Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-03 / 31. szám

t

„Akii; jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek...”*

A mögöttünk levő téli hónapok országszerte a tanulás, továbbképzés, elmélyülés időszakai voltak. A Bács-Kiskun Egyházmegyében is igyekeztünk kihasználni ezt az időt. Az év első három hónapjának utolsó vasárnapjain három körzetben presbiteri konferenciákat tartottunk. Az egyik konferenciára érkező presbiterekkel beszélgettem a kezdés előtt s közülük mondotta így valaki: „tanulni jöttünk”! Mit is tanultak hát presbitereink? A „tananyag” adva volt: az elmúlt év végén tartott Országos Presbitérium ülésén előttünk álló feladatok. A konferenciák témája e feladatokat körvonalazta gyülekezetekre, ezen belül a presbiterek speciális feladataira. A három vendéglátó gyülekezet Kiskőrös, Dunaegyháza és Baja volt. E három helyre az összes gyülekezetek presbiterei összejöttek, összesen mintegy 230-an. Egyházmegyénkben rendszeresek ezek az alkalmak, ezért jóleső volt azt látni, amikor ismerősként, barátként és testvérként üdvözölték egymást az érkezők.

Bár a tanulás vágya hozta ösz- sze a presbitereket, mégis minden alkalommal a gyülekezeti isten- tisztelettel kezdődött a nap. Ezen általában ‘ vendég , igehirdetők szolgáltak és az ige hitünk erősítésére, hitmélyítés céljából szólt. Egy presbiter bármennyit tanult is, és tudja a feladatát, mégsem tud jól szolgálni hit nélkül.

Három előadás a kitűzött feladatok három pontját igyekezett megvilágosítani a jelenlevők előtt. Egyik nagy téma volt a jubileumi évében az Ágostai Hitvallás időszerű mondanivalójának összefoglalása. Igen nagy érdeklődéssel hallgatták és sokan megvallották, hogy bizony nem

EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT

keretében június 8-án, vasárnap délután 5 órakor a rákoscsabai templomban (XVII. Péceli u. 58.1 előadásra kerül

J. S. BACH: KLAVIERÜBIJNG III. „ORGONA MISE”

Orgonái:

Gáncs Aladár

Közrerrtóködik: Pongrácz Zsuzsa (orgonái és a gyülekezet kamarakórusa

Igét hirdet:

GÁNCS PÉTER

ártana tüzetesebben, pontosabban megismerni névadó hitvallásunkat. Az előadóknak feltett sok kérdés bizonyította, hogy nem valamiféle üres, tartalom nélküli evangélikus öntudatot keresnek presbitereink, hanem keresik az igazságot és eközben örülnek annak, hogy ősi hitvallásunk má is ad elegendő tartalmat, pozitív segítséget arra, hogy evangélikus sajátosságainkat éljük gyülekezeti életünkben épp úgy, mint társadalmunkban.

Izgalmas kérdés feszült a második témakörben: Presbiterek diakóniai szolgálata a szórványokban. Egyházmegyénk is szórványterület. Minden gyülekezetünknek van bőven lehetősége a kevesekről való gondoskodásra. Néhány éve osztotta be újra az egyházmegye közgyűlése a gyülekezetek területét, hogy egyetlen település se legyen „fehér folt”. Most pedig a megkeresés és kapcsolattartás munkájához kértük a presbiterek segítségét. Öröm volt hallani beszámolókat, melyek arról szóltak, hogy már évek óta járnak presbiterek lelkészükkel a szórványba. S ha ezentúl jobban odafigyelnek és több áldozatot hoznak presbitereink a szórványokért, bizonyára nem volt hiábavaló a szórvány helyzet reális. „gyülekezetre szabott’ ismertetése.

Végül minden alkalommal szántunk időt „ törvényismertetésre”. Egyházi törvényeink, melyek az egyház diakóniai szolgálatát segítik és körvonalazzák, nem mindenestül ismertek a presbiterek és a'gyülekezeti tagok előtt. Ezért nagyon jó, ha ilyen alkalmat felhasználunk a tanulásra. AZ idén a gyülekezet három vezető-irányító testületének munkájáról, kötelességéről és jogköréről beszélgettünk: a közgyűlés, a presbitérium és az elnökség munkaterületéről. Törvényünk nagyon helyesen kibővítette a presbiterek jogait és kötelességeit, de ezzel együtt növelte felelősségüket. Ennek a nagyobb felelősségnek terhével és a záró áhítat útravalójával indultak haza presbitereink a konferenciákról. Ez az útravaló pedig 1 Tim 3. 13 alapján buzdítás volt a jó szolgálatra, a szép tisztesség megszerzésére és a további szolgálathoz szükséges bátorságra.

A három konferencia előadói voltak: Keveházi László Pest megyei esperes, Baranyai Tamás domonyi, Káposzta Lajos, solt- vadkerti lelkész és az egyházmegye esperese:

Tóth-Szöllős Mihály

Szórvány év

Nyíregyháza és a bokortanyák 7.

Romantika és elfogultság nélkül kell a nyíregyházi cigánykérdést vizsgálgatni. A cigányok már régen nem a Lenau vagy Verdi által megénekelt vándorok, a 20. század rendezett társadalmi viszonyai nem teszik lehetővé a középkori nomád életstílust. Viszont előítélettel hozzányúlni a •kérdéshez legalább olyan hiba lenne, mint azt mondani, hogy társadalmi fejlődésünkkel megoldódott a cigány nemzetiség valamennyi problémája. Szó nélkül sem szabadna a: társadalmi előítélet mellett elmenni. A cigány etnikum kérdése legalább olyan összetett és bonyolult, mint magáé az össztársadalomé. E rövid „rajzban” csak egy-két jelenséget tudok felvillantani, hiszen problémáikkal szociológiai művek egész sora foglalkozik. A jelenségek közül is inkább azokat húzom alá, amelyek kapcsolatban állnak az egyházzal, vallásossággal.

KÖZTUDOTT. HOGY SZABOLCSBAN SOK CIGÁNY ÉL, hellyel-közzel nagy foltokban. Letelepedésüknél megfigyelhető, hogy együtt maradnak, „kolóniákat” hoznak létre, egy-egy család gyökéreresztése után jön a többi, a család, törzs, nemzetség tagja és elébb-utóbb kialakul sajátos közösségük, csoportos letelepedésük. Számukat nehéz, megállapítani. A hivatalos adatok szerint 300-350 ezer hazánkban összlétszámúk. Szaporodási arányuk rendkívül magas, s el ezt a számot viszonylagossá teszi. Mindenesetre Szabolcsban társadalmi, szociális, stb. szempontok alapján komoly kérdésként jelentkeznek.

Magna András egyházi tisztviselő arról tájékoztatott, hogy a háború előtt majd minden tanyának „saját” cigánycsaládja volt, ezek a tanya végében helyezkedtek el, a dologidőben segítettek a gazdának, télen koldulni jártak. Akadtak közöttük teknős, kanalas, gyékényszövő, szakajtó-, kosárkészítő, vályogvető cigányok. Minden esetben sok gyermek volt jellemző rájuk. Közel éltek a tirpák családokhoz, némelyik még nyelvüket is megtanulta. Számuk néhány évtized alatt azután tetemesen megnőtt.

A városban, a Titel utcában több, mint 500-an élnek, Nagycserkeszen amely újonnan önálló közigazgatási község lett, a 4 ezernyi lakosból szintén 500 körüli a számuk, „elcigányosodik” a Benkő-bokor 100-120 a lélekszámúk. Az itteni iskolába, valamint a Titel utcaiba szinte kizárólag cigánygyermekek járnak. A bokrokban növekedési arányukkal párhuzamosan csökken a tirpákok száma.

MILYEN FELEKEZETÜEK A CIGÁNYOK? A hiedelem szerint római katolikusok. Valóban közelebb áll hozzájuk a római katolikus vallá?. A külsőség, misztikum hat rájuk. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fel- szabadulás előtt szinte egész társadalmunk analfabéta volt, szellemi képességüket meghaladták a bonyolult egyházi tanok. Érintetlen hitük tele volt babonával, őriztek valamit még vándor életükből, valamit a fetisizmusból. Sejtésük van a túlvilágról. A hitre fogékonyak. Különbséget a felekezetek között nem tudnak tenni. Jellemző, hogy amikor keresztelni vitték gyermeküket és. azt kérdezték tőlük, „milyen vallá- súak a szülők”, a templomra mutattak, amely történetesen római katolikus volt. Istenhitük zavaros, bizonytalan, így inkább a külsőségek hatnak rájuk. A szentek, mint közbenjárók szerepelnek tudatukban. Lakásaikban bőven találunk szentképeket.

Általában azonban ahhoz a fe- iekezethez „sodródnak”, amely letelepedési helyükön uralkodó. Erdélyben református cigányokkal találkoztam a görögkeletiek mellett, Nyíregyházán görög katolikus, evangélikus és metodista cigányokkal. Endreffy lelkész arról tájékoztatott, hogy a metodista. egyház komoly missziót fejt ki közöttük, számuk növekszik az egyházban. O. P. tanító úr megjegyezte. hogy a Szeles bokorban felkarolták őket, háznál tartanak istentiszteletet. foglalkoznak a gyermekekkel, akik ezt nagy hálával fogadják.

A ROMAI KATOLIKUS EGYHÁZ TERMÉSZETSZERŰLEG GYAKOROL VONZÁST RÁJUK, rxiégis az egyházi tevékenység perifériáján kezelik"’kérdésüket. De ez nemcsak a.:, római katolikus egyházra áll. Leszögezhetünk egy alapigazságot, az egyházak nem tudnak hozzáférkőzni a cigánytársadalomhoz, lelkipásztorolást sem fejtenek ki körükben. A római katolikus egyház mintegy kétezer cigánnyal számol Nyíregyházán. de csak két kislányt készít elő első áldozásra és ötnél nincs több. akivel foglalkoznak, az evangélikus egyház 1978-ban három. 1979-ben két gyermeket keresztelt meg. De ezek el is „vesztek” az egyház számára. Csizmazia Sándor lelkész arra emlékszik, hogy néhány éve temetett egy cigányasszonyt.

Általában nem járnak templomba. „Két szentségük van”, említette Szabó József római katolikus káplán, a keresztség és temetés. Ragaszkodnak ahhoz, hogy ezeket pap végezze. Előfordult, hogy temetéskor kérték a halott gyermek keresztelését Házasságot sem kötnek templomban. A római katolikus egyház oktatáshoz köti az egyházi esküvőt. Tudniuk kell mi a keresztség, oltári szentséget, gyónást, stb. A gyónás, áldozás ritka körükben, mint a fehér hoFó. így azután csak a keresztséget és temetést veszik igénybe az egyháztól. A „hivatalosan” római katolikusnak tartott cigányság lényegében semmilyen felekezethez nem tartozik.

RÉGI TÁRSADALMI SZERKEZETÜK TELJESEN FELBOMLOTT. A nyírségi cigányság a letelepedés stádiumában van. Vándor már alig akad közöttük. A megye mindent elkövet, hogy helyhez kösse őket.

A Nyírségben nincsenek vajdáik, felhagytak régi szokásaikkal, nem beszélik a cigány nyelvet. 1963 előtt Káplán Ágoston római katolikus lelkész megtanulta a cigány nyelvet, akkor még sokan beszélték. Ma viszont nyelvükkel, szokásaikkal, életükkel nem törődik az egyház. „Teljesen felszínesen kezeljük a cigány- kérdést”, állapította meg Szabó József római katolikus káplán.

Életük helyenként változik, sok múlik azon, hogy a falu és város társadalma miképpen fogadja őket. A körükből kiszakadt, ún. „úri cigányok” gyakran megtagadják fajtájukkal a közösséget. Munkát általában szellemi képességüknek megfelelően vállalnak, A köztisztaság, kertészet, építő- és némely szolgáltatási ipar foglalkoztatja őket.

Egy esetről szóltak, amikor valaki cigány templomot reklamált, viszont vannak helyek és alkalmak, ahol és amikor tömegesen részt vesznek egyházi alkalmakon. Ilyen pl. a máriapócsi cigánymise, (a görög katolikusok tartják) és a mátrai Szentkút szeptember 8-i Mária-napi alkalma.

E NÉHÁNY MEGFIGYELÉSSEL ÉS TÁJÉKOZTATÁSSAL persze nem lehetett kimeríteni a szabolcsi, nyíregyházi cigány- problémát. De talán Ízelítőt kaptunk abból, hogy itt él mellettünk, közöttünk egy nemzetiség, amelynek hitével, vallásosságával az egyházak semmit, vagy alig törődnek.

Vége

Rédey Pál

9971»rsfMiiéiJsmi csapdák"

EZT A MEGHÖKKENTŐ CÍMET viseli Hankiss Elemér könyve, mely a Gyorsuló idő sorozatban jelent meg az elmúlt évben. A szerző szociológus, s a társadalmi élet mozgásait figyelve írta meg azt a két tanulmányt, amit ez a kis kötet tartalmaz. Apró, hétköznapi jelenségekből vont le fontos következtetéseket. Senki nem gondol még társadalmi fejlődést gátló problémára, ha borravalót ad vagy fogad el; ha a közösség rovására kis előnyre tesz szert; vagy ha elmulasztja a segítést egy kis dologban, amire pedig a ielkiismerete biztatja. Miért éppen én segítsek, miért éppen én legyek más, mint a többi — nyugtatjuk meg magunkat. Ezzel azonban egy negatív társadalmi mozgást segítünk elő — mondja a szociológia nyelvén Hankiss Elemér. .,. . mert. emberi tettekből, emberi elhatározásokból s döntésekből, emberi törekvésekből szövődik az a háló, amelybe az emberi közösségek, társadalmak nagyon is gyakran belekeverednek, s mire észreveszik a maguk szőtte hálót, többnyire már nagyon nehéz kikeveredni belőle.”

Érdemes megjegyeznünk, hogy-' a társadalmi csapdák végiggondolásához az évszázad nagy magyar matematikusának, Neumann Jánosnak úttörő tanulmánya a játékelméletről döntően segített. Ezért a harmincas évektől a kibontakozó társadalmi tudományok kísérleti és matematikai módszerekkel is elemzik az emberi, közösségi együttélés törvényszerűségeit, s jutnak el olyan megállapításokhoz, amikre minden politikai és gazdasági vezetőnek figyelnie kell. A Bibliában is megtaláljuk ezeket a figyelmeztetéseket, nem a matematika nyelvén, hanem vallásos kifejezésekkel. A Biblia ugyan nem akar

szociológiai tankönyv lenni, s ezért nem is teszi feleslegessé a társadalmi együttélés lehetőségeinek kutatását, de figyel az emberi élet alapvető összefüggéseire, s kijelenti, hogy Istennek sem közömbös a hétköznapi életünk. Ezért találunk benne a keresztyén életvitelre útmutatást, s így találkozik Hankiss könyve az emberséges életvitel kérdéseiben a Bibliával.

AZ ELSŐ CSAPDA, amiről beszél a szerző, az a helyzet, amelyben a szemben álló felek, ha mindannyian önérdekük optimális érvényesítésére törekszenek, végül külön-külön is és együttesen is rosszabbul járnak, mintha érdekeiket egyeztették volna. Ezt csak akkor tudják elkerülni: ha mind a két fél megbízik a másikban; ha mind a kettő tudja, hogy a másik is megbízik benne. A „fogoly dilemmája” modellen láthatjuk ennek a tételnek matematikai igazolását is. A politikusoknak szól ez a figyelmeztető megállapítás. Mernek-e bízni a másikban és megtesznek-e mindent azért, hogy a másik is bízhasson bennük. Információcserével megelő2nek-e félreérthető helyzeteket s helyi ellenőrzésekkel segítik-e a bizalom erősödését? Kölcsönös bizalom erősödését? Kölcsönös bizalom nélkül nem valósítható meg a békés egymás mellett élés sem.

A Biblia ezt így mondja vallásos kifejezéssel: „Ne nézze ki-ki csak a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is”

(Fii 2, 4).

A KÖZÖSSÉGI TUDAT, az emberi együttélés érzelmi-etikai tartalékának pusztulását mutatja be a „vasárnap esti

autók’’ csapdája. Egy keskeny kétsávos úton vasárnap este mindenki siet haza. Az egyik kocsiról leesik egy kempingágy. „Ezek után az autók csak úgy tudnak továbbjutni, ha megkerülik azt, ám ez a szembejövő forgalom miatt meglehetősen körülményes dolog. Percek alatt óriási torlódás... Ki, vagy mi segíthetne? Azok, akik már szerencsésen túljutottál? a kempingágyon, örülnek, ha rákapcsolhatnak, sietnek haza. Akik még valahol hátul vannak a torlódásban, nem tudják, miért halad ilyen lassan a sor. S mikor valaki végre, félórás bosszankodás után hirtelen odaért a kempingágyhoz, mit csinál? Egy pillanatra átvillan az agyán, hogy kiszáll és félrehúzza ezt a nevetséges akadályt. Ámde mögötte idegese,, tülkölnek, már a lökhárítójához koccannak, már előzni készülnek, meg hat ő is sok időt veszített rhár . . . — gyorsan kikerüli hát az akadályt és elszáguld.” Tulajdonképpen nem hősnek, hanem csak embernek kell lennem, hogy vállaljam a segítséggel járó fájdalmakat. Ennek hiányát mutatja az a szélsőséges eset, amikor New York-ban egy köztéren, a környező házak lakói szeme láttára gyilkoltak meg egy leányt. Senki sem riasztotta a rendőrséget, senki néni ment segíteni — egyetlen ,,hősv, pontosabban egyetlen „ember” se volt köztük. A közösségi tudat kihalásához vezetett a korábbi önző kényelemszeretet.

„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi. bűne az annak” — tanítja az Újszövetség (Jk 4, 17.)

A BORRAVALÓ KÉRDÉSÉT külön is nagyító alá veszi a könyv második tanulmánya,k A borravaló hajdan utólagos jutalom volt, amit többnyire az urak adtak szolgáiknak, illetve bizonyos szolgálatot teljesítőknek (pincérnek, hordárnak). A borravalónak ez az utólag, önként, a végzet szolgálat mértékben s elismerésként adott formája a mai magyar gyakorlatban már majdnem teljesen kiveszett, s elfoglalta helyét, a kenőpénz, amit a szolgáltatást nyújtók külön-külön, de célszerűen is kikényszerítenek. kizsarolnak. ,.E zsarolásnak egyik legfőbb eszköze, hogy le kell szállítani a* szolgáltatások átlag- színvonalát,' s míg hajdan az ember a borravalóért az átlagnál jobb teljesítményt nyújtott, most a borravalóért is legfeljebb a társadalom által elvárt és a szabványok által előírt átlagminőséget vagy annál csak hajszállal többet szabad adni. Ha pedig nincs borravaló, akkor az ügyfelek számára elviselhetetlenül alacsony szintű szolgáltatást kell nyújtani, zsarolni őket a jattolásra.”

S ez máris megint szabályos, csapda- szituáció. Az egyes ember sem borravaló - zással, sem a borravaló megvonásával nem tud segíteni a helyzetén. Ha több borravalót ad, csökken a szolgáltatás átlagszintje. Ha csökkenti a borravalót, akkor pedig még nagyobb mértékben csökken a neki magának elvégzett szolgáltatás szintje. Nem tehet mást, mint hogy egyre több borravalót ad, hogy azért ő relatíve jó szolgáltatást kapjon, s nem törődik azzal, hogy össztársadalmi szinten viselkedésével kárt okoz a közösségnek s végső fokon önmagának is. Nemcsak a megvesztegetett, hanem a megvesztegető is mások kárára nyer, azok kárára, akik nem tudnak vagy nem akarnak borravalót adni, pl. a kisnyugdíjasok, a .nagy- családosok vagy a kezdő fiatalok.

Missura Tibor