Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-15 / 11. szám

„írok nektek, ifjak...” GYERMEKEKNEK. Jézus a Gecsemáné kertben Mt 26, 36—56. Istennek — a lehető legjobbat! A templomban már második vasárnapja lila térítőt láttok az oltáron. A lila a gyász színe. Azt az időszakot, amiben most va­gyunk böjtnek nevezzük. Böjtben Jézus szenvedésére emlékezünk. LEGUTÓBB ARRÓL OLVAS­TUNK, hogyan készítette fel Jé­zus tanítványait a halálára. Most pedig elmondom, hogyan készült Jel maga Jézus erre a hatalmas áldozatra. Még mindig a hétnapos hús­véti ünnep előestéjén vagyunk. Jeruzsálem népe boldogan várta az elkövetkező hosszú ünnepet — az egyiptomi szabadulás emlék­napját. Minden házban levágták és elkészítették már a húsvéti bá­rányt. Ez az ünnepi étel idézte fel a régi menekülésnek egy feledhe­tetlen részletét, mikor a bárány vére mentette meg őseiket Isten ítéletétől. A boldog ünnepi vára­kozásban csak egyre nem gondol­tak az emberek. Arra, hogy köz­tük van az igazi „Bárány” — Is­ten ártatlan Fia, Jézus —, akinek ezen az ünnepen kell feláldoznia magát, hogy örök szabadulást sze­rezzen vére által. Ha másoknak nem is, de a tanítványoknak tud­niuk kellett volna, mi készül. Jé­zus a velük töltött utolsó estén, a vacsoránál nyíltan beszélt nekik haláláról. A tanítványok azonban olyanok voltak akkor, mint az al­vajárók. Láttak, hallottak min­dent és nem értetek semmit. JÉZUS VACSORA UTÁN a város szélén emelkedő hegyol­dalba vezette őket: a Gecsemáné kertbe. Ide meleg nyári estéken máskor is eljártak beszélgetni, de most a tanítványok az álmosság­gal küszködtek. Nem vették ész­re, milyen szokatlan feszültség ül Jézus arcán, milyen nyugtalan a tekintete. Hangjának is külö­nös csengése volt. Hármat kivá­lasztott közülük, előbbre ment .yelük s így szólt hozzájuk: Imád­kozzatok itt velem. Olyan kö­nyörgő volt a hangja, mintha azt kérte volna: Imádkozzatok értem. Bizonyos, hogy ilyennek még sohasem láthatta Jézust ez a há­rom tanítvány. Látták őt felséges­nek a viharzó tengeren. Látták hatalmasnak, amikor a betegség, halál kötelékei oldódtak meg sza­vára. Látták erősnek, megingat­hatatlannak ellenségei közt. Lát­ták isteni dicsőség fényében ra­gyogni a megdicsőülés hegyén. De ilyennek, mint most, még soha­sem látták. Azt olvassuk a Ge­csemáné kertben levő Jézusról: elkezdett remegni, rettegni és gyötrődni. EL LEHET EZT EGYÁLTA­LÁN KÉPZELNI JÉZUSRÓL? Micsoda rémlátomás gyengíthette így meg? De hiszen tudjuk. A ke­reszt képe'' nézett szembe vele, amelyre felszegezik majd, mint valami átkozott gonosztevőt. És az is lesz ő ott — átkozott. Mert átok ül azon, aki az emberek bű­nét veszi magára. Jézus tudta, hogy ő nemcsak úgy szenvedi el a halált, mint a mártír próféták, mint Keresztelő János. Vele a halálban nem lesz ott Isten. Ott nem lesz semmi vígasztalás, csak a szörnyű ítélet. Olyan lesz a ke­reszt, mint a magányos fa a vi­harban — magához húzza a villá­mokat. Isten haragjának minden villámcsapása azt sújtja, aki a ke­reszten függ. fgy írják le Jézus vergődését az apostolok: „arcára borult” — „földre esett” — „földre zuhant.” — Ebből a gyötrelmes képből megérthetjük, milyen rettenetes árat fizetett értünk. DE MINDEN SZENVEDÉSE, KÍNJA ELLENÉRE, arra egy pillanatig sem gondolt, hogy min­ket veszni hagy és magát menti. Egyedül azt kérdezte Istentől: van-e más út,‘ más lehetőség meg­mentésünkre? Vagy ki kell innia utolsó cseppjéig a szenvedések poharát? A testi fájdalmaktól a kárhozat keserűségéig. Halálos gyötrődésében veríték öntötte el. A tanítványok pedig aludtak. Kétszer ment oda hozzá­juk, kétszer rázta fel őket — hiá­ba. Halálos tusájában egészen magára maradt Urunk. Ám amikor harmadszorra kelt fel térdeiről, nem volt benne töb­bé kétség és remegés. Egy dolog­ban minden bizonnyal megerősí­tette őt az Isten. Abban, hogy nincs más út megmentésünkre. A „Bárány” vérének hullania kell. ETTŐL A PILLANATTÓL KEZDVE JÉZUS nem gondolt többé magára. Azokra gondolt, akiknek halála életet — ártatlan szenvedése — bűnbocsánatot sze­rez. Mireánk gondolt. AZ OLAJFÁK SZELÍD LEVE­LEI KÖZT fegyverek szúrós fénye villant. Jézus hangja nyugodt: „Menjünk, közel van, aki engem elárul.” És a Bárány elébe ment gyilkosainak. Pintér Károlync Vibráló ifjúsági óra után röpke fél órát vártam a kelenföldi gyü­lekezeti teremben, hogy beszél­gessek Bencze Gáborral, a gyü­lekezet egyik karnagyával. Gyü­lekezeti napot szervezett, segítsé­get kért, embereket irányított szinte megállás nélkül. Ez így van minden alkalom után, hiszen mindig van valami megvalósí­tásra váró ötlet az ifjúsági mun­kával, a gyülekezet életével kap­csolatban. De nemcsak itt, nem­csak most, hanem máskor is na­gyon nehéz elérni, megtalálni őt. Vajon ez a felpörgetett életstílus hogyan egyeztethető össze a ze­névé!? — Csodának tartom, hogy mi­helyt zenéről van szó, valami megmagyarázhatatlan higgadtság tölt el. Vallom, hogy a zenéhez higgadt fej kell. Nem szabad, hogy a zene uralkodjon rajtunk! Nem azért van, hogy mi szolgál­junk neki, hanem azért, hogy ö szolgáljon nekünk. — Ügy tudom, hogy a kelen­földi gyülekezet énekkara — if­júsági énekkar. Milyen háttere van ennek a közösségnek? — Ez nem egészen igaz, hogy ifjúsági énekkar a mienk. Mi vállaljuk, hogy gyülekezeti ének­kar vagyunk. Érdekes a kiala­kulásának a története: Az 1960-as években nagyon élénk munka folyt az énekkarban Sulyok Imre vezetésével. Ez a kórus a 70-es évek végére kiöregedett, megfá­radt, mert nem volt kellő után­pótlás. Emellett a budapesti evangélikus fiatalok szerettek volna egy ifjúsági énekkart is. Többszöri sikertelen próbálkozás után 1978-ban ifj. Hafenscher Károly vezetésével Kelenföldön' alakult ilyen énekkar. Az ő lel- készi szolgálatba állása után a mór említett két énekkar egye­sült. Az eszmei vezető Sulyok Imre, de a próbák nagy részét én vezetem. Ez az összevonás nem volt zökkenőmentes, de igyekszünk megtalálni a közös hangot. A szolgálat mellett számomra a kórus vezetése jó gyakorlási lehetőség is, mivel a Zeneaka­démia karvezetőképző szakán ta­nulok. — Miben látod az egyházi ének­karok szolgálatát? — A gyülekezeti közösségek közül a legszembetűnőbb szol­gálata az énekkarnak van. Cél­ja nem az, hogy csak a saját ke­retein belül maradjon, hiszen lé­tezésének a következménye, hogy újra és újra szolgálnia kell má­soknak. De lényegesnek tartom, hogy az egyházzene ne akarjon „műsorszámmá” előlépni. Min­dig megvan a látványos produk­az első kettővel (Mt 16, 21—23 és Mt 17, 22—23) és állapítsuk meg, mennyiben jelent a harmadik be­jelentése fokozást az első kettő­höz viszonyítva! 3. Mi az értelme Jézus e kér­désének : „Ki tudjátok inni azt a poharat, amelyet én fogok kiin­ni ?” 4. Miért nevezte Jézust a két jerikói vak „Dávid Fiá”-nak? Válaszainkat március 29-ig küldjük be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. egész területéről fetvesz új tago­kat, és átigazolással átvesz régi gyűjtőket. Megfelelő számú je­lentkezés esetén ifjúsági szakkört is szervezünk. Felvilágosítást ad Vető Béla köri pénztáros, 1085 Budapest, VIII., Üllői út 24. Tele­fon: 142-009. ció kísértése, sokakat csak az ilyen szereplések lelkesítenek és a hallgatóságot is ez érdekli. Ne­héz megszokni az alázatos szol­gálatot, aminek az a lényege, hogy az istentisztelet természetes részévé, mintegy második igehir­detéssé váljék az egyházzenei művek megszólaltatása. Állandó példám a Bach korabeli temp­lomi muzsika, ahol minden is­tentisztelet keretében egy-egy, az igehirdetéshez kapcsolódó, 15—20 perces kantáta hangzott el. Ter­mészetesen mi nem állunk ilyen szinten, de ezt a szemléletet sze­retném átvenni, hogy az éneklés, ha más eszközökkel is, ugyanar­ról az evangéliumról szóljon, mint az igehirdetés. — Eszerint az énekkari mun­ka alapja csak, az ügyért való leikedés? — A lelkesedés fontos, nélkü­lözhetetlen, de nem lehet vele mindent elérni. Fontos az ének­kari tagok zenei tudása, de ez nem jelenti, hogy hozzánk csak operaénekesek jöhetnek. Sőt! Az esetleges szakmai hiányosságo­kat „házon belül” próbáljuk pó­tolni. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy Istennek a lehető leg­jobbat adjuk, s ehhez nemcsak hitre és lelkesedésre van szük­ség. hanem figyelemre és pon­tosságra is. — Milyen műveket vezényelsz szívesen? — A barokk egyházzenei mű­vek mellett a 20. századi ma­gyar szerzők műveit, mert náluk érzem, hogy a szöveget a legjobb értelemben megzenésítik, és így tudják elmétyíteni a hirdetett igét. — Fiatal vagy. A komoly ze­nei művek mellett bizonyára fog­lalkozol korosztályod zenéjével is. — Igen. Az ifjúsági alkalma­kon rendszeresen kísérem az éne­keket, és emellett már írtam né­hány nagyobb lélegzetű, kimon­dottan fiatalokhak szóló zeneme­ditációt is. m' ‘ — Beszéltünk már az énekkar szolgálatáról, az énekkari tagok felelősségéről. Miben látod a te karnagyi felelősségedet? — Valahogy úgy érzem, hogy a kórus annyira veszi komolyan a feladatát, amennyire a vezetője. Nagyon tapasztalatlan vagyok még és néha kicsit „felelőtlen” is. de bízom abban, hogy a Szentlélek által nem lesz ha­szontalan a munkám. Iíj. Magassy Sándor Olvassuk együtt a bibliát 24. Ezen a héten Máté evangéliuma 20. fejezetét olvassuk. Kérdése­ink: 1. Jézus többször is beszél ar­ról, hogy tanítványai jutalmat fognak kapni, a szőlőmunkásokról szóló példázat értelme mégis az, hogy Isten országában minden csak kegyelem, még az is, hogy munkálkodhatunk. Jelöljünk meg legalább két igehelyet, ahol Jé­zus a tanítványok jutalmáról be­szél! 2. Hasonlítsuk össze Jézus har­madik bejelentését szenvedéséről — GÉRCE. A helyettes lelkészi szolgálat ellátására április 1-től kezdődően Solymár Gábor, sárvári lelkész kapott megbízást D. dr. Ottlyk Ernőtől, az Északi Egyház- kerület püspökétől. — AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZI Bélyeggyűjtő Kör az ország KÉT CSODÁLATOS HÉT KEZ­DŐDÖTT MÁRCIUS 15-TEL. Hat­vány Lajos is úgy fogalmazza ezt a két hetet, hogy „Petőfi két hete”. Igen, ez a két hét az övé volt, mert „még az éjszakai sötét zú­gásban is hol itt, hol ott tűnik fel a költő szikár alakja, aki minde­nütt jelen van, ahol izgulni lehet és izgatni kell”. Március 15-ike váratlanul és vakítóan hasított bele a pesti éj­szakába. A kora reggeli órákban alig hat fiatal fogalmazta meg sebtiben, hogy „Mit kíván a ma­gyar nemzet”, hat fiatal fogadta el Petőfi forradalmi indulóját, a Nemzeti dalt, s hat fiatal indult a reggeli órákban az egyetemekre, hogy tüntetésre szólítsa fel az ifjú­ságot. A forradalom forgatóköny­ve tökéletes volt, az események menetrendszerűen peregtek. Még délelőttjén vagyunk a napnak —, esős, havas szerdai nap volt —, amikor a Landerer-cég nyomdá­jában a „nép nevében” lefoglalták a sajtót és nyomtatni kezdték a forradalom röpiratait. Délre elké­szültek a szabad sajtó első ter­mékei. Délután a Múzeum téri események kápráztatták el a pesti polgárságot, négy órakor a város­házán nyújtották be követelései­ket, alkonyaikor már Budán, a Helytartó Tanács előtt álltak, s este már szabad volt a politikai fogoly, Stancsics. Egy nap alatt megdőlt a régi rend Pesten. EZ TÚL SOK VOLT EGY NAP­RA! Petőfi is érezte és így vallott: „Nagyapáink és apáink. Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mi Huszonnégy óra A márciusi ifjak két hete alatt”. De szerdára csütörtök, 15.- ére 16 -a virradt és jöttek a kö­vetkező napok. Ha a forradalom mécsesébe újabb olajat nem töl­tenek, lángja hamarosan ellobban. Vajon volt-e még tartalék a már­ciusi if jakban? Tudnak-e mozgó­sítani, újabb és újabb tettekre sar­kalni vagy megelégszenek 15-nek eredményeivel s átadják a kezde­ményezést Pozsonynak, az alkot­mányosán játszó diétának? Bevallom, engem is kissé el is vakított. Túl erős meg­világításban láttam azt a napot, s alig vettem észre azt, ami azután következett. Figyelmem inkább Pozsonyra terelődött, ahol megbotránkozással vették tudo­másul, hogy „beavatkoztak" dol­gaikba, és hogy „elszánt ifjak a szabadság nevében és a lelkesedés szent dühében rohantak hódítani”. Pozsony a törvényes alkudozás út­ját járta, a „paraplésok”, a pesti­ek, a hozzá nem értők a szabad­ság végső konzekvenciájáért száll­tak síkra. Az ellentét pillanatok alatt kibékítetlen lett közöttük. Szegény Széchenyi, aki iszonyodott Kossuth radikalizmusától, amikor hírét vette a pesti eseményeknek és Kossuth, hogy szóba se akar állni a pesti ifjúság követeivel, egyszerre hódolatát fejezte ki előtte. Petőfi a forradalmi ifjak között az egyetlen volt, aki tisztán látott és páratlan ítélő képességével fel tudta fogni a helyzetet. Ö mert „ovönge clméjű'Telség” és a tör­vényes alapra hivatkozó diéta fe­lett: „A tekintetes karok és ren­dek s a méltóságos és nem t’om miféle főrendek azt a hirt kapták, hogy Petőfi a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40 000 pa­raszttal ...” — írta önelégülten, amikor Pozsony riadalmában el­törölte az úrbért. PEST, POZSONY ÉS BECS po­litikai háromszögében e pillanat­tól drámai taktikázás kezdődött. Mindegyik kétfrontos harcba kez­dett. Ä diétának az adott körül­mények között a pesti forradalom nagyobb „ellensége” volt, mint Bécs. Béccsel alkudozhatott. Pest nem parírozott. Itt van pl. a sajtó- szabadság, amelyet kétszer kellett kivívni. Mert alig csikarták ki a pesti ifjak a Helytartó Tanácstól a cenzúra eltörlését, az országgyű­lés a politikai napilapok kiadási jogát 20, a hetilapokét 12 ezer fo­rint kaucióhoz kötötte. Mi ez, ha nem a felszabadított gondolatnak az uralkodó osztály anyagi korlá­tái közé való helyezése? Nézzük, hogyan reagált erre a forradalmi Pest! A reakciós tör­vény híre március 21-én az esti hajóval érkezett Pestre. Másnap a városháza előtt olyan jelenet ját­szódott le a felizgatott tömegben, mint egy héttel korábban Lände­rer nyomdája előtt. A forradalom lapja, a Március Tizenötödike megtette hatását. A Központi Vá­lasztmány Plyzskyt küldte Po­zsonyba, hogy Battyhány vonja vissza a sértő törvényt. Egyeseket megnyugtatta ez a javaslat, de a késő délutánra a városháza elé se- reglö tömeg, s felfegyverzett pol­gárőrség egyre ingerültebben a törvénycikk nyilvános megégeté- sét követelte. Amikor azután az egyetemi if­jak is megérkeztek, s valaki han­gosan olvasni kezdte a törvényt, a paragrafusok lélegzetvételnyi szüneteiben f el-felkiáltottak: „tűzre vele!” Addig hangzott a kiáltás Jókai Életképek lapja szerint, míg . . . „Fáklyafénynél ünnepélyes füstökben bocsátá fel az égbe.., vagy ha úgy tetszik Pozsonyba.” A jelenet kissé ha­sonlít Luther wittenbergi pápai átokbulla égetéséhez. (Ki égette el a törvényt? Nem lehet tud­ni. Ahány emlékezés, annyi vál­tozat. Még Táncsics is magára vállalta: „Ekkor felkiáltva mon­dám, adjátok ide, ha ti nem me­ritek, és a fáklyák lángjára tart­va megégetém.” De az ötlet alig­ha származott mástól, mint Pe­tőfitől. aki egy héttel korábban legalább ilyen leleményes volt a Hatvani utca sarkán.) PEST FORRONGÁSA, Pető- fiék akciói nemcsak nyugtalaní­tották. de nyomást is gyakorol­tak Pozsonyra. Saját útját járta a város. Összekötőket, követsége­ket, követeléseket, petíciókat me­nesztett Pozsonyba, s elégedet­lenségét forrongó tüntetésekben fejezte ki. Március 18-án utcá­kat és tereket kereszteltek el, 19- én megjelentették a Március Ti­zenötödikét, 21-én feleskették a nemzetőrséget, 27-én, amikor hí­rét vették, hogy a király visz- szavonni készül az eddigi vív­mányokat, a Múzeumnál népgyű­lést tartottak — Petőfi volt a szónoka. 28-án harmincegy mázsa lőport foglaltak le, 30-án a for­radalom kitörése fenyegette Pes­tet. Petőfiék fegyverkezésre szólí­tották fel a népet. Ez megismét­lődött 31-én, amikor a Múzeum előtti óriási tömeghez intézte sza­vait, és felolvasta a proklamá- ciót. E napon érkezett meg a kedvező hír, hogy a sérelmeket jóváteszi a király. Március 31-én, a leirat megér­kezése véget vetett a „pesti for­radalomnak”. Petőfi elvesztette népszerűségét, a nép bálványa le­dőlt. Győzött Pozsony, s új lap kezdődött a nemzet történetében. Egy dolog azonban vitathatatlan. Pozsony és a diéta Pest nyug­talansága a márciusi ifjak for­rongása, következetes forradalmi magatartása miatt szavazta meg eqyre-másra a reformtörvénye­ket, s lényegében Bécset is ugyanez a Pest tartotta nyomás alatt, hogy az uralkodótól ki le­hessen csikarni néhány kedvez­ményt. Petőfi páratlan politikai érettségét igazolja az, hogy egy esztendővel korábban ráhangol­ta a pesti tömegeket arra' amit Kossuth csak Debrecenben mert megvalósítani. (Kossuth soha­sem vallotta be, hogy ebben az elhatározásában megelőzte öt a fiatal magyar vátesz.) Április 14-én Pestre jött a kormány és a diéta, a márciusi ifjak szét­szóródtak. De kél ragyogó hét az övék volt. S ezért a két csodá­latos hétért érdemes volt fiatal­nak lenni. Eédey Pál I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom