Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-20 / 51. szám

VIGASZADÓ ÉJ m& 1 A ii VASÁRNAP IGÉJE Itt van közöttünk Jézus, ismerjük Őt! Jn 1, 19—28 A MEGKÉRDEZETTSÉG ÁLLAPOTÁBAN VAGYUNK. Keresztelő János szolgálata, igehirdetése hatalmas erővel ragadta meg kortár­sait. A küszöbön álló ítélet és Isten országa közelségének hirdetésével hívott megtérésre, Istenhez fordulásra. Gyökeres szakítást követelt a régi bűnös élettel, és teljes, Istenhez igazodó életújulásra hívta az embereket. Sokak lelkiismerete megmozdult. Bűneiket megvallották, megkeresztelkedtek. Igehirdetése olyan nagy hatással volt az em­berekre, hogy sokan a Messiást, az Istentől küldött szabadítót látták benne, akit Isten különleges erővel és hatalommal ruházott fel. Eb­ben a helyzetben került a megkérdezettség állapotába. „Ki vagy te?” A korabeli zsidóság vezető emberei bizalmatlanok voltak vele szem­ben. Tisztázni akarták, hogy ő Illés próféta-e, vagy a próféta, akit annyira vártak. Mit akar, mi a célja, milyen igénnyel lép fel? A megkérdezettség jó volt Keresztelő Jánosnak is. Tisztázhatta külde­tését, szolgálatát. így lett bizonyságtevése „kiáltó hang” arról a Krisztusról, aki mint .Isten Báránya, magára veszi a világ bűneit. Nem önmagára vonta a figyelmet, hanem arra a Krisztusra irányí­totta, akinek az útját készítette, eljövetelét hirdette. Nemcsak Keresztelő János került a megkérdezettség állapotába! Jézustól is többször megkérdezték: ki vagy te, mit akarsz? De a meg­kérdezettség állapotában van az egész keresztyénség, az egyház és az egyes keresztyén emberek is. így is: miért járunk templomba, mi­ért imádkozunk, mit hiszünk, mit akarunk? Uralkodni, vagy szolgál­ni? Diktálni, parancsolni a mindent jobban tudás igényével? Krisztus helyére lépni? Mi a küldetésünk? A KRISZTUSRA MUTATÓ SZOLGÁLATBAN LEGYÜNK. Kereszt telő János, amikor azt mondta, hogy „én nem a Krisztus vagyok”, ezzel félreérthetetlen igent mondott Jézus mellett. Ütegyengető szol­gálata bizonyára új kérdést vetett fel: ki az, akiről Keresztelő János bizonyságtétele szólt, akit ők, a kérdezők nem ismertek. Jézus megismerteti magát velünk. Hogyan is tudna az egyház, a gyülekezet, a Krisztusban hivők Krisztusra mutatni, szólni arról, hogy kicsoda ő, ha nem lennének készek tőle tanulni, őt újra és újra megismerni. Milyen küldött lenne az, aki nem ismeri küldőjét? De nem lehet igaz Krisztus-ismeretünk az ő szolgálatának elfogadása nélkül. Mit tudnánk őróla mondani, ha ő nem közölné velünk az ő kimeríthetetlen gazdagságát. Az igében, az úrvacsorában, a kereszt- ségben ő szolgál nekünk, önmagát adja, osztogatja életét, hogy éltes­sen, szeret, hogy igazán szerethessünk. Személy válogatás nélkül, tág- ölelésű szeretettel. Arra a Krisztusra kell mutatnunk, aki úgy szólta az igét, hirdette az evangéliumot, hogy együtemben cselekedett, jót tett mindenekkel. Nem egyszerűen mozdulatlan ’’útjelzőtábláknak” kell lennünk, akik csak szólnak a Krisztusról, hanem olyan szolgák­nak, akik munkában várják eljövendő Urukat. Készséggel ott van­nak, ahol lehet és kell tenni valamit egymásért. Ahol sebeket kell kötözni, vigasztalni, könnyet törölni: Emberi életet szépíteni, békét védeni és békét teremteni. Igazságosságért küzdeni, elnyomottak mel­lett kiállni. Testvérré, felebaráttá lenni Emberi életek, amelyekhez közeink ván, körülmények, amelyekben élünk, napónkért ránk kér­deznek: mit adtunk nékik, mit javítottunk rajtuk? A megkérdezettség állapotában legyen feleletünk a szolgálat. Nem önmagunk mutogatása, hanem Krisztus-szolgálat, aki eljött közénk mint Isten drága karácsonyi ajándéka. Megajándékozottak vagyunk. Legyünk mi is ajándékozók, áldást és szeretetet sugárzók, osztoga­tok. Éspedig ne csak karácsonykor, hanem mindig és mindenütt. Povázsay Mihály IMÁDKOZZUNK! Ür Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy te vagy az, aki eljö­vendő volt a világ üdvözítésére. Ismertesd meg velünk szereteted gazdagságát és tégy bennünket bizonyságtevőiddé. Hadd tudjuk mi is egymást és embertársainkat gazdagítani, másokkal jót tenni, má­sokon segíteni, elesetteket felemelni. Adj nekünk erőt, készséget a szolgálathoz. Ámen. Risten szent Fia hinti reád Ajka vigaszt adó mosolyát...” „Karácsony a legmosolygóbb ünnep. Még az ordasokban is meg­születik a bárány. Még a legmaka­csabb vihar magvában is a béke.” — írja Rónay György. S énekünk fenti sorai szerint is karácsonykor ránk mosolyog az Isten. Pedig széttekintve az akkori világban az Istenfiúnak vajmi kevés oka volt a mosolyra. A környezet, aho­va érkezett, a hely és idő, a külső körülmények cseppet sem voltak mosolyt fakasztóak. Egy istálló ri­deg sivárságába érkezett, ahol szülein és néhány jószágon kívül kikre is mosolyoghatott?! Néhány rongyos pásztorra, az akkori tár­sadalom lenézett kizsákmányolt- jaira, néhány bölcsre, akik lénye­gében már menekülőben voltak a heródesi zsarnoki önkény elől. Az uralkodó udvarában már szerve­zik a kisgyermekek ellen irányu­ló vérfürdőt... S MÉGIS AZ ANGYAL ÖRÖM­HÍRRŐL, „nagy örömről” beszél, a mennyei kar magásztaló glóriát zeng. Mindezt nem a körülmé­nyek, a fogadtatás teszi indokolttá, hanem az a megdöbbentő tény, hogy az Isten pontosan erre a ko­mor, sok tekintetben reményvesz­tett, vigasztalan világra mosolyog rá a betlehemi gyermekben. Ép­pen éjszaka, egy sötét istállóban, éppen kilátástalan, vigasz nélküli emberekre. így valósul az ézsaiási prófécia: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra Világosság ragyog.” Ez a fény nem sziporkázóan fel­lobbanó, majd gyorsan elhamvadó csiljagszóró fény, nem múló ünne­pi ragyogás, nem zuhanó üstökös tűnő kápárázata. Hanem csöndes, kitartó, vigaszadó fény, amely az élet legsötétebb, legkínzóbb, legvi- gasztalanább kérdéseibe ragyog bele. VAJON VAN-E ÉRTELME AZ EMBERI ÉLETNEK? Vajon tarto­zik-e valakihez az ember? Vajon van-e értelmes célja ennek a vi­lágnak? Vagy ahogy Nyíri Tamás felveti a kérdést: „Rosszindulatú-e a valóság?! Jézus azt feleli, hogy jóindulatú. Értelmetlen-e az élet? Jézus szerint az élet értelme és célja világosan kirajzolódik ab­ban, ahogy Isten közbeavatkozott a történelembe. Nincs semmi baj. A rossz nem tart örökké. Nem éri az embert pótolhatatlan veszteség. A vereség csak átmeneti. A bukás nem végleges. A kiábrándulás nem perdöntő. Végén minden rendbe jön...” Talán kicsit túl általánosnak, túl szépnek és gyermekien naivnak érezzük ezt a vigasztalást. Vajon Jézus később is ilyen egyszerűnek látta az emberi élet megannyi ku­darcát és nyomorát? A felnőtt Krisztus ajkáról nem hervad le a betlehemi gyermek karácsonyi mosolya? Ha visszagondolok egyik legnagyobb filmélményemre, Pa­solini „Máté evangéliuma” című filmjére, mintha tényleg más len­ne a felnőtt Jézus, mint a mosoly­gós betlehemi gyermek. Mintha megismerve az emberi élet meg­annyi nyomorúságát, emberek bű­neit, gonoszságát, a halál kérlel- I hetetlenségét, később már nem tudott volna mosolyogni. DE SOHA NEM FELEJTEM AZT AZ EGYETLEN, páratlan je­lenetet, amelyben Jézus arcán új­ra megjelenik a mosoly. Akkor, amikör gyermekeket visznek hoz­zá, amikor olyanokkal találkozik, akik végre minden feltétel nélkül bíznak a „jóindulatú valóságban”. Akik nem keserű tapasztalataik, esetleges . kudarcaik, bukásaik alapja:, ítélik meg az életet, ha­nem tudnak bízni annak végső soron való jóindulatában. S ez nem naiv, infantilis, gyermekded optimizmust jelent, hanem azt a gyermeki bizalmat, amelyből, ha „kinövünk”, Jézus szerint képtele­nek leszünk Isten országa befoga­dására, karácsony igazi ajándéká­nak elfogadására. Ezt a gyermeki bizalmat meg­tartani, megőrizni napjainkban sem könnyű feladat, hiszen mai világunkra tekintve sincs túl sok oka Urunknak a mosolyra. Ha egy-egy napra, egy „szent” esté­re, Rónay idézett szavaival élve, meg is születik az ordasokban a bárány, a legmakacsabb vihar magvában is a béke, ha el is hall­gatnak néhány órára a fegyverek, a felszín alatt ott feszül a tenger­nyi gyűlölet, igazságtalanság és szenvedés. S mindez világ mére­tekben éppúgy igaz, mint egyéni életekre lebontva. KÖZISMERT, SZOMORÜ TÉNY, hogy karácsony táján az Régi, találó hasonlat az imád­ságról, hogy az nem más, mint a lélek lélegzetvétele. Tudjuk jól azt is, ha kedves vendég, vagy szi­vünkhöz közelálló érkezik, akkor a feszült várakozásban még a lé­legzetvételünk is felgyorsul, sza­porább lesz. Olyan jó lenne, ha az ádventi idő is megszaporítaná, még gyakoribbá tenné az imád­ságainkat, lelkünk lélegzetvételét is. Hiszen szívünkhöz közelálló ér­kezik, Jézus, s ml is közelállunk az Ö szívéhez. Mi teheti mássá, különbözővé a lélegzetvétel egyformaságát, azonos ritmusát? Mi óv meg attól, hogy valami egyhangú, egyszínű ismételgetéssé váljon az Istennel való meghitt beszélgetés? Advent új színt, új tartalmat hozhat imádságainkba is, s drága aján­dékká lehet mások számára. Ezt ugyan nem lehet díszes csomago­lásban átadni valakinek, de ez semmit sem von le értékéből. Mi mindenért könyöröghetünk ilyenkor? Nyugalomért ismerőseink szá­öngyilkosok száma megugrik. Mert, ami máskor csak a fáj — a szeretetlenség, a magány — az karácsonykor egyenesen már elvi­selhetetlen. Ezért keli hirdetnünk, hogy karácsony éjszakája vigaszt ajándékozó éj is lehet, amikor mindazokra rámosolyog az Isten, akik gyermeki bizalommal köze­lednek felé. S nem feledkezhetünk meg könyörögni azokért, akikeüez a mosoly tarthat életbe és ment­het meg a végső kétségbeeséstől: mára, akiknek türelmes szerete- tét sokszor próbára teszik rakon­cátlan, eleven gyermekeik. „Vala­hol — vajh, ki tudja, hol, / ki sejti, meddig és mitől? — / nagy ívben. láthatatlanul / húzódik a családi kör.” — írja versében Si­mon István, s mi tudjuk, hogy ezt a nagy ívet láthatatlanul össze­kapcsolhatja az imádság. Hány or­vos, vasutas, gyári dolgozó végzi majd az ünnepekben is felelős és fontos munkáját. A távolság és munka ellenére is összeköthetik azonban őket távollevő szülőkkel, vagy gyermekeikkel és gyülekeze­tükkel az imádság láthatatlan te­lefonvonalai. Valószínű nem jutunk el min­den beteghez és magára maradott­hoz az ünnep előtti hetekben, de kérhetjük Isten vigasztaló jelenlé­tét számukra, hogy igeolvasás, — BAKONYSZOMBATHELY. December 6-án Harkányi László, a sajtóosztály tördelőszerkesztő­je szolgált a gyülekezetben és fili- áiban: Hántán, Bakonyháton, Kis­béren és Ászáron. vagy rádiós igehirdetés, szomszé­dok látogatása üdítse, erősítse az egyedülállókat, s a gyülekezetben otthont és testvéreket találjanak. Lehetőségünk van arra is, hogy presbiterek, felügyelők, gondno­kok és mindenki, aki komoly fe­lelősséget érez a gyülekezetért, kitartóan, őszintén könyörögjön a nagyünnepi gyülekezetért, hogy az ünnepen nyert öröm és Isten sze- retete formáljon hétköznapi ke­resztényeket a jelenlevőkből. Leveleink és látogatásaink, te­lefonbeszélgetéseink és ajándé­kaink egy szűkebb körrel, csa­láddal, ismerősökkel, gyülekezeti tagokkal kapcsolnak össze ben­nünket. Az imádság számára vi­szont csodálatos távlatok nyílnak meg, összeköt más kontinenseken, több ezer kilométer távolságban élő, más bőrszínű s talán más fe­— LUCFALVA. Igehirdetéssel és előadással szolgált a gyülekezet­ben dr. Karner Ágoston, országos főtitkár és találkozott a gyüleke­zet presbitériumával. lekezethez is tartozó keresztyé­nekkel, hittestvéreinkkel és min­den embertársunkkal. Sürgés-forgás, készülődés zaját leszámítva, mi valóban nemcsak a lelki béke élvezői vagyunk. Na feledkezzünk* meg hát azokról, akiket karácsonykor nem vár gaz­dagon térített asztal, nem telik sem ajándékra, de talán még jól- lakásra sem. Ne feledkezzünk meg azokról, akikét csend, nyugalom helyett fegyverropogás, állandó életve­szély vesz körül. Jézus szava az övéihez: „legye­tek éberek és imádkozzatok” le­gyen figyelmeztetés nekünk is, hogy ádventben megnyíljon sze­münk a már említetteken túl adó­dó ezernyi lehetőség meglátására, amiért könyöröghetünk. Hiszen hogyan is várhatnánk méltóbban a világ megváltóját, mint odaadó szolgálattal, az imádság szapora lélegzetvételeivel. Dcméné Szidcliusz Katalin „Kérünk Téged Istenünk, segítsd karácsonykor mindazokat, akik otthonra vágynak, nincs családjuk, nincs barátjuk! Értesd meg velük, hogy Te róluk sem feledkeztél meg! Különösen is gondolj azokra, akik gyászolnak, éppen most, amikor sokan örülnek! Istenünk, köszönjük ezt a napot! Ne engedd, hogy karácsonyi örömünk önző legyen, a zárt körben csak magunkkal törődjünk! Segíts, hogy éppen ott gyújtsunk fényt, ahol erre leginkább szükség van: a sötétben! Ámen. Gáncs Péter Karácsonyi karének „Megtalálták” téged a pásztorok, és karácsonyi örömmondók lettek. „Megtaláltak” téged csillagvezette, gazdag bölcsei távol Napkeletnek. „Megtaláltak” az első tanítványok, és boldogan a Te nyomodba léptek. „Megtaláltunk!” — újjongja millió hang, visszhangozzák századok, ezredévek. „A SzabadHöt! Az Isten Fiát!” Az eletet, kegyelmet, békességet! Nagy karácsonyi karban énekel, Krisztus Jézus, aki megtalál téged. S egy hang abban a karácsonyi karban, hálaénekemet boldogan zengem, mióta én is „megtaláltalak” — mert Te eljöttél, s megtaláltál engem. Túrmezei Erzsébet KARÁCSONY ELŐTT Imádság

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom