Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-12 / 15. szám
XLVI. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1!)81. április 12. Ára: 4,50 Ft „Királyod érkezik Hozzád” Zakariás 9,9 — Máté 21,5 A nagy hét kapujában A királyok ideje lassan lejár a történelemben. A népek bizony „vegyes érzelmekkel” emlékeznek régi uralkodóikra. Mindezzel kapcsolatban az egyházon belül kérdéssé lehet: használjuk-e egyáltalán a király szót, és éppen Jézussal kapcsolatban? Nem úgy van-e, hogy ez a régi, sokszor nem jó tartalommal telített, leterhelt szó árthat az evangélium ügyének? Nem kellene-e valami más szót, megjelölést keresni ebben a vonatkozásban is? — Azt hiszem, mégsem kellene Jézussal kapcsolatban a „király” szótól félnünk. Hiszen az egész Biblia, Jézus élete és szolgálata, s az azóta eltelt évszázadok bizonyítják: Jézus másfajta király, mint a történelemben a sokszor rettegett uralkodók voltak. Éppen erről tanúskodik böjti sorozatunkban — „Beteljesült próféciák Jézus szolgálatában” -r- az ő királyságával kapcsolatos Ígéret és beteljesedés is. Mindkettőre figyelve tegyük fel a kérdést: milyen király Jézus? KIRÁLY, AKI SZOLGÁLNI JÖTT. Király, aki nem trónra lépett, hanem trónját elhagyva jött közénk szolgáló szeretettel. Zakariás igy ír róla: Igaz és diadalmas.” Ezek a kifejezések az eredeti szöveget tekintve olyan valakiről prófétáinak, aki maga is segítségre szorulóvá lett, aki szenvedélyesen ment át és segítséget kapott, akinek támogatója vitte ügyét diadalra. Mintha Ézsaiás próféta csodálatos 53. fejezetét olvasnánk, mintha az állna a sorok mögött. Nem igy teljesedett-e be Jézus szolgálatában? Tőle még tanítványai is hatalomátvételt, uralmat vártak, ö azonban így élt és tanított: „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ö szolgáljon...” — Ugyanezt a „királyi szolgálatot” erősítik meg a két igében az „alázatos” és „szelíd” jelzők is. Milyen furcsa, ha ezeket a jelzőket a történelem nagyjaihoz képzeljük: alázatos és szelíd király? Király, aki szolgálni akar? Volt-e egyáltalán ilyen? Hálás szívvel vallhatjuk, hogy Jézus ilyen király. Szolgálni jött, ügyünket vállalva, mindent megtett üdvösségünkre és azóta sem változott. Ma is olyan király, aki mindenkinek szolgál, mindenkin segíteni akar. Boldogan és szégyenkezés nélkül vallhatjuk, hogy Jézus a mi királyunk. KIRÁLY, AKI BÉKÉT AKAR. Kevés ilyen uralkodó volt. Zakariás így mondja róla: „békét hirdet a népeknek”. Az Újszövetség pedig teljességében erről tesz tanúságot. Békekövetként jött a világba, hogy Istent és az embert megbékítse egymással. Ma is békét teremt ott, ahol jelen van. Ehhez azonban szorosan hozzátartozik ez is: „kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből”. A felsoroltak az akkori félelmes fegyverekhez tartoztak. Ez a mondat pedig arról beszél, hogy az eljövendő király békéjéhez a leszerelés is hozzátartozik. Király, aki nemcsak „békét hirdet”, hanem el is kezdi a leszerelést, hogy valóban ne legyen háború. Korunkban, amikor békenyilatkozatok mellett folyik a fegyverkezési verseny, nem időszerű ez a prófécia? Mondjuk ki nyíltan, hogy amikor új európai atomfegyverek nyugati letelepítéséről van szó, amikor ez nehezíti a nemzetközi helyzetet, aggaszt mindnyájunkat, nem kel- lene-e nekünk, európai keresztyéneknek elsősorban, jobban figyelni Jézus királyságát meghirdető ígéretünkre és főként arra, amit meg is akar valósítani? Nem kell-e komolyan venni: béke és leszerelés együtt jár, s nem kell-e többet imádkoznunk, szólnunk és tennünk együtt is a világ keresztyénségének nagy családjában annak megvalósításáért, amit Urunk adni akar nemcsak „majd, az üdvösségben”, hanem ma is? KIRÁLY, AKI SZERETETET HOZOTT. Hadd hivatkozzam még egyszer erre a szóra: „diadalmas”. Ebben a szóban az is benne van, hogy segítséget kapott, meg az is, hogy segítséget hozott a világnak szolgálatával. De mindenképpen benne van, bele van „rejtve” a szóba Jézus neve. ami eredeti jelentése szerint: segítség. S az ígéret teljesedésében, Máté evangéliumában, a jeruzsálemi bevonulás történetében nem a „bevonulás”, nem is az ünneplés a lényeg, hanem a tanítványoknak az a boldog felismerése: ő az! Ö az Isten küldötte, ő a segítőnk, ő az üdvözítőnk. S, aki ezt felismerte, annak életében is valósul e kettő: segítséget kap és segítséget ad. S éppen arra kapunk erőt és segtíséget, hogy továbbadjunk, szívesen segítsünk, szolgáljunk minden felebarátunknak. Így valósul meg Jézus országa közöttünk: a szeretet. A világban sok félelmes erő árad és terjed. Jézus meg azt akarja, hogy általunk a szeretet erői áradjanak tovább kicsiben és nagyban, családban és világunkban egyaránt. ..KIRÁLYOD ÉRKEZIK HOZZÁD.” Virágvasárnapján meg kell hallanunk ma is ezt az üzenetet egészen személyesen és mindnyájunknak. De: „az ő országa, melyet szerezett, igazság, békesség és szeretet” — énekeljük sokszor. A „hozsánna” viszont nemcsak szép ének, ünnepi köszöntés és dicséret, hanem azt jelenti: „Segíts' meg minket!” Királyunk segítsen minket valóban, hogy ne csak ünnepeljük őt egy-egy ünnepen, hanem ismerjük fel, fogadjuk el és kövessük is szép szolgálattal. Kcvcházi László Néhány gondolat az úrvacsoráról VIRÁG VASÁRNAP A NAGYHÉT KAPUJA. Ezen a kapun lépett be Jézus, amikor bevonult Jeruzsálembe, abba a városba, ahol már többször is járt. Ez a virágvasárnapi bevonulás azonban egészen más volt. Ez volt az utolsó alkalom, hiszen Jézus Krisztus életének következő napjai a szenvedés, a kereszthalál napjait jelentették. De a virágvasárnappal kezdődő napok mégsem a kudarc, hanem sokkal inkább a győzelem napjai. A győzelme azért, mert Jézus ezen napok egyikén, nagycsütörtökön este terített asztalt tanítványai számára, s ezen az estén szerezte az úrvacsorát mindnyájunk számára, s a nagypénteki kereszthalálra húsvét hajnala hozta meg az igazolást, a győzelmet. Jó, ha nagyhét kapujában mi is megállunk néhány pillanatra, s elcsendesedünk, magunkba nézünk. Egy keddi reggelen, amikor az Evangélikus Élet következő számait terveztük, szóba került, hogy cikket kellene írni a virágvasárnapi számba az úrvacsoráról, hiszen gyülekezeteinkben sokszor olyan kevesen vannak, akik az istentisztelet után továbbra is a templomban maradnak, hogy úrvacsorát vegyenek. Ekkor bukkant elő az emlékezetemből a nagyapám képe. És ekkor határoztam el, hogy papírra vetem gondolataimat. Kezdhetném így is: hol volt, hol nem volt, élt egyszer Budapesten a fasori gyülekezetben egy öregember ... De így talán csak kedves mese lenne ez az olvasó számára. Pedig nem mesének szánom ezeket a sorokat, hanem azt szeretném, ha egy kicsit elgondolkoznánk. Elgondolkoznánk a hitünkön, a hétköznapi keresztyénsé- günkön, az igehallgatásunkon, az úrvacsoravételeinken. Mert akkor, amikor a nagyapám élt, még nem volt minden vasárnap úrvacsoravételi alkalom híveink számára. Ö azonban, mivel minden vasárnap élni akart Jézus Krisztus testével és vérével, megtalálta a módját ennek. Mivel szlovákul és németül is tudott, így egyik vasárnap reggel a Deák téri német istentiszteletre és úrvacsoraosztásra ment el, míg a másik Vasárnap a Rákóczi úti szlovák úrvacsoraosztásra, a következőn meg a Fasorba, ahol szintén úr- vacsortá vett. És mivel én is vele mentem, olyan magától értődő lett számomra a keresztyén életnek ez a formája. De vajon milyen a mai keresztyén életünk? Az igehallgatásunk, az úrvacsoravételünk? Az utóbbi különösen is ünnepi alkalommá lett: úrvacsorát veszünk évente egyszer, nagypénteken, hiszen — amint mondani szoktuk — ez a „legnagyobb ünnepünk”. Meg esetleg még egyszer veszünk úrvacsorát, karácsonykor. És ez a gyakorlat több kérdést tesz fel a számunkra, fme, mindjárt az első: MIÉRT VESZÜNK ÚRVACSORÁT? Magukat evangélikus keresztyéneknek valló emberektől kaptam a következő válaszokat: nem is tudom . .. mert úgy illik ... így tanították annak idején ... De vajon rendben van-e ez így? Talán azért is olyan kiégett sokszor az életünk, a keresztyénsé- günk, mert elfelejtjük az úrvacsora lényegét. Azt, amit Luther Márton a Kis Kátéban így fogalmazott meg: „Jézus Krisztus Urunk valóságos teste és vére kenyérben és borban, melyet Krisztus maga azért rendelt, hogy azt mi keresztyének együtt együk és igyuk.” Vajon tudjuk-e ezt akkor, amikor az úrvacsorái oltárhoz járulunk? És vajon tudjuk-e ezt akkor, amikor hideg szívvel elkerüljük a Jézus Krisztussal való találkozást? Mert minden alkalommal, amikor az Ür szent asztala megtéríttetik, a mi számunkra téríttetik meg. És ennél az asztalnál Jézus Krisztus vár minket. Azért, hogy találkozzék velünk. Azért, hogy találkozzunk vele. Hogy közösségben éljünk Vele. Hogy mindaz, ami az övé, a miénk legyen, s mindaz, ami a mienk, az övé legyen. A mienk legyen a bűnből váló szabadulás drága lehetősége, míg az övé legyen minden mulasztásunk, bűnünk. A mienk legyen Jézus Krisztus élete, a mindig szolgáló, a másokért tevékenyen cselekvő élet, s az övé legyen mindaz, ami minket a földre nyom: a kételkedésünk, a hitetlenségünk, az önzésünk, a szeretetlenségünk. Vajon tudjuk-e azt, amikor az úrvacsorái oltárhoz térdelünk, vagy éppen távolmaradunk tőle, hogy az úrvacsora nemcsak Jézus Krisztussal teremt közösséget a számunkra, hanem a másik emberrel is? Sokszor panaszkodunk az egyedüllét, a magány miatt. Nem döbbent meg minket az, hogy sokszor éppen mi magunk rekesztjük ki magunkat a közösségből? — És felvetődik nagyhét kapujában a második kérdés is: MIKOR VEGYÜNK ÜRVA- CSORÁT? Luther Márton a Nagy Kátéban így ad választ a kérdésünkre: „. . . gyakran megfáradunk s ellankadunk, sőt nem egyszer meg is botlunk. Ezt a szentséget tehát naponkénti táplálékul s üdülésül kaptuk, hogy hitünk feléledjen és erősödjék, ne lankadjon meg a harcban, hanem egyre erősebb legyen.” / Adva van tehét kérdésünkre a válasz: gyakran, ha lehetséges, minden alkalommal, amikor csak halljuk az úrvacsorái oltár köré hívó szót. Hiszen — mint Luther Márton megfogalmazta — „naponkénti táplálékul” kaptuk az Ür szent testét és vérét. És nem ünnepi eledelül! Nem azért, hogy évente egyszer, vagy kétszer éljünk vele. Minden alkalommal, amikor erőtlen a hitünk, mulasztások, kudarcok és botlások a jellemzői az életünknek. Azért, hogy a hitünk erősödjék, hogy szívünk és kezünk kész legyen a mindennapi segítő szeretetre. — És felvetődik a harmadik kérdés is: HOGYAN VEGYÜNK ÚRVACSORÁT? Ismét Luther Mártonhoz kell fordulnunk a helyes válaszért: „...igazán méltó és jól felkészült, aki hisz ebben az igében »érettetek adatott« és »kion- tatott bűnök bocsánatára« ... mert a szó, »érettetek« nem követel mást, csak hivő szívet”. Íme, a válasz: ne magunkra -nézzünk az úrvacsoravétel alkalmával, hanem Jézus Krisztus cselekedetére, aki értünk halt meg és értünk támadott fel. Értünk való halála és feltámadása hitre indít és hitet vár tőlünk. Alázatos hitet, amikor önmagunkra nézünk, és reménykedő hitet, ha Jézus Krisztus golgotái keresztjére és diadalmas feltámadására gondolunk. A mesének is beillő igaz történetet így kezdtem: hol volt, hol nem volt, élt egyszer Budapesten a fasori gyülekezetben egy öregember ... Olyan jó lenne, ha a nagyhét kapujában néhány pillanatra megállnánk és elgondolkoznánk. És olyan jó lenne, ha a mesének is beillő igaz történetet így folytathatnám: hol volt, hol nem volt ... él Budapesten és vidéki gyülekezeteinkben 1981 virágvasárnapján és nagyhetében sok olyan evangélikus keresztyén, aki tudja, hogy miért, mikor és hogyan vegyen úrvacsorát... És nemcsak tudja, hiszi és vallja mindezt, hanem cselekszi is ... Harkányi László EGGYÉ ÖLEL! Messzi város ősi templomában egy kép előtt áhítattal álltam. A Megfeszített nézett róla rám, amint bűnünkért vérezett a fán. S keresztje körül színesek, fehérek, mind, akik irgalmából élnek, akiket megszabadított. Tündökölt a csodálatos titok, hogy a kereszt, az „elvégeztetett” eggyé ölel minden népeket, s Isten Báránya így ölel eggyé magával és mindenkivel engem. Nem tudtam megválni a képtől: elhoztam a szívemben. Túrmezei Erzsébet Dr. Tóth Károly püspököt köszöntjük Dr. Tóth Károly református püspök, a Keresztyén Békekonferencia elnöke április 3-án töltötte be 50. évét. Dr. Tóth Károly püspök a Keresztyén Békekonferencia munkájában kezdettől fogva részt vett. 1971-ig a nemzetközi titkárság tagja, 1971—78 között a mozgalom főtitkára volt. 1977-ben lett a Duna- melléki Református Egyházkerület püspöke. Az V. Keresztyén Béke- Világgyűlés a Keresztyén Békekonferencia elnökévé választotta. (Prága, 1978) Dr. Tóth Károly püspök jelentős mértékben járult hozzá a keresztyén békeszolgálat erősítéséhez, a KBK világméretű kezdeményezéseinek megvalósításához, ökumenikus szemlélete, tapasztalatai a Református Világszövetségben is — amelynek 1978 óta alelnöke — éreztetik hatásukat, és segítettek abban, hogy a KBK világméretű ökumenikus mozgalommá váljék. A Béke-Világtanács elnökségének tagja, a keresztyén békeszolgálatban szerzett tapasztalatai ennek munkáját is segítik. Dr. Tóth Károly a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa keretében több fontos, közös munkaág vezetőjeként végez valamennyi tagegyház számára hasznos tevékenységet. Szolgálatának gyümölcseiben magunk is részesedünk. Dr. Tóth Károly püspöknek egyházunk tagjai, lapunk munkatársai és olvasói nevében is Isten áldását kívánjuk életére és munkájára.
