Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-12-14 / 50. szám

J elek—jelképek—emlékek H «»11 fwood-H «II y wood ♦ * Az amerikai filmipar valahányadik nagy válságának idején, még az ötvenes évek végén — nem először és nem utoljára — egy egész sor filmgyár csődbe került. Cikkeztek is sokat annak idején arról, hogy miért maradtak félig vagy egészen üresek a mozik világszerte. Hiába gyártottak költségesnél költségesebb, izgalmasnál izgalmasabb, botránkoztatónál botránkoztatóbb filmeket. Aztán lassan elmúlt az a válság is, újabbak is követték és valószí­nűnek látszik, hogy annak a jó húsz évvel előttinek a fő oka a te­levíziózás rohamos elterjedése volt. Lázasan keresték akkor a válságból kivezető utat hollywood-szer- te filmgyárosok, rendezők, reklámszakemberek. Másod-harmad, vagy még annyiadrangúnak se nevezhető színészek és statiszták ezrei let­tek akkor munkanélkülivé. De a legkilátástalanabb a filmipart ki­szolgáló iparágak vállalkozóinak és dolgozóinak a helyzete volt. Fő­leg a díszletezőké. Hosszú hónapokig szinte semmi szükség nem volt rájuk. Ma már senki nem tudja, hogy kinek támadt akkor egy átmeneti megoldást hozó ötlete. Tény az, hogy sorra jelentek meg a nagy amerikai napilapokban a fél- meg egészoldalas — méregdrága — hirdetések „phantasieland”-ról, amely — a hirdetések szerint né­hány hétre vagy akár napra is tökéletes illúziót nyújtott. Persze, hogy meg kellett fizetni érte és nem is keveset. Miről is volt szó? Arról, hogy díszletező vállalkozók és szakembe­rek részben a feleslegessé vált kellékek nyersanyagának, méginkább szakismeretüknek felhasználásával a hatalmas és a természeti táj­egységekben igen változatos Egyesült Államok egyik-másik távoli vidékén felépítettek, lakhatóvá és kényelmessé tettek különféle illú­zióhelyszíneket. Aki meg tudta fizetni, eltölthetett néhány hetet óan­gol kastélyban, régi flamand halászfaluban, a múlt századi vadnyu­gat valamelyik postaállomásán vagy aranybeváltó helyén. Talán egy alföldi magyar tanyán is, vagy dél-olasz kisvárosban. Afrikai sza­fari-vadászterületen vagy alpesi turistaházban. És mindezt az álla­mok területén. Nem tudom, hogy készült-e statisztika a „phansieland” tudomá­som szerint nem túl sokáig virágzó üzleti vállalkozásának anyagi eredményéről. Figyelemre méltó inkább az ügy lelki háttere nem is annyira a vállalkozók, mind az „illúzió-vásárlók” részéről. S talán nem is csupán a nyugati világ krónikus és milliókat érin­tő közérzeti betegségéről van szó. amelyben — és nemcsak fiatalok és nemcsak kábítószeres önkívületben — álomvilágba ringatnák magukat, menekülvén a hétköznapok mostoha és szürke valóságai elől. Házunk táján se árt egy kicsit körülnézni. Enyhébb jeleivel környezetünkben is találkozunk. Öltözködésben, magatartásban, íz­lésben. státusszimbólumokban. Mikor káros az illúzió? S biztos, hogy csak az ízlést rontja és nem magát az életszemléletet? Az ezerszer s tán mindhiába kárhoztatott holdfényes-szarvasbőgéses mesetájak konyhai falvédőkön és olaj- nyomatokban, lakótelepeken is és vadonatúj családi házak falán szerte az -országban. De magában az egyházban is. Izlésficam-e csupán, vagy hitbeni megbicsakiás jele is. ha kitör a megbotránkozás, hogy egyik-másik falusi templomunk újrafestésekor nem kerül vissza a boltozatos, régi szép mennyezetre a nem távoli múltban, talán apáink korában oda- pingált tintakék égbolt sárga csillagokkal, s a derék téglaoszlopok­nak eszükbe se jut a renoválás után. hogy erezett olajfestékkel már­ványnak hazudjak magukat. Az is megesik, főleg egy-egy lelkész­iktatás után. hogy végre igazi gyertyák is odakerülnek az oltár két oldalára — csöpögjenek bár kegyetlenül és kanócuk se tökéletes — az oly nagyon praktikus és szárukon még a visszacsorgás illúziójá­val is ékes villanygyertyák mellé. Se hitünkben se istentiszteleti életünkben nincs helye az illúzió­nak. önmagunk és egymás áltatásának. Az illúzió elvezet a valósá­gos élettől, az igazi művészet pedig visszavezet hozzá, hogy lelkileg rendezettebben, tisztábban, erősebben álljunk helyt az életben. Hitünk nem néz „kanosaiul" a Vörösmarty Mihály által annyira megítélt „festett egekbe". Ellenkezőleg: mint népét minden elesett- ségében is mindig szerető és érte áldozni mindig kész hitvalló őseinké, két lábbal a földön áll. És nem győz csodálkozni azon, hogy Istenhez is akkor és csak akkor kerül egyre közelebb, ha segítőkész szolgálattal áll oda korunk minden emberi, nagy gondjához. Hittel és éppen ezért illúziók nélkül. Schreiner Vilmos Istentiszteleti remi Budapesten, 1980. január 20-án beák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Harmati Béla. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5. Szere­tetvendégség. Bolla Árpád. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zol­tán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/1>. de. 10. (szlovák) Cselovszky Fe­renc, de. 12. (magyar) Ruttkay ' Le­vente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. du. 3. Szeretetvendégség: Fa- binv Tibor. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfalva de. 8. Sel- meczi János. Gyarmat u. 14. de fél 10. Selmeczi János. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi­rágú Gyula. Soroksár-Ojtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc-Erzsébet- telep de. 8. Matúz László. Kispest, de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest-We- kerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vil­mos. Rákospalota-MAV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. RákospaJota-Kis- templom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11.. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cin kóla de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kó~ sa László. Rákosliget de. 10. Feren- czy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ottlyk Ernő. de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 0. Madocsai Miklós. Torockó tér de fél 9. Mado- c.sai Miklós. Óbuda de.'9. Görög Ti­bor. de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. ' Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Monori u. 8. de. 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor. de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelen völgy de. 9. Rőzse Ist­ván. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Kapos­vári Vilmos. Csepel de. fél 11. Me­zősi György. — KECSKEMÉT. Az ádventi szeretetvendégség műsorát a he­lyi gyülekezet ifjúsága adta. s ugyanakkor Szalay Tamás cinko- tai lelkész ,,Mindenki karácsonya” — címmel, az ünnep diakóniai teológiánk megvilágításában tar­tott előadásával és Lk 2, 10 b. alapján végzett igemagyarázatá­val gazdagította a programot. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy ».évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 © 80.018T Athenaeum Nyomba, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.” (.In 1, n.) VASÄRNAP. — „Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával. Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre” (1 Kor 1,9 — Zsolt 118, 24 — Jn 2, I—II — Hóm 12, 9—16). Igében, szentségekben átélünk valamit ebből a közösségből. A teljessé­get várjuk. Hol céltudatosan, hol elbizonytalanodva. Hol telve örömmel, hol ellankadva. Az az igazi erő és reménység, hogy holnapunk, a Jézussal való teljes közösség ígérete is Isten hűségén nyugszik. „Jő minden tájról, együtt énekel És együtt ujjong, együtt ünnepel” (753. ének 6. vers). HÉTFŐ. — „Isten országa igazság,' békesség és a Szentié­lekben való öröm” (Róm 14, 17— 3. Móz 26,6 — Jer 14, 2—9 — Mk 4, 13—20). Vannak fontos és el­hanyagolható dolgok. Nem kö­zömbös, hogy helyesen ítéljük-e meg őket. Igaz ez a leghétköz­napibb ügyekben épp úgy, mint Isten országa dolgaiban. Nagyon fontos, hogy a lényeget lássuk. Azt tartsuk értékesnek, ami va­lóban az s azt elhanyagolható­nak, ami tényleg nem döntő. Is­ten országa — halljuk ma — nem formai tényezők, szokások, hagyományok összessége. Ezek mellékes dolgok. Tanuljuk meg arra tenni a hangsúlyt, ami a centrum! „Dolgaidat oly na­gyoknak találom. Hogy imádva leborulok s csodálom” (5. ének 3. versj. KEDD. — „A kegyelmi aján­dékokban ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugvanaz” (1 Kor 12,4 — Jer 31. 14 — Jer 17, 13—17 — Mk 4, 21—25). Mind­annyian szeretünk úgy gondol­kodni. hogy önmagunk adottsá­gait mérceként helvezzük mások elé. Sokszor még annak is jaj — megítélésünkben. gondolkodá­sunkban legalábbis — aki ugyanazt a célt másként szol­gálja vagy más úton éri el. A mai ige fényében újra meg kell próbálnunk nagyobb összefüggé­sekben gondolkodni és tájéko­zódni. örülni annak a jónak, amit csak á másik ember a maga sajátos adottságaival tud elérni, s megtalálni a magunk helyét az összkép teljességében. „Ne te­kintsünk magunkra csak, Sze­meink mást is lássanak” (448. ének 1. vers). SZERDA. — „Jertek, menjünk el, könyörögjünk az Űrhoz, fo­lyamodjunk a Seregek Urához! Én is megyek!” (Zak 8, 21 — Jel 15. 4 — Mt 17, 24—27 — Mk 4, 26—29). A befejező rövid mondat nélkül vajmi keveset ér­ne az egész. Senkit sem tudunk megtanítani imádkozni. Istenhez vezetni, keresztyén ember mód­ján élni, ha mi magunk nem tesszük. Talán a gyerekeinkkel való összefüggésben a legnyil­vánvalóbb ez az igazság. A leg­jobb szándékkal sem küldhetem őket, ha a mondatom nem így fejeződik be: én is megyek. „Menjünk, mint testvérek Vidá­man, karöltve” (450. ének 7. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Az udvari ember örvendezve haladt tovább az útján” (ApCsel 8. 39 — 1 Móz 24. 56 — Mt 5, 17—20 — Mk 4, 30—34). Az örömnek nagyon sok összetevője van. Az udvari em­ber keresett valamit. Hosszú utat tett meg érte. Nagyon akar­ta. mégsem értette egészen az összefüggéseket. Közben valakit szolgálatba küldött az Űr. Majd­nem lehetetlen helyre, ő azon­ban szót fogadott. Legalább eny- nyi kellett, hogy találkozzanak, s emberünk megtanuljon „örven­dezni”. Nem tudjuk, melyikün­ket., hol. mikor és hogyan akar örömszerző munkájában hasz­nálni Isten. Legyünk éberek, fi­gyeljünk a parancsára! „Készsé­gét ébreszt követni igédet” (710. ének 5. vers). FENTEK. — „Tartsd meg a hi­tet és a jó lel ki ismeretet, ame­lyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szen­vedtek” (1 Tim 1. 19 — Jer 2. 19 — 5 Móz 4, 5—13 — Mk 4, 35— 41). ígéretes volt az indulás, de nem jutottak célhoz. Lehango­lóbb kép kevés van ennél. ^Min­dent megkaptak a kezdéshez, de menet közben lassan mindenük elfogyott. Nem kérték az után­pótlást, nem merítettek újra, vé­gül mindent eldobtak, minden­nel szakítottak. Kérjük Istent, munkálja bennünk az odaszánást is, a megvalósítást is, kárba ne vesszen minden, amit eddig kap­tunk. „Ha elhamvad hitem mecs- világa, Szentlélkedet, Uram, tu- vald rája” (414. ének 6. vers). SZOMBAT. — „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő meg nem tagadhatja magát”. (2 Tim 2, 13 — 1 Sám 12, 22 — Róm 3, 19—22 — Mk 5, 1—20), Bizonyos helyzetekben hűséges emberek is válhatnak hűtlenek­ké. Pál apostol azt mondja Is­tenről: ő nem tagadhatja meg önmagát. Vagyis maga a hűség sohasem fordulhat az ellenkező­jébe. Mi pedig bárhová kerü­lünk. nem gondolkodhatunk más­ként Istenről, mint magáról a hűségről. „Éltem rád bízom, drága Jézusom” (785. ének 4. vers). Szabónc Mátrai Marianna Ma mi — holnap ők Ez a nap is jól kezdődött! A jót egé­szen pozitív értelemben gondolom. A rá­dió kora reggeli adásában egy öreg vidé­ki nénivel beszélgetett a riporter. Főkép­pen a munkáról. — Egész életemben dolgoztam — mondta a néni —, de nem volt az nekem fáradság, mert szívesen tettem. Most nyolcvanesztendős vagyok, de még min­dent elvégzek. Egy kicsit lassabban, mint eddig, de odahaza mindent. Aztán ha majd nem tudok dolgozni, majd átveszik a gyerekeim. Ma mi. holnap ők. De egyszerű az egész! Mert egyszerűen ez csak így képzelhető el. Ha az öregek ma már nem bírják, holnap a következő generáció végzi el helyettük a munkát. És ha majd ők is kiöregszenek, az ő gyer­mekeik. De szép is'lenne! Jólesett hallgatni a kis nyolcvanéve­set. mert olyan bizonyosság csengett ki a szavaiból! Biztosan tudta, hogy az ő gyermekei így teszik, nem kívánják a más­világra a nyolcvanéves korában is dol­gozó öreganyjukat még egy lakásért sem és meg vagyok győződve arról is, hogy sok helyen így van. Es magamban fohász­kodtam a sok kis nyolcvanasért, hogy mind ilyen bizonyossággal mondhassa el: ma én, holnap ők. * . Ez a nap is jól kezdődött! A jót egészen pozitív éi-telemben. gondolom. Egy fiatal­ember hordja az újságot a házunkba. Nap mint nap látom, amint a nagy papír­kötéseket cepeh házról házra. Inkasszálni az esti órákban szokott. Egyik nap a fo­lyosó kövén hevert az én kartonom. Fel­vettem. Na. mondom ez a szegény fiú ke­reshette ezt az elszámolásnál. Sietve vet­tem egy borítékot, beletettem a kartont és ráírtam: Újságos-fiatalember! megta­láltam a kartonját, ide tettem a boríték­ba. — És kiragasztottam látható helyen a postaládámra. Amikor reggel kivettem az újságomat egy tiszta fehér lapon gyöngy betűkkel ez állt: Hálásan köszö­nöm a figyelmet. Kézcsókkal: Nemes Jós­ka. Ez az újságos Nemes Jóska nem is gon­dolt arra milyen nemesen cselekedett, mennyire jólesett nekem az az egy mon­dat. Hogy milyen sokat tett ifjúságunk pozitív oldalára. Tulajdonképpen nem is ismerjük egymást. Egymás arcát csak a sötétben látjuk igazán, a kukucskáló ab­lakon át. És mégis megértette, hogy azért a figyelemért amit kapott, neki is figyel­met kell adni. Ne pénzt — figyelmet — ami drága neki, mert idejébe kerül, amit a kora reggeli órákban nehéz behozni. És kértem a jó Istent, figyelmeztessen minden felnőttet és minden fiatalt, hogy adjanak egymásnak figyelmet és ne vár­janak mindig arra. hogy a másik kezdje, adjanak számolatlanul, feltétel nélkül, megjegyzés nélkül úgy és azt, amit a szí­vük éppen diktál. Biztosan bejön valahol. Egv vidám jó reggelinél, egy liftajtó kitá­rásánál, egy« nehéz csomag átvételénél, egy becsengetésnél: hogy friss kenyeret hoztak, tessék bemenni, egy ne hozzak valamit, most épp lemegyeknél, egy tes­sék belémkarolni én'is a templomba me­gyéknél, egy ne tessék félni én majd min­dennap benézeknél . . . meg vagyok győ­ződve arról, hogy sokaknál van ez így, de ahol még nem, ott meg lehetne próbáni. Kifizetődő. * Ez. a nap is jól kezdődött! A kapuban a 13 éves Miklóskával találkoztam. Együtt róttuk az utat. Én a hivatalba, ő az isko­lába. Jóba vagyok Miklóskával. Afféle bizalmasi szerepkört töltök be nála. De vagyok bélyegszállító, képregénykivágó, magyar dolgozat bevezetés-író, de legin­kább megértő barát. Ma aztán ebben a minőségemben ért a nagy meglepetés. Egy magas fiú és egy alacsony kislány ment előttünk. — Tessék mondani —- kérdi Miklós — ezek hogy tudnak csókolódzni? — Egyszerűen. Az egyik lehajol a má­sikhoz. <— Nálam szemesére nem ez a helyzet! Dei-medten néztem egy percig. — Tudniillik szerelmes vagyok — mondta lakonikus egyszerűséggel. — És milyen a választottad? — Gyönyörű szép! — De mégis, milyen? — A haja szőke, az arca meg olyan fó- kaszerű. de azt még kinövi. — Ügy tudtam. Te nőgyűlölő vagy? — Most már nem. Nálunk már csak a F.eri megrögzött agglegény. — Na.és a kislány már tudja? — Még nem. Gondolkodom. Előbb meg­tudom, hogy legalább a csillagászathoz ért-e. — Az jó lesz — mondom. Búcsúzunk. Arra gondolok, hogy egy más barát talán megmosolyogta volna az én kis Miklóso­mat, aki előlegezte választottjának a bi­zalmat, hogy fókaarcát még kinövi, és olyan őszintén beszélt első szerelméről, hogy csak megsimogatni • lehetett azt az okos kis fejét, amelyet jól használ a ta­nulásra, mert mindig eminens tanuló volt. Miklóska minden második nap 5-kor kel és még sohasem hiányzott az edzé­sekről, ahova édesanyjával megy, aki egyedül neveli fiát nem kevés munkával. Nem világraszóló nagy eseményekkel, csak melengető kis történésekkel kezdő­dött ez a mai nap. És nyugodt szívvel- is­métlem meg, hogy jól kezdődött. Bárcsak minden nap így lenne! Azt hiszem ki-ki maga is tehet érte valamit! Gyarmathy Irén Megjelent Pr. Káldy Zoltán: A diakonia útján című könyve. Ára: 60.— Ft. Kapható a Sajtóosztályon. Megjelent Dr. Hafenscher Károly: Ma így imádkozzatok! című imakönyve. III. kiadás Ára: 20.— Ft. Kapható a Sajtóosztályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom