Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-06 / 14. szám

55 „Temetés ügyében jöttünk... E szavakkal lépnek be gyak­ran testvéreink a lelkészi hiva­talba. Ilyenkor a lelkész szeretet­tel és részvéttel ül le a gyászoló család tagjaival, és az adatok fel­vételén túl — többnyire — ko­molyabb beszélgetésre is sor ke­rül. Szükséges' is ez, mert így is­meri meg a lelkész az elhunyt sorsát, egyéniségét, talán a beteg­séggel, elmúlással való vívódá­sait. Sokszor vahnak különleges kí­vánságok is. Egy konkrét igever­set kérnek alapige gyanánt, vagy az elhunyt kedves énekét. Desaj- nos, olykor elhangzik ilyen óhaj is; „Ne legyen igehirdetés”, vagy „Ne legyen ének”. sem hagyhatjuk el. Márpedig az evangélikus temetés lényege, szí­ve, lelke, éltető középpontja az igehirdetés. Itt nem emberi gon­dolatokkal, elmélkedéssel, hanem a feltámadt és élő Krisztus igé­jével próbáljuk enyhíteni a fáj­dalmat. A temetési igehirdetés az élőknek szól — és ha a közvet­len családtagokat nagyon is le­köti talán a veszteség feletti fáj­dalom súlya, gyötrelme — a gyü­lekezet többi tagja, a tapaszta­lat szerint annál inkább fogékony ilyenkor az ige befogadására. Hadd kérjük hát szeretettel ''híveinket: ne kívánják, hogy ép­pen ezt hagyjuk el szolgálatunk­ból. A FÁJDALOM NAPJAIBAN ÓRÁIBAN nem lenne illő gyászo­lóinkat „kioktatni”. Ezért a lel­kész többnyire tudomásul veszi ezt a kérést is. De most — egy rö­vid írás keretében — hadd mond­juk el mégis véleményünket az ilyen kérésekről. Modern korban élünk. Az élet gyorsabb tempót diktál. Az egy­ház alkalmazkodik is szertartás­ban, beszédben a mai kor igényei­hez. Lejárt, a nagy beszédek, a „szónoklatok” ideje. Ha rövid be­szédet kérnek — ezt értjük. Sok temetőben egymást érik a teme­tések, és már emiatt is takaréko­san kell bánni a percekkel. Ide tartozik az is, hogy egyhá­zunk új énekeskönyvet ad ki és A.gendánkat is újra kiadjuk. En­nek során is sok mindenben rö­vidítünk, alkalmazkodva a kor­szerű igényekhez. Hiszen nem akarjuk a gyülekezet vagy kivált a gyászolók figyelmét, türelmét túlterhelni. DE AMIKOR RÖVIDSÉGRE TÖREKSZÜNK, a lényeget akkor AZ ÉNEK — akár néhány gyü­lekezeti tag, akár csupán a lel­kész és kántor énekel, szintén fontos része a szolgálatnak. Nem „sirató énekeket” énekelünk. Itt a gyülekezet tesz bizonysó.got az örök élet reménységéről. Néhány példa erre: „Jézus én bizodal­mám...” (Ékv. 213), „Győzelmet vettél...' (Ékv. 773), „Uram. ó, add, ha vándorutam”... (Ékv. 790). Hatalmas ereje van az egyházi éneklésnek éppen a sír partján. A temetés a gyülekezet szolgála­ta is. Az éneklés jelzi a gyüleke­zet aktív bekapcsolódását is. Ahol mód van erre, ott jó lenne, ha a gyülekezetből is többen részt vennének a temetésen, ezzel is kifejezve azt, hogy egy család tagjai vagyunk. JÓ TUDNUNK AZT, hogy az igehirdetés és a gyülekezet éneke a temetésen nem dísz. hanem Is­ten személyes lehajlása a .gyász­ban megroskadt emberhez, hogy azt felemelje és hitében erősítse. Gáncs Aladár ÜLÉST TARTOTT AZ EGYHÁZTÖRTÉNETI SZAKCSOPORT JÁA) Teológiai Akadémiánk épületé­ben kétnapos munkaülésen vett részt szeptember 4—5-én az 1968 óta működő, dr. Fabiny Tibor teológiai, tanár által vezetett munkaközösség. Magassy Sándor nagysimonyi lelkész „Asbóth Já­nos kemetjesaljai senior és kora” címen tartott előadást, amelyet élénk eszmecsere