Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-21 / 25. szám

f GYERMEKEKNEK. Üzenet egy másik világból Lk 16, 19—31 Földünk különböző részein ha- beit. Ez is jólesett szegény Lá talmas teleszkópok figyelik a vi- zárnak. lágűrből felénk érkező jeleket. Sokan reménykednek abban, hogy ezek a jelfogók egyszer egy más bolygon élő értelmes lények üze­netét fogják majd fel, s ebből az üzenetből, mi földön élő embe­rek, akkor sokat tanulhatunk. Mai igénkben ilyen üzenet érke­zik hozzánk. Nem idegen boly­góról, hanem abból a világból, ahová az emberek a halál után kerülnek. Mivel azonban a halál utáni világból e földre tpbbé visszajönni nem lehet, Jézus egy példázatban mondja el nekünk ezt a fontos üzenetet. ÉLT EGYSZER EGY DÚS­GAZDAG ÉMBER. Pompásan be­rendezett palotában lakott, gyö­nyörű ruhákba öltözött. Vígan élt. Naponként lakomákat ren­dezett, ahová sok vendéget hí­vott. Ilyenkor nagyon vidám volt a gazdag otthonában a hangulat. A gazdag palotája előtt egy Lá­zár nevű szegény koldus kérege- tett. Ruhája csupa rongy volt. Mivel nem tisztálkodhatott, a tes­te tele volt fekélyekkel. Nagyon sokat szenvedett. A gazdag azon­ban észre sem vette a szegény koldust. Még a maradék ételből sem küldött neki, amely a fé­nyes lakomák után megmaradt. Csak a kutyák jöttek oda, és el­kezdték nyaldosni a koldus se­— IPOLYVECE. Az idei kon­firmandusok szülei úrvacsoraj kancsót és paténát készíttettek egy ötvösművésszel, amelyet pünkösd ünnepén vett használat­ija a gyülekezet. Isten áldása le­gyen adakozó testvéreink életén és adományukon! Szinte már megváltás volt Lá­zár számára a halál. Csendesen, egyszerűen temették el. Kevesen vettek részt a szertartáson, csak a koldus barátai közűi néhápyan. Az angyalok Lázárt Isten orszá­gába, Isten közelebe vitték. Nem­sokára meghalt a gazdag is. Fé­nyes, nagy temetése volt. Ott volt szinte az egész város. Azonban a szép temetés ellenére sem jutott Isten országába. A gyötrelmek helyére került. Amikor felnyitot­ta szemét, távol meglátta Isten országát, Ábrahámot, Izrael né­pének ősatyját és a vele együtt örvendező Lázárt. -így kiáltott fel: Atyám, Ábrahám! Könyörülj raj­tam! Küldd el Lázárt, hogy ujja- hegyét mártsa a vízbe, és hűsítse meg nyelvemet, mert gyötrődöm a lángban. Ábrahám azonban így szólt: Fiam, te megkaptad a jót életedben, amint Lázár is a rosz- szat. Ö most örül, te pedig szen­vedsz. Különben is olyan nagy a szakadék közöttünk, hogy se onnan ide, se innen oda nem le­het átmenni. A gazdag, úgy látszik, beletörő­dött ebbe, de szeretett volna se­gíteni otthonmaradt hozzátarto­zóin. Ezért így szólt: Kérlek, atyám, küldd Lázárt apám házá­hoz. Van még otthon öt testvé­rem. Mondja el nekik, mi történt velem, nehogy ők is ide kerülje­nek. Ábrahám azonban így vála­szolt: Vannak lelkészeik és taní­tóik, hallgassanak azokra! A gaz­dag azonban tovább kérlelte: Ha a halottak közül megy el valaki hozzájuk, annak talán jobban hisznek és megtérnek. Ábrahám azonban így fejezte be a beszél­getést: Ha tanítóikra nem hall­gatnak, az sem gvőzi meg őket. ha valaki a halottak közül feltá­mad. EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÜZEUM Budapest V., Deák tér 4. Állandó kiállítás: Evangélikusság a magyar kultúrában Időszaki kiállítás: Liturgikus művészet — keresztelési tárgyak Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig EDDD1G TART A PÉLDÁZAT. De hát mi az a fontos üzenet, ami nemcsak a gazdag fgstvérei- nek, hanem mindnyájunknak szól? Isten szavára, az igehirde­tésre addig kell figyelnünk, a szeretetet addig kell gyakorol­nunk, amíg tart földi életünk, mert a halállal minden lehető­ségnek vége szakad. Ha erre job­ban figyelünk, akkor nemcsak földi életünkben lesz több az iga­zi öröm, de a halál után miénk lesz a soha el nem múló, örök öröm is. Sclmeczi János Jrok nektek, ifjak. Őszintén—nyitottan Amikor a Pelles Ferencnével folytatót beszélgetésünk kéziratát olvasgattam, úgy éreztem, hogy felesleges volna bármilyen mond­vacsinált kérdéssel megszakítani a „monológ” menetét, hiszen olyan lendületesen, temperamen­tumosán beszélt, hogy kérdeznem is alig kellett. — Gondoltam, hogy azzal aka­rod kezdeni, hogy én vagyok az egyik első női presbiter a gyüle­kezetben. Hogy milyen volt a fo­gadtatás a többiek részéről? Nerp tapasztaltam kellemetlen fogadta­tást. Sőt! Ügy éreztem, hogy sze­retnek azért, hogy sok mindent el­mondok, ami őket is foglalkoz­tatja, csak nincs elég bátorságuk vagy szókincsük az elmondáshoz. Ezt nem nagyképűségből mon­dom, de így éreztem. Azt hiszem, nem furcsállták a jelenlétemet — Nem zavar, hogy közben kötök? De ennek mindenképpen készen kell lennie. Azért tudok figyelni. — Talán azt láthatták meg raj­tam, hogy nem vagyok közömbös, hogy minden érdekel, ami a gyü­lekezetünkben és egyházunkban történik. Egyetlen gyülekezeti tag sem lehet közömbös, egy presbi­ter pedig különösen nem! Ha megnézed, rnennj i jó kezdeménj'e- zést tett már tönkre a VCnAny. Tu­dod, már az ifjúsági órákon kiala­kult bennünk, hogy elmondhatjuk a véleményünket — ezt is tanulni kell. Feladatokat kaptunk, ame­lyek hozzászoktattak bennünket ahhoz, hogy érezzük: mi is fele­lősek vagyunk ifjúsági óráink sorsáért. Ezt a mentalitást tanul­tam meg ifjúsági összejövetelein­ken. Feláll, üdítőt hoz a konyhából. Az ifjúsági órához még annyit hadd mondjak, hogy nagyon jó nyomot hagyott bennünk az, hogy Gáncs Aladár játékosan, de ráve­zetett bennünket a komoly mon­danivalóra. Sok irányba keltette fel az érdeklődésünket. Az ifjúsá­gi közösség, a baráti társaság mellett nagyon fontosnak tartom a személyes kapcsolatot a lelkész­szel — serdülő korban különösen is. Ezt pedig nemcsak a lelkészek­nek kell keresniük, hanem nekünk is. Bátran kell kérdezni a lelkész­től. hiszen annyi kérdés feszül kö­rülöttünk, amire válaszolni kell. A mi gyülkezetünk tagjai még ab­ban a szerencsés helyzetben van­nak, hogy „válogathatnak” a lel­készek között. Leteszi a kötést. Hangját külö­nös melegség tölti el. — Menjünk egy lépéssel to­vább. Egy fiatal élet szempontjá­ból rendkívül fontos a szülői pél­da: hova fejlődik, mi lesz belőle, milyen értékeket fog képviselni és megvalósítani. De ez nemcsak azt határozza meg, vagy valaki milyen ember lesz, hanem azt is, hogy milyen hivő ember lesz. Abban a szeren­csés helyzetben vagyok, hogy a „saját bőrömön” tapasztaltam meg epnek az áldásait. Szeretettel és Őszintén nénitek bennünket. Tu­dod, így alakulhat ki az a belső tartás, ami szükséges ahhoz, hogy emberként tudjunk élni. Rideg, képmutató családból milyen gye­rekek kerülnek ki? A családi ott­hon melegsége és jó gyülekezeti közösség — ezek elengedhetetlen feltételek. Űjra kötni kezd, de minden idegszálával folytatja a gondolat­sort. Szeretek kettesben lenni Szeretek kettesben lenni erdőn, mezőn, vízen, szeretek útnak eredni, ha van kivel. % Szeretem kiáltani: nézd már! ÁUj csak meg, hallod? Hahó! Előttünk folyócska sétál! Hajó, mennyi hajó!... S a magasból, a hegy tetejéről hívlak: ..Hol vagy? Gyere csak föl! Nézz innen messzire szét! Ugye, hogy gyönyörű szép?” Az erdőt most egyedül járom. Nincsen senki velem. . .Valami moccan egy ágon , hirtelen. Mókuska ugrál a fákon, libben a lombos ágon. Kiáltanám: „Oda nézz! Látod?” De ki hallja meg? Elmondanám a boldogságom, csak nincs kinek. (A. Barto: A ház elköltözött, Budapest, 1975.) — így tudunk munkahelyün­kön is hitünknek megfelelően dol­gozni. Én soha nem csináltam tit­kot abból, hogy templomba járok, hogy presb'ter vagyok. Aki őszin­tén és nyitottan csinálja, azt meg­becsülik. Ezért példamutatóan kell dolgoznia, mert aki vizet pré­dikál és bort iszik, . . . Ennek a megbecsülésnek az eredménye az, hogy szakszervezeti főbizalmi let­tem. A kötéshez új fonalat vesz elő. Ezt teszi a beszélgetésben is. — Rendszeres olvasója vagyok az Evangélikus Életnek. Az a mi­nimum, hogy valaki olvassa újsá­gunkat. hiszen ezen keresztül tud bekapcsolódni az egyház vérke­ringésébe. Egyébként fejlődést ér­zek az újságban mind tartalmá­ban. mind szerkezetében. Ügy lá­tom. hogy minden korosztályhoz igyekszik szólni. Vannak akik ki­fogásolják. hogy a világ minden tájáról • vannak benne hírek, de szerintem nekünk is tudnunk keil a világ problémáiról. A gyüleke- kezet tagjai nem lehetnek beszű­kült embrek, akik nem látnak túl a gyülekezet határain ... — Látod, hogy elbeszéltem az időt. nem is igen tudtál kérdezni. De nem bőbeszédű akartam lennj, hanem engem valóban feszítenek ezek a kérdések. Laborczi Géza CsiatM vonal KÜLÖNÖS GÖRBÉJE A SÍK­NAK a csigavonal. Mintha egy láthatatlan központ körül gyű­rűzne körbe-köiue. De csak lát­szat szerint koncentrikusan, mert lényegében a körvonalak szabá­lyosan távolodnak a központtól vagy éppen közelednek hozzá. Ennél fogva a csigavonal szabály­talan kórokét ír le. A szabály csak ant.yi, hogy távolodik a kö- zéppoytiól vagy közeledik feléje. Nézőpont kérdése tehát, hogy be­felé vagy kifelé halad a csigavo­nal. Régi dekorációs motívum. Már a babilóniaiak, egyiptomiaiak, görögök alkalmazták vázáik, épületeik, ruházatuk díszítésére. A képzőművészetben azután új­ra, meg újra visszatérő elem. Meglepő, hogy a népművészetben milyen gyakran fordul elő. Sehol nem bukkantam annak nyomára, hogy a természettől ellesett mo­tívumot öncélúan alkalmazta-e a nép hímzésben, kerámia festé­szetben vagy valamit szimbolizál­ni -kivánt általa. De azt tudom, hogy a népművészetben a termé­szettől kölcsönzött formáknak rendszerint szimbolikus jelentő­ségük van. Gondoljunk csak az „életfára”. Nos, a csigavonal is jelenthet valamit. Teszem azt, az élet indulását vagy az élet meg­térését. Ez az. ami nézőpont kér­dése. Középpontból indul ki. ill. középpont feló tart az élet. S ek­kor már csak az a kérdés, mit tartunk középpontnak. MINDENESETRE AZ ÖREGEK CSIGAVONALA befelé tart. Egy­re kisebb köröket rajzolnak, egy­re fáradtabb a vonalvezetésük, mindaddig, amíg elérik a közép­pontot. ahol végképp megszakad a csigavonal, az élet fonala. De egy­előre itt cajzolgatjak a köröket körülöttünk, hatalmas csóvát húzva maguk mögött, mint az üs­tökösök. A múltjukat, amelyre büszkék, hiszen felépítettek egy országot, felneveltek egy nemze­déket, feláldozták életüket esz­méért, családért, otthonért, „fel”, mindig csak fel, amíg felesleges bútordarabjai lettek családnak, közösségnek, társadalomnak. Tör­vényes védelemben részesülnek ugyan, de a paragrafusok labi­rintusába nem jó betévedni, mert nem találhat ki belőle az ember. Feleslegességük tudatából nehe­zen zökkenthetjük ki őket, mu­tatóujjukat leggyakrabban a csi­gavonal középpontjában tartják, jelzik vele. tudják, hol a helyük. Újra megütötte fülemet az íz­léstelen pesti vicc: „ülünk, ülünk a presszóban, a temetők meg üre­sek?” A cinikus vicc tehát még mindig él, íel-felcsattan és akad­nak, akik ma is nevetnek rajta. Mint ahogyan elhúzzák sokan szájukat azon. ha az unoka nagy­anyját egyszerűen „vén lánynak” titulálja, nagyapját nedig „vén huligánnak”. Az öregkérdés lé­nyege azonban mégsem az. ho­gyan humorizál ízléstelenül a pes­ti utca. vagy miként szólítja az öregeket egy-egy tinézser. AZ AZONBAN BIZONYOS, HOGY EGYRE NYOMASZTÓBB TÁRSADALMI PROBLÉMÁT érintünk, ha az öregek kérdését felvetjük. Ne felejtsük el, hogy Isözel 2 millió 200 ezer embert ha­zánkban úgy tartunk számon, mint öreget. Ez gyakorlatilag az ország összlakosságának több, mint 20 százaléka'. Természetesen első kérdésünk az, kiket tekin­tünk öregeknek, hql kezdődik az öregkor. Erre nézve megoszlanak a vélemények, mi azonban vegyük alapul a nyugdíjkorhatárt, tudván fopgy a nyugdíjkorhatáron túl számtalan férfi és nő még dolgo­zik és igen aktív tagja a társa­dalomnak. Ilyen hatalmas arányú öreg. ill. nyugdíjas tömeg problémája kü­lönböző területen jelentkezik. Mindjárt a nyugdíjak kielégítése terénr Hiszen a társadalomnak meg kell „termelnie'’ azt az ösz- szeget, amely a nyugdíjasaink el­látmányát fedezi. (Ezért szokott reális kérdés lenni, vajon a je­lenlegi és a következő nemzedék szorgalma és teherbírása képes lesz-e erre.) De jelentkezik lakás, szociális, egészségügyi, kulturális, stb. téren is. Gondot jelent, ki fogja karban- és fenntartani la­kásaikat; orvosi, ápolási, kórházi, gyógyszerellátásuk, gib. biztosí­tott-e. Egyszóval az öregkérdés minden összefüggését fel sem tudnánk sorolni, de érezzük, hogy a probléma égető, lépten-nyomon belebotlunk s a törődést nem le­het kizárólag az „állam bácsira” hárítani. VAN ENNEK A PROBLÉMÁ­NAK TERMÉSZETESEN LELKI VETÜLETE IS. Talán ezt kellene első soron emlegetnünk, hiszen ma már komoly tudománnyá nőtte ki magát. Gerontológiának mondják a szakemberek, amely számtalan oldalról közelíti meg az öregek testi-lelki kérdéseit. Ez a riport nem akar szakleírás len­ni, nem a tudomány és a szociál­politika oldaláról közelíti meg a kérdést. Apró jelenségedre figyel­tem fel, azokat akarom rávésni az olvasó lelkek viasztábláira. Nem véletlenül, de riportom is azért született, mert egyházunk­ban is több az öreg, mint a fia­tal. Mi lehet e jelenségnek az oka? S ezt annak ellenére ve­tem tel, mivel napjainkban nagy kíváncsiságot tapasztalok a fia­talok részéről az egyház tanítá­sa, tevékenysége iránt. Mégis az a szóbeszéd tárgya egyházban és gyülekezetekben, az egyház „el­öregedik”. Ez a jelenség először Nyugaton tűnt fel, ma itt Európa középkeleti felén is gyakorlati valóság lett. Van ennek valami­lyen kézzelfogható magyaráza­ta vagy csak a véletlen hozta így magával, hogy templomainkba elsősorban azok botlanak be akik a csigavonal utolsó köreit húzzák? Fel kell-e erre külön figyelnünk és van-e ennek a je­lenségnek valami lélektani vagy fiziológiai alapja? TÁRSADALMUNK AZ UTÓB­BI HARMINC ÉVBEN MINDEN TEKINTETBEN, de demográfiai­lag is óriási változáson ment ke­resztül. Közel egy millióval sza­porodott népességünk (még ha napjainkban stagnál is a szapo­rulat), az orvosi kezelés, gyógy­szerellátottság, kedvezőbb szo- ciálos feltételek következtében megnőtt az átlagéletkor. De a vál­tozáshoz hozzátartozik, hogy a mögöttünk levő harminc eszten­dőben csak faluról több, mint másfél millió ember költözött el. Ma városokban lakik 5,7 millió ember, míg falun 4,9 millió. (Az utóbbi tíz évben a falvak lakos­sága további 700 ezerrel csök­kent.) Köztudott dolog, hogy az ellátatlan vagy nehezen ellátható falvakból elsősorban a fiatalok költöztek el. Az elöregedés tehát falun jelentkezett először és ége­tő formában. Új városok szület­tek. mint Dunaújváros. Kazinc­barcika, Leninváros, stb., ame­lyeket „fiatal városokként” tar­tunk nyilván nemcsak a telepü­lést, de a lakosság átlag életkorát illetően is. A megnövekedett nagy ipari városok is megfiatalodtak. Falun, a termelőszövetkezetekben, a mezőgazdasápban elsősorban az idősek maradtak. Lassan azonban a „fiatal vá­rosoknál” a második nemzedékről kell szólnunk s ez azt jelenti, hpgy a megfiatalodott települé­sek átlag életkorban utolérik az országos arányt az egy Budapest kivételével, ahol a városok közül a legmagasabb szintet éyi el az öregek aránva. S ha többségében a falusi gyülekezetekben az öre­gek javára billen a mérleg nyel­ve az egyházi életben való rész­vételt illetően, a demográfiai vál­tozásoknak megfelelően áll ez a fővárosra is. De a dolsot nem lgr hét ennyire leegyszerűsíteni. (Folytatjuk) Rédcy Fái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom