Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-25 / 8. szám
% GYERMEKEKNEK. Alamizsna helyett igazi segítség ÉK 18, 35—43 Egy ember ül az útszélen. Köpenyébe burkolózik mozdulatlanul. Ügy látszik, alszik. De ha lépések hallatszanak, a fejét egy kicsit felemeli és fülel. Amikor már egészen közel kopognak a lépések, kinyújtja kezét és könyörög: „Adjatok, adjatok! Legalább pár fillért, kenyérre valót!” Ha néhány fillért ejtenek előre nyújtott tenyerébe, megköszöni, de nem néz az emberekre. Azért, mert vak, világtalan. Csak hallja a lépéseket, de nem látja az embereket. Hallja a fák suhogását, de a levelek zöldjét nem látja. Érzi és élvezi a virágok illatát, de a színüket, formájukat nem látja. Szemében sötétség van. Amikor elindul, óvatosan kell tapogatóznia, hogy neki ne menjen valaminek. Dolgozni sem tud. Azért kéregét itt az út szélén. Annyi alamizsna mindig ösz- szejön, hogy éhen nem hal. BARTIMEUSNAK HÍVJÁK A SZERENCSÉTLENT. Már nagyon régóta vak. Szeme világát senki nem tudta visszaadni. Hallott róla, hogy van egy vándor próféta, Jézus, aki ezt meg tudná tenni. De még soha nem találkozott vele. Különben megkérte volna rá. Fel sem tudta keresni, így hát csendben az útszélen' kell most is ülnie. Az utóbbi napokban sokan járnak az úton. Jeruzsálembe mennek az emberek, mert ott megint nemsokára ünnep lesz: húsvét. Oda tart a sok-sok ember. Ma különösen sokan jönnek. Nagy tömeg hömpölyög el előtte. A föld csak úgy dong a lábuk alatt. Nagy a tolongás. Olykor még a szegény vak Bartimeust is megmeglökik. Meg is kérdezi tőlük: „Mi van itt? Miért ez a sok ember egyszerre?” „Hát nem tudod? fejelik neki — Jézus jön erre.” ' éayfimeus szíve nagyot dobban: 'r’Jézus?! Talán már itt is van egészen közel! Talán meg is hallaná, ha hangosan kiáltanék neki! Erre Bartimeus torkaszakad- tából'kiáltani kezd: „Jézus! Dávid fia! Könyörülj rajtam!” Akik közelébe mentek, csitították őt: „Ne kiabálj! Azt hiszed, Jézus ráér éppen veled törődni? Jeruzsálembe megy most. Ott királlyá tesszük!” De Bartimeust hiába csitították. Próbálna csak közülük valamelyik vakon, világtalanul naphosszat az útszélen ülni — gondolta — és még hangosabban kiabált: „Jézus! Dávid fia! Könyörülj rajtam!” JÉZUS MINDIG MEGHALLJA, HA VALAKI HÍVJA ÖT. Most is megáll az úton és így szól: „Vezessétek ide hozzám!” Az emberek odafutnak: „Bartimeus, kelj fel! Jézus hív téged!” Bartimeus, amilyen gyorsan csak --tud, feláll, köpenyét elhajítja és jön. Kezét előre nyújtva botorkál a tömegen keresztül. Aztán egy nagyon barátságos hangot hall: „Mit kívánsz tőlem, Bartimeus? Mit tegyek veled?” Jézus hangja volt. Bartimeusból kibuggyan az esen- gő kérés: „Uram, úgy szeretnék látni!” Jézus ekkor így szól hozzá: „Láss! Hiszed, hogy meg tudom ezt tenni veled, hát meg is teszem.” Bartimeusnak egyszerre megnyílik a szeme. Látja a fák zöldjét, az ég kékjét. Látja az embereket és köztük Jézust. Jézust, az Üdvözítőt, a jóságos Jézust, aki őt most meggyógyította. Leborul előtte és úgy mond neki köszönetét. Amikor Jézus tovább megy, Bartimeus is megy a többiekkel. Jézus körül ugrál, újjong örömében. Most már nem szegény, szánalomra méltó koldus, hanem boldog, ép és egészséges ember. Nem kell többé koldulnia. Dolgozhat éppúgy, mint a többi ember. Mindezt Jézusnak köszönheti, a világ Üdvözítőjének. S. J. József gondoskodik családjáról 1 Móz 46 Jákob éppen az ajtóban áll és látja, hogy jönnek fiai. Számolja őket: Ruben, Simeon, Lévi, Juda... Igen, mind megvannak. Ott jön Benjámin is! Épségben érkezett ő is. Isten meghallgatta imádságomat! De mit kiabálnak már messziről? József? Jól hallja, Józsefről beszélnek? „Apám, József él és uralkodik Egyiptom földjén!” Az öreg Jákob elsápad meglepetésében. Nem akarja hinni, hogy kedves fia él, és olyan előkelő nagy úr lett. De amikor fiai szép sorjában mindent elbeszélnek, és látja a díszkocsit, meg a sok ajándékot, amit József küldött, végül mégis kénytelen elhinni. Soha életében nem volt ennél boldogabb. Örömében sír, és nevet: „Én is megyek! Persze, hogy elmegyek veletek. Még életemben szeretném látni kedves fiamat.” Nemsokára már útra is készülődnek. Jákob és családja elköltöznek arról a földről, amelyet Isten ígért nekik. Mennek Józsefhez, aki megoltalmazza őket az éhínségtől. Amikor a határra érszorul, de Isten megnyugtatja őt: nek, Jákob szíve egy kicsit elkenjetek csa'k nyugodtan. Én gondotokat viselem és majd egyszer visszavezetlek benneteket az ígéret földjére.” Juda előre siet és hírül viszi Józsefnek, hogy atyja közeledik. József apja elé siet királyi díszkocsiján. Odafut és apja nyakába borul: „Édesapám, drága édesapám!” — „József, kedves fiam!” Örömükben mindketten sírva fakadnak. Jákob végül is ezt mondja: „Most már nyugodtan halok meg fiam, mert újra megláttalak téged.” , Jákob családja letelepedik ebben az idegen országban. József bőkezűen gondoskodik róluk. Ha ő nem lett volna, bizony éhen pusztultak volna valamennyien. Megmentette őket a haláltól és pusztulástól. Boldog napok következnek. Amikor azután elérkezik Jákob halálának órája, boldogan vesz búcsút övéitől, mert tudja, hogy még boldogabb napok jönnek. Támad majd egy „király”, aki sokkal jobban fog József róluk gondoskodott. Eljön gondoskodni róluk, mint ahogy majd egyszer „valaki” a földre, akivel minden úgy fog történni, ahogyan Józseffel történt. Öt is szidalmazzák majd, kínozzák és őt is eladják a gonosz emberek. Aztán majd ő is király lesz, nemcsak Egyiptom királya, hanem az egész világ Ura. Majd Ö is, mint József sok embert fog megmenteni, nemcsak az éhínségtől, de a bűntől és a haláltól is és mindörökre boldoggá teszi őket az ő országában. Erre az eljövendőre gondolt a haldokló Jákob és ezért nem szomorkodott. Tudjátok-e, hogy kire gondolt? Jézus Krisztusra. Ö minket is boldoggá akar tenni. Bognár János és Tibor Székesfehérvár ÜJ BIBLIAFORDÍTÁS PÄPUA-ÜJGUINEÄBAN A Pápua-Új-guineai Evangé- szék és laikusok végezték egy likus Egyház megjelentette a tel- neuendettelsaui (NSZK) misszio- jes Bibliát az egyik helyi nyel- nárius, Konrad Munsel vezetéséven, melyet katenak neveznek, vei. A szedést Ausztráliában, a Ezt a nyelvjárást mintegy 80 000 matricákat Hongkongban, a ember beszéli és érti. A munkát nyomtatást pedig Koreában vé- támogatta a bajorországi evangé- gezték. A korrektúrát Munsel likus egyház is. lelkész végezte el NeuendettelMagát a fordítást helyi leiké- sauban. „írok nektek, ifjak.. Fiatalok a gyermekekért Uram! Szétválasztottad a nemeket, hogy az örök keresésben lelkünk legmélyebb húrjai összecsengjenek. Az összecsendülésből gyermekek születnek, kedves, hófehér, értelemmel kifeslő gyermekek. De előítéleteim, félelmeim és gyűlöletem borítják el ezt a tiszta elmét. Bombavetőim az élet sötét árnyait, szép szándékaink hiábavalóságát példázzák. És ha felnő, nemes tettekre készen, szervezett mészárlásra taníttatom, legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva. Uram, mentsd meg gyermekeinket. Mentsd meg értelmüket, hogy romlottságunk ne rontsa meg őket. Mentsd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket mások ellen kovácsolunk, ne őket pusztíthassák, hogy jobbak lehessenek szüleiknél, hogy építhessék önnön világukat, a szépség, tisztesség, összhang, jóakarat és méltányosság Melyet a béke és a szeretet kormányoz Mindörökké. tozott mértékben ugyan, mindenkire vonatkozik, FELELŐSSÉG. A kibontakozó élet védtelen a kívülről támadó hatásokkal szemben. Egy gyerek számtalan veszélynek van kitéve, amelyek többségéről nem is tudja. hogy veszély. Sőt, talán nem is ismeri ezt a fogalmat, így aztán micsoda fájdalmas tapasztalatokat szerezhet, amikor először huppan a földre, vagy veri be fejét a kiságy sarkába. De nemcsak ilyenekre gondolok; ezeknél komolyabb fenyegetés is érheti őket szellemi téren: tudnak-e emberekké válni? Megtanítja-e őket valaki élni?! Nemcsak járni és ülni, számolni és olvasni kell őket tanítani, hanem arra is, ami világát. mindezt átfogja: élni. Felelősen élni. PÉLDAADÁS. Hihetetlenül foJól tudom, hogy ilyen hosszú mottóval teljesen aránytalanná teszem írásomat. De úgy éreztem, hogy adott esetben a formális elvet a gondolat hatalma alá kell rendelni. Jelen esetben korunk egyik legnagyobb egyénisége, Szent-Györgyi Albert gondolatairól van szó. Ügy gondoltam, hogy az én ügyetlen, agyagízű szavaimnál sokkal többet mondanak az ő csodálatos, gyémántragyo- gású 'kifejezései. Ilyen tökéletesen hiába is próbálnám megfogalmazni a gyermekek tisztaságát, ártatlanságát — és veszélyeztetettségét, amit ő környezetében és tudományos munkássága által közelebbről ismert területen szerzett tapasztalatai alapján jobban is láthatott. Az én felszólításaim is talán eltörpülnek az ő egyetlen, égigérő felkiáltójele mellett, amellyel elsősorban a világ tudósai, de a‘ mi felelősségünket is hangsúlyozza, szívbe markoló őszinteséggé és szenvedéllyel. AZÉRT VÁLASZTOTTAM EZT A „ZSOLTÁRT” — a tudós nem zent-Györgyi Albert: Gyermekek) is versnek, hanem zsoltárnak nevezte művét —, mert minden ember nevében szólt, valameny- nyiünk helyett mondta ki azt, amit kellett: vigyázzunk a tisztaságra, óvjuk, becsüljük azt. NEM ELÉG ÁLTALÁBAN AZ ÉLETET SZERETNÜNK, ezt mindig nagyon is a valóságnak megfelelő formában kell megvalósítanunk. Egy csöppnyi gyermek pedig igazán megtestesítője lehet a szeretet utáni szomjúságnak! Szeretnünk kell őket, de nem csupán úgy, hogy gondoskodunk róluk, segítünk nevelésükben, hanem sokkal inkább úgy, hogy bennük a jövőt látva megbecsüljük életüket, és arra törekszünk, hogy „jobbak legyenek, mint szüleik”. De ezek eddig általánosságok: minden emberre vonatkoznak, tekintet nélkül az életkorra. Talán fakad valamiféle speciális feladat, amely elsősorban ránk, fiatalokra van bízva! Megpróbálom három szóba sűríteni ezt a sajátos tennivalót, amely, korlágékony egy kisgyerek. Sokszor maguk a szülők is ámulnak, amikor egy tőlük ellesett mozdulatot látnak a gyereken, vagy véletlenül elkapott szó visszhangját hallják. Itt, ezen a területen látom a legjelentősebbnek a mi szerepünket. Mert mi, fiatalok érezhetjük legközelebb magunkat a „kicsikhez”, tőlünk leshetik el leginkább szavainkat, tetteinket. De vigyázzunk: nemcsak a jót, hanem a rosszat is! SZERETET. Két mozdulatra van szükség — természetesen jelképesen is —: lehajolni a gyerekhez, odakuporodva mellé, hogy együtt játsszunk vele, és felemelni a magasba, hogy ne alulnézetből lássa a világot. (Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versében fogalmazza meg ezt könnyed bájjal és bölcs meglátással.) De aligha tudnék erről többet mondani, mint Szent-Györgyi jézusi ihle- tettségű zsoltárának egészét. Ha valaki úgy tud beszélni a gyermekekről, mint ő, az átérzi azt is, miért mondta Jézus, hogy „ilyeneké az Isten országa”. Fabiny Tamás Négyszáz érrel ezelőtt lógták el Bécsben Bornemisza Pétert BORNEMISZA PÉTER neve nem ismeretlen Olvasóink előtt. Énekeskönyvének néhány énekét ma is énekeljük. Bornemisza Péter Pesten született 1535-ben. Származásáról közelebbit nem is tudunk Fiatalkorában megfordult Kassán, Bécsben, sőt Olasz- és Németországban is. Korának szellemi, lelki kincsekben messze kimagasló egyénisége volt. Teremtője kitűnő írói tehetséggel is megáldotta. Munkásságának területe Északnyugat-Magyarország, a Vág völgye, Nagyszombat környéke, a Kisalföldnek a Dunától északra eső vidéke volt. Hallatlan erővel tette rá életét a reformáció szolgálatára, hogy Isten igéjének tiszta hirdetésével, amire őt Isten „hódította” — sarkallta, biztatta — a mohácsi vész utáni összetört lelkű magyar népnek szellemi, erkölcsi és politikai felemelését szolgálja. HATALMAS, GAZDAG ÉLETÉT szinte lehetetlen röviden összefoglalni. Az akkori körülményekre gondolva szinte elképzelhetetlen mennyit prédikált, szervezett, írt, harcolt ez az ember! Űzött, hajszolt élete volt. Hatalmas prédikációs köteteket (Pos- tillákat) adott ki, amelyekhez hasonló terjedelmű magyar nyelvű könyv hazánkban addig még nem jelent meg. Bátran prédikálta Isten törvényét és evangéliumát. Döghalál fenyegette életét, a császári udvarral szövetkezett katolikus elnyomás az életére tört. Közben eltemette három feleségét és 5 gyermekét. „Ördögi kísértésekkel” vívódik, de békességet és erőt a Megváltó Krisztus keresztjénél talált. Igehirdetése által akarja megmenteni a világot! Ez a tűz hajtja, űzi munkájában. Vaskos könyveinek írása mellett egyházszervező munkát is végzett. Élete gyertyája 49 éves korában aludt ki. Detrekő vára tövében, a széleskúti templom kriptájában te- mettette el hűséges védelmezője, Balassi István. VISSZAEMLÉKEZÉSÜNKBEN Bornemisza Péter életének éppen 400 évvel ezelőtti egyik nagyon szomorú eseményét idézzük fel. 1579. február 22-én megjelent hatalmas PostiLlájának — igehirdetés-gyűjteményének — 5. kötete. Másnap már Balassi Istvánnál Bécsben tartózkodott. Űj, kész könyvét vitte-e el patrónusának, vagy nyomdájának betűgondjai késztették a bécsi útra? Nem tudjuk. Vagy talán a bécsi zűrzavaros vallásügyi helyzet késztette az evangélikus szuperintendenst, hogy „körülnézzen” Bécsben? A reformáció ügye Magyarország nyugati részén, Nagyszombat és Pozsony környékén összefüggött a bécsi eseményekkel. Alsó- Ausztria többségében akkor már evangélikus volt. Ernő, Habsburg főherceg pedig még az eavngéli- kus szertartású temetést is megtiltotta. Az osztrák rendek Rudolf császárhoz küldöttséget menesztettek Prágába, de nem hallgatták meg őket. Bécsben elrendelték az „eretnek” könyvek bejelentését és összeírását, majd elégették azokat. A császári udvar a Burgot, mint várszerű erődítést tüzérséggel és lőszerrel látta el. Ebbe a puskaporos helyzetbe érkezett Bornemisza Péter február 23-án Bécsbe. Itthon, Detrekő várában a reformátor Balassi István főúri védelme alatt állt, bár ellenségei minden lépését figyelhették. Bécsi útjáról is mehetett a titkos jelentés. A császári udvarnak jól jött ez az alkalom, hogy Bornemisza Péter magyar lutheránus szuperintendens, a reformáció harcos magyarja, Bécsben tartózkodik. Itt a lehetőség, hogy eltegyék láb alól! Meg útifáradalmait ki sem pihenhette, amikor Balassi Istvánnál, vacsora közben váratlanul rátörtek, letartóztatták, és börtönbe vitték. Erről később ezt írta: „Bécsbe, áruitatás által, megfogattam.” Bornemisza Neubeck Gáspár bécsi püspök tömlö- cébe került. Fogságában számon kérték tőle prédikátori szolgálatát, prédikációs gyűjteményeit, különösen az Ördögi Kísérteteket, — amelyekben bizonyára sokan találva érezhették magukat. Rábeszéléssel és kínzások fenyegetésével próbálták eltéríteni meggyőződésétől. Közölték, hogy ha nem hajlik a jó szóra, kivég- zik, vagy átadják magyarországi egyházi törvényszéknek, ahol ugyanez a sors várna rá. Ebben a mélységbe zuhant helyzetében élete csodálatos motorja, személyes hite tartotta fenn. Ezzel a hittel kapaszkodott bele Isten ígéreteibe. Később maga mondja el, hogy amikor Bécsben vallatták és fenyegették, egy jezsuita páter, aki „magyar nemzet” volt, ezt mondta neki: „Légy bátor szívvel, az Isten, aki Lótat Sodorna tüzéből megszabadította, téged is megszabadíthat.” Azt mondja erről Bornemisza: „Ez mondás megmondhataban reménységet és édességet indított vala azkor bennem.” Elfogatása után három héttel már harmadik, méghozzá emeleti tömlöcének vasrácsát elreszelve menekült. A szökés nem mehetett simán. Talán nagyot kellett ugrania, vagy a kötél szakadt el, amin leereszkedett, de a menekülés közben komolyan megsérült. Lógó bal keze és bicegő lába miatt később ellenségei csúfolták, de őt' ezek Isten szabadító hatalmára emlékeztették. BÉCSBÖL HAZAMENEKÜLT. Most Bánffy Lászlóek fogadták be és rejtették el néhány hónapig Beckó várában, a vágmenti sziklafé’szekben. Itt máris munkába kezd. Tele van tervvel. Ezután nagy titokban visszatért Detrekő várába. Még öt évet kapott Istentől. De ez az idő is harccal, szolgálattal volt tele. A jól értett ige korszerű hirdetésével, szóval és tollal szolgálta Jézus Krisztusát és szeretett magyar népét, Sümeghy József i