Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-06-15 / 24. szám

Megnőttek az igényeink IGÉNYES ÉLETRE TÖREKSZÜNK. Az életünk gyarapodásában, az előbbre jutásban, a haladásban, a művelődésben természetesen igen fontos, hogy legyenek igényeink! Amikor azonban igényes életre törekszünk, ez jelentse azt, hogy igényesek vagyunk önmagunk iránt! A munkánk, a beszédünk, a műveltségünk, az emberségünk, a közösségi életünk jelezze ezt. így tudunk többet adni a családunknak is, embertársainak is, társadal­munknak is. SAJNOS, IGÉNYEINK EGY RÉSZE „ELVÁRÁSSÁ” VÁLT! Ugyanis ezzel a szóval: igény — nemcsak a jogos kívánságainkat fejezzük ki, hanem a jogosnak vélt kívánságok igényként jelent­keznek. Ez pedig a keresztyén erkölcs mértéke alatt az önzés egyik speciális formája, ezért küzdenünk kell ellene. Igényünk van szeretetre, segítségre, támogatásra, megértésre, előnyre — valós vagy vélt eredmények alapján —, társra, otthonra. Legalább ilyen nagyságrendű, ha nem fokozottabb az igény a lakás­ra, sőt jobb, szebb, tágasabb lakásra. Míg az előbbi igényeinket em­bertársainkhoz címezzük, addig az utóbbit a tanácshoz juttatjuk el, vagy annak módosításával ostromoljuk a hivatalokat. Hangoztatjuk igényünket pihenésre, üdülésre, szórakozásra,' kikapcsolódásra, köny- nyebb, gondtalanabb életre. MIT TESZÜNK EZÉRT? A keresztyén erkölcs ugyanis sohasem hiányokban gondolkodik, hanem a krisztusi „aranyszabály” szelle­mében válik életformává: „Amit tehát szeretnétek, hogy az embe­rek veletek cselekedjenek, ti is ugyanezt cselekedjétek velük” (Mt 7, 12). Gondoljunk a szeretetre. Sokan sóhajtanak Adyval együtt így: „Szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié.” De mit tettem azért, hogy szeressenek, s legyek valakié? Szintén Ady szavai fejezik ki az igények egy másik formáját: „Éhe a Szónak, éhe a Szépnek hajt ti­teket.” — De mit tettem a szóért, a szépért?! Bizony „nem elég a jót akarni, a jót tenni, tenni kell” (Váci Mihály). Amikor pedig a pihenést, az üdülés igényeljük, vissza kell kér­dezni: miben fáradtunk el? Mire szeretnénk felüdülni? — A szóra­kozás, kikapcsolódás igénye pedig arra kérdez vissza: úgy elfárad­tál, úgy belemerültél a tevékenységedbe, hogy csak így regenerá­lódhat a testi-lelki világod? . A lakásigény is — nagyon fontos! Fontos, hogy legyen mindenki­nek otthona. Hatalmas összegeket költ a társadalom hazánkban la­kásépítésre. Ugyanakkor óriási erőfeszítéssel épülnek fel a családi házak tízezrei is esztendőnként. — Ennek ellenére a lakásigény év­ről évre emelkedik. Ha grafikonra rajzolnánk az igényt és a lehe­tőségeket, bizony az igény görbéje sokkal meredekebb, mint az épülő lakások száma. Itt kell felfigyelnünk elsősorban az etikai problémákra! Az egyik kérdést az okozza, hogy ma közel félmillióan élnek külön a családjuktól. Ezek — miután elhagyták családjukat és el­váltak házastársuktól, külön lakást igényelnek — a társadalomtól! Ez is duzzasztja évről évre — a nagy számban épülő lakások ellené­re — a lakásra várakozók számát. Ez pedig közhangulatot megha­tározó tényezővé válik egyre inkább! Kérdéseket fakaszt. Talán ilye­neket: mit tettek ezek azért, hogy lakásuk legyen? Csak azt, hogy elváltak, külön élnek?! Mit tettek azért, hogy ne kerüljön sor vá­lásra? Megtettek-e mindent azért, hogy együtt maradjon a család? — A cválasz ezekre a kérdésekre — látásunk szerint — nem közöm­bös. j • A másik kérdés a fiatalok lakásigénye. Tudunk generációs prob­lémákról, mely megnehezíti a nemzedékek egymás mellett, vagy együttlakását. Egy-két etikai fenntartás mellett támogatjuk az önálló „fészekrakást”. De a fiatalok lakásigényének teljesítését a társadalom előlegezett bizalmának látjuk! A bizalom pedig arra irányul, hogy megkötött házasságuk tartós lesz, együttmaradnak és a társadalom­nak így válnak igen hasznos, építő tagjaivá. — Erre a bizalomra azzal lehet felelni, hogy a fiatalok vigyáznak házasságukra, családi életük szellemére, együttmaradnak, munkájukkal, egészséges csalá­di légkörükkel nőnek fel igényeik mellé! LEGYEN IGÉNYÜNK! LEGYÜNK IGÉNYESEK! De legyen fe­dezete is igényességünknek! A túlnőtt igények bűnre csábítanak. A közmondás szerint addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér. Je­len esetben a takaró a példás, becsületes, munkás, jó szellemű egyé­ni, családi és közösségi életünk lehet csupán! Detre János Mindennapi dolgaink Szórvány — templommal Szórványév Ilyen is van? Van, bármennyire furcsának tartjuk is. Nem jel­lemző magyarországi evangéli­kus egyházunkra, de Tolna—Ba­ranyában gyakori. Itt önálló, erős gyülekezetek rokkantak szórványsorba a háború esemé­nyeiben és a német kitelepítés napjaiban. Különleges helyzet alakult ki, sajátos örömökkel és gondokkal. Egyre jobban megis­merem ezeket, rhert egyre több szolgálatom van ilyen szórvá­nyokban. KÖZELEBBI ISMERETSÉ­GÜNK AKKOR KEZDŐDÖTT, amikor a szomszéd gyülekezet lelkésze elköltözött; egy nagyobb gyülekezet hívta meg. Húsvét közeledett, a sürgősség gyors in­tézkedést követelt. Én kaptam megbízást: a nagyünnepi szolgá­latokat ebben a gyülekezetben is végezzem el. Pár nappal később idősebb asszony csengetett nálunk. Sötét ruhában állt az ajtóban. Nem is­mertem. — Szeretnék a tisztelendő úr­ral beszélni. — Kezet fogtunk, bemutatkoztunk. Talán temetést akar bejelenteni — töprengtem bejövét —, bár arca inkább gondterhelt volt, mint szomorú. — Tisztelendő úr biztosan nem ismer engem. — Nem emlékszem rá, hogy találkoztunk.' — Rendszeresen járok Dom­bóvárra kezelésre, a lábammal. Most is a rendelőintéze.tbe me­gyek. Gondoltam, megpróbálok beszélni a tisztelendő úrral is. Lenne egy kérésünk. — Tessék elmondani. — Hozzánk a töttösi tisztelen­dő úr rendszeresen kijárt. Ami­kor elköszönt tőlünk, mondta, hogy a dombóvári lelkész fogja őt helyettesíteni. Az a kérésünk, tessék nálunk is istentiszteletet tartani húsvétkor. — Hol lakik a néni? — Tékesen. — Ki lehet oda menni vasár­nap autóbusszal? Nekem nincs autóm — Sajnos, hozzánk nem jön busz vasárnap. Dombóig ki tud jönni lelkész úr vonattal, onnét átvisszük motorral Tékesre. — Megpróbálom teljesíteni a kérésüket. — Előre is köszönjük. Tessék megírni az érkezés idejét és vár­ni fogjuk az állomáson. Elköszöntünk egymástól. Erzsi néni még arra is megkért, os­tyát vigyek magammal; úrvacso­rái borról majd ők gondoskod­nak. így kezdődött ismeretsé­günk Erzsi nénivel s általa a té- kesiekkel. Húsvétkor megtartot­tuk az istentiszteletet. A motor ott várt az állomáson, vissza is hozott. Azóta sokszor megtettük ezt az utat. Volt keresztelésünk, tartottunk esküvőt, konfirmá­ciót. ' A TÉKESIEK AZONBAN NÉ­HÁNY MEGLEPETÉSSEL IS SZOLGÁLTAK. Egyik nyáron Erzsi néni bizal­masan közölte: — Tisztelendő úr, renoválják a kisvaszari katolikus templomot. Beszéltem a kőművesekkel, kija­vítanák és kimeszelnék a mi templomunkat is. Ki kellene használni a lehetőséget, itt van­nak a szomszédban. — Miből lesz rá pénzünk? — Kaptunk már rá egy kis se­gélyt. Majd mi is gyűjtünk hoz­zá. Gyűjtöttek és adakoztak. A