Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-01 / 13. szám
I Istentiszteleti rend J elek-jelképek-emlékek Meddőhányó Lelkészi szolgálatom elején — ne számoljuk az éveket, mikor, régen volt — vagy félévig segédlelkész voltam egy vidéki városban, amely az ország nehéziparának egyik központja. Az azóta zömében lebontott régi munkáskolónia kopottas házai között többfelé láttam jókora dombokat. Magasságuk úgy 10 méter lehetett, hosszuk többszáz is. Egyik-másik tetején iparvasút vitte a kohótól frissiben elhányt még füstölgő vörösesbarna salakot, hogy tovább emelkedjen a domb. Lábuknál már tanyát vert a gaz és közte kecskék legeitek. Télen kitűnő szánkópálya volt a gyerekeknek. De ha szél jött. hiába locsolták, vitte a port kegyetlenül. Meddőhányó — így nevezték az ottaniak. Régen jártam arra utoljára, de bizonyos, hogy a város képét és levegőjét . azóta kevésbé rontják azok az ormótlan dombok. Maga a szó azonban — meddőhányó — gyakran eszembe jut. bár azóta se hallottam. Kétféle értelemben is. . A léleknek is vannak ilyen kopár tájai. Kiégett lelkesedés, meghiúsult elgondolások, valóra nem vált remények, félbemaradt szándékok reménytelen halmaza. Magunk és környezetünk nagy ellensége. Észre kell venni, el kell tüntetni, mert el lehet. Nyoma se maradjon. ne rontsa a levegőt. De szükség is lehet a meddőhányóra. Hadd kerüljön oda — ,és minél messzebbre — mindaz, ami meddő, mindaz, ami terméketlen az életben. Üres formasággá íztelenült szeretet, lélektelen szertartásokba és idejétmúlt szokásokba merevedett hit és igazi lendületét vesztve rajongássá t'icamodott reménység. Halálra-meddö. világpusztító téveseszme arról, hogy a rossz a nagyobb rosszal legyőzhető és a fegyver fegyver ellen békét terem. 1 Meddőhányó. Talán még fel is használható, hogy tapasztalatosabb jövő épüljön a múlt hamuján. Mint épületek a salakbetonból. Schreiner Vilmos Jelentkezés móri kántori tanfolyamokra A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata 1979 nyarán három nyári kántorképző tanfolyamot rendez, melyekre szeretettel hívja és várja a gyülekezetek kántorait és kántor jelöltjeit. I. tanfolyam, háromhetes II. tanfolyam, kéthetes III. tanfolyam, háromhetes — KÖZGAZDÁSZ házaspár öt hónapos kisfia mellé megbízható gondozónőt keres egész napos elfoglaltsággal. Lakás Budakeszin. Érdeklődőket ..Sürgős” jeligére kérjük a ki- adóhivatalba. június 18—július 7-ig. július 16—július 28-ig. augusztus 6—augusztus 25-ig. — HARANGJAINAK ja vitás ara és villamosítására szakembert keres a Mezőberény I. Kerületi Gyülekezet. Cím: Evangélikus Lelkészi Hivatal. 5656 Mezőberény, I. Kossuth tér 6. Budapesten, 1979. április 1-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenseher Károly, de. 11. (úrv.) Harmati Béla. du. 3. Takácsné Kovácsházi Zelma. du. 6. Szeretetvendégség: Bonnyai Sándor. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Zenés áhitat. Igét hirdet: Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc. de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Drobina Erzsébet. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Szemere telep de. háromnegyed 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerlete- lep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Máv telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistaresa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Tfj. Föltűn Brúnó. de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsaí Miklós, du. 6. Ifj. Foltin Brúnó. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengödy László, de. 11. Csengődv László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Lehel László. Kelenföld de. 3. Missura Tibor, de. fél 10. Lupták Gyula teol.. de. 11. (úrv.) Lupták Gyula teol.. du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. (úrv.) Rozsé István. Budafok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. fel 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vin Előfizetési ár: egy évte 200,— F+ Árusítja a Magj^ar Posta Index: 25211 ISSN M33—1302 "9.0834 Afhenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató A tanfolyamok részben előkészítő jellegűek a kezdők számára, részben továbbképzés a már zenét tanultaknak és szolgálatban álló kántoroknak. akiknek még nincs kántori oklevelük. A továbbképzőre jelentkezők főként a háromhetes tanfolyamokat vegyék igénybe. A tanfolyamok tantárgyai: harmonium-, illetve orgonajáték, egyházi ének. énekkari és karvezetői gyakorlat, zeneelmélet, szolfézs és bibliaismeret. A gyülekezeti énekkari munka erősítésére és a szerkesztés alatt álló új országos énekes-könyvre való tekintettel különös hangsúlyt kap a tanfolyamokon a karének és az. egyházi énekek tanulása. Részvételi díj a háromhetes tanfolyamokon 900 Ft, a kéthetesen 700 Ft. A fenti díjakból .'100 Ft a jelentkezéssel együtt küldendő be. mint jelentkezési díj. piros postautalványon (tehát nem a kántorkép- zes csekkjén) a következő címre: Evangélikus Kántorképző Szolgálat. Főt, Mária u. 3. 2131. Jelentkezési határidő mindhárom tanfolyamra: május 15. Határidőn túli jelentkezéseket nem fogadunk el. Jelentkezési cím: Evangélikus Kántorképző Szolgálat Igazgató Tanácsa, Főt, Mária u. 3. 2151. Jelentkezéshez mellékelni kell 1. Lelkészi ajánlólevelet, mely igazolja a jelentkezés gyülekezeti érdekét. 2. önéletrajzot születési adatokkal, a zenei előképzettségről és esetleges eddigi gyülekezeti szolgálatáról szóló beszámolóval. A felvételről az Igazgató Tanács dönt. A felvételről pontos értesítést küldünk. A fel nem vett jelentkezőknek a felvételi díjat, visszaküldjük. EVANGÉLIKUS KÁNTORKÉPZÖ SZOLGÁLAT Ä[P^®[L INWI&A „Én őertük odaszentelem magamat, hogy ők is mcgszentelőd- jenek az igazsággal" (Jn 17, 19). VASÁRNAP. — „Megőrzi ő híveinek életét „(Zsolt 97, 10 — Fii l, 19-20 — Mk-10. 35-45 — Zsolt 43). Uram! Olyan sokszor féltem magamat, mert nem bízom benned eléggé. S ez a félelem megoénít, bnzövé, szeretetlenné tesz. Minden áron magamat akarom őrizni, védeni, másokkal nem törődve. Köszönöm igéd biztatását. Te megőrzői, vigyázol rám. Ezzel erőt is adsz, hogy magamat a te kezedben tudva, vigyázzak, én is a rámbí- zottakra. Ámen. ..Hagyjad a jó Istenire minden te utadat" (370. ének 1. v.). HÉTFŐ. — „Az apostolok így szóltak az Űrhöz: Növeld hitünket!” (Lk 17. 5 — Zsolt 57. 2 —) Zsid 7. 23-27 — Mt 26. 17-25). Uram! Mennyi hamis magyarázkodás és kifogás van bennem! Rendszerint másokat hibáztatok, ahelyett, hogy belátnám a magam hibáit; sérelmeket emlegetek. ahelyett, hogy megbocsátanék: rendetlen munkám okát másokban keresem. Jó, hogy figyelmeztetsz! A benned való hit tanít szembenézni magammal; segít, hogy megbocsássak másoknak: s ez a hit kötelez, hogy akaratod szerint becsülettel végezzem munkámat, szolgálatomat ott. ahová állítottál. Ezért tanítványaid szavával kérlek: Növeld hitemét! Ámen. ..Növelj miniket igazi hitben. Szeretetben. reménységben’’ (251. ének 3. v.). KEDD. — „Közel van az Ür a megtört szivűekhez” (Zsolt 34, 19 — Lk 1, 47 — Zsid 9, 16-22 — Mt 26, 26-30). Uram! Köszönöm, hogy terád mindig számíthatok. Amikor szomorú, tanácstalan. beteg vagyok, amikoir ösz- szekuszálódik bennem és körülöttem minden, amikor „még a szivem is elhagyott engem”, te akkor is közel vagy hozzám, és segítségemre jössz. Köszönöm. Ámen. „Légy csendes szívvel, légy békével, Bízzál, ember, az Istenben” (374. énnek 1. v.). SZERDA. — „A szeretetben nincs, félelem, sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1 Jn 4, 18 — Józs 1. 9 — Jn 13, 31-3o — Mt 26, 31-35). Uram! Ügy keresek nálad menedéket, védelmet. ahogyan a megrettent kisgyermek bújik apja ölébe! Mutasd meg hatalmadat, nyugtass meg, és. adj békességet! A félelem megbénít, szereteted erőt ad. A kétsegbeesés lefogja a kezem, szereteted tevékennyé tesz. • A bizonytalanság nyugtalanít, szereteted biztos tamasz. Ámen. „Isten nékem erőm. bizodalmám, Nyugodalmam” (778. ének 1. v.). CSÜTÖRTÖK. — „Tövisből font koronát tettek _ a fejére, és térdet hajtva gúnyolták ót: Üd- vözlégv. zsidók királya!” (Mt 27, 29 — 2 Móz 15. 18 — Zsid 10, 1-10 — Mt 26. 36-46). Uram! Ma is hányszor kigúnyolunk és megcsúfolunk téged! Amikor téged emlegetve, magunkat különbnek tartjuk másoknál: amikor vallásosságunkban elbizakodva ítélkezünk a világ felett. Pedig te az utolsó helyre álltái, s leftél- mindenki szolgája! Segíts, hogy egyházad a te utadat járja, s ón magam is szeretet és önfeláldozás útján járhassak! Ámen. „Megfeszítettük Jézust gonosz kézzel” (756. ének 2. v.). PÉNTEK. — „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeke*. testvéreim. hogv okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róm 12. 1 — Jón 2. 10 — Jn 11. 47-55 — Mt 26, 47-56). Uram! Igéd figyelmeztet, hogy egész életemre igényt tartasz. Nemcsak egy-egy vasárnapi óra csendjét, de egész életemet számon kéred tőlem. Szabadíts ki a hamis vallásosságból! Használd fel telkemet és testemet. ünnepnapjaimat és hétköznapjaimat! Segíts, hogy ne csak énekszóval és imádsággal, de mindennapi munkámmal, családi életemmel — egész életemmel dicsérhesselek téged! Amen. „De úgy élsz-e. amint A Szentírás tanít?” (434. ének 4. v. ). SZOMBAT. — „Ccodálatos a térve, hatalmasan hajtja végre!? (Ézs 28. 29 — Róm 8. 3 — 2 Moz 32. 30-34 — Mt 26. 57-68), Uram.! Prófétáid által megígérted, hogy üdvösséget szerzel a világnak, ígéretedet. Jézus Krisztusban valóra is váltottad. Engedd, hogy ne csak csodálóid. de eszközeid ds lehessünk! Egyházadat is használd fel terved végrehajtásában. Vezess bennünket Jézus Urunk útján, hogy szeretetben és engedelmességben eljövendő országod tanúi lehessünk itt a földön! Ámen. „Nagy Üristen dicsérünk, Magasztaljuk nagy erődet” (702. ének 1. v. ). Ittzés János A százéves szegedi árvíz és Thomay József IGEN HELYÉNVALÓ VOLT MEGEMLÉKEZNI a százéves szegedi árvízről. Rédey Pál cikke szakavatottan idézte a korabeli megnyilatkozásokat arról a szörnyű szegedi éjszakáról. Város még nem pusztult el hazánkban sem tűz. sem víz, sem háború során úgy, mint akkor Szeged. Ma is magasan van a víz, mint akkor, de az emberi munka, az éberség, a felkészültség megóvja a városokat, s ha az elemek itt-ott rá is törnek tájakra, kisebb településekre, az emberi élet mentése és segítése szervezettebb és messzemenően eredményesebb, mint volt száz éve. Mint régi szegedi, aki gyermekkoromban még hallottam Szeged akkor volt evangélikus papjának. Thomay Józsefnek öregkori emlékezéseit a borzalom éjszakájára. hadd toldom meg Rédey Pál cikkét egyházunk, az akkor maroknyi szegedi evangélikusság árvízi helyzetének ismertetésével. Akkor mindössze hetvennégy éve volt annak, hogy az első evangélikusnak letelepedést engedélyeztek az addig protestánsok elöl elzárt városban. Harminckét éve volt. hogy leányegyházzá szervezkedtek. Húsz éve vették meg épületüket, erős téglaépületet azon a helyen, ahol most a kiskorúiba torkollik a Takaréktár utca és a Fodor utca. Imaház, papiak, tanterem fért el benne. Székács József szentelte fel. Ide költözött az 1860-ban történt anyásodás után sorrendben a harmadik lelkész: Thomay József, aki kerek ötven évig volt a gyülekezet papja. Beiktatása után három évvel tört rá a víz Szegedre. ELPUSZTULT AZ EGYHÁZ MINDEN VAGYONA. Minden épülete romba dőlt: imaháza. iskolája, pap- és tanitólakása. A rettegve várt és mégis váratlanul jött, éjjel 3-kor a városra tört veszedelemben kapkodva mentette ingóságait a lakosság, de percek alatt kiderült, hogy ki-ki örülhet. ha életet mentheti. Sokan kerestek menedéket az erősnek vélt imaházban is. „A temlompadok teteje meglelt a menekülök bútoraival. Hiába falazták azonban el az ajtót, a viz felfakadt az oltár előtti padozat alatt, a jajveszékelö emberek az utcara menekültek, közben az oltár gyertyái belekaptak a terítőbe és lángra lob- bantották. A templom hátsó része beszakadt, a gerendák a padokra zunantak. A menedéket kereső hívek életet Thomay József lélekjelenléte mentette meg" — szól az egykori emlékezés. Csakhamar romhalmaz meredt ki csak a tajtékzó hullámokból. A hívek legnagyobb része — ki ahogy tudott — elmenekült a vizek áztatta romok közül. A lélekszám az árvíz előtt nem sokkal alig érte el a 300-at. Thomay is elsősorban feleségét és négyhetes gyermekét helyezte biztonságba Óbébán, de ezután azonnal sietett vissza az egyház- község romjai közé, hogy megkezdje a vagyonában összeomlott, tagjaiban szétszóródott gyülekezet újraszervezését. Még folyt a szívós újrakezdés, amikor Thomayt meghívták az erős lévai gyülekezet papjának. Nem fogadta el. Maradt az elszéledett nyájért. Hűséges gyűjtögető munkájának, s az újjáépítés általános lendületenek köszönhető, hogy 1880-ban, egy évvel az árvíz után a hívek száma 450 körül volt. A .,SZEGED NEM VOLT, HANEM LESZ" ferenejózsefi mondat valóban realizálódni kezdett. Az új városterv az akkori telepiilésterrezes elvei szerint készült: két'körút íveiből a sugárutak úgy törnek ki. mint napból a sugarak. Ez a rárosterv élénken érintette az evangélikus gyülekezetei is. Régi telkét a város kisajátította. Most ott dübörög a széles kiskörút Lenin körúti szakaszának forgalma, ahol egykor az imaház állott. A romokban megmaradt téglákat kitermelték, s a város által a közelben adott telken felhasználták a mai templom és parókia építésénél, amelynek terveit Schulek Frigyes készítette adományképpen. Közben azonban küzdelmes néhány éviik volt. A március 12-én Szegedre tört áradat után először csak október 7-én tudtak presbiteri gyűlésre összejönni — egy bank tanácstermében. Az első istentiszteletet november 9-én tartották — nyolc hónapi szünet után — a reáliskola egyik termében. A világszerte általános részvét a kis evangélikus gyülekezetét is elérte., ßze- berenyi Gusztáv szuperintendens először Fabiny Teofil kerületi felügyelővel Szállt ki az egyház helyzetét felmérni, majd ott volt Ferenc József kíséretében is g nevezetes látogatáson. Szervezte és kézben tartotta a gyűjtést országszerte a gyülekezet javára. „Esdő szózatot” bocsátott ki az ország evangélikusságához. A részvétteljes szeretet megkapó jeleit jegyzi fel a gyülekezet története. Pénz. könyv, ruhanemű bőven érkeztek. Egy. voürtem- bergi lelkész Luther-kabátját küldte él. Kossuth Lajos maga kérte az egyház folyamodványát. hogy azt a bázeli „altiam” gyűlésen előterjeszthesse és pártfogolhassa. Végül is ennek a nagylendületű újjáépítésnek köszönhető a mai templom és parókia, amelynek 18 031 pft-os költségét teljes egészében az így összegyűlt összegekből fedezték. ÉN MÉG HALLOTTAM ÖREG THOMAY JÓZSEFET beszélni ezekről az emlékekről. Megtört, öreg szóval meleg gyülekezeti öntudatra nevelt bennünket, zaj- gó kisdiákokat, ha olykor a parókia udvarán összetalálkoztunk. Lassú léptű, fehér szakállú. csendes öregúr volt. Ott nőttem fel a Tiszán. Füzeseit bebarangoltuk. Algyöig fel-feleveztünk, szőke fodrai csiklandozták vállunkat, amikor vir- tuskodva átúsztuk a lomha folyót. De láttam zajlani is. Olyan hetekben, amikor ..tavaszi szél vizet áraszt", álltam a partján. Olykor befalazták a Stefánia sétány parti kőkorlátjának lejáróit, olyan magas volt a víz. Elnyelte az Eiffel-ter- rezte régi híd kőpilléreit s már a vasszerkezetet nyaldosták a habok. Latiam félelmetes hátán úszni ágyat, léckerítést, bölcsöt és tetőszerkezet-roncsokat is. :Csak a régi szegediek érthetik meg igazán. hogy ilyenkor elsóhajtottam egy nevet: Thomay József. És korholtam magamban az egykori kisdiákot: miért nem csókoltam akkor kezet neki ott. a parókia udvarán. Megérdemelte volna. Koren Emi!