Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-20 / 51. szám
GYERMEKEKNEK^ Izrael karácsonya Esdrás 1—6 IZRAEL NÉPÉNEK NAGYON SOKÁIG kellett az idegen országban, Babilonban maradnia. Idegen királyoknak kellett szolgálni- ok. Sokszor kényszerítették őket, hogy idegen isteneknek bálványoknak szolgáljanak. A legnehezebb az volt, hogy nem mehettek haza szép hazájukba, bármennyire is szerettek volna. Ez volt Izrael büntetése, mert elfelejtette és elhagyta Istent. Isten azonban a fogságban sem feledkezett meg népéről. Küldött hozzá prófétákat. Ezek a próféták erősítették és vigasztalták Isten népét, hogy egyszer majd eljön a szabadulás órája, amikor visszatérhetnek Kánaánba, szép hazájukba. Isten nem csak ígérgetett, hanem meg is valósította ígéretét. Végre eljött az idő, amikor egy idegen király legyőzte Babilon királyát, Izrael népét pedig szabadon bocsátotta. Milyen boldogok voltak, amikor indulhattak haza Kánaán földjére! Hosszú sorokban vonultak és hosszú út után egyszer csak haza érkeztek hazájukba. OTTHON AZONBAN SZOMORÚ LÁTVÁNY fogadta őket. Az egész ország romokban hevert. Jeruzsálem falai pedig leomlottak. A gyönyörű templom helyén is csak kiégett romokat találtak. Izrael népe azonnal munkához Iá. tott. Üj házakat építettek, a város körüli falakat újra felemelték, majd hozzá fogtak az új templom felépítéséhez is. Mindez nem ment könnyen. Jeruzsálem környékén már idegenek laktak, akik fegyverrel akarták megakadályozni a hazatérőket az új Jeruzsálem felépítésében. Izrael népe azonban nem ijedt. meg. Az emberek egyik kezében kard volt, hogy védekezzenek, a másikban meg kőmíves- kanál, amivel építették az új Jeruzsálemet. Mikor mindennel elkészültek, újra boldog békességben laktak hazájukban, mint azelőtt. Töboé nem feledkeztek meg Istenről, csak őt imádták és az új templomban neki áldoztak. EBBEN AZ IDŐBEN EGÉSZEN MÁSKÉPPEN kezdték olvasni a régi írásokat. Ha Isten a babiloni fogságból való kiszabadulás Ígéretét megtartotta, akkor azt a régi ígéretét is teljesíti, hogy elküldi népéhez a Szabadítót, akit héberül Messiásnak neveztek! Többször is ígérte Isten, hogy majd születik egy gyermek, aki a bűntől fogja megszabadítani az embereket. A könyvekben meg volt írva, hogy ez a Messiás Betlehemben fog megszületni, ahol Dávid is született. De hogy mikor fog megszületni, az nem állt világosan a könyvekben. Az emberek azonban annál jobban várták a megszületését. A Szabadító helyett azonban újabb ellenség jött Izrael népére: a rómaiak. Elfoglalták az országot és uralkodni kezdtek Izrael népén. Üjra nehéz lett az emberek élete. De annál jobban vágyakoztak a Messiás után: „Bárcsak megszületne végre a várva várt Szabadító!” Sokan imádkoztak is érte: „Urunk Istenünk! Küldd el már végre az Üdvözítőt! Ügy várjuk őt!” VÉGRE ISTENNEK EZ AZ ÍGÉRETE IS beteljesedett. Augustus római császár uralkodásának idején Betlehemben született egy gyermek. A szülei József és Mária voltak. Újszülött fiúkat Jézusnak nevezték el. Öt küldte el Isten Szabadítóul. Nem csak Izrael népének, hanem az egész emberiségnek bűntől való megszabadítására. Jézus születését karácsonykor ünnepeljük. Jézus születésének napja nem csak Izrael népének, hanem az egész emberiségnek boldog ünnepe. Selmeczi János Kérdéseink 1. Hogy hívták azt a királyt, aki legyőzte Babilont és szabadon engedte Izrael népét? 