Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-23 / 34. szám
„írok nektek, ifjak. GYERMEKEKNEK, Templomtisztítás Lk 19, 41—48 if aszalósat a Itcllfincsspl Jézus első jeruzsálemi útja a templomba vezet. Ügy gondoljuk, ez természetes. Viszont amit ott tesz, az szokatlan. Ügy tűnik, Jézustól egészen idegen. Mi is történik? Amikor belép a templom előcsarnokába, árusokat lát. Ne gondoljunk a hétköznapi értelemben vett vásárra' Nem akármilyen adás-vétel folyt itt. A régi jeruzsá- lemi istentiszteletnek fontos része volt, hogy áldozatot mutattak be. Izraelben csak egyetlen templom volt, a jeruzsálemi. Jöttek ide messziről is emberek. Az ország másik végéből is. Roppant kényelmes volt, hogy az áldozati állatot a helyszínen vásárolhatták meg, nem kellett messzi földről magukkal hozniuk. Jöttek a templomba idegen országokban élő zsidó emberek is. Szerették volna befizetni a templomadót. Itt nyugodtan beválthatták a pénzüket. Mindenki elintézhette itt az istentisztelettel kapcsolatos ügyeit a lehető legkényelmesebben, a templom előcsarnokában. Akadtak természetesen visszaélések is. Gyakran előfordult, hogy akik itt kereskedtek becsapták a vásárlókat. Tudtak erről Jézus kortársai is, papok és tanítók, felelős beosztású emberek is. Korholták is épp eleget a nem tiszta kezű templomi kereskedőket. JÉZUS AZONBAN NEMCSAK KORHOLJA ŐKET. Haragra gerjed, és kikerget mindenkit ‘a templom előcsarnokából. Azokat is, akik eladnak, azokat is, akik vesznek. Közben pedig ezt mondja: az én házam imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek' Nagyon kemény, amit mond es rendkívül szokatlan amit tesz. Vajon miért teszi? Fölháborítja, hogy vásárt rendeznek a templomban? Vagy a visszaélések okozzák „.az indulatát? Biztos, hogy Jézus '"‘mélyebbre lát és nagyobb bajt vesz észre ezeknél a dolgoknál. AZT ÁLLÍTJA, rablóbarlanggá tették a templomot. Mi is a rablóbarlang? Olyan hely, ami biztonságot nyújt a rablóknak. Elrejthetik benne, amit loptak s ők maguk is elbújhatnak. Meghúzódnak a barlang mélyén. Innen indulnak újabb „akciókra” s ide térnek vissza. Eszerint Jézus kortársai ilyen kétes Wrtékű menedékhelynek tartották a templomot. Mindazt megtették, ami szerintük Istennek „jár”. Működött a templom, mint-egy jól olajozott gépezet. De amint kiléptek a templomból, mindenki ott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Ügy gondolták. ők mindent megadnak Istennek, s nekik nincs szükségük arra, amit Isten ad. Hamis menedéket jelentett számukra a templom. Amolyan tablóbarlangot. Azt hitték, mindent megtettek Istennek, csak épp nem figyeltek rá. Annyira nem, hogy jöttek-mentek-Jézus mellett, s eszükbe sem jutott, kicsoda ő. Nem gondolkodtak el rajta, ki jár közöttük, ki tanítja őket, ki gyógyítja a betegeiket, ki lépte át a templomuk küszöbét. Jeruzsálembe érkezve Jézus maga mondja nagyon szomorúan, sőt nemcsak szomorúan, hanem sírva: nem ismertétek fel, hogy most látogatott meg titeket Isten. Hamis tehát az egész templomi élet, az egész istentisztelet, hiába működik olyan jól szervezetten. Jézus ezzel a szokatlan és felháborító cselekedettel föl akarja rázni őket, de ők most sem figyelnek oda. Csak azt látják, hogy valaki nem úgy viselkedett a templomban, ahogyan kell s ezért haragszanak rá. PEDIG JÉZUS MA SEM ELÉGSZIK MEG a szép, előírás szerinti istentisztelettel. Nem akarja, hogy a templom 'hamis menedék legyen számunkra. Olyan hellyé akarja tenni a mi templomunkat is, ahol közösségben vagyunk Is- tennei és egymással s ez a közösség megújítja egész életünket. Szabóné Mátrai Marianna — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Elekes László, a pestimrei leánygyülekezet felügyelője és felesége augusztus 2-án istentisztelet alkalmával adtak hálát Istennek házasságkötésük 25. évfordulóján és kérték Isten áldását további életükre. „Kegyelmed jobb az életnél...” Ebben az évben ismét tíz teológus volt diakóniai gyakorlaton az NDK-ban: Magassy Sándor és Smidélius2 Zoltán IV. éves, Fe- renezy Péter és Hanvay Mária III. éves, Csepregi Erzsébet, Magyar László, Schaden Róbert és Szeverényi János II. éves, Anda- házy Ludovika és Csonka Zsuzsanna I. éves teológus. Azonban nemcsak a mi kis társaságunk töltötte ott ezt a hónapot. Ugyanebben az időben dolgozott ott jó néhány református teológus Budapestről, illetve Debrecenből, két lengyel teológuslány, egy teológi- na a Cseh-Huszita egyházból és két szlovákiai magyar református teológus. JÜNIUS 22-ÉN UTAZTUNK ODA REPÜLŐVEL, így utunk gyors és kényelmes volt. Berlinben rögtön „szét is osztottak” bennünket, azaz mindenki megtudta, hol lesz a munkahelye. Volt, aki Potsdamba került, volt aki az Odera melletti Frankfurtba vagy Lehninbe, ismét mások Fürsten- waldéba, a Samariteranstaltenbe, az NDK egyházának ebbe a mintaintézményébe. Ketten maradtunk Berlinben Csepregi Erzsivel, de mi sem egy helyre kerültünk. Mindkettőnket a Stephanus-Stiftung egy-egy öregotthonába osztottak be: Erzsébetet Buchholzba, engem pedig Friedrichshagenbe. Legrészletesebben természetesen csak a saját munkámról tudok beszámolni. Igaz ugyan, hogy az első három hét elteltével, amikor végre újra együtt voltunk valamennyien, kapkodva és hézagosán bár, de meséltünk egymásnak valamit saját élményeinkből, AZ AZ ÖREGOTTHON, ahol én dolgoztam Friedrichshagenben, nem tartozott a legmodernebb otthonok közé, de az otthon dolgozói mindent megtettek azért, hogy a néniket maximálisan ellássák. Igazán nem panaszkodhatom árrá, hogy a munkám egysíkú lett volna. Etettem, mosdattam a beteg, magatehetetlen néniket, segítettem kiosztani a reggelit, ebédet, vacsorát, ezenkívül takarítottam, ha kellett mosogattam, az áhítatokon gitároztam és még sorolhatnám. Kezdetben féltem attól, hogy nehezen vagy egyáltalán nem fogom megérteni, amit mondanak majd nekem, hiszen nem tudok jól németül, de az otthon munkatársai végtelenül türelmesek voltak, így hamarosan minden ilyen arányú aggodalmam elszállt. Közülünk azonban, mint később megtudtam, nem mindenki dolgozott öregek között. Voltak, akik kórházba kerültek ápolónak, de voltak olyanok is, akik szellemi fogyatékos gyerekek mellett töltötték ezt a három hetet. A körülmények és a munka mennyisége sem volt mindenütt azonos, de az a tapasztalat, hogy szívesen fogadtak, segítettek »minket, — közös. Szabadnapjainkat igyekeztünk valamennyien úgy kihasználni, hogy minél többet lássunk, így azután ezeken a napokon mindenki úton volt. Néha egymással is találkoztunk, hogy el ne felejtsünk végleg magyarul. AZ UTOLSÓ HÉTEN TANULMÁNYÚTRA INDULTUNK, végre — együtt. Ekkor már velünk tartott dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója is. Ez az egyhetes tanulmányút minden-évben hozzátartozik a diakóniai gyakorlathoz. Ezúttal úticélunk a Harz-hegység, „főhadiszállásunk” pedig Neinstedt volt. Itt kaptunk szállást a hatalmas Neinstedter- Anstalten egyik épületében és innen indultunk naponta egy-egy hosszabb-rövidebb kirándulásra. Quedlinburgban megcsodáltuk a román kori dómot, végigböngésztük a Klopstockhaus szobáiban elhelyezett tárlókat, bebolyongtuk a középkori város girbegurba utcácskáit; Gernrodéban a' helybeli lelkész vezetésével megnéztük , a nagyrészt szintén román stílusban épült dómot, délután pedig egy kiadós gyalogtúra árán értünk vissza Neinstedtbe; végiül Halber- stadtban felkerült útunkra a korona: bejárhattuk a csodaszép gótikus dóm minden zegét-zugát, el- gyönyörködhettünk finom köcsip- keiben, még a dóm kincseit is megmutatták nekünk. Mindezek mellett azonban maradt idő arra is, hogy meghallgassuk a Nem- stedter-Anstalten „Haus-Va teliének (vezetőjének) előadását az intézményről, amely után elárasztottuk öt kérdéseinkkel, és hogy egy este tábortűz mellett megismerkedjünk a Brüderhaus lakóival. HOGY MI ENNEK AZ ÚTNAK A „MÉRLEGE”, amelyet bizonyára már valamennyien elkészítettünk azóta magunkban? Megvolt a lehetősége annak, hogy nyelvet tanuljunk, emberekkel ismerkedjünk, dolgozzunk, és amellett nagyon sokfelé jártunk, sok mindent láttunk és hallottunk. Jó volt. Hanvay Mária Ingrid Sjöstrcmd: Amikor sötétedni kezd Mikor sötétedni, kezd, akkor jó sétálni. Járom az utcát, belesek az ablakokon. Az emberek odabenn úgy mozognak az ablak mögött, mint. halak -az akváriumban, ha felgyújtjuk benne a lámpát. Mikor egész sötét lesz, jó beúszni a saját akváriumomba. Valaki mondja: Szervusz. Hol jártál? Én felelek: Csak úgy sétáltam. És arra gondolok, hogy most én is hal vagyok a kivilágított akváriumban, és azokra gondolok, akik belesnek, akiknek nincs fénytartályuk, ahol melegedjenek. Mind a rókákra és a nyúlakra, az otthontalan macskákra és emberekre. (Ami a szívedet nyomja: Budapest, 1978.) tldaicaiii iltdiiyugaäosi 4. Bándi István Budapestről érkezett Gyékényesre, 1953-ban. Nem fiatalon, de fiatalos lendülettel és nagy reménységgel. Azon kollégák közé tartozik, aki soha nem akart csillogni, aki szerényen, de megbízhatóan dolgozott. Elve volt, hogy a munka eredménye állítsa ki a bizonyítványt. Fiatalabb korában az „iskolaépítők”, hírében állt. Amikor Gyékényesre került, sebeket akart kötözni, s arra vigyázott, hogy semmit el ne veszítsen a meglévőből. Viharos fejlődést az egyházközség életében ne keressünk. Eminek súlyos objektív feltételeiről az előzőekben szóltunk. A 28 esztendős gyéké- nyesi szolgálata alatt azonban mégis történt egy, s más. ELŐSZÖR AMI A LELKIEKET ILLETI! Amikor idekerült, két vesztett háború minden kiábrándultsága, reménytelensége nehezedet): a falu társadalmára. A tár- ' sadalmi átalakuláshoz pedig az elemi feltételek sem voltak adva. A reménytelenségnek ilyen mélypontján szólaltatta meg Bándi István a vigasztalásnak, az eligazításnak az evangéliumát. Heroikus erőfeszítéssel. Később más problémák jelentkeztek. A falusi társadalom tradicionális vallásosságát is kikezdte a szekularizáció, bizonyos fokú lelki közömbösség, A hívek száma szolgálati ideje alatt mégiscsak 46-tal csökkent. De kimutatható, hogy ezek többsége elköltözött. Gyakorlatilag tehát apadás nincsen. A templomba járás is megfelel az országos átlagnak. Sőt a nagy ünnepeken, áldozócsütörtökön, Szentháromság- és reformáció ünnepén még a régi hagyományoknak megfelelően megtöltik a templomot. A hívek szeretnek énekelni, olvassák a Bibliát, és különösen sokan az Evangélikus Életet. Erejéhez mérten gondoskodott a gyülekezet a lelkészéről. Kezdetben terményben adta össze fizetését, később pénzre váltotta. Régi szokás szerint évente egy összegben, mint hajdan a terményeket. November 7-én van a „szedés”. Ilyenkor a gondnokok eljönnek a hivatalba, a papék ünneplőben fogadják a híveket. Délelőtt lezajlik a „papszedés”, délután már csak „potyognak”. Senkit sem kell felszólítani a kötelezettségére. Sőt, amikor szükség mutatkozik, megmozdul a gyülekezet. Egyszerűen csak hirdetik a presbitérium kérését, és önként hozzák adományaikat. Az oltárt, szószéket felújították, a templomot kívül-belül renoválták 1964- ben nagyrészt adományokból. A harangot 1976-ban villamosították, az oltárteret műanyag lambériával borították 1979-ben. Itt- ott a torony és a csatornázat javításra szorul, de ezek megvárják a következő renoválási munkát. AZ ÉLETSZÍNVONAL EMELKEDÉSÉVEL és rendeződésével a papiak is lépést tartott. 1964- ben tatarozták kívül-belül, 1979- ben bevezették a vizet, s fürdőszobát építettek. Szerényen, lassú ütemben, de kialakult egy korszerű parókia. Terveket is melengetett Bándi István. Gyülekezeti termet kívánt létrehozni. Az előkészületek meg is történtek, de a kivitelezés már az új lelkészre vár. Tudniillik Bándi István szolgálata lejárt. Közel fél évszázados papi múlttal maga mögött nyugdíjba indult. Szerette munkáját, gyülekezetét, híveit. Gyékényest különösen. Mert 1973-tól a mintegy 50 km-re lévő Barcsot is pásztorolta. Mostanára megfáradt. Gyermekes boldogság ül arcára, és csak ennyit mond: „ha újra kezdeném, ugyanígy csinálnám”. Viszont az új lelkész egy rendezett háztartású gyülekezetét, szép templomot, korszerű paplakot vehet át. Islené a dicsőség, emberé a munka. Mégis gyülekezet és’ közegyház hálával gondol három évtizedes hűséges gyéké- nyesi szolgálatára. Magyarországon, valahol Délnyugaton egy kicsiny határmenti faluból egy megfáradt evangélikus lelkész nyugdíjba ment. Történt valami? Igen, az egyház életének szakadatlan folyamatában a stafétabot fiatalabb kezekbe kerül. Reménységünk szerint hűséges kezekbe. SANDON IS JÁRTAM, ben- nebb a „szárazföldön”. Néhány hete bő hír jelent meg a faluról, csak ki. kell egészítenem. Teke Zsigmond, a sandi lelkész is idős már, de azt vallja: „amíg jártá- nyi erőm van szolgálatban maradok”, s e kijelentésével nagy segítségére van a közegyháinak. Mert kérdés, hogy fiatal lelkészt egykönnyen kap-e ez a 670 lelkes kis község, amelyben csupán 265 evangélikus él, filiájában 123. s szórványában 40—50-nél nem több. Ilyenkor látjuk, mit köszönhetünk a hűséges „öregeknek”, akik, mint pl. Teke Zsigmond, 1942-től dolgozik e parányi gyülekezetben. Amikor idekerült, Sand- nak 900 lakosa volt, az ötvenes években 960. Azóta csak apad. Kanizsa, Várpalota, de még a főváros is vonzotta a sandiakat. Napjainkban megállt ugyan az elvándorlás, de a falu népe elöregedett, s így további apadásra lehet számítani. A 18. század derekán egy Szegedi nevű báró birtokát sűrű erdőség borította itt Sand környékén. 1745-ben — a korabeli szerződés alapján —, négy család, egy Farkas és három Novak nevezetűvel kötött a báró szerződést, hogy „pusztámat minden haszna vételével nékiek engedem, szabadon irtthattyák, szánthattyák, hasz- nálhattyák ..Később mégis ro- botesai lettek a leszármazottak, a „ráták” szólnak róla. A Novakok vend-földről kerültek ide, a század végén azután teljesen elma- gyarosodtak már. Kicsiny templomukat, amely előtt százados hársfa ontja tavasszal hódító illatát, és amely nagyobb, mint az Isten háza, 1806- ban építették saját kezűleg. A téglákat is maguk vetették, monogramjukat beleütötték. Éppen most lettek készen a tatarozással Űj ablakot, alumínium Vázas ajtót csináltattak, s műanyag lambériával fedték a nedvesedő falakat, a harangot villamosították. Mindez 286 ezer forintba került a társadalmi munkával együtt. Kanizsától 16 km-re vagyunk, mégis kissé az „Óperenciás tengeren túl”. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a fejlődésben kissé lemaradt a falu. Igaz, eltűntek a zsupfedelek, de a község 200 háza közül csak mintegy 45 új. a többi felújított. A volt major báját nem rombolja az udvarokon álló autók sora. Takács Béla presbiter kerékpárral érkezik munkájából, leáll, s mi Teke Zsigmond lelkésszel hallgatjuk ízes beszédét háborús élményeiről. A paplakot 1967-ben építették át a régi fundamentum felhasználásával. Tervek szerint a vizet jövőre kötik be. Sandon az egyetlen értelmiség a lutheránus lelkész. Az iskolákat megszüntették, a kb. 30 gyermek a 3 km-re levő Miháldra jár isk'olába. Teke Zsigmond szolgálati körzete 10—12 km. Pat filia. Miháld, Zalaszent- jakab, Bánom-Virághegy pedig szórvány. Parányi község Sand, Zala megye nyugati csücskében, valahol Délnyugat-Magyarországon. Idős, a. téli gyaloglástól, kerékpározástól, motorozástól, hideg templomtól isiász kínozta lelki- pásztora minden gondolata a gyülekezet. Ha megszólal a harang, a parányi templomba áhítatos lelkek gyülekeznek igét hallgatni, szentségekkel élni. Teke Zsigmond nemzedéke örökké optimista. E nemzedék pontosan tudja, hogy az egyház sorsa és története Isten kezében van. A 265 evangélikus, a hajdani Novakok. Zako- csok, Antalicsok, Krégárok. az el- magyarosodott vendek utódai ragaszkodásának nem lehet ellenállni. Ezért jelentette ki Teke Zsigmond. „amíg jártányi erőm van. maradok, s végzem a szolgálatot”. (Vége) Rcdey Pál