Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-08 / 32. szám

„írok nektek, ifjak...” GYERMEKEKNEK. A süketnéma meggyógyítása Márk 7,31-37 FÖLDI ÉLETÉBEN JÉZUS NA­GYON SOK BETEGET GYÓ­Evangélikus vagyok GYlTOTT MEG. Vakok a látásu­kat, bénák a járásukat nyerték vissza, fekélyekkel teli bélpoklo- sok pedig megtisztultak. Jézus nemcsak azért gyógyította a bete­geket, mert megszánta nyomorú­ságukat, hanem azért is, hogy a Róla szóló próféciákat beteljesítse. Ilyenek voltak például Ésaiás pró­féta szavai: „Legyetek erősek, ne féljetek! íme jön Istenetek és megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és meg­nyílnak a süketek fülei.” Ha fi­gyelmesen végigolvassátok a tör­ténetet, meg fogjátok érteni, miért idéztem ezeket a régesrégi szavakat. Egyszer, amikor Jézus a Galileai tenger partjára ment, egy dadogó süketet vittek hozzá, hogy gyó­gyítsa meg. Alig értek oda a Mes­terhez, amikor kiváncsi emberek gyűltek köréjük. Mit gondoltok, ilyen tömegben megérthette volna a süket, hogy Jézus meg akarja gyógyítani? Elbizonytalanodott volna: valóban rám nézett a Mes­ter? Hozzám fordult, hozzám szólt, nem a szomszédomhoz? Jézus na­gyon jól tudta, hogy a szándékát így nem érthetné meg a beteg. Ezért félrevonta a sokaságból. Sokszor tesz velünk is így Isten. Gyakran olyanok vagyunk, mint ez a süketnéma. Szól hozzánk Is­ten igéje, s nem akarjuk meghal­lani. Ügy gondoljuk másnak, szomszédunknak, barátunknak szól. Ilyenkor bennünket is félre­von Isten a „sokaságból”. Csen­des, magányos helyre visz, hogy megértsük, hozzánk szólt. Egy-egy betegségünk sem véletlenül van: Isten akarja azt, hogy Reá figyel­jünk ... A SÜKET EMBEREK A SZE­MÜKKEL ÉRTENEK. Ezért jelek­kel beszélgetnek egymással. így Jézus is jellel mutatta meg az embernek, mit akar tenni vele: .. ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét, azután az égre tekintve fohászkodott.” Nem véletlen, hogy felnézett Jézus. Jelezni akar­ta az embernek, hogy Ö nem va­rázsló. Jézus hatalma a Mennyek Istenétől van. Hitet akart ébresz­teni a süketben, hogy bízzon Is­ten Fia gyógyító erejében. Aztán az égre tekintve fohászkodott, majd így szólt hozzá: „Effata, azaz: nyílj meg!” , A SÜKETNEK PEDIG AZON­NAL MEGJÖTT A HALLÁSA, nyelvének bilincse is megoldódott, s elkezdett hibátlanul beszélni. A sokaság álmélkodva tekintett hol a Mesterre, ftol pedig a meggyó- gyítottra. Jézus ugyan megtiltotta nekik, hogy beszéljenek a látot­takról, de hát ilyen nagy élményt ki tudna magában tartani! így akivel csak találkoztak, mindenki­nek elmondták, hogy mi történt, és hogy milyen nagy Jézus irgal­ma: „...a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké." Mit hirdetett Ésaiás próféta az el­jövendő Messiásról, Szabadítóról? Bizony, ugyanezeket a szavakat, melyeket most a tömeg kiabált szerteszét. A sokaság akaratlanul is arról tett bizonyságot, hogy Jé­zus az Isten Fia, a Szabadító. Miért: akaratlanul? Ugyanezek a most ujjongó emberek követelték később Mesterük halálát. Feltá­madása azonban végleg bebizo­nyította, hogy Jézus valóban Is­ten Fia. Nemcsak testileg lehet süket az ember, hanem lelkileg is. Sok­szor zárjuk be fülünket Isten igé­je elől. Nem akarunk tudomást venni bűneinkről, Pedig ezzel az örökéletet dobjuk el magunktól. Jézus azért jött, hogy megszaba­dítson a kárhozattól. Ma is szól hozzánk: „Nyíljatok meg!” Jézus keres ma is mindnyájunkat, hogy meghalljuk hívását. Pintér Márta Fiatalok sokszor teszik fel a kérdéseket: Mi az oka annak, hogy Krisztus egyháza szétszaka­dozott? Mi az értelme, hogy van külön evangélikus, református és katolikus egyház és hogy vannak az úgynevezett szabadegyházak ? Az egyház szolgálata és missziója szempontjából nem lenne sokkal értelmesebb, ha a különböző ke­resztyén felekezetek egy egyházi szervezetbe tömörülnének? EZEK A KÉRDÉSEK A KE- RESZTYÉNSÉG EGYIK LEGFÁ- JÖB PROBLÉMÁJÁT, az egyház szétszakadozottságának és egysé­gének kérdését érintik. Kétségte­len tény, hogy a keresztyénség a történelem folyamán nem sokáig volt egységes. A különböző ke­resztyén csoportok elkülönülése és az egységért folytatott küzdelem már az apostolok korában meg­kezdődött és egészen napjainkig tart. Az egyház szétszakadozottsá- gához a különböző emberi bűnök és gyengeségek mellett elsősorban az igazság keresése vezetett. A Szentírás üzenetének,Jézus Krisz­tus személyének és megváltói munkájának különböző értelmezé­se elkerülhetetlen a keresztyének között. Ez tapasztalható sokszor még azonos felekezeten és hitval­lási csoporton belül is. A kérdés az, hogy meddig engedhető meg ez a különbözőség. A tanítás kü­lönbözőségének van egy bizonyos határa, amit túlhaladva nem be­szélhetünk már közös hitről, egy egyházról. Ezt a határt a keresz­tyénség a történelem folyamán nagyon sokszor elérte. Ezért mu­tat olyan szétszakadozott, tarka képet a keresztyénség. A SZÉTSZAKADOZOTTSÁG TARKA KÉPÉNÉL AZONBAN sokkal fájdalmasabb az, hogy az egymástól elkülönült csoportok nem úgy akarták meggyőzni egy­mást, hogy minél jobban gyako­rolják a keresztyén szeretet és és megbocsátás életformáját, ha­nem — egy-két kivételtől eltekint­ve —, mindig az erőszak módsze­réhez folyamodtak. Így valósult meg a keresztyénség történetének legsajnálatosabb szégyenfoltja, hogy Jézus Krisztusnak, a szeretet megtestesítőjének nevében az ink­vizíció bámulatosan sokszínű mód­szereivel üldözték sokszor pedig máglyán égették el azokat, akik másképpen gondolkodtak vagy ta­nítottak Jézus Krisztusról. Ide so­rolhatók az úgynevezett „vallás- háborúk” is, bár ezeknek politikai és gazdasági indítórugói ma már egészen nyilvánvalók. De azért az egyszerű emberek felé hangozta­tott érv mindig a vallási meggyő­ződés volt. Ez a helyzet csak századunk első évtizedeiben kezdett egy kissé megváltozni. Elsősorban a pogá- nyok közötti missziói munka sike­rének érdekében a különböző ke­resztyén felekezetek kezdték ke­resni az egyház egységének útját. Majd a két világháború okozta nyomorúságokkal kapcsolatos kö­zös feladatok is arra indították a keresztyén egyházakat, hogy közö­sen sokkal jobban tudják megol­dani ezeket a feladatokat. Így ala­kult ki az egyházak egysége kere­sésének ökumenikus mozgalma, s ez annyira jellemzője lett száza­dunk keresztyénségének, hogy az egyháztörténészek századunk egy­háztörténetét az ökumenikus moz­galom történetének szokták ne­vezni. KEZDETBEN ÜGY GONDOL­TÁK AZ EGYHÁZ EGYSÉGÉ­NEK KERESŐI, hogy meg tudnak fogalmazni olyan közös egyházi tanítást, amelynek alapján meg­valósíthatják a keresztyénség szervezeti egységét is. A mozga­lom közel háromnegyed százados KERESZTVETESE? kérdést: „tulajdonképppen miért is veszítettük el ezt a szép és ki­fejező szokást, és vajon nem kel- lene-e Luther Márton szellemében újra magunkévá tenni?” A refor­mátor ugyanis a Kiskátéban azt tanácsolta, hogy a reggeli és esti imádság előtt vessenek keresztet a keresztyének. tarn latogatas ímcaDO aiptoma- ciai-politikai jellegű volt. A pápa a svájci római katolikus püspöki kar meghívásának jövőre tesz ele­get, és így az ökumenikus köz­pontot egyházi látogatás kereté­ben keresné fel. tapasztalatai azonban megmutat­ták, hogy a különböző keresztyén egyházak tanítása és kegyességi életformája olyan évszázados ha­gyományokkal rendelkeznek, amit egyszerűen nem tudnak feladni. Ezért az egységet jelenleg olyan módon próbálják keresni, hogy el­ismerik a másik egyház tanításbeli és kegyességi különbözőségét, mégis testvérnek, az egyetemes keresztyén egyház részének isme­rik el a másik egyházat, természe­tesen nem adva fel azt a célkitű­zést, hogy a különböző párbeszé­dek útján az elválasztó tanok te­kintetében is közelebb kerüljenek egymáshoz. Az ökumenének ez az alapelve igen alkalmas arra, hogy a különböző egyházak a gyakorlat­ban együtt munkálkodjanak az emberiség égető problémáinak megoldásán. MINDEZT FIGYELEMBE VÉVE a gyülekezeti gyakorlatban sem az elvtelen, a különbségeket elmosó egységkeresésről van szó. Gyüle­kezeteink és híveink úgy lesznek az egyház igazi egységének a mun­káiéi, ha tudatosítják magukban evangélikus egyházunk tanítá­sát és hagyományát és az evan­gélikus kegyességi életformát gya­korolva járulnak hozzá az egyete­mes egyház közös szolgálatához megbecsülve és tiszteletben tartva a másképpen tanító és más ke­gyességi hagyományokkal rendel­kező egyházakat. Ez a magatartás tesz képessé bennünket arra is, hogy keressük a tanításbeli külön­bözőségekben is az egymáshoz kö­zeledő álláspontot. EZT AZ IGAZI ÖKUMENIKUS MAGATARTÁST csak úgy tudjuk gyakorolni, ha pontosan ismerjük azokat az értékeket, amelyek evangélikus egyházunk tanításá­ban, hagyományában és egyházi gyakorlatában megtalálhatók. Ezekért az értékekért evangélikus őseink vagyonukat, sokszor éle­tüket is kockára tették. Már csak az irántuk való tisztelet is. de fő­képpen az üdvösség igazi útjának keresése is arra kötelez bennün­ket, hogy gondoljuk végig alapo­san, mi az evangélikus tanítás és egyházi gyakorlat' summája. Fiatal testvéreinknek ehhez a végiggondoláshoz szeretnénk se­gítséget nyújtani most induló so­rozatunkban. Bízunk abban, hogy ha fiatal testvéreink az evangé­lium fényében végiggondolják so­rozatunk írásait, nemcsak evan­gélikus egyházunk tanításának és hagyományainak értékeit és szép­ségeit fedezik fel, hanem választ kapnak a cikkünk elején felvetett kérdésekre is, mi értelme van an­nak, hogy evangélikusok vagyunk. Selmeczi János A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július l-t5I augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. PROTESTÁNSOK Eduard Lohse hannoveri evan­gélikus püspök felvetette, vajon nem kellene-e az evangélikus ke­resztyéneknek is, keresztet1 vetni­ük úgy, ahogyan a római katoli­kusok teszik. Amint lelkészeihez intézett körlevelében írja, vala­hányszor más felekezetű keresz­tyénekkel ökumenikus találkozón vesz részt, felteszi magának a EVT — PÁPAI LÁTOGATÁS CSAK JÖVÖRE II. János Pál pápa június 15- én látogatást tett Genfben. Felke­reste a Nemzetközi Vöröskeresz­tet, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet és az Európai Atom­energia Szervezetet. Az Egyházak Világtanácsa azonban nem szere­pelt a programban, mivel a mos­Ezt az írást egy nem egészen kerek évforduló teszi időszerűvé: 1075 évvel ezelőtt, 907-ben halt meg Borisz, a bolgárok első ke­resztyén fejedelme, akinek első­rendű érdeme népének keresz­tyénné válása. Miután a bolgárok a legrégibb keresztyén szlávok közé tartoznak, kiemelkedő érde­meik vannak a keresztyén szláv kultúra megteremtésében, s ezen felül honfoglaló őseinkkel is vol­tak egyházi kapcsolataik, nem lesz érdektelen futólag áttekinteni egyháztörténetük főbb mozzana­tait, különös tekintettel Borisz fejedelem szerepére. Mint tudjuk, a bolgárok ősei a a türk népcsaládhoz tartoztak. Volga vidékéről egy részük a IV. században a Duna alsó folyásától északra, majd a VII. században a folyótól délre vándorolt. Végleges leteledésük a középkori Bulgá­riában Aszparuh fejedelmük ne­véhez fűződik. A honfoglaló bol­gárok uralmuk alá vették az ott talált szláv törzseket, ám nyelvi­leg beolvadtak azokba, úgyhogy már a középkorban ők is mint szlávok szerepelnek, és ma is szláv népként tartják őket nyil­ván. A KELET-RÖMAI. későbbi ne­vén bizánci birodalom szomszéd­sága meghatározó jellegű volt tör­ténelmük és egyháztörténetük ala­kulására, ugyanis hol ők jelentet­tek veszélyt Bizáncra, hol pedig Bizánc fenyegette az ő államiságu­Borisz fejedelem és a bolgár or todoxia kát. Mindkét eset szorosan össze­függött a keresztyénség felvételé­vel, amely a bolgároknál két év­századot vett igénybe. Az első olyan bolgár fejedelem, aki kellőképpen fogta fel a ke­resztyén hit felvételének jelentő­ségét népe további sorsa szem­pontjából, Borisz volt (853—888). Előbb a frankoktól szándékozott hittérítőket kérni, mivel szövet­ségesük volt Rasztiszláv morva fejedelem ellen, aki pedig 863- ban Bizánctól kért és kapott hit­térítőket: Kyrilloszt és Methódi- oszt. Politikai meggondolások mégis arra késztették Boriszt, hogy ő is a szomszédos és akkori­ban megerősödött Bizánc misszio­náriusait fogadja országába. En­nek nyomán — 864 végén vagy 865 elején — maga is megkeresz- telkedett (III. Mihály bizánci csá­szár vállalta a keresztapaságot), és nem mellőzve az erőszakot sem, keresztülvitte az egész bolgár nép megkeresztelését. ABBAN AZ IDŐBEN keletke­zett Konstantinápolyban a Fótiosz és ellenlábasa, Ignátiosz patriarcha közti viszály, s vele párhuzamosan a Konstantinápoly és Róma közti szakadás is. Borisz ekkor máris függetleníteni akarta a Bolgár Egyházat a konstanti­nápolyi patriarchától. Ezért 866- ban I. Miklós pápához fordult, fel­ajánlva neki a nyugati keresztyén- séghez való tartozást, s egyben kérve tőle az önálló bolgár érsek­ség felállítását. (Ennek kánoni alapja az lehetett volna, hogy Bul­gária területe mint a hajdani II- lyricum keleti része, korábban po­litikailag és kánonilag a nyugat­római birodalomhoz, illetve a ró­mai pápához tartozott.) I. Miklós, majd utóda. II. Hadrián pápa meg is ragadta volna a kedvező alkal­mat joghatóságának kiterjesztésé­re. Ámde Rómától már akkor tá­vol állt a helyi egyházak teljes ön­állóságának (autokefalitásának) a gondolata, nem is szólva a nem­zeti alapokon álló, nemzeti nyel- vületeket a liturgiában is használó egyházak fennállásának lehetősé­géről. Ez a két szempont viszont magától értetődő volt a keleti ke­resztyénség kánoni gyakorlatában. Így, tehát, ha teljes autokefalitást nem is, viszonylagos függetlensé­gének és nemzeti jellegének elis­merését elnyerte a Bolgár Egyház két konstantinápolyi zsinat részé­ről (869 és 879). Ebben az időben a bolgár állam és egyház központ­ja Preszláv városa volt. A bolgár egyházi autonómia erősödését és a szláv jellegű keresztyénség kibon­takozását nagymértékben elősegí­tette 885 után Kyrillosz ésMethó- diosz tanítványainak Moráviából történt kiűzése és Bulgáriában való letelepedése. Általuk vált a középkori Bulgária a szláv keresz­tyén kultúra és írásbeliség első eredményes forrásává. Borisz 888-ban lemondott a trónról fia, Vladimir javára, és kolostorba vonult. Vladimir azon­ban elviselhetetlen adókat rótt ki a népre, és megpróbálta azt visz- szavezetni a pogányságba. Ezért Borisz visszatért, megvakíttatta Vladimírt, és másik fiát, Szimeónt ültette a trónra, majd visszatért szerzetesi magányába, ahol 907- ben halt meg. A Bolgár Egyház szentként tiszteli. BULGÁRIA TOVÁBBI EGY­HÁZTÖRTÉNETÉT csak néhány mondatban próbáljuk meg vázol­ni. 927—971. években Dorosztol székhellyel önálló bolgár patriar­chátus áll fenn, amelyet Konstan­tinápoly is elismer. A patriarchal székhely ezután Ohridba kerül, át. II. Vazul bizánci császár 1018-ban leigázza Bulgáriát, s ekkor az ohridi patriarchátus érsekséggé degradálódik. Az aszenidák di­nasztiája újjáéleszti a független bolgár államot Tirnovó székhel­lyel, s így 1186—1393 között ön­álló tirnovói érsekség (vagy pat­riarchátus) is működik. Bulgáriát 1393-ben meghódítják a törökök; megalakul az önálló ohridi bol­gár-szerb érsekség. Ez 1767-ig őrzi meg függetlenségét, amikor is be­olvad a konstantinápolyi patriar­chátusba. A bolgár nemzeti öntu­dat felébredése nyomán, a Török­országban élő bolgár ortodoxok 1870-ben a szultáni fermán révén önálló exarhátushoz jutnak, ezt azonban a konstantinápolyi pat­riarcha 1872-ben szakadásnak mi­nősíti. A szakadást átörökli az 1878-ban függetlenné vált bolgár államban élő egyház is. Bár a konstantinápolyi bolgár exarchá­tus 1913-ban megszünteti műkö­dését, a szakadás 1945-ig áll fenn. Kánoni helyzetének rendezése után, a Bolgár Egyház 1953-ban kikiáltja a patriarchátus visszaál­lítását, amit Konstantinápoly 1961- ben ismer el. A Bolgár Egyháznak jelentős diaszpórája van külföl­dön; hívei hazánkban két egyház- községet alkotnak. Berki Feriz I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom