Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-06 / 36. szám

Hsa Imi visszhangja

Ha régi magyar zöngést keresnék, a . címet így erőltetném: „Iisalmi viszhangi”. De itt nem régi magyar kapcsolatokról van szó, sőt az volt egyik igen kedvező tapasztalata a finnországi Iisalmi Metsüpirttijében tartott finn—magyar—észt lelkészkonferenciának, hogy a néprokonság nem a romantikus érzések felbuz- gása volt, hanem fokozott testvérszeretet által a ma problémái felé fordulás nagy törekvése, s ez kitűnt abból a. sajtóvisszhangból is, ami körülvette kintlétünket.

NEKÜNK EGYEDÜLÁLLÓAN JELENTŐS és kiemelkedő volt az a tény, hogy egyszeri»» huszonhat magyar evangélikus lelkész utazott ki,, konferenciázott hatvan finn és öt észt lelkésszel, és prédikált huszonhat különböző gyülekezetben egyazon napon s egyazon textusról. A finnek számára méreteik folytán elúszhatott volna az esemény á sok más hasonló között. Hogy csak kettőt említsek: két gyűlés-esemény közé ágyazódott a konferenciánk. Előtte volt Turkuban a keleti tenger teológiáinak konferenciája, amin részt vettek a skandináv államok teológiáinak küldöttei mellett az NDK és a lengyel evangélikus teológiák küldöttei is, s immár, huszadszor üléseztek ebben az összetételben. Ezúttal a Szentháromságtan volt a témájuk exegetikai, dogmatikai és a gyakorlati teológia megvilágításában. Aligha lehetne eljelen- tékteleníteni egy ilyen teológiai eszmélkedést, s ilyen együttesben.

De ugyancsak jelentős, hogy együttlétünk után egy héttel rendezték meg a Ruotsalainen-féle „köríti” ébredés nyári nagygyűlését Kiur.uvesiben, ami évről évre visszatér, s ezúttal harmincöt- ezer résztvevő hallgatta három napon keresztül a permanens igehirdetéseket, esernyő alatt is kitartva az esős napokon. S ez csak egy a hasonlók között. »

Sorolhatnánk még az értekezleteket, konferenciákat, hazai és. nemzetközi összetételben, amiről egyébként kéthasábos felsorolásban szoktak „előzetest” adni. Ezek összefüggésében jelentős az a sajtókiemelés, amiben a mi konferenciánk részesült.

MEGEMLÍTETTÉK, HOGY HASONLÓ LELKÉSZGYÜLÉS már volt három alkalommal az évtizedek során, de tartalmában ez jelentősen különbözik az eddigiektől. Itt az egyházak időszerű teológiai kérdéseiről tárgyalnák evangélikus , szemszögből. Részben tehát ökumenikus jellegű, részben teológiailag elmélyült együttlétet vártak. így is volt. „A teológiai napok a maguk nemében az elsők” — írták.

A jelentős közlést, címoldalas nagy cikket akkor közölték, amikor" a Kotimaa szervezésében Kuopioban sajtóértekezletet tartottak, megérkezésünk első napján. A különböző iapok újságírói előtt itt jelen voltak finn részről. Mikko Juva érsek, Paavo Korte- kangas, Aimo T. Nikolainen és Jukka Malmivaara püspökök, magyar részről Káldy Zoltán püspökelnök és Koren Emil, az észtek részéről .Edgar Hark érsek, s a romániai magyar ajkú evangélikus egyház részéről Szedressy Pál püspök.

A NAGY RIPORT CÍMÉÜL Káldy püspök szavait választották: „oly időben erősítjük kapcsolatainkat, amikor hidak dőlnek össze”. Vastagbetűs címszövegnek is az ő szavaiból idéztek: „A feszültség nőtt a világban. Mintha a tetőfokra hágna. A népek közötti hidak összedőlnek ... Ezen a gyűlésen a magyarok, finnek, észtek közötti híd építéséről és -megszilárdításáról van szó. A béke érdekében munkálkodni ma nagyon fontos. Ha nem védjük a békét, hiába tartunk teológus napokat.”

Hark észt érsek is a béketörekvésekről beszélt? amelynek alapjait Finnország vetette meg. „Helsinki szellemét nem felejtjük!” — mondottá. Szedressy kolozsvári püspök pedig arról szólt, hogy bár a romániai evangélikus- ságnak nincs oly szoros kapcsolata a finn egyházzal, mint a ma- gyaroszáginak, a helsinki gyűlés óta ez is megerősödött. Mindehhez az ■ alaphangot pedig Juva érsek adta meg bevezetőjében, amelyben „határhelyzetünkről” szólt különböző nemzetiségek, kultúrák, politikai meggyőződések találkozó pontján, ahol „megtanultuk, hogy a béke az egyetlen lehetőség, népi és általános világi szükségszerűség, amelynek építése és védelme egyházainknak is létkérdése”.

Az újságírók kérdéseire Hark érsek, Szedressy, Nikolainen és Kortekangas püspökök acftak bő válaszokat az egyházak életének jelenségeiről, a konferencia tematikájáról, reménységeiről, de legbővebben Káldy püspök szavait idézték, aki a szocialista társadalomban végzett hűséges egyházi munkánkról beszélt. „Nincs más támasza egyházunknak arra, hogy életét és jövőjét biztosítsa, mint az evangélium hirdetése s az ennek nyomán ébredő hit.. . Nem feledkezhetünk meg missziói feladatunkról sem. Ahol szószéken, rádióban, sajtóban hirdettetik az evangélium, ott a megtérésre hívó szó eléri az emberek szívét, hogy higyjenek Jézus Krisztusban ... Előttünk egészen világos, hogy az az egyház, amely missziót végez, a jövőjét építi. És mi nem mondunk le a jövőnkről.”

AMIKOR A HUSZONHAT MAGYAR LELKÉSZ huszonhat különböző vidéken és gyülekezetben prédikált, a helyi vidéki sajtó többfelé megemlékezett erről és méltatta ennek jelentőségét. Valóban esemény volt a finn egyházban ez a találkozás s együtt- lét.

Ugyancsak bőven emlékezett meg a finn egyházi sajtó a konferencia során tartott „szeura- tokról”. Kiuruvesiben — ahol nem sokkal később a harmincötezres felébredt ünnep lezajlott — Nagy István esperes rendkívül

meleg, bizonyságtevő és a finn lelkiséget jól megértő hozzászólását ismertették igen bőven. Meglátogatta a konferencia Aho- lansaarit is, Ruotsalainen Pálnak, a finn „paraszfprófétának” immár emlékhellyé lett lakóhelyét, ahol szintén szeuratot tartottakA finn sajtó megszólaltatta Szabóné Mátrai Mariann vasasi női lelkészünket is, aki a finnek számára külön érdekesség volt. hiszen bár a teológiát évente tucatjával végzik el női hallgatók, s állnak valamilyen összefüggésben egyházi szolgálatba, de mindmáig még vita tárgya a lelkésszé avatásuk kérdése.

Egy fiatal finn lelkész pedig — Heikki Kivisto — a kapcsolatok folyamatosságának töretlen áldását dokumentálta, amikor egy újságíró előtt úgy nyilatkozott, hogy ő abból a gyülekezetből nőtt ki, ahol első stipendián- sunk, Dedinszky Gyula kerek ötven évvel ezelőtt megfordult, s bár ő akkor még nem is élt, ennek emlékét őrzi ma is a gyülekezet. Ezt megtetézte, teológiai tanulmányai alatt a „KcnvikU” magyarbarát lelki hatása, s így jött ő bizalommal és beteljesült reménnyel a konferenciára. „A hit egysége más országok evangélikusaival is fennáll, de a szívünk nem melegszik fel sehol úgy. mint amikór a magyarokról s az észtekről van szó” — mondotta.

VÉGÜL KÜLÖN KÉPPEL ÉS CIKKEL búcsúztak tőlünk, amikor hazaindulásra összegyülekez- tünk. Idézték a metsäpirtti gyűlés záróünnepének örvendező bejelentését: Káldy püspök méghívta a konferenciát 1985-re Magyarországra.

A viszontlátásra!

Koren Emil

Egy szorványgyülelíezeí Iícííüs ünnepe

Lelkessiktaids a csengődi templomban

A gyülekezet életének vannak dolgos hétköznapjai — és jó, hogy ebből van több! — de vannak szép ünnepnapjai is, amikor gyülekezet és lelkésze, az egyházmegyebeliek és barátok sze- retete és öröme fonódik egybe és teszi emlékezetessé azt a napot. A Csengőd-Páhi-Kaskantyúi

Társgyülekezetnek és újonnan megválasztott lelkészének: Sárkányáé Horváth Erzsébetnek kettős ünnepe volt augusztus első két napján. Lapunkban már beszámoltunk a Deák téri templomban történt kettős lelkészavatásról. Másnap délután már a csengődi templomban gyülekezett össze a nagykiterjedésű szórványgyülekezet apraja és nagyja, hogy részese legyen a ielkészbe- iktatásnak. A 35 fokos kánikulában, zsúfolt templomban példásan figyelő és lelkesedő gyülekezet volt tanúja az egész megye történetében első ízben, hogy egy gyülekezet lelkészi állásába lelkésznőt iktatnak be. Az egész megye területén nincs még egyetlen egyháznak sem női vezető lelkésze.

A BEIKTATÁS SZOLGÁLATÁT Tóth-Szöllös Mihály, az egyházmegye esperese végezte, Sárkány Tibor egyházmegyei főjegyző és Vértessy Rudolf dombóvári lelkész — volt évfolyam- társ — segítségével. Ha a lelkész- avatást úgy vesszük, mint a Jézus Krisztus szolgálatába való meghívást, aikkor az iktatás nem más, mint a meghatározott szolgálati terület kijelölése, arra szóló kiküldés. Egyházunk jó rendje meghatározza szolgálatunk határait, de ezzel együtt megnöveli felelősségünket is, mert ezen a határon belül „Isten tőlem kéri számon a rámbízottakat.”

A Csengőd-Páhi-Kaskantyúi Társgyülekezet területe nem csekély. Kiskőrös határától Kun- szentmiklós határáig nyúlik fel. Nvugaton a hartai, keleten a kecskeméti gyülekezettel határos. A névben szereplő háro/n községen kívül még öt-hat falu és jó néhány tanyaközpont ta'rto- zik ide. Nem ritka az a vasárnap, amikor 40 km-es körzetben kell öt istentiszteletet megtartani. Ennek a szórvánvevülekezetnek gondozására vállalkozott Sárkányné Horváth Erzsébet a szomszédos hartai gyülekezet papnéja, felavatott lelkész.

A BEIKTATÓ ISTENTISZTELET IGEHIRDETÉSE Mt 28, 8 alapján hangzott. Az esperes Kiemelte, hogy a feltámadott Jézusról az első hírt asszonyok vitték még a tanítványoknak is. Ezt a nagyon fontos evangéliumot, hogy Jézus él és közöttünk van szolgálatával — ezt vidd áz emberekhez. Szükség van erre a hírre, mert az élő Jézussal együtt jön a bűnbocsánat, a békesség, az új élet, a szeretettől megmozdult és felforrósodott, tenni akaró szív. Vidd a jó hírt e gyülekezet falvaiba és tanyáiba, az itt élő emberekhez, hogy több legyen a szeretet, erősödjön a béke, több a nem magának élő ember, erős legyen a családot ösz- szetartó kötelék, - derűsek legyenek az otthonok és e községek társadalmában is látható legyen: akik az élő Jézust követik, felelősnek érzik magukat az egesz közösségért, minden embertársukért. Az asszonyoknak két kísérője volt: a félelem és az öröm.

E. kettő kísér a szolgálatod útján. A félelem a hír nagysága, a küldő Ür szentsége miatt. Nincs az a „rutin”, mely legyőzhetné ezt a félelmet, amikor felmegyünk a szószékre. A másik az öröm. Mert az evangélium, a hír, amelyet viszel,- elvégzi munkáját az emberszívekben.” .

A BEIKTATOTT LELKÉSZ Lk 24, 15 alapján prédikált. Igehirdetése szép vallástétel volt arról a megtett útról, melyen idáig érkezett és határozott útmutatás a gyülekezetnek a következő hétköznapokra. A gyülekezet úton van. „Ütőn lenni annyit jelent: kitéve lenni a változásoknak, nem várt fordulatoknak, eseményeknek . . . Isten ma élő népének nem az a feladata, hogy az út nehézségeitől megóvja magát, bezárkózzon a körülötte zajló események elől, hanem, hogy megerősödjön abban a hitében, hogy az élő Jézus Krisztus megy vele az úton ... Űtközben nem én válogatom meg úti társai mat. Azokat akikkel egy-egy útszakaszt megteszek, akikkel találko(Folytatás az 5. oldalon)

Simon István:

Szeptemberi reggel

Szeptember van — már hűvösebb a fény, árnyék lapul a kerítés tövén; de hirtelen a fakó köveken mintha virágot hajtana az út.

Virág? — virágszál százszor szebb terem: jönnek a lányok, a fiúk . ..

Egy pillanat és mindent féledek, hogy munkába menet taposom most a sápadó hegyet, s csak benneteket látlak, gyerekek, ahogy hajrázva, üvöltve zsibongtok és rohantok előre.

Hátatokon huppog a kis táska, pálcát tartva a kezetekben s így kecegtetitek a kert léceit — iramlotok a sarki iskolába.

Megyek, hangtalan lépdelek, de mintha nem is előre — valahová vissza rohannék, szállnék s mellettem szalad Katica s messze előttünk Grám Pista,

Laci, Feri és ott*szuszog velünk még a zaj is, az erdőben eltűnt, s a madarak, a bokrok nyugodalma.

Leng a kis cekker, zöld tarisznya lóg farunkon s büszkén ki-kidudorog a palatábla mellett ülő alma.

— Harsogva, vígan futó gyerekek, ’’jiv

látjátok, így megyek ma veletek.

Mindegy, hogy bennem nagyobb gyerek él s nadrágom szára a bokámig ér, de olyan jó menni és tudni, hogy valakik mindig a nyomunkban jönnek, s levetve percre a komoly felnőttet, játszani veletek a boldogot.

Mert ti vagytok egyik jó titkos énünk, akikben mi mindörökre élünk.

A szívünk színe vagytok, messzi látszó pazar zászló,

amely átcsattog ezer éveken;

szakíthatatlan omló, friss fonál,

mely — honnan s njeddig? — folyton folydogál.

Tibennetek vagyunk mi végtelen.

Ezért megyek

most boldogan az utcán veletek, s odaülnék a kis padok közé még, hogy rajzoljam a görbe betűket; a számokat, az ábrát együtt néznénk s a felhőt, ahogy szél hátán üget.

Ismerkednénk a tengerekkel, messzi csillagokkal is tudnánk ismerkedni, s álmunkban mennénk is a csillagokra.

Tízpercben, amíg nehéz lombját ejti szöszke hajunkra a rezes diófa, játszanánk gombost, minden ördögöt a petúniás ágyások között...

Csak játszadozom: hiszen nem lehet már egy padba leülni veletek.

Menjetek csak, vár, hív az iskola, a munka, a legelső nagy dolog.

Én is megyek — dolgozni — máshova, de ma mindig csak rátok gondolok.

Még frissek vagytok minden szépre, jóra és azt kapjátok tanulni, ami igazat és szépet fog hajtani agyatokból e pörgő földgolyóra.

S amíg kételyek, gondok, tévhitek ■ közt pyögött a mi csikorgó agyunk; ti tanuljátok és megértitek, amit mi már sohasem tudhatunk.

(Megjelent a költő GYÖNYÖRŰ TERHEM című kötetében, 1976-ban.)

v

A NAMIBIA! KERESZTYÉNEK EGYENJOGÜSAGAÉRT

Heinz-Joachim Held, a Német- országi Protestáns Egyház (EKD) Külügyi Hivatalának vezetője a namíbiai „Allgemeine Zeitung”- ban a múlt hónapban megjelent interjújában felhívta az ott élő német nyelvű keresztyéneket, hogy elfogultság és félelem nélkül készüljenek fel az eljövendő változásokra. A jelenlegi körülmények között pedig a legjobb akarattal munkálkodjanak az ottani

népek egyenjogú, teljes közösségéért, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a jövőben más nyelvilletve népcsoportok fontosabb szerephez jutnak. (A namíbiai német evangélikus egyháznak 12 ezer tagja van, 17 gyülekezetben mindössze néhány lelkésszel, akiket az EKD Külügyi Hivatalának javaslatára választanak a gyülekezetek.)