Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-20 / 25. szám

A hosszú élet: kihívás

Találkozásaink as egyház ssolgálatával

Konfirmáció — de hogyan?

A fenti címmel tavaly jelent meg Lily Pincus szociális gondozónő és lélekgyógyász könyve Londonban, s nem sokkal később, 83 éves korában hunyt el a szerző. Élete bővelkedett megpróbáltatásokban, de erőben is, azok elhor- dozására. Személyes és tudományos meggyőződése, hogy a tartalmas, élet-alapszint adó, szere- tetben fundált emberi kapcsolatok — főként a gyermek- és ifjúkoriak — teszik képessé az embert veszteségek elviselésére, sőt átalakítására továbbvivő erővé.

Élettörténetek meggyőzőbbek minden elméletnél — vallja —, s leírja többek között egy immár 90 fölötti ismerősének, Katának élettusáit a szenvedéssel, bizakodó bátorságát, hitét, minek révén áldássá válhatott számára a fájdalom, s Öregkorában, csaknem teljesen vakpn is értelmét látja küzdelmeinek, s nem veszett ki belőle a derű.

„Olyan csuda okosnak nem mondhatom magam — nyilatkozza Kata —, de érdekelnek az emberek. Ha mármost aztán olyan emberekről van szó, akiket szeretek. akkor az életüknek minden aprósága érdekel.” (Ez pedig őnála nem ritka dolog.) A 91 éves Kata asszonyt — ha furcsa, ha nem —, rettentően érdekli a sport, még a politika is, egyházának hitvalló tagja, s „nyakig” benne van az életben. Micsoda vitalitás!

„Tudja, mi tartott lendületben?” — kérdi legnagyobb veszteségeire célozva. „A rendíthetetlen hitem! Hogy is maradhattam volna anélkül!” Ezt a hitet édesapjától „örökölte,”, aki a jól rendezett család központi alakja volt, s akivel minden vasárnap együtt ment a templomba. Kata asszony boldog gyermekkorában látja életének gerincét. Mindig is bizakodás és hit jellemezte. Fiatal lány korában nem volt különösebb szépség, de nyíltszívűsége, kedvessége vonzóvá tette. Fivéreivel együtt sportolt, szervezett ifjúsági klubokat, s igen tudott lelkesedni. Az első világháború azonban

ORGONAMUZSIKA J. S. BACH

művei bői

a Bécsikapu téri templomban június 25-én, pénteken este fél 7 órakor.

Közreműködik:

Peskó György

orgonaművész

Előadók:

Fasang Árpád

és

Meixner Mihály

Három korálelőjáték h-moll fúga

h-moll prelúdium és fúga c-moll fantázia és fúga c-moll passacgglia

Jegyek ára: 30,— Ft.

irgalmatlanul beletiport életébe; vőlegénye halálos betegen került haza a frontról. Ugyan ki is lett volna fő ápolója, ha nem Kata? Amikor az orvosok látták, hogy közel az utolsó óra, a kimerült lányt szobájába küldték pihenni. Álmából — így hallotta —, kizúduló víz zaja riasztotta fel, de nem szobájának megszokott képe fogadta, hanem nagy világosság — döbbenetes és fölemelő látomás —, és ágya körül a tizenkét apostolt látta állni.

Ahogy a vízió eltűnt, vőlegényének anyja «lépett be, hogy közölje: fia pár perccel azelőtt halt meg. Katának vígasztalás forrása volt ez a látomás nagy gyászában, a halhatatlan élet és a végtelen szeretet sugara. Kata különben is meg van győződve, hogy a kiállott szenvedés révén sokkal nagyobb beleérző képességhez jut az ember és hamarabb tud másokon segíteni, akik hasonló nyomorúsággal küszködnek.

Kata asszony további megpróbáltatásainak elmondása helyett annyit: kilencven fölött is szerető aktivitással törődik unokáival s dédunokáival, a „vég” gondolata pedig nem szorítja, inkább vigasztalja. Csapások alatt nem kérdezte: „Miért éppen én?” —, hanem azt igyekezett meglátni, ugyan mire is akarja őt elvezetni e sötét úton az életét irányító Hatalom. Szenvedéseiben is tudott értelmet fedezni fel,, ha nem is azon menten.

Nemrég színes holmit vett magának. „Lehet, hogy ezt nem pont magamfajta öregasszonynak találták ki — elmélkedett —, no de hát: miért lennék én szabályos öregasszony? Sose is leszek az!” Bodrog Miklós

— GYENESDIÁS. Május 15— 16-án negyvenéves találkozót rendeztek saját kezdeményezésükre az 1942 tavaszán tartott kéthónapos Dunántúli Evangélikus Leánynépfőiskola résztvevői. Kaper- naum régi kedves falai között, a hangulatos kertben gyűltek össze, s emlékeztek az egykor kapott hatásokra, a megőrzött áldásokra. Beszámoltak életük alakulásáról, meghatottan vették számbe az elhunytakat, s gondoltak a távollevőkre is. Hallgatták Isten igéjét Kapernaum esti áhítatán és isten- tiszteletén. Hálát adtak Krisztus hűségéért. Veöreös Imre, a negyven évvel ezelőtti leánynépfőiskola lelkész vezetője levélben fordult hozzájuk, Veöreös Imréné egykori női vezetőjük pedig személyesen köszöntötte őket. A hajdani előadók közül Csepregi Béla lelkész küldte levélben üdvözletét.

— HIBAIGAZÍTÁS. Lapunk június 6-i számának 6. oldalán közölt Gyarmathy Irén: A szent család című írásában az egyes bekezdések össze lettek keverve. Szíves elnézést kérünk.

A KONFIRMÁCIÓ egyházunk ősi gyakorlatához tartozik. Mindig együtt járt vele az előkészítő oktatás és az ünnepi istentiszelet (konfirmálás) úrvacsoraosztással. Általában három elem kapcsolódott össze a meghatározásában: a gyermek hitvallástétele, teljes jogú, „felnőtt” keresztyénné válás és az első úrvacsorára való felkészítés. A hangsúly hol egyik, hol másik elemre esett inkább, de mindig nagyon jelentős ünnepe volt a gyülekezeteknek a konfirmáció ünnepe. Napjainkban egyre tisztább a kép: Isten megerősíti a keresztségben adott Ígéretét, most is ő a cselekvő, Ö konfirmál igéjével és Szentlelkével. Ez a megerősítés egyben a gyülekezetben való megerősödés is, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzá és szolgáló szeretetben éljünk.

A gyermek sem passzív a konfirmáció során. A megkeresztelt gyermek hitet tesz a konfirmációban arról, hogy a keresztségben Isten gyermekévé lesz, arról is, hogy „Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűn- bocsánatot szerzett a kereszten” —, ahogy a Konfirmációi káté 6. kérdésére adott feleletben hangzik. A hitnek ez a megváltása elhangzik közösen a konfirmációi liturgiában is, így folytatódik: „vallom az evangélikus keresztyén egyház tiszta és igaz tanítását és hozzá hűséggel ragaszkodom. Kérem a Szentlélek világosságát és eréjét, hogy a bűn ellen harcoljak, a szeretetben növekedjek és a hitben megállják mindhalálig.”

DE VAN-E MIRŐL hitet tennie a gyermeknek? El lehet-e sajátítani egyházupk tiszta és igaz tanítását a kétszer 4—5 hónapos előkészítő alatt? Aíit hoznak magukkal a gyermekek? Van-e alap, amire a lelkész építhet? Sajnos egyre kevesebbet hoznak magukkal a gyermekek a családi ott— HÁZASSÁG Horváth Imre és Pongrác Jolán, a kőszegdo- roszlói gyülekezet tagjai május 21-én tartoVták esküvőjüket, a kőszegi templomban Ittzés János lelkész szolgálatával. „Jobb'dolga van a kettőnek, mint az egynek.”

— HALÁLOZÁS Mészáros Sándor ny. lelkész, május 23-án elhunyt. Május 31-én helyezték örök nyugalomra kívánsága szerint szűk családi körben felesége mellé Veszprémben a Vámosi úti temetőben.

— özv. Gerengay P. Gusztáváé, néhai Gerengay P. Gusztáv volt penci kántqrtanító özvegye, lapunk hűséges olvasója. 79 éves kórában elhunyt. Temetése május 1 l-én volt Pencen a család és

honból. Mindig elgondolkoztat a keresztségkor elhangzó ígéret: „az evangélikus egyház segítségével gondoskodtok e gyermek hivő keresztyénné nevelkedéséről?” Jön olyan gyermek, aki még alig hallotta Jézus nevét. Imádkozni nem tudnak, nem szoktak. A Miatyán- kot itt kell megtanulniok. Nem egynek életéből hiányzik az „istentiszteleti közösség”, a gyülekezet élménye. Pedig csak annyi kellett volna, hogy a szülők megmegfogják a gyermek kezét és együtt eljöjjenek a gyülekezetbe.

Sokszor az az érzésem, hogy a szülök részéről az egyház felé hangzik az igénybejelentés: neveljétek a gyermekünket hitben. A pedagógiai irodalomban olvashatunk bőven arról, hogy a gyermek általános nevelését a rohanó szülők az iskolától várják. Neveljen a pedagógus! — ez a jelszó. Ugyanígy fogalmazódik meg a hitben való nevelés igénye is: neveljen hitben az egyház, a gyülekezet, a lelkész! De hogyan? A nevelés nem végezhető el heti néhány beütemezett órában. A szülői ház, az iskola és az egész társadalom együttes tevékenysége. A hitben való nevelés a szülői ház, az egyház és a lelkész együttes munkája — és tegyük hozzá — imádsága nyomán valósulhat meg. Több felelősséget kérünk, várunk az evangélikus szülőktől, családoktól!

AZ IDŐK FOLYAMÁN ÁTÉRTÉKELŐDÖTT a konfirmációi munka. Régen inkább a hitoktatást összefoglaló, rendszerező jellege volt, ma kettős vonás alakul: egyszerre missziói, evangé- lizáló feladat és ugyanakkor tanító, hitbeli ismereteket elsajátító munka. A két éves előkészítő során mindvégig kezünkben tartjuk a Bibliát is, a kátét is.

Több évtizedes konfirmációi munkámat sok öröm kísérte. Örömmel gondolok azokra a gyernagy létszámú gyülekezet jelenlétében. A feltámadás igéjét Kiszely Sándor, csővári lelkész hirdette.

— özv. Lipták Aurélné, sz. Topertzer Margit, a soproni gyülekezet tagja 101 éves «korában elhunyt. Koporsója mellett május 31-én ugyanaz az ige hangzott, mellyel 100. születésnapján köszöntötték a gyülekezet képviselői, amelyről annak idején lapunkban is olvashattunk (1981. március 8.) „Áldjad lelkem az^ Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled !” A soproni gyülekezet és a város legidősebb tagja „áldott örökséget” hordozott hosszú életén át, mint a gyülekezetnek áldozatos tagja.

mekekre, akik hazulról mégis „hoztak valamit”. A családban hűségesen végzett hitben való nevelés olyan gyümölcsöt hozott, hogy ezek a gyermekek szinte át- villanyozták társaikat és óráról órára nőtt az érdeklődésük, szaporodtak kérdéseik. Örömöm volt abban is, hogy láttam az elhangzott szó komolyan vételét. Mostani kecskeméti szolgálatom kezdetén felkeresett egy fiatal asszony azzal, hogy a „konfirmáló lelkészem arra tanított, hogy bárhova vessen is az élet mindig keressem meg az evangélikus lelkészt, gyülekezetét. Hát itt vagyok!” Előző szolgálati helyemen volt konfirmandusom az illető és megjegyezte, amikor azt mondtam, hogy Isten nem csupán ebbe a gyülekezetbe „konfirmál bele”, hanem egyházunk egészébe. Az előkészítő során az imádságról beszélgetve meg szoktam kérni őket, írjanak pár mondatos imádságot saját szavaikkal. Néhány nagyon meleg, őszinte ilyen imádságot őrzök emlékeim között. Az is az örömök sorába tartozik, hogy az utóbbi évek konfirmandusai rendszeres úrvacsorátok a gyülekezetben.

TERMÉSZETESEN VANNAK AZ ÖRÖMÖK MELLETT nehézségek és problémák is. Nagy gyülekezetekben a létszám miatt is nehéz a különböző alapokról indulókat „egyberázni”. Ilyen csoportoknál nem kis feladat az egyéni pásztorolás, foglalkozás. Ahol többen vannak, ott bizony fegyelemzési problémák is adódnak, hiszen a gyermekek általában délután, napi munkájuk, tanulásuk után gyülekeznek össze, fáradtan és tele a nap élményeivel. A kis gyülekezetekben, szórványokban a legnagyobb kérdés a „közösség hiány”. Szórványonként egy-két konfirmandussal beszélgetjük át az anyagot, csak olykor jut nekik az az élmény, hogy együtt vannak, barátkozhatnak. Ezeknek a szórványban élő gyermekeknek különösen sokat jelent, ha az egyház égésiéről, gyülekezetek összességéről, a világ evan- gélikusságáról hírt adhatunk nekik, vagy olvashatják lapunkat és ezen a szálon kötődhetnek az egész közösséghez.

KONFIRMÁCIÓ — DE HOGYAN? Mit válaszolhatok végül is? Csak egyet: reménységben! Mert Isten az, aki konfirmál! Ezért ébresztgetem most a lelkiismeretet. Több szülői gondoskodás, hitünk dolgainak ismertetése, hitben való nevelés példamutatással az otthonokban —, fáradhatatlan, türelmes, tartalmas és alapos készültségű előkészítés a lelkészek részéről és főként: a gyülekezet kitartó imádkozása.

Tóth-Szöllős Mihály

Ünnepi Könyvhét I9U2.

Ma. bontják a sátrakat a Váci utcai könyvutcában, s így véget ér a minden esztendőben megszokott s mégis újdonság ízét hozó hét. Mert a sátrak a régiek, legfeljebb az időjárás változik, (ebben az e ztcndöben aztán hol „elmosta” az eső az ünnepet, hol perzselő katlan volt a könyvutca) de az igazi izgalmat a „felhozatal’ jelenti. Mert kicsit olyan ez a könyvhét, mint a régi időben volt nagyvásár — csak szellemi síkon. így „ünnepi nekem ez a hét, hiszen a régi vásároknak is ünnepélyes külsőségeik voltak, az izgalmakat mégis a „portéka” adása- vétele jelentette.

NÉZEM HÁT A „SZßLLEMI” PORTÉKÁK kínálatát. Egy hét elteltével már tudom mi volt a sláger (amit az első nap után nem lehetett kapni), s azt is sejteni lehet, hogy ki és mi nem tetszett. Először is a könyvheti antológiák. (Szép Versek 1981, Körkép '82, Rivalda 80—81, Írószemmel 1981.) Könyvheti „átok” az életemben hogy elolvasásukra rámennek az éjszakáim. De hát olvasni kell... Nos az antológiák közül kiemelkedik a Körkép ’82, amely a kortárs magyar irodalom novellatermésének a javát hivatott az olvasó asztalára tenni. S valóban — még ha magánvéleményünk sok kérdésben eltér is a szerkesztőkétől — nagyon sok jó és kiváló novellát tartalmaz a kötet. Hiába, a novella lassan már magyar tnűfajjá magasodik a világirodalomban. A jókról: Tandori Dezsőt újra és újra olvasni élmény, nekünk hivő embereknek érdekes Fenákel Judit elbeszélése, s Tatay Sándor újra remekel. De a jók közül is kiemelkedik kettő: az egyik Ottlik Géza A másik magyarország című novellája, ami a talán legnagyobb magyar író remeklése ebben a műfajban is. (A legnagyobbat félve írom le. talán így kellene fogalmazni számomra a legnagyobb, de így túlságosan én-központú lenne ítéletem, hiszen nagyon sokan vannak ebben az országban, akik ugyanezt vallják.) A másik remeklés Hajnóczy Péteré, a már korábbról ismert kisregény és novella határterületein mozgó Jézus menyasszonya. (S itt újra magyarázkodnom kellene, hogy nem azért nagyszerű ez kisregény, mert tragikusan, önmagát elpusztítva halt meg írója, hanem azért, mert valóban nagyszerű alkotás.)

Igen, a tragikusan és természetes halállal de szintén tragikusan elment írók egyre szaporodó névsora jellemzi ezt a kötetet.

AZ ANTOLÓGIÁK MELLETT meglepetést tartogatnak a versek is. A legkedvesebb meglepetés talán Arany János Csaba-trilógiája. De ott találjuk Váci Mihály összegyűjtött verseit is, s igazi meglepetésként teszi a könyvet szeretők elé az Európa könyvkiadó a Goethe-trilógiát (Versek, Drámák és Költészet és Valóság címmel önéletrajzát.

A regények között örömmel láttam újra Gion Nándor Latroknak is játszott című nagyszerű könyvét. Itt, a regények közölt volt két szenzáció is, amit már az első nap után nem lehetett kapni az a marosvásárhelyi Székely János A nyugati hadtest című regénye. Gyurkó László „Arcképvázlat történelmi háttérrel” Kádár Jánosról írt könyvet. Gyurkó ugyan vitathatónak tartja nagyon sok történeti állásfoglalását, de reméli, hogy a könyv vitaindító lesz, vitaindító a megtett útról, amit ebben az országban a kibontakozás lendületével, a hibák útvesztőjében, majd a konszolidáció nehezebb és utólag köny- nyebbnek gondolt szakaszai között tett meg az ország, az országot vezető párt, s annak első titkára, Kádár János. Bátorságáért és szókimondásáért lebilincselő ez a könyv, azoknak is, akiknek kortárs történelem az elmúlt harmadszázad, azoknak is akiknek már puszta történelem.

ÉRDEMES EGYMÁS UTÁN OLVASNI a Gyurkó-könyvet valamint Illyés Gyula Ki a magyar című tanulmányát. Az lly- lyés könyv 1936-ban íródott, nehéz és tragikus események vetítették Európára és a magyarságra árnyékukat. Illyés a tőle megszokott (sajnos, megszokott) közvetlenséggel beszél sorskérdésekről, iro- daimi-prófétai lélekkel. (A többi írótól

is elvárnánk ezt a közvetlenséget, ahogy Illyés mintha egy parasztház ámbitusán beszélgetne parasztemberekkel — de sajnos majdnem csak tőle várjuk el ezt a hangot.)

Akik a pszichológia és a tudománnyal összefüggő határelméletekkel szeretnek foglalkozni (nagyon hasznos ez az egyházban is) örömmel vehették kézbe Fe- renczi Sándor már klasszikus művét a Lelki problémák a pszichoanalízis tük- rében-t. Izgalmas olvasmány Mikszáth Kálmán műve Jókai Mór életéről és koráról. ' 1

Külön kellene még szólni a képzőművészeti albumokról, amelyek azzal a meglepetéssel szolgáltak, hogy nem voltak elérhetetlenül drágák. (A Vasarely mappa is „csak” 190,— Ft, de egyben ez volt a legdrágább album.) Mindig jóleső izgalmat jelent számomra a gyermek- könyvek kínálata. Hadd mondjam el lányaim ítéletét, akik egyhangúlag Vidor Miklós Cinkefütty-ére szavaztak. S most megegyezett a család felnőtt tagjainak is a véleménye a gyerekekével.

SUMMÁZVA: van sorban állás Magyarországon is. Volt a múlt héten, a Váci utcai könyvsátrak előtt. Türelmes, hosszú sorok kígyóztak szellemi kenyérért. Sok „csak” ilyen sorbanállást, s en úgy láttam, hogy itt ezen a héten eldőlt a vita arról, hogy áru-e a kultúra. Mert ugyan a könyveknek volt ára, de mégsem árukirakodó vásár volt ez csak, hanem ünnep. Ünnepi könyvhét.

Ruttkay Levente