2. Hány évig épült az új templom és honnan tudjuk ezt? 3. Melyik prófétánál olvashatunk arról, hogy a Messiás Betle- •hemben fog megszületni? — A Szabadítót héberül Messiásnak nevezték. Mi ennek a névnek a görög megfelelője, amivel Jézus Messiás voltát szoktuk kifejezni? Aki tud rajzolni, rajzolja le a történet egyik jelenetét! Válaszaitokat és a rajzokat 1982. január 3-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. — ÓZD. A gyülekezetben dr. Karner Ágoston, országos főtitkár igehirdetéssel szolgált azon az ünnepségen, amelyen hálaadással újra szolgálatba vették a külsőleg és belsőleg megújított templomot. A felújításhoz az Országos Gyülekezeti Segély nagyobb összegű anyagi támogatást nyújtott. ,jrok nektek, ifjak.. Karácsony — egy fiatal szemével (A konyhaszekrényen liszt, cukor, dió. A gázon fő a leves. A sütőben sül a pulyka. Anya a konyhaasztalon tésztát gyúr, Ági mákot darál. Mindketten gyorsan dolgoznak.) Anya: Már tíz óra és még a leves sé főtt meg! Apád is azt mondta, hogy korán jön haza és segít. Tegnap is megígérte, mégis egyedül takarítottam ki az egész lakást. Ági: No, azért én is segítettem. Anya: (sóhajt). Ha én ennyit se- gítetem volna leánykoromban anyámnak megevett volna benün- ket a kosz. Ági: Hát jó! Anyukának nem kellett ötig is túlóráznia és nem is hatra ért haza, hanem egész nap otthon volt. Én meg gépelhettem a hivatalban egész nap! (Ági tovább darálja a mákot, anya már a tésztát vágja.) (Délután négy óra. Anya a fürdőszobában. Ági és Zoli szobájukban magnóznak.) Zoli: Olyan jót koriztam ma. Képzeld, azzal az ütődött Novák- kal, meg a Kincsesékkel voltam. De esküszöm neked, azt a tahót legalább kétszer fejreejtették. Hozott egy csajt és elkezdett vele a jégen csókolózni! Engem nem zavart, csak az volt a baj, hogy rengetegen voltak, és mindenki nekik ment, vagy elterült miattuk. Én is akkorát estem, hogy az egész banda rajtam röhögött. Ági: De mégis jobb, volt, mint nekem itthon mákot darálni, meg pulykát tisztítani! Anyu is állandóan szidott! Zoli: Az a baj, hogy anyu annyit gürcöl ilyenkor. Állandóan idegeskedik, hogy ez nincs kész, az nincs kész, mi lesz, ha nem tudunk elmenni a templomba, mi lés£, ha elkésünk. Nem tudom,, miért kell ilyen nagy ügyet csinálni a karácsonyból? Jól van, süt egy kis sütit, meg főz, aztán este megkapjuk az ajándékokat. Tényleg, Ági nem tudod, mit kapok? Olyart jó lenne, ha megkapnám. azt a farmeröltönyt, tudod, amit a múltkor Laci bácsiék hoztak. Talán apu megvette. Ági: Én meg szeretnék olyan klassz pulóvert,.tudod olyat, amilyen Jutkának is van! A múltkor meg láttam egy irtó jó csizmát, csak az a ciki, hogy egy kicsit drága. De hát egyszer van karácsony, nem igaz? Anyunak a múltkor szóltam róla, de nem tudom megvette-e. Anya: Ági, gyere fürödni! Már fél'öt. Fél hatkor kezdődik az istentisztelet. (Ági bemegy a fürdőszobába, Zoli felerősíti a magnót. Anya abban a szobában öltözködik, amelyben apa olvas). Apa: Szivecském, muszáj nekünk templomba menhünk? Inkább díszítsük fel együtt a fát, meg te is kipihenheted magad, hisz annyit dolgoztál. Anya (szinte felháborodva): Hogy képzeled? Eddig minden karácsonykor mentünk. Mit-szólnak, ha még karácsonykor se megyünk templomba? Ha máskor nem, legalább karácsonykor menjünk el! Apa: Csak azért mondtam, mert gondoltam, talán neked is jobb lesz itthon. De ha nem, hát te tudod! Anya: Hát persze, hogy megyünk. Inkább öltözz te is, nehogy elkéssünk! Áruházi pénztáros nőből lelkész Nyugat-Berlin Neukölln nevű kerületében hamarosan teljesjogú lelkészi szolgálatra kap megbízást Isolde Böhm asszony, aki befejezte teológiai tanulmányait. Az eset érdekessége, hogy Böhm asszony anélkül végez majd lelkészi szolgálatot a Genezáret egyházközségben, hogy fizetést kapna vagy munkaviszonyban lenne az egyházban. Isolde Böhm asszony jelenleg 33 órában egy áruház húsosztályának pénztárosa és az is akar maradni. Az egyházközségben elsősorban asszonvmunkával foglal- kozi majd, de istentiszteleteket és igehirdetéseket is tart és család- látogatásokat végez. Ügy látja, hogy ez a szolgálati forma lehetőséget ad az egyház újabb vonásának kialakítására, új munka- módszerek kipróbálására és lehetővé teszi a lelkész számára, hogy az emberekkel mindennapi környezetükben találkozzék. Fontosnak tartja, hogy a mindennapi munkában szerzett tapasztalatokat a gyülekezeti igehirdetésbe .belevigyék Böhm asszony úgy találja, hogy a vásárlókkal folytatott áruházi beszélgetések gyakran olyan anyagot szolgáltatnak, melyet felhasználhat a prédikációban. A hagyományos lelkészi szolgálatban a lelkész soha nincs abban a mindennapi élethelyzetben, mint az egyháztagok többsége. Ez felveti a kérdést; hol gyakorolja a leikés? azt. amit a szószékről hirdet? Böhm asszony esete új helyzet elé állította a nyugat-berlini evangélikusok zsinatát. Korábban még nem volt példa arra. hogy lelkész- szé avattak volna valakit, aki azután nem is akar az egyház alkalmazásában, fizetett egyházi alkalmazottként tevékenykedni. A döntés azonban megszületett és az ősz folyamán lelkésszé'avatták Isolde Böhmöt. (Kimegy, szól Zolinak, hogy öltözzön.) Zoli: Én nem megyek. Különbén is lesz egy jó film, meg közben majd feldíszítem a fát. Legalább most légy jó, ha máskor olyan pimasz is vagy! Legalább most, kai'ácsonykor. Zoli: Na és akkor mi van? Karácsony is egy nap, és kész. Anya: Hát megáll az eszem! Hogy-hogy karácsony is olyan nap, mint a többi ? Fiam, ez a szeretet és a béke ünnepe. És velem ne feleselj! Öltözz, és megyünk! Zoli: Hagyjon már békét anyuka ezzel a szentimentális szöveggel! Nem megyek sehová. Feldí- szítem a fát. (Anya dühösen átmegy a másik szobába apához.) Anya: Hallod, nem akar jönni? Nem tiszte) semmit. Neki a karácsony semmit sem jelent. (Ági közben bejön már felöltözve.) Ági: Már elmúlt öt óra, menjünk! Anya: Az öcséd nem hajlandó jönni. Apa: Ne izgasd magad szivecském! Meg kell őket érteni. Majd benő a feje lágya egyszer. (Felveszik kabátjukat, elindulnak.) * (Már áll a feldíszített fenyőfa. Zoli a tévé előtt ül és sütit eszik.) Apa: Na mégjöttünk! Zoli: Véget ért a szentszöveg? Ági: (szigorúan pillant öccsére): Zoli, legalább most ne! Legalább karácsonykor ne! Apa: No gyerekek, most következik az est fénypontja. Hozzátok be az ajándékokat! (Zoli behozza az zsákot a kamrából. Apa a zsák mellé áll, felbontja és sorra olvassa a neveket és közben kiosztja az ajándékokat.) Zoli: Ááá, a farmeröltöny! Jaj de rendesek vagytok! Köszönöm! (Az anyjához szalad és megcsókolja.) [j fÁgi is megkapja a pulóvert és, á csizmát, meg egy kötött sapkát.), • Ági: Köszönöm szépen anyueiir Köszönöm apuci! (Megcsókolja szüleit.) (A szülők is magkapják az ajándékokat.) Anya: Jaj, hát ez igazán csodálatos! (Egy arany karkötőt nézeget a csuklóján.) Kinek az ötlete volt? Mindig ezt szerettem volna! Apa: Irtó csinos ez a bőrzakó! Szívem, neked tényleg jó ízlésed van. Köszönöm! (Mindnyájan próbálgatják az ajándékokat. Ági csizmában feszeng és a sapkát próbálgatja. Zoli a farmeröltönyt gombolgatja. Anya a karperecét nézegeti, apa a bőrzekét igazgatja. Mindegyikük Önfeledten boldog.) Hegedűs Zsuzsa Szép csomagokat készítettünk. Bennük hús, száraztészta, kenyér, konzerv, főzelék, sajt, gyümölcs, édesség és még kétezer líra. Igazán mindenre gondoltunk, hogy Szicília sok ezer szegény családja közül a hat legszegényebbnek ünnepi vacsorát adjunk. Hogy lelkiismeretünket nyugtassuk, és hogy karácsonyt tiszta szívvel ülhessük.. Már sötét volt, amikor elindultunk. Elgondolkodva lépkedtünk. Bizonytalanok voltunk. Sötét éjszaka borult a szennyes utcákra. Cipőnkkel a sarat dagasztottuk, lépéseink tétovák és nehezek lettek. Leereszkedtünk azokhoz, akiknek az élet szenvedés. A dolgok mélyére azonban nem láttunk. Elsőként két öreget látogattunk meg Convento városnegyedben. Kopogunk, ök pedig félve nyitnak ajtót. A villanyt eloltották már, hogy az árammal takarékoskodjanak. Tüzűk is kialudt, mert nincs tüzelőjük. Mint minden éjjel, úgy ezen az éjszakán is csak emlékeik melegítik őket: Tele kézzel és üres szívvel lépünk be. Letesszük valahová az ajándékokat. — Dicsérjétek az Urat! — mondja egyikünk.' — Adjatok fiálát az Űrnak! — mondja a másik. — Tudja az Űr, mire van szükségetek! — így a harmadik. Azután „áldott karácsonyt” kívánva kegyesen elbúcsúzunk. Ök semmit sem szólnak, semmit sem értenek, fel sem ismernek: tátott szájjal néznek utánunk. Elégedettek vagyunk, amikor visszatérünk az autóhoz. Elégedettek, mert nem ismertek fel: ismeretlenségben maradni a legjobb. Szívünk felbátorodik és lelkiismeretünk is nyugodtabb. A meglepetésszerű ajándék, melynek eredetét homály fedi, olyan, mint egy kéz: arra mutat, aki önmagát ajándékozta. Aki ugyanis köszönetét akar mondani, senki másnak nem mondhatja, csak az Űrnak. Két idős ember házához érünk. Kopogunk. Válaszolnak. Nem akarnak ajtót nyitni. — Kik vagytok? — Barátok. Az ajtórésen idős asszony kukkant ki egy pillanatig. Négy férfi. Ez még inkább bizalmatlanságot kelt. Kicsit jobban kinyitja', kézében vastag botot szorongat. — Mit akartok? — Áldott karácsonyt' kívánni. Nem érti. Nem hiszi. Még soha nem kapott semmit senkitől. Egyáltalán nem tudja, mit jelent, valamit ajándékba kapni. Nem kért tőlünk semmit. Nem akarja, hogy zavarják. Nem tudja, mire gondoljon. Férje ágyban fekszik. Vak. Lányát hívja. Feltűnik a lány és valamit kiált. Felénk szalad. Kezében kés. Még szúrni is képes. Készen áll a védekezésre. Reánk néz. Kését lejjebb engedi, de nem egészen, csak néz. Nem fogja fel a dolgot. Hallgat. — Áldott karácsonyt szeretnénk kívánni nektek. Semmi rosszat nem akarunk. A két asszony utat enged. Beléphetünk. Még mindig bizalmatlanok. — A szokásos szólamok. Kimegyünk. Ott mondjuk el gondolatainkat. Még mindig nem értünk semmit sem. Petrachiattába megyünk. Az első család nem akar ajtót nyitni. Azután feltűnik a férfi. — Semmit sem akarunk. — Fogadjátok csak el. — Nincs pénzem. — De csak ajándékot hoztunk. Végül is sikerül meggyőzni. Kinyitja az ajtót. De csak félig. Belépni népi enged. Mögötte a felesége. Negyvennyolc éves, de legalább hatvanöt évesnek tűnik. Átszenvedte az életet, a szó szoros értelmében. Az éhséget élte. Reszkető kézzel fogadják el a dolgokat. Ök sem értik. Kopogunk az ajtón. — Ki az?-------Barátok. — R ögtön jövök. Csak egy pillanat, míg felöltözöm. Csendben várunk kint. Béniről idős asszony hangja hallatszik. , - Nem tudom... Mindjárt elesem. Végül kinyitja az ajtót. Bemegyünk. Az asszony elesik. A tűzhelyben nem ég tűz, csak hamut látunk. Az asszonynak még arra sincs ereje, hogy kiegyenesedjék. A háza nem is istálló, hanem barlang. Sem szamár, sem ökör nincs itt, csak éhség meg gyengeség, de gyengeség meg éhség nem melegít. A férfi az ágyban fekszik, beteg. Beteg az éhségtől. Arca a német koncentrációs táborokról készített fényképekre emlékeztet. Nem is arc ez, inkább koponya lógó bőrrel, melyben a szemek csak sötét lyukak és a két arc is feneketlen mélyedés. Itt is a szokásos szólamok. — Dicsérjétek az Urat! Tudja az Ür. mire van szükségetek. — Áldott karácsonyt! Kijövünk és azt hisszük, hogy ajándékot adtunk, pedig minket ajándékoztak meg. Otthon mégis megünnepeljük polgári karácsonyunkat, családi karácsonyunkat, melyet keresztyéninek nevezünk. A mi karácsonyunkat következmények nélkül, önzőén, de a mi karácsonyunkat. Nem Krisztus karácsonyát. Németből: Reuss András TULLIO VINAY: Karácsony Szicíliában