Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-19 / 42. szám

GYERMEKEKNEK.

Az „első'’ keresztyén jzvülekezel

A MENEKÜLŐ SAUL ÜTJA JERUZSÁLEMBŐL Cézárea kikötőjén keresztül szülőföldjére, Tarzuszba vezetett. Ha úgy véljük, hogy itt végre kicsit megpihenhetett. és a „hazai pálya” előnyéi élvezve könnyebb feladat volt az evangélium terjesztése, úgy hiszem, nagyot tévedünk. Bár a Szentírás nem tudósít részletesebben Saul otthoni működéséről, de nagyon valószínű, hogy ez sem bizonyult könnyebb terepnek, mint Damaszkusz vagy Jeruzsálem. Már Jézus is utal az ősi tapasztalatra, hogy „senki sem prótéta a saját hazájában”. Még neki is úgy kell elmenekülnie Názáretből, mert éppen azok értették meg a legkevésbé, akik között felnőtt, akik gyermekkora óta ismerték. Biztosan ti is tapasztaltátok már. hogy sokszor éppen az ismerősök, barátok között, vagy talán éppen a családban a legnehezebb beszélni a hitünkről. Jézus Krisztusról.

De nem sokáig élvezhette vagy éppen szenvedhette Saul a szülőföld vendégszeretetét vagy éppen elutasítását, mert Isten nagyobb és még nehezebb feladatokat tartogatott számára. Égj' napon felkereste régi barátja, Barnabás apostol, aki annak idején elsőként mert bízni Saul közeledésének őszinteségében, és arra kérte, hogy jöjjön vele segítőtársként Antiókhia városába. Nem csoda, hogy ebben a hatalmas városban nem győzte Barnabás egyedül az apostoli szolgálatot. Még mai szemmel és méretekkel nézve is igazi világváros volt ez a Földközi-tenger partján fekvő pezsgő életű szíriai kikötő. Azért csak volt. mert ma térképeteken csak Antakya néven találtok egy Törökországhoz tartozó kis városkát a régi nagy Antiókhia helyén. De akkoriban mintegy milliónyi ember lakta, és például akkori «irkuszépülé- te volt, melyben egyszerre 200 000 néző szórak,o?batott a véres gladiátorküzdelmeken. Elképzelhetitek, hogy milyen hatalmas, de egyben milyen izgalmas és lét- fontosságú feladat volt .betörni” az evangéliummal egy ilyen óriási pogány városba. Érthető, hogy

Barnabásnak segítőtársra volt szüksége, és nem kis megtiszteltetés, hogy választása éppen Saulra esett.

De választásában nem csalódott, kitűnő munkatársra talált Saulban, aki remek „edzőtáborból” jött. hiszen Tarzusz is, ha kisebb méretekben is, de pezsgő életű, tarka, pogányokkal is teletűzdelt város volt. Az sem véletlen, hogy éppen ketten fogtak össze, hiszen Jézus is párosával küldte ki tanítványait. Hogy miért? Elsősorban azért, mert küldetésük lényege a Jézus Krisztusról \ aló tanúskodás volt, es az ősi jog szerint egy tanú még nem tanú, de ha már Jretten állítják ugyanazt, arra már érdemes odafigyelni, tanúságtételük hiteles lehet.

ILYEN HITELES TANÜSÁG- TÉTEL VOLT az élő Jézus Krisztusról Saul és Barnabás bizonyságtétele is. amire egyre többen odafigyeltek, sőt mi több, egyre többen el is tudták fogadni, az élő Jézus Krisztus tanítását. Így jött létre az első gyülekezet An- tiókhiában, * hogy miért nevezem ezt a címben az „első” keresztyén gyülekezetnek? Nyilvánvaló, hogy Krisztus első gyülekezete Jeruzsálemben született meg az első pünkösdkor Péter apostol tanúsáatétele nyomán, mégis Antiókhiát is megilleti az „első” jelző, mivel itt nevezték őket először ,,keresztyéneknek’’, azaz Krisztus-követőknek.

S EZ ÓRIÁSI JELENTŐSÉGŰ ESEMÉNY, ugyanis ebből vált világossá, hogy mi is tulajdonképpen az úi gyülekezet lényege. legjellemzőbb vonása: az élő Jézus Krisztust követik szóval és élettel. Jő lenne ma is, újra meg. újra tudatosítani ma- ’gunkban. hogy keresztyénnek lenni milyen komoly etkötelezést jelent. Nem arról van szó, hogy meg vagyok keresztelve, hogy „vallásos” vagyok, hogy templomba járók, ez még nem jogosít föl a keresztyén név viselésére. Ha egész életemmel, hétköznap és ünnepnap, fiatalon és idősen, szóval és tettel Őt követem. csak akkor lehetek méltó erre a névre! G. P.

„írok nektek ifjak..."

Valló ni á s

Minden munka, vagy vállalkozás sikerének elengedhetetlen feltétele, hogy .bizonyosak legyünk abban, hogy az a munka elvégezhető, s hogy rendelkezünk is azzal a képességgel, amely a vállalkozás véghezviteléhez szükséges. Ennek a tételnek az igazságát a sportból vett példából érthetjük meg a legkönnyebben. Ha a magasugró atléta bizonytalanul indul neki a lécnek, s azt gondolja, hogy úgysem tudja átugrani. akkor a léc előtt- biztosan megtorpan, vagy ha neki is rugaszkodik. egész biztosan leveri azt. A tanulásnál is hasonló a helyzet. Ha úgy fogunk hozzá egy matematikai feladat megoldásához, hogy úgysem tudjuk azt megoldani, akkor hiába gondolkodunk. erőlködünk, nem találjuk meg a feladat megoldásának nyitját. De nemcsak a sportban és a munkában van ez így, az imádságnál is hasonló a helyzet. Sok imádságunk azért nem valósul meg, sok kérésünk azért nem teljesül, mert nem vagyunk bizonyosak abban, hogy teljesülni fog. Viszont az is i^az. hogy sok lehetetlennek hitt feladat oldható meg, sok nehéznek tűnő célkitűzés valósítható meg a siker bizonyosságába vetett erős akarattal. Jézus nagyon jól tudta ezt. Éppen ezért a Miatyánk végén olyan mondatot ad ajkunkra, hogy bizonyosak legyünk kérésünk teljesülésében, imádságunk meghallgatásában.

A MI ATYÁNK BEFEJEZŐ MONDATÁBAN ugyanis mindenekelőtt ezt valljuk: bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten, akihez imádkozunk, akitől különböző problémáink megoldását kérjük és várjuk, élő valóság. Isten nem kitalált fantom, vagy az

emberi gondolkodás által kiagyalt eszme, hanem élő valósági Természetes, nem olyan valóság, mint egy matematikai tétel, vagy fizikai törvény, amely kétszer kettő négy módjára bebizonyítható. vagy logikai okfejtéssel igazolható. Jól tudjuk, hogy Isten létét logikai okfejtéssel bizonyítani. Isten titkát emberi okoskodással megoldani hiábavaló próbálkozás. De azt is tudjuk, hogy ennek ellenére Isten a hit számára megtapasztalható. A hivő ember ugyanis valóságosan találkozik Istennel. Meghallja megszólító és küldő szavát, átéli segítő szeretetét. megtapasztalja új életet formáló erejét. Ha ez nem így lenne, akkor Saulból soha nem lett volna Pál apostol. Az élő Istennel való találkozás nélkül Lutherből az egyszerű Ágos- ton-rendi szerzetesből se lett volna egy világot átformáló folyamatot megindító reformátor. Ha Isten nem lenne, akkor Albert Schweitzer is megmaradt volna tudós professzornak, vagy neves orgona művésznek és soha nem épült volna fel a lambarenei kórház, ahol az afrikaiak nemcsak testi gyógyulást találtak, hanem azt is megtapasztalhatták, hogy az élő Isten nem személyválo- gató.

ISTEN HATALMAS ŰR, aki előtt nincs lehetetlen. Erről vallunk másodsorban a Miatyánk befejező mondatában. Mert hiába is hinnénk Isten létében, ha nem lennénk arról is meggyőződve, hogy ő nem tehetetlen bálvány, hanem erős és hatalmas Űr. Hatalmasabb, mint a természet erői. Hiszen ő alkotta az egész világot, ő hozta létre a természetet, ezért rendelkezik is felette. De nemcsak a természet

LOHSE PÜSPÖK A TÁRGYALÁSOKÉRT

(NDK) közeljövőre tervezett taA Német Szövetségi Köztársaság Protestáns Egyházának zsinatán január végén, E duárd Lohse püspök, elnöki jelentésében üdvözölte Helmut Schmidt szövetségi kancellár (NSZK) és Erich Honecker államelnök

lálkozóját. „Minden lépést, mely a béke megszilárdítását szolgálhatja, meg kell tenni, — bármily kicsiny is legyen az” —, mondotta Lohse püspök, utalva a feszültté vált nemzetközi helyzetre.

erőinek tud parancsolni, hanem a gonoszság erőit is meg tudja fékezni. Nincs olyan fékevesztett emberi szenvedély, vagy tobzódó gonoszság,' amelyet meg ne tudna szelídíteni, és amelynek gátat ne tudna vetni. Természetes, a szenvedélyek megszelídítéséhez, a gonoszság megfékezéséhez. a legtöbbször emberi eszközöket használ fel. Azokat az embereket. akik meghallották szavát, akik átélték új életet teremtő erejét. Ezeknek az. embereknek a szeretetével újítja meg és formálja át a többi embert is, hogy féktelen szenvedély és romboló gonoszság helyett á megértés és a szolgáló szeretet légköre uralkodjék az emberek között. Ha ez, nem így lenne, akkor az emberek gonoszság# következtében mát- régen elpusztult volna a világ. í

ISTEN NEMCSAK KÉPES, HANEM AKAR IS RAJTUNK SEGÍTENI. Ezt a meggyőződésünket már a Miatyánk kezdő mondatában is valljuk, amikor őt Atyánknak nevezzük. Az imádság befejező mondatában újra megerősödünk ebben a meggyőződésünkben. A világot teremtő és az emberiséget kormányzó hatalmas Iste.n számunkra nem idegen úr, hanem gondviselő, szerető édesatya. S melyik édesapa tagadja gyermekei kívánságát és kérését? Ha a földi szülők tudnak gyermekeiknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább adja meg nekünk mennyei édesatyánk, azt, amit kérünk tőle! S ha nem adja meg, annak talán az az oka, hogy valójában nincs is rá ázük- ,ségünk, vagy nem szolgálja a javunkat. Melyik' szülő ad borotvát, vagy kést kisgyermeke kezébe, még akkor is, ha az olyan epedve kéri azt? Ha valamilyen kérésünk nem teljesül, bizonyára ez lehet az oka. Mert Isten csak olyan kérésünket teljesíti, amely javunkat szolgálja és az ő dicsőségét munkálja. Tanuljunk meg hát úgy imádkozni, hogy ne áhítozzunk se a magunk számára veszélyes „borotvákra”, se a másoknak ártó „késekre”, hanem mindig azt kérjük . Istentől, ami üdvös és jó.

Selmeezi János

*

Állatok a Bibliában

kél giílvarab prédikátorunk emléke

Ma a Bibliában előforduló néhány madárral kapcsolatban kérdezünk :

1. Milyen mdarak vittek Illés prófétának élelmet: a pusztába, s mi volt ez az élelem?

2. Izrael népének viszont a pusztában madarak szolgáltak éleimül. Milyen madarak voltak ezek ?

3. Milyen madárról mondta Jézus, hogy közülük egy pár egy

fillérbe kerül, és mégsem esik le egy sem közülük Isten tudtán kívül?

4. Melyik madár jelképezi a békét, s milyen bibliai történetre vezethető ez vissza?

Megfejtéseiteket március 30-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088.

Megfejtésetekre azt* is írjátok rá, hány évesek vagytok!

Néhány éve — pontosan 1976- ban — emlékeztünk a gályarabok szenvedéseinek háromszázados évfordulójára. Akkor részleteiben is, összefüggéseiben is foglalkoztunk egyháztörténelmünk „gyászos évtizedének” ezzel a legkegyetlenebb szakaszával. Hogy most újra emlékezünk rájuk, annak óka az, hogy két gályarab- ságot szenvedő evangélikus prédikátornak születési időpontját 350 évvel ezelőttre, az 1630-as évre teszik a történészek. Ha nem is százszázalékos biztonsággal tehetjük ezt — hiszen akkor nem volt olyan pontos a nyilvántartás, mint napjainkban —. azért mégis úgy vehetjük, hogy két embernek azonos időben indult el élete útja. a Jézus Krisztusban való közös hit vezette őket egy táborba, az Ágostai Hitvallást követők táborába és a Jézus Krisztus szolgálatában sodródott életük az ellenreformáció kegyetlenségei és igazságtalanságai következtében a nápolyi gályákra. Ez a két gályarab prédikátor: Bor hidal Miklós és Z sédenyi István.

SZÜLETÉSÜK- HELYÉT SEM JEGYEZTE FEL A KRÓNIKA. Borhidairól azt tudjuk, hogy először a Vas megyei Szentkirályon (ma már nem találjuk a megye térképén) prédikátor. Nem tudjuk lépésről lépésre követni élete útját és ez jellemző erre a korra. Ha Valahol le is telepedik. hamarosan elűzik onnan. Ennek a vidéknek főura. Nádasdy Ferenc, enged a csábításnak és visszatér a római egyházba. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy hatalmas területen, összes birtokán az egyházi joghatóságot átadja a győri püsnöknek. aki él is ezzel a hatalmával. Borhidait

1670-ben még Rábaszentandráson találjuk, de innen a győri püspök elűzeti, más prédikátortársaival együtt. Ezután valószínűleg több környékbeli gyülekezetben szolgál, de maradandóan sehol nem telepedhetett le. 1674-ben mint „exuláns” prédikátor kap idézést a pozsonyi rendkívüli tör-. vényszékre. Itt a kínzások és gyötrettetés miatt már-már aláírná azt a kötelezvényt, melyben lemond hivataláról, de mégsem teszi meg. Emiatt a hírhedt li- pótvári börtönbe zárják és közel 10 hónapot tölt ott számos társával, közöttük két evangélikus prédikátorral: Edvi Illés Gergellyel és Szentmiklósi Jánossal. 1675. március 18-án a Nápoly felé induló csoporttal hajtják őt is gyalogszerrel a tengerpartra, ahol május 8-án eladták -gályarabnak. Az embertelen kínzásokat és kegyetlenséget amúgy is meggyöngült teste nem sokáig szenvedhette. Augusztusban belehalt a kegyetlenségekbe. Azt sem tudjuk róla. hogy hová temették áz alig 45 esztendős prédikátort.

Zsédenyi István élete fonala is 1630 táján kezdődik, de nem tudjuk, hol látja meg Isten napját. 1656-ban Veszprémvarsányban kezdi, négy év múlva Mencshe- lyen találjuk, majd Dörgicsén végez prédikátori szolgálatot. Mint Dörgicse papját idézik meg Pozsonyba 1674-ben. Feleségét és három gyermekét hagyja ott Dörgicsén. amikor elindul a nehéz útra. Ö az egyetlen evangélikus prédikátor, akit Komárom várába visznek, hogy a kínzásokkal és gyötrelemmel megtörjék erejét, lemondásra kényszerítsék. Sikertelen a kísérlet. 1675. március 18-án őt is a „nápolyi menethez” csapják »da, hogy eladják a gáM INDENT KIFEJEZ A TAGLÉTSZÁM?

Itt az ideje, hogy az egyházak „a testek megszámlálását Istenre hagyjak", és eredményességüket ne taglétszámmal mérjék, hanem szolgálatuk minőségével — mondotta dr. Carl S. Dudley chicagói teológiai tanár, a Lutheránus Egyházak Amerikában (LCA) szinódusának ülésén. Elismerte ugyan, hogy az egyház nem létezhet számok nélkül, „de mégiscsak probléma, ha annyira bízunk az egyház számokkal kifejezhető sikerében, hogy már azt hisszük, maga Isten is' tőlük függ”.

Dr. Albert L. Haversat lelkész ezzel kapcsolatban a következőt mondta: „Az egyház növekedése iránt való érdeklődés ma egyik újabb jele annak, hogy az északamerikai életforma értékei menynyire átjárják az egyházat. Nem azért van így, mert számokkal mérjük a sikerek nagyságát?” „Milyen mértéket használhatunk és használunk az eredményesség mérésére? Végső soron ez a mérték Isten Lelke, aki munkálkodik azokban, akik meghallották az igét.”

ÜJ ELJÁRÁS A HALÁLOS BETEGEKKEL

A svéd evangélikus egyházhoz /tartozó stockholmi Ersta kórházban speciális kezelést vezettek be a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők részére. Amint a kórház igazgatója, dr. Bengt Wa- densjö lelkész elmondta, a betegségük végső fázisában szenvedők speciális „koktélt” vagy italt kapnak, mely megszünteti a fájdalmat és a fizikai szenvedést. Ez az ital gyakran képessé teszi a betegeket arra, hogy utolsó hetüket vagy napjaikat kellemesebbe'' és teljes szellemi öntudatban éljék meg. Ügy vélik, hog fájdalomtól és szorongástól megszabadítva, a betegek talán mél tóságban és emberibben tudnak szembenézni a halállal. ,

Maga a gondolat Angliából származik, mondotta dr. Wadens- jö, és nagy érdeklődést váltott ki orvosok és teológusok körében egyaránt. Az ital nem segítség a meghalástól, csupán a fájdalom tói és szorongástól szabadítja meg a halálos beteget.

lyákra. Az ostorcsapásokat és kínzásokat még tetézi nála az is, hogy súlyos agyhártyagyulladásba esik. A félig halott prédikátort már ki akarják dobni a tengerbe, de a hajó kapitánya még látja benne az élet pislákoló fényét és nem engedi. Átvészeli a szörnyű betegséget és ő lesz az egyetlen evangélikus gályarab, akit De Ruyter admirális a következő év februárjában megszabadít a szörnyű rabságból. Zürichbe jut el, majd innen Németországba és háromévi vándorlás után újra otthon van családjában és- gyülekezetében Dörgicsén. Csendesen érkezik haza és csendesen szolgál tovább a rábízott evangéliummal. További sorsáról csak annyit tudunk, hogy 1701 táján temették el Mencshe- lyen.

VAN-E TANULSÁGA E KÉT GÁLYARAB ÉLETÉNEK és közös szenvedésének a mi számunkra? Elsősorban az, hogy a hitért harcolni kell és a hit harca nem könnyű dolog. Ök igazán példáink a „nemes harc meghar- colásában” és „a hit megtartásában”. De ugyanakkor példát vehetünk róluk, mint hazájukat szerető, igazi hazafiságukért mindent elszenvedő emberekről is. Ne felejtsük' el, hogy az idegen Habsburg-ház uralkodói és a klérus nem csupán hitükért, de a „rebellió”, a felforgatás és forradalom varjával vádolva ítélte őket gályarabságra, halálra. És ők megmaradtak hitükben és házasságukban. Ma ilyen áldozatot senki nem kíván tőlünk, de a hitben való szolgálat és a jó ha- zafiság elkötelezése ma is, nekünk is lecke, amit nem csupán megtanulni" de élni és teljesíteni kell. Tóíh-Szöllos Mihály