Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-18 / 20. szám
\ Mindennapi dolgaink Valaki hiányzik a templomból Szimbólumok világa — formák hitvallása A megszólító látvány Gyakran hangzik el istentiszteletek után: megint nem láttam az istentiszteleten X. Y.-t Mi lehet vele? Közbejött valami, vagy tálán beteg? GYÜLEKEZETEINK TÖBBSÉGÉBEN — szórvány helyzetünkből adódóan — könnyű észrevenni azt, ha valaki, hiányzik a rendszeres tempiomjárók közül. S egv-egy istentisztelet elmulasztását valóban sok minden indokolja. Nem is arról szeretnénk most írni. hogy egy-egy „alkalmi hiányzás” esetében mi a teendő, hanem elsősorban arról, hogy az idősebbek, egyedülállók elmaradása esetében mi a gyülekezet feladata, illetve felelőssége az elmaradt testvér felé. Természetesen az sem célom, hogy mindenütt használható receptet adjak, inkább az, hogy felhívjam a figyelmet arra a felelősségre. amivel mint gyülekezeti tagok, egymásért — elsősorban Isten előtt — tartozunk. EHHEZ A FELELŐSSÉGHEZ ELENGEDHETETLENÜL HOZZÁTARTOZÓIK A NYITOTT SZEM! Észrevenni azt, aki hiányzik. Kis gyülekezetben, szórványban ez viszonylag egyszerűbb, hiszen a lelkész könnyen megállapíthatja, kinek a helye üres. Nagyobb gyülekezetben, nagyobb templomban ez már nem ilyen egyszerű. Itt arra van szükség, hogy a templompadban ülők figyeljék, kinek a szomszédja hiányzik. Azért is egyszerű ez. mert majd mindenütt kialakult az a szokás, hogy mindenkinek megvan a maga helye. Nyitott szem! Figyeljünk jobban arra, ki az, aki hiányzik. A NYITOTT SZEM UTÁN A TETTREKÉSZ ELINDULÁS A KŐVETKEZŐ, amire szükség van. Megkeresni, felkeresni az elmaradtak Ezt a felkeresést végezheti a lelkész, kell is, hogy végezze, de mindenhova ő sem juthat el. Sokkal inkább arra van szükség, hogy egymást keressék fel a gyülekezet tagjai. Sok helyen ezt úgy oldják meg, hogy presbiterek felosztják maguk között a gyülekezet területét, és utánanéznek rendszeresen az elmaradóknak, vagy mások vállalják ezt a szolgálatot. Minderre miért van szükség? Nem egyszerűen azért, hogy a gyülekezeti létszám változatlan maradjon. Sokkal inkább azért, hogy a gyülekezeti összetartozás, testvéri közösség ne csak elméletben legyen, hanem megtartó valóságként a gyakorlatban is valósuljon. Hiszen a gyülekezet tagjai nem egyszerűen a gyülekezetért, hanem a gyülekezet minden egyes tagjáért is felelősséggel tartoznak. Gondoljunk Pál szavaira: „Egymás terhét hordozzátok”, vagy elsősorban Jézus tanítására, aki az egyért végzett szolgálatnak példáját adta. S ma egy gyülekezet csak akkor töltheti be jól szolgálatát, ha egymásért, a gyülekezet tagjaiért is mindent megtesz. Számon tartja a másikat, és segít neki! ÉS EZEN A PONTON ÉRÜNK EL A SZÁMONTARTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉHEZ! Felelősek vagyunk a másik „üdvösségéért” és egész életéért. Ezt a felelősséget csak" úgy gyakorolhatjuk, ha utána megyünk a másiknak. Gyülekezeten belül nem lehet olyan, hogy egy magányos vagy beteg ember magányában vagy betegségében egyedül maradjon. Ha nincs aki rányissa az ajtót, aki segítsen neki minden összefüggésben, akkor a gyülekezet mint közösség, és a gyülekezet tagjai mint keresztyének „levizsgáztak”. Elméletben természetesen ezt mindannyian tudjuk, csak mi a helyzet a gyakorlatban? Hivatkozunk-erre, arra, csak éppen nem mozdulunk. Azzal érvelünk: nekünk más dolgunk is van, ez a lelkész feladata! övé is, de a gyülekezethez való tartozás a másik tagért végzett ,ilyen jellegű szolgálatot is kell, hogy jelentsen. Nyitott szív, nyitott szem, és tettre kész akarat kell a felelősség éléséhez és — ezek nélkül nem töltjük be jól hivatásunkat. _____________ lf.i- Kendeh György HIT BOLDOGGÁ TESZ .. A stuttgarti evangélizációs kongresszuson ez év tavaszán Theo Sorg stuttgarti prelátus kijelentette, hogy csak a misszionáló egyház marad meg, mely minden tagját missziói életre és cselekvésre készíti fel. Hans von Keler stuttgarti evangélikus püspök pedig ezt mondotta köszöntőjében: ,,A hit boldoggá tesz. Ez az evangélizáció és misszió motorja, mert nem egy intézmény növekedéséről, hanem az élet értelme fölött érzett örömről van szó.” A hit eközben az egyházat keresi és „otthonra talál benne”. ÜGY TARTOM — S TALÁN NEM TÚLZÁS — hogy az ember legcsodálatosabb tudománya az olvasás. S most nem egyszerűen arra gondolok, hogy megtanulhatjuk „és tudjuk, melyik ‘betű, szó mit jelent, hanem arra a „tehetségünkre”, mellyel — előbb, mint könyvből — olvasni tudunk mozdulatokból, szemekből, nézésből, léptekből, hangokból, fényekből, tárgyak elhelyezéséből, formákból, színekből; egyszóval minden bennünket körülvevő jelenségből. Csodálatos képesség, mellyel sokezer gyökérrel körültapogatjuk, magunkba szívjuk, átéljük és átérezzük a környező világot a maga sokszínű gazdagságában élvezve, értékelve és megértve azt. Ám úgy tűnik, ahogy felnövünk, s ezzel együtt besűrűsödik és felgyorsul körülöttünk az idő, vesztünk ebből a tehetségünkből. Valahogy ez a „látáskultúránk” eltompul, megfakul, visszafejlődik bennünk, s lassan elveszítjük boldog emlékezetű gyermekkorunkkal együtt. Nézünk, csak épp nem látunk igazán. Nézzük, de nem látjuk, vagy csak homályosan, mire lenne szüksége a szomorú szemű ismerősünknek, szereltünknek; nézzük, de nem látjuk, mit kér tőlünk gyermekünk szótlansága vagy rosszasága, magára maradt szülőnk, rokonunk remegő keze, tétova csoszogása, egy ki-nem-mondott szó. vagy egy megrebbent szempilla. De ugyanígy nézzük, ám nem látjuk az erdők, csörgedező patakok vagy egyszerűen egy falevél csodálatos harmóniáját, lüktető lélegzetét, s benne Isten hatalmas megszólaló és megszólító prédikációját kimeríthetetlen fantáziájáról, aprólékos szeretetéről mellyel berendezte körülöttünk — s számunkra — a világot. NEM LATJUK. BÁR NÉZZÜK mit hagyott örökül letűnt korok emberének követ ,kőre rakó két keze egy-egy megcsodált, csak épp nem érintett építményben, műalkotásban, jelben, szimbólumban. — S mindezzel szegényebbek leszünk ... De nemcsak életünk, világlátásunk lesz így színtelenebb, sivá- rabb. Vele együtt hitünk is szimplábbá, egysíkúbbá zsugorodik. Kevésbé leszünk fogékonyak az egyház hatalmas, sok szóiamú igehirdetésére. mely.a történelemben generációról-generációra hangzik, nemcsak a szószéken, hanem az énekkincs, a képzőművészet vagy az építészet nyelvén, hang- és látványprédikációként. Mindnyájunkat megüt ugyan, s rabul e.it. ha katedrálisba, templomba vagy káA LELKÉSZ KARJA RÖVID „Az egyház legyen szerény, de nem félénk” — mondotta Gott- hart Preiser lelkész, aki a bajor evangélikus egyházban a gyülekezeti munka központi irányítója. A szekularizált világban a meglevő hitet az eddiginél világosabban kell megváltani. Sok ember új vallásokban, alkoholban vagy kábítószerekben keres menedéket, és ez egyre inkább tapasztalható a Német Szövetségi Köztársaság kisvárosaiban és falvaiban is .Ott van ilyen helyzet, ahol az emberek már nincsenek Isten közelében. Preiser lelkész szerint „a hitből való csendes kivándorlások” sokkal elgondolkoztat óbbak, mint a nyilvános kilépések. A lelkész karja rövid ahhoz, hogy eljusson minden lelki ínségben levőhöz, ezért ma sokkal jobban szüksége van a gyülekezet önkéntes munkásainak szolgálatára. polnába lépünk, annak hangulata látványa. De nem elég nézni, „olvasni”, látni és érteni is kell mindazt, ami ott van (mert nem véletlenül van,. Hiszen bennük lüktet az évszázadokkal ezelőtt élt ősök hite és bizonyságtétele a teremtő és szerető, embert formáló Istenről. A MA EMBERE FUNKCIÓBAN SZOKOTT GONDOLKODNI. Bármit lát, így kerdez rá: Mire jo? Mire használható? Jogos kérdés. Most — egy elkövetkezendő sorozatban — tegyük fel e kérdést az egyházat, a nivök közösséget jelképező épülettel, a templommal, annak felépítésével, részeivel, berendezésével és díszeivel kapcsolatban. S a válaszokból talán megérzőnk és megértünk valamit ezen építmények, bei-ende- zési tárgyak és díszítéseik gyakorlati feladatán túl a jelentésükből, prédikációjukból és hitvallásúikból. Mert mindezek igényt tartanak arra, hogy bennünket is, ma is megszólítsanak, bizonyságtételre es hitvallásra késztessenek újjáteremtett készséggel es érzékenységgel az eltompult vagy elvesztett tehetség ünk, a látás művészete által. Hogy azután ne cstjk ; z lássuk és értsük meg jobban, mit mond a múlt, de azt is, mire hív és mozgósít a jelen s a jövő a szolgáló bizonyságtételben ... Uram! Szemüvegre van szükségünk, mert vagy közeire, vági , távolba nem látunk jól. A Tt szemed, Uram, tudom, mindig fiatal és jó. Nem homalyositja. e az öregség, nem kápráztatja el < fény vagy a látszat. Van időd ah hoz, hogy jól megnézz és meg láss mindent, s bátorságod is. hogy a dolgok mögé nézz. Kérlek: a bennünk megfogyatkozott önmagádból önts újra belénk, hogy újra jól látókká, a Te szemeddel látókká lehessünk. — Szemüveg nélkül is ,.. ifj. Foltin Brúnó Isten tiszteletek a Dunakanyarban AZ ÍR PRESBITERI ANUS EGYHÁZ KILÉPÉSE AZ EGYHAZAK VILÁGTANACSABÓL Miután 1978-ban már hivatalos határozattal felfüggesztette tagságát az Egyházak Világtanácsában az ír Presbiteriánus Egyház, június elején tartott közgyűlése úgy határozott, hogy kilép a világszervezetből. A kilépés oka az a segítség, melyet az Egyházak Világtanácsa nyújtott azantirassziz- mus program külön alapjából a zimbabwei hazafias frontnak. A segítséget azért kifogásolták, mert a front felszabadító háborút folytatott. (Ez a háború egyébként ez év tavaszán befejeződött.) Közel két évtizeddel ezelőtt volt az utolsó kilépés az Egyházak Világtanácsából, akkor a délafrikai reformátusok léptek ki. Budakalá&z-lLeiifonó (református templom): a tio első és harmadik vasárnapján de. fél 8. Dimabogdány (Peiöfj út 3.): a hó harmadik vasárnapján du. 2. Esztergom (Zalka Maré u. 52.). minden vasamap de. íO. Leányfalu (református szeretetotthon) : a hó eiso vasárnapján du. S. Nagymaros (református templom): a hó harmadik vasárnapján du. 3. Po~ máz (református gyülekezeti terem): minden vasárnap de. í). Szentendre (Bükkös part 2.): minden vasárnap de. ll. Vác (Eötvös u. I.): minden vasárnap de. fél 10. Verőcemaros (református templom): minden páros hónap harmadik vasárnapián du. i. Visegrád (református templom): a hó harmadik vasárnapján du. 4. Nemrégen jelent meg második kiadásban a Gondolat Kiadónál egy szerény külsejű kartonkötésű könyvecske: Edward T. Hall amerikai antropológus műve, a Rejtett Dimenziók. A könyvben a szerző egy új tudományág körvonalait vázolja, melynek ő az első művelője. E tudományt „Proxemiká”-nak nevezi. A proxemika tértudományt jelent. Foglalkozik az állatok és emberek térérzékelésével, egymástól való távolság tartásával, egymáshoz viszonyított közelségük fiziológiai, lélektani és kulturális hatásával. Talán nem is egy új tudomány, hanem egy bizonyos, jól körülhatárolt tudományos kérdés vagy terület vizsgálata, több tudományág felhasználásával. A szerző azt állítja, s ezt számtalan megfigyeléssel alátámasztja, hogy térészlelésünk, térigényünk, a térhez való vi- viszonyunk az adott kultúrától függ, melybe beleszütletünk. Másképp fogja fel, ábrázolja, igényli a teret egy mediterrán olasz spanyol vagy délfrancia, másképp egy angol, másképp egy amerikai, másképp egy japán vagy arab. Vizsgálódásaiban az etológiából — az állatok viselkedésének kutatásából — indul ki. Az állatok életének, magatartásának szakértői ugyanis már jóval korábban, századunk első negyedében észrevették, hogy az állatoknak jellegzetes térigényük van. Majdnem mindegyik állatnak van egy térületbirtoka, melyen beiül másképp viselkedik, mint ezen kívül. Legtöbbször ezt a területet megvédi saját fajának más egyedeivel szemben, sokszor még az erősebb hódítóval szemben is. E terület szolgálja a pihenést, védelmet! a párosodást. a következő rtemzeKözelség és távolság dék felnevelését Az állatok jellegzetes távolságot tartanak egymástól; ha a má-- sik állat egy bizonyos távolságnál köze- lebbre jön, menekülni kell; ha mégköze- lebbre, támadni stb. Hasonló egy kicsit az emberek viselkedése is. Jellegzetes távolságot tartunk bizalmas beszélgetésben, mást hivatali tárgyalás közben, mást társaságban, mást nyilvános helyen. És az az érdekes, hogy különböző kultúrához tartozó embereknél ezek a távolságok mások és mások. Amerikaiak, skandinávok bizalmas beszélgetésben is távol vannak; arabok, négerek hivatalos ügyeikben is olyan közel hajolnak, hogy egymás leheletét érezhetik. Ami az egyik kultúrában bizalmaskodást jelent, az a másikban csak hideg, forunális kapcsolatot. Edward T. Hall szerint a különböző kultúrához tartozó emberek a távolságot, a teret és „magát a világot is más-más módon érzékelik”. Miért érdekes, hogy különböző népek milyen távolságot tartanak beszélgetésnél, üzletkötésnél, nyilvános helyen? Azért, mert ezek rendkívül jellemzőek rájuk, kapcsolatban vannak a kultúra más megnyilvánulásával. E jelenségeken keresztül jobban megismerjük egymást és jobban megismerjük önmagunkat. „Csak így remélhetjük, hogy megértjük a többi embert. éljenek bár a határainkon innen vagy túl, csak így kerülhetünk közel hozzájuk, amire mindnyájunknak egyre fokozódó szüksége van.” Más kultúrákhoz tartozó emberekkel való találkozást két folyamat teszi gyakorivá: „...egyre szorosabb kapcsolatunk a világ más tájain élő népekkel és a különböző szubkultúrák keveredése saját határainkon belül, melynek .oka a falusi lakosság beözönlése városainkba.” Fontos, hogy jól értsük meg az embereket mindkét esetben; akár távoli népek, japánok, arabok, négerek, -akár magvar- országi falusiak, kétlaki ingázók, cigányok, számunkra sokszor bántó, sértő szokásaival találkozunk. Különböző a népek időszemlélete. Mindannyian tudjuk, hogy a keleti embernek úgymond nincs időérzéke. Mindenre ráér. Az amerikai pedig mindig rohan, semmire sincs ideje. Mi magyarok a kettő között vagyunk. Edward T. Hall szerint itt nemcsak időszemléletbeni, hanem térszemléletben! különbségről is kell beszélnünk. Az amerikaiak takarékos- kodnak az idővel, de nem törődnek a térrel. És keleten, ahol mindenre van idő, a zsúfolt városokban a térrel kell rendkívül szűkmarkúan bánni. Tehát akár más népekről, akár önmagunkról van szó, helyesebb tér-idő gazdálkodásról beszélni. A kettő nagyon összefügg — talán egy példával lehetne kiegészíteni a könyvben leírtakat: az amerikai városok hatalmas kiterjedése, az ebből fakadó hosszú utazások rendkívül időigényesek Akinek naponta két-háróm órát kell lakásuk és hivataluk közt autózniuk, azok szűkmarkúan mérik a maradék időt. Rokonszenves az írónál, hogy tudós létére a szépre is van szeme. Értőn elemzi az irodalom térvonatkozásait, a különböző korok és kultúrák képzőművészetének, irodalmának térkoncepcióit. Nagyon érdekes, hogyan szemléli korunk egyik legfélelmetesebb jelenségét, a túlnépesedést, valamint a katasztrófát, melyet okozhat. Az etológusok sokszor megfigyelhették ezt a jelenséget állatoknál: A tömeghalált nem az élelemhiány okozta az állatoknál, hanem a zsúfoltság miatti stresszhatás, ezt követő kóros elváltozások. Igaz nem éppen tudományos dolog az állatoknál leírt jelenségek érvényességét az emberekre kiterjeszteni, de figyelmeztető lehet: a túlnépesedésnél nem pusztán az élelem fogyhat majd el. hanem az. emberi tűrőképesség is. Tehát nemcsak az élelemkészletet kell növelni, hanem megtanulni .egymáshoz közel, egymást elviselve élni. És itt valamit még hozzátehetünk a szerző véleményéhez. Ha a túlnépesedés elsősorban az emberi kapcsolatok kérdését veti fel, akkor a keresztyénségre. erkölcsi magatartásunkra rendkívül nagy felelősség hárul. A keresztyénség- nek fel kell készülnie az új feladatokra, melyek az emberek összezsúfolásából, az agresszió növekedéséből, a szeretet megfogyatkozásából erednek. A „Rejtett dimenziók” jó könyv, komoly mondanivalója ellenére is érdekes olvasmány. Ami éhnél többet jelent: sok újat mond az emberről, rólunk. Hogy jobban ismerhessük önmagunkat, saját kultúránkat, ehhez sokat segít a kis mű elolvasása. _ . ... Selmeet Janó* f rigs e* * i
