Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-08 / 45. szám

„Hol a boldogság mostanában..:”

Hetekkel ezelőtt a Rádió egy reggeli műsorában beszélgetést sugárzott olyan asszonyokkal, akik vezetőállást töltenek be s a riportert az érdekelte, vajon hogyan hat ez a tény a férjre, családra, gyermekek nevelésére. Ha jól emlékszem, pécsi körzeti műsor volt s többek között egy talán már nyugdíjban is levő tanítónővel is beszélgettek. Elmondta, hogy bizony nem volt feszültségmentes a család számára. Egykori növendékei fel-felkeresik, jó emlékükben hordják, több közülük neves emberré lett, de a régi tanító néniről nem feledkeznek meg. Nem is ebben van a probléma, hanem abban, hogy közben keveset volt családjával, hiszen lekötötte az iskola s voltak gondjai, hogy többet törődik az osztályával, mint a saját gyermekei nevelésével, családjával. Gyermekei azért becsülettel felnőttek, s a régi gondok ellenére szeretet- ben együtt van a család.

Napi téma egy nagykorú társadalomban, ahol természetes, hogy a nők is dolgoznak, szakmájuk és hivatásuk van. Ám a sok más riport között a tanítónő végül váratlan kérdést kapott

— Boldog?

Rövid szünet, majd egy kissé elnyújtott „hááát...” s csak lassan jött a válasz:

— Nem éltem hiába.

Szíven ütött. Mert lassan jött, mert éppen ezt mondta, s mert oly meleg volt a hang, hogy több volt, mint felelet a kérdésre.

Hol a boldogság mostanában? Nem ott, ahol régen hordozott érzések beteljesülnek, ahol szép remények valósulnak meg, ahol két szerető szív egymásra talál s megéli a közös célra találást. Nem érzelmi momentum a boldogság. Valami több, melegebb, s lassan jön, mert sok áldozat előlegét hordozza. Ez a boldogság mostanában: nem élek hiába!

Szegeden kezdtem a betűvetést. Osztatlan iskolában. Hatvan éve már. Hosszuk voltak a padok, mint a templomiak. Csak ezeket sokat súrolták és nebulók bicskájával faragták tele. Országh József volt a tanítónk. Nem, nem történelmi név. Minden volt: pedellus és igazgató. Egyedül volt négy osztállyal egyszerre.

A nebulók szétszóródtak. Istenem, évtizedek termése. Nemrég levelet kaptam az ország másik sarkából. „Miért nem írsz róla? Hát elfelejtetted?!” Nem, dehogy. Hogyan is felejthettem volna el! Minden idegszálamban benne rezeg a tanítása, fegyelme és mosofya, a pálcája és dicsérő szava. Rég porlad. De tudom, hogy amikor a nagy Számadáskor megállt, csak ennyiben számolt be a hosszú évtizedekről: nem éltem hiába.

Sokan, sokan bizonyítjuk.

Lehet ennél nagyobb boldogság?

K. E.

MÁSODIK EURÓPAI ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓ

A dániai Logumklosterben november 16—20-ig tartják meg az Európai Egyházak Konferenciája és a római katolikus Európai Püspöki Kari Konferenciák Tanácsa rendezésében Európa csaknem valamennyi egyházának 80 vezetője részvételével a Második Európai ökumenikus Találkozót.

Közös imádság és a különböző keresztyén tradíciók lelki életében való közös részvétel lesznek a találkozó középpontjában. Azösz- szejövetel témája így hangzik: „Egy reménységre hivatva — ökumenikus közösség az imádságban, bizonyságtételben és szolgálatban”. A konferencia az evangélium iránti bizalommal és az evangélium örömével kívánja áttekinteni, hogyan fáradozhatnak Európa egyházai jobban a békéért, megbékélésért és reménységért, és hogy végezhetik el jobban'szolgálatukat a népek között.

A két szervezet közös bizottsága arra kéri az egyházakat, a gyülekezeteket és a gyülekezeti közösségeket, hogy kapcsolódjanak bele ebbe a közös imádságba. A közös bizottság tagjai: André Appel egyházelnök, Strasbourg; Alexij metropolita, Tallinn, Gerhard Heintze püspök, Braunschweig, Kovich Attila püspök, Veszprém; Patrick Rodger püspök, Oxford; Basil Hume bíboros, London; Hans Martensen püspök, Koppenhága; Paul-Werner Scheele püspök, Würzburg; Johannes Vonderach püspök, Chur.

„Jézust szeretnénk látni!”

Az ifjúsági konferenciák mérlege

János evangéliumában számunkra ismeretlen és névtelen görögök mondják ezt Jézus egyik tanítványának, akiről feltételezik, hogy el tudja vezetni őket Mesteréhez. Ezen a nyáron gyenesdiá- si szeretetotthonunk falai között olyan evangélikus fiatalok gondolták át újra meg újra ezt a régi kérést, akik nem maradtak ismeretlenek és névtelenek, akiket az egyházunk által rendezett Országos Ifjúsági Konferencia vezetői megismerhettek, keresztnevükön szóltíhattak és akik a konferenciák vége felé talán már maguktól is folytathatták a névtelen görögök egykori kérését: jó, hogy eljuthattunk Jézus közelébe, jó, hogy sok máshonnan jött fiatallal együtt, sokat énekelve, sokat beszélgetve!, Isten Igéjére és egymásra figyelve az a vágy is felébredt bennünk, hogy nemcsak látni jó Jézust, de követni is lehet öt, úgy élni, ahogyan ö tanította és tanítja ma is a reá figyelőket.

HÁROM IFJÚSÁGI KONFERENCIÁN kétszáz fiatal leány és fiú vettek részt ezen a nyáron. Mind a tizenhat egyházmegye képviselve volt, hazánk északi végedtől délig, nyugati szélétől keletiig. Ez a sokszínűség azonban csali a legelső napok bemutatkozásáig volt nyomon követhető, mert hamarosan egy egységes közösséggé kovácsolódott a sok különböző gyülekezetből érkezett fiatal.

Nehéz feladat számomra az, hogy rövid beszámolót ú'jak e konferenciákról, hiszen egy-egy hét alatt sok-sok program, előadások, megbeszélések, igehirdetések, személyes beszélgetések, játékos és komoly órák váltogatták egymást. Remélem azonban, hogy mindazok, akik ott voltak valamelyik konferencián, haztérve már el is mondták élményeiket az otthoniaknak és ezáltal már sok szülő, lelkész, ifjúsági bibliaköri tag és gyülekezeti tag többet tud a konferenciákról, mint ami egy újságcikkbe belefér.

ÖRÖMEINK. — Legnagyobb örömünk, résztvevőknek és vezetőknek egyaránt, hogy ezek a konferenciák immáron második éve létrejöhettek és mindig telt házzal folyhattak le. Hálásak vagyunk elsősorban Istennek, a szolgálat alkalmaiért, de egyházunk vezetőségének is, amely annyira szívén viseli a fiatalok között végzett hitébresztő, tanító, felelősséget ébresztő munkát. Támogatta fáradozásunkat, melynek nyomán a gyülekezeteinkhez tartozó fiatalok hitükben, de hazánk és társadalmunk és saját későbbi felnőtt életük feladatainak jobb

megértésében is növekedhetnek, életszemléletükben, etikai döntéseikben, hivatástudatukban, hazaszeretetükben tudatosabbakká válhatnak. Hálásak vagyunk a gyenesdiási otthon vezetőinek, dolgozóinak és idős lakóinak is azért, hogy olyan kellemes és családias légkört és környezetet teremtettek számunkra. De hálásak vagyunk mindazoknak a szülőknek és lelkészeknek is, akik sok féltő szeretettel elküdték e fiatalokat és imádkoztak értük.

Minden konferencia végén úgy éreztük, hogy legtöbben még szívesen maradnának és sajnálják, hogy hamar elszaladtak a napok. Sok örömünk volt a fiatalok figyelő tekintetének láttán, aktív és okos véleményük és kérdéseik hallatán. Az elhangzott és megbeszélt előadások felölelték hitünk és mindennapi életünk sok valós kérdését, például: közösségeink, amelyekhez tartozunk; barátság és szerelem, amely ennek a korosztálynak kezdődő fontos és nagy kérdésköre; a mai ifjúságnak lelkesítő vagy éppen lehangoló jelenségei; egyházunk teológiai tanításának alapvető igazságai, a szolgáló és mégis hatalommal, a szeretet hatalmával rendelkező Jézusról, a jól értett Bibliáról, egyházunk mai szolgálatának főbb vonásairól.

Ezekről az előadásokról kisebb csoportokban élénk megbeszélések voltak és így szinte mindenki elmondhatta véleményét vagy felteheti« kérdéseit. A bibliaköri csoportok baráti- és munkaközösségekké váltak és több alkalommal szerepeltek ilyen összetételben bibliai igék csoportos feldolgozásával, bibliaismereti vetélkedőn és a sok fiatalos ötlettel ösz- szeállított jelenettel a konferencia utolsó estéjén.

NAGY ÖRÖM VOLT SZÁMUNKRA az a délután, amikor dr. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke meglátogatta a, konferenciát és érdekes előadást tartott arról, hogy milyennek látja.ő a mai fiatalokat. Példákkal illusztrálta azt, amit elmondott, részben dicsérő, részben bíráló szavakkal jellemezte korunk fiataljainak jellemző vonásait. Sok jó kérdést kapott ezután, amelyekre a fiatalok számára oly fontos nyitottsággal és őszinteséggel válaszolt. Mielőtt még a késő esti órákban visszautazott volna a fővárosba, szinte valamennyi résztvevő odavitte Bibliáját, hogy püspöki igei útravalót és aláírást kérjen. — Más alkalommal dr. Muntag Andor teológiai tanár tartott előadást hasonló témáról és dr. Frenkl Róbert orvos, egyetemi tanár a sokféle konfliktus-helyzet ellenére megtalálható harmonikus, kiegyensúlyozott élet lehetőségeiről. Ök is sok kérdést kaptak előadásaik után a fiataloktól. A konferencia mindig helyben levő vezetői is megkapták a kérdéseket, szóban és írásban és az ezekre adott válaszadások alkalmai, az ún. „Fórumok” mindig újra igazolták, hogy a fiatalokat mai életünk és világunk szinte minden területe érdekli és nagyszerűen tudnak kérdezni.

SOK ÖRÖMÖT JELENTETT a

konferenciák alatt az éneklés. A dallamos ifjúsági énekeket és keresztyén énekeskönyvünk szép énekeit lelkesedéssel énekelte a sok fiatal, gitárkísérettel, átélve a közösség örömét. Akik kis gyülekezetekből vagy szórványokból jöttek, talán életükben először érezték, hogy milyen jó együtt lenni és Istent dicsérni, bátran, hangosan, boldogan .. Ugyanezt a boldog közösségi érzést éltük át a konferenciák záró úrvacsorái istentiszteletein is, ahol még egyszer felcsendültek az ismert dallamok, evangéliumi tartalmú, fiatalos énekek is és valamennyi résztvevő, a szeretetotthon lakói közül is többen Jézus asztalközösségének tagjai lehettek.

REMÉNYSÉGEINK. — Minden témával kapcsolatban sok szó esett arról, hogy mi lesz otthon, a konferencia után. Sok szép elhatározás, terv és elszánás fogalmazódott meg az otthoni ifjúsági közösségek megerősítésére, a gyülekezeti munkában való részvételre, családi életben, iskolai tanulásban, a felnőtt életre való felkészülésben való hűségre és felelősségvállalásra vonatkozóan. Egyesekben még az a komoly gondolat is felvetődött, hogy a sok-sok lehetséges pálya közül a lelkészi hivatást választják élethivatásuknak. Azt azonban mindnyájan éreztük, hogy Jézust bármilyen hivatás hűséges betöltése közben lehet követni.

