Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-07 / 23. szám
Evangélikus Bet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XLVt. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1981. június % Ara: 4,50 Ft „...elhívja, gyűjti..." Vezet a Szentlélek Pünkösd ünnepe — így szoktuk mondani — az egyház születésnapjának ünnepnapja. Megemlékezés arról az eseményről, amiről az Apostolok Cselekedeteiről Írott könyv 2. fejezete tudósít: Hogy Isten Szentleikének ereje ragadta meg az apostolokat. S hogy Péter apostol prédikációjára mintegy 3000 lélek csatlakozott a tanítványokhoz. Létrejött Jeruzsálemben az első keresztyén gyülekezet. E mellett- nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy Istennek volt már azelőtt is — az Ötestamentum tanúsága szerint — elhívott és összegyűjtött népe, Izrael. A pünkösdi esemény újsága abban volt, hogy Isten Lelke a Jeruzsálembe ünnepelni felsereglett sokféle népből hívta el és gyűjtötte egybe Jézus követőit. S teszi ezt ma is újra meg újra, a világ végezetéig, „növeli a gyülekezetei” (ApCsel 2, 47). Nemcsak megteremti, hanem mindig újra újjá is teremti az egyházat. Akkor, azon a napon elkezdődött egy folyamat, amely azóta is tart, s amelyben és amelyből ma is, mi is élünk. Mit mond a Szentlélekistennek erről a munkájáról egyik hitvallási iratunk, Luther Márton Kis Kátéja? „... a Szentlélek a földön élő egész egyházat elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és a Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben.” „ELHÍVJA, GYŰJTI..Az igéknek ez a jelen idejű formája mindjárt arra figyelmeztet, amit már emlitettünk is: hogy a Szentlélek cgyliázteremtö és formáló munkája állandó, szüntelen folyamat. Ezért van az egyháznak története. Ebben az immár kétezer esztendős történetben van rengeteg emberi erőfeszítés, odaadás, áldozat s persze éppenúgy tévedés, kudarc, elbukás is. Mindezek állal és mindezek ellenére ott munkálkodott az egyház történetében a Szentlélek. Azért maradt meg s azért van ma is egyház, mert a Lélek mindig újra elhív és összegyűjt. így lesz az egyes hívőkből gyülekezet. Az egyház: Isten összegyűjtött népe, gyülekezet és ebben valósul meg és él az egyház. „Jól németül, a mi anyanyelvűnkön tehát (a Kirche-t, eine christliche Gemeine oder Sammlung-nak), keresztyén gyülekezetnek vagy gyűlésnek, vagy szent keresztyénségnek kellene neveznünk” — tanítja Luther a Nagy Kátéban. Egyenként hív el bennünket a Lélek, de azonnal össze is gyűjt és egybeforraszt. Nincsen magányos, „robinzonkeresztyénség”. „A Szentlélek a gyülekezetbe visz és az egyház ölébe tesz minket, rajtuk keresztül prédikál nekünk és elvezet Krisztushoz” (Nagy Káté). „... MEGVILÁGOSÍTJA”. A Szentlélek — a tanítás lelke. A gyülekezetben iskolába fog minket, s ezt az iskolát életünk végéig sem járjuk ki. Mindig a Lélek tanítványai vagyunk s egyre inkább azokká kell lennünk. „Megtanít majd titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János 14, 26). És „elvezet minden igazságra” (János 16, 23). A Lélek megvilágositó munkája tehát éppen nem értelmi erőfeszítésünk feladatát jelenti hitünk és életünk dolgaiban. Ellenkezőleg! Értelmünk egész megfeszítésével kell igyekeznünk megismerni Isten akaratát, megértenünk Jézus tanításod. A Lélek azonban világosságot gyújt ott, ahol értelmünk önmagában homályban tapogatózik s szívünk kétségek között vergődik. Más szóval hitet támaszt bennünk. így vezeti a gyülekezetei. Isten népét ismeretről ismeretre, nevel és növel, érlel, eljuttat egyre mélyebb belátásra, a hit nagykorúságára. Csak a hitében nagykorú, tehát az élet s a világ dolgaiban is jól tájékozódó gyülekezet végezheti el szolgálatát a világban, amelyre Ura a Lélek által elhívta. Amikor az egyházban a teológia tudományának művelésére vállalkozunk, vagyis arra. hogy az emberileg legmagasabb szinten, a tudományos kutatás módszereivel próbáljuk megérteni Isten igéjét, ezt csak a Lélek megvilágositó erejében bízva tehetjük. Holt betűből Isten ina is hozzánk szóló, élő beszédévé a Biblia szövegét csak a Lélek teheti. Valaki egyszer azt mondotta: három csoda szükséges ahhoz, hogy a prédikációban meghalljuk Isten szavát. Először, hogy aki az ige hirdetésére vállalkozik, megtalálja és megértse a bibliai szövegben Isten nekünk mára szóló mondanivalóját. Másodszor, hogy ezt hirdetni is tudja. S harmadszor, hogy hallgatói ezt megértsék és be is fogadják. Mindhárom csodát a megvilágositó Lélek műveli, aki fület teremt a hallásra és szájat a szólásra s szivet a befogadásra. „MEGSZENTEL ÉS MEGTART A HITBEN.” — A megszentelés kifejezés könnyen félreérthető. Nem valamiféle „szenttéavatást” jelent ez. A „szentek” bibliai értelemben nem afféle különleges, erkölcsileg tökéletes, vagy éppenséggel földöntúli tulajdonsággal rendelkező emberek. Amikor például Pál apostol a Korinthusban, Efezus- ban stb. élő „szenteknek" címezi leveleit, nem ilyenekre gondol. Éppen ezekből a levelekből tudjuk, mennyire gyarló, esendő, bűnös emberek voltak ezek a gyülekezetek. A szentek gyülekezete tehát nem a tökéletesek társasága. Hanem azoké, akiket a Lélek megragadott s éppen ezért bíznak Isten bűnbocsánatában. Megszentel, ez azt jelenti, hogy „az Űr Krisztushoz vezet” (Nagy Káté). Felemel, ha elesünk, tanácsol, ha bizonytalankodunk, vigasztal, ha megszomorodunk, erősít, vezet, irányt mutat így őriz és tart meg — mindig újra — a hitben. Vagyis Krisztusnál, az ő követésében. Nem a világból vesz ki, hanem éppen abba küld el, a szolgálatra. Bibliai képekkel szólva: sóvá, kovásszá, világossággá akar tenni. Mert a Lélek ajándéka mindig haszonra adatik. Ezért olvashatjuk az első, pünkösdi gyülekezetről, hogy „kedvelte, őket az egész nép” (ApCsel 2, 47). Só, kovász, világosság.— hétköznapi, de nélkülözhetetlen dolgok. A mindennapi kenyér, az Ízes étellel megtérített, hívogató asztal, a családot összegyűjtő, meggyújtott lámpás jut róluk eszünkbe. Ilyenné akarja a gyülekezetei tenni környezete, a? emberek számára a megszentelő Szentlélek. Pünkösd az egyház születésnapja. Ha ezt jól értjük, akkor nem önmagunkat ünnepeljük s egymásnak „gratulálunk”, hanem Istennek adunk hálát. Öt dicsérjük Szemléikéért, Akit elküldött hozzánk, s aki szüntelenül munkálkodik közöttünk, bennünk, hogy lehessünk, s egyre inkább legyünk Istennek az ö szolgálatára az emberek között elhívott tulajdon népe. Groö Gyula PÜNKÖSD! Sok ember számára püskösd ünnepe elhalványul karácsony, nagypéntek és húsvét mellett. A születés ténye, az, hogy Jézus történeti személy volt, mindenki számára megragadható esemény. Az, ami nagypénteken történt, Jézus elítéltetése és keresztre feszítése olyan drámai esemény, aminek hatása alá kerül az ember, akár akarja, akár nem. Húsvét, Jézus feltámadásának kérdése pedig a halál kérlelhetetlen valóságával szembenéző ember számára lehet hitének és reménységének alapja, de lehet megfoghatatlan, megkérdőjelezett hittétel. De pünkösd — igazán csak a keresztyén gyülekezet ünnepe. Ilyenkor döbben rá a gyülekezet, az egyház a maga „hiányosságaira” vagy ad hálát azért a csodáért, hogy van, a huszadik század végén is, Istennek élő egyháza, gyülekezete szerte az egész világon, hiszen ez a Szentlélek műve. HITÜNK SZERINT AZ EGYHÁZ, a gyülekezet nem csupán emberi szervezet, hanem a-Szentlélek munkájának eredménye. — Valljuk be. sokszor éppen a Szentlélek munkájával vagyunk a leg- nagvobb zavarban. Nem elég konkrét, nem elég kézzel fogható a számunkra. Segít az a kép. amelyik a vezetékben levő áramhoz vagy a szél fúvósához hasonlítja. Magát az áramot vagy a szelet nem látjuk, csak munkájának eredményét: az égő villanyt, a működő gépet, vagy a mozgó faleveleket, a felkavart port, a lesodort cserepeket. Így az Istennek Lelkét nem látjuk, de felfedezzük a Szentlélek munkájának hatékonyságát, erejét a gyülekezeti élet megelevenedésében, az emberi szívben ébredő hitben és reménységben, vagy hiányoljuk a Szentlélek erejét, amikor egyházi életünk megüresedik, formálissá válik, és imádkozzuk: „Jöjj, teremtő, megújító Lélek! DE HOGYAN ÉLJÜK ÁT, tapasztaljuk meg a Lélek vezetését? „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” olvassuk a Bibliában, Sok szemléletes példát is találunk erre. Pál apostol, a jeruzsá- lemi és antiókhiai keresztyének „Lélekkel megtelve” végezték szolgálatukat. A Szentlélek vezette őket elhatározásaikban, terveikben — „Lélektől kiküldve”, „kényszerítve” mentek városról városra, bejárva az akkor ismert világot — és hirdették az evangéliumot. Valami belső tűz, belső erő hajtotta őket, nem hagyta őket tétlenségben, „nem engedte”, hogy a kényelmesebb, könnyebb utat válasszák, hanem képessé tette őket arra, hogy az akadályokkal és nehézségekkel is meg- küzdjenek. A SZENTLÉLEK VEZETÉSÉT ismerték fel abban is, hogy a gyülekezet tagjainak egymásra is gondot kell viselniük, törődniük kell egymással, egymás terhét kell hordozniuk, egymás .őrizőivé” tette őket a Szentlélek. „Lélek szerint járni” pedig azt jelentette a korai keresztyénség számára: keresni a jót, az igazat, az Istennek tetsző utat. életmódot, cselekedeteket a mindennapi életben, és kerülni a rosszat, azt, ami az emberi közösség életét megmérgezi, megrontja. Nem volt mindig könnyű felismerni a Lélek vezetését, hiszen nem egyszer meg kellett változtatni eredeti elhatározásukat, tervüket! Akkor talán nem értették, miért, de utólag rájöttek: ott volt szükség rájuk, szolgálatukra, ahová Isten Lelke vezette őket. MA IS MEGTAPASZTALHATJUK, átélhetjük a Lélek vezetését, utólag észrevehetjük: itt és most a „Lélek indítására cselekedtünk”. Lehet, hogy nem így fogalmazzuk meg, hanem csak eny- nyit mondunk: ide el kellett mennem, nem azért, mert kedvem volt hozzá ..., mert érdekem fűződött hozzá..., mert kötelességemnek éreztem ... Ezt ki kellett mondanom ... ezt a levelet meg kellett írnom... ezt meg kellett tennem ... valami belső hang, belső tűz, belső kényszer hatására — többet, mást, mint amit előre elterveztem. ami természetes és magától értődő lett volna, ami köteleségem volt. MA IS VEZET A LÉLEK — ha figyelünk rá. Vezet igéjén keresztül, amikor az igehirdetésre figyelve, vagy Bibliánkat olvasva, tanulmányozva felismerjük Isten irántunk való szeretetét és akaratát és azt aprópénzre váltjuk mindennapi életünkben. Vezet embereken keresztül, amikor felismerjük mennyire várnak a körülöttünk élők segítségünkre, a jó szóra, a megértésre és törődésre, szolgálatunkra és szeretetünkre. Vezet feladataink, tennivalóink, helyzetünk helyes felismerése és átlátása által, korunk kihívásai által. Vezet egyéni életünkben, a rr'ndennapok feladatai és döntései között, de vezeti egyházunkat azon az új úton. amelyen ma kell járnunk. De nem úgy vezet, mint a felnőtt a gyermekeket: pontos utasítást adva. most mit kell tenni, hanem úgy. ahogyan az önálló, felelős felnőtteket vezetik: látni. érteni kell a nagy összefüggéseket. a nagy célokat, a nagy feladatokat. el kell mélyedni, gondosan mérlegelni kell a részletkérdéseket is, és aztán önállóan és felelősen cselekedni kell. Figyelünk-e, észrevesszük-e a Lélek vezetését? Megtesszük-e, amit tennünk kell? Muntagnc Bartucz Judit Vigasztalásul Amálka testvérnek Vigasztalásul oly semmi vagyok — Vigasztalásul oly parányi vagy — Vigasztalni hogy bírjuk egymást, Ha nem segít Valaikd Nagy??? Ha Ö nincs benne: üres a szavam. Ha Ö nincs benne: sekély a szavad. Testvér-köranyem hiába gördül — Testvér-könnyed hiába gördül — Csak langyos víz — Nem áldott zuhatag. De néha Ö. az örök Több, a Más, a Nagy Némaságunkban beszédessé tesz, Megáldja ki nem mondott szavainkat, S velünk a mély vizekre kievez. Erőtlen kicsi jóakaratunk Általa mély vigasztalássá lesz. Megszenteli könnyítő könnyeinket, S valóságos erővel segítő Testvérekül rendel egymásnak minket. Oly reménytelen volna állani Nélküle egymás, mellett. Siratva megtaposott szívvel A visszahozhatatlant, Azt, aki elment, aki Neki kellett. De reménytelen volna ó, az is, Állani vele szemben. Aki trónol a nagyságos egekben, — Ha nem szólna testvér-sziveken át — Oly reménytelen volna Az Ö vigasza is, Ha nem hirdetné testvér, jó barát. Ó milyen jó, Hogy nem trónol a magasságos egekben, De szívtől-szívig jár. Bánattól-bánatig — És lábanyomán vídul a határ. 1936. április 1. A fenti költeményt Keményik Sándor Barabás Amália református diakonisszának írta, a testvér édesanyjának halála után. Barabás Amália a sokat betegeskedő költőt a kolozsvári Református Diakonissza Kórházban éveken keresztül hűségesen ápolta. A közelmúltban megjelent Re- ményik Sándor Istenes versei c. kötet kéziratának nyomdába adásakor a verset csak csonkán, máReményik Sándor solatból ismertem, Reményik Sándornak egy képzőművészeti retnekmü naptár-albumából, ahová Barabás Amália helyszűke miatt csak. néhány versszakot másolt be. Sajnálattal közlöm, hogy az eredeti kézirat csak olyan későn került hozzám, hogy már nem volt módunk reá, a teljes verset a kötetben közölni. Imre Mária
