Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-02 / 31. szám

Az aktív békeharcosoknak fel kell venni a küzdelmet Pimen, Moszkva és egész Oroszország Pátriárkája nyilatkozata Solia el nem felejílieío Azt tartja a közgondolkodás — s igazolja a tapasztalat —, hogy az idő megszépíti a múltat. Működik bennünk valami megfoghatat­lan, műszerekkel ki nem mutatható, be nem mérhető mechanizmus, mely megrostálja, szelektálja élményeinket, életünk eseményeit, s az emlékezetünkben valahogy legömbölyíti, a valóságnál szebb gyöngy- gyé csiszolja azokat. Jó ez? Én azt hiszem: igen. Ezt az adottságun­kat Isten ajándékának tartom, amely szebbé, elviselhetőbbé teszi az életünket. Sokan talán ennek köszönhetik életüket: hogy még van életkedvük, reménységük a jelenbe és jövőbe vetett hitük, s hogy még nem hagyták abba ezt a „nagy kalandot’’, amelyet életnek ne­vezünk ... ÁM VANNAK DOLGOK ÉS ESEMÉNYEK a magánéletünkben épp úgy, mint a történelemben, amelyeket nem szabad hagyni, hogy lesüllyedjenek a magunk vagy mások tudatalattijába, s ott elteme- tödjenek. Olyan események, melyek túlnőnek önmagukon, melyek nem tartoznak az „egyszer véletlenül rrieglörtént” kategóriába, s az újraéledés, a megismétlődés veszélyével fenyegetnek. Igen, vannak olyan események, melyeket nem szépít, nem szépíthet meg a múlt. az idő, sőt éppen felerősíti démonná növeszti azokat. E hónap ele­jén egy ilyen eseményre kell, hogy emlékezzünk. 1945. augusztus 6. a történelemkönyvekből és az emberiség tuda­tából kitörölhetetlen dátum. Mindnyájan tudjuk, emlékezünk rá vagy átélve ez időt, vagy tényszámokat, utóhatásokat ismerve, hogy mi történt ekkor. Először vetette be az ember az ember ellen fegy- veiként az atombombát. A Hirosimára hulló bomba pillanatok alatt elpusztított tízezreket, s utóhatásában azóta is pusztít: gyerme­kek, s ki tudja még hány generáció lesz áldozatává az ott, akkor felemelkedő atomfelhőnek .. . EGYSZERI ESEMÉNY? ROSSZ EMLÉK? Jobb nem gondolni rá? Nem kell folyton emlegetni? — Lehet így is gondolni rá. Azt hiszem azonban hogy többről van szó, s mindenki, aki csak egy kicsit is ismeri a jelenlegi nemzetközi helyzetet, csak kicsit is felelősnek érzi magát a teremtett világ, a jövő, a gyerrnekeink világa iránt, az ugyanezt vallja. Mert ama hirosimai atombomba felhője nem osz­lott szét, hanem megnövekedett, s ma már az egész világra rávetíti árnyékát. Nemcsak egy-egy földrészt, kontinenst fenyeget, hanem mindnyájunkat. A mai fegyvereket ismerve az mondható: mosolyog­ni való játékszer volt az az első „kicsi” bomba, ami a japán nagy­városra hullott. Annak a többszörösével rendelkeznek különböző államok mind hatásfokban, mind mennyiségben. S ott az újabb, iszonyatos találmány: a neutronbomba is. Mi lesz ebből? — Ha nem vigyázunk, ha „nem vetjük tekintetünket arra,'mi érdemes”, akkor „egy napon hamurakást markol üszkös tenyerünk a Notre Dame helyén (s egy tréfás furdalom az Ermitage kormával tölti fel kifolyt szemüregünket”. Ha nem vigyázunk, igen, megismétlődhet, újra­éledhet 1945. augusztus 6., ám a hír nem úgy fog hangzani, hogy elpusztult Hirosima, hanem így: elpusztult az emberiség — ha egyáltalán lesz még, aki e hírt meghallhatja ... EMBER FIGYELJ.' EMBER VIGYÁZZ! Ne légy közömbös, ne dugd a fejedet a hétköznapjaid apró gondjai közé, legyintve az új­ságok szalagcímeire, melyek a fegyverkezési versenyről, a neutron- bombák Európába telepítéséről, a terrorhullámról, a világ forron­gásáról adnak hírt. Rólad, rólunk, gyermekeinkről, unokáinkról van szó! Arról a természeti és embervilágról, melyet úgy szeretett Isten, hogy az ö egyszülött Fiát adta érte, hogy el ne vesszen. Ha van kor, melyben ennek az igének a teljes súlya átélhető, átérezhető, akkor a mi korunk mindenképpen az. Annak a súlyát, hogy mit jelent ennek a szerető, s így szerető Istennek gyermekeként felelősen élni. Tudom: lehet azt mondani, hogy ez a politikusok, a magas pozí­cióban levők dolga, hogy kirobban-e egy harmadik világégés, az nem rajtunk múlik. Azt hiszem azonban, hogy mégis tehetünk, s nem is keveset mi is, egyszerű, alig észrevett emberek. Mi az? Nem csak a demostrációkra gondolok, hanem arra, hogy Isten szeretetet, erejét, békéjét sugározzuk a magunk helyén, a magunk környezeté­be: családban, munkahelyen, baráti körben egyaránt. Próbálunk olyan új generációt formálni gyermekeinkből, unokáinkból, kik bé­két, szeretetet, megértést kaptak és adnak tovább majd, s nem a fegyverek logikájával gondolkodnak. Hogy bennük és bennünk meg­jelenjen egy új embertípus, amit mi így mondunk: Isten gyermeke. AZ IDŐ SOK MINDENT MEGSZÉPÍT. 1945. augusztus 6. azon­ban egyre sötétedik, s vele együtt a jelen és a jövő. Ebben a bo­rúban azonban egyre ragyogóbban, sürgetőbben világít az apostoli intés személyreszólóan nekünk szólva: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését.” Ifj. Foltin Brúnó Az idegen Még nem gyógyultak be a má­sodik világháború okozta sebek. A fasiszta Németország békesze­rető hazánk elleni támadásának 40. évfordulója újult erővel felele­venítette a szovjet emberek szívé­ben a hálaérzetet a kegyetlen har­cok mezején elesett honfitársaink sokasága, mindazon számtalan testvériünk Iránt, akik szent élete árán nyerte vissza hazánk és az egész emberiség szabadságát és függetlenségét. NAPJAINKBAN újból sűrűsöd­nek a sötét, halált hozó fellegek. Ez annak a következménye, hogy a világ tökéletesített tömegpusztító fegyverekkel telítődött, hogy bű­nös propagandát folytatnak a nukleáris fegyverek háborús al­kalmazásának állítólagos megen- gedhetőségéről, hogy álnok módon fokozzák a politikai feszültséget és mindezt a „szovjet háborús fe- nyegetés”-ről szóló erkölcstelen állítással ösztökélik. Mindez ha­lálos veszedelmet jelent az egész élet számára a Földön, amellyel szemben, amíg nem késő, az ak­tív békeharcosoknak fel kell ven­ni a küzdelmet és azt győzelemre kell vinn-' A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának felhívása a Vi­lág Parlamentjeihez és Népeihez erre a harcra hív fel. Ez a doku­mentum, amelyet az igaz ember­szeretet hat át, rámutat arra, hogy napjainkban nagy a háborús ve­szély. Ismételten hirdeti hatal­mas hazánk megingathatatlan külpolitikai elvét: a béke bizto­sítását. Mivel, ahogy a felhívás joggal állítja, az idő nem vár! Az Orosz Ortodox Egyház püs­pöki kara, klérusa, szerzetesei és hívei mély hazafiságtól indíttat­va, az élet szentsége határtalan értékén,r és az emberi nem egy­sége rendkívüli jelentőségének tudatában — teljes mértékben tá­mogatják a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa felhívását és szilár­dan reménykednek, hogy a világ összes országainak Darlamenti képviselői helyesen fogadják e dokumentum mély humanitású tartalmát és minden tőlük telhe­tőt megtesznek, hogy a világ né­pei ne kerüljenek be a nukleáris katasztrófa mindent -elpusztító tüzébe. MI TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTÜNK Leonyid Iljics Brezsnyev felhívásával, amely arról szól, hogy az emberek élet­hez való joga biztosításának kér­désében senki sem lehet kívül­álló és közömbös: mindenkit egy­aránt érint. Kijelenthetjük, hogy ez legközvetlenebbül érinti az egyházakat és a vallásfelekezete­ket, amelyek már küldetésüknél fogva nem maradhatnak távol a békéért folyó harctól. Értelmezé­sünk szerint a béke egyenlő a há­ború nélküli világgal. De úgy is értelmezzük, mint a jó összessé­gét minden egyes ember számára, mint az igazság ügyét (Ézs-aiás 32, 17). Az ilyen világ a természettel összhangban élő ember lelki ál­lapotának a következménye, aki tevékenyen jól cselekszik, tiszte­lettel van a többi ember és nép iránt. Az ilyen világ nem a fegy­verek erejére, hanem a kölcsönös bizalomra épül. Innen erednek az egyházak sajátos feladatai a béke ügye szolgáiatábán: megfeddni a vétkezőket (1 Tim, 5.20) és fokoz­ni a szeretetet az emberekben (1 Kor, 13, 1—3, 13). Istentiszteletek a Dunakanyarban Budakalász-Lenfonó {református templom): a hó első ás harmadik va­sárnapin de. tél 8. Dunaboüdánv fPetőf! út 3.): a hó harmadik vasár­napién du. 3. Esztergom (Zalka Máté u 82.): minden vasárnap de. 10. Leányfalu (református szeretetotthon): a hó első vasárnapián du. 5. Nagyma­ros (református templom): a hó har­madik vasárnapién du. 3. Pornál (re­formátus jeikészi hivatal): minden vasárnap de. 9. Szentendre (Bükkös part 2.): minden vasárnap de. 11, Vác .Széchenyi u. 22.): minden vasárnap de. fél 10. Verőcemaros (református templom): minden páros hónao har­madik vasárnaoíán du. 4. Visegrád (református templom): a hó harma­dik vasárnapján du. 4. Mi mélységesen elégedettek va­gyunk azzal a ténnyel, hogy a vi­lág több országában az egyháza­kat és a vallásfelekezeteket szé­leskörűen bevonják ebbe a ne­mes mozgalomba. Üdvözöljük a vallási körök egymást kiegészítő és együtt nagy erőt jelentő béke­harcos kezdeményezéseinek soka­ságát. amely hitünk szerint min­den jóakaratú ember hasonló erő­feszítéseivel együttesen képes lesz leküzdhetetlen akadályt emelni a militarizmus pusztító diadala, a világuralomra áhítozók bűnös esztelensége útjába. MI HISZÜNK A JÓAKARATŰ EMBEREK SIKERÉBEN ez ál­dott tevékenység terén, amelyet lelki erejükkel,' szüntelen alkotó, egyre gyarapodó erőfeszítéseikkel érnek majd el. E siker érdekében mindnyájunknak reálisan látni kell minden bonyolultságban az egész emberiséget fenyegető ve­szélyt, valamint optimista módon tudatában kell lennie azoknak az Bakonyszombathely a Bakony hegység északkeleti csücskénél fekszik. Itt tartotta a Fejér—Ko­máromi Egyházmegye diakóniai csendesnapját. A szép számmal összegyűlt testvérek lelkesen hall­gatták a mozgósitó, szeretetszol­gálatra buzdító előadásokat. A té­ma örökké időszerű — nemcsak most a fogyatékosok évében — hiszen a családban, a gyülekezet-, ben, a munkahelyen, a társada­lomban mindig akad erőtelenebb, idősebb felebarát, aki éppen a mi segítségünkre szomjazik. A megnyitó áhítatot Varga György helyi lelkész tartotta. Azt a felismerést tudatosította, hogy mindnyájan betegek vagyunk. Utalt a szem, fül, kéz, láb és szív­bűneire. Ezért a gyógyulást hozó Jézus Krisztusra van szüksé­günk, akitől új szívet kérhetünk, hogy szolgálhassunk. . A főistentisztelet Csizmazia Sándor nyíregyházi lelkész, az Élim szeretetintézmény igazgató­ja tartotta „Mit akarsz, hogy cse­lekedjem veled” — címmel. Az ir­galmas gondoskodó szeretet fo­lyamatos gyakorlására lelkesített. Délutáni előadásában „Mit tesz egyházunk a fogyatékosokért” címen ismertette a nyíregyházi szeretetintézmény hétköznapi éle­tét, otthont teremtő szándékát. Miként próbálják a vasárnap dél­utánokat családiassá tenni a test­ben és lélekben sérült gyermekek számára. Dr. Holtai Margit főorvosnő „Fogyatékosok a világban és ha­zánkban” címen körvonalazta a sérült gyermek lelkivilágát. Csak megértéssel közelíthetjük meg a gondját és enyhíthetjük szenve­déseit. A testi fogyatékosságnál súlyosabb a lelki sérülés. Roncs testben is lakozhat ép lélek. Zászkalitzky Péter bakonycser- nyei lelkész „Amit mi tehetünk a fogyatékosokért” a gyülekezetben utaknak és eszközöknek, amelyek segítségével ez a veszély leküzd­hető. A gondolatot folytatva úgy vélem, hogy időszerű lenne ösz- szehívni' a világvallások vezetői és kimagasló képviselői világ- konferenciáját, amelyet az élet­nek az atomhaláltól való meg­mentésének szentelnénk. A magunk részéről örömmel látnánk vendégül a fenti fóru­mot. Ismételten kijelenthetjük, hogy csak mindegyikünk — aki tudatosan a jóakaratú emberek nagy testvériségéhez tartozik —, megfeszített célirányos békeszol­gálata képes közelebb hozni azt a hőn óhajtott időt, amikor a pró­féta szavai szerint a népek „Kardjaikból kapákat kovácsol­nak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul” (Ézsáiás 2,4). Pimen Moszkva és egész Oroszország Pátriárkája leimen hirdette az igét. Jézus nem a betegről beszélt — mi a beteg­ség oka, ki az oka — hanem a be­teggel törődött és rajta' segített. Közben arra a célra mutatott: hogy „nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai”. Ez az alá­zat és ez a hit vezethet a beteg­hez minket is. Dr. Nagy István esperes a befe­jező áhítatban a lehetőségre báto­rított, melyet Jézus Krisztus a be­tegekkel való törődésben ad szá­munkra. Vele tessszük, amit a be­teggel teszünk. De intett is: kö­zömbösség, nemtörődömség Ítéle­tünket jelenti. „Amennyiben meg- cselekedtétek eggyel, velem cse- lekedtétek meg.” Az istentiszteletet és előadáso­kat a gyülekezet tagjai műsorral gazdagították. Verseket mondtak: Bódai Jánosné, Bocska Pálné, Var­ga Györgyné. Duót énekelt Mo­csári Lászlóné a fiával. Szólót énekeltek: Dékai Jánosné, Nagy Lajosné, Varga Györgyné. A gyü­lekezet énekkara három énekkel szolgált. Varga Györgyné ZENÉS ÁHÍTAT lesz augusztus 9-én, vasárnap délután fél 6 órakor a bakony- csernyei templomban. Műsoron az 1977-ben megjelent Karéne- keskönyv művei. Közreműködik a gyülekezet énekkara és ka­marazenekar, Mezőfi Tibor (ének), Nyirő Gábor (orgona). Vezényel: Nagy Dániel fi szülők csodálkozva néztek össze, amikor Jancsi a szokottnál jóval korábabn érkezett haza a játszótérről. Sokszor csak sötéte­déskor lehetett őt hazacsalogatni, hiszen a téren a barátokkal olyan hirtelen elröpiilt az idő nem fogy­tak ki' az érdekesnél érdekesebb játékokból! Most kipirulton és feldúltan rontott be. „Képzeljé­tek, egy idegen fiú jött ma a tér­re, hintázni akart, velünk akart játszani. Mi elkergettük! Olyan furcsán beszél, és olyan nevetsé- ségesen van öltözve! Nem kell közénk idegen!” Édesapja a személyleírásból azonnal felismerte az „idegent”! A lakótelep közelében — amerre minden nap elhaladt munkába menet — egy családi házba új la­kók költöztek. Az idős házaspár — akik már nagyon nehezen tud­ták ellátni magukat —, befogad­ta vidéken élő egyik öccsét és an­nak családját. A szülők már elhe­lyezkedtek a közeli üzemben, s megpróbáltak beilleszkedni a szá­mukra szokatlan környezetbe. A kisfiú azonban sehogy sem találta fel magát Idegenül lődörgötl a za­jos utcákon, bámészkodott a kira­katok előtt, tekintete riadt és té­tova volt. Most hát megpróbált közeledni a gyerekekhez, de azok durván elzavarták! Az apa vacsora közben elmon­dott mindent Jancsinak, amit a kis idegenről tudott. Beszélt a kis dunántúli faluról, ahonnét jöttek, ahol bizonyára sok-sok barátja, játszótársa volt. Beszélt arról — maga is falun nőtt fel — hogy a falusi gyerek „játszótere" a virá­gos rét, a domboldal, az ezer ka­landot rejtő erdő, a patak, a ná­das, a baromfiudvar a kiscsirkék­kel, a gyümölcsös, ahol fáról lehet szedni a cseresznyét. Jancsi egy­re nagyobb érdeklődéssel figyelte apja szavait. Este sokáig nem tudott elalud­ni. Mi mindent kellett szegénynek otthagynia! — sóhajtott Jel, és már egyáltalán nem volt büszke délutáni lettére! — Reggel, mint­ha csak az esti beszélgetést foly­tatta volna, ezt mondta apjának: „ha gondolod, megpróbálhatunk valamit kezdeni ezzel az új fiúval. Úgyis elég sokan mentek el közü­lünk nyaralni, tegnap is egészen unalmas volt! Aztán, hátha tud valami érdekes játékot, amit mi nem ismerjink!" Keveháziné Czégényi Klára Tóth Bálint: Dies irae, dies illa Lészen a föld akkor oly pusztasággá, hogy nem lesz miből enni adnia egy verébfiókának sem, bárhogy kívánná. De madár sem lesz, sem emberfia, s mint korommal írt barlangrajzokon, ez adatik az Űrnek látnia: Fekete árnyak földön és falon, egy lány árnyéka, egy virágé, egy gitáré — akár egy pompéji lakodalom! Tigris árnya s szájában .a bikáé, . ám megtöretnek sziklák és falak, jel nem marad és nem lészen parádé. Az égből angyal kürtje nem riad, nem áll kétfelől kit öltek s ki ölt, csak ő lobog fenn, a gyászlángú nap. Por, hamu hull. Nem lesz tenyérnyi zöld. S boldogtalan száll, megölt fiainak keserű vén tömegsírja, a föld, (Megjelent a költő TÜL A VESZTETT KERT FÁIN című kötetében 1980-ban) . Diakóniai csendesnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom