Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-23 / 34. szám
4) öKumené 4^ öKumené ^ öKumené <4^ Különbségeinkben is közös Szekuláris ökumenizmus AZ EMBERISÉG ÍROTT TÖRTÉNELME ARRÓL TANÚSKODIK, hogy különböző korokban, a Föld különböző helyein kultúrák alakultak ki, .virágoztak, hanyatlottak, ismét erőre kaptak, vagy végleg elenyésztek. Az úgynevezett történelem előtti korok — amelyekről írott emlékek nincsenek — hasonló örökséget hagytak ránk. Ásatások, barlang- rajzok, kövületek, ősi énekek, sokezer éves szájhagyományok utalnak arra, hogy a különböző .kontinenseken élő emberek évezredekkel ezelőtt egymástól függetlenül is képesek voltak fejlődni, élni. Az az érzésem, hogy az ő számukra ez kényszerű adottság volt. Az elmúlt évezredekben, sőt századokban nem volt lehetőség arra, hogy az akkor élő ösz- szes ember, tehát az egész emberiség együtt gondoskodjék, tervezzen, alkosson, éljen. Az akkori népcsoportok, kultúrák egymástól szinte izoláltan birtokolták a Föld egy-egy darabját. Nem volt lehetőségük együtt gondolkodásra. fejlődésre, az egész földgolyón élő egyetemes emberiség tudatos integrálására. Egészen az újkorig külön-külön fejlődött Európa. Ázsia, Afrika és Amerika kontinensének népessége. sőt ezeken belül is izolált közösségek alakultak ki. Sajnálatos, hogy amikor a közlekedés. a tudományos ismeretek fejlődése lehetővé tette ezek találkozását, szinte mindig katasztrofális konfliktusok voltak e találkozások eredményei. A különböző népek, kultúrák, kontinensek érintkezése konfrontáció és nem integráció jegyében történt. Bizonysága ennek Afrika, Dél- Amerika, mint máig is szenvedő áldozatai a szétdarabolt emberiség csoportjai agresszív találkozásának. A technika, az informácy) hálózat, az összemberiség energiagondjai, az egész földkerekséget átfogó veszélyek, minden öröm és probléma együvé • tömörítették a föld minden lakóját. Már nem lehet külön-külön fejlődni, boldogulni, a lakott Föld népességéből kiszakadva építgetni a saját külön nemzeti, vagy kontinentális jövendőt. Csak minden emberrel együtt van jövőnk. Ez azt is jelenti, hogy minden emberért gondolkodó, tervező, munkálkodó és politizáló tevékenység biztosítja a jövőt. Az emberekkel együtt élni azt jelenti, hogy az emberekért élni. Különben egyéni és tömegkatasztrófákat zúdítunk magunkra. ÉN ÜGY ÉRTEM A SZEKULÁRIS ÖKUMENIZMUST, hogy a teljes lakott föld, az egész emberiség minden gondját és örömét, kiáltó hiányosságait és a megoldásukhoz szükséges anyagi, erkölcsi erőfeszítést vállalnunk kell. Mivel emberek vagyunk. Évezredeken át kényszerűen izoláltan éltek egymástól a különböző emberi közösségek, áthidalhatatlan nyelvi határok, vízi és szárazföldi akadályok miatt. Ezek a határok századunkban eltűnőben vannak, de eltűnésük is sok gondot okoz. Idegennyelvű embertársunkkal sok esetben tökéletesen el tudunk beszélgetni nyelvtudásunk alapján, de mégsem értjük gondolatát. Huszonnégy óra alatt átjutunk egy másik kontinensre, de ugyanott ugyanannyi idő alatt elpusztulhatunk, ha nem ismerjük azt a világot, ahova érkezünk. Egyszóval a ma élő emberiség négy- milliárd tagját nem jellemzi az egység. Biológiai adottságaink, tudományos felfedezéseink, pszichológiai felismeréseink, az emberiséget foglalkoztató közös gondok még nem vezették az emberiséget annak meglátására, hogy egymásra utalt hatalmas közösség vagyunk. Még mindig a történelem során kialakult különbségek dominálnak, nem pedig a mindenek hátterében felvillant nagy felismerés, hogy emberek vagyunk. A szekuláris ökumené eszméje ebből a felismerésből táplálkozik és erősödik: emberek vagyunk. A Biblia úgy fogalmazza meg a szekuláris — minden embert közösségbe foglaló — ökumené nagy eszméjét: az emberiség egy vérből teremtetett. Ember és ember között nincsen különbség. Műveltsége, erkölcsi és anyagi szintje, más, de mint ember, mindenki egyforma teremtménye Istennek. Ez az egység nem majd valamikor elérendő, megfogalmazandó és kialakítandó közösség. Ezt az egységet nem elérni, hanem helyreállítani kell. Isten teremtési rendje alapvetően egynek alkotta az emberiséget. Mai feladatunk az, hogy ezt az egységet minden lehető eszközzel — technikai, tudományos, kulturális eredmények felhasználásával — tudatosítsuk és rendeltetésének megfelelő eleven organizmussá tegyük. A KERESZTYÉN EGYHÁZAK EGYMÁS KÖZÖTTI PÁRBESZÉDE nagy lendületet vett századunk második felében, Ebben a folyamatban voltak krízisek, megtorpanások és nagy előrelépések. Megfigyelhető, hogy a különböző egyházak egymáshoz közeledése akkor jutott jelentős eredményekhez, amikor a sajátos tanításbeli, szervezeti megértés mellett zászlajára tűzte az egész emberiség közös szolgálatát. Terhelte és ma is nyomasztja az egyházak egymással kapcsolatos közeledését, ökumenikus szolgálatát, amikor az egyházi törekvéseket kivonták, vagy egyenesen szembeállították az egész emberiség egységének munkájából. Az egyházak ökumenikus egységtörekvése nem irányulhat más emberi közösségek ellen. Evangélikus szószékeken, ökumenikus fórumokon, keresztyén testvéri közösségekben a szekuláris ökumenizmus szolgálata nélkül nem segítjük, hanem nehezítjük az emberiség gondjainak megoldását. Baranyai Tamás F odor András: A C SALÁD Későn születtem, mikor már nem is vártak. Goromba február fagyán kivirult kedvvel jött el értem, hogy meglásson, apám. % Aztán, hogy hazavittek, a ház, a kert. az udvar szemérmes, új örömmel lett tele. Bátyáimat magáztam. Nénéimnek is lettem gyereke. Apám után a sógor gyámolított. Döröghetett szigora, mint az ég, ruháit mindig rámszabatta, villámokkal se tudta eltakarni gyöngéd szívét. S anyám még most is bárhova siet. mint kincset párnán, hozza az úton, szétosztogatja lelkes mosolyát. Megszólít minden ismerőst: — Na angyalom! — É„ meg nyomukban járva, otthont keresve mindenütt nem ismerek határt a szeretetben. Vagyok, akár a lélegző kebel: kifogyhatatlan, telhetetlen. (Megjelent a költő KELT ÚJRA JEL című kötetében — 1979-ben.) Helsinki szellemében Mi vntUík ílr. Piiloüiy Sándor sírkövét A Szabadegyházak Tanácsa Elnöksége augusztus 5-én délelőtt avatta fel dr. Palotay Sándor, néhai SZÉT elnök sírkövét a Farkasréti temetőben. A kegyelete« eseményen többek között jelen voltak az elhunyt közvetlen hozzátartozói, egykori munkatársai, a SZÉT tagegyházainak és a testvéregyházaknak a képviselői, valamint az Állami Egyházügyi Hivataltól dr. Bai László főosztály- vezető és dr. Nagy Ferenc főelőadó. Az avató szertartáson Szakács József a SZÉT elnöke, Laczkov- szki János alelnök, Viczián János főtitkár szolgált igével és imádsággal. A két éve elhunyt elnök új sírköve felett az emlékbeszédet dr. Nagy József főmunkatárs mondotta el. Dr. Palotay Sándor két évtizedes egyházpolitikai ténykedését méltatva többek között ezeket mondotta: „A megvalósult programok hálával és kegyelettel emlékeztetnek a kezdeményezőre. A félben maradt tervek folytatása és kiteljesítése, a jövő munkálása azonban a mi feladatunk”. Az avatást követően a hozzátartozók és a tisztelők elhelyezték a síremléken a kegyelet virágait és koszorúit. PÜSPÖK, AKI NEM TUDJA, HÁNY ÉVES Nemrég iktatták be James Kau- lumát, Namíbia első afrikai származású anglikán püspökét. Elődjét. az angol Colin Wintert a délafrikai kormány kilenc évvel ezelőtt kiutasította. Kauluma püspök maga is hangsúlyozza, hogy az anyakönyvezés hiánya miatt nem tudja pontosan hány éves. (Korábbi becslés alapján 49-nek tekintik.) 16 fivére ás 8 nővére van egy apától, aki többnejű. Kauluma gyermekkorában tehénpásztor volt, majd az angolai határ közelében levő odibü missziói iskolába járt. Az iskola két hónapja bombamerénylet következtében összeomlott. 1951-ben keresztelkedett meg, utána többek között egy gyémántbányában volt felügyelő. 1958— 59-ben Pretoriában egy missziói főiskolán teológiát tanult, utána ismét Namíbiában, egy munkás- szálláson dolgozott. Ezután kapcsolódott be igazán az egyházi életbe. Egyházkerülete egy év múlva Kenyába az Üdvhadsereghez küldte. 1965-ben az Egyesült Államokba ment, ahol laikus ige- hirdetőként tevékenykedett, majd egyetemi tanulmányokat folytatott. Colin Winter püspök 1975- ben avatta lelkésszé. Két év múlva segédpüspök lett, és mindmáig a Namíbiái Egyházak Tanácsának elnöke. Legfontosabb feladatának a namíbiaiak megbékélésének elősegítését tekinti. Cikksorozat előzte meg lapunkban • a finnországi Iisalmiban tartott finn—észt—magyar lelkészkonferenciát. A sorozat csaknem hatvan esztendős múltra visszatekintő kapcsolatokat vázolt fel az Olvasóknak. A felejthetetlen konferencia óta új sorozat foglalkozik a friss élményekkel, a jövő távlatóit munkáló tervekkel. Néhány héttel a nagy esemény után, amikor az emlékek úgy-ahogy a helyükre kerültek, a gondolatok megülepedtek és a baráti kézfogások, mosolyok személyes varázsa halványulni kezd, rá merem szánni magam, hogy összegezni kezdjek. Egyike voltam annak a boldog huszonhat lelkésznek, aki Magyarországról részt vett a konferencián. Nem először tisztázódnak bennem olyan gondolatok Finnországgal kapcsolatban, amiket vallomásként, felismerésgyanánt vetek papírra. MINDEN MAGYAR, AKI FINNORSZÁGBAN JÁRT. nosztalgiával emlékszik vissza rá. Ugyancsak nosztalgia teszi egyre szebbé a nálunk járt egykori ösztöndíjasok velünk kapcsolatba került finn egyházi emberek emlékeit. Ez a konferencia mégsem a divatos „nosztalgia-hullám” egyházi fesztiválja volt! Nem tagadjuk a barátság, szeretet, a lutheránus együvétartozás hatvan esztendeje gyarapodó kincseit. Becsüljük, őrizzük, mint igazi értéket. Mégsem a múltba feledkeztünk — jelenről, jövőről, tudomást sem véve —. hanem ezután következő feladatainkat tekintettük át, amikhez alapot ad de nem elvon azoktól a múlt sok kincse. SZERETET ÉS FELELŐSSÉG HATOTTA ÁT A KONFERENCIÁT. A részvevők egyöntetű véleménye szerint nagyon magas teológiai szint találkozott közvetlen, őszinte szeretettel. Tudós testvérként vitatkozott a tudóssal, vélemény véleménnyel a jószándék mezején csapott össze. Egymás jobb megismerése, megértése és megbecsülése ilyen módon válhatott közkinccsé. ILYEN VOLT A LÉGKÖR IISALMIBAN. Azt hiszem, o konferencia összehívása, munkája és jövőre vonatkozó tervei az Európai Bizottsági és Együttműködési Konferencia Helsinki Záróokmánya szellemével teljes összhangban vannak. Ekkora küldöttségek különböző társadalmi rendszerű országokból, egyházi, teológiai témájú konferencián vaké részvétele önmagáért beszél. Napjainkban tendenciózusan rombolják a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatát az „erőpolitika” megszállottái. Az Iisalmiban megtartott finn— észt— magyar lelkészkonferenciát Helsinki szelleme fogta össze az együttműködés és megértés jegyében. Nem sok említés esett a Helsinki Záróokmányról, nem is ez volt a konferencia feladata. Mégis mindenki tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a résztvevő hivatalos delegációk csak úgy gyülekezhettek össze Finnországból, Észtországból, Magyarországról. hogy országaik kormánya a bizalom, a biztonság és az együttműködés alapján tekinti a Záróokmányt és annak szellemében lehetőséget biztosít a társadalmi rendszerek és egyházi közösségek találkozásának. HELSINKI SZELLEME, annak konstruktív elvi alapja biztosította, hogy az őszinte bizalom jegyében jöjjünk össze és tárgyaljunk dolgainkról. Teológiai témák, egyházi kérdések voltak napirenden. Nem tettünk egyebet, mint ezekkel kapcsolatban őszintén kifejtettük a saját nézetünket és hasonló őszinte nyitottsággal meghallgattuk a többi résztvevő véleményét. Tanultunk egymástól, felelősséget vállaltunk közös jövönkért és ki-ki a maga helyén, s ha alkalom adódik együtt is szolgáljuk a világ békéjét és biztonságát. Hogyan? Azzal, hogy nem engedjük megzavarni a kialakult jó kapcsolatokat elidegenítő politikai célok által. Ügy, hogy akiknek baráti kezét egyszer tiszta szívvel megszorítottuk, arra többé kezet nem emelünk, akivel egyszer elbeszélgetünk, annak a szavait félre nem magyarázzuk. IISALMIBAN a teológiai tudomány és az evangélikus egyház különböző képviselői voltak együtt. Ha a különböző társadalmi rendszerű országok más világnézetű. más tudományágat képviselő, más társadalmi réteg Revében szóló küldöttei a maguk területén, a maguk dolgában, saját témáikkal hasonló légkörben tudnak konferenciázni. nagy szolgálatot tesznek Európáért és a világért. TÜL A HATVANÉVES KAPCSOLATOK GAZDAG KÖZÖS KINCSEIN, túl a nyelvrokonság összetartó erején Helsinki szelleme tette eredményessé, jövőbe mutatóvá, további együttműködésünk fontos bázisává az iisalmi konferenciát. P». T. Ne félj! Móni szomorúan járkált az üres lakásban szobáról szobára. A kopár falakon a képek helyét világos foltok jelezték, a bútorokat is elszállították már. Az előszobában katonás rendben sorakoztak a becsomagolt, lezárt bőröndök. Minden kész volt az indulásra. Szülei már a ház előtt várták az autót. Móni egyszerűen nem tudott belenyugodni abba, hogy mindentől el kell búcsúznia, ami eddig az életet jelentette számára. Édesapját, aki mérnök volt, vállalata egy másik városba helyezte. Ősztől már ő is az új iskolába fog járni. Szíve mindig összeszorult, amilcor a pajtásokra, barátokra gondolt, akikkel annyj kedves közös emléke volt. Mindenkit ismert a házban, barátja volt a boltos és az újságárus a sarkon. Szerette a játszótér fáit, és ismerősök voltak a padok is, a hinta meg a szökőkút. Most mindent és mindenkit itt kell hagyni. Nehezen barátkozó, zárkózott gyerek volt Móni, minden újtól, ismeretlentől félt. Mi lesz vele az idegenben? Amint még utoljára a gyerekszobába benézett, egy könyvecskét, pillantott meg a sarokban: valahogy kimaradt a csomagokból. Odament, fölemelte és belelapozott: Bibliai történetek, ebből olvastak a gyermekbibliakörön. Ábrahám története! — lapozott az elejére. Mennyire szerette, milyen izgalmas volt, hogy öreg korában útrakelt és elindult az idegenbe! Érdekes — ötlött eszébe hirtelen — most mi is hasonlítunk Ábrahámhoz: itt hagyunk egy csomó kedves ismerőst, barátot, sok mindent, amit szeretünk és elindulunk az ismeretlen városba! Biztos Ábrahámnak is nehéz volt! De neki Isten azt mondta „Ne félj” hitt Isten szavában és bátran indult — így mondta a tisztelendő bácsi. Móni letörölte a kis könyvet, betette a táskájába, és végre rászánta magát az indulásra. Megértette, hogy ez a régi ígéret neki is szól, Isten velük lesz, nekik sem kell félniük! Megáldja őket az új otthonukban is. Keveháziné Czégcnyi Klára EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM Budapest V., Deák tér 4. Állandó kiállítás: Evangélikusság a magyar kultúrában Időszaki kiállítás: Liturgikus művészet — keresztelési tárgyak Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig
