Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-29 / 13. szám

I

öKumené ^ öKumené ($> öKumené

Különbözőségeinkben is közös

Az úrtól tanult imádság

Sokszor mondták már, hogy mégis jó elismételni: a Miatyánk közös kincs.. Nem az enyém, és nem a tied. Miénk! „Mi Atyánk” — így kezdődik. És nem így: én Atyám. Ügy kapcsol össze minden Jézus-követővel, hogy a másik embert, azt is, aki nem követi Jézust, testvéremmé teszi. Az egész emberiség közös kincse. A gyermekeké is. Olykor felnőtteket megszégyenítőn érzik át, hogy itt valami nagy közös ajándékról van szó és ez az ajándék összetart, egybeölel mindnyájunkat.

NEM EMLÉKEZEM MIKOR MONDTAM EL ELŐSZÖR. De azt tudom, hogy katolikus édesanyáik tanított rá egész kis korunkban, mielőtt még iskolába jártunk volna. A bibliai történeteket, egy képes Biblia segítségével édesapánk ismertette meg. Édesanya nem a Miatyánk megtanításával kezdte. Eleinte csak a hozzátartozókért, barátokért imádkoztunk lefekvés előtt, ilyen bevezetéssel: Édes jó Istenem, vigyázz ... és ezután következett a felsorolás. Ez a formula később is megmaradt, de második helyre került. Az első helyet a Miatyánk foglalta el. Még később, amikor már önállóan imádkoztunk, a Miatyánkkal fejeztük be az imádságunkat.

A „pápista” mama és „eretnek” fiacskái ugyanabban az ajándékban részesültek: ajkukra vehették az Űrtől tanult imádságot. Ügy éreztük, mintha kitágultak volna a szoba falai. Egy nagy láthatatlan család tagjainak éreztük magunkat. Pedig a vallási különbségeket hamar észrevettük. Tudtuk, hogy ő „más vallású”. Máriához, szentekhez nem imádkozta- tott. Olykor elvitt mégis a Krisztina téri templomba, karácsonykor megnézni a „Betlehemet”, nagyhéten a „szent sírt”. Tízévesek lehettünk, amikor születésnapjára kicsi, ezüst tokba zárt rózsafüzérrel leptük meg. Édesapánkkal együtt eszeltük ki ezt a meglepetést. Otthon soha se láttam, hogy használta volna édesanyám, de ha templomba ment, magával vitte.

Így tanultam meg gyermekfö- vel, hogy milyen nagy és szép az, ami különbségeink között is közös.

FELISMERÉSÜNK KÉSŐBB MÉG ELMÉLYÜLT. Édesanyánk, niint katolikus asszony, hiányolta a szentképet ágyunk fölött. Apámmal megtanácskozták a dolgot. Megvették a képet: Jézus a Ge- csemáné kertben készül a kereszthalálra. Imádkozik. Ismert, kissé konvencionálisán ábrázolt jelenet. Őket a téma érdekelte. Az Atya akaratának teljesüléséért imádkozó Jézust akarták szemünk elé állítani. Közös meggyőződésüket juttatták kifejezésre: a Miatyánk és Jézus szorosan összetartoznak. Nemcsak azért, mert Jézus tanította: Ti így imádkozzatok..., hanem azért is, mert amikor a Miatyánkot mondjuk, Jézussal együtt imádkozunk. Ez az imádság hitvallás Jézus mellett. Az ót követők imádsága. Az ő Atyja, a mi Atyánk.

A GYŐRI

ÖREGTEMPLOMBAN

március 29-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel

A LUTHERÁNIA ÉNEK-ÉS ZENEKAR előadja J. S. BACH JÄNOS PASSIÓJÁT

Közreműködnek az Állami Operaház és a Magyar Rádió neves szólistái.

Orgonái:

Trajtler Gábor

Vezényel:

Weltler Jenő

Igét hirdet:

DE. HAFENSCHER KAROLY

A MIATYANK JÉZUS HITVALLÁSA IS. Hitvalló része egyetlen szó. Héber tájszólással, araméi nyelven mondta: Abba — Édesapa! Szinte azt kell mondanunk, Jézus azért született meg közöttünk azért szenvedett értünk, azért halt meg és azért támadott fel. hogy vele együtt mi is gyermeki bizalommal és áhítattal mondjuk: Abba — Édesapa! A Gecsemané kertben is ezzel a kiáltással kezdte imádságát: Abba! (Mk 14,36). Később a görögül beszélő gyülekezetek görög fordításban használták a Miatyánkot. A megszólítást azonban sok helyt araméi nyelven mondták: Abba. Pál apostol a ró- mabeli keresztyéneknek így ír: „a fiúság Lelkét vettétek, aki által kiáltjuk: Abba, Atvánk!” (Rm 8,15).

SOKSZOR PANASZOLJUK, hogy még a Miatyánkot se tudjuk egyformán ^mondani. Bizony jó lenne, ha azonos nyelvterületen a különböző egyházak megegyeznének a Miatyánk szövegében. Ne felejtsük azonban, hogy az Űrtől tanult imádság egybe- ölelö hatását nem a szöveg egyformaságával fejti ki. Az egyformaság már a kezdet kezdetén is hiányzott. Máté evangélista gyülekezeteiben máskép imádkozták a Miatyánkot, mint Lukács gyülekezeteiben. Lukács rövidebb formulát közól: hét kérés helyett csal: ötöt (Lk 11, 2—4). Nem közli az imádságot lezáró dicsőségmondást sem. Ezek az eltérések csupán azt bizonyítják, hogy már az apostolok korában eltérő, egymástól különböző hagyományok alakultak ki. Az egységet nem az egyformaság biztosította, hanem az olyan közös kincs, mint az Ürtól tanult imádság.

NEMZETKÖZI EGYHÁZI KONFERENCIÁK RÉSZTVEVÓiNEK nagy élménye, amikor különböző egyházhoz tartozó, különböző anyanyelvű emberek közösen mondják el a Miatyánkot. Ezek a konferenciák azonban rövid ideig tartanak és kevesen vehetnek rajtuk részt. Gyermekkori emlékek felidézésével próbáltam megmutatni, hogy az említett ökumé- nikus élménynél semmivel sem kisebb, sőt talán jelentősebb, amikor egy vegyes házasságú családon belül naponta megszólal a Miatyánk és a család különböző vallású tagjait egybeöleli. A magas szintű ökumenikus párbeszédek őszinteségének próbája, hogy milyen mértékben tisztelik és becsülik a vegyes házasságokat, az égységkeresének e leghétköznapibb laboratóriumait.

Benczúr László

Habán Mihály:

Nagyurak asztalánál vendégelt Árlekin éneke a várfalakon kívül

Szokásotokat én korán megismertem,

Azzal magamat álcázva, megtiszteltem, így közétek mindig álarcban mentem,

És ott beszédet is sokféleképp tettem,

De veletek hangos dobot sohase vertem.

Álarcom ha néha félrebillentettem,

Láttam: fürkészve, gyanakodva, ijedten Kávás ve»Bjeltbe ásott szőttetek rezzent, •

De felöltött maszkátok meg se lebbent,

Arcotokra nőtt, immár ievehetetlen.

Csontváznyugalmatok hogy el ne hessentsem,

Álarcomat hamar helyreillesztettem,

De tőletek elválva tüstént levettem,

Nehogy a használatban rámnőhessen S elvek, eszmék, dogmák, célhazugság engem,

Rangok ellenében bilincsekbe verjen.

Azóta mindenkor csak arra ügyeltem,

Álarc életemre sohase nőhessen,

Hogy arcom Isten felé nyitott lehessen S az őt feltáró bolygóövezetben Szavaim ragyogjanak fénnyel telten.

Álarcot bizony én csak azért öltöttem,

Hogy a világfaló örök pokla ellen A lélek kapuját őrizzem és rejtsem:

Tágasra nyíljon, ha zörgetnek, keresnek Riasztó sugarai a szeretetnek.

(Megjelent a költő ÜZENETVÁLTÁS című kötetében 1980-ban.)

Az imádság erejével

A keresztyén ifjúság is szolidáris Salvador népével

Az önkény és az embertelenség erői időnként és helyenként ördögi módon koncentrálódnak. Napjainkban ezt a pusztító erőszakot élik át, vagy éppen túl sem élik azok a diákok, parasztok, munkások, egyházi emberek, akik a kis közép-amerikai ország, El Salvador lakói. Naponta megdöbbentő híreket hallunk-látunk, amelyek kínzásokról, gyilkosságokról tudósítanak. Mit tehetnek ebben a helyzetben Európa fiatal keresztyénéi? Nem illúzió az, hogy nekünk is lehet valamit tenni? Nem! Akinek az imádság nem illúzió, hanem erő, mások megerősítésének eszköze, az tudja, hogy az együttérzés szerény, de Istentől kapott aktusa, telte lehet a könyörgés, a másokért felemelt kéz.

Ez a felismerés vezette az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanácsot, amikor múlt év őszén Londonban tartott ülésén elhatározta, hogy kontinensünk ifjúságát felhívja szolidaritási hét tartására El Salvador szenvedő népéért. Á Latin-amerikai ökumenikus If. ' jtísági Szervezetek Szövetségével

(ULAJE) egyetértésben ennek idejét március 22—29. közöttre tűzte ki. E hét során gyülekezeti fiataljaink, ifjúsági bibliaköreinek figyelmét imádságban tereljük távollevő testvéreink felé, akik Krisztusban mégis közelvalókká lettek.

Bizonyára még mindnyájan emlékezünk a döbbenetes eseményre, amikor közel egy esztendővel ezelőtt (1980. március 24.) templomi szolgálata közben lelőtték Salvador érsekét, O. A. Romérót. Mi volt a bűne? Szerette szenvedő népét. „Tulajdonképpen nem az egyházat üldözik, hanem a népet; csakhogy az egyház a nép oldalán áll, a nép az egyház oldalán” — mondotta nem sokkal a tragikus pillanat előtt.

Az EÖIT szolidaritási felhívása olvasásra és tanulmányozásra ajánl néhány bibliai helyet. Ezek közül most kettőt emelünk ki. Amos 8,4—8. verseit ebben az összefüggésben idézi: „Nem fog örökké, tartani.” A Róm 8,18—25. vezérgondolata: „Fájdalom és reménység.” Békefi Lajos

Köszönijüli vendégeinket!

KEDVES VENDEGEKET KÖSZÖNT EGYHAZUNK EZEKBEN A NAPOKBAN. Egyházunk hivatalos meghívására hazánkba érkezik a Német Szövetségi Köztársaságban működő Gustav Adolf Egyesület négytagú delegációja. E látogatás igen fontos eseménye és része lesz egyházunk külügyi szolgálatának.

Egyházunk az elmúlt évtizedekben széles körű párbeszédet igyekezett folytatni evangélikus és nem evangélikus keresztyénekkel. Igen megerősödött kapcsolat fűz bennünket a Lutheránus Világszövetséghez, amely a világ lutheránusságának mintegy 75—80 százalékát foglalja magában. Egyházunk tevékenyen vesz részt az Egyházak Világtanácsa munkájában is, de szinte megszámlálhatatlan azoknak az országoknak és egyházaknak a száma, akikkel szoros, testvéri kapcsolatot építettünk ki a közelmúltban. Az egyházi világszervezetekkel való kapcsolataink jó lehetőségek arra, hogy egymás szolgálatának jobb megértésével a „rész szerinti" hit igazságaival fáradozhatunk az egyház egységéért. Az egyes nemzeti egyházakkal való találkozások pedig egyrészt elmélyítik a kapcsolatot a két nép egyháza között, másrészt szolgálatainkon keresztül nemcsak egyházaink, hanem népeink is közelebb kerülnek egymáshoz.

Van azonban egy harmadik lehetőség is a keresztyén testvérekkel való párbeszédre. Ez pedig a különféle egyházi testületekkel, egyesületekkel, karitatív intézményekkel való találkozás. Egyházunk, mititán hitéleti tevékenységével és teológiai munkálkodásával kivívta magának a megfelelő elismerést a felekezeti világszövetségben, valamint az Egyházak Világtanácsán belül, késznek mutatkozott arra, hogy elsőrenden azokkal az egyházi intézményekkel vegye fel a kapcsolatot, amelyeknek egyházunkban hagyományai vannak. Ezek között is első helyen a Gustav Adolf Egyesület felé tártuk ki szivünket.

A HAZAI GYÁMINTÉZET első lépéseitől kezdve rövidebb-hosz- szabb megszakításokkal állandó, testvéri kapcsolatot tartott fenn a német Gustav Adolf Egyesülettel. Azonban azt is meg kell állapítani, hogy ez a testvéri kapcsolat nem volt mindig problémamentes. Különösképpen a második világháború alatt a Gustav Adolf Egyesület messze eltávolodott célkitűzéseitől.

A GUSTAV ADOLF EGYESÜLET az elmúlt évtizedekben újjászerveződött, bázisa megnövekedett. Ma már nemcsak a két Németországban, hanem Franciaországban. Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában, Brazíliában, Svédországban, Lengyelországban és Csehszlovákiában találunk hasonló egyházi szervezeteket, ha elnevezésükben nem is azonosak a Gustav Adolf Egyesületével, de célkitűzéseikben és szolgálatukban hasonló feladatokat látnak el.

HAZÁNKBAN a gyámintézet utódja a GYÜLEKEZETI SEGÉLY az a szolgálati ága egyházunknak, amely egyházunk össz- szolgálatain belül s mégis speciális feladatokkal segíti a szórvány- gyülekezeteket. Érthető, hogy az elmúlt időszakban először e két testvérszervezet — a Gustav Adolf Egyesület és a Gyülekezeti Segély — között kezdődött meg a kapcsolatok felvétele. Ha idöileg nem tévedünk, akkor éppen kilenc esztendeje annak, hogy a Gustav Adolf Egyesület akkori főtitkára, Dieter Knall először tett látogatást a Gyülekezeti Segély vezetőjénél, e sorok Írójánál. S ekkor megkezdődött egy újszerű párbeszéd a Gustav Adolf Egyesület és a Magyarországi Evangélikus Egyház között. Mindkét fél már az első találkozásnál alaptételként leszögezte, hogy e párbeszéd előfeltétele a partnerségnek egy olyan tiszta, egyértelmű értelmezése, amely — tanulva a múlt hibáiból —, mentes mindennemű előítélettől, rosszindulatú értelmezéstől s egymás szervezetébe, teológiai gondolkodásába való beavatkozástól. S míg 1970-ben és 71-ben meg csak egyes egyházi személyek részesültek anyagi segítségben a Gustav Adolf Egyesület részéről, addig 1972-től kezdődően a két testvérszervezet között a kapcsolat egyre mélyült s mindjobban hivatalossá vált.

Ennek eredményeképpen igen sok hiteles publikáció jelent meg a i Gustav Adolf Egyesület különböző sajtótermékeiben egyházunk életéről, hazánk fejlődéséről. Módom volt kisebb nagyobb plénum előtt egyházunk szolgálatát bőven ismertetni. A hazánkba látogató vendégeinknek pedig igyekeztünk minél többet megmutatni hazánk szépségéből, gyülekezeteink életéből, híveink égyházszeretetéböl. Az elmúlt ősszel pedig D. dr. Káldy Zoltán püspök-elnök vezetésével hivatalos látogatást tettünk a Gustav Adolf Egyesület közgyűlésén, ahol módunk volt a diakónia teológiát, annak gyakorlati és elvi oldalát kifejtenünk.

Eddig is ismert volt számunkra a Gustav Adolf Egyesület vezetőinek, munkatársainak testvéri gondoskodása, mindig megértéssel fogadták kéréseinket, s nagy figyelemmel kísérték szocializmust építő hazánkban élő egyházunk életét. Most, hogy hazánkba látogatnak, reméljük, hogy a kapcsolataink még tovább mélyülnek, és a személyes találkozás örömén túl még jobban megtanuljuk egymást becsülni, elfogadni a másik fél álláspontját, véleményét.

NEGYVENKÉT ESZTENDEJE nem járt hazánkban hivatalos vendégként Gustav Adolf Egyesületi delegáció. Már csak ezért is testvéri szeretettel köszöntjük, kedves vendégeinket. Erezzék jól magukat nálunk, s a hagyományos magyar vendégszereteten túl érezzék meg hitünk erejét és gyülekezeteink egyházszeretetét. Karner Ágoston

SIRÁNKOZÁS NÉLKÜL, REMÉNYSÉGGEL

Johannes Rau észak-rajna- vesztfáliai (Német Szövetségi Köztársaság) tartományi miniszterelnök a wuppertali teológiai főiskola kétszáz hallgatójának „Mire valók a teológusok?” címmel január 29-én előadást tartott. Ebben az olyan igehirdetést sürgette, amely az adott, kényszerítő társadalmi politikai helyzetben a keresztyén reménységgel biztatja a világot. A reménység igéje annak várására ösztönözzön, hogy a jövőben még történik valami, hogy ez a világ megváltoztatható, javítható világ — mondotta.

A tartományi kormányfő, aki tagja a Rajnai Evangélikus Egyház tartományi zsinatának, élesen bírálta az olyasfajta igehirdetést, amely a társadalom és a kultúra kritikus elemzésében merül ki. Inkább óhajt „világmagyarázatot az evangélium fényében, mint írásmagyarázatot ennek a világnak á sötét pincéjében”. A teológusok ne „napjaink siratófalának” tövébe, hanem a háztetőkre álljanak, ahonnan a jövőt is láthatják. Azok a teológusok, akik a „napnyugta” miatt panaszkodnak, nem használhatók, annál inkább azok, akik az örömhírből élnek, azt hitelesen fogalmazzák meg, és tetteikkel igazolják.

A szavakkal való takarékoskodás meggyőzőbb, mint egy hosz- szú, unalmas prédikáció. Nem a különböző teológiai tanítások zavarták össze a gyülekezeteket, hanem a sok beszéd, amelynek sok az alja, amelyben elvész az üzenet.

Rau a közügyekkel kapcsolatos egyházi nyilatkozatok nagy számát is kifogásolta. Az olyan egyház, amely a zsinaton egyetlen témát sem akar kihagyni, abba a veszélybe kerül, hogy szavainak értéke csökken. Olyasmit vesz magára, ami nem illik hozzá, társadalmi erőkkel és érdekcsoportokkal tévesztik össze, és azokkal gyakran felcserélhető.