Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-05 / 40. szám

I Nagypéntek ünnepének igéje Másokat megmentett ' Lk 23,33—48 Három szenvedő ember képét vetíti elénk az evangéliumi történet. Kereszten kínlódó, halálba hanyatló életek. Két gonosztevő a két szélen, Jézus a középen. Ügy tűnhet, egy torma ítélettel sújtott, azó- nos sorsú nyomorultak. Van-e lehetőségük arra, hogy segítsenek magukon vagy egymáson? Sokan úgy látják, nincs mód arra, hogy bármit is tegyenek egymásért. Arra meg éppenséggel képtelenek, hogy a körülöttük levők érdekében megmozduljon a kezük, vagy akár csak a szívük is. Valóban így van ez? Mintha mást mutatna a kirajzolódó kép. MÁSOKAT MEGMENTETT. Így tesz Jézusról bizonyságot aka­ratlanul is a csúfolódó nép, a vezetőivel együtt. Ő képes másokat megmenteni. Van hozzá szíve, hogy meglássa az emberek nyomorú­ságát, és van hozzá hatalma is, hogy megszabadítsa mindattól, ami terhet, gondot, fájdalmat, bánatot okoz. Voltak olyanok, akiket régi bűnös életükből szabadított ki. s vezetett a tanítványság útjára. Máskor az éhezők gondját enyhítette, a betegek kínját szüntette meg, vagy a halál karmaiból mentett ki. Nem magára volt gondja, de egész életében azért fáradozott, hogy másoknak szolgáljon. Változott volna Jézus magatartása azóta? Akit a kereszt kínja nem tett önzővé, önmagával törődő, a szenvedéstől szabadulni akaró menekülővé, az ma is mások megmentésén fáradozik. Ennek mai életünkben ismételten tanúi lehetünk. Nem csupán az egyháztörté­net szolgáltat arra példákat, hogy emberek régi életükből megújulva hogyan lettek Isten szeretetének tanúbizonyságai. Napjaink esemé­nyei között is megtalálhatjuk Jézus mentő szeretetének tényeit. Ifjú egyházak születése is ennek példája, de szenvedélyekből szabadságra jutó, kétségbeesésből a hit reménységével kiutat találó, betegségben Gyógyítót ismerő, a halállal megvigasztaltan szembenéző testvéreink élete is azt a Jézust hirdeti, aki sokakat megmentett. JÉZUS ENGEM IS MEG TUD MENTENI. Ez a bizonyosság ébred az egyik keresztre feszített gonosztevő szívében. Míg a másik csúfo- lódik, ő hiszi, hogy amit a Jézus feje fölötti felirat hirdet, s amit annyian mondogatnak, hogy Jézus király, az igaz. Király, aki nem egyszerűen halni készülj hanem országába indul. Ha neki volt ha­talma embereket megmenteni, akkor azt is megteheti, hogy öt is be­vigye országába. A hit születésének legszebb és legszentebb pillana­tait leshetjük el ebben a történetben, amikor minden látszat ellenére tud valaki a legteljesebb meggyőződéssel bízni Jézus mentő hatal­mában. A nagypénteki ige ma mindnyájunkat erre a felismerésre akar elvezetni Jézus engem is meg tud menteni. Nem lehetek olyan re­ménytelen helyzetben, hogy ne segíthetne rajtam. Nem lehetek annyira távol tőle, hogy meg ne találjon. Még ha úgy gondolkodnék is, mint a megfeszített lázadó zelóta, meg tudna bocsátani. Ez a né­pét ugyan szerető, de ellenségeit gyűlölő ember is bocsánatot nyer­hetett Jézustól. Ingyen kegyelmével engem is átformálhat, hogy hozzá legyek hasonló, aki szereti népét, s szereti ellenségeit is. Ta­nítványává, országa polgárává, sőt gyermekévé fogad, hogy hozzá tartozzam ebben az életben, s együtt legyek vele a halál után is. JÉZUS PÉLDA IS AZ IGAZ EMBERSÉGRE. A minket megmentő, örök életre megtartó Jézus tanít is az igaz emberség útján járásra. A halálos ítéletek végrehajtásánál szolgálatot teljesítő pogány száza­dos mondja ki Jézusról, amit nyilván más is megállapított, hogy Jézus igaz ember volt. Viselkedése senkit nem bántott, nem áthúzó­dott, utolsó leheletéig kész volt a jó szóra. a segítésre, szolgálatra. Olyan volt, amilyennek az embernek lennie kell. Még imádkozott is azokért, akik keresztre juttatták. Az utolsó ruhadarabjait elvevők­nek is megbocsátott. Hol láthatunk még ilyen mélyen emberi maga­tartást? Mesterünk kereszten elhangzott szavai kell, hogy bennünk vissz­hangra találjanak. Imádsága olyan, mint egy végrendelet, amely minket is kötelez a megbocsátó szeretet nevében való megnyilatko­zásra. A Krisztus követésében járó ember nem gyűlöli, hanem menti azokat, akik szembefordultak Jézussal. Az igaz emberség útja mindig odavezet az emberekhez. Állandóan készen kell lennünk az imádko­zásra. de annál sokkal többre is. Meg lehet tanulnunk Urunktól azt a segítésre, szolgálatra való készséget, amely mindig nyitott. Akkor is, ha egy fáradt, megterhelt ember apró ügyéről van szó, s akkor is, ha népek, nemzetek világra szóló dolga, lét vagy nemlét kérdése forog kockán. Ki gondolhatta volna, hogy károm szenvedő ember közül egy képes arra, hogy segítsen hasonló sorsú társán? Jézus szíve mindig meg­indult, ha másokat megmenthetett. Végső soron ezért vállalta a ke­resztet is, hogy mindnyájunkat megmentsen országa számára. Pél­dátlan és egyedülálló megtartó kegyelme, s aszal együtt megismert igaz embersége vezessen mindnyájunkat új életre. Vető Béla Istentiszteleti rend Budapesten, 1980. április 4-én, nagypénteken Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 5. Passióolvasás: Harmati Béla, du. 6. (úrv.) Hafenscher Károly. Fasor de. 8. (úrv.) Gáncs Aladár, de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, üu. 5. Passióolvasas: Muntag Andorné, du. 6. (úrv.) Szir­mai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/1». de. 12. Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Veöeös Imre. Zugló. de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfaiva 4e. 8. Selmeczi János. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János. Kassák Lajos út 22« de. 11. Benczúr László, du. 6. Passió. Váci út 129. de. negyed 10. Smdéliuszné Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üjpest de. lö. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. (úrv.) Virágh Gyula. Soroksár Üjte- lep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlő­rinc de. 10. (úrv.) Matúz László. Kis­pest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. (úrv.) Karner Ágoston. Sashalom de. 9. (úrv.) Kamer Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Ta­más, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákos­csaba üé. 9. Gáncs Péter. Rákóshegy du. 6. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pál, du. 6. Pessió: Kdjsa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 6. (úrv.) Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Ottlyk Ernő. Óbuda de. 10. (úrv.) Görög Tibor. du. 6. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Ta­kács József, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csen­gődy László, du. fél 6. Ruttkay Ele­mér. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missurá Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. (úrv.) Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Donáth László. Kelen- völgy de. 9. (úrv.) Rőzse István. Bu­dafok de. 11. (úrv.) Rőzse István, du. 6. (úrv.) Rőzse István. Budaörs du. 3. Csillaghegy de. fél 10. Kanosvári Vil­mos. Csepel de. fél 11. (úrv.) Mezősi György. — Állandóan vásárolok bélyeg­gyűjteményeket. 1947 előtti használt kénes levelezőlapokat. magyar ás külföldi üzleti és magánlevelezés bo­rítékjait. Különösen érdekelnek az 1955 előtt Németországból .jött levelek borítékjai, az első világháború tábori íapai. Cornides Sándor bélye'ikeres- kedő. 1067 Budapest. Lenin krt. 79. (udvar!). Tefeíon: 121-589. ........... EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—vm Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta „Az Emberfiának fel kell emeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3, 14—15). VIRÁG VASÄRNAP. — „Mivel ő, a Szent hívott el titeket, ma­gatok is szentek legyetek egész magatartásotokban”. (1 Pt 1. 15 — 5 Móz 14, 2 — Jn 12 ,12—19 — Fii 2, 5—11.) Nemcsak idejétmúlt a nagyünnepi keresztyénség, hanem igeszerűtlen is. Isten ugyanis tel­jes életünkre tart igényt. Egész magatartásunknak tükröznie kel­lene a szentséget, vagyis azt, hogy Istenéi vagyunk, bűnbocsá­natból élő és békességet munkáló nép, Krisztus követői. „Nincsen szívemnek teljes tisztasága! Ó hallgass ajkim esdeklő szavára: Te adhatsz új szívet csak énne­kem, S ez új szivet add nékem Istenem” (339. ének 7. vers). HÉTFŐ. — „íme most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (2 Kor 6, 2 — Ézs 61, 3 — 2 Móz 12, 1. — 3—7, 11—14, 21—28 — Mk 14, 53—65). Kergetve a boldogság kék mada­rát nem vesszük észre a jelen ál­dását! A ma nagyszerűségét! Jé­zusban már most és ma van itt számunkra az üdvösség, mert ahol bűnbocsánat van, ott -élet és .üdvösség is van — tanította Lut­her. „Szívem hát bátorodjál, Ne essél kétségbe, Eddig, ha szomor- kodtál Már légy reménységbe. Istened, lm neked Nyújtja bo­csánatát, Mert kegyelmes Atyád” (335. ének 5. vers). KEDD. — „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zak 2, 21 — Ef 5, 25—26 — Jn 12, 27—33. — Mk 14, 66—72). A legdrágábbjai vagyunk a féltőn szerető Istennek. Méltatlan hát hozzánk a panaszkodás, de az ilyen kételkedés is: Mit számítok én? Miért törődne velem az Is­ten? Ne csak kegyes köszöntés legyen ajkunkon: Erős vár a mi Istenünk! — hanem éljünk is eb­ben a bizonyosságban. ,.S így szól hozzám: Tarts énvelem, Ne félj, baj már nem érhet. Megvéd az én erős kezem, Majd küzdők én teérted. Tied vagyok, s te az enyém, Bízzál, majd megsegítlek én. Ki árthatna teneked?” (351. ének 7. vers). SZERDA. — „Gyógyítsd meg Uram, akkor meggyógyulok, sza­badíts meg, akkor megszabadu­lok!” (Jer 17, 14 — 1. Pt 2, 24 — Ézs 50, 4—9. — Mk 15, 1—15). Ha van egy szemernyi önismeretünk, tud­juk mi jól, hogy mi a hibánk. Miben, s miért vagyunk megkö­tözöttek. A gyógyuláshoz ám ke­vés ez az ismeret. A bűnbocsánat bilincset oldó ereje nélkül csak rabok maradunk. De Jézusért így énekelhetünk: „Fogságból megszabadultunk, Sebeiddel meg­gyógyultunk; Bűntől, s haláltól, ,ó áldott, Megváltad mind e vilá­got” (401. ének 4. vers). NAGYCStTÖRTÖK. — „Az ál­dás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való kö­zösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus tes­tével való közösségünk-e?” (1 Kor 10, 16 — Ézs 51, 1 — Jn 13, 1— 15 — Mk 15, 16—28). Jézus aszta­lának vendégei lehetünk, ő hív és vállal minket. Nem a kenyerét osztja meg velünk, hanem saját magát adja nekünk. A vele való közösség gyümölcseként épül- erősödik az egymással való kö­zösségünk is. „lm ő maga hív té­gedet, Táplál, s növeli hitedet, És arról tesz bizonyságot, Hogy igaz és hű barátod. Menj hozzá szent buzgósággal, Kérd mély alázatos­sággal, Adjon ösztönt szeretetre, Istenfélő szent életre” (310. ének 2. vers). NAGYPÉNTEK. — „Ügy hatá­roztam. hogy nem tudok közötte­tek másról,-csak Jézus Krisztus­ról, róla is mint megfeszítettről” (1 Kor 2, 2 — 5 5 Móz 4, 39 — Jn 19, 16—30 — Mk 15, 28—41). A kereszt: vétkeink súlyát árulja el és Isten irgalmának komolyságát. Jézus halálában tárul fel az em­beri élet mélysége és az isteni szeretet határtalansága. Ezért a kereszt egyetlen reménységünk. „Krisztus ártatlan bárány. Ki mi­értünk megholtál: A keresztfa ol­tárán Nagy engedelmes voltál, Viselvén bűneinket, Megváltottál minket, Adj békességet, ó. Jézus, ó Jézus” (174. ének, 3. vers). NAGYSZOMBAT. — „Jézus­nak. az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől” (1 Jó 1, 7 — Péld. 20, 9 — 1 Pt 3, 18—22 — Mk 15, 42—47). Tiszta lappal, hálás örömmel indulhatunk. Jé­zusért. Hálánkat tükrözze szolgá­ló életünk. Örömünk vidítson fel másokat. Mert nem Isten várja tőlünk áldozatáért a viszonzást, hanem környezetünk szomjas a szeretetre. „Bár szinte száma sin­csen, Bűn mit árthatna már? Rám tekintett az Isten, Mert szent vér, drága ár Rótta le tar­tozásomat. Nem rettenti már szí­vem Se sír, se kárhozat!” (784, ének 3. vers). Bencze Imre Index: 25 211 ISSN 6133—1392 Imádkozzunk! ® 80.0791 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Megváltó Urunk! Köszönjük, hogy mindig mások megmentésén munkálkodsz. Különösen azt jó tudnunk és hinnünk, hogy országod polgárai lehetünk mi is. Add meg nekünk annak megtapasztalását, hogy akik hozzád tartozunk ebben az életben, veled leszünk a halál után is. Amíg e földi úton járunk, igaz emberséged tanítson élni helyesen. Ámen. KELYHEK Jézus Krisztus tegnap, Meg kellene keresni a biztosítóberen­dezés központját, aizrdtán elbújni, kikap­csolni, s kirámiokiáiník ezt a sok kincset — mondta félig tréfáson egy komíirman- dus fiú izgatott társainak. — De itt vannak a fegyveres őrök — szóit a 'máisik —, s ha nem látnád ipari TV kamerával ellenőrzik a kiállítást. S amíg a fiúk a TV krimiken nevelke­dett fantáziával latolgatták .az Egyházi Műkincsek Kiállításának a kirablását, addig a lányok illedelmesebb távolban nézték az aranyat és á drágaköveket, táb­lán csak a szemük íriszében csillogott va­lami szokatlan. Jómagam izgalomtól tá­guló szívvel álltam az egyik tárló előtt, sarkában a Bakony tamási kedéllyel. Egy évvel ezelőtt még ebből a kehelyből itták az ottani konfirmáltak a bort, az Ür szent vérét. A magyarázószöveget ta­lán nem is olvastam el, tudtam, hogy olyasmi áll a .kis cédulán, Itogy aranyo­zott ezüst, meg az, hogy 1715-ből... Mit mondott nekem a kehely? Részben azt, hogy a XVIII. század óta minden úr­vacsorakor ebből itták az Űr vérét a ta­mási evangélikusok, egy nem evangéli­kus tengerben. S így ez a kehely a tamá­si magyaroknak, és biztos a falun túl is a szabadság, a vallásszabadság, a Krisz­tusban kapott szabadság jelképe is volt. Részben ezt, mert ez csak az egyik tör­téneti sík, a megfogható történelemé. A másik a magyar evangélikusságnak a holnapban, az örök életben vetett hité­nek a síkja. így is írhatom: a kegyelmi idő síkja. S ez sem kézzéLfogihatatlanabb, hiszen ott lapul mögötte a „Tiérettetek adatott” valósága. Igyekeztem elmondani a gyermekeknek a történetet, s abból, ami a szívem egy darabja, abból is valamit. Egy férfi ha­ladt arra, legyintett. Egy idősebb nő meg­állít, s jól hallhatóan vetette oda: Ennyi butaságot mondani gyermekeknek! Etet­ni őket.., Honnan is tudta volna, hogy ott nem én „etettem és itattam.” És m a, !. S 1980 böjti igehirdetés sorozat vége a Budapest-Rákóczi úti gyülekezeti terem­ben. A reformátusokkal vagyunk együtt — közösen béreljük a termet —, s alig férünk be. Altok. Az Űr szent testét — ostyát — evangélikus teológiai profesz- szor osztja. A református lelkipásztor kü­lön kis kelyhekben adja a bort, Krisztus vérét mindenkinek. Érdekesség? Talán a külső szemlélőnek, az. Ez megint csak egy — nem fontos — sík. Ami ennél sok­kal fontosabb az az, hogy: „Én veletek Vagyok minden napon a világ végezeté­ig.” Ez az együttlét a „veletek vagyok” megtapasztalása a hirdetett igének és a kiosztott szentségnek. Ezért van ott Krisz­tus Teste, a látható gyülekezeten túl fel­villan a láthatatlan egyház. Azután kikerülünk a Rákóczi út forga­tagába, a necmfények villódzása kápráz­tat, járművek dübörögnek. Idős asszony- testvérek várnak, hogy- hazaszállítsam őket autóval. Az egyik megszólal: ma lát­tam az Űr dicsőségét! Az utcai forgatag­ból nem sokat látott, mert majd teljesen vak és süket. Bennem pedig a parancs dobolt: „Valamennyiszer eszitek e kenye­ret és isszátok e poharat, az Űr halálát hirdessétek, míg ettjön! És mindörökké ugyanaz! Ki emlékezik első úrvacsorájának kelyhére? Én nem. Már akfkort magam­ra sem emlékszem teljesen. Gondolata­imra, vágyaimra egyáltalán nem. Ki em­lékezik önmagára? Pedig nem győzzük keresni öcimagunkat, tegnapi énünket, a gyökereket... Talán az állandót? Mi mmcSig mások vagyunk, változnak tár­gyaink, körülményeink. Ö azonban min­dig és mindörökre ugyanaz! Az úrvacsora számtalan csodálatos mozzanata között mostanában van szamomra egy egos zen új ízű mondat. A „szereztetési igék” el­hangzása után, az ének után — Krisztus ártattam bárány — hangzik ez a mondat. Hívás. Jöjjetek! Most naigyhétan el fog hangzani az ol­vasónak is és nekem is. És egyszer — s ez amire építünk — él fog hangzani utol­jára. Vagy úgy, hogy: távozzatok tőlem ti átkozottak, vagy úgy, hogy jöjjetek Atyámnak áldotta!! És, hogy ha mindezt a kelyhek ürügyén írtam le, még azt hadd írom le, hogy a leggyönyörűbb 'kelyheket nem az Egyhá­zi Műkincsek Kiállításán láttam. Nem reneszánsz nem barokk, nem ezüst, vagy arany kelyheket. A legcsodálatosabb kelyhek azok, akik megvallják bűneiket, felállva. Azok, akik előrejönnek, elfogad­ni a kegyeimet. Azok, akik töredezett edények vagyunk, akik recsegő térddel, kínnal ereszkedünk térdre, vagy recsegő énnel kínnal ereszkedünk térdre. Azok, akik fiatal, csillogó szemmel állnak fel, csillogóbban, mint a legnagyobb drága­kő a legdrágább kelyhen. Mi vagyunk a legcsodálatosabb kelyhek, akiket azzá, formál Ő, atki tegnap, ma es mindörök­ké ugyanaz. Ruttkay Levente i t 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom