetbe állította egyházunkat, amelyben megrostáltatunk, mint a búza. A rostán' sokan kihullanak, de akik megmaradnak, azokat Isten, mint vetőmagot szórja a földbe, hogy „meghozza harmincszorosát, hatvanszorosát, sőt, százszorosát” (Mk 4, 8).

Szeplők az egyház testén

Pál apostol ír arról, hogy Krisztus az egyházat dicsőségben fogja maga elé állítani, hogy „ne legyen rajta folt vagy ránc” (Ef 5, 27). A régi Károli fordítás „szeplőről és sömörgőzés”-ről beszél. Tény, hogy egyházunknak is

„Művészet és reformáció” volt annak a nemzetközi tanácskozásnak a témája, amelyet Wartburg várában tartottak. A tanácskozás mintegy kezdetét jelentette am nak az állami ünnepségsorozatnak, amelyet Luther Márton születésének 500. évfordulója alkalmából rendeznek a Német Demokratikus Köztársaságban.

Több mint háromszáz tudós és művészettörténész — húsz országból jőve — ötven előadást hallgatott meg és cseréltek eszmét a hallottak alapján. Mindnyájan a Művészettörténészek Nemzetközi bizottságának a tagés gyülekezeteinknek is vannak szeplői, foltjai, ráncai, amelyek csúfítják az arcát. Minden békét- len családi élet, felbomlott házasság, alkoholista gyülekezeti tagok, a szex őrületének hódoló és annak áldozatul esett lányok és fiúk, az öregekkel szemben embertelen és tiszteletlen gyermekek, a le nem dolgozott munkáért bért felvevő „hívők” szereplők, sömörgőzések, foltok és ráncok az egyház testén. „Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érte, hogy a keresztségben igéjével megtisztítva megszentelje” (Ef 5, 26) — mondja Pál. Azt hiszem az igehirdetéseknek nem volna szabad „bizonytalanul zengeni” ezekben a kérdésekben és egyértelműbben kellene arról szólni, hogy a megkeresztelkedett, tehát kegyelmet nyert embertől Isten milyen életfolytatást kíván. Nem volna szabad bedőlni gyülekezeti tagjainknak a lelkészeinknek sem annak a filozófiai tételnek, miszerint az „erkölcs történeti kategória”. Mivel Isten sem tartozik a történeti kategóriába, parancsai sem tartoznak bele. Azokból elvenni — mondván, most más ’dókét élünk, mint amikor ezek a parancsolatok adattak — semmit sem lehet. Azok ma is érvényesek és az ember kicsi ahhoz, hogy azokat érvénytelenítse.

Áldozatok,

anyagi kérdések

A nehezülő gazdasági helyzet ellenére az egyházkerület gyülekezetei kivették részüket az áldozatvállalásból. Itt most nem szólok külön arról, hogy az egyházmegyék gyülekezeteiben folyó építkezésekre és renoválásokra mennyit áldoztak a gyülekezetek. Viszont el kell mondanom, hogy a Gyülekezeti Segélyre 1982-ben 710 054 Ft, a közegyházi kötelező offertóriumokra 1981-ben:

450 745 Ft-ot a Teológiai Akadémia szupplikációjára 1981-ben: 477 661 Ft-ot adományoz tak. Hálásan köszönjük gyülekezeteink szeretetét és áldozatát.

Maga az egyházkerület saját gazdálkodásából 1891-ben személyzetnek, egyházmegyéknek, szórványoknak, espereseknek kereken 110 Ü00 Ft segélyt juttatott.

A Lutheránus Világszövetségtől 1981-re — úgy, hogy azt 1982 elején osztottuk szét — kereken 1 200 000 Ft-ot kaptak a gyülekezetek.

jai. Az előadások középpontjában Luther és reformátori munkássága, valamint a reformáció és a művészetek korabeli kölcsönhatásai állottak. A marxista művészettörténészek külön is kiemelték a művészetek tevékeny hatását a reformáció korának társadalmi haladásában és ugyanakkor szóltak arról is, hogy hogyan éltek vissza a műr vészét eszközeivel az ellenrefor- mációs időszakban.

A tanácskozás végén á résztvevő tudósoknak alkalmuk volt megtekinteni az NDK Luther- városait. (ena)

NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÄRSASÄGBELI EGYHÁZI DELEGÁCIÓ MOZAMBIKBAN

A Mozambiki Nemzeti Egyházi zel viszonozta azt a látogatást, Tanács meghívására tizenhat na- amelyet a Mozambiki Nemzeti pos látogatást tett az NDK-beli Egyházi Tanács 1981-ben tett a Protestáns Egyházszövetség négy- Német 'Demokratikus Köztársa- tagú delegációja. A delegáció ez- Ságban, (ena)

„MŰVÉSZET ÉS REFORMÁCIÓ” NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS AZ NDK-BAN