se­gély többszörösét adta össze a maroknyi gyülekezet. A padok, s az oltár átfestését saját kezű­leg végezték, társadalmi munká­ban. A következő évben baromfi- keltetőt építettek a téeszmajor- ban. Erzsi néni megfigyelte, hogy néhány építőmunkás szabad szombaton is ott marad a mun­kásszálláson. Szervezkedett ve­lük. S néhány nap alatt kijaví­tották a templom lábazatát s be­vakolták a templom elejét. Igaz, egy kicsit a saját pénzéből is kel­lett pótolnia. Ezt a kölcsönt azon­ban hamar fedezte az áldozat- készség. DE VANNAK GONDOK IS. Egy dombbal odébb szerényen húzódik be a hársfák közé az ági templom. S ha felmegyek a dombtetőre, meglátom a geré- nyesi templomot is. Három irányban három templom, alig kilométernyire tőlem. Messziről egyformának tűnnek, nagyjából egy időben épültek. De én tu­dom, hogy az egyiknek a télen beszakadt a teteje, átázott a mennyezete. A másiknak sincs ép ablaka, évek óta nem tartot­tak benne istentiszteletet. Ha valaki, bemegy s körülnéz, úgy érzi, mintha tegnap még ágyúk dörögtek volna a szomszédban s éppen csak elvonult a front. A templom körül élő néhány csa­ládnak nincs elég ereje ahhoz, hogy kimondja temploma, felett az ítéletet: le kell bontani, más célra kell felhasználni. Ügy vé­lik, ezzel saját maguk felett is kimondanák a halálos ítéletet. Eldugott kis faluban nem kell múzeum, nem kell kultúrház. Az istentiszteletet családoknál tart­juk. A pár család egyházfenntar­tó ereje az útiköltséget sem fe­dezi. De mi legyen a templom­mal? Várjuk tehetetlenül, amíg magától összedől? S maga alá temet oltárt, padot, összetör ha­rangot és orgonát? Ez fantaszti­kus. apokaliptikus rémlátomás? Nem gondolom. De azt tudom, hogy ebben a dologban valamit tennünk kellene — közösen. Jó­zanul mérlegelve, hogy hol kell megtartanunk a templomot, esetleg a nagyobb közösség ere­jére is támaszkodva. S hol kell azt mondanunk: értékesítsük, amit lehet, s amíg nem késő. SZÓRVÁNY — TEMPLOM­MAL: sajátos örömök és gondok. Legyen mindannyiunk öröme és gondja. vértesy Rudolf Istentiszteleti rend a Balaton mellett Badacsonytomaj (protestáns ima­ház) : a hó első vasárnapián de. 9. Balatonakali: július 27., augusztus 10., augusztus 24. de. 9. Balatonalmádi (Bajcsi-Zsilinszky u. 25.): minden va­sárnap du. 4. Balatonbogíár (reformá­tus templom: a hó első vasárnap­ján de. fól 10., a hó harmadik vasárnapján du. 3. Balatonfenyves (református templom): a hó első és harmadik vasárnapján du. fél 4. Ba- latonfüred (református templom) : a hó első vasárnapján de. fél 8. a hó többi vasárnapján de. 8. Balatonfűzfő (református templom. József A. u.) : a hó első és harmadik vasárnapján du. fél 6. Balatonkenese (református tefnplom): a hó utolsó vasárnapján du. 2. Balatonlelle (református temp­lom) : a he első vasárnapján de. 11.. a hó harmadik vasárnapján du. 4. Ba­latonszárszó (Evangélikus Üdülő. Jó­kai u. 41.) : minden vasárnap de. 10.. és (református templom) : a hó máso­dik vasárnap ján du. fél 4. Balaton- szemes (Fő u. 32.) : a hó második és negyedik vasárnapján du. 2. Bala­tonszepezd: július 20.. augusztus 3.. augusztus 17., augusztus 31. du. 2. Balatonvilágos (Drenyovszky villa. Zrínyi u. 36.): minden vasárnap du. 4. Csopak (református templom): a hó utolsó vasárnapján du. 5. Dörgi- cse: július 20. du. 3..július 27. de. 11., augusztus első. harmadik és ötödik vasárnapján du. 3.. aueusztus második és negyedik vasárnapián de. 11. Fo­nyód (protestáns templom): a hónap első és harmadik vasárnapján du. 5. Gyenesdiás (Evangélikus Szeretetott* hon. Béke u. 57.) : a hó harmadik va­sárnapján du. 3. Keszthely (Deák F. u. 18.) : minden vasárnap de- 10. Kis- dörglcse: a hónap második és negve- dik vasárnapién de. 12. Kőröshegy (református templom): a hó első va­sárnapján du. 1. Kővágóörs: a hó el­ső. harmadik és ötödik vasárnapján de. ll.. a hó második és negvedik va­sárnapján du. 3. Pécsely (református templom) : a hó első vasárnap du. 5. Révfülöp: a hó első, harmadik és ötö­dik vasárnapján de. 10. Siófok (Fő u. 93.) r minden vasárnap de. 11. Sümeg (protestáns templom. Széchenyi u.): a hó negyedik vasárnapján du. fél 4. Tapolca (protestáns templom. Darányi u. 133.): a hó második vasárnapján du. 4.. a hó negyedik vasárnapján de. 10. Zamárdi (evangélikus imaház. Arany J. u. és IV. köz sarok): a hó első vasárnapján du. 5. Zánka: a hó első és harmadik vasárnapján de. 11. Teleki Blanka és köre Szobra, utcája, hogy volna, nem tud­juk, emléktáblája legfeljebb a róla elne­vezett iskola falán, és ha közvéleményt kutatnánk, alighanem sok iskolázott em­bert találnánk, aki nevét sem ismeri. Teleki Blanka, „feltámasztása” érde­kében az első lépést Sáfrán Györgyi, az MTA jeles irodalomtörténész-könyvtáro­sa tette meg, amikor 1963-ban Teleki Blanka és köre címmel dokumentum- gyűjteményt tett közzé. A jelenlegi kö­tet, mely a romániai magyar Kriterion Kiadó Téka-sorozatában jelent meg, nem új kiadása az előbbi, több mint 700 ol­dalas műnek, hanem részben kevesebb, részben több annál: válogatás a váloga­tásból (óhatatlanul, mert a Téka-könyvek kis terjedelműek), de kibővítve az az­óta előkerült új dokumentumokkal. A kutatás, válogatás, a bevezetés és a jegy­zetapparátus most is Sáfrán Györgyi munkája. Különös jelenség, hogy a magyar nő­nevelés úttörői mind „egy bokorban ter­mettek”; az óvoda („angyalkert”) alapító Brunszvik Teréz volt az ős, mellette, kö­rülötte bontakozott ki a kör, melynek központi alakja már nem ő. hanem tragi­kus sorsú unokahúga, Teleki Blanka lett. A távoli, erdélyi Hosszúfalván, ember­kerülő visszavonultságban élő apa a martonvásári Brunszvik nagynénikhez küldte cseperedő lányait, nem sejtve, hogy ott a felvilágosodás és a forradalmi eszmék eleven áramkörébe kerülnek. A sokféle tehetséggel megáldott Teleki Blanka Pestalozzi tanítvány nagynén­iétől átvette a nevelés fontosságáról val­lott meggyőződést, küzdött a leányneve­lés ügyéért a korabeli sajtóban éppúgy, mint széles körű levelezésében és minta­képpen létrehozott, bentlakásos iskolájá­ban, melynek oly rövid életet engedett a történelem. Tanításával ugyanis nem csupán a ki­művelt asszonyfők sokasítására töreke­dett, hanem a „nemzeti érzelem, s a hon iránti kegyelet” leányokban való ébresz­tésére, mert mint írja: „Történet és min­dennapi tapasztalás bizonyítják, hogy szilárd jellemű, kitűnő férfiak általá­ban erős lelkű, nemes érzésű anyák szü­löttei.” Forradalmár volt elsősorban, köztársasági, a szabadság, egyenlőség gondolatának híve, az általános — nőkre is kiterjesztett — választójog követelő­je. A tanítás nem cél volt számára, ha­nem eszköz, és amikor fordult a világ, s a szabadságharc elbukott, nem a ta­nítást folytatta, hanem szervezkedett az elnyomó Habsburg hatalom ellen. A kötetben közölt, hosszú vádirata bi­zonyítja, milyen veszedelmesnek vélte a bécsi kormányzat ezt a falusi birtokán látszólag csendes 'elvonultságban élő nőt; leveleit kémkedésnek, titokban terjesztett iratait izgatásnak, elrejtett Kossuth-ban- kóit új felkelésre való készülődésnek te­kintve. Igaz, bujdosó honvédeket is rej­tegetett, de ez a vádiratnak csak a végén szerepel. Tízévi fogság nehéz vasban (mely utóbbitól csak külön „kegyelem” mentet­te meg) merőben szokatlan ítélet volt nők számára 1852-ban. Bebörtönöztek más asszonyokat is, Maderspach Viktor - nét meg is vesszőztette Haynau, de Kuf­stein várába, hosszú évekre csak Teleki Blankát és hűséges barátnőjét (iskolájá­nak egykori nevelőjét), Lövei Klárát zár­ták. Lövei Klárát Kapacs Teréz — akit szintén baráti szálak kötöttek Teleki Blankához — kapcsolta a „körhöz”, de míg Karacs Teréz valóban csupán a taní­tásnak szentelte életét, a fiatal és lelkes Lövei Klára teljes szívvel vett részt ra­jongva követett barátnőjének minden ténykedésében. Börtönnaplót is ő vezetett, amelynek nagy része sajnos a második világháború idején megsemmisült, meg­maradt lapjai azonban olvashatók a kö­tetben. Bármennyire megrendítő is a két „fogolynő” sorsa, a XX. századi olvasó mégis némi nosztalgiával gondolhat arra az idilli korra, amikor a férfiak, a rab­társak, de még az őrök is, oly felháborí­tónak érzik a nők helyzetét, hogy min­denképp kedveskedni igyekeznek nekik; amikor a saját ágyneműjüket használ­hatták börtönükben, sőt egy ideig szolgá­lattevő komornát is tarthattak, s a vá­rosparancsnokok (egy kivételével, de ar­ról utóbb kiderült, hogy elmebeteg) az első hívó szóra siettek hozzájuk, kívánsá­gaik meghallgatása végett... A legtragikusabb helyzetek sem men­tesek a humortól, mosolyogni a halál ár­nyékában is lehet, ezt bizonyítja Lövei Klára feljegyzése a pesti Űjépületről, ahol — merőben jogellenesen! — két­éves vizsgálati fogságot élt át a két ba­rátnő. Nem tudni, tárgyalásukat miért halasztották ennyi ideig, de ez időben a porkoláb felesége főzött nekik, aki egy- ügvűségében a pavilon szót babilonnak mondta, gyakorta büszkélkedvén a kony­ha fontosságával; „én vagyok az. 5. ba­bilon királynője”; s ezért a rabok az Újépületben töltött időt „babiloni fog­ságnak” nevezték. Sárosy Gyula még verset is írt Babylon imája címmel, melynek Teleki Blanka a hősnője. Ez a vers 1861-ben meg is jelent, de nyomban elkoboztatott. Veszélyes emberek voltak ezek a „ba­biloni foglyok”. El is vitték őket a zord és rideg Kufstein várában, a kegyetlen te­lek sasfészkébe, ahol a nedves fal, a „szűklégű tér” sok erős szervezetű férfit is sírba döntött. Teleki Blankát sem mentette meg a rabságót időnként eny­hítő lovagiasság a halálos kórtól, mely szabadulása után öt évvel elragadta. Élete delén távozott, dolgavégezetlen. Nagy magyar tehetség veszett el benne, lehetett volna iskolaszervező, közoktatást irányító politikus, nevelőket nevelő ta­nár, pedagógiai szakíró, festő vagy szob­rász — de eszméinek mártírja lett in­kább. Körét azonban tovább vitte a tőle kapott lendület: Karacs Teréz, Lövei Klára, Teleki Emma és leánya, a francia apától származó De Gerandp Antonina folytatták munkájukat, Teleki Blanka alapgondolatát pedig — „Tanodát min­den falunak!” — Eötvös József valósí­totta meg utóbb. A kör legidősebb tagja, Brunszvik Teréz pedig csaknem 90 éves koráig tevékenykedett az' óvodaügy ér­dekében. Csak a mindannyiuk közül ki­magasló, legmesszebblátó. legnagyobb szellem tűnt el közülük, befejezetlen élet­művel, de messzevilágító példával. Hála érte Sáfrán Györgyinek, hogv fá- randhatatlan kutatómunkával emlékét ébresztette, hogv korabeli írásokból érc­nél maradandóbb szobrot állított neki. Bozóky Éva k k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom