Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-07 / 45. szám

GYERMEKEKNEK.

Mit tanulhatunk a madaraktól?

Mt 6,25—34

Luther Márton, akinek gyermek- és ifjúkoráról múlt heti számunkban olvashattunk már tekintélyes professzor korában egyszer egy útszéli fa ágán egy kis madárkát látott. Mint valami nagy úr előtt, tisztelettel megemelte a kis madár előtt a kalapját, és így szólt hozzá: „Köszöntelek doktor úr! Én már öreg doktor vagyok, de el kell ismernem, hogy még mindig nem tanultam meg azt a tökéletes életbölcsességet, arríely- lyel te dicsekedhetsz.” Mi ez az életbölcsesség, amire Luther Márton célzott és amit nekünk is meg kell tanulnunk a madaraktól?

JÉZUS EGYSZER LÁTTA, hogy az emberek milyen gondterheltek, mennyire megkeseríti életüket a ruházatért és a mindennapi megélhetésért való aggodalom. Nagyon megsajnálta őket és így szólt hozzájuk: „Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, mit igyatok és mibe öltözzetek. Figyeljetek csak az égi madarakra! Nem vetnek, nem is aratnak, nincs éléskamrájuk sem, és meny- nyei Atyánk mégis eltartja őket. Nem vagytok ti sokkal értékesebbek ezeknél a madaraknál? De mit aggódtok a ruházatotokért is? Figyeljétek csak meg a mezei, liliomokat! Nem fáradoznak, nem fonnak, nem szőnek, de mondom nektek, hogy Salamon király teljés díszében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár egy is. Ha Isten a mezők füvét, amely ma még van, de holnap a kemencébe vetik, így öltözteti, nem sokkal inkább titeket, ti kishitűek?”

Mi tehát az az életbölcsesség, amit a madaraktól tanulhatunk? Az, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem bízzuk életünket Istenre, aki jó atyaként gondját viseli minden teremtményének., Rólunk Isten úgy gondoskodott, hogy adott mellérik szülőket, akik gondunkat viselik. Munkájukkal előteremtik kedves otthonukat, biztosítják élelmünket és ruházatunkat, iskolába járatnak és mindent megtesznek, hogy becsületes emberekké váljunk. Azután belehelyezett bennünket egy nagyobb közösségbe, a társadalomba is, amely szintén hozzájárul ahhoz, hogy ne kelljen félnünk és rettegnünk. Az Isten gondviselő szeretetéhez tartozik az is, hogy az embereket fel_ ruházta értelemmel. Ki tudják gondolni, elő tudják teremteni azokat az eszközöket, gépeket, amelyek megvédik őket a természet viszontagságaitól és biztosítják az élelem és a mindennapi élethez szükséges cikkek megteremtését. De az értelem mellé szívet is adott az embereknek, hogy a megteremtett javakat úgy osszák el, hogy ne legyenek éhezők, hanem mindenki igazságosan részesüljön a megtermelt javakból.

MINDEZ ARRÓL BESZÉL, hogy az Isten gondviselő szerete- tébe vetett bizodalom soha sem válhat gondatlansággá és lustasággá. Jézus egyszer ezt mondta tanítványainak: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik és én is munkálkodom.” Az a körülmény tehát, hogy Isten szeretettel gondoskodik rólunk nem jogosíthat fel bennünket tétlenségre, sőt, ellenkezőleg, szakadatlan és szorgalmas munkára és N Istentől kapott javainkkal való okos gazdái, kodásra indít bennünket. Ma különösen is nagyon fontos, hogy az emberek megtanulják, hogy gondjaikat bízzák Istenre éés hogy Istentől kapott javainkat ne tekintsék a saját tulajdonuknak, hanem úgy éljenek vele, hogy körülöttük ne legyen nyomorgó és éhező ember.

Luther Márton ezt a madaraktól tanult életbölcsességet az Apostoli Hitvallás magyarázatában így fogalmazta meg: „Hiszem, hogy Isten testemet és életemet naponként bőven átlátja. Minden veszedelemtől megoltalmaz. Minden gonosztól megvéd és megőriz. Mindezt csupán atyai és isteni jóvoltából és irgalmasságából teszi és én erre sem érdemes, sem méltó nem vagyok.”

Sclmeczi János

A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS

kihívást jelent minden keresztyén ember számára — mondotta egy bécsi eszmecserén a nagytekintélyű anglikán teológiai professzor, John Collins. Ennek a rendszernek az embertelen voltát nem fedhetik el a napi eseményeit — hangsúlyozta. Mint keresztyén, ellene van az erőszak bármiféle alkalmazásának, ugyanakkor

azonban minden más eszközt igénybe lehet és kell venni az elnyomott dél-afrikaiak szabadságának kivívásáért folytatott harcban.

John Collins alapítója és jelenlegi vezetője a dél-afrikaiak érdekeit képviselő Nemzetközi Védelmi és Segély Alapnak (IDAF), s ilyen minőségében foglalkozott a keresztyéneknek a faji megkülönböztetés elleni harcban való részvételével: mindenkinek fel kell ismernie, hogy a dél-afrikai faji megkülönböztetés lehetetlenné teszi az együttélést. A feketéknek érezniük kell, hogy a fehérek — keresztyének és nem keresztyének — nem hagyják egyedül őket. (epd—Ö)

•>

„írok nektek, ifjak...”

Kincsesszekér

Evangélikusok irodalmunkban

ZÖRÖGVE-ZÖTYÖGVE ÉRKEZIK AZ ORSZÁGHATÁRRA A SZEKÉR. A kocsis nagyot kurjant örömében, így köszönti rég nem látott hazáját, Magyarországot. Mögötte zsákokban liszt, tömlőkben bor: árut hozott külországból. De amott a szekér végében egy ember kuporog: kalapja, széles köntöse elárulja, hogy diák. Kevéske útipoggyászát féltőn karolja át — ritka kincsek vannak benne. Nem arany, ezüst vagy díszes terítő, hanem könyvek! Hatalmas, súlyos latin és német nyelvű könyvek. Kopott bakancsban végződő lábát pihentetően nyújtja ki a liszteszsákok közé. Mert nem volt mindig ilyen fejedelmi dolga, hogy szekér vitte; sokat gyalogolt, mióta elindult. De hát honnan? Talán Wittenbergából, talán Páduából, talán egy másik híres egyetemi városból. Onnan hozza szorongva-lelkesen, mint valami csempészárut, az új tanokat rejtő könyveket. A vámköteles gondolatokat azonban csak a fejében őrzi. Oj eszmét szívott ugyanis magába: a reformáció szellemét!

KI EZ A DIÁK? Nem tudjuk. Maradjon így: névtelenül, de felejthetetlenül. Az általa s megannyi kitisztultan forrófejű társa által hazánkba csempészett gondolatok mint a járvány, gát- talanul terjedtek. Mert a XVI. század szellemi felvigyázói \ ragálynak, ártó pestisnek tartották Luther és reformátortársai eszméit. Ám vegyük csak szemügyre ezt a diákot: mi kandikál ki szakadt köpönyege kútmély zsebéből? Valamilyen írás: magyar írás! Napok óta, végig az egész úton próbálkozik már a magyar nyelv versbe szeüdítősével. Augs- burgnál még rugdalóznak a ragok, Becs alatt még szűkölnek a magánhangzók, de közeledve a magyar határhoz mind engedelmesebbé válnak az ilyen versbe- tereléshez még nem szokott szótagok és szavak. A ritmus a szekér zökkenéseivel formálódik. Mire pedig átlépi a rég nem látott szülői ház kapuját, talán már kész is a vers: amely egyszerre magyar és a i-eformátorok szellemi ujjlenyomatát őrző. S e névtelen diákkal együtt ott szorong már a szekéren Sylvester János, aki első ízben fordította magyarra és nyomtatta ki az Újszövetséget, hogy annak felszabadító üzenete valóban eljusson mindenkihez. Most a zsákok és tömlők között skandálva mondja az első magyar hexameteres verset: „Próféták által szólt rigen néked az Isten, /Azkit igirt, imé, vigre megadta fiát.” De ott kör- mölget egy liszteszsákon ülve maga Bornemissza Péter, a későbbi prédikátor és püspök, aki Szo- phoklész Elektráját aktualizálja jellgzetesen magyar viszonyokra érvényesen. Talán az ördögi Kisértetek látomásos képei is ott kavarognak már fejében. Hátát a szekér oldalának vetve Szkhárosi Horváth Ádám talán éppen bátorító, hitvalló himnuszát fogalmazza: „Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege, / Mert nem árhat néked senki gyűlötsége, / Noha ez világnak rajtad dihös- sége, / Nem hagy téged szégyenbe Krisztus ő felsige.” S a képzeletbeli szekér egyre zsúfoltabb lesz: Sztárai Mihály is felkéredz- kedik, hangszerét is hozza, amellyel énekeit kíséri: talán születendő drámájának egy jelenete jár már a fejében. Itt van azután a komoly Dévai Bíró Mátyás, az első nyelvtankönyv írója — s egyre csak jönnek, jönnek . . . Fiatalok, tettre és alkotásra készek, akiket az Isten és hazájuk iránti kettős szeretet űz — úgy, amint Rimay János olvassa fennhangon hátul a sarokban A magyar nemzetnek romlása a fogyása című versét: „Ó kedves nemzetem, hazám, édes felem! / Kivel szerelmetes mind tavaszom a telem: / Keseregj, sírj, kiálts IsSUNDBY ÉRSEK 1983-EAN NYUGALOMBA VONUL

A Svéd (evangélikus) Egyház érseke, Olof Sundby, 65 éves korában, 1983 júliusában nyugalomba kíván vonulni. Sundby érsek ezt a tisztét 1972 óta látja el, és 1975 óta tagja az Egyházak Világtanácsa elnökségének.

A nyugalomba vonuló érsek éle- (e és szolgálata legfőbb értelmének látja azt, hogy elindítója és mozgatója legyen annak az ökumenikus békekonferenciának, amelyet egyházában, hazájában 1983 áprilisában tartanak meg.

(epd)

Sundby érseket, mi magyar evangélikusok személy szerint is ismerjük: járt nálunk és szolgált

közöttünk. Gyülekezeteink és egyházunk sokat köszönhet neki: a kölcsönös kapcsolatok testvéri ápolását; olyan kapcsolatokat, amelyekben nem csak ő volt a mi- ^endégünk”, hanem ő is tetvéri egyenlőségben fogadta a dr. Káldy Zoltán püspök-elnök által vezetett delegációnkat. Az általa korábban összehívott ökumenikus béke- konferenciát pedig legalább olyan érdeklődéssel és részvétellel követjük, mint nagy elődjének — Teológiai Akadémiánk első tiszteletbeli doktorának — Nathan Sö- derblom érsek, Nobel-békedíjas — munkásságát tiszteljük és követjük. (v)

tenedhez velem, / Nálad, hogy szeretlek, légyen e vers jelem.”

DE A SZEKÉR HALAD TOVÁBB: kijut a XVI. századból, keresztülzötyög évszázadokat, miközben újabb és újabb írók, költők kapaszkodnak fel rá. Balassi Bálint, ez az örökké szerelmes, s a pogány törökkel szemben örökké harcra kész férfiú egyenest tanítójához, Bornemisszához férkőzik. Néhány új kéziratát hozta el neki mutatóba: szilaj hangját Isten iránti alázat váltja fel ezekben a versekben, vibráló egyénisége csak Isten közelségének tudatában nyugszik meg. Sokan szemráncolva .fogadják egy asszony megjelenését: költőnők a magyar irodalom ajtaján aligha kértek bebocsátást Petrőczi Kata Szidónia előtt. Az ő mély hitből fakadó, személyesen átélt versei azonban jegyváltást jelentenek erre a szekérre. Égy püspök, Kis János is helyet kért: egyházvezetői tiszte mellett lelkesen fogadott verseket ír, a nyelvújítás szellemében hatalmas fordítói munkát fejt ki. De legnagyobb érdeme talán Somogy Horatiusá, Berzsenyi Dániel felfedezése: e klasszikus mestereken iskolázott, elégiára és fennköltségre egyaránt hajló költő hitet tett istenhez és az evangélikussághoz való tartozásáról.

A szekeret húzó lovak már a XIX. század reformszaga levegőjét szívják, amikor a kor irodalmi vezéralakjának, Bajza Józsefnek is helyet szorítanak a zsákok között. Ez a felszabadult füttyszó meg honnan ered? Hiszen ott hátul Petőfi lógázza a lábát! Majd, immár egy megváltozott történelmi korban egy pocakos, nagybajuszú bácsi is felkapaszkodik fújtatva a szekérre: elmaradhatatlan pipájánál ■■ talán csak a züllés által fenyegetett magyar népet félti jobban. Mikszáth Kálmán az. Két tragikus sorsú költő tűnik fel ezután: a soproni teológiát is megjárt Gyónt Géza és az érzékeny lelkű, mélyen humanista és istenkereső erdélyi: Reményik Sándor.

Századunk aszfaltútjain trap- polnak immár a lovak. Há jól figyelünk, Váci Mihályt és Weöres Sándort is ott találjuk már a szekéren. S hányán ott szoronganak még, akiknek bemutatására nincs is most helyünk!

Liszteszsákok, borostömlők? Nem ezek jelentik az igazi kincset ezen a szekéren. Hanem az a drága örökség, amelyet a reformátoroktól átvéve, nemzedékeken át menekítettek költők es írók a mába, s amelyet most átadnak a mi nemzedékünknek, fiataloknak. Van-e, lesz-e közöttünk, aki méltó erre az örökségre? Akinek számára szívesen szorítanának helyet ezen a szekéren . .. Fabiny Tamás

Folytatás az 1. oldalról) zet a püspökségem első idejében, hogy többször gondoltam arra, ha lehet még visszamegyek a korábbi helyemre is. Tudniillik őszintén megmondom, a jobbol- oali emberek, mert ilyen volt az egyházban, baloldalinak tartottam, a baloldali emberek, akik korábban a személyi kultusz idején az egyházvezetésben voltak, jobboldalinak tartottak. Tehát tulajdonképpen két tűz ’között voltam. Külföldről pedig úgy látták, hogy nem volna szabad elvállalnom a püspöki széket, hanem tüntetésből üresen kellene hagyni. Nem kell betölteni. Nekem azt nem szabad elfogadnom. Tehát lényegében ez már nem is két tűz volt, hanem három. — Azt kérdezte tőlem: hogy mertem mégis vállalni? Szeretném megmondani, hogy bennem egy szent bizonyosság volt, hogy az az út, amire én gondoltam, az egy jó út és akár mindenkivel szemben is kell vállalnom. Ezt en így fogalmaztam magamban, hogy Isten utólag engem fog igazolni minden mással szemben.

Kérdés: Püspök Űr! Engedje meg, hogy visszatérjek még korábbi gondolatára. Ugyanis az egyház szekerének a kiemelése az árokból és ráemelése az orMözéleti közelképeik

szág útjára, az nem csupán azt jelzi, hogy Önnek ez személyes kockázatot jelentett; megírni és megjelentetni, hanem bizonyít még valamit. Egyházi embertől származik az a vélemény, hogy akkoriban a kormánynak, a magyar kormánynak volt erkölcsi ereje a korrekcióhoz. Az Ön szavaiból világosan következik, hogy az egyháznak is. korrigálnia kellett korábbi fenntartásait, korábbi vélekedéseit, tehát úgy hiszem, hogy itt megint egy fajta kölcsönösségről van szó.

Káldy Zoltán: Nem vitás, hogy a magam részéről annak idején nagyra becsültem, hogy a kormány és a párt mert korrekciót gyakorolni önmagán. Önvizsgálatot tartott — ezt mi így mondjuk és az önvizsgálat nyomán őszintén szembe nézett önmagával és ahol észrevette, hogy hibázott, azt bevallotta és korrigálta. Az én véleményem szerint: ezen nyert a kormány és ezen nyert maga a párt is, hogy ezt tette. Meg kell mondanom, hogy az egyház is végigjárta ezt az utat. De az egyházaknak Magyarországon több ponton kellett

korrekciót végrehajtani. Meg kell mondanom, hogy elŐDb az egyháznak korrigálnia kellett azt a magatartást, amelyet a második világháború alatt es előtt élt és gyakorolt. Arra gondolok, hogy az egyházfők a felsőházban megszavazták azt a törvényt — nem is egyszer, hanem kétszer, ami például a magyar állampolgárok egy részének, zsidószármazású embereknek az életét keserítette es amely elindítója volt egy drámai folyamatnak. Véleményem szerint az egyhazak kiszolgálták annak icfejen az igazságtalan társadalmi rendet és a háború idejen sem tanúsítottak éles háborúellenes magatartást, még akkor sem, ha voltak emberes és személyek, akik igenis az igazságosságot emlegették, igenis háborúellenesek voltak és igenis fasisztaellenesek voltak. Tehát egyteiől kellett korrigálni ezt a múltat és ebből is le kellett vonni azt a tanulságot, amit én a meggyőződésem szerint az egyházvezetésben igyekeztem levonni. Ez volt először. A második korrekció az volt, hagy nem lehetett arra az álláspontra helyezkedni — most már az új társadalmi rendben, amit egyesek tartottak: Tudniillik azt mondták: Lám a második világháború előtti időről azt mondották, hogy rosszul politizáltunk, kiszolgáltuk a társadalmi rendet. Most az lesz a helyes, ha nem politizálunk, egyáltalán nem foglalkozunk politikai kérdésekkel, hiszen ebben megégettük a kezünket. A legokosabb és a leg- bölcsebb az: Itt az új társadalmi rend, most sem politizálunk. De hol volt a tévedés és mit kellett korrigálni. Azt, hogy ez egy más társadalmi rend, mint ami volt. Most nem a távoltartás, a semlegesség, hanem éppen a segítés volt az, amelyre el kellett jutnia az egyháznak.

Kérdés: Én azt gondolom,

hogyha az Ön kifejezését használom, hogy mindkét fél részéről el kellett végezni azt a bizonyos önvizsgálatot, hogy kölcsönösen eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy marxista vezetők és egyházi vezetők álláspontja bizonyos kérdésekben nagyon hasonló, vagy nagyon közelálló, vagy akár azonos is lehet. Ez azonban

még korántsem zárja ki a vitát. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy tulajdonképpen itt úgy rendeződtek a dolgok, hogy további vitára szükség nincs. Másoknak más a véleménye és ők azt mondják, hogy ezek a viták ■a továbbiakban is szükségszernek. Ön hogy látja?

Káldy Zoltán: Én úgy látom, hogy a viták továbbra is szük- ségszerűek. Az ideológiai-teológiai front, hogy úgy mondjam teljesen tiszta most. Ami azt jelenti, hogy a marxista-leninista ideológiát az egyház ném keveri az egyházi tanítással. Mondanom sem kell, hogy a marxista barátaink nem keverik a marxizmust a keresztyén tanítással. Ez mindkét részről korrekt. Ha tisztázódtak ezek az álláspont,ok, meg kellett nézni azt, hogy a különbözőség — így kell mondanom — teológiai különbözőség ellenére, hol vannak azqk a pontok, amelyben együtt tudunk dolgozni. És az évek során a dialógus, ami folyik — annak során ezek is tisztázódtak. Nekem az a véleményem, hogy további kölcsönös, jobb, igazabb, mélyebb megismerésre van szükség mind a két oldalról.

(Folytatása következik a Magyar Rádióban)