Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-07 / 45. szám

Találkozás a Vezúv lábánál Az Európai Lutheránus Kisebbségi Egyházak Kommunikációs Bizottságának ülése IDL, az Információs szolgálat az európai kisebbségi lutheránus egyházak számára budapesti szer­kesztőséggel (Üllői út 24. Tele­fon: 139-152), amely szeptember­ben elkezdette munkáját. Vajon az IDL mindezeket a célkitűzé­seket képes lesz-e publicisztikai- lag megvalósítani? A feltételek adva vannak, a feladat világosan ismert. Most a megvalósítás kö­vetkezik. Sok múlik azon, tudunk e többen együttdolgozni, érdekes híranyagot, időszerű cikkeket hozni, amelyekkel a? IDL segít­séget tud nyújtani olvasóinak a tájékozódásban. Az első szám ezer példányban előreláthatólag még decemberben megjelenik. latokat és a még nyitott kérdé­seket arról, hogy az LVSZ-hez tartozó kisebbségi egyházak mi­képpen tudják a keresztyén publicisztika feladatát elvégezni és azt továbbépíteni. A találkozó tehát a Vezúv lá­bánál a Nyugaion-Keleten-Dé- len élő európai lutheránus szór­ványegyházaknak a sajtómunká­jával foglalkozott, amelyekben ez a munka már évtizedek óta folyik. Ha ezeknek az egyházak­nak a létszámát figyelembe vesz- szük, észre kell vennünk, tekin­tettel az emelkedő példányszá­mot, milyen jelentős sajtómun- kát végeznek. Mindenesetre cso­dálatra méltó (és erre az Evan­gélikus Élet egyértelmű példa) milyen sokat lehet teljesíteni egy-egy vasárnaponként megjele­nő lapszámban a legkisebb szer­kesztőségi létszámmal. NÁPOLYTÓL DÉLRE, A VE­ZÚV LÁBÁNÁL találkoztak szeptember közepén, hogy még jobban megismerjék egymást és közösen hozzanak döntéseket munkájuk időszerű kérdéseiben: egyházi újságírók Európa kis lutheránus egyházaiból, tíz kü­lönböző országból. Ök a tagjai az Európai Lutheránus Kisebbségi -gjházak Kom/nunikációs Bi­zottságának, amely a Lutheránus Világszövetség Kommunikációs osziálya kezdeményezésére né­hány évvel ezelőtt jött létre és végzi szolgálatát. A csoport (rö­vidített névvel — KALME) évente tartja üléseit, ahol meg­vitatja az elképzeléseket, javas­litikai életre döntő hatással bíró erők vannak, amelyek értenek a szociális kezdeményezések hát­térbe szorításához. A legfőbb fo­galom ezeknek az erőknek szá­mára a maffia. A maffia gondol mindenre és mindenkire, hata­lom a elnyomás céljára, az erő­szak kiterjesztésére, az egyéni ér­dek érvényesítésére. ILYEN KÖRNYEZETBEN TA- NÁSKOZNI az európai lu­theránus publicisztikáról — ön­magában is csoda. Mert: mit tudnak éppen egyházi újságírók tenni egy ilyen lehetetlen hely­zetben. A konferencia résztvevői látták, milyen szerény lehetősé­IGEN TANULSÁGOS VOLT A TALÁLKOZÁSUNK az olaszor­szági evangélikus egyházzal és annak képviselőivel. Olaszország­ban kis létszámú, de élő, refor­máció? . lelkületű gyülekezeteket találunk, amelyek megérdemlik minden megbecsülésünket. Szá­munkra, egyházi publicisták szá­mára. akik éppen a kisebbségben élő európai egyházakból jöttünk, valami rendkívüli élményt jelen­tett ez a találkozás: a vendégsze­retet, a szívélyesség és a hit ere­jének megtapasztalását. Sok kér­dés merült fel: Miért protestáns, közelebbről evangélikus valaki — illetve hogyan lesz azzá egy 90%-os római katolikus többségű országban? — Nem kell-e állan­dó diszkriminációt elszenvednie szomszédoktól, hozzátartozóktól — akik túlnyomórészt katoliku­sok, papoktól, az iskolában vagy a munkahelyen? Feltűnő, különösen a Valdens egyház esetében, amely a luthe­ri reformációnál jóval koráb­bi, hogy mennyire előtérben van­nak a szociális törekvések. Olaszország első számú kérdése: a munkanélküliség, a maffia, a bűnözés. Olaszország protestán­sai részére (a valdensek mellett főleg metodisták, baptisták — ezek az egyházak még az evan­gélikus egyháznál is kisebbek) nincs a kérdések megoldásához ideális recept. Az egyháztagok nagy része egyszerű ember. De ismerik a problémákat és min­den erejükkel igyekeznek határo­zottan arra, hogy úrrá legyenek ezek felett. Miközben például állandóan figyelmeztetik a politi­kusokat, közben modelleket te­remtenek a szegénység és bűnö­zés elleni harcra, segítik a sok- gyermekes családokat, hogy gyer­mekeik jó szakmai kiképzésben részesüljenek és megfelelő mun­kahelyekre jussanak. Minél délebbre megyünk Olaszországban, annál jobban nö­vekszenek a szociális problémák. Összehasonlítva magunkat az ott élőkkel, mi Közép-Európában luxusban élünk. „Olaszországban minden egészen más” — mon­dotta az Olaszországi Evangéli­kus-Lutheránus Egyház vezetője. — Ez az egyház jórészt idetele­pült német származásúakból ala­kult, csak három eredetileg is olasz kis gyülekezete van. — Természetesen Olaszországban, ha nem is minden, de sok min­den más, mint például Magyar- országon. — De az emberek, mindenekelőtt Itália szegényei nem akarnak együttélni az ál­landó nyomorúsággal, tenni akar­nak valamit az ellen. Minden­esetre Olaszországban erős, a po­A bizottság ülésének színhelye Az evangélikus gyülekezeti központ Nápolyban geik vannak ennek az országnak a kirívó, nyomorúságaival, szem­ben. Tudták, hogy egy szükség­állapotban levő országba jöttek, azért, hogy az ottani emberek létproblémáiról a helyszínen reá­lis képet alkothassanak. Hogy Nápolytól délre megismerjenek egy igen kicsiny lutheránus egy­házat, biztosítsák őket szolidari­tásukról mindenekelőtt a hitben és az információs együttműködés lehetőségeit építsék. Az első benyomás után, ame­lyek többek számára megrázkód­tatást jelentettek, talán most az újra átgondolás hoz eredményt. Talán újra kellene értékelniük saját élethelyzetüket és életmód­jukat is hazájukban Nyugaton, Keleten és Délen. Megismerhet­tek valamit Dél-Európából — összes ellentmondásaival, lehe­tetlenségeivel, de haladó törek­véseivel együtt is. És ez az él­mény még jobban összeforrasz­totta őket. Konkrét elhatározá­sokra is jutottak. AMI KONKRÉTUM: több ta­nulási készségre, több közvetlen és korrekt információra, több tájékozódásra és szolidaritásra van szükség egymás között és másokért. Konkrét eredmény az Ebben a számban szó lesz az olaszországi protestáns keresz­tyének problémáiról — rnint- ahogy természetszerűleg más be­számolókat is közlünk más or­szágokban élő kisebbségi luthe­ránus egyházak életéből. A KALME tóvábbi feladatokat is lát maga előtt. Szeretne segít­séget adni szemináriumokon, to­vábbképző stipendiumokkal azoknak, akik a lutheránus ko- sebbségi egyházak sajtó szolgá­latában résztvesznek, illetve ér dekeltek abban és ezzel ezeknek az LVSZ tagegyházaknak publi­cisztikai munkáját elősegíteni. Ilyen szemináriumra kerül sor a következő év szeptemberében Ljubljanában (Jugoszlávia). Ez a harmadik ilyen típusú szeminá­rium lesz. Munkáját az LVSZ 1984-ben Budapesten rendezendő 7. nagygyűlésének a témája alap­ján végzi. A munka témája en nek a 3. KALME szeminárium nak: „A keresztyén kommuniká­ció tud-e reményt adni — az evangéliumban való részesedés­re? — az egységhez vezető úton? — a békében és igazságosságban való életre?” Gottfried Mierau (Fordította: Székely Attiláné) Izrael lelkiismerete A LIBANONI HÁBORÚ KEZDETÉN százezer izraeli gyűlt össze a Tel Aviv-i Izrael Királyai téren, s követelte a „békét most”. Ekkor szerzett tudomást nagyon sok ember a világon arról, hogy nemcsak egy front van — Bejrutban és a Béka völgyében —, hanem egy má­sik is. Izraeliben — a békét követelők frontja. A harmincegy éves Eli Geva egy páncélososztag parancsnoka volt Bejrút ostrománál. A hadsereg egyik legjobban „dekorált" tisztje megtagadta az ostromparancs teljesítését — azonnal hazarendelték — mert mint nyilatkozta „nem akarok a bejrúti vérontás felelősei nek sorában állni”. Nem 6 az egyetlen katonatiszt, s riem ő az egyet len katona, aki így tett. Természetesen egy hadigépezetben ez nagy zavart nem okoz. az azonban jelentős, hogy amíg az izraeli katonák egy része nem kívánt harcolni, s még kevésbé a Dávid csillag nevé­ben gyilkolni gyermeke'ket és asszonyokat, hiszen sokuk édesanyját és testvérét a Dávid csillagért gyilkolták meg harmincegynéhány éve. S amíg a hadseregben ez az emberi felismerés legalább szóhoz ju tott, addig odahaza a „Szentföldön” egy már öt esztendeje létező és harcoló békemozgalom mozgatott meg százezer embert Izrael Kirá lyainak terén. A MOZGALOM AKKOR SZÜLETETT, — jórészt baloldali, kom munista, de pacifista és értelmiségi összefogással, amikor Begin ne­kilátott erőszakos kibbuctelepítéseinek a megszállt területeken. (Cisz Jordániában és a Gázai övezetben.) Tény az, hogy akkor nem nagy tömegbázisa volt a mozgalomnak. De volt, s csendben épült tovább, (Folytatása a 4. oldalon) Döntő és messzire haló történelmi esemény Lehet, hogy ma is vAnnak olyanok, akik nem értik, miért emlé­kezik meg egyházi újság minden évben november 7-ről? Miért ta­núinak isko.ásainik a keresztyénség megjelenéséről vagy a lutheri reformációról? — kérdezhetnék mások. Ezekre a mindkét oldalról felvethető kérdésekre csak egyféleképpen válaszolhatunk, — azért, mert tények. A döntő és messzire ható történelmi eseményeket is­mernünk, jelentőségüket pedig újra és újra tudatosítanunk kell. AZ OKTÓBERI MARXISTA-LENINISTA FORRADALOM IS TÉNY. Olyan esemény, amely — John Reed ismert megíogaLmazá- sáoan — „megrengette a világot”. Nemcsak egy kétszáz milliós nép életében hozott új fordulatot, hanem — képletesen szólva — az Auró­ra ágyúlövései máiig érvényesülő jeladássá lettek. Jó néhány ország, „igazodik” valamiképpen althoz, ami ott és akkor történt. Vannak országok, amelyek magukévá tették ennek a forradalomnak eszmei, ideológiai tartalmát, vannak, akik a forradalom stratégiáját tanul­ták meg belőle és vannak olyanok is, meiyek csak a célját, az irá­nyát vették át. Amikor megemlékezünk erről az eseményről elfelejtjük-e, “hogy ennek a forradalomnak az ideológiája — ateista? Nem. Azt is tud­juk. hogy nincsen forradalom vér és könny nélkül. A társadalmi fe- szü.tségek robbanása olyan, mint a gátszakadás, emberi sorsokat nyel el örvénye s intézmények roppannak össze sodrásában. Ilyen volt 1917 is. A forradalom szembefordult az egyházzal, kimozdította gazdasági bázisából, megszüntette hatalmi befolyását. A hivő Tolsztoj megrázó erejű kiáltványában így ír a forradalom előtti orosz állapotokról: „Engem is érint tehát a nép nyomora... Értem hagyja el félmillió ember az egészséges földművelő életet, ér­tem öltözik egyenruhába, és értem tanul meg gyilkolni; értem van a hamis úgynevezett vallásosság, melynek legfőbb kötelessége a ke- resztyénséget meghamisítani és elrejteni... Értem szenvednek a száműzöttek, a foglyok és felakasztottak szülei és asszonyai... Nem tudok tovább így élni. Én neip tudok és nem is fogok így él­ni!” Tolsztoj nem érhette meg azt az időt, amikor a szívéhez oly közel álló nép megmozdult és ledöntött mindent, ami remélt boldo­gabb jövőjének útjába állt. Ügy tűnhetett a régi társadalom .romjai alatt betemetődik az egyház is. S ma — 65 évvel 1917 után — az egy­ház jelen van a Szovjetunió népeinek új társadalmában. Az egy­ház él. A HÁBORÚ UTÁNI TÖRTÉNELMI VÁLTOZÁSOKBAN, HA­ZÁNKBAN IS LEZAJLOTT EGY FORRADALOM, AMELY 1917 OKTÓBERÉHEZ IGAZODOTT. S mivel az egyház nálunk is összefo­nódott mind politikailag, szellemileg, és gazdaságilag a hatalommal, a konfliktus elkerülhetetlenné vált. Sebeket kaptunk és okoztunk. Csak kevesen vették észre, hogy ezekben a változásokban és válto­zások .mögött — ott van az egyház Ura is. Nevelni és formálni akar minket, hogy megtanuljuk: a tanítvány nem lehet nagyobb a Mes­terénél. Márpedig a Mester nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy 0 szolgáljon és életét adja sokakért. Meggyőződésem, hogy a megbecsülést csak a szolgálni tudó, önma­gát nem féltő, hanem áldozatra is képes egyház kaphatja meg. Az az egyház, amelyik Mestere nyomdokában jár* AZ I917-ES FORRADALOM BOLDOGABB JÖVÖT AKART ÉS ÍGÉRT. Óriási utat tett meg és hatalmas eredményeket ért el. De tennivaló bőven vár még hívőre és ateistára egyaránt. Az a felismerés jutott érvényre hazánkban is. hogy vallásosaknak és nemvallásosaknak össze kell fogniuk. Más „ideológiai” alapállás­ból ugyan, — eszközeink és módszereink sem azonosak — mégis kö­zös ügyben munkálkodhatunk együtt: népünk szellemi, erkölcsi, anyagi gyarapodásán. Erre elkötelezettek vagyunk a szeretetben. Pintér Károly Tóth István: A váradi út Hol tengelyekig ér a gyepes útközép, s duzzadó álmokkal Váradra jár a nép, most csendben nyelik el a szürke út porát a szelíd fagyalok és vad galagonyák. Az út ikét oldalán a kökényfák alól bólingat már felém a száraz vadkapor. * A Galambos felől felzúgnak a szelek, világgá indulnak az ördögszekerek. A kormos törzsekről rohan a sok levél; jaj annak, kit nem köt a földhöz mély gyökér! Engem redőiben megőriz ez a föld, mert bennem zúg a fa, amit a szél letört. Tehenet őriztem a földek hajlatán ... Még látom, mint szedi a csipkét jó anyám. Lányosán tűnik el a sűrű fák alatt, s a parti bokrokon kendője fennakad. Fijgyelve kísérem, amerre útja vitt: öröukké kutatom kendődarabjait. Baloldalt terül el a kis Kereklapos. Ha messzire megyek, az ege csillagos, a sok csillag megállt az ég boltozatán, mint egyszer réges-rég mutatta volt apám. Majd bundájába vett, és én mint kisgyerek néztem a tejutat s a Göncölszekeret. Papsipkabokor ég a parti fák között, s az erdő árnyéka nagy vízként hömpölyög. — Hol földdé lett anyám, s anyámmá lett a föld, jobboldalt elhagyom a füves temetőt, A poros utakon súlyától lép a láb; felismeri a rét jó Ánteusz fiát. Te józan szívű föld, neveld csak fiadat, nincs olyan Herkules, ki tőled elragad. (Megjelent a költő SZIKLÁS PARTON című kötetében Bukarest­ben, 1980-ban) TEOLÓGIAI AKADÉMIA Az Evangélikus Teológiai Aka- Az Akadémia Tanulmányi Bi- démia tanári kara az október hó zottságának tagja dr. Pröhle Ká­13-án tartott kari ülésén dr Groó roly teológiai akadémiai tanárt Gyula teológiai akadémiai tanár, a Könyvtárbizottsági tag pedig az 1982—1983. tanévre egyhangú- dr. Vámos József teológiai akadé- lag prodékánná választotta. miai tanár lett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom