Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-17 / 7. szám

I A templomhoz való hűség a Ráha partján BODONHELY hetvenfős leány» gyülekezete Kisbabotnak. Huszon­egy család közel 50 000 forintot adott össze a templom renoválá­sára. A torony már száz éve épült, de a templom 1957-ben. A gyülekezet belső egységének, testvéri közösségének a kialaku­lása az a másik nagy érték,_ ami a kis templom külső és belső fel­újítása során kovácsolódott. D. dr. Ottlyk Ernő püspök templomava­tó igehirdetése a kis gyülekezet lelki otthonának az értékét emel­te ki. Az evangélium ereje terem­ti meg és fogja össze a gyüleke­zet hitét, tagjainak egymás irán­ti szeretetét, megbecsülését, és az Isten háza iránti ragaszkodó hű­ségét. MÉRGES volt a másik falu, ahová a környék evangélikussága összegyűlt, hogy ünnepelje az ot­tani templom teljes felújítását. Itt az első templom 1582-ben épült, majd 1594-ben a törökök alaposan megrongálták, de a gyü­lekezet helyreállította. 1683-ban azonban a törökök Bécs kéthóna­pos eredménytelen ostroma után bosszújukban mindent felégettek visszavonulásukkor, s ezek során végleg elpusztították a mérgesi templomot. Innentől kezdve Mér­ges Tét filiájaként szerepelt. A mostani templom homlokzatába is beépítettek egy akkori török ágyúgolyót, ami a nyomorúságos idők emlékét idézi. A MOSTANI MÉRGESI TEMP­LOM II. József „Türelmi rende­leté” után épült 1787-ben. Üjra feléledt a gyülekezet önállósága, innentől kezdve állandó lelké­szük is lett 1971-ig, amikor Mér­ges társgyülekezeti kapcsolatba került Kisbabottal. Az 1980-as teljes külső és belső renoválás rendkívül szépen sikerült. Gaz­dag fadíszítés, kovácsoltvas ele­mek teszik értékessé a templo­mot. Az építkezés 300 000 forint­ba került, amit kétszáz hivő adott össze. Jelentős volt a társadalmi munka is. Külön ki kell emelni a kőművesek áldozatos munkáját, akik a bodonhelyi, a mérgesi és korábban a kisbaboti templom renoválásánál egyformán kitettek magukért. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖKNEK a megújított templomot felavató szolgálata arra az erőforrásra mutatott rá, amit az Isten háza jelent a gyülekezet és a hivő em­ber személyes hitéletében. A Rába vidékének lelkészei és gyüleke­zeti tagjai együtt örültek a hely­beliekkel a hitben és a szeretet- ben. Isten megmutatta erejét az emberek egyházszeretetén és ál­dozatkészségén keresztül is! A RÁBASZENTMIHÁLYI filia mindössze 60 tagból álló kis gyü­lekezet, de jelentős adománnyal és a mérgesi templomhoz való hűséges odatartozás kimutatásá­val segítette az építkezést. Itt kü­lönösen is „egy a hívek szíve- lelke”. KISBABOT az anyagyülekezet, ahol tavaly adták át rendelteté­sének a renovált templomot a püspök szolgálatával. A parókia is új, egy évtizede építették a ré­gi helyére. Böröcz Enikő a pa- rókus lelkész, aki nagy szorga­lommal járja a filiákat és a szór­ványokat. A templomukhoz hűséges gyü­lekezeti tagok pedig könnyen megszerethető emberek, mert Krisztus-hitükből kifolyóan nyíl­tak, becsületesek, szorgalmasak, barátságosak. Jó közöttük lenni! Ottlyk Márta AZ NDK EGYHAZAINAK EGYESÜLÉSI TERVE Az NDK-beli Protestáns Egy- házszövetség Lipcsében tartott zsinata határozatot hozott arról, hogy mind a 8 tartományi egyház és a 'S!, egyházi szervezet a követ­kező hat évben egyre szorosabb­ra fűzze kapcsolatait. A terv cél­ja egységes egyházszervezet lét­rehozása. Az egyesülés érdekében a Pro­testáns Egyházszövetség döntés* hozó szerveinek nagyobb hatás­kört kell kapniuk bizonyos, min­den tagegyházat érintő munka­ügyi, oktatásügyi és anyagi kér­dések szabályozásában. A három egyházi szervezetet (Protestáns Egyházszövetség, Uni­óit Egyházak, Egyesült Evangéli­kus Egyház) 1982-re egyesíteni kell, ezen belül a két utóbbi iro­dája ezentúl önálló osztályként működne. Külön munkacsoport készíti elő az új egyházszervezet szabá­lyait, amelyek a hitvallási alap­elveket is tartalmazzák. Az egye­sítésről hozott határozatot a 8 tartományi egyház és a 3 egyházi szervezet zsinatának is el kell fo­gadnia. Ezután adhatnak nevet a jövendő egyesült egyháznak, és sor kerülhet a másik két egyházi szervezet jövőbeni jogállásának rendezésére is. Ssim bólumok világa — formák hitvallása A templom ablakai Első megközelítésben azt szok­tuk mondani,. hogy az építő- és képzőművészet eszköze az anyag (fa, kő, fém, festékek stb.). s vo­nalakkal, formákkal, tömegekkel dolgozik, hogy célját elérje, kife­jezze mondanivalóját. S ez való­ban így is van. Ám szüksége van a művészeteknek olyan feltéte­lekre is, melyeket mi természetes adottságoknak szoktunk elköny­velni, s nem is szoktunk gondol­ni rájuk úgy, mint a műalkotások összetevőire. Ezek az adottságok többek közt a fény, s az azt fel­fogó és értékelő, látó emberi szem. Michelangelo Mózes-szobra sem­milyen értéket nem jelentene, ha egy örökké és teljesen sötét pin­cében volna, de ugyanígy teljesen közömbösek, értéktelenek egy vak számára a Sixtusi kápolna freskói. Kell a fény és a jó szem a művészetekhez. Sőt, azt kell mondanunk, hogy tulaj dón kéDpen a művészet a fénnyel és a fény­érzékeléssel dolgozik: minden esz­köze, anyaga arra szolgál, hogy vele különböző fény- és szinhatá- sokat hozzon létre, melyek a lát­ványban plasztikus formákként, színkompozíciókként, azok együt­tes komplex megjelenéseként va­lósulnak meg egy-egy műalkotá­son. A TEMPLOMÉPÍTÉSZET IS TUDATOSAN SZÁMOL Á FÉNY­NYEL. Végeredményben mind külső, mind belső megjelenésé­ben a fényre „komponálva” ké­szül a templom is, melyet aztán ..látványprédikációként” értel­mezhet a hivő gondolkodás. A fénynek ezen a természetes alap­feltételű megjelenésén túl, hang­súlyozottan 'predikatív szándék­kal történő felhasználása azon­ban a templombelsőben valósul meg igazán, éspedig a templom „fénynyílásain”, az ablakokon ke­resztül. Főként a régmúlt korok­ban és a misztikumot hangsúlyo­zó egyházaknál nyilvánvaló ez. A templomban két térrészben vannak ablakok: a templomhajó­ban és a szentélyben. Azért kell erre külön odafigyelnünk, mert a helyük jelentősen minősíti őket. elsősorban szimbolikus értelem­ben. A SZENTÉLYABLAKOK soha­sem a megvilágítás kedvéért szü­letnek. sem elvi, sem praktikus értelemben. Kizárólag szimboli­kus tartalmúak. Alapvető jelen­tésük Krisztus-szimbólum: rend­szerint az oltár fölött és mögött általuk megjelenik egy fénysu­gár, fénynyaláb a gyülekezettel szemben keletről, a feltámadott és élő Krisztus jelenlétére utalva. Ezért többségben egy és aránylag kicsi „fényrés” vagy körablak csak a szentélyablak. Az üveg- festés elterjedésével a gótika idő­szakában ugyan a natúr fény egy­értelmű szimbolikája módosult, de hatásában inkább kibővülve, ugyanebbe az irányba ragadja meg a szemlélőt. így vall erről Dsida Jenő Templomablak című versében: „Kik csak az utcán / járnak-kelnek / szépséget rajta / nemigen lelnek / kíváncsi szem­mel / rá. nem tapadnak: / csak egy karika, / szürke karika. / ólomkarika. / vén templomablak ... De ki belép / a tág iromba, / boltozatos. / hűvös temolomba / s belülről pillant / ablakára. / megdöbbenjen áll. / megkövültén áll. / elbűvölten áll: / Nézz a cso­dára! — Színek zengése! / Fények zúgása! / Mártír mosolya! / Szűz vallomása! / Kék ami bekül, / piros ami lázad! / Magasba ragad, / a mennybe ragad, / lángtüne­mény / és fénykáprázat!” A TEMPLOMHAJÓ ABLAKAI­NAK szimbolikus jelentősége az előbbiekhez képest másodrendű, s csak a funkcionális feladatán, a templombelső megvilágításának feladatán beiül — és azzal együtt — érvényesül. Első pillantásra is feltűnő, hogy a templomok meg­világítása nem a köznapian meg­szokott. Ez azonban nemcsak a templom adottságaiból követke­zik, hanem tudatos. Két jellemző momentum figyelhető meg. Az egyik az, hogy „homályos”, misz­tikus, tompított megvilágítása van a templomoknak természetes meg­világításukban, mely az ünnepé­lyességet, a „más” világot, az Is­ten közelségét van hivatva kife­jezni és hangsúlyozni. A másik az, hogy a templomhajóknak rende­sen a felső térrésze a megvilágí- tottabb, világosabb, s a boltozat­ról. falakról visszaverődő szórt fény jut csak le az alsó, s így in­direkten megvilágított sötétebb szintre, a gyülekezet helyére, ki­fejezve, hogy az igazi világosság fönt, Istennél van, onnan hull ránk, kik a ..sötétség focival” va­gyunk. A gótikus katedrálisok, templomok hatalmas, festett üveg­ablakai ezt a tartalmat tovább fokozzák és tovább transzponál­ják. Rajtuk többnyire bibliai tör­ténetek, személyek, események elevenednek meg. fény- és szín- zuhatagként sugározva azokat a belső térbe, beszélve arról, hogy Isten fénye, testetlen világossága ezeken az embereken, életeken, eseményeken keresztül öltött és ölt testet a mindenkori ember számára, hogy őt is e világosság eszközévé formálja (Vö.: Jn 1,9). * A DÉLKOREAI KERESZTYÉNEK NEM MERNEK KIÁLLNI AZ EMBERI JOGOKÉRT A dél-koreai keresztyének, akiknek a száma gyorsabban nö­vekedik, mint bárhol a világon másutt, általában félnek kiállni az emberi jogokért. Ezt a kriti­kát Dók Hyan Cho, a dél-koreai presbiteriánus egyház volt mode­rátora hangoztatta Kasselban (NSZK). Cho hangsúlyozta, hogy nem valósulhat meg hazája igazi biztonsága, míg a személyes sza­badságot és az emberi jogokat helyre, nem állítják. Sajnálkozá­sát fejezte ki amiatt, hogy sok keresztyén a biztonságot tartja fontosabbnak a szabadságnál és keresztyén életük az egyéni ke­gyességben és istentiszteleti rész­vételben merül ki. Keresztyének között is tapasz­talható gyűlölet a kommunisták­kal szemben, de a presbiteriánus egyházat mely sokat tett az ipari munkásokért és kiállt a szociá­lis igazságosságáért és az emberi jogokért, gyakran éri a kormány részéről olyan vád, hogy együtt­működik a kommunistákkal és veszélyezteti az ország biztonsá­gát. Uram! Lenyűgöz és megbabo­náz a fény. Akárha hajnalpírként, déli verőfényként vagy esti nap­nyugtaként találkozom vele. Sze­reteted sugárzik belőle. Fölszí­vom. átjár és jólesik. Uram, en azt hiszem, hogy mindenki így van vele. Es csodálkozom. Azon. Uram, hogy van még. Mert min­denki csak fogyasztja, homálvo- sítja. ahelyett, hogy hozzá adna. Pedig, ha ez így megy. így foly­tatódik, akkor ... akkor ... — Uram. én csak arra kérlek, hogy ha már nem is teszel fényforrá­soddá, de legalább tégy fényed továbadójává... If j. Foltin Brúnó ChagyesEI e&blmH&ai almit ÜVEGMOZAIK, ÁRADÓ FÉNY, szédí­tő magasság, mérhetetlen mélység, térbe zárt, de a térből szabadító szellem, töré­keny csoda: Chagall öű ablaka a zürichi Fraumünster templomában. Öt modern ablak az ódon Fraumiins- terben, hatalmas, magasba törő karcsú ablakok gyermetegen egyszerű figurák­kal — így csak az mer rajzolni, aki mes­tere a tolinak, ceruzának; ennél már csak a színek játéka pompázatosabb. Egyik ablak piros, másik sárga, kettő kékben tartva, és egy, a középső, a mind között felmagasodó: zöld, mint a remény. Ez az Újszövetség ablaka, legalján az élet fája, ágai fölött Mária a gyermekkel; fel­ső felében a kereszt magasodik fel a megfeszített. Jézus áldó-ölelö alakjával. A második négy ablak az Ószövetségé: Jákob, Mózes, Dávid király és a prófé­ták a főalakjai. IGEHIRDETÉS A SZÍNEK NYEL­VEN: mert itt a telt, erős, mélytüzű szí­nek szólnak ékesen, látszólag szeszélyes játékuk teremt lángoló-lobogó nyugtalan harmóniát. A piros ablakban mint vérző tinta ömlik el helyenként a kék, a kék­ben meg takargatott lámpásként villan fel a piros, a zöldbe és a sárgába mind­kettő belerobbantja a fény-formák sorát, s az egészet átvilágítja, egybefogja a kintről beáradó napsugár. Az üvegmozaiknak és az ablaknak ön­álló létet, rangot, jelentőséget a gótika adott. Előtte az ablak csak arra szolgált, hogy némi világosságot bocsásson a sej­telmes sötétbe. Ám a gótika magasba tö­rő, finom formái között az üveg egyszer re kettős szerepet kapott: ki kellett re- kesztenie a külvilágot, és be is kellett hoznia azt. Kirekeszteni mindazt, ami alantas, zajos, háborgató, és behozni az év- és napszakokként változó fényt. Chagall ablakai mindkét feladatkört mai formákkal és mondanivalóval töl­tik be. Nézzük őket és feleljtjük a világ zaját, nézzük és elhullajtjuk lelkünk ne­hezékeit, emelkedünk a fényben, a ma­gasság húz, mint a mágnes, és — mintha emelkedni látszanék az öreg Fraumüns- ter is. Sötét és szomorú lehetett, míg az ablakok 1970-ben el nem készültek. En­nek a templomnak az építkezése nem a „lángoló" gótikát képviseli, nem a misz­tikusok eksztatikus lobogását foglalja kőbe, nem, ez magasba törésében is mér­téktartó, józan és reális, mint a nép, mely köveit összehordta, s mely oly készségesen követte a szigorú reformátor szavát, amikor kiürítését kívánta. VAJON MIT SZÓLNA ö, aki szobor­alakban áll ott a folyó túlpartján, egy­kori plébánia, a vízitemplom elölt vajon mit szólna Zwingli Ulrik, ha látná a fényküllözött Fráumünstert, ha látná ezt a csodát? Megadná-e magát a bűvö­letnek, vagy haragosan támadna a kísér­tésbe esett utódokat, amiért beengedték a varázst? Ha ma élne, bizonyára sok mindent tudna az emberi lélekröl, amit az ö korában még nem, sejtettek; s ta­lán azt is tudná már, hogy nemcsak a kép, a szobor, a szín, a fény, a kő lehet báliiány, mert félelmetesebb bálványok kelletik magukat az esendő ember előtt, aki annyira kész imádásukra. Ha ma nézne szét ebben a városban, az ő városában, melynek népe egykor oly lelkesen dobálta ki a képeket, lemezte­lenítvén a falakat egészen a kriptacsú-' paszságig, azt látná, hogy a mai ember nem bírja el á memento móri hangula­tát, és menekvésképpen hol rokokó csil­lárokkal, hol neonfényekkel próbálja öl­töztetni templomait, mely sorstól szeren­csére Chagall megmentette a Fraumüns- tert; ha ma nézne szét szeretett városá­ban, nem a templomokból űzné a bálvá­nyokat. A mai Zürichben tüntető diáko­kat látna, akik felszedik a macskaköve­ket és bezúzzák a kirakatokat, mert a városi tanács bezáratott egy kollégiumot, hogy onnan a kábítószer bálványát a diá­kokkal együtt űzze ki; látná a falakon a pornómozik plakátjait; látná a feléksze- zett ölebeket és század eleji karosszériá­val — mert épp az a divat — robogó aranyifjakat; bokájukon arany lábpere- ceket hordó mezítlábas neoösemberekct; és látta a festői sikátorokban éjt-nappá teve táncoló, éneklő ifjakat, csak azértis jókedvük karnevál álarca mögött a két­ségbeesés torzult vonásaival, és látna egyszerű, józan, komoly fiatalokat is a templomokban, akik nem törődnek kor­társaik bálványaival, s azzal sem, hogy sötét kezek nagy betűkkel írták a fehér falra: Isten halott! Nem, bizonyára nem a templomokban keresné a kivetni való bálványt, hanem kezét nyújtaná az idegen művésznek, aki lám a maga módján, üvegdarabkák ösz- szeillesztésével hirdeti az igét; és kérné őt, segitsen, mert sok a tennivaló. Az idegen művész pedig, mintha már előbb hallotta volna a hajdan ékesszavú prédikátor immár hangtalan hívását, jött fiatalkorában a távolból, Európa keleté­ről, s valamikor élete folyamán megsze­rette a várost, mely már rég nem a re­formátor városa volt, hanem a karnevá­lok bolondos színtere inkább. Talán ezért is vontatta őt, a hidegebb tájak szülöttét annyira, hogy múzeumának egész terem­re valót ajándékozott legjava képeiből; a templomot pedig — az ezredév előtti királylányét, akit a legenda szerint ag- gancsaiban gyertyát viselő szarvas veze­tett e helyre, hogy egyházat építsen az itt porladó mártírok sírja fölé — bevilá­gította szívében hordozott Bibliájának üvegbe álmodott üzenetével. Itt és most: szövetségesek ők, a refor­mátor és a művész. Különös szövetség — a képüldözöé és a képalkotóé —, és cél­ratörő. Zwingli kiürítette a templomot, nem sejtve, évszázadok múltán jön majd valaki, aki művészetével hidat épít múlt és jelen közé, hirdetvén, hogy bár min­den változik, de örök az Isten, és „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz". EZ AZ ÜZENET teszi vonzóvá ezt a bár érthető, mégis merészen modern mű­vészetet a vidékről beáramlók számára is. Met a vidék — mintha más csillagza­ton terülne el. A svájci ember életvitelét a puritán tisztaság, a lankadatlan szorga­lom, a rend, a pontosságö a jámborság jellemzi. Ott a fiatalok sem lázadoznak, inkább komolyan veszik, s betartják az iskolák kapuja felett gót betűkkel intő figyelmeztetést: „Tiszteld az atyák mun­káját!" A vidékieknél talán éppen a rend és a szorgalom tisztes polgárerényei a bálvá­nyok. De ha betérnek a Fraumünster ab­lakai alá. őket is megragadják, felemelik — magasabbra a hegyek ormainál — ezek a mozaikok. CSOPORTOK JÖNNEK, csoportok mennek. Olaszok, japánok, spanyolok, itt-ott egy villanás, valaki fényképez, mások az ábrázolt jelenetek valóságos és jelképes értelmét vitatják. Sokan csak ülnek mozdulatlan csendben, és figyel­nek a Lélek szavára, mely ,.nyelveken szólni" tanít, és e nyelvek között ott van a művészeté is. Ez a nyelv hívja ide a me gf ár adottakat, az összetörteket. a roha­nókat, a büszkéiké dókét, az alázatos szí- vüeket és az utat tévesztetteket, de az erőseket, a rendezetteket is: mindenkit, aki csak megfordul ebben a sokszínű, lá­zas, lüktető, bolondos városban, amely felett Chagall ablakai őrködnek. Bozóky Éva i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom