Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-21 / 47. szám

Ahol az isten dicsősége megmutatkozik Renoválás utáni hálaadás Liszón Emlékezetes napra virradt a kis falu lakossága szeptember 26- án. A maroknyi evangélikusság, alig száz fős gyülekezet, nagy anyagi áldozattal az Országos Egyház és a Lutheránus Világ- szövetség segélyével hozta rend­be piciny templomát. Dr. Káldy Zoltán püspök érkezésekor a gyülekezet felügyelője azt hang­súlyozta, hogy a kicsiny megbe­csülését érzi abban, hogy a püs­pök időt szakított, erre a látoga­tásra. A kis templom harangjá­nak zúgása kísérte a püspököt és a környező gyülekezetek lelké­szeit a .kapuhoz. S az Istent di­csőítő ének után, fiatalok, közép­korúak és idősek foglalták el a kevés helyet. A kint rekedt gyü­lekezet száma jóformán nagyobb volt a bentlevőnél, akik a mikro­fonok és erősítők segítségével a parkosított kertben is jól hall­hatták a prédikációt és a köszön­téseket. DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök a 26. Zsoltár 8. Verse alapján hir­dette az igét. „Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.” Ez a gyülekezet nemcsak egyszerűen megőrizte és rendbehozta azt, amit őseitől örökölt, hanem hozzá is tett. Hi­szen új a sekrestye, a szószék, az úrvacsorakészlet, az oltárterítő, két szőnyeg és a papi pad is. Is­ten háza a templom — hiszen itt hirdetik az örök élet igéjét, itt részesülünk Jézus Krisztus testé­nek és vérének ajándékában, a bűn bocsánatban. Itt az Isten kü­lönösen is jelen van. A keresz­tény ember, ha meghal valakije, nem elégszik meg azzal, hogy el­mondja magában a bánatát. In­kább eliön ebbe a házba, leborul és itt érezheti igazán, hogy Isten hallgatja, vigasztalja. A zsoltáríró azt vallja: Szere­tem a házadat! Hogy melyiket? Minden keresztyén ember első­sorban a templomot, ahol keresz­telték. konfirmálták, ahova szü­lei vitték. A liszóiaknak ez a leg­drágább, ezért is szeretik. S az­zal mutathatják meg legjobban ragaszkodásukat, ha ide eljárnak, ha itt őszintén imádkoznak és énekelnek. Ügy, ahogy hallottuk, mert pl. Az Erős várunkat ilyen lelkesen sehol másHoI nem ének­lik, mint ezen a vidéken. Isten dicsőségének nagysága megmutatkozik abban, hogy hall- hathatjuk igéjét, Az Isten maga keresi a színeket, mert nem olyan mint egy durcás kisgyerek, aki nem figyel oda ha szólnak hozzá. Az Isten nem olyan, mint néha a házastársak, akik nem figyelnek egymásra. Ö megszó­lítja az embert a Szentíráson ke­resztül. az igehirdetőn keresztül és a szüleinken keresztül és jó ha addig .hallgatunk rá, amíg szól. A másik dolog, amiben meg­mutatkozik dicsősége, az úrva­csora. Mert az elkövetett bűn rettentően leterheli az embert, de aki'őszintén megbánja, az bocsá­natot kan. Az Isten dicsősége mutatkozik meg abban is. hogy most ennyien vagyunk, ö egy nagy családdá ölel bennünket. Is­ten népe van itt együft az Ö há­zában. De. akit semmilyen épület nem tud befogadni, kész emberi szí­vekben lakozni. Képzeljünk el egy olyan családot, ahol a szívek Istennel vannak tele. Ott a gye­rekek megértők és szófogadók, a házastársak sem bántják egy­mást, a káromkodás is a család­tagok torkára forr. Egy gyüleke­zet maga lehet az Isten templo­ma. Ha bennünk lakozik, meg­változnak a viszonyok szülők és gyermekek, ismerősök és ismeret­lenek között. Mert vele a szere­tet költözik a szívekbe. A PÜSPÖK EZEK UTÁN a bú­csúzó lelkészhez szólt. Dr. Pusz- tay László gyülekezeti lekészként most van utoljára a liszóiak kö­zött. Erről az új szószékről han­gozzon felé a köszönet szava, mert szerette az Isten házát, hir­dette hűséggel az igét, Jézus tes­tét és vérét osztotta s ezzel Isten dicsőségét szolgálta. Adja Isten, hogy nyugdíjas évei alatt, örö­mök és nagy szomorúságok után, feleségével együtt találja meg az Isten minden értelmet meghaladó békességét. AZ IGEHIRDETÉS UTÁN a népes gyülekezet meghallgatta a templom 1867-től kezdődő törté­netét, majd Dubovai Géza espe­res és dr. Blázy Árpád egyházme­gyei felügyelő nyitották meg a köszöntések sorát. Köszöntötte az ünneplő gyülekezetét a helyi római katolikus esperes-plébános, és a falu tanácselnöke, Karsai József is. A környező gyülekeze­tek lelkészei is szóltak s egy-egy igével kívántak áldást az új templomra és távozó, szeretett lelkésztársukra. A közel három órás ünnep a megterített asztalnál folytatódott, ahol a híres somogy—zalai „es- külvői tor” fogásait élvezhették a vendégek. Közelből és távolból érkezők megtapasztalhattuk a kis liszói gyülekezet templom- és vendégszeretetét. Smidéliuszné Droblina Erzsébet „Növekedjetek fel a Krisztuskoz!” (Folytatás az 1. oldalról) tébe, az ö szentségébe, az Ö di­namizmusába, az Ö aktivitásá­ba. az ö alázatába, egyre inkább bele és beteljesedünk Általa. Nyárspolgári keresztyénséggel ebben a társadalmi rendben, amelyben vagyunk, semmit nem lehet kezdeni. Ha azt akarjuk, hogy folyjék misszió. — mert vannak olyan emberek is az egy­házban, akik tőlem is számon ké­rik. — akkor tudni kell. hogy a misszió a mi szocialista társa­dalmi rendünkben elsősorban az, hogy akik hisznek, belenöve­kednek a Krisztusba. Mert aki belenövekszik a Krisztusba, az egyben életével, szavával misz- sziót 'végez. Ez a misszió. Felnö­vekedni a Krisztushoz. Ezen ke- ’résztül a Krisztus tisztaságát, szépségét, igen. merem mondani a szépségét, a szeretetét belevisz- szük úgy a társadalomba, hogy misszionálunk. Tanfolyamosok, igenis fáradozzatok azért a Szentlélek ereje által, hogy bele­növekedjetek a Krisztusba. ÉS MI AZ ÉRETTSÉGNEK A JELE? Ez lehet egy nagyon iz­galmas kérdés. Előzőleg arról beszéltem, hogy milyen gazdag az egyház, milyen sok karizmát kapott, és hányféle lelki adomá­nya van, amivel szolgálnak az emberek, stb. Itt van egy nagyon érdekes kifejezése Pálnak, az tudniillik, hogy a Krisztusba való belenövekedés, egyáltalán a lelki gyarapodásnak a teteje az egység. Nem a szétszedettség, nem a szétszóródottság. hanem az egység. Az egység Krisztus­ban. Ehhez hozzáteszi: Legyetek nagykorúak, és ne kiskorúak, akiket a tanításoknak a szele ide-oda hány és sodor. Hanem a Krisztusba belenövekedve. az egyház egysége egyre inkább le­gyen nyilvánvaló. Világosan sze­retném megmondani minden te­ológusunknak és minden tanfo­lyamistának a Magyarországi Evangélikus Egyház nem az a hely. ahol mindenféle bolond ta­nításokat lehet hirdetni. Ez nem az a hely. ahol mindenféle szek­tás dolgokat lehet tanítani. Ilyen meg olyan közösségi körökből érkezve az egyházunkba tanít- gassanak téves dolgokat. Ez az egyház a Magyarországi Evan­gélikus Egyház, és ebbe minden színnek bele kell ömlenie. és az egészet gazdagítani, de semmi­féle szektás tanítást nem foga­dunk el. sem a tanfolyamosok­tól. sem. a lelkészektől, sem a most készülő teológusoktól. Ezt az igéből tudjuk, hogy az érett­ségnek az egység a jele.' A kis­korúságnak a jele a hányaveti- ség, és százféle vélemény és száz­felé húzás. Növekedjünk fel a Krisztusba, az egységbe! Befeje­zem. LEGYEN ÁLDÁS AZOKON, akik elindulnak. Kapaszkodjanak abba a bizonyosságba, hogy szolgálatukat Krisztus adta. a Feltámadott, a Megdicsőült. Nö­vekedjenek bele a Krisztusba, az ö szeretetébe. és legyenek annak exponensei, kisugárzói és fáradozzanak azért, hogy a gyü­lekezetekben és az egész Ma­gyarországi Evangélikus Egyház­ban mindenki előtt nyilvánvaló legyen a Krisztusban való egység, a tanításban való egység, az em­berek szeretetében. társadal­munk szolgálatában való egység. Vezessen erre bennünket az az Ür. Aki adta ezeket a szolgálato­kat. Ámen. Magnófelvétel Jótanács Mielőtt szádat panaszra nyitod, gondold meg, nincs-e hálára okod sok jóért, mit Isten adott neked! Ki háladásba kezd könnyek között, mindig nyer új kitartást, új erőt hordozni fájdalmakat, terheket. S ha ezt napról napra így folytatod, végül minden panaszod, sóhajod háiadássá, dicséretté lehet. Ismeretlen szerző verse Németből ford. Túrmezei Erzsébet — Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Mt 25, 1—13; az ige­hirdetés alapigéje: 2 Pt 3, (3—7) 8—14. — KÖRMEND'. Közel negyed- százados szünet után már harma­dik éve ismét közösen tartja re­formáció heti áhítat-sorozatát és reformációi ünnepélyét az evan­gélikus és a református gyüleke­zet. Az ünnepi gyülekezeti esten Simon Kálmán református lel­kész hirdetett igét. Szerdahelyi Pál evangélikus lelkész pedig a bibliafordító Károlyi Gáspárról tartott előadást. Szavalatokkal szolgáltak: Szabó Sándor, Hor­váth Szilvia és Dienas Dóra, va­lamint Kercsmár Veronika és Katalin evangélikus konfirman­dusok. Bach korálelőjátékokat adott elő orgonán Ferentzi Mária. Az evangélikus gvermekbibliakör tagja, a hatéves Hajnal Benita öt szólóénekkel gazdagította az est műsorát. Új teremtés, amelyben igazság lakozik 2Pf 3, (3—7) 8—14 SOKSZOR FENYEGETTE MÁR PUSZTULÁS A VILÁGOT. Volt özönvíz, természeti katasztrófa, súlyos földrengések, háborús pusz­títások. Petőfi megrázóan írja valamelyik tisztái árvíz nyomán: „Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot.” Fenye­gette, olykor egy-egy részét el is pusztította a világnak, de határt szabott neki Az, Aki szavával teremtette és ma is megtartja. Ma még súlyosabb veszedelem is leselkedik ránk. Nem a termé­szet felől, hanem az ember felől. Aki embertársa iránti bizalmat­lanságában pusztító fegyvereket gyárt és halmoz. Az atoinbontás korszakában önkéntelen képzettársítással gondolunk az ige leírá­sára, az elemek felbomlására, a tűzre, amely megemészti a világot. Pedig a kettő nem azonos dolog, két különböző valóság. Az egyik a bűnös ember felelőtlen „játéka” a tűzzel, másokat való fenyege­tése, hogy biztonságban érezhesse önnönmagát. A másik pedig Is­ten szava, egy új világ ígérete, amelyben igazság lakozik. ISTEN NEM PUSZTÍTJA EL A VILÁGOT, teremtettségét, ha­nem átformálja, megújítja, hogy ne a rombolás, a pusztítás erői fenyegessenek, hanem békesség, megértés uralkodjék, ahogyan azt már Ézsaiás próféta is hirdette: „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkésket. Nép a népre kardot nem emel, hadako­zást többé nem tanul.” (Ézs 2, 4). És hogy ez nem emberi fantázia, képzelődés, annak bizonyítéka Istennek a • Názáreti Jézusban véghezvitt munkája, szeretetének a kinyilatkoztatása és az eljövendő világ ígérete. „Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik és ez a halandó halhatatlan­ságba öltözik, akkor teljesül be. ami meg van írva: Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Hála az Istennek, aki diadalt ad nekünk a mi Urunk Jézus Krisz­tus által!” (lKor 15, 54—55. 57). Sokan kérdezik jóindulatúan, vagy gúnyolódva, hogy mikor lesz ez, ha lesz egyáltalán? Miért nem valósítja már meg az Isten? Miért tűri a gonoszságot, az igazságtalanságot, az embertelenséget szerte a világban? Nem volt még elég a sok nyomorúságból? Mi sem tudunk mindenre felelni. De valljuk, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát, a világ pusztulását. Türelmesen hordoz, hogy min­denki megtérjen. Hozzátaláljon, hazataláljon, ahol megtisztultan, békességben új életet nyer. ÉS MERT EZT VÁRJUK, VALLJUK, AZ 0 AKARATA SZERINT mi magunk is igyekszünk, hogy tisztának és feddhetetlennek talál­jon azon a napon. Fáradozunk és munkálkodunk, amíg élünk, amíg erőnk van hozzá. Nem vesszük könnyelműen kötelességeinket, mert azokat Isten osztotta ki ránk s rajtuk keresztül is valósul az az igazság, amely az eljövendő világ lényege lesz. Mivel mi nem az elmúlást várjuk, hanem az Istennel való teljes és zavartalan közösséget, az ö segítségével munkáljuk a magunk helyén, a magunk Leszközeivel a megértést, a minden emberrel való együttélést, közösseget, hogy gazdagodjon, gyarapodjon emberi.ívi-ivMio lágunk. Nagy elbizakodottság lenne azt hinni, hogy én jó vagyok úgy, ahogy vagyok. „Ilyen vagyok!” — mondja sok ember és ezzel jogot követel hibái elismerésére. „Nem tehetek róla — szabadkozik a másik — ez a természetem.” Mégis sok mindenről tehetünk em­berileg is, hát még Isten kegyelmes erejével! Rajtunk is áll, hogy kik közé állunk, a csúfolódók közé-e, vagy a tisztaságra törekvők közé. A tehetetlen pusztulást várók táborát növeljük-e, vagy józan és kitartó cselekvéssel munkáljuk az élet megmaradását. A lesz, ami lesz közönyös, felelőtlen hangadói vagyunk-e, vagy olyanok, akik az ő Urukat várják, hogy ha megjön, beengedjék és vele le­hessenek. ÜGY GONDOLOM, HOGY AZ ISTENNEL VALÓ SZEMÉLYES EGYÜTTLÉT, közösség, annak szépsége és zavartalansága szüksé­gessé teszi, hogy szüntelen figyeljünk reá. tanuljunk tőle és enged­jünk neki. Ehhez ő ad nekünk erőt, bölcsességet, látást, nekünk csak készséggel tennünk kell a ránk bízott feladatokat: védeni az életet, munkálni a jót. őrizni a világot. Hiszen a világ nem pusztul el, hanem céljához érkezik. Megszabadul a romlandóság szolgasá­gából arra a szabadságra és dicsőségre, amelyben Isten gyermekei részesülnek (Rm 8, 21). Kovács Pál I na á d k ózz ia u Ea ! Áldunk téged Istenünk és Atyánk, hogy az erők élet jó remény­ségével ajándékoztál meg minket. Ez az élet pedig nem a mi bű­nös életünk folytatódása, hanem a te új teremtésed, amelyet már végzel Urunkban és Megváltónkban. Kegyelmes teremtésed a mi vígasztalásunk és bizonyosságunk, hogy ott igazság fog lakozni. Sze­reteted intsen hűségre és vigyázásra. Add nekünk Szentlclkedet, hogy éberek legyünk, ne a múlandó világban, "agy önmagunkban bízzunk, hanem evangéliumod világosságában élve. várjuk dicsősé­ges jöveteledet. Adj egyházadnak hű és bölcs szolgákat, akik házad népét gondos szeretettel táplálják, hogy így irgalmad bennünket az üdvösség részesévé tegyen. Ámen. — GYÉKÉNYES. A gyülekezet asszonyai Isten dicsőségére fehér oltárterítő készletet adományoz­tak, amelyet a nyolvanéves Pe- terdi Györgyné és leánya, Nagy Jánosné népművészi hímzéssel díszítettek. Kezük munkáján az Ür áldása. — PÁPA. A hagyományos kö­zös reformációi ünnepély az idén a református templomban volt. Az október 31-i műsoros est össze volt kötve Bíró Lajos orgonaművész hangversenyével. Ünnepi előadást Síkos Lajos es­peres tartott „A reformáció né­pének mai felelőssége” címmel. — SZÜLETÉS. Jankovits Béla kajárpéci lelkésznek és feleségé­nek, Mihácsi Mártának október 21-én ötödik gyermekük született. Neve: MÁRTON. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Kránitz Vince és felesége sz. Szigeti Ilona, a körmendi gyüle­kezet tagjai szeptember végén ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. Ebből az alkalom­ból — a férj betegsége miatt — otthonukban volt a hálaadó is­tentisztelet, utána úrvacsorát vett az ünneplő házaspár. „Áld­jad én lelkem az Urat, és ne fe­ledd el, mennyi jót tett veled!” — Szilvás Zoltán, a zalaist- vándi gyülekezet volt felügyelője és felesége. Novak Rozália októ­ber 23-án ünnepelték házasság- kötésük 50. évfordulóját. A templomi úrvacsorái istentiszte­leten az igehirdetés szolgálatát Roszik Gábor lelkész végezte. „Kegyelemből tartattatok meg.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom