Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-16 / 11. szám

Isten háza — a szeretet háza Felújították az ajkai templomot Az ajkai parókia — háttérben a templom A „Aépek Világparlamentje” a béliéért £ e 1 la í v á s a A világ népeit mélységes nyugtalanság tölti el. A nukleáris világháború veszélye soha nem volt ilyen fenyegető. A nukleáris fegyverzet növekedése, a halálhordozó fegyver­készletek felhalmozása kritikus méreteket öltötf. A fegyverzet- felhalmozás további növekedése a megsemmisülés veszélye elé állítja az emberiséget. Az „új nukleáris stratégia” a népek tudatos megtévesztése, akiket ezzel próbálnak meggyőzni, hogy lehetséges korlátozott vagy lokális háború, globális nukleáris katasztrófa nélkül. Hatá­rozottan elutasítjuk ezt a veszélyes és embertelen doktrínát! A világ népei, akiknek már több mint három évtizeden át sikerült megakadályozni egy világháború kirobbanását, és akik olyan áldozatosan harcoltak a leszerelésért és az enyhülésért, nem hajlandók e tervek részeseivé válni. Követelik a fegyver­zet növekedésének megállítását; a fegyverek elhallgattatását, követelik, hogy vessenek véget az agressziónak és az agresszív fenyegetéseknek; hárítsuk el a nukleáris háború veszélyét! Józanságra és felelősségérzetre szólítjuk fel a politikusokat, államférfiakat, felhívással fordulunk minden kormányhoz: Hagyjanak fel az új fegyverkezési programokkal! Szüntessék meg az új típusú fegyverek gyártását — rakéták, neutronfegy­verek, kémiai és minden más fegyverfajta gyártását! Csökkent­sék a hadikészleteket! Tiltsák be a nukleáris fegyvereket! T árgyaljanak! Mindenkihez fordulunk, akinek drága a béke:' ma kevés a nyugtalanságnak hangot adni. Nem elég aggódni. A népek képe­sek a béke megvédésére, amely alapvető joguk. Most kell csele­kedni ! Állítsuk meg azokat, akik nukleáris szakadékba akarják taszí­tani a világot! Tegyük félre mindazt, ami elválaszt! Egyesüljünk a nukleáris háború fenyegetésének elhárításáért! Hangozzék minden korábbinál erősebben szavunk! (A Felhívást szeptember 24-én fogadta el a népek világparla­mentje a békéért 2260 résztvevője, 134 ország és 100 nemzetközi szervezet képviseletében.) A római katolikus egyház ünnepi megemlékezése Gellert püspök születésének ezredik évfordulóján A magyarországi katolikus egyház magas rangú hazai és külföldi vendégek részvételével nagyszabású ünnepségek keretében emléke­zett meg Gellert püspök születésének 1000. évfordulójáról Esztergom­ban és Budapesten. A Magyar Püspöki Kar meghívására az ünnep­ségekre hazánkba érkezett a Vatikán delegációja Agost.ino Casaroli bíboros, államtitkár vezetésével, valamint Giovanni Cheli c. érsek, a Vatikán állandó ENSZ-megfigyelője. A vendégeknek a magyar ha­tárállomáson történt fogadásán jelen volt Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Az Esztergomban tartott ünnepség során amelyen államunkat Mik­lós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke képvi­selte Staub István elnökhelyettes kíséretében, a város részéről pedig megjelent Brunszkó Antal tanácselnök — Lékai László bíboros, prí­más köszöntötte az ünnepi szolgálatot vezető Casaroli bíborost, ál­lamtitkárt. Ugyancsak itt került sor U. János Pál pápának a magyar római katolikus egyház részére küldött ajándéka átadására és az ün­neplő egyházat köszöntő levelének felolvasására. A koncelebrációs misét követő ebéden Miklós Imre államtitkár köszöntötte Casaroli. bíboros államtitkárt, kifejezve azt a meggyőződését, hogy a látoga­tás újabb hozzájárulást jelent a Vatikán és a Magyar Népköztársaság viszonyának a kölcsönös érdekeket szem előtt tartó ápolásához, a bi­zalom további mélyítéséhez, a közösen vállalt út folytatásához, amely mint eddig, ezután is egyaránt szolgálni kívánja a más országok meg­becsülését, az emberiség egyetemes érdekét és hazánk különböző vi­lágnézetű állampolgárainak nemzeti összefogását. A budapesti ünnepi eseményeket követően, amelyen részt vettek a különböző társadalmi szervek képviselői is, fogadta a vatikáni állam­titkárt Kádár János az MSZMP Köponti Bizottságának első titkára, az Elnöki Tanács tagja és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A fogadáson jelen volt Luigi Poggi érsek, pápai nuncius és Miklós Imre államtitkár. A Lékai László bíboros által adott ebéden részt vett Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese is. Az ünnepségek során megkoszorúzták’Gellért püspök budapesti szobrát is. Országjárás Békésből a Dunakanyarba Gyönyörű, verőfényes délután volt. Melegen tűzött a szeptem­ber végi nap és sugaraival be­aranyozta a vidéket. Békésen pi­hent a város is, élvezve a kelle­mes őszi időt. HALAADÓ ÜNNEPRE KÉSZÜ­LŐDÖTT az ajkai gyülekezet. A harangok hívó szavára D. ár. Ott- lyk Ernő püspök és Síkos Lajos esperes vezetése mellett, 18 lu- therkabátos lelkész indult az új lelkészlakásból a dombtetőn álló, megújított templomhoz, a pVesbi- terek sorfala közt. Igehirdető szá­mára aligha lehet nagyobb öröm, szebb látvány, mint mikor Isten háza zsúfolásig megtelik. A tö­mött padsorokban és a székekre szorulva közel 500 ember jött el a hívó szóra. Az „Erős vár” hang­jai mellett — melyet az ünnepre megújított orgona zengett —, ke­reste helyét a templomba még egyre érkező vendégek és hely­beli hívek sokasága. A FELSZABADULTAN ZEN- DÜLÖ ÉNEK UTÁN, az Északi Egyházkerület püspöke lépett az oltár elé, és a 26. Zsoltár 8. verse alapján hirdette az igét. Beszé­dében arról szólt, hogy az ünne­pet az teszi igazán széppé, ha a ház, melynek megújításáért hálát adni most összejöttünk, valóban Isten háza lesz. Nem lehet sem ide, sem az ország, vagy a világ bármely templomába sem beszo­rítani az Istent. Hiszen Ő min­denütt jelen van! Azért nevezzük mégis Isten házának, mert ben­ne „közvetlenül” találkozunk az Istennel. Ügy lesz igazán az Ö háza, ha benne az Istent tiszte­lik az emberek. Itt imádkozunk hozzá, itt szól igéje. Az Istennek háza, szeretetnek háza! Öröm- ás vigasztalásszer­zés helye, az áldás vételének, _ a meghallgatásnak a bűnbocsánat vételének helye. Itt mindig jut reánk idő, amikor mások számá­ra bajaink már uhalmassá váltak és elutasítottak. A keresztet le­rakva, itt kaphatunk új erőt. Ezen túl is, a gyülekezet tagjai közül sokakat az emberi élet nagy eseményei még szorosabban fűz­nek ehhez a templomhoz, hiszen itt keresztelték, konfirmálták, es­kették őket. Nem véletlen tehát az a nagy szeretet, gondoskodás és áldozatkészség, amelynek ered­ménye e megújulás. Kétévi meg­feszített munka után érkezett el a mai nap. Az örömünnep kap­csán arra buzdított a püspök, hogy a gyülekezeti tagok életén úgy legyen látható az Isten sze- retete, ahogy a templom messzi­ről kiemelkedik a tömbházak so­kaságából. Az igehirdetés után Tarnay Endre budapesti orgonaművész játékában gyönyörködtünk. Majd Síkos Lajos esperes beiktatta az újonnan megválasztott gondno­kot, és a 18 új presbitert. Az es­peres kiemelte, hogy a presbiter elöljárót jelent. Olyan személy, aki gyülekezetében elöl jár a ter­hek hordozásában és elsőnek kell a szolgálatban is helytállnia. Ha a most felavatott presbiterek így élnek egyházuknál^, akkor szol­gálatukat megáldja az Isten és ál­dássá lesznek. A SA.TTÖOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lel- készi Hivatalokat és a Gyüle­kezeteket, hogy az az 1981. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések október 3I-ig küldhetők be. .A Sajtóosztály kéri, hogy az Evengélikus Nap­tár megrendelésen más iratter­jesztési anyagot ne rendeljenek a Gyülekezetek, kizárólag e2t a kiadványt. A Sajtóosztály az igényeket a beérkezés sorrend­jében igyekszik kielégíteni. A határidőn túl beérkezett meg­rendeléseket a Sajtóosztály r<em tudja figyelembe venni. A Sajtóosztály kéri megrende­lőit, hogy a kiadványból csak a szükségletnek megfelelően küldjék • be megrendeléseiket. A Naptár ára: 20,— Ft. el a jelenlevőket az ajkai gyüle­kezet jövőjét illetően: hiszen, ha Isten is úgy akarja, e megkeresz­telt kisgyermekek viszik tovább a szülők és nagyszülők munkáját. A SZOKÁSOS ÜNNEPI KÖZ­GYŰLÉSEN köszöntötte Győr Sándor lelkész a vendégeket, köz­tük a református és római kato­likus egyház képviselőit. Felolva­sásra került a nagyszámú, jókí­vánságokat tartalmazó levél és távirat is. Ezt követte a templom és lel­készlakás renoválásáról szóló be-, számoló. Először a lelkészíakást korszerűsítették. Bekapcsolták a távfűtési hálózatba. Ennek s a já­rulékos munkálatoknak befejez­tével teljes erővel a templomnak láttak! Előbb a külső festés, majd a belső ‘ tér átalakítása követke­zett. Lebontották, illetve megki­A kolumbiai főváros, Bogota egyik római katolikus konferen­ciai központjában augusztus 17- től 22-ig tartották a Hatodik La­tin-amerikai Evangélikus Kong­resszust. Valamennyi latin-ame­rikai országból száz delegátus, valamint az észak-amerikai és a többi világrész egyházainak kép­viselői vettek részt rajta. A „Hi­tünk, missziónk Latin-Ameriká- ban” címmel meghirdetett konfe­rencia megnyitó beszédét Mein­rad Piske brazíliai teológus tar­totta, aki "kijelentette: „Azevan­gélium Isten Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről szóló ige­hirdetés.” „Ez nemcsak a Jézus Krisztusban való megigazuJást je­lenti, hanem három szempontot kell tartalmaznia: A történeti esemény közlését, magyarázatát és megvalósítását, melyek az em­ber számára nyilvánvalóvá te­zálták a világítást is. Neoncsövek és új csillár felszerelésére került sor. A friss festés világos, meleg színei bensőségessé teszik a temp­lomot. Az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei már dolgoznak a kazettás mennyezet felújításának tervén. A beszámolóból betekintést nyertünk a renoválás költségeibe is. amelyhez jelentős segítséget nyújtott a Műemléki Felügyelő­ség és az Országos Egyház, de ki­emelkedően példás volt a gyüle­kezet áldozatkészsége is. A közgyűlés záróakkordjaként a felügyelő lelkészüknek és fele­ségének megköszönte azt a sok fáradozást, mellyel az építkezés folyamán elöljártak és átnyújtot­ta a presbitérium ajándékát. Görög Zoltán szik, hogy az evangélium érte van.” Az első latin-amerikai evangé­likus kongresszust 1951-ben tar­tották Brazíliában, a mostanit pe­dig az 1971-es argentínai előzte meg. Ez a konferencia lehetősé­get ad arra, hogy a kontinens evangélikus egyházai ápolhassak az egymással való kapcsolatot. „Teljesen világos volt, hogy a latin-amerikai egyházi misszió­nak a szociális és gazdasági hely­zettel, az igazságosság kérdésével, valamint a szegények és kevésbé kiváltságos gazdagok közötti nö­vekvő ellentéttel foglalkoznia kell” — mondotta Risto Lehto- nen, a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Osztá­lyának Igazgatója, majd hozzá­tette: „Ami Latin-Amerikában szem előtt van, az a világ más területei számára is rendkívül fontos.” A gerendási gyülekezetből szep­tember 20—21-én 38 fő, a gyüle­kezet majdnem 10 százaléka or­szágjárásra indult. Első állomás a Budapest Fasori templom volt. Ebben Szirmai Zoltán adott a szép templomról és gyülekezetről ismertetést. Majd a Budai Szeretetotthon­ban Muncz Frigyes igazgató kö- szötötte a látogatóikat. Ismertet­te a szeretetotthon életét, majd Turcsányi Károly lelkész termen­ként bemutatta. Továbbmenve az esztergomi Keresztény Múzeumban és a Ba­zilika kincstárában a magyar múlt értékeiben gyönyörködhet­tünk. Innen a visegrádi várhoz men­tünk, amelynek tövében a közép­kor egy darabkája. Mátyás ki­rály korabeli maradványok lát­hatók. A várhegyről viszont a je­len természeti szépségében gyö­nyörködhettünk. Duna-kanyar, hazánk egyik legszebb vidéke. Alföldi embereknek mindig él­mény a hegyekkel való találko­zás. Az első napot Szentendrén fe­jeztük be. Vasárnap reggel a ré­gi kis város számtalan műemlé­kében, keskeny utcáiban nézelőd­tünk. Innen vezetett utunk Buda­pestre, a Deák térre. Evangélikus Országos Múzeumunk tárgyai és a szakvezető magyarázata egyhá­zunk múltjába szemléletes bete­kintést adott. Megnéztük a temp­lomon, parókián levő emléktáb­lákat és az udvarban levő Lu- ther-szobrot. A Deák téri gyüle­kezet istentiszteletén való rész­vétel jiagy lelki élmény volt. Dr. Hafenscher Károly lelkész ige­hirdetését hallgattuk és a szó­székről szíves köszöntését. Maid istentisztelet után Harmati Béla lelkész mutatta be a templomot és a gyülekezetei A Vár megtekintése után men­tünk a Néprajzi Múzeumba. Itt több kiállítás is a falusi ember múltját mutatta, ami a faluról jövőknek élmény volt. Utolsó programunk a Teológiai Akadémia volt. Itt dr. Selmeczí János otthonigazgató fogadta és kalauzolta a látogatókat. Hasz­nos volt szemtől ’szembe látni a jövendő lelkészek műhelyét. A látottakkal meggazdagodva, fáradtan mentünk haza. Idegenvezetőnk, dr. Czeglédy Imre, a megyei múzeum osztály- vezetője és e sorok írója volt. Huley Alfréd Garai Gábor: A HANGOD Félálomban telefonoztál. Hallottam zengő hangodat. Amikor már-már haldokoltál, akkor is így hallottalak: ^ a tested rom volt, de a hangod úgy szállt, mint hódító zene; hirdette, hited nem hanyatlott, szíved reménye száll vele. Mert a végső percig te semmit föl nem adva, színlelted is, hogy kiút mind a kín, ami eddig gyötört, majd enyhületbe visz. És bölcs, erős szóval ígérted — bárcsak még most is hallanám —, hogy magam ellen is te védsz meg, hitvallóm, párfogóm, anyám.­(Megjelent a költő „JÉGKORSZAK UTÁN” című kötetében. 1980.) HATODIK LATIN-AMERIKAI EVANGÉLIKUS KONGRESSZUS Az iktatás és eskütétel után felcsendült a nyolctagú énekkar ajkán Tárnái Endre vezényleté­vel az ének: „Ünnepre jöttünk...” Ezt kettős keresztelő követte, amely jóleső bizalommal töltötte sebbítették a kórust, mely be­nyúlt á szószék mögé is. A vas­kos beton tartóoszlopokat kar­csúbb vasoszlopokra cserélték'ki. Ezj:el szebbé, tágasabbá vált a belső tér. Egyidejűleg moderni­

Next

/
Oldalképek
Tartalom