Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-17 / 3. szám

Jézusnál otthonra találunk mindnyájan MZgggtptomos iemahét, gantuír 17—24. 'Zsolt IS4. JANUÁR 21. CSÜTÖRTÖK „SZÁRNYAI ALATT OLTALMAT TALÁLUNK” Zsolt 91,1—16 — Mt 10,26 — 33 — Ef 2,13 — 22 Többfelől is veszélyeztetett vi­lágban élünk. Fegyverkezési haj­sza, neutronbomba, környezet- szennyezés és leküzdhetetlennek látszó betegségek rémképe sokak­ban ma azt a benyomást kelti: „védtelenné vált az ember” ön­magával, saját technikájával, sa­ját civilizációjával szemben. — A Teremtő Isten gondoskodó szere­tető számunkra „fészekké” akar­ja formálni a földet, a „kozmoszt”, ahol nem a halálé, hanem az életé lesz a utolsó szó. Védtelenné válnánk saját bű­neink meg a világban jelen levő démoni erőkkel szemben, ha saját erőnkbe bízhatnánk csupán. Kí­sértéseink is legyőznének, nyug­talan lelkiismeretünk önemésztő vádjait sem tudnánk lecsendesíte­ni, ha a Megváltó Jézus Krisztus, Keresztjében védelmet és győzel­met nem adfta a gonosz minden munkája ellen. — Keresztyén éle­tünk személyes tapasztalatai ugyanis egyre jobban meggyőznek minket arról, hogy nem „test és vér” ellen kell felvennünk a küz­delmet. A személyes Gonosz tá­madásával szemben, csak a sze­mélyes Krisztus hatalma véd meg! De „védtelenné” válnánk Isten­től kapott feladataink, hitből vál­lalt szolgálataink követelményei­vel szemben is, mert az erőnk ah­hoz mindig kevés, hitünk nem elégtszilárd s a hűségünk is sok kívánnivalót hagy maga után. Kishitű meghátrálásainkkal szem­ben „védelmet” a Szentlélek Úr­istentől kapunk, aki a „Lélek fegyvereivel” és elejével ruház fel minket. A Lélek ereje nélkül, hogy tudnánk egy gyászolót meg­vigasztalni, egy sérült embert talpraállítani, vagy egy életuntat visszavezetni az életbe? Közös imádság vezérfonala: ADJUNK HÁLÁT, hogy a gond­viselő Isten szeretete mindeddig megoltalmazta a Földet a pusztu­lástól és minket is felhasz­nált teremtett világa megőr­zésében; hogy a gonoszság erőivel szemben Jézus vérében győzelmet kaptunk; hogy a Szentlélek Isten ereje árad — az egyház szolgála­tán keresztül —, erőtlen szolgák erejét pótolni. VALLJUK MEG, hogy gyakran kételkedtünk Atyánk gondviselé­sében, és ezért bíztatás helyett re­ménytelenség sugárzott belőlünk; hogy nem bíztunk a gonoszt le­győző Krisztus áldozatának ere­jében, és ezért könnyen feladtuk ellene a harcot; hogy sokszor el- gyott az erőnk a szolgálat során s ez mindig a misszió hiányával, a szolgálatban való meglanyhulá- sunkkal járt együtt. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten szeretetének „fészekmelege” has­sa át egyházaink és gyülekeze­teink életét; hogy a hivő keresz­tyének Krisztusnál oltalomra ta­lált élete, nyugalma és békessége Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. Gáncs Aladár, du. 5. Szeretetvendeg- seg. Dózsa György út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttltay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12 (magyar) Rult- kay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veö- reös Imre. Vajda Péter ü. 33. de fél 12. Veöreös Imre, Zugló de. 11 (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Vá­ci út 129. de. negyed 10. Frangepan u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vető Béla. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Vető Béla. Pestlőrinc de. 10. Matúz Lász- ló Pestlőrinc Erzsébet telep de. 8. Ma­túz László. Kispest de. 10. Bonnyal Sándor. Kisnest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. ítákosoalota MAV-telep de. 8. Matúz Pál Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fel H. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. KisSarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kosa Pál. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 11. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Lász­ló. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Nagy László, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő, du. 6. Nagy Lász­ló. Torockó tér de. fél 9. Ottlyk Ernő. Óbuda de. 9. Gcróg Tibor, de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. II. dej 9, de. 11, du. fél 7. Pesthidegkút vonzó példa, „jel” lehessen min­den védtelen ember számára; hogy mi keresztyének, az oltalmazó Isten követeiként, reménységet ébreszthessünk mindazokban, akik erre a védelemre vágynak. JANUÁR 22. PÉNTEK EGYÜTT VÁNDORLÓ TESTVÉREK 1 Móz 12,1 — 9 — Lk 24,13 — 35 Zsid 10,19 — 25 Jogosnak tűnik az a megállapí­tás, hogy „bonyolult világban” élünk. Ember legyen a talpán, aki azt tudná mondani, hogy tisztán lát világunk minden égető kérdé­sében egészen a megnyugtató fe­leletekig menően. — Azért bonyo­lult az egyház élete is, hiszen eb­ben a világban igyekszik szolgá­latát végezni. — Mégsem szabad „belebonyolódnunk” csupán napi feladatainkba, a reánk váró prob­lémák erdejébe. Fzért, hogy el ne tévedjünk, ma este az alábbiakra emlékeztet az Űr: Isten hívott el minket, _ hogy azon az úton járjunk, amit Ö mu­tat, amin Ő vezet minket. — Nem korunk problémáiból, — a szitu­ációból — folyik ezért hitbeli ál­lásfoglalásunk, hanem Isten meg­bízásából, megszólításából kell „útközben” feleletet választ adni a felvetődő kérdésekre. Isten jelölte meg a célt is, ami felé tartunk: ez Isten országának végső kiteljesedése. Ezért a „mi célunk” — miközben földi ottho­nokat építünk, jó ügyeket elősegí­tünk, és aktívan részt veszünk világunk, hazánk életében —, „örökkévaló otthonunk” keresése, tervének tanulgatása. „Reménysé­günk hitvallásához” ragaszkodva, Isten országának munkásai va­gyunk. Itt és most, ebben a világ­ban, de Isten országának rendje és „szabályai szerint” munkálko­dunk. Földi célok megoldására ad­juk oda magunkat, de sosem fe­ledjük el, örökkévaló célunkat, el­hívásunk jutalmát. Nem magányosan járjuk a hivő élet útját: Jézus jár velünk! S azok hiszik valóban, hogy az egy­ház, az együtt vándorló testvérek csapata, akik Jézusnak ezt a Lélek által való jelenlétét, éppen az úr­vacsorái közösségben élik át. Közös imádság vezérfonala: ADJUNK HÁLÁT, hogy „hiva­tásként élhetjük — a legkülönbö­zőbb helyeken is —, keresztyénsé- günket, mint akiket Isten szólított meg és hívott el Krisztus követé­sére; hogy egyetlen cél szolgála­tában fáradozhatunk a „közben­ső célok” megvalósításánál is, mint akik nem embereknek, ha­nem Urunknak szolgálnak; hogy de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelen­föld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Misurra Ti* bor. Nagytétény de. fél 9. Rőzse Ist­ván. Kelenvölgy de. 9. Budátok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—vili Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magvar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 (Ä1 82.0031 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató utunkon „velünk vándorol Jézus”, s benne egy család tagjaiként vé­gezhetjük minden munkánkat. VALLJUK MEG, hogy gyakran megfeledkezünk a minket küldő Istenről, és csak a „címzettekkel” foglalkozunk; hogy a „közbenső célok” sikere vagy kudarca elfe­ledteti velünk: csak aki mindvé­gig kitart az üdvözül; hogy felada­tainkat nem a „Lélek egységében” — együtt a testvérekkel —, hanem külön-külön hordozzuk. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy az úr­vacsorái közösség a „Krisztus csa­ládjává” formáljon bennünket, amiben Urunk egy asztalhoz hív minket: testvérnek; hogy higyjük: egy úton járunk, amelyik haza visz, s hogy ezen az úton Jézus­ban mindenkinek van helye; hogy hordozni tudjuk egymást imádság­ban és szeretetben, hogy közülünk útközben egy se vesszen el. JANUÁR 23. SZOMBAT EGY ISTENTISZTELET SZOLGÁLATTEVŐI Ézs 1,11—17 — Jn 2,13—33 — Rm 12,1—2 Az egyházat, Isten családját, Jé­zus naponta megtapasztalt jelen­léte és az érte érzett hála' — a vett bűnbocsánatért és erőért fel- . törő köszönet —-, formálja isten- tiszteleti közösséggé. Akik ugyanis „Lélekben és igazságban imádják az Istent” azok hálából hozzák életük „istentiszteletét” az Űr elé. „Eljön az idő ...” — és az ökume- né évszázadában joggal hihetjük, hogy ez már „ma” van —, amikor Isten minden hálás gyermeke „egy istentisztelet liturgusa”, szol­gálattevője. Bármelyik templom­ban, bármelyik közösségben, vagy bármelyik" családi otthonban fo­lyik is ez az istentisztelet. Az egyház istentisztelete azért mindig ezt a kettőt szolgálja: kap­csolatba hozni az embert Krisztus gyógyító, életújító erejével; utána pedig teret, alkalmat készíteni, és megfelelő gyakorlási lehetőséget” biztosítani, a hálából való „teljes odaszánásra”. Minden keresztyén közösség „li­turgikus hagyományában” — bár­mily gazdag, vagy puritán legyen is az —, ez a közös kincs: Krisz­tus szolgál nekünk, — s mi hálá­ból elindulunk felé „okos isten- tisztelet” hálaáldozatát hozva. De ez a hála mindig a felebarát ínsé­géhez érkezik meg, nemcsak a templompadokhoz. Ezt a közös li­turgikus örökséget kell erősíte­nünk. Erre az istentiszteletre sze­retné Urunk megtisztítani templo­mát, amelyik: „mi vagyunk”! Nem az istentiszteleti hagyományainkat kell elsősorban reformokkal meg­változtatnunk —, bár ennek is van korunkban jelentősége —, a magatartásunkat kell revízió alá vennünk: milyen a mi istentiszte­letünk ? Közös imádság vezérfonala: ADJUNK HÁLÁT azért, hogy ahol „ketten, vagy hárman” Jézus nevében összejönnek, Ö ott van közöttünk —, s áldott jelenlétével istentiszteleti közösséggé formál minket; hogy Isten nemcsak templomokban lakik, hanem min­den hely megszentelődhet, ahol Öt „lélekben és igazságban” imád­juk; hogy mindén Krisztus-hivő ember mindennapi életének isten­tisztelete, Isten családjának „közös istentiszteletébe” foglal bennün­ket; hogy egyházaink élete, a gya­korlati istentiszteletre készít fel minket; s végül, hogy minden öku­menikus alkalmon erre az „egy istentiszteletre” kapunk indítást. VALLJUK MEG, 'hogy isten­tiszteleteink megszokottá, merev formákká, lélek nélküli összejö­vetelekké váltak nem egyszer; hogy istentiszteleteinken a Krisz­tus melletti „letelepedésre”, nem pedig a világ felé induló szolgált­ra készítjük fel híveinket. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten Szentlelke tisztítson meg minket olyan istentiszteletre, amelyik nem egy ünnepi órán át, hanem a hét minden napján tart —, ame­lyik nemcsak a templomok meg­szentelt falai között folyik, ha­nem a munkás hétköznapokat is megszenteli. JANUÁR 24. VASÁRNAP EGY REMÉNYSÉGBŐL ÉLŐ CSALÁD Ézs 60,1—6 — Jn 17,20—26 — Jel 21,1—7 Az egyház — Isten családja —, nem „diadalmenetben” éli életét s végzi szolgálatát, Kudarcok, siker­telenségek „sötétsége”, és hitetlen­ség engedetlenség „sűrű homálya” veszi körül sokszor. — S bár nem vállaljuk azt a pesszimista világ- szemléletet, hogy „javíthatatlan az emberiség”, sem azt a jövőtlen egyház látást, hogy az egyház ma már csak egy múzeumi tárgy — de állítjuk, hogy: reménység nél­kül nem megy előre az egyház ha­jója. Reménység nélkül elfogy a hitünk és könnyen megfárad a szeretetünk. A reménységen ke­resztül feszíti ki Isten Szentlelke- az egyház hajójának azokat a vi­torláit, amik a lendítő erőt adják a nagyobb hitre s a hűségesebb szol­gálatra. Ezért üzeni ma ezt nekünk Isten: ébredés, reménységre! Érkezik az Űr! — Beláthatóvá lesz a végtelen, ha az út végén Jé­zust látjuk; megrövidül a fáradt­ságos vándorút, ha hisszük: elin­dult felénk, s halljuk biztató sza­vát: „íme hamar eljövök.” — Krisztus-várásunk ezért a mi ál­landó erőforrásunk, mert amikor a „mennybe nézve” így imádko­zunk: „jövel Urunk Jézus” — „ide várjuk vissza”! Nekünk a föld nem börtön, ahol nyögve-keserve­sén elszenvedjük a 70—80 évet, hanem istentiszteletünk megszen­telt helye, ahol az Urukat váró szolgák hűséges munkájában, és a vőlegényt váró násznép örvende­zésével készülünk a Krisztussal való találkozásra. Készen vár örök otthonunk. —• Mi az egyházban végzett mun­kánkkal, Isten országában végzett szolgálatunkkal sosem vagyunk készen. Ha meghalunk, azt min­dig „félbe hagyjuk”. Isten azzal a reménységgel bíztat, hogy az új teremtésben mennyei otthonunk „készen vár minket”. S oda együtt érkezik Isten családjának minden tagja: aki megmosta ruháját a Bá­rány vérében.” Jézus könyörög értünk. — Nem magunkért hanem végül, is ezért reménykedhetünk: a „győztesek között” hazaérkezünk. Közös imádság vezérfonala: ADJUNK HÁLÁT, hogy Isten Szentlelke az örök élet reménysé­gével táplál és erősít minket ma is; hogy Krisztus-várásunk földi munkánk megbecsülésére, a föl­di élet és békesség megőrzéséért való fáradozásra készteti a ke­resztyéneket; hogy ezzel a re­ménységgel . nézhetünk egymásra már ma: Krisztusnál közös ottho­nuk van! VALLJUK MEG, hogy hitbeli és szeretetbeli megfáradásunknak éppen az volt az oka, hogy elvesz­tettük keresztyén reménységün­ket; hogy gyakfcan megfeledkez­tünk Urunk érkezéséről és arról, hogy nekünk „készen” kell Öt várnunk. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy az egész Anyaszentegyház, benne a mi egyházaink és gyülekezeteink a családok és a munkahelyek, né­pünk és az egész világ életében a reménység hordozója lehessen; hogy Isten megváltó szeretetének munkája az Egyház szolgálata ál­tal egyre inkább kiteljesedhessen; hogy Isten családja a mennyei ott­honban is együtt magasztalhassa Urát — örökre, AZ 1RÄS MEGSZABADÍT ... Néhány nyugatnémet újságban hirdetés jelent meg, postahivata­lokban pedig plakátokat helyez­tek el: „Ha személyes problémái vagy hitbeli kérdései vannak, ír­jon a levelező lelkigondozói szol­gálatnak. Bizalmasan válaszo­lunk.” Ez a szöveg állt a mottó alatt: „Az írás megszabadít...” Werner Jentsch, a Münchenben 1977 óta működő „Evangélikus Le­velező Lelkigondozói Szolgálat” vezetője azt reméli, hogy ilyen módon olyanok is igénybeveszik szolgálataikat, akiket az egyház egyébként nehezen ér el. Huszonnyolc önkéntes munkás kész válaszolni a levelekre. Ezen­— Vízkereszt ünnepe után a 2. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Jn 2, 1—11; az igehir­detés alapigéje: Rm 12, 6—16. — MARTIN MIEMÖLLERNEK, a német hitvalló egyház vezér­alakjának 90". születésnapján, ja­nuár 14-én, csütörtökön délután 5 órai kezdettel szimpóziumot tar­tanak a Ráday Kollégium dísz­termében (Bp. IX., Ráday u. 28. II. em.) Előadást tart dr Pákozdy László és dr Vályi Nagy Ervin re­formátus teológiai akadémiai ta­nár. Közreműködik Kovách Atti­la református püspök, dr. Bajusz Ferenc református teológiai aka­démiai dékán és Máté János or­gonaművész. A Ráday Kollégium minden érdeklődőt szívesen lát. — RÄDAY-EST. Az év első Ráday-estjét január 22-én, pén­teken délután 5 órai kezdetteli tartják a „Kollégium és magyar nyelv” témáról a Ráday Kollé­gium dísztermében (Bp. IX., Rá­day u. 28. II. em.) Előadást tart Szabó Magda és dr Lőrincze La­jos, közreműködik Gallai Judit, Kovács Endre és a Ráday Kollé­gium énekkara Máté János és Berkest Gábor vezényletével. Zárszót mond dr. Tóth Károly re­formátus püspök. A Ráday Kol­légium minden érdeklődőt szere­tettel vár. — HALÁLOZÁS. A moharai autóbuszszerencsétlenségnél Va- nyarc község három tagja halt meg. Elhunyt a gyülekezet ha­kívül szükség esetén kézzelfogható segítséget is készek nyújtani. Naponta öt-tíz levél érkezik. A feladók nemcsak a NSZK-ból, ha­nem az NDK-ból, Hollandiából, Ausztriából, sót még Dél-Afriká- ból is küldik soraikat. A leggya­koribb probléma a magányosság, szomorúság, de írnak öngyilkos­ság gondolatával foglalkozók és elítéltek is. A levélváltás rend­szerint hetekig tart. A levelezés előnye a személyes beszélgetéssel szemben az idő és a térbeli távol­ság, és az. hogy a kérdésfeltevő ismeretlenségben maradhat. A válaszokat pedig jobban át lehet gondolni. rangozója, Litavszky Mihály, aki újévkor ünnepelte volna haran­gozol szolgálata huszonöt éves évfordulóját. Most érte szóltak a harangok és érte imádkozott a gyülekezet. Ez az ige vigasztal­ta a hozzátartozókat és a gyüle­kezetét: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem me­het az Atyához, ésakis énálta­lam”. — A szerencsétlenségkor azonnal meghalt a 23 éves Fehér Károly, aki katonai szolgálati idejét töltötte. Öt katonai dísz­szertartással temették el, az egész falu nagy szomorúsággal kísérte utolsó földi útján. A róla való megemlékezéskor ez az ige ve­zette gondolatainkat és vigasz­talt: „...akár élünk, akár meg­halunk, az Úréi vagyunk”. — A szerencsétlenség harmadik va- nyarci halottja Berki József. A római katolikus egyház szertar­tása szerint temették el. — A va- nyarci gyülekezet együttérző szívvel gyászolja mindhármukat. — Tamás Iréné, dr. Terray Barnabásné, a miskolci gyüleke­zet volt gyermekbibliakör-vezető- je 61 éves korában rövid szenve­dés után Dunakeszin elhunyt. „A szeretet soha el nem fogy.” — RÉGI, használt 1947 előtti levelező­lapokat, levélborítékokat, tábori pos- 1át és bélyeggyűiteményeket veszek, különösen érdekelnek az egykori Árva és Szenes megyékben feladott levelek. Cornides Sándor bélyegkereskedő. Bu­dapest, 1067. Lenin körút 79. (udvar!). Telefon: 121-589. Istentiszteleti rend Budapesten, 1982. január 17-én

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom