Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-07-13 / 28. szám
öKumené <4> öKumené ÖKumené & Ugyanaz a Krisztusunk Jelentős állásfoglalás született a római katolikus-evangélikus Közös Bizottságban az Ágostai Hitvallás ügyében Március 26-án hozták nyilvánosságra Genfben és Rómában azt a dokumentumot, amit a'm- iikrini Egység Titkárság és a lutheránus Világszövetség hivatalos Közös Bizottsága ez év februárjában, augsburgi ülésén dolgozott ki és egyhangúlag elfogadott. — Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, ho’gy e közös bizottság tagja lehetek és 1973 óta minden ülésén részt vehettem (Genf, Róma, Strasbourg, Paderborn, Sigtuna, Augsburg). ÁLLÁSFOGLALÁSUNK HIVATALOS CÍME: az egy Krisztus uralma alatt. Ez a mondat egykor az Ágostai Hitvallás (ezentúl ÁH) előszavában hangzott el 1530-ban, most ezt az egyháztörténeti és teológia-történeti jelentőségű iratot jelöli és így vonul be egyházaink történetébe (All under one Christ. Alle un - ter eitlem Christus). Ez a mondat utal arra, hogy egyházainkat nem egy egyházi csúcsszerv, vagy egyházi személyiség tekintélye, vagy hatalma köti össze, hanem közös Urunk: Jézus Krisztus. Az Ö uralma alatt élünk. Noha a Közös Bizottságnak már eddig is jelentős dokumentumai láttak napvilágot — gondolok itt különösen is két iratra: az 1972- ben megjelent ún. Máltai Riportra (Evangélium és egyház), amely lezárta a Közös Bizottság munkájának első fázisát, valamint az Űrvacsora című tanulmánykötetre, amely két évvel ezelőtt született (1978), s amiben nem egyszerűen magánvélemények tükröződnek, hanem az egyetértés hivatalos szinten jutott kifejezésre e tárgykörben — mégis szerény véleményem szerint e mostani állásfoglaláshoz hasonló, nemcsak szakteológusokat érdeklő, hanem széles egyházi rétegeket érintő jelentős dokumentum még nem született közös munkánk során. Méltó az ÁH születési helyéhez és a 450 eves jubileumhoz. ISMERVE A JELENLEGI ÖKUMENIKUS IDŐJÁRÁST, amelyben szinte divat hűvös tavaszról beszélni, számon tartva a nemzetközi, feszült helyzetet, váratlannak mondhatom közös állásfoglalásunk létrejöttét. Mind tartalmában, mind szellemében pozitív eredménynek értékelhető. AZ ÁLLÁSFOGLALÁS HÁROM RESZRE, ezen belül 28 cikkre tagozódik. Ebben a keretben csak ízelítőt nyújthatunk olvasóinknak, a teljes szöveget egy másik újságunkban (Lelkipásztor) későbbi időpontban közöljük. Az l. részben a tárgyaló felek visszatekintenek az 1530-tól eltelt időre és megállapítják, hogy az ÁH keletkezésétől napjainkig a két fél közötti viszony többszörösen változott. 1530-ban még csak veszélyként jelentkezett az, hogy a két párt elszakadhat egymástól és esetleg két egyházzá válik. Később az ellentétek egyre fokozódtak. Tanításban, kegyesség! gyakorlatban, egyházszervezetben az utak ténylegesen ketté váltak. Az elidegenedésben jelentős nem egyházi tényezők is közrejátszottak. A kettészakadás mindkét egyház életét nehezítette, bizonyságtételét erőtelenítette, híveit keserítette, egyénileg is, közösségileg is sok-sok szenvedés forrásává vált. Korunkban a tanítványai egységéért imádkozó Jézus Krisztus szavát Szent Lelke újra megvilágosította és új közösségre segített. A meglevő különbségek közül több már elveszítette egykori élességét az utóbbi években. Egymás értékeit felismertük, sőt megtanultuk becsülni is. Évszázadok elidegenedése után sokféle eseményben élmény- szerűen fedeztük fel, hogy ugyanaz a Krisztusunk, az ö uralma alatt élhetünk. Az elmúlt évek dialógusai, a valódi közösség légköre arra bátorított, hogy merjünk hozzányúlni az ÁH-hoz, melynek szerepe az evangélikus egyházban páratlan és ökumenikus szándéka kétségtelen ma már római katolikus testvéreink szemében is. Ezt az iratot-, mely hitre, tanításra, életre nézve valóban meghatározó jellegű, tanulmányoztuk közösen, és jutottunk el a közös állásfoglalásig. A II. részben az ÁH tartalmi értékelése így kezdődik: „Az ÁH kifejezett célja, hogy bizonyságot tegyen hitünkről az egy, szent, egyetemes, apostoli egyházat illetően.” Nem kíván új egyházat alapítani, hanem meg akarja őrizni és fel akarja újítani az igazi tiszta keresztyén hitet, amely a Szentíráson alapul és megegyezik az ősegyház hitével. „Katolikus és evangélikus teológusok közös tanulmányi munkája megmutatta, hogy az ÁH kijelentéseinek tartalma nagy mértékben megegyezik az említett szándékkal és ilyen módon a közös hit kifejezésének is tekinthető.” Bibliai, patrisztikai, egyház- és dogmatörténeti- kutatások tárták fel közös örökségünk gazdagságát. Ezek alapján kiderült: „Együtt valljuk meg* hitünket a Szentháromság Istenben, Jézus Krisztus megváltói művében, a Szent Lélekben és ez a hitünk az egész keresztyénséggel összeköt. Még a 16. század nézet- eltéréseiben és vitáiban is, evangélikusok és katolikusok egyek maradtak a keresztyén hitnek e központi és fontos igazságában.” Széles egyetértés jelentkezik a megigazulásró l szóló tanításban, amely oly döntő volt a reformáció idejében: „egyedül kegyelemből és a Krisztus megváltó művébe^ vetett hitben, nem a bennünk levő érdemek alapján fogad el Isten és vehetjük a Szent Lelket, aki megújítja szívünket, felkészít és hív a jócselekedetekre.” Együtt tudunk bizonyságot tenni arról is, hogy az az „üdvösség, amit Krisztus halálával és feltámadásával szerzett, az evangélium hirdetésével és a szentségek nyújtásával jut el az emberekhez a Szent Lélek által”. Még az egyházfogalamban is, ahol oly éles volt egykor az ellentét, most közös elemeket fedeztünk fel. „Egyházon azok közösségét értjük, akiket Isten gyűjt egybe a Krisztus által Szent Leikével, az evangélium hirdetése és a szentségek kiosztása útján, az erre a célra rendelt lelkészi szolgálat (Amt, ministry) segítségévek Noha ebben az egyházban mindig bűnösök vannak, mégis Isten hűsége és ígérete miatt ez az egy, szent, egyetemes és apostoli egyház, amely mindvégig megmarad.” —„Az ÁH-ra utalva katolikusok és evangélikusok felfedezték, hogy közös a meggyőződésük az alapvető tanításokban, amelyek hitünk középpontjára, Jézus Krisztusra mutatnak.” Ezért tehettünk már alapvető megegyezésről (konszenzusról) korábban' is tanúságot az egyház és evangélium kérdésében, valamint az úrvacsora (eucharisztia) közös értelmezésében. „Az ÁH második részében található, a visszaélésekkel foglalkozó szakasz harcias hangja a korabeli visszás helyzetből érthető, nem is maradt hatástalan, a helyzet ezen a téren gyökeresen javult. — További meg nem oldott kérdésekre későbbi dialógusok folyamán kell sort keríteni. — A II. vatikáni zsinat ökumenizmussal foglalkozó dekrétumában (Unitatis re- dintegratio) intette a katolikusokat: „örömmel ismerjék fel és becsüljék meg a közös örökség igazi keresztyén értékeit, amelyek megtalálhatók más egyházak híveinél is..” Mind a katolikusok, mind az evangélikusok jelentős haladást értek él ezen a vonalon éppen az ÁH tanulmányozásával, ezért van most ok örömre és hálaadásra. A III. részben a jövő felé fordultunk. „Az a közös hit, amire az ÁH-ban bukkantunk, segít ahhoz, hogy a mi időnkben újra megvalljuk, ezzel tartozunk a világnak, az emberiségnek.” Mai világunkban új kérdésekkel, kihívásokkal és lehetőségekkel nézünk szembe, ezért nem elégedhetünk meg az 1530-as hitvallás szövegének ismételgetésével, idézésével. Üjúlag felfedezett közös hitünk új fogalmazás után kiált. Hitünk megváltására itt és most van szükség, ebben katolikusok és evangélikusok már nem megosztva, egymással szemben, hanem együtt tudnak bizonyságot tenni az egész világ számára adott üdvösségről, amely Jézus Krisztusban van, hirdetnünk kell az üzenetet az újra felkínált kegyelem isteni ajándékáról. — Régi formulákat együtt tanulmányozva, őseink hitéhez hűen, az élő központhoz, Jézus Krisztushoz ma öntudatosan ragaszkodva született közös állásfoglalásunk: Mindnyájan az egy Krisztus uralma alatt élünk! H. K. József Attila: ERŐS VAR A MI ISTENÜNK Erős vár a mi Istenünk, Kemény vasunk és vértünk, ínségben együtt van velünk, Megvált és harcol értünk. Kél az ősi rossz, Bajvető gonosz, " Csel vad fegyvere, Erőszak ővele. v A földön ő az első. Önnön erőnk csak délibáb És bizony esnénk esten. De harcba küldte Egy Fiát Értünk maga az Isten. Kérded-é, ki az? Jézus, az igaz. Sok had, Egy a fő, Nincs Isten más csak ö, Krisztus a Győzedelmes. S ha földön ördög nyüzsgene És elnyelni akarna, Meg nem riadnánk — ellene Győz hitünk diadalma. A világi úr Tombolhat vadul, Semmit sem tehet, Ö megítéltetett. Megrendül egy szavunkra. Él, áll az ige igazul, Akárki vesse-hányja. Táborainkra száll az Űr Szent Lelke, adománya. Jóhír, nő, család, Jószág, test, világ Veszhet, vihetik Veszendő kincseik.’ — Miénk marad az ország. Egy történeti forrás nyomában „Die Augspurgische Confession Ungarice ?” Az Ágostai Hitvallás 450. jubileumi éve már hosszú ideje rótt rám hazai és nemzetközi féladatokat, de egyben megválaszolásra váró kérdéseket is. Hadd tegyek le egyet az utóbbiak közül lapunk ünnepi asztalára. Eredeti Manlius-levél Kőszegen Két évvel ezelőtt ritka érde- kességű XVI. századi levélre bukkant Kőszeg tudós evangélikus lelkipásztora, idősb Szabó Lajos. A nehezen kiböngészhető, 1598. december 14-én kelt német nyelvű levél írója Batthyányak, majd Nádasdyak híres dunántúli vándornyomdásza, Manlius János volt. Az értő szemek tüstént megakadtak — sőt, felcsillantak — a levél egyik kitételén: Kőszeg város tanácsának és bírálnak Manlius újévi ajándékul „három kis prezentet” nyújt át: Kalendáriumot az 1599. évre, egy Ágendát, — „Und Ungarice Die Augspurgische Confession” kinyomtatott példányát! * Megvallom, engem is nagy öröm töltött el a levél hírének hallatára (Lelkipásztor, 1978/10. sz.). Ez a levél — ügy tűnt — egy- csapásra megváltoztathatja az eddigi feltevéseket, sőt revízióra indíthatja a régi magyar irodalom tudósait is. Hiszen Manlius kifejezetten arról ír, hogy „az Ágostai Hitvallás magyarul. .. így rendelte el ezt kegyelmes tekintetes Uram Nádassdy Ferenc főispán, hogy kinyomatassék és szorgalmaztassék Isten keresztyén magyar gyülekezeteiben”. Súlyos századvégi napok Nyugat-dunántúlon A levél alapján első látásra joggal lehetett arra a felfedezésre jutni, hogy nemcsak a lengyeleknek, szlovákoknak, horvátok- nak vagy franciáknak volt már a XVI. században anyanyelvű Augustana-fordításuk, hanem nekünk magyaroknak is. Az autográf levél — úgy tűnik — ékes bizonyíték erre. Bizonyára elveszett, ismeretlen kiadásról van szó, ezért nem tud róla a régi magyar irodalom sem. Ám itt válik az egyháztörténeti kutatás izgalmassá. Nemcsak a „Manlius-kérdés” egészét kellett áttanulmányoznom és felgöngyölítenem, hanem azt a hétpróbás, olykor drámai időszakot is, amely annak hátterében húzódik. Jubileum idején nincs itt a helye a részletek ismertetésének. Annyit azonban tudnunk kell a rejtély megfejtéséhez, hogy a nyugat-dunántúli protestánsok addigi közös püspöke, a korábban Manliust is támogató Beythe István nem sokkal a nagy vihart felkavart 1591-es csepregi kollokvium után 1597-től nem vállalta többé a közösséget az evangélikusokkal. Ezek ettől fogva — egészen Beythe haláláig — előbb Réczés János csepregi, majd Magyari István sárvári főespe- ressége alatt szervezték további egyházi életüket. A Batthyányak és a helvét hitvallásúak Beythét támogatták, míg a lutheránusok Sopronkeresztúr és Sárvár törökverő urának, Nádasdy Ferenc „fekete bégnek” patrónusi oltalma alatt építették gyülekezeteiket. Békés együttélés helyett azonban ádáz felekezeti harc jellemezte ezeket az éveket: zsinat (ellen) zsinatot követett — Meszlen, Csepreg, Vép, Hegyfalu, Rohonc — Beythe hitvallására (Confessio Fidei, 1597) evangélikus hitvallással (1598) válaszoltak. A könyvnyomtató tévedése Csak ennek a történeti helyzetnek az ismeretében juthatunk el addig, hogy megnyugtatóan megválaszoljuk a feltett kérdést: csakugyan magyar Ágostai Hitvallás „nyomtattatott!) Kerezt- urat(!) Manlius János által”? Bár elvileg nem lehet kizárni egy ismeretlen, elkallódott XVI. századi fordítás kiadásának a lehetőségét, két okunk is van arra, hogy tüzetes vizsgálat után feltehetően — és sajnálatosan — nemleges válaszra kényszerüljünk. 1. Az 1598-ban csakugyan Sop- ronkeresztúron működő, würt- tembergi származású — korábban Laibach szlovén területein működő, Mandl, Mannei, Manuel sőt Mandele névre is hallgató — vándornyomdászunk a működését ismertető irodalomtudomány mai ismeretei szerint abban az évben két magyar művet adott ki. Mindkettő ismert: „Agenda, azaz szent-egyházi cselekedeteknek vagy szentségeknek és egyéb egyházi szolgálatok kiszolgáltatásának a módja” (csaknem azonos Heltai és Bornemisza ágen- dáival), valamint „Summaia azoknak az artikulosoknak, kikről veteködések támadtanak Augustana Confession való tanét- tók között...” Márpedig: ha latin nyelvű Kalendáriuma és a két magyar mű mellett ijgjían- ebben az évben harmadik' 'magyar munkájaként az Ágöstai Hitvallást ' is kiadta volna, akkor azt bizonyára ugyancsak a kőszegi tanácsnak és bíráknak ajándékozta volna. 2. ^lanlius nem tudott magyarul: ezt maga Magyari István is említi híres könyve előszavában. Tévedése vagy pontatlan fogalmazása okozhatta, hogy az Agenda melletti második magyar munkája témájaként — talán a címlapon szereplő három latin szó alapján? — magyar Augustana Confessiót említ, nem pedig azt, ami valójában e harci helyzetben létrejött: a Németországban még 1577-ben megfogalmazott és 1580-ban az Egyes- ség Könyve (Liber Concordiae) gyűjteményében kiadott Egyessé- gi Irat (Formula Concordiae) rövid foglalatának (az Epitome-nak) a magyar fordítását! Manlius igazában talán mégsem tévedett. Ha nem is szorosan vett formájában, de tartalmában a Meg Nem Változtatott Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana Invariata) csaknem ötven évvel későbbi orthodox lutheránus magyarázata, — s egyben az első magyar nyelvű evangélikus hitvallás született meg a keze alatt. Fabiny Tibor Elhunyt dr. Horváth Bichárd Budapest főváros 15. választókerületének választópolgárai, hívők és nem hívők, akik egész társadalmunkkal együtt tisztelettel és megbecsüléssel néztek fel a pap képviselőre, nem küldhették mér többé a Parlamentbe dr. Horváth Richárd római katolikus templomigazgatót, a katolikus papi békemózgalom lelkes szervezőjét, a Hazafias Népfront Országos tanácsának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagját. A béke szolgálatának útján találkoztunk vele és szövődtek felekezeti határok felett a barátság és együtt munkálkodás szálai. Mi, újságíró papok külön is becsültük és szerettük benne a határozott koncepciójú szerkesztőt, a kitűnő, egyértelmű publicistát, az egyház mai küldetését jól értő szolgatársat. A címek tudatos de nagyon küzdelmes életutat takarnak, amely bőven volt szegélyezve a meg nem értés, a gyanakvás, a méltánytalan mellőzés és bántalom köveivel. Mégis megérhette, ha már betegen és testileg összetörtén, hogy mozgalma jubileumán együtt ölelje át őt melegen az állam és egyház jó viszonyának munkálásáért megbecsülő társadalmunk és a szolgálatát egyre Inkább értő és igenlő egyháza. Amilyen örömmel adtunk hírt annak idején arról, hogy az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára 70. születésnapján milyen magas kitüntetésben részesült, olyan nehéz most leírni, hogy eltávozott a földön élők sorából. Szolgálatának gyümölcsei tovább érlelődnek közöttünk.