Gyenesdiáson és Foton — ahol ugyancsak fiatalok vesznek részt a nyári kántorképző tanfolyamokon — ezen a nyáron sok kedves fiatal fiú és lány, gyülekezeteink lelkes tagjai, fiatal küldöttei vettek részt egyházunk részükre rendezett alkalmain. Isten áldása tegye tartóssá és maradandóvá örömüket és szolgálatkészségüket, erősítse meg hitüket, hogy egyházunknak és népünknek épíő, jó gyümölcsöket termő tagjai legyenek és maradjanak.

Szirmai Zoltán

Ismerkedjünk Békés megyével

Két frissen megjelent könyv kapcsán

A hazánk délkeleti csücskében fekvő Békés megye joggal számíthat érdeklődésünkre. Hiszen része annak a Viharsaroknak, mely a századfordulón oly sok munkásmegmozdulásnak volt színtere. Azután meg ez a megye az ország egyik jelentős éléskamrája, kenyérgabonából, baromfi és sertéshúsból magasán az országos átlagon felül íermel. Nyelvileg is színes vidék, hiszen öt — magyar, német, szlovák, délszláv és román — nemzet fiai lakják. És végül lapunk olvasóinak a figyelmére azért is számot tarthat, mert itt oly nagy evangélikus gyülekezetek találhatók, mint Békéscsaba, Szarvas, Orosháza, Tótkomlós és Mezőberény, E megyében él az ország evangélikusságának egyötöde.

Nos, a közelmúltban ezzel a Békés megyével kapcsolatosan két kiadvány látott napvilágot.

Az első Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig című könyve (Békéscsaba, 1981). A Forráskiadványok a Békés megyei Levéltárból című sorozatnak ez már a 9. kötele. Amint a 'címből kitűnik, a könyv Békés megye történetének első nyolc évszázadát tekinti át. A szerző egy-egy nevezetesebb eseményt előbb pár mondatban ismertet, utána pedig a rá vonatkozó levéltári dokumentum szövegét közli, összesen 144 okmányt dolgoz fel ily módon. Nagyon szerencsés ez a szerkesztési forma.

A megye születése előtti időről nem az írás betűi, hanem régészeti leletek vallanak, sajátos módon tehát az egykori életről „a holtak beszélnek”. Azt azonban, hogy a megye területét is megszállták a honfoglaló magyarok, egy írásbeli emlék, a görög Konstantinosz Porphürogenitosz feljegyzése is bizonyítja.

A királyi vármegye (1046) idejére estek a keresztyénség bevezetésének, a keleti és nyugati keresztyénség párviadalának, a pogány lázadásoknak és a tatárjárásnak az eseményei, amelyek mindegyike érintette a megye területét is.

A nemesi vármegye kora (a XIV. századtól) is gazdag eseményekben. 1403- ban épült a később nagy szerephez jutott gyulai vár, mely Mátyás királynak is, meg fiának, Corvin Jánosnak is tulajdona lett. A Dózsa-parasztfelkeléshez sok Békés megyei csatlakozott. Az 1530-as években kezdett terjedni Tiszántúl a reformáció, Ozorai Imre lett Békés megye reformátora, kinek a Krakkóban és Wit- tenbergben tanult Szegedi Kis István lépett nyomdokaiba. Érdekes adat: 1553- ban Horváth Bertalan gyulai várkapitány „megengedte, hogy saját házában lutheránus prédikátor hirdesse az igét”.

A török veszedelem torkában és a Török idők című fejezetek irtóztató szenvedésről, pusztulásról beszélnek. A jobbágy adózott a török államnak, a török földes- úmak, az elmenekült magyar földesúrnak, az egyháznak. A falvakat pusztította a török, a tatár, a császári hadak, a hajdúk, legvégül a kurucok. Annyira, hogy a török 1695. évi kitakarodása után csak szinte lakatlan, elvadult pusztaság érte meg a felszabadulást az egykor virágzó Békés megye helyén.

Kristó Gyula könyve rendkívül gazdag hadi, településtörténeti, állampolitikai anyagot közöl. A magunk részéröl azonban sajnáljuk, hogy a tárgyalt kor

második felében oly nagy szerepet játszó szellemi mozgalomról, a török uralom alatti magyarságban lelket tartó reformációról keveset szól. A nagyon értékes munka emiatt valahogy hiányérzetet kelt bennünk.

Sarusi Mihály: A csabai Szajnán című elbeszélés kötete (Budapest, 1981, Magvető kiadás) a másik ismertetendő mű. Ez a könyv szinte ott folytatódik, ahol az előző abba maradt. Ott arról volt szó, hogy az elpusztult Békés megye felszabadult a török alól, itt pedig arról olvasunk, hogy miként özönlött a felszabadult, de pusztán maradt alföldi területekre, így Békéscsabára is a felvidéki szlovák nép új, boldog életet teremteni.” S lett élet. Csabai Tót élet, hamar sár- templom, hamar lutheres gyülekezet, áj- tatos tót ének, kistemplom, nagytemplom.” „A gizgaz helyén Kert-Csaba, ez a Tót-Csaba.”

Különös világ ez a Tót-Csaba. Népét szidták a magyarok, miért beszél tótul, gúnyolták a felvidéki szlovákok, mert nem tud igazán szlovákul. Mit lehetett itt tenni ? Vállalni kellett magukat olyanként, amilyenek. Csabaiak! Erről a sehol másutt nem található „csabjanszki” népről ír Sarusi. Helyesebben egyes megszemélyesítőiről, leginkább furcsa, hol megmosolyogtató, hol megríkató figuráiról. A szlovákiai Kis-Alföldről kitelepített Tóth Jancsiról, aki Csabán tótok közé került. De nem gyűlölködik. Mert Ott ő volt kisebbségi, Itt ezek kisebbségiek, megérti őket. Megmosolyogni való különcök az égboltot kutató Csillagleső Hrídlicska, meg a kecsketartásból dollárt, meggazdagodást remélő Adler Józsi. Viszont lehetetlen meghatódás nélkül olvasni Bözsikéről, a szegény kis suszter- néről, aki egész életén át koptatta magát a családjáért végzett nehéz munkában, s amikor végre megengedheti magának, hogy zsíros kenyérrel a szatyrában kimenjen maga is vasárnap a szegények strandjára, a Zsiliphez pihenni, nem soká tart ez a jó módja, hamarosan elviszi a rák. Derülhetünk és sírhatunk Brüchlik és Bruchanek hadi élményein, olvashatunk Lipták Matyiről és Bótyik Erká- ról, akik bár már aranylakodalmukra készülnek, még mindig hűségesen szeretik egymást, de olvashatunk a Szép Doktorról is, aki viszont folyton hűtlenkedik, úgy leli halálát is.

Manapság nincs szépirodalom erotika nélkül, nem hiányzik ez Sarusi könyvéből sem. Ha egyik-másik írásából tv- film készülne, a bemondó kénytelen lenne jelezni: 16 éven aluliaknak nem ajánljuk.

Mégis hiba volna, ha netán valaki a szex kedvéért venné kezébe a kötetet. Nem azért írta meg szerzője. Sokkal inkább azokért a békéscsabai szlovák, vagy egyszerűen csak szlovák környezetben élő kisemberekért és értelmiségiekért, akik erényeikkel és hibáikkal, becsületes munkájukkal, vagy spekulációkkal, tisztes családi otthonba vagy piszkos kiskocsmákban keresik — s legtöbbször nem találják — boldogságukat.

A szerző következetesen — ma már szokatlanul — „tótokról” ír. de nem sértő szándékkal, hiszen szereti, igazán szereti a csabaiakat. És írásának ez is égjük értéke. Várjuk a folytatást.

id. Dcdinszky Gyula