Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-22 / 12. szám

GYERMEKEKNEK, Jézus a nagy tanács előtt Mt 26, 57—68. VALAKI EGYSZER AZT MONDTA: Mióta Jézus szenvedé­sének a történetét ismerem, úgy érzem, nincs nagyobb bűn annál, mintha az ember nem szereti Jé­zust. A mai történetünkben mégis éppen olyanokról lesz szó, akik nem szerették, sőt elenségeivé let­tek. Nehéz elképzelni, hogy egy jó embernek elenségei legyenek — de sajnos vannak. Például az iri- gyei. A zsidóknak sok olyan ve­zető emberük volt — írástudók, papok —, akik irigyelték Jézus hatalmát. Sértette hiúságukat, hogy többet tud, mint ők. Bosz- szankodtak, hogy a nép hallgat rá. Szerették volna, ha Jézus el­tűnne a közelükből és nem borí­taná őket homályba. Leskelődtek utána, csapdát állítottak neki, hátha rajta kapják valami téve­désen. Jézus mindenben igaz és tisz­ta volt. Mint fehéren a fekete, úgy lepleződött le mellette mások ha­missága. így például Heródes ki­rályé —, akit zavart Jézus vádoló tisztasága. Volt azonban Jézus ellenségei­nek egy harmadik csoportja is. Ezek egészen különös ok miatt kerültek szembe vele. Nem voltak irigyek, nem voltak gonoszok, csak egyszerűen nem értették meg Jézust; nem tudtak, vagy nem akartak hinni a szavának. Nem fogadták el, hogy őt az Is­ten küldte, hogy ő az Isten Fia. Jézus összes ellenfelei közül ezek a kételkedők voltak a leg- dühödtebbek. Talán azért, mert nehéz volt „nem hinniük” Jézus­ban. Állandóan tények és bizony­ságok ellen kellett harcolniuk. Sem a csodákat le nem tagadhat­ták, sem azt, hogy Jézuson — születésétől kezdve — sorra be­teljesedtek a próféták jövendölé­sei. Még az a prófécia is, hogy a Megváltónak majd „sokan ellene mondanak”. Hát nem döbbene­tes? Saját viselkedésük is Jézust igazolta. AZON AZ ÉJSZAKÁN, mikor Jézusért fegyveres vitézek men­tek a Gecsemáné kertbe, az elfo­gatási parancsot ezek az embe­rek adták a katonáknak. Ok jut­tatták keresztre Jézust. Máté evangélista leírja, hogy Jézus nem védte magát. Hagyta, hogy Júdás csókkal árulja el; nem engedte, hogy Péter kardjával védje; és mikor a papokból, írás­tudókból álló bíróság előtt hamis vádakkal illették — hallgatott. Tudta, hogy neki nem az a dol­ga, hogy a maga igazát bizonyít­sa. Majd igazolja öt az Isten. Ne­ki csak egy tennivalója maradt a földön: hogy kiigya a keserű po­harat. Ezért Kajafás főpapnak csupán egy kérdésére válaszolt. „Te mondtad”, hogy én vagyok a Krisztus, az élő Isten Fia. Ez az igenlő válasz a halálát jelentette — a megverettetést, kigúnyolta- tást, a kereszt kínjait. De éppen ez a halál jelentette viszont azt, hogy ő valóban Isten Fia volt. „Mert így van megírva, hogy így kellett szenvednie a Krisztusnak.” A NAGY TANÁCSBAN tudós emberek ültek, mégis soha bíró­ság akkorát nem tévedett, mint ez, amelyik Kajafás főpap elnök­lete alatt Jézust halálra ítélte. Jézusnak megvannak ma is az „ellenségei”. Gyűlölik azért, mert hatással van az emberekre. Ke­rülik azok, akik jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. S hadakoznak ellene sokan, hogy ne kelljen hinniük benne. Vizs­gáljuk meg magunkat, vajon nem mi vagyunk-e ezek az emberek és ítéljük meg mi magunk, akik is­merjük Jézus szenvedésének a történetét: hát nem az valóban a legnagyobb bűn, ha valaki nem szereti az érte meghalt Isten Fiát?! BEFEJEZÉSÜL CSAK EGYET. Ez a bűn nem maradhat követ­kezmény nélkül. A Biblia különös képet használ Jézusról. Jézus olyan, mint a kőszikla. Aki ne­kiütközik — összetörik rajta. Aki épít rá — örök támaszra lel. Éle­tünk, halálunk múlik azon, hogy befogadjuk-e Jézust, vagy eluta­sítjuk ot Pintér Károlyné „írok nektek, ifjak...” Engedjétek hozzám jönni... Nem gondoltam volna, hogy ép­pen a kelenföldi templom orgo­nájánál lesz alkalmam beszél­getni Kézdy Edittel, a Deák téri gyülekezet gyermekbibliakörének egyik vezetőjével... — Tudom ráadásul azt is, hogy eredetileg a budahegyvidéki gyü­lekezethez tartozol. Mi az, ami mégis a Deák térhez köt? — Talán még csak hároméves lehettem, amikor szüleim elvittek oda gyermekbibliakörbe — ott ra-> gadtam. — Annyira ott ragadtál, hogy ma már te magad is vezetsz ilyen alkalmakat. — Igen. Nyirő Olga, az egyik csoport „gazdája” megkérdezte, hogy a barátnőmmel, Gadó Már­tával nem segíthetnénk-e neki a munkában. Mindketten igent mondtunk. Ügy éreztük, pompás lehetőség a szolgálatra. — Harmadik gimnazista vagy. Gondolom, osztálytársaid is tud­nak arról, hogy a Deák téren te­vékenykedsz. Ók mit szólnak eh­hez? — Hát néhányan elég furcsá­nak tartanak. Ök nem lennének képesek feláldozni a vasárnapju­kat — mondják. Szerintük én biz­tosan olyan pályára fogok menni, ahol az emberek lelki bajaival foglalkozhatom. — És te? Gondolkoztál már azon, mit csinálsz érettségi után? — Még nem döntöttem. Szere­tem a biológiát. Talán kutató le­szek. Vagy tanár? Bár ez hálát­lan feladat. A tanárok küszköd­nek a diákokkal, ők meg elpaza­rolják „tálentumaikat” ... Szóval még nincs határozott elképzelé­sem. Arról azonban meg vagyok győződve, bárhová kerülök is, ha mással nem, az életemmel szol­gálhatok. — Beszélgetésünk közben több­ször elhangzott részedről ez a szó: szolgálat. Mit értesz ezen? — Ha hitünk tárgya Krisztus, akkor életünk is csak krisztusi le­het — szolgálat. — De térjünk talán vissza a gyermek-bibliaórákhoz. Mit érzel az alkalmak legfontosabb részé­nek? — Természetesen a bibliai igék magyarázatát. De nagyon lénye­gesnek tartom, és itt most haza­beszélek, az énektanítást. Az előbb csodálkoztál, hogy éppen itt, a kelenföldi orgona mellett beszélgetünk. Tanulok kántori- zálni, és itt nyílik leginkább al­kalmam a gyakorlásra. Szerintem nagyon fontos az egyházi ének tanítása — és sohasem tudhatjuk, nem ülnek-e leendő kántorok a gyermekek közt. — Mit adnál át „szakmai ta­nácsként” olyanoknak, akik szin­tén gyermekekkel foglalkoznak? — Az egyik éppen az éneklés. Oldott közösségi légkört tud te­remteni. A másik: nagyon lénye­ges. hogy a gyermekek egymást is jól ismerjék. Ez főleg a kiseb-, beknél megy nehezen. Nálunk be­vált szokás, hogy az alkalmak ele­jén névsort írunk. Ilyenkor senki sem a maga nevét diktálja be, ha­nem valaki másét. Természetesen sokszor „elkereszteljük” egymást, de éppen ez teremt vidám han­gulatot — Amikor egyik alkalommal nálatok jártam, észrevettem, hogy az óra végén gépelt lapokat osz­tottatok szét. —■ Minden bibliai történetet le szoktunk gépelni. így a gyerme­ket otthon újra és újra foglalkoz­hatnak az anyaggal. — Havonta egyszer, amikor „Olgi néni” az akadémián van konzultáción, egészen rád hárul a bibliakör irányítása. Mit érzel ilyenkor a legnehezebb feladat­nak? — Egyszerűen beszélni. Világo­san, gyermekek számára érthe­toen fogalmazni. Ezt rendkívül nehéz volt megtanulnom. Lehet, hogy kinevetsz, én minden ilyen alkalom előtt „gyakorolok”: ho­gyan tudnám a történetet a leg­egyszerűbben elmondani. — Azt hiszem, sokan kiván­csiak velem együtt arra, hogy a szolgálatnak miért ezt a formáját választottad? — A köztudatban úgy él, hogy a gyermekmunka a nők reszortja. Én, ha férfi lennék is, fontosnak tartanám a velük való foglalko­zást. Jézus is annak tartotta: „En­gedjétek hozzám jönni a kisgyer­mekeket ...” Az a feladatunk, hogy valóban Jézushoz vigyük őket, hőgy megismerjék Öt. Hi­tet nem tudunk adni nekik, de alapot igen, ahhoz, hogy később, felnőtt korukban dönteni tudja­nak: maradnak-e ezen az úton, vagy mást választanak. Másrészt fontos az is, hogy megismerjék a Jézusban való közösséget. Sok embernek „szobakeresztyénsége” van. Pedig a hit több, mint ma­gánügy — a hit életet meghatá­rozó szolgálat. A bibliaköri alkal­mak ráébresztik a gyerekeket ar­ra, hogy a keresztyénség közössé­gi ügy. — Említetted, hogy a gyerme­keknek ismereteket kell adni, hogy dönthessenek. Ez azt jelen­ti, hogy a gyermekek nem juthat­nak el egy egész életre szóló hit­re már kiskorukban? — Hát az biztos, hogy nagyon tudnak hinni, rendkívül nyitottak. Néha irigylem őket, milyen ternté- szetes, őszinte kapcsolatuk tud lenni Istennel. Mégis úgy érzem, egész életüket meghatározó fele­lős döntésre gyermekkorukban még nem juthatnak el. Minden ember életében van egy időszak, amikor mérlegel — amely után hitében minőségi változás törté­nik. Szerintem senkinek sem sza­bad megrekednie gyermekkori hiténél. Olvassuk együtt a Bibliát 25. EEK KONFERENCIA CARDIFFBAN Az Európai Egyházak Konfe­renciája idei első teológiai konfe­renciáját március 24—27-ig tart­ja Cardiffban (Wales, Nagy-Bri- tannia). A konferencia témája: „A Szentlélek közössége ma — Szent- háromság, egyház, teremtés”. A tervek szerint a résztvevők két szekcióban d°l§°znak majd. Az egyik címe: „A Szentlélek az egy­ház egységének teremtője”, a má­siké pedig: „A Szentlélek a világ békéjének teremtője”. Ezen a héten Máté evangéliu­mának 21. részét olvassuk. Kér­déseink: 1. Miből tudta meg a sokaság, hogy a szamárháton Jeruzsálem­be vonuló Jézus a megígért Mes­siás? 2. Mit keresték a pénzváltók a templomban? 3. Kikre gondolt Jézus a két testvér példázatában? 4. Mi a szegeletkő? Miért jel­képezi ez Jézust? Válaszaitokat április 5-ig a kö­vetkező címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. Számomra ebben a kérdésben — folytatja Edit — az a legmeg­nyugtatóbb, hogy a hit nem a mi elszánásunktól függ, hanem a Lé­lek munkája. Ha nem lennék biz­tos abban, hogy a Szentlélek a hitet gyermekeknek .és felnőttek­nek egyaránt adja, akkor nem lenne értelme ennek a szolgálat­nak. Pintér Márta Lapunkban nemsokára megje­lenik Teológiai Akadémiánk felvételi hirdetménye és azok az érettségiző, vagy régebben érett­ségizett fiatalok, akik a lelkészi pályát választják élethivatásul, beküldik felvételi kérelmüket egyházunk, lelkészképző intézeté­be. Bizonyára nemcsak ők és hozzátartozóik kíváncsiak arra, mi áll előttük a felvételi vizsgán és a lelkészá szolgálatra való fel­készülésben, hanem olvasóinkat is érdekli, mit kell tanulniok a fiataloknak, amíg eljutnak a fel­vételi vizsgától a lelkészt oklevé­lig. Ezért cikkünkben röviden is­mertetjük lelkészképzésünk mai rendszerét. Felvételi vizsga A felvételi vizsgán a lelkészi pályára jelentkező fiataloknak arról kell bizonyságot tenniök, hogy megvannak a képességeik az egyházi szolgálatra. Számot kell adniok minimális' bibliai, hittant és egyházi ismeretről. Tudndok kell, mi a bibliai és hit­beli alapja egyházunk szolgála­tának, s hogyan látják és kép­zelik el egyházunk szolgálatát mai társadalmi rendünkben. Mi­vel tanulmányaik során több nyelvvel is kell majd foglalkoz­tok, a felvételin számot kell ad­ni magyar nyelvi készségükről is: milyen a fogalmazási és be­szédkészségük, tisztában van­nak-e nyelvünk szerkezeti saját­A felvételi vizsgától a lelkészi oklevélig Lelkészképzésünk mai rendszere ságaival Be kell számolniok ar­ról is, hogy mi indította őket ar­ra, hogy a lelkészi szolgálatot vállalják élethivatásul, ismerik-e ennek a szolgálatnak a szépsé­geit és nehézségeit és megvan-e bennük a készség arra, hogy ezt a szolgálatot minden nehézsége ellenére is vállalni tudják. Első vizsga ötéves teológiai tanulmányaik során a hallgatóknak a kollokvi­umok és gyakorlatok mellett há­rom nagyobb vizsgát kell megáll- niok. Az első év végi első vizsgá­nak legnehezebb tárgya a két bibliai nyelv. Egy esztendő alatt él kell jutni a hallgatóknak arra a szintre, hogy szótár segítségé­vel megértsék és lefordítsák a héber nyelvű ószövetségi és a gö­rög nyelvű újszövetségi szövege­ket. Vizsgázniuk kell ó- és újszö­vetségi bibliaisme rétből, amely komoly elmélyedést kíván a Szentírásba. Számot kell adni vé­gül Magyarországi Evangélikus Egyházunk ismeretéből is, milyen egyházunk szervezete felépítése, milyen szolgálati ágak vannak egyházunkban (gyülekezeti mun­ka, sajtómunka diakóniai szol­gálat stb.) Alapvizsga A teológiai alapismeretekről a második év végén, az alapvizs­gán adnak számot a hallgatók. Előzőleg záróvizsgát tesznek la­tin nyelvből. Az ó- és újszövetsé­gi alapismeretek tárgyban nem­csak tartalmilag kell ismerni a Szentírást, hanem tudni kell min­den egyes bibliai könyvnek ke­letkezési körülményeit, ki, mikor, milyen célból és milyen törté­nelmi körülmények között irta meg a könyvet. A teológiai alap­ismeretek tárgynál tudni kell, hogy milyen teológiai tanulmá­nyokat ölel fel a teológia, és is­merni kell hitvallási iratainkat. Számot kell adni a világvallások ismeretéből is: milyen vallások működnek a világon, mit taníta­nak, és milyen hatást fejtenek ki az emberiség életére. Ismerni kell a különböző filozófiai rend­szereket is, hogyan hatottak az emberiség gondolkodásának tör­ténetére, és miben ismerhető fel hatásuk mai gondolkodásunkban. Végül vizsgázni kell társadalom- tudományi alapismeretekből is, azaz ismerni kell társadalmunk felépítését. Szigorlat A teológiai akadémiai tanul­mányok befejező vizsgája a szi­gorlat. Erre az ötödik év végén kerül sor. Előtte azonban az ige­hirdetési és -tanítási gyakorlatok elvégzése után, a negyedik év vé­gén záróvizsgát tesznek német vagy angol, vagy esetleg mind­két nyelvből a hallgatók. A szi­gorlat szóbeli részének feltétele két tudományos szintű dolgozat, az úgynevezett szigorlati dolgozat megírása. Az egyiket a bibliai teológia tárgyköréből (ó-, vagy újszövetségi témakörből), a mási­kat pedig a rendszeres teológia tárgyköréből (dogmatikai, etikai, vagy ökumenikus témakörből) választják a hallgatók. A szigor­lat szóbeli részén minden teoló­giai tárgyból (ó- és újszövetségi irásmagyarázat és teológia, egy­háztörténet és egyházjog, rend­szeres teológia, gyakorlati teoló­gia, egyház- és társadalomtudo­mány) vizsgáznak a hallgatók. A vizsgán elsősorban azt kell meg­mutatni, hogy értik az öt éven át tanultak összefüggését és gya­korlati értelmét. Szigorlat után a végzett férfihallgatókat lelkésszé avatják, és mint segédlelkészek, a nők pedig, mint lelkészi mun­katársak megkezdik gyülekezeti szolgálatukat. Lelkészvizsga Egy vagy kétévi gyülekezeti szolgálat után teszik le a fiatal lelkészek egyházkerületük lel- készképesitő bizottsága előtt a lelkészvizsgát. Ennek Írásbeli ré­sze egy tudományos szintű tanul­mány, egy szeretetvendégségi vagy gyülekezeti esti előadás, egy igehirdetés, egy konfirmá­ciói vagy gyermekórai tanítás megírása. A szóbeli vizsgán ar­ról kell számot adniuk a jelöl­teknek, hogyan ismerik egyhá­zunk tanítását, és hogyan tudják azt alkalmazni a gyakorlatban. A lelkészvizsga megállása után lelkészi oklevelet kapnak, amely feljogosítja őket arra, hogy gyü­lekezeti lelkészként önálló gyü­lekezeti munkát végezzenek. Egyházunk mai rendje szerint a lelkészi oklevelet szerzett nőket csak akkor avatják lelkésszé, ha egy gyülekezet lelkészének meg­választja őket. Hosszú az út a felvételi vizsgá­tól a lelkészi oklevélig: 6—7 esz­tendő. A tanulás azonban ekkor sem ér véget, mert a lelkészi szolgálat jó végzéséhez állandó tanulásra van szükség. Ezért mondja a közmondás: A jó pap holtig tanul. Selmeczi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom