Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-05 / 14. szám
XLVI. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1981. április 5. Szolgálat Az egyházi esztendő útján egyre inkább megközelítjük a golgotái keresztet. Ma különösen is erre tekintünk, és innen tájékozódunk. A KERESZT JÉZUS EMBERÉRT VALÓ LEGNAGYOBB SZOLGÁLATÁNAK színtere, önmagát adva itt, önmagával szolgál. Pedig nemegyszer hajolt már előbb is mélyre az emberert. Szemek nyíltak szavára és mozdulatára, könyörületes szeretete újra járni késztetett, parancsszavára életre keltek a holtak, könnycseppek száradtak fel, és sokasodott a kenyér. De mégis: a mindenkiért való, s a mindenkorra kiható legnagyobb szolgálatában magát adja halálra mindenki életéért. Ebben — és így válik áldozata múlhatatlanná, minden időben hatékonnyá és közelvalóvá —, de igy lesz a bűnös felé irányuló szeretete reményt keltő biztatássá is. Így fogja át áldozatával a világot és korszakokat. Így maradhat meg minden idők embere egyforma távolságban, de inkább egyforma közelségben a kereszthez. AZ, HOGY ÖNMAGÁVAL SZOLGÁL A KERESZTEN, mindenekelőtt azt jelzi, hogy szeretetének legérthetöbb nyelvét (kifejezését) választotta azért, hogy népe, a gyülekezet megértse az Isten világ- és emberszeretetét. De ez a szolgálata jelzi azt is, hogy csak és kizárólag ez lehetett az ember megteremtésének, új életre teremtésének egyetlen útja. Mert az ember valamennyi bűnére csak ebben a határtalan szere- tetben fogant áldozat lehetett bocsánatot jelentő felelet, a megoldást, felmentést adó elégtétel. BÁRMEKKORA SZERETET IS SUGÁROZZA ÁT AZONBAN ezt a kereszten való szolgálatot, mégis ítélet is ez minden oktalan kegyesség felett, melyben az ember csak önmagát tekintve kereste, keresi élete, üdvössége útját Istent és másokat is hitető álszentséggel. Ítélet a világmegvető, a világtól elforduló farizeizmussal szemben, olyan életvitellel szemben, melyben a bűn emberrontó hatalmában szenvedő hangját nem hallani, hanem elnyomni, csendesíteni törekednek. EZÉRT AZTÁN A KERESZTEN VALÓ SZOLGÁLAT ELŐTT eltörpül minden vélt emberi jóság, nemesnek álcázott szándék. Itt most egyedül Krisztus az, aki adja magát. Most és már csak ez az elég, a tökéletes és a megoldást jelentő! Benne, Belőle, Általa új és tiszta tartalmat és arcot nyer szeretetünk, jó szándékunk, életvitelünk, mert megújul a szív, hogy értője és cselekvésre indítója legyen Krisztus emberen át emberért való szolgálatának. A gyülekezet számára éppen a krisztusi áldozat tényében lesz világossá, egyúttal bizonyossá, hogy nem az ember-szívből indul el a másokért munkálkodó szeretet szándéka. Oda már érkezik a kereszten tett szolgálat hitele, tapasztalata, parancsa és az erre való erő. Az embertől már csak tovább megy beszédesen, tevékenyen, s ha többször botorkáló léptekkel is, de sokak javára, üdvére, örömre, megoldásra, áldásra. Nem is lehet a gyülekezet szolgálata sohasem csak valamiféle egyszerű másolata a humánumnak, esetleg csupán kissé jobb és hűségesebb teljesítése az általános emberi jónak. Mert ha ez, ha csak ennyi, akkor ez a fajta szolgálat hamar elfárad, vagy elkeseredik gyakorta való hatástalansága miatt. De hamar kezd el válogatni önös vélekedéssel az idő és alkalom tekintetében is. Ugyancsak könnyen válik ez virtussá, versengéssé, törvényeskedéssé is. A Krisztus áldozatát értő hit teljes értékű szolgálatra késztet és képesít, mely nem válogat alkalmat és személyt, hanem a krisztusi szeretet határtalanságán formálódott életvitellé lesz. A gyülekezet szolgáló életformája ugyanakkor eggyé is tud lenni a gyülekezeten kívül állóknak az emberért való jóakaratú szándékával. Sőt: a gyülekezet szolgáló élete erről az együttmunkálkodás- ról nem mondhat le. Innen is gazdagodik, közvetlenebbül láthatja a célt, hatékonysága és eredményessége bizonyosabb. Ezért becsüli és igényli a hivő szolgálata az együttmunkálkodást mások, a nem hivők jóakaratú törekvéseivel. A KERESZTYÉN EMBER SZOLGÁLÓ ÉLETFORMÁJA VÁLLALÁSA ÉS GYAKORLÁSA nélkül szinte bebizonyíthatatlanná válna a világban a mi korunk előtt az Isten Krisztusban való emberszere- tete. Ahogyan Jézus a kereszten a legtöbbet adta az emberért halálával — s ezzel elvégezve mindenkorra érvényes legnagyobb szolgálatát —, úgy tette és teszi népét tanújává szolgálatának a gyülekezet szolgálata által. És ez nem egyszerűen lehetősége a keresztyén embernek itt a földön, hanem küldetése, mellyel Isten ítélete alatt áll, de áldása kíséri mindvégig. Fodor Ottmár AZ EURÓPAI ENYHÜLÉSNEK FOLYTATÓDNIA KELL — A FINN EGYHÁZ EMLÉKIRATA „Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Záróokmánya konkrét békeprogramot ajánl, amelynek céljaihoz, megvalósításához az egyház — mint a világon az emberiség egységét képviselő legrégebbi intézmény — alapelveiből következően hozzájárulhat.” Ezt állapítja meg a Finn Evangélikus Egyház Külügyi Hivatalának múlt év végi emlékirata, amelyet a madridi • konferencián részt vevő finn delegációhoz intézett. „Az egyházak munkájának számára is fontos, hogy az enyhülési folyamat jövője biztosivá legyen.” Nyilvánvalóan megmutatkozott, hosv az európai biztonság, enyhülés, együttműködés folyamatában részesülő egyházak a gyakorlati együttműködésben „igen gyorsan képesek voltak arra, hogy politikai véleménykülönbségeiket legyőzzék, és a közös munka lehetőségeit megtalált- ják.” Az emlékirat hangsúlyozza, hogy „a különböző országok szervezeteinek és intézményeinek messzemenő, szakszerű együttműködését biztosítani kell az emberi élet különféle területein.” Azt is kiemelik, hogy az aláíróknak kötelezettséget kell vállalniuk igazságos és humánus társadalmi rend megvalósítására. Az emlékirat sürgeti, hogy az emigránsok alapvető jogait a Záróokmány VII., emberi, illetve alapvető szabadságjogokról szóló fejezete értelmében mindenhol biztosítsák. Továbbá azt is. hogy a nem állami szervezetek és intézetek is szervesen kapcsolódjanak be az enyhülést elősegítő folyamatokba. A becsületes igen - az igen becsülete „Ma már úgy látszik, hogy a „hogyan éljünk?” kérdésére semmivel sem könnyebb a' válasz, mint egykor a második világháborúból kikerült, tönkretett Magyar- országon a „miből éljünk?” kérdése volt.” A mondatot, melyet Aczél kezzünk segíteni a fejlődést előremozdító erődet, s ugyanígy ’igaz az is, hogy gátat kell vetnünk a fejlődést akadályozó erőknek. Így segítjük a társadalmi fejlődést, s így lesz a segítségünk teljesértékű, s nem az „odaoldalgott” ember látszattevékenysége. György írt le, akár mottóként is írhattam volna ünnepi cikkem elé. Aczél György a megállapításra Gorkij nyomán jut el, s az íróóriás „fedezte fel” azt az igazságot, amely azóta életünké lett, tudniillik, hogy az emberiség megoldásra váró feladatai a társadalmi előrehaladás fejlődésével nem egyszerűsödnek. Sőt! Gorkij használta talán először erre a fejlődésre a szót: bonyolult. Az emberiség társadalmi megoldásra váró feladatai a fejlődés során egyre bonyolultabbá válnak tehát. Nem kétséges, hogy amikor például a nemzetközi helyzet bonyolultságáról beszélünk, akkor nem kibúvót keresünk. Mindaz, ami „bonyolult”, nem ment fel a megoldás megfeszített kimunkálása alól. Ellenkezőleg! Minél összetettebb, bonyolultabb egy feladat, vagy egy fejlődési folyamat, annál inkább „elvárás” az, hogy erőink összpontosításával igyeVisszatérve tehát a nemzetközi' helyzet bonyolultságára, tudnunk kell azt, hogy ebben a bonyolultságban kibonthatóan és eligazí- tóan találunk egy szálat: s ez a szocialista világrend ténye és léte. S mindezt azért volt fontos leírni, mert ebből következik nagyon sok minden, ami a felszabadulás évfordulójának ünnepi perceiben fontos lehet mindnyájunknak, akik hivő evangélikus embereknek valljuk magunkat Amikor a „miből?” volt a kérdés Akkor én még gyermek voltam. Talán ezért tudtam legérzékenyebben megőrizni anyám tekintetét. Ezerkilencszáznegyvenöt tavasza volt, a család előtt állt, kezében egy üres lábas ... S az üres edénykongás szó a száján: miből? Akkor én még gyermek voltam, s csak sejthettem, hogy anyám mozdulatában ott az egész ország mozdulata. A kira- boltan üres ország széttárt keze. A feltépett vasútjaival vérző ország, a felrobbantott hidak törött gerincű országa. Anyák é,g gyermekek, köztük a legiszonyúbb szavak egyike: a miből. S az apák! A hómezőkre fegyvertelenül hurcoltak. A megfagyott életűek, s "akiknek „csak” a szíve fagyott meg. A csonka testtel és csonka hittel hazatérők. A „tönkretett Magyarország” — írja a fenti idézet. S tönkretett mivoltunk vonatkozik gazdasági koldusságunk- ra és tönkretett önbecsülésünkre egyaránt. És tönkrement templomainkra és tönkrement hitelünkre. Amikor a „hogyan?” a kérdés Az ország felépült. Munkából, akarásokból, hitekből. És épül tovább. A fenti kérdés nem, az építés hogyanjára vonatkozik. Az elmúlt időszak számtalan hazai fóruma — az MSZMP XII. kongresszusától a Hazafias Népfront VII. kongresszsáig — erre a hogyanra adott választ, s ez az egész magyar nép válasza volt. S a kórusban, ott csengett határozottan egyházunk válasza is. A nemzeti egységben tehát társadalmi méretűvé szélesedett az az igen, melyet népünk a szocializmusra mondott, és mond újra. Ma már ép értelmű és keresztyén vonatkozásban ép értelmű és hitű ember számára nem az a dilemma, hogy: a szocializmus mellett, vagy ellene.- A fő kérdés: hogyan mellette. És most térjünk vissza az ünnepi megemlékezés elején mondottakra, amikor a bonyolultságról, a bonyolult társadalmi és nemzetközi viszonyokról volt szó. Nos, ebben a fejlett társadalmi szakaszban — amely fejlettsége okán bonyolult — hogyan állunk a szocializmus mtllett, a társadalmi rendre mondott igenünknek van-e tartalma és mi az — ez az a kérdés, amelyre választ adni kötelesek, kötelezettek vagyunk. Az igen minősége A Martin-Luther-Smvétség küldöttsége hazánkban Dr. Ernst Eberhard egyháztanácsos, a Martin-Luther-Szövetség elnöke vezetésével héttagú küldöttség tett látogatást hazánkban. A küldöttség tagjai között volt Peter Schellenberg főtitkár is. A küldöttséget hivatalában fogadta dr. Káldy Zoltán püspök-elnök. A vendégek látogatást tettek a Teológiai Akadémián, ahol találkoztak a teológiai tanárokkal. Látogatást tettek a piliscsabai szeretetotthon ba/n is. Az elnököt és a főtitkárt hivatalában fogadta dr. Karner Ágoston országos főtitkár, és megbeszélést folytatott a Martin-Luther-Szövetség és az Országos Gyülekezeti Segély kapcsolatairól. FEHÉR VEZETŐ FEKETE BŐRŰEK EGYHÁZÁBAN Francois Bili 1980 szeptembere óta a Dél-Afrika Tsonga Presbite- riánus Egyház elnöke. I960, az egyház önállósulása óta mindig fekete bőrűek voltak a vezetők. Bili, aki ugyanakkor a Dél-Afrikai Egyházak Tanácsának tanulmányi igazgatója, az első fehér ember, akit ebben a egyházban lelkésszé avattak. Kollégái szerint Bili teljesen azonosította magát a néger lakosság harcával. Az új elnököt, akit „fekete szívű fehér embernek" neveznek, nagy többséggel választották meg. Ugyanezen a zsinaton határozták el azt is, hogy az egyház nevét Evangéliumi Presbiteriánus Egyházra változtatják. Bár tagjainak többsége tsonga származású, az új elnök szerint” az eddigi név azt sugallta, hogy az egyház csak egyetlen törzsé és ezért beleillik a hivatalos apartheid (fajok elkülönített fejlődése) rendszerébe... Az egyháznak felszabadító erővé kell válnia ... Az emberek magukra akarnak találni. Ezt azzal kezdik, hogy az egyházban is egyre többet foglalkoznak társadalmi kérdésekkel.” Vannak 'a mindennapi életben súlytalanul kimondott igenek. Vannak azután olyan helyzetek, amikor nagyon komoly minden kimondott szó. A házasságkötéskor kimondott szó, új kötelezettségekkel jár, egy életvitelre mondunk igent, vagy esküszünk meg. Nem hiszem, hogy lenne egyetlen olyan ép hitű és értelmű evangélikus gyülekezeti tag vagy lelkész, aki szocialista társadalmunkra ne igent mondana. S ezzel ne igent mondana egyházunk szolgálatára ebben a társadalomban, ne igenelné a diakóniai teológiát és az ebből, fakadó életvitelt, hivő életritmust. Mindezt fel- szabadulásunk évfordulójának ünnepi perceiben alázattal, de belülről fakadó erővel elmondhatjuk — és el is mondjuk. Mégis a kérdés a szívünknek szegezett.,Van-e igenünknek tartalma? S ez a tartalom azonos-e azzal, amit egyházvezetésünk aranyfedezetként diakóniai teológiaként hordoz, s amit Urunk elvár tőlünk. Mert Ö — Jézus Krisztus — rendkívül fontosnak — életbevágónak — tartotta és tartja ezt a tartalmat. Az igent mondó, de üres embereket — a farizeusokat —, meszelt síroknak titulálta. Hazánkban, ahol hivő és nem vallásos emberek élnek, .az állam és az egyház viszonya rendezett. Ebben a rendezett viszonyban az állam magatartása korrekt. A mi igenünk is korrekt. S a korrekt más szóval kifogástalant és becsületest jelent. Mert a becsületes és kifogástalan igenek idejét éljük! Ruttkay Levente
