Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-27 / 26. szám

Rendhagyó konfirmáció Találkozásaink az egyház szolgálatával Az első úrvacsoravétel „Feledhetetlen ünnep volt” em­lékezett vissza nemrég az egyik szülő az idei konfirmációra. Ez adta az 'indítást és a bátorságot arra, hogy beszámoljunk egy he­tekkel ezelőtti eseményről, egy rendhagyó konfirmációi ünnep­ségről. — A gyerekek, amikor ezek a sorok megjelennek, már boldog felszabadultsággal élvezik a vaká­ció örömét, de az a reménységünk, hogy bennük is él annak az ünne­pi délutánnak az emléke. A DEÁK TÉRI gyülekezetünk templomát renoválják. A gyüle­kezet vezetősége arra gondolt, a metróval könnyen megközelíthe­tő angyalföldi gyülekezetei kéri meg, engedje át a konfirmációra templomát. Az angyalföldiek örömmel fogadták a kérést, sőt felajánlották, tartsük közösen az ünnepséget, így született meg a rendhagyó konfirmáció terve s ezt követte a lázas készülődés. Április 25-én, délután 5 órakor, a zúgó orgona hangjai me'/ett vo­nult be a 34 konfirmandus a zsú­folásig megtelt, szép, világos, s gyönyörűen feldíszített templom­ba. Elöl a 8 angyalföldi fiatal, a finn evangélikus konfirmandusok fehér ruhájában, majd a vendé­gek, a Deák téri 26 fiú és leány. Már az első percekben éreztük az ünnep átforróspdott légkörét, a jelenlevők boldog feszültségét és várakozását. DR. HAFENSdHER KÁROLY a Deák téri iyülekeagt igazgató lel­késze hirdette az igét János 10, 11—16 alapján. — Jó Pásztor va­sárnapja van. Ma három lelki- pásztor is áll a gyülekezet előtt, de valójában Jézus a Pásztor, egyedül Ö. Reá bízzuk gyermeke­inket. Arra a Pásztorra, aki szereti őket életesen és halálosan. Nem langymeleg módon, hanem forrón, aki féltve őrzi es nem enged ki senkit kezéből. Bátran rábízhat­juk a mieinket, mert ez a Pásztor Jézus ismeri az övéit és az övéi is ismerik Öt. Jobban ismeri őket, mint mi, mert mi sokszor megle­pődve tapasztaljuk, hogy nem is­merjük igazán gyermekeinket. Az elmúlt hónapokban az volt a cé­lunk, hogy ismerjék meg ők is Jé­zust és legyenek követőivé. Ismer­jék fel Öt az igében és az úrva­csorában, amelyet ma vesznek elő­ször magukhoz. Ezután az igehirdetés kitágítot­ta horizontunkat. Jézus a Pász­tor azt mondja: más juhaim is vannak. Tudatosítanunk kell, hogy nagyobb Jézus nyája, mint amilyennek mi gondoljuk. Nem­csak az evangélikusok, reformá­tusok. katolikusok a juhai, hanem mindenki mindenütt, aki Benne hisz, Őrá hallgat és Öt követi. Szavát jól példázza ez a mai együttlét is. A, konfirmandusok szülei sem mind evangélikusok. S ma,nem egy gyülekezet ünnepel itt, hanem kettő. Összetartozunk mint egy nyáj különböző juhai. A Deák tér sem elég önmagának, mutatja ezt az a tény, hogy itt va­gyunk ebben a templomban. De egyik gyülekezet sem zárkózhat el a másiktól. A Pásztor juhai össze­tartoznak. — Végül arról szólt az igehirdető, hogy a Jó Pásztor éle­tet ad. / IGEHIRDETÉS UTÁN a Deák téri gyülekezet Lutheránia ének és zenekara Weltler Jenő karnagy vezetésével és Trajtler Gábor közreműködésével Bach 4. kantá­tájának bevezető szimfóniáját ad­ta elő. Az 1. tétel és a zárókorál hatalmasan szárnyalt és betöltöt­te a templomot. Az ének és a mu­zsika ereje kifejezte a gyülekezet örömét s az Isten felé áradó ma­gasztalás magával ragadta, sodor­ta a hallgatókat. Köszönjük az ének és zenekar szolgálatát, hogy ezt a szokatlan időpontot vállalva, emlékezetessé tették fiatal baráta­ink ünnepét. Az angyalföldi kon­firmandusok köszöntő szóval for­dultak a szülők és keresztszülök felé s kérték a jelenlevő gyüleke­zet befogadó szeretetét. Majd mindnyájan felsorakoztak az ol­tár elé és elmondták a konfirmá­ciói fogadalmat. Ügy tűnt, a né­hány idősebb konfirmandus tu­datossága és komolysága átragadt a fiatalabbakra is. Megrendültén és imádkozva hallgattuk szavai­kat. — A fogadalomtétel után a két gyülekezet lelkésze Benczúr László és Pintér Károly személy szerint megáldotta Isten igéjével az oltár előtt térdelő fiúkat és lá­nyokat. Az úrvacsora vétel előtt bennünk lelkészekben mindig valamiféle szorongás van, hogyan veszik éle­tükben először fiataljaink Jézus testét és vérét. Megértik-e mit je­lent bűnbánó szívvel, de mégis a lélek örömével részesedni Krisz­tus titkában. Nem kellett szomor- kodnunk, a legtöbb gyerek arcán tükröződött a megindultság, az áhitat, Bennünket pedig még kü­lön is megörvendeztetett, mikor láttunk a szülők, keresztszülők hozzátartozók és gyülekezeti ta­gok nagy számát, akik a gyerekek után odajárultak az oltárhoz és úrvacsorát vettek. Kézzelfogha­tóan kifejezte ez a tény, hogy az életét a juhaiért áldozó Pásztor szeretetében — egyek vagyunk. Most konfirmáltak és azok, akik évtizedekkel ezelőtt tették le kon­firmációi fogadalmukat. FELEDHETETLEN ÜNNEP VOLT! — Reméljük minden szülő és jelenlevő így emlékezik vissza április 25 meghitt délutánjára. — Köszönjük az angyalföldiek ven­dégszeretetét. Nemcsak templo­mukat, de szívük örömét is meg­osztották velünk. Gyermekeink már élvezik a nyári vakációt boldog gondtalan­ságban. de reméljük ez az ünnep nem tovatűnt emlék a számukra. Közülük bizonyosan sokan megér­tették, ezen az áprilisi délutánon nem lezárult, hanem elkezdődött valami az életükben. Az amit kér­tek fogadalmukban: „Kérem a Szentlélek világosságát és erejét, hogy a bűn ellen harcoljálí, a sze- retetben növekedjek, és a hithen megállják mindhalálig’’. Pintér Károly ÉLETÜNKBEN MINDIG NA­GYON IZGALMAS ÉS EMLÉr KEZETES, amikor először talál­kozunk valakivel, vagy valami­vel. Vannak emberek, akik éle­tük végéig szokták emlegetni azt a felejthetetlen pillanatot, ami­kor először lépték át az iskola küszöbéi. Mások életében az el­ső szerelem, vagy az első csók marad ilyen emlékezetes élmény. Vannak házaspárok, akiknek éle­tében az egymással való első ta­lálkozás lett ilyen izgalmas él­ménnyé, felejthetetlen emlékké. Lelkileg szegény az az ember, akinek életében nincsenek ilyen izgalmas első élmények és felejt­hetetlen találkozások. Fiatalok egy kis csoportjában arról beszélgetünk, mit jelentett számukra az első úrvacsoravétel, Isten bűnbocsátó kegyelmével való első találkozás. — Megmondom őszintén — kezdi az egyik fiatal —, hogy szá­momra nem sokat jelentett. Én csak arra emlékszem, hogy na­gyon sokan voltunk konfirman­dusok — én ugyanis egy nagy gyülekezetben nőttem fel. Az volt az érzésem, hogy szinte erőszak­kal terelnek oda bennünket az úrvacsorái oltárhoz. Nem hiszem, hogy sokan voltak közöttünk, akik komolyan vették, mindazt, ami ott történik. Kamaszos mó­don viháncoltunk. s mikor oda­térdeltünk az oltárhoz, nem mer­tünk egymásra nézni, hogy ko­molyak maradjunk. Sokan közü­lünk nem is vettek többet úrva­csorát. Én rendszeresen úrvacso­ráztam szüleimmel — ez a ha­Evangélikus egyházunk lelké­szeinek képzése a budapesti Teo­lógiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, feK’ételi kérvényüket az Akadémia Felvé­teli Bizottságához címezve — az Akadémia Dékáni Hivatalának (Budapest*“ XIV., Lőcsei út 32. 1147) augusztus 15-ig küldjék meg. Az akadémiai felvételi kér­vényhez a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési bizo­nyítvány, 2. a legmagasabb isko­lai végzettségi (érettségi) bizonyít­vány, 3. helyhatósági vagy más. bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és keresetét, ill. szociális viszonyait feltűnteti. 4. orvosi bizonyítvány, amely iga­zolja. hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályá­ra alkamas. 5. keresztelési bizo­nyítvány, 6. konfirmáció bizonyít­vány, 7. részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadami körülményeit, vala­mint a lelkészi szolgálatra jelent­kezés okait. 8. esetleg egvházi mű­ködéséről szóló bizonyítvány. — A felvételhez szükséges továbbá gyomány hozzátartozott csalá­dunk életéhez — de az úrvafcsora csak később lett számomra drá­ga alkalom, amikor igazán meg­ismertem Jézust. — Igaz, hogy az úrvacsora iga­zi értékét én is csak később is­mertem meg — folytatja vallo­mását egy másik fiatal — de azért számomra az első úrvacsora is nagyon sokat jelentett. Igaz, mi csak néhányan voltunk konfir­mandusok. s lelkészünk nagyon pásztori módon készített fel ben­nünket az első úrvacsorára. Nem­csak arra gondolok, hogy pon­tosan begyakoroltatta-velünk, ho­gyan térdeljünk le, hogyan ve­gyük magunkhoz az ostyát, ho­gyan igyunk a kehelyből, hanem arra, hogy azt igyekezett velünk megértetni, hogy Isten szeretete titok. Ha nem is értjük igazán minden részletét, akkor is való­ság. S ez maradt meg bennem. Ma sem értem valójában, hogy lehet az ostya Krisztus teste és a bor Krisztus vére, de hiszem, hogy Isten ezekben is az ő sze­retetét mutatja meg. — Számomra az az élmény fe­lejthetetlen — hangzik a követ­kező vallomás — hogy szüléimét és nagyanyámat, akit különösen is szerettem. sohasem láttam olyan boldognak, mint akkor, amikor először vettem úrvacso­rát és ők is odatérdeltek az úrva­csorái oltárhoz. Talán elsősorban az ő kedvükért vettem úrvacsorát rendszeresen továbbra is. Való­színű, hogy az ő szeretetüket használta fel az Isten arra, hogy áz illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, minden­esetre annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellem­ző bizonyítványa, a lelkészi pá­lyára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak.a legutóbbi évek­ben lelkipásztora volt: E2t a bizo­nyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címez­ve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt eset­ben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egy­házközségi lelkész is hitelesítheti Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A Felvételi Bizottság döntését a felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról és anyagáról a Dé­káni Hivatal kellő időben értesí­ti a jelentkezőket. Az Akadémia hallgatói kötele­zően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kap­nak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösz­töndíjban is részesülhetnek. engem is megtaláljon. Édesanyám és nagyanyám szeretetén keresz­tül találtam meg és ismertem meg Isten kimondhatatlan nagy szeretetét. — Az úrvacsora igazi értékét akkor kezdtem igazán becsülni — szól a következő vallomás — ami­kor katona voltam és hosszú időn keresztül nem volt alkalmam úr­vacsorát venni. Akkor számta­lanszor végiggondoltam első úr- vacsorázásom minden mozzana­tát és tulajdonképpen ekkor vált számomra igazi élménnyé az el­ső úrvacsorám. Ekkor tanultam meg. hogy Isten sokszor megvon­ja tőlünk ajándékát, hogy annak igazi megbecsülésére tanítson meg bennünket. A BESZÉLGETŐ FIATALOK a Teológiai Akadémia hallgatói, akik nemsokára maguk is úr­vacsorát fognak osztani. Ezért azt a kérdést vetem fel, hogyan fog­ják ők előkészíteni első konfir­mandus csoportjukat az első úr­vacsorára, mire szeretnék majd a hangsúlyt tenni a felkészítés­ben. — Én szeretnék a rám bízott konfirmandusoknak őszinte ba­rátjuk lenni — kezdi vallomását az első. Tudom, hogy az ismere­tek megtanítása is nagyon fontos, de talán még ennél is fontosabb, hogy társai legyünk a fiatalok­nak az útkeresésben. — Mivel Isten szeretetének tit­kát úgysem tudjuk igazán meg­érteni, ezért én arra szeretném nevelni konfirmandusaimat, hogy ne akarjanak mindent értelmük­kel felfogni. Ha nem is értenek mindent, próbáljanak hinni ab­ban, hogy az úrvacsorában Isten szeretete közeledik feléjük. — Én meg arra szeretném ne­velni konfirmandusaimat, hogy az úrvacsorában még őszintébb testvérek és barátok leszünk. Az úrvacsoránál és az úrvacsora után is figyeljenek tehát jobban egymásra. Igyekezzenek egymás­nak minél több örömöt szerez­ni; s így majd jobban megértik az. úrvacsorában Isten szeretetét. Éppen ezért én mágam' is együtt fogok úrvacsorázni konfirman­dusaimmal. — Mivel véleményem szerint a konfirmációi vizsga, és a kon­firmációi ünnepély nagyon elvon­ja a fiatalok figyelmét az úrva­csorától, én olyan gyakorlatot szeretnék bevezetni, hogy az első úrvacsora, a konfirmáció után egy héttel később legyen, s ez alatt az egy hét alatt szeretném nagyon felkészíteni a csoportot az úrvacsorára. ABBÓL. HOGY A JÖVÖ LEL­KÉSZEI milyen lelkesen beszél­nek terveikről, elgondolásaikról, nyilvánvaló, hogy számukra fe­lejthetetlen élménnyé lett az első úrvacsoravétel. Ezért szeretné­nek mindent megtenni, hogy majd gyülekezetükben minél több ilyen első úrvacsorázó legyen. Selmeczi János Felvétel a Teológiai Akadémiára A Pesti Színház előadása KŐMŰVES KELEMEN SOKSZÍNŰBB, ELLENTÉTESEBB JE­LENTÉSŰ fogalom alig létezik, mint ez a szó: munka. Aszerint változtatja jelen­tését, hogy ki, mikor, hol, honnan nézi. Lehet a létfenntartás kényszere, bünte­tés, gyötrődés, kínlódás: de lehet terem­tésbeli életrend, cél. alkotás, gyönyörűség, boldogság, önmegvalósítás is. A bűnbe­esés előtt az Éden dús kertjének művelé­se. a kiűzetés után létküzdelem egy zord világban. A munka kérdésében úgy tűnik, mintha mégsem, űzettünk volna ki egé­szen az Édénből, mintha oda visszajár­nánk, sőt, ingáznánk Éden és külvilág között, hiszen mindenki végez olykor sze­retett és unt munkát; a nagyon szorgal­mas emberek pedig hordják az Éden su­garát. Ezek a munkaszerető emberek tudva vagy tudatlanul a halált szeretnék le­győzni. Emlékművet állítani maguknak a munkájukkal. Ha másként nem megy, hát kollektiven. Ha maradandó alkotás nél­kül,, akkor egy új kultúra, civilizáció kö­zös megalkotásával. A vágy nemes, de ve­szélyt hordoz: Az Édenből hozott sugár elsötétülhet az ember szívében, és bál­vánnyá válik maga az alkotás, olyan szenvedélyesen akart céllá, amelyért min­dent, a másik embert is érdemes felál­dozni. Hogy szabad-e? Azt nem kérdi az alkotni vágyó, legyen bár kőműves, mint Kelemen, piramist tervező fáraó, győzni induló hadvezér vagy bármi más. AZ EMBERÁLDOZAT IS OLY RÉGI, mint maga az emberiség. Kőműves Ke­lemenné egyeneságú leszármazottja Iphi- géniának és Jefte leányának, ők pedig mindazoknak, akik előttük jártak, s akik­ről már nem is tudunk. A népballada messzire ereszti gyökereit az idők mély­ségébe, ősibbnél ősibb emlékeket ad to­vább, s amit ad, ma is időszerű. Vagy tán a XX. század nincs tele emberáldozatok­kal?! EZ AZ AKTUALITÁS OKOZZA, hogy a nagyon ősi és nagyon új, a népballada és a rock-zene olyan szépen, harmoniku­san illik egymáshoz. Nem tudni, milyen előadást álmodott a drámává formált bal­ladához Sarkadi Imre, amikor művét be- fejeztleniil hagyva kilépett egy magas ház ablakán, talán mert nem bízott egy emberáldozat nélküli gilág eljöttében, ta­lán mert nem győzött várni rá. Ám az utólag készült befejezés is, az előadás is láthatóan hű marad a mű szellemé­hez, mint ahogy az író is megőrizte az általa megformált részben a népi alkotás komor tisztaságát, fekete fényét. Egyetlen motívum idegen csak a balla­dától, s ez rontja is annak hitelét: a szín­padi Kelemen, amellett, hogy kissé pla­kátszerű megszállottja a munkának, egy­szersmind felvilágosult modern értelmi­ségi is — amolyan Hamlet-rokon —, aki egyáltalán nem osztja társai nézetét, és nem hisz az emberáldozat szükségességé­ben. Ö csak megadja magát a többiek kí­vánságának, amikor szerződést kötnek. Ez a motívum tragédiáját fokozni hivatott, holott azt nem kell fokozni, eléggé porba döntő amúgy is, másrészt ez valamiképp hamis hangot visz a drámába. Az igazi Kelemen — és minden emberáldozó Ke­lemen — igenis hiszi, hogy embervér nél­kül nem áll meg „magos Déva vára”. A BALLADÁN TÚLMUTATÓ BEFE­JEZÉS viszont őszinte és viharos tiltako­zás. Áll a vár, de mivégre? Nem az épí­tők dicsőségét, az alkotás nagyszerűségét hirdeti, hanem sötét titkot, az áldozat em­lékét. A vár áll, és száll a hír, a félelmetes, a borzongató. Az egykor dicsvágyó kőműve­sek bűntudattal lapulnak a falakhoz, egy­mástól is elvadulva. Az előadást 13 fiatal színész lendüle­tes mozgása teszi emlékezetessé, táncjáté­kuk olykor artista mutatvánnyá válik, amikor a létrákon lengve játsszák meg kifejező fényhatások segítségével a falak omlását. Hegedűs D. Géza drámai erővel alakítja a nagyratörő alkotás lázában égő, és végül teljes összetörtségében ma­gára maradó Kelement, Kovács Nóra a ballada eredeti ízét, finom líráját viszi a férfiak dübörgö-harsány rock-zenés hep- peningjébe. Sarkadi Imre drámatöredékét Ivánka Csaba alakította zenés-táncos já­tékká. A SZÍNPADRA VITT BALLADA csak­nem egészében fiatalok műve — csak Pa­ger Antal öreg vándora kivétel —; ha­sonlóképpen a nézőtéren is feltűnő az ifjúság többsége. Ez a sok fiú meg lány a darab végén is a helyén marad, senki sem siet a ruhatárba. A megrendülés csendjét hosszú taps követi, mely ezúttal nemcsak az előadásnak, hanem az alapgondolat­nak is szól: legyen végre vége az ember- áldozatnak. eszmék, álmok, művek, ma­gos Déva várának álljanak immár befala­zott ártatlanok nélkül! A ballada szín­padra vivői egy nemzedék nevében szól­tak. Bozóky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom