Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-08 / 32. szám

Ki a boldog ember?

Százötven éves a mendei templom

Ilyenkor nyáron mintha a fák hűvösébe bújna, úgy takarják a gesztenyék, juharok, diófák a mendei templomot. Csak a torony emelkedik a fák fölé — frissen tatarozva, süvege fényesre mázolva. keresztje pedig szinte ragyog, amint ráverődik a nyári nap sugara.

Gondos kezek munkája nyomán olyan, mintha most épült volna. Pedig az idén százötven éves a mendeiek temploma. Amikor 1781. után megkezdődött Mendén is az evangélikusok gyülekezetté szerveződése, akkor 21 evangélikus család élt a faluban, mely 8 nagycsaládból tevődött össze. Hamarosan tanítójuk is lett, aki azonban nemcsak a gyermekeket tanította, hanem — mivel Péteriben volt a gyülekezet központja, a lelkész is ott lakott — lévitaként az istentiszteleteket is megtartotta. A templom ebben az időben az iskola volt. S csaknem egyidőben a péteri evangélikusokéval (ott 1831-ben szentelték fel a templomot), 1832-ben készült el a templom Mendén. Akkor már 80 családot tartottak nyilván mintegy 350 lélekkel.

ZSÚFOLT TEMPLOMBAN együtt gondolkodtunk el dr. Káldy Zoltán püspökkel azokon a történelmi eseményeken, amelyeknek tanúja volt ez a kis templom a Tápió völgyében, s amelyek egyszerre hoztak gondot és reménységet, könnyet-gyászt és megví- gasztalódást, csüggedést és új lendületet. Az 1848—1949-es szabadságharc saszegi csatamezeje légvonalban mindössze néhány kilométer. Az első világháború — igaz, messze ropogtak a fegyverek, de a községi emléktáblán evangélikus családok veszteségei is kőbevésetten kaptak megörökítést. A második világháború bár 1944. november 15-én befejeződött Mendén, még sokáig reménykedve vártak sokakat haza. S menynyien nem jöhettek már meg! S ott állva a falu apró, szalmafede- les házai között, „tanúja volt” a templom, mint épült újjá, szinte teljesen Mende,

Mint az otthonukat, úgy szeretik a mendeiek a templomukat. Ezt nemcsak a június 20-i ünnepen láttuk, hanem úgy írom ezeket a sorokat, hogy magam is közöttük éltem, velük voltam együtt az istentiszteleteken, kortársaimmal együtt jártam a falut karácsony este énekelve, szolgáltam közöttük kántorként, igehirdetö- ként, feleségemmel — aki szintén mendei — közülük indultam el a családi életre.

ÜLÖK AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELETEN. Szemben a gyülekezettel. Látom az egész templomot. Milyen nagy volt ez a templom évtizedekkel ezelőtt, amikor a karzat elérhetetlen magasnak látszott, a 'szószékre, melyen édesapám állt 44 éven át, milyen sok lépcső vitt fel, milyen nagy élmény volt, amikor — ‘engedéllyel — először a kóruson lehettem az istentisztelet idején! S ahogy ment ez évről évre, lett egyre kisebb és kisebb a templom, s nőtt egyre szorosabban a szívemhez, az életemhez.

Nézem az ismerős arcokat. Hallgatom a szívből jövő, a hangszálakat nem kímélő éneküket. Milyen sokan nincsenek már itt a régi arcok közül! De látom fiaikat leányaikat, unokáikat, akik ezeknek a régieknek a helyére ültek! Miközben Mendén is minden változott, a templom áll!

DR. KÁLDY ZOLTÁN IGEHIRDETÉSE (Zsolt. 84 5—8) a minden kor emberének alapkérdését: a ki a boldog ember? — kérdést tette fel. Az igében felfedezett válaszok pedig tele voltak bíztatással, a templom szereteté- nek, megbecsülésének fontosságával. „Boldog ember az, aki koptatja a templom küszöbét.” Nem vizitet tesz az ilyen ember Isten előtt, hanem állandóan benne él az istentiszteleti közösségben. Együtt tesz a gyülekezetért, népéért. „Boldog ember az, akinek a hűséges, szerető Istennel van ta■ M ,

ORGONAEST

lesz augusztus 14-én, szombaton este fél 8 órakor az oroszlányi templomban.

Műsoron:

J. S. Bach A-dúr Fantázia, d- moll Ganzona, Esz-dúr Fuga, d-moll Toccata és Fúga.

Händel: F-dúr és B-dúr orgonaverseny.

Előadja:

Gerő Erik orgonán és a gyülekezet zenekara.

Vezényel:

Nagy Dániel

lálkozása a templomban”. Az dicséri Istent. Aki ugyanis dicséri, az nem lehet keserű ember, csak boldog! Otthon is, a mezőn is, a munkahelyen is — ha nem is hangos szóval, de becsületes, szorgalmas munkával, emberséggel kell dicsérnünk az Istent! „Akinek Isten az ereje, az is boldog ember” —, mert amikor fogy az ereje, akkor Isten lesz az ereje! Olyan terheket tudunk így elhordozni, ami alatt mások összeroppanhatnak. A százötven éves templom erre emlékeztesse a mendei gyülekezetei.

Állok a megújított

TEMPLOM TÖVÉBEN. Hogy szerettem itt játszani gyerekkoromban! Az épület körül járva készültem az érettségire, majd teológiai szigorlatomra. Amikor 1953-ban — igen nehéz időkben — tatarozták a templomot, a gyülekezet apraja-nagyja ott dolgozott. Közöttük én is. Akkor háborús sebeket kellett eltüntetni a falakról is, a toronyról is. Csókák fészke volt a csillag alatti gömb. A bádogos, amikor édesapámmal tárgyalt a csillag és a gömb sorsáról, egy rajzot tett apám elé: a gömb és fö-lötte kereszt. A gyülekezet vezetői elfogadták ezt a

tervet. El is készült. Ma tudom: egy aszódi bádogos akkor az aszódi templom keresztjének rajzát ajánlotta a mendei templom csúcsának megoldásaként. Véletlen ez? Lehet. De szülőfalum templomát ezért sem felejthettem el innen Aszódról sem! — Ezt helyezte különös melegséggel Káldy Zoltán püspök a mendeiek szívére: nekik o mendei templom legyen a legszebb a világon!

ILYEN SZERETETET ÉREZTÜNK ifj. Foltin Brúnó lelkész szavaiból is, amikor a munka terveiről, menetéről és az anyagi áldozatról számolt be. Visszaemlékezett az 1891-ben, 1928-ban,

1953-ban és 1962-ben végzett munkákról, melyekhez csatlakozott az idei munka. Megköszönte előde, Detre László nyugalmazott esperes szolgálatát, hiszen az itt eltöltött 44 évi szolgálata jelentette azt az anyagi és erkölcsi hátteret, amely alapjául szolgált a megoldott feladatnak. Május 6-án indult a munka, amelyet a gyülekezet tagjainak példás részvételével Nagy Károly tápiószecsői kőműves kisiparos végzett el. A felújított lelkészlak költségeivel együtt 78 ezer forintot költöttek el. A gyülekezet tagjainak társa dalmi munkája 168 nap (napi 12 óra) volt közel 65 ezer forint értékben. Kiemelte Hunka Mihály gondnok szolgálatát, aki vezére volt a templomrenoválásnak. A munkahelyre ő érkezett elsőként, de utolsóként távozott. Andrég- kovics Mihály a bádogos munkát végezte el, festett és mázolt is. Szántai Ernő és Szántai János presbiterek a sok szorgalmas presbiter és gyülekezeti tag közül is kiemelkedett.

SZÉP A TEMPLOM KÍVÜL IS, BELÜL IS. A legfőbb ékessége azonban a templomnak az, ha benne élő gyülekezet énekel, imádkozik, úrvacsorázik, hallgatja az evangéliumot. Keveházi László esperes az egyházmegye köszöntését adta át: épüljön a gyülekezet, s ilyenként éljen társadalmunkban. Detre László ny. lelkész pedig az elmúlt 37 évben megtapasztalt előrenézés folytatását kérte a gyülekezettől. Káldy Zoltán püspök szavai pedig számomra egyik legszebb magyar szót visszhangozták: a köszönet szavát.

ESZTENDŐNKÉNT AUGUSZTUS ELSŐ VASÁRNAPJÁN VAN MENDÉN A BÚCSÚ. Ez az evangélikusoknál a templomszentelési emlékünnep. Az idén is állnak a sátrak a Fő utcán, keringenek a körhinták, lengenek a hinták. Ez a nap az evangélikusoknál még jelesebb nap: a százötven éves templomukért adnak hálát a gyülekezetalapitók és templomépítők mai unokái, közelben és távolban élők is.

Detre János

Fodor András:

Hadikórház, 1945

A vasutas jobb karja leszakadt, s mindkét szeme kifolyt a robbanástól, de nem volt szomorú, bízott, hogy most már vége lesz, őt már több baj nem éri, mehet a szolgálatba újra .., Vakon, balkézzel is lehet a távírdát kocogtatni.

Az orvos flektifuszt kapott, lefogyott harmincöt kilósra.

Várandós felesége

hírt hallott róla, jött utána vánszorgó, nyitott vagonokban a harmadik megyéből.

Ment egyenesen az őrhöz: neki — mutatta állapotát — beszélnie kell az urával.

— öt perc! — jelezte sugaras ujjal a fölemelt tenyér.

Hordágyon, fülledt folyosón hozták a férfit.

Végre amikor föltámogatva csontjait, rogyadozó lábára tették, mint két vak kulcs a zárban, egymás nyakába hullt a pár és nem tudott beszélni.

(Megjelent a költő „KŐNYOMAT” című kötetében, 1982-ben.)

Emlékezünk

EMLÉKEZÜNK. Harminchét esztendővel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án, egy napsütötte reggel Hirosima felett elszabadult a pokol. Erre a japán városra ledobott első atombomba több százezer ártatlan ember halálát okozta akkor, s azóta. Többször olvashattuk, hogy a Hirosimát ért katasztrófa pontos időpontját egy akkor megállt óra jelzi. Örök mementóként az embervilág előtt. Bár ezóta a szörnyű esemény óta immár harminchét esztendő eltelt, de a világ azóta sem szűnik meg emlékezni erre az eseményre. Lapunk hasábjain mi is, évről évre megemlékezünk az emberiség történetének legnagyobb pusztulásáról. Igaz, voltak háborúk, melyek több emberáldozatot hagytak maguk után, mint a Hirosimára ledobott első atombomba. Az ott elpusztult százezrek csak kis hányada a II. világháború iszonyatos emberáldozatának. De egy viszonylag kis földrajzi helyen, s valóban egy pillanat alatti emberáldozatban Hirosima „vezet”. Valóban elszabadult a pokol. Elindult ugyanis egy olyan folyamat, amely lehetővé teszi, hogy az ember elpusztítsa önmagát.

EMLÉKEZZÜNK! Hirosimára nem lehet úgy emlékezni, mint egy régi, s megismételhetetlen eseményre. Hirosimára kell emlékezni! Nem szabad elfelejtenünk, hogy az első atombomba ledobása óta harminchét esztendő telt el. Azóta legalább két generáció nőtt fel, akik már az ún. atomkorszakban élnek. Napjainkban már többet tud az ember, mint bármikor is tudhatott. S nemcsak azt tudjuk, hogy mivel tehetjük életünket szebbé, de — sajnos — azt is m,eg kellett ismernünk, hogy mivel tudjuk elpusztítani azt, amit Istentől kaptunk, életünket.

DE AZÉRT IS EMLÉKEZNÜNK KELL az első atombomba embertelen pusztításának napjára, mert azóta már nemcsak mennyiségben „ül” a világ egy atombomba erdő felett, de a legújabb, ember alkotta pusztítóeszközhöz képest a hirosimai atombomba gyerekjáték volt. Ezért emeljük fel minden jóakaratú emberrel együtt, mi keresztyének is, szavunkat a békéért. Hiszen a mai technika, a korszerű harcászati eszközök lehetővé teszik; hogy tőlünk több ezer kilométerre lévő kilövő pályáról elpusztítsák otthonainkat, megöljenek bennünket, elpusztuljon az egész emberiség.

HIROSIMA KERESZTYÉN LELKIISMERETÜNK FELKIÁLTÓJELE! Emlékezünk és emlékezzünk! Nem lehetünk némákká, amikor az Isten teremtette világ van veszélyben. Emlékezünk Hirosimára, és emlékeztetünk mindenkit az Urunktól tanult parancsra, aki az Eletet, s nem a halált munkálja. Ezért csak egy lehet a kiáltásunk: leszerelni, megegyezni, tárgyalni mindaddig, amíg csak lehet!

Múzeumi híradó

Három éve immár annak, hogy sokunk álma és reménysége megvalósulásaként, ünnepélyes felavatás után, megnyílt Evangélikus Országos Múzeumunk. A gazdag kiállítási anyag összegyűjtésében és elrendezésében fáradozókat, s kezdettől fogva vezetőjét dr. Fa- biny Tibor teológiai akadémiai tanárt, láthatóan nem csupán a múlt értékeinek megőrzési szándéka vezette. Céljuknak sokkal inkább azt tekintették, aminek Vörösmarty Mihály veretesen ebben a mondatban adott kifejezést: „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőért.”

VENDÉGKÖNYVI BEJEGYZÉSEINKNEK hosszú sora egészen megkapóan bizonyítja, hogy ezt a szándékot látogatóink közül milyen sokan átérzik. Ebből eredően egyre szaporodik azoknak a száma is. akik különféle ajándéktárgyakkal gazdagítani és színesíteni kívánják gyűjteményünket. Az elmúlt negyedév történéseire vonatkozó híradásunkban ezúton is hálásan nyugtázzuk a következők adományát: Kövecses Jolán a Knábel család 1846-os Újszövetségét, dr. Lehel László egy 1591-es Avenarius könyvet; özv. Sokoray Károlyné férje XVI. századi fakszimile Bibliáját adományozta, özv. Kapus Sándorné egy kovácsoltvas keresztet adott. Dr. Palló Imréné a pesti Ev. Főtanoda 1867-es Tudósítását; Pókos Ferenc egy a csurgói gimnázium könyvtárában őrzött Luther-autográf XVII. századi másolatát: Schreiner Lehel Sontagh Pál XVII. sz-i metszetét és Petőfivel kapcsolatos családtörténeti kutatásait; Bará- nyi László egy 1700-as lőcsei kiadású evangélium és epistola gyűjteményt; Makó Lászlóné nagyapja. Sántha Károly három imakönyvét; dr. Komjáthy Mik- lósné a Magyar Könyvészet 1921 — 1944. c. készülő kiadványa 1200 tételt tartalmazó Teológiai fejezetének gépiratát adta a múzeumnak. Kinczler Gyula kőbányai gyülekezeti felügyelő egy acél tábori kelyhet; Safáry Endre nagyapjának, Kemény János kiskőrösi lelkésznek és hat testvérének (köztük három lelkész-fivérének) 1870 körül készült csoportképét ajándékozta. Végül Vasváry Sándor Gyurátz Ferenc püspök egykori bibliájával, dr. Gustav Reingra- ber a Türelmi Rendelet 200. évfordulójára veretett osztrák emlékéremmel, Nyirő Józsefné pedig 1 db ezüst Luther-pénzzel gazdagította múzeumunk anyagát.

Ezen kívül a csomádi gyülekezet múzeumunk támogatására 900 Ft offertóriumot küldött.

MÚZEUMUNK LÁTOGATÓINAK SZÁMA meghaladja a 38 ezret. Az elmúlt hónapokban az egyéni látogatók mellett ismét több gyülekezeti csoport is felkereste kiállításunkat. Iklad, Gal- gagyörk-Váckisújíalu, Rákoskeresztúr, Csornád, Ipolyvece, Lajoskomárom, Irsa, Szend és Kőbánya gyülekezetéből voltak felnőtt, ifjúsági vagy konfirmandus látogatók. Néhány fővárosi iskola egyes osztályainak tanulói mellett vidéki iskolák kiránduló csoportjaival is megismertethettük kiállításunk anyagát. Vendégkönyvünk elismerő hangú bejegyzése megőrzi még számunkra jubiláló Teológiai Akadémiánk három díszdoktorának: Edgar Hark

észt érseknek Albert Greiner francia püspöknek és Brachna Gábor amerikai főesperesnek látogatását. Ugyancsak nemrégiben kereste fel múzeumunkat dr. Joachim Heubach, a Schaumburg- Lippei Evangélikus Egyház püspöke.

Deák-téri templomunk renoválásával kapcsolatosan a hatalmas állványzat és a nagy méretű védőkerítés kissé „háttérbe” szorította a múzeumunkat. Ez a közelmúltban a látogatók számának némi csökkenésében érezhető is volt. Bízunk abban, hogy a fokozatosan lebontásra kerülő állványzat mögül szépen, megújultan előtűnő templomunk tőszomszédságában szembetűnőbbé váló múzeumunk a jövőben újra nagyobb számban vonzza majd a hazai és külföldi látogatókat.

TÁRLATVEZETŐI SZOLGÁLATUNKKAL ezután is ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy mind többen tapasztalják és vallják azt, amit az egyik tavaszi látogatón'- a költő már idézett gon- dolatá\ t egyezően vendégkönyvünkben így fogalmazott meg: „A múltat őrző egyház nemcsak emléket őriz, jelent is épít és jövőt is szolgál.’”

Garam Zoltán