követett. Az el­ső munkanap délutánján a szak­csoport tagjai az Evangélikus Országos Múzeumba látogattak el. ahol Kormos Istvánná Péter Márta művészettörténész muzeo- lógiai és módszertani kérdések­ről tájékoztatta a résztvevőket. A második munkaülés kereté­ben dr. Barcza Béla tési lelkész „Egyházunk és az értelmiség a Horthy-korszakban” címen ho­zott referátumot, Huley Alfréd gerendás! lelkész az önkéntes néprajzi- gyűjtők egri és buda­pesti ankétjárói számolt be. Né­meth Tibor vanyolai lelkész Szegleti Ildikó: Veszprém megye nyomdászata című, 1978-ban megjelent munkáját elemezte és egészítette ki, Görög Zoltán ho- mokbödögei lelkész pedig a 125 éve elhunyt neves ornithológus- ról, Petényi János Salamon evan­gélikus lelkészről emlékezett meg. A Szakcsoport úgy határozott, hogy tavaszi ülésére előkészíti és koordinálja azokat a tudományos feladatokat, amelyeket 1983-ra, Luther Márton születésének 500. évfordulójára kell teljesítenie. F. — Állandóan vásárolok bélyeg- az 1955 előtt Németországból jött-le- gyüjteményeket. 1947 előtti használt velek borítékjai, az első világháború képes levezőlapokat. magyar és tábori lapjai. Cornides Sándor bé- külföldi" üzleti és magánlevelezes bo- lyegkereskedő, 1067 Budapest, Lenin rítékjait. Különösen érdekelnek krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. Istentiszteleti rend Budapest, 1980. szeptember 28-án Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. H. (úrv.) Harmati Béla, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Kará­csony Sándor u. 31—33. de. 9. Rutt­kay Levente. Rákóczi út ,57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kő­bánya de. 10. Dóka Mária teol. (szuppl.). du. 5. Szeretetvendégség: Rédey Pál. Vajda Péter u. ' 33. de. fél 12. Dóka Mária teol. (szuppl.). Zugló de. ll. (úrv.) Schreiner Vil­mos. Rákosfalva du. 3. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. 8. Schrei­ner Vilmos. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Fran- gepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Larios. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Cjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Ma- túz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep du. 5 Schreiner Vilmos. Rákospalota nagytemplom de. 10. Rákosszen mihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágos­ton. Mátyásföld de. 9. Cinkosa de. fél 11. Szalav Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de, 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferepczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákos­keresztúr de. fél ll. Ferenczy Zol­tán. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Mado- csai Miklós, de. fél ll. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai 'Miklós. du. 6. ifi. Foltin Brúnó Torockó tér de. fél 9. Ifj. Foltin Brúnó. Óbuda de. 9. Nagy László teol. (szuppl.). de. 10. Nagy László teol. (szuppl.). XII., Tartsay Vilmos n. 11. de. 9 Csengő- dy László,, de. 11. Csencődy László. c?u. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesíhidegkút de. fél 11. Moiori u. 6. de. 10. Kelen­föld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. ll. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Do- náth László Németvölgyi út 138. de. S (úrv.) Donáth László. Nagytétény de. fél 9, Főzse István. Kelcnvölgy de. 9. Budafok de. ll. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Török­bálint du. fél 5. Rőzse István. Csil­laghegy de fél 10. Kaposvári Vil­mos. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — BALATON északi partjára öreg. gyenge, de nem fekvőbeteg nagyné- | ném ellátására jólelkű. munkabíró. 1 leinformálható nőt keresek aki ott is alszjk. Ajánlatot Taródy. 6000 Kecskemét. Tatársor l/a. címre ké­rek fizetési igény megjelölésével. — LESZERELT orgona minden ré­sze. villanyfújtatója eladó. ,,Síp” jel­igére a kiadóhivatalba. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György * Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőséé és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekksz.ámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1332 ® 80.2320 Rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda. Budapest Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „... az a győzelem, amely le­győzte a világot, a mi hitünk” (lJn 5,4b). VASÁRNAP. — „Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban” (Zsolt 112,1 — lPt 1,14 — Mt 5,21—28 — Róm 10,9—17). Isten parancsola­tai akkor szereznek örömöt, ami­kor már teljesítettük azokat. Aki tiszteli elöljáróit, ítédi az életet, megfontolt tisztasággal készül a házasságra, nerp károsítja meg embertársát, nem raktározója vagy szórója a pletykának, az boldog ember, mert. legyőzte a gonoszt. S milyen jó, hogy ebben Isten ad tanácsot! „Méltassad őket szent segedelmedre. Hogy juthassanak te ismeretedre. És kövessék is, mint megoarancsoltad, Akarato­dat” (267. ének 3. vers). HÉTFŐ. — „Aki féli az Urat. gyűlöli a rosszat” (Péld 8.13 — Mt 4.10—Ti — Lk 10,17—20 — 2Kor 9.1— 7). Isten mellett nincs, nem lehet megalkuvás! Ha az Ür szent nevére kimond juk az „igen”-t. ak­kor csak a jó ügyek támogatói le­hetünk. Amire el is vagyunk kö­telezve.. Ugyanakkor küzdenünk kell minden gonosz szándék ellen, amely keresztezni kívánja Isten elgondolását. Az ilven magatar­tásra áldás fakad, amint azt így feiezi ki egyik énekünk: „Boldo­gok. akik az igazságot Éhezik és szomjuhozzák. Terjesztik a vilá­gosságot, Szívükben nincsen ál­nokság. . .” (428. ének 5. vers). KEDD. — „Isten megítél min­den tettet, minden titkolt drJgot. akár jó, akár rossz az” (Préd 12,14 — Jak 4.12 — 4Móz 22,21—35 — 2Kor 9,8—15). A keresztyén em- i bernek számolnia kell a számon- j kéréssel. Itt a földön, emberek j előtt is számadásra vagyunk kö­telezettek. Isten is felelősségre von bennünket. Egyszer számot kell majd adni nemcsak látható csele­kedeteinkről, hanem felelnünk kell minden gondolatunkért, min­denért, ami agyunkban s szívünk­ben megfordul. Vigyázzunk, ne­hogy elmarasztaló ítéletben legyen részünk! „ítélet napján az Nem lel irgalmasságot. Ki máshoz nem mutat Szíves hajlandóságot. Ö, szeretet Atyja, Áldj meg oly lé­lekkel, Mely örömest tesz jót Minden emberekkel!” (443. ének 7. vers). SZERDA. — „Ne feledkezz meg arról, hogy Jézus Krisztus feltá­madt a halálból” (2Tim 2,8 — Zsolt 92,5 — Mk 9.17—27 — 2Kor 10.1— 11). Kire számíthat az em­ber? Arra, aki élő, szeretettel van irántunk, s ereje is van, amellyel támogatni kész. Hitünk s remény­ségünk ingadozását vagy bizony­talanságát a legtöbb esetben az okozza, hogy nem úgy gondolunk Jézusra, mint élőre. Pedig — hogy is volt? „Harmadnap, húsvét haj­nalán A kő még sírján sötétlett. De Ö mint élő, kilépett. Halleluja, halleluja, halleluja” (737. ének 2. vers). CSÜTÖRTÖK. — „De aki mind­végig kitart, az üdvözöl” — (Mk 13,1.3 — Ézs 49,23 — Ézs ^9,7—13 — 2Kor 10,12—18). Egy lelkész­testvér úgy látta, hogy „szeretni szép dolog, egyet szeretni még szebb, örökké egyet szeretni, ez a legszebb, ezt úgy hívják, hűség”, így igaz, és sok mindenre vonat­kozik: hitvestársi hűségre, egy hi­vatáshoz, munkahelyhez való ra­gaszkodásra, őszinte baráti kap­csolat ápolására. Mindezeken s ha­sonlókon túl, örök életünk vonat­kozásában Jézus is erre hívja fel figyelmünket: „Aki hisz énben- nem, ha meghal is, él!” Az ígéret valóra válásához kitartásra, hű­ségre van szükség! „Éltem rád bí­zom, Drága Jézusom. Bár görön­gyös úton járok. Erőt, vigaszt tő­led várok. Aki híven fut, Menny­országba jut” (785. ének 4. vers). PÉNTEK. — „A titkok az Űré, a mi Istenünkéi, a kinyilatkozta­tott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké” (5Móz 29,28 — Jn 17,6. 7 — Jn 9,35.-41 — 2Kor 11.1—6). Kétségtelen; hogy vannak dolgok, amelyeket ma mi még nem látunk, csak Isten. Amely dolgokat viszont feltárt az ő igéiben, azok ismeretében élhe­tünk. Nein is csak mi. hanem a következő nemzedékek sora is. Egészen addig így lesz. amíg el nem jön a teljesség ideje. Addig egy könyv, a Biblia használatát ajánlja Isten, melynek megérté­séhez segítségét adja. Szentlelke által. „Mély bölcsességed tanait Ö 'tárja fel csupán, Téged szeretni Ö tanít, Én édes jó Atyám” (240. ének 2. vers). SZOMBAT. — „Ha ítéletet tar­tasz a földön, igazságot tanulnak a föld lakói” (Ézs 26,9 — Tit 2,12 — Zsid 11,23—31 — 2Kor 11,7— 15). Sokszor előfordult, hogy úgy­nevezett „jogsérelem” ért embe­reket. Azt jelenti, hogy felületes vizsgálat alapián, vagy rosszindu­latból igazságtalanul ítélkeztek felettük. Istennel ilyen nem for­dul elő. Tisztán látja életünket s aszerint ítél. Nincsenek kedven­cei vagy kedveltje, senkivel szem­ben sem elfogult. Istennél az igaz­ság uralkodik! „Ö, tekints rám, igaz bírám, Add, járhassak uta­don; Hogy szeressem s azt tehes- sem. Amit kívánsz, Jézusom” (406. ének 2. vers). Péter Jenő Alti a könyvet szereti... Beteg voltam. A túlfeszített munka le­vett a lábamról, ágyhoz szegezett, bár­hogy ■próbálkoztam is ellenállni. Hát ilyen nyomorult az- ember! — mondtam magamnak és tekintetem a fekvőhelyem melletti könyvekre esett. Elmosolyodtam. Aki a könyvet szereti rossz ember nem lehet, hízelegtem magamnak. Azután ahogy végigjártattam tekintetemet a fa­lakon, mindenünnen könyvbéli jó bará­tok néztek rám vissza. Hiába vagyok ágy- hoz-kötött. ezerféle lehetőség nyílik arra hogy az ember a pillanatnyi baja elől, gondjaitól elmeneküljön egy szebb, iga- zabb világba. MERT A KÖNYVÖN KERESZTÜL el­juthat a természet világába, ahol elámul- hat a teremtett világ csodáin, elmehet a zene, a hangok világába, a képzőművé­szetek mestereinek a műhelyébe, felre­pülhet a csillagokba és leszállhat a valós pokolba. Boldog menedék a könyv, amelyhez szomorú és vidám pillanataink­ban megtérhetünk, elutazhatunk álmaink birodalmába, csodálatos boldogságokról olvashatunk, előkelő szellemekkel társa­loghatunk. Könyvet szeretni olyan gyen­géd, rejtőzködő, tiszta érzés, mint dz iga­zi szerelmesek érzelemvilága. Áhítattal nyúlnak a könyvhöz azok, akiknek a szí­vében örök vágyakozás él a szebb iránt, akikben a tudásszomj és az önképzés kü­lönös fénnyel lobog. Ha a mai könyv külsejében egyszerűbb és nem olyan gazdagon díszített, mint év­századokkal előtte, mégis a mai is izgató, titkos világokat rejt. Varázs árad belőle, amely lelkünkre, szívünkre tart igényt és szeretné, ha alkotóját megkedvelné az ol­vasó. A KÖNYV SZERETETE a legrégibb korokba nyúlik vissza. Már Asszíria és Babilon romjai között írásjeles táblákat találtak, valamilyen könyvtár maradvá­nyaként. Az egyiptomi papirusztekercsek értékes kultúrdokumentumok. A görögök­nél és a rómaiaknál több nyilvános és magánkönytár volt, mint amilyen az alexandriai és Aristoteles magánkönyv­tára. Micsoda tárházai a művészeti kivi­telezésnek a papirusztekercsek, a kézzel írt pergamenek, az ötödik-hatodik század­ból származó ezüstbe kötött ,.Codex ar- gentus”, a középkori barátok által má­solt kéziratok egészen a könyvnyomtatás feltalálásáig, amellyel új korszak nyílt meg a könyv történetében. Diadal útja ez a könyvnek, amely végigseper az egész világon. Egyre többen vállal­koznak a nagy művészek között is a könyv külsejének tetszetősebbé tételére. Cranach, Burgkmaier, Rubens és tanítvá­nyai, .hogy csak néhányat említsünk. Mi­ben rejlik a könyv varázsa, mi a könyv titka? A szellem hatalma, a szava, a mű­vészete. Sokszor fiatal korunkban, amikor még nem is értettük pontosan azt, amit olvastunk és csak a szép versek zenéjét élveztük még, szerény anyagiakból még­is megvettünk egy-egy könyvet, hogy ol­vashassuk költőinket, íróinkat, filozófu­sainkat. Könyveket gyűjtünk magunk kö­ré ma is hűséges barátnak, igaz pajtás­nak, egy életre elkísérő társnak. És ez a szeretet a korral csak növekszik, sőt, egyeseknél még szenvedéllyé is válik, amelyért minden áldozatra képes. AZ IGAZI KÖNYVBARÁT nem vesz könyvet válogatás nélkül. Nem úgy a sznobok,, akik talán nem is a könyvet szeretik, nem is olvassák, nem is értik, csak arra ügyelnek, hogy színe összhang­ban legyen a bútorzattal. Szerencsére ök vannak kevesebben. Túlnyomó többség­ben vannak azok, akik a könyv megvé­telével annak szellemét is otthonukba hívják, bíznak benne, mert tudják, hogy az emberi géniusz szinte kimeríthetetlen, akár a legmélyebbre, akár a legmagasabb régiókba kalauzol el bennünket. Persze az igazi könyvbarátokat a gyűj­tésnél a könyv mondanivalója veteti. Petrarcáról a híres olasz lírikusról jegy­zik fel kortársai, hogy nagy könyvbarát is volt. Egy miniatúra könyvtárában áb­rázolja a mestert, ahol nagyon gyakran virrasztva töltötte az éjszakáit. — Egy nyári reggelen ott találták holtan a köny­veire borulva. Nézem kis szobámat, örömeim, gond­jaim, vágyaim, könyvekkel elszigetelt vi­lágát. Minden könyvemhez emlék fűz, be­hunyt szemmel is valamennyire rátalá­lok. Együtt élnek velem. Egyikhez másik­hoz időnként vissza-visszatérek. És ott, a balsarokban, néhány egyszerű kötésű könyv, az én háborúkkal megtűzdelt éle­tem szerény írásai. Felsóhajtok. Talán mégsem éltem hiába! Talán valahol va­laki egy betegágyon, vagy karosszékben megpihenve, vagy az élet bajaitól üldö­zötten, munkától fáradtan kezébe veszi valamelyiket, hogy elbeszélgessen velem. Itt-ott talán el, is mosolyodik. Nem lehet rossz ember az írója — gondolja és mag- békélten, megnyugodva becsukja a köny­vet. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom