Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-01-07 / 1. szám
Mü VASÁRNAP Ili ÉJE Kinek a dicsősége? Jn 1, 14—18 AZ EGYHÁZNAK, a keresztyén emberek kisebb vagy nagyobb csoportjának már sokszor volt és sokszor ma is az a legsúlyosabb problémája, hogy mit tesz, hogy mit vagy kit képvisel ebben a világban. Az, hogy tevékenysége a tanításra korlátozódjék csupán; olyan titkok közlésére, amelynek egyedül ő van a birtokában? Szóval: tanítson és tanítson, tisztán megőrizve és továbbadva a megszentelt hagyományt, az évezredek így összegyűlt kincseit? Minden bizonnyal: az egyháznak — benne minden hivő keresztyén embernek — „tanítani” kell, hirdetvén Isten örömüzenetét, az evangéliumot, amely valóban csak reá bízatott. De, ha ezt teszi csupán és semmi mást nem tesz? Akkor a tanításból törvényszerűen „kitanítás” lesz, az evangélium hirdetéséből valamiféle tanközlés, éspedig olyan, ami egyszerűen embertelennek mondható. Embertelennek, mert épyen azokra, azok életére nincs tekintettel, akikhez küldetett, akikért létezik. Kisértés ez hát a javából: a könnyebben járható út, amely azonban sehová sem vezet, legfeljebb csak a romlásba. S talán még en nél is nagyobb kísértés az, amikor az egyház vagy bármely kérész tyén ember a maga akaratát próbálja meg ráerőszakolni a világra vagy a másik emberre. Teheti ezt szóban és külsőségekben, hatalom- és dicsőségvágyból, de mindenképpen azzal a sefnmivel sem igazolható fensőbbrendűségi tudattal, amely megrontja az egyház és a világ, az ember és ember közötti kapcsolatokat. Ilyenkor a; után az egyház vagy a magát az egyház tagjának mondó ember senkit sem képvisel, csak gyarló önmagát — Istent a legkevésbé, csak a maga leplezett uralkodni vágyását. Ö, mennyi bűn rejtőzik az ilyesfajta kegyesnek hangzó szavakban és kegyetlen cselekedetekben! A MAI IGÉNKBEN JÉZUST OLYAN EMBEREK VESZIK KÖRÜL, akik az előbbiek módján vélekedtek és viselkedtek, akik ta nítva csak „kitanítottak” és akik eközben csak a maguk akaratának érvényesülését, a maguk dicsőségét keresték. Nekik válaszolva mondja el itt is, e helyen is azokat az örök érvényű szavakat, amelyek Isten népének — az egyháznak, a keresztyén embereknek a magatartását, tennivalóját foglalják egybe: „Aki magától szól (azaz, aki „a magáét mondja”), az a maga dicsőségét keresi, aki pedig annak a dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, abban nincsen hamisság.” MIT JELENT EZ A MI SZÁMUNKRA? Jelenti azt, hogy az evangéliumpt „tanítva” nem önmagunkat mutogatjuk, hanem őt hirdetjük, öt, aki Ür és Szolga: e világ ura (nem pedig mi magunk) és az egész világ készséges szolgája. Jelenti azt, hogy őt hirdetve, róla szólva, az ő módján cselekedve teljesítjük be nem a magunk, hanem Isten akaratát. Jelenti azt, hogy az 6 módján szolgálva nem a magunk „hírnevét” keressük, hanem Isten jelenlétét tesszük mindenki számára megragadó módon nyilvánvalóvá. Jelenti azt, hogy minden igaz emberi ügy az egyház, a keresztyén ember ügye: az üdvösség mellett, az igazságosság, a béke, világunk jóléte és biztonsága s az ezekhez hasonlók. Jelenti azt, hogy így járván Krisztussal követségben, Isten és csakis Isten dicsőségét szolgáljuk. Vámos József Imádkozzunk! Kérünk téged, Istenünk, tégy bennünket alkalmassá arra, hogy mindenben a te dicsőségedet szolgáljuk. Adj erőt, kitartást kísértéseink felismerésében s hitet a szolgáló keresztyén élet naponkénti folytatásához. Amen. — DOMONY—VÄCEGRES December 3-án teológusnap volt a gyülekezetben. Dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatójának vezetésével Mosoni Edit, Varsányi Ferenc IV. évf., Hegedűs Zsuzsanna III, évf., és Pintér Mihály I. évf. hallgatók szolgáltak. Mindkét gyülekezetben délelőtt istentiszteleten szolgálták, délután pedig ádventi ünnepélyt tartottak. „Örök advent” összefoglaló címen ádventi énekek és versek kíséretében arról szóltak, hogyan kapcsolódhatunk be az örök ádvent folyamatába. A teológusnap alkalmával a két gyülekezet 5500 Ft eiferte - riummal támogatta lelkészképzésünket. Istentiszteleti rend Budapesten, 1979. január 6-án« vizkereszt ünnepén Deák tér de. 11. (úrv.) Hafemseher Károly, du. 6. (úrv.) Harmati Béla. Fasor de. 11. Murttag Andorné, du. 6. Szirmai Zoltán. Karácsony Sándor u. 31—33. du. 6. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Kassák Lajos út 22. d>e. U. Váci út 129. de. n-egyed 10. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Boiinyaá Sándor. Pestújhely de. 10. Sclirein-er Vilrnoö. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de, fél 11. Mátyásföld de. 9. Gerhát Sándor. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. féd 3. Szalay Tamás. Kis- tarcsa de. 9. Szalay Tamás. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoskeresztúr de. fél 11. Farenczy Zoltán. Bécsikapu tér de. 11. (úrv.) Korén Emil, du. 6. Ifj. Foitiin Brúnó. Óbuda de. 10. Görög Tibor. Xll. Tartsay Vilmos u. 11. de. 11.. du. fél 7. Pesthi- degkút de. fél 11. Modori u. ti. de. 10. Lehal László. Kelenföld de. 11. Missu- na Tibor, du. fél 6. Szerotetvendégség: Trajtler Gábor. KeJenvölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. Rozsé István, du. 6. Rőzse István. Csepel de. fél 11. Budapesten, 1979. január 7-én Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla. de. 11. (úrv.) Hai'en&eher Károly, du 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szármái Zoltán, du. ö. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. ÜlJöi üt 21. de, féd 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szdovák) Cselovsaky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 1D. V«eö- reös mire. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákos-fáivá de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. M. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos üt 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyuia. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Szemere-telep de. háromnegyed 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerletelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 1-0. Schreiner Vilmos. Rákospalota Máv- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bo drog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karrier Agos^cm. Sashalom de. 9. Kar- nar Ágoston. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Szalay Tamás. Kistar- csa de. 9. Gerhát Sándor. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Fereaiczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa Láisizló. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pái. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Iíj. Foltin Brúnó. Toroekó tér de. fél 9. Ifj. Foltin Brúnó. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. ll. de. 9., de. 11.. du. fél 7. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. Missura Tibor. de. féd 10. Missura Tibor, de. 11 (úrv.) Bencze Imre, du. 8. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. Ll. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposváiri Vilmos. Csepel de. fél 11. HALÄLOZAS — Krutzler János, a balfi iskola 1962 óta nyugdíjban volt igazgató-tanítója 1978. október 22-én, hosszas szenvedés után. 81 éves korában elhunyt, temetésén családja, a gyülekezet és a község lakói, a. hálás tanítványok nagy számmal vettek részt Negyven évig működött Bálion, mint tanító, ebből tizenhat éven át volt az iskola igazgatója. „Isten feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.” „Az ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicősé- gét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1, 14,). VASÁRNAP. — „Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő” (Jób 12, 16, — Róm 16, 27 — Mt 3, 13—17 — Zsolt 100). Mi Jézusban olyan Istennel találkozunk, akit nem mi gondoltunk ki, nem mi képzeltünk el magunknak, hanem Aki közöttünk él. Tőle kapunk erőt reménytelen helyzetekben is, eredményeinkért, sikereinkért Neki adhatunk hálát. Arról sem mond le, aki botorkálva, el-eltévedve keresi az utat. „Éltem rád bízóin, Drága Jézusom. Bár göröngyös úton járok, Erőt. vigaszt tőled várok” (785. é. 4. v.). IIÉTFÖ. — „Nézd Uram, milyen nyomorult vagyok, mert nagyon enegedeflen voltam” (JSir 1. 20 — Mt 9. 2 — ÍJn 4, 9—16 — Mt 8, 23—27). Sikertelenségeink, kudarcaink elvezetnek az önmagunkkal való őszinte szembenézéshez. Ez azonban elszomorító és nyomasztó teherré is válhat! Milyen jó. hogy van Valakink, aki előtt őszintén feltárhatjuk szívünket és aki bocsánatával felszabadít a nyomasztó teher alól! Az Ö szeretete nyomán lehet újat kezdeni! ,.Én édes Jézusom ... Vedd el szívem terhét, Köpnyebítsd keservét...” (327. é. 2. v.). KEDD. — „Bizony az Űr ajándéka a gyermek” (Zsolt 127. 3 — Mt 18. 10 — Jn 1, 35—12 — Mt 8. 28—34). „Kis gyermek kis gond. nagy gyermek, nagy gond” — tartja a köznyelv. Pedig inkább drága ajándéknak kellene őket tekintenünk! Hát nem csoda az. ahogyan a kis tehetetlen csecsemőből a világra rácsodálkozó. minden iránt érdeklődő gyermek válik? A gyermek növekedésének, fejlődésének, alakulásának minden szakasza űjabb és újabb meglepetést, örömöt, ajándékot és feladatot jelent a felnőttek számára. Becsüljük meg Isten ajándékait! „Áldott legyen az Ür... Teremtőm, ki adá Lelkem és testem. Kisded, koromtól Ő ápolt, oltalmazott; Áldása számtalan, Mellyel elhal- mozott” (252. é. 1, v.). SZERDA. —„Hasonló a meny- nyek országa a szántóföldbe elrejtett kincshez, melyet az ember. amint megtalál, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van és megveszi azt a szántóföldet” (Mt 13, 44 — Zsolt 105. 3 — Jn 1. 43—51 — Mt 9, 1—8). Sohasem annak örii] igazán az ember, amit készen kap, hanem azt tudja megbecsülni, amire hosszú keresés, kutatás, után talál rá, fedez fel. Azt tartjuk kincsnek, ami örömöt szerez, amit mindennél többre értékelünk, ami fontossá válik az életünkben. Ha rátalálunk a legdrágább kincsre — Jézusra, akkor mindent másképpen fogunk értékelni! Szépnek fogjuk tartani az életet, mert ö is szépnek tartotta! Fontosnak fogjuk tartani a körülöttünk élő embereket, és a szolgálatot, mert ö is szolgált az embereknek. „Ó, Jézus, kincsem, vigaszom, Fényesség él etu tárnom” (765. é.). CSÜTÖRTÖK. — „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele” (Rám 6, 8 — lSám 2, 6 — Ézs 42, 1-8 — Mt 9. 9—13). Jézus követése, a szolgáló élet — önfeláldozó élet. Rámehet minden időnk, energiánk, egészségünk, életünk, de belőle mások számára új, teljesebb élet gyümölcsei fakadhatnak! Így lehet Jézussal meghalni és Vele élni! „Hála legyen halálodért, Dicső feltámadásodért Te élsz, mi is élünk veled. Áldjuk Jézus, szent nevedet” (212, é. 8. v.). PÉNTEK. — „Abban nyilvánult meg az Isten szeretete irántunk. hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala” (ÍJn 4. 9 — Ézs 43, 3 — Jn 10. 31—38 — Mt 9. 14— 17). Jézus mindig az élet pártján áll! Teljessé és tartalmassá akarja tenni életünket. Hogyan? Szeretetével, — hiszen azt is szereti, aki nem olyan szeretetne méltó! Sokak életét tennénk szebbé, ha az Ö szeretetével szeretnénk a körülöttünk élőket! „Minden nap megújul rajtam. Jó Atyám, szereteted. Hogyne zengne neked ajkam. Hálát és dicséretet” (8. é. 7. v.). SZOMBAT. — „A hatalmas Isten, az Űr szól és hívja a földet napkelettől napnvugatig” (Zsolt 50. 1 — Mt 13. 9 — Jn 5. 19—24 — Mt 9. 18—26), A szó hatalom! Elér mindenhová, eljut a legtávolabbi földrészre is! A mi Istenünk hatalmának azért nincs határa, mert szeretetének hívó szavával mindenkit el akar érni. Bárcsak meghallanánk szavát és megéreznénk szeretetét. „Jő minden tájról, együtt énekel. És együtt ujjong, együtt ünnepéi. Ö. hálaének. szállj az égbe fel!” (753. é. 6. v.). Muntagné Bartncz Judit EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal r 1088 Budapest: VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszóm: 316- 30 412—VUT Előfizetési ár: egy évre 160.— Bt Árusítja a Magyar Posta Index: 23211 ISSN 0133—1303 (2) 78.3764 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációé magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Emberek? Beszélgetéseink folyamán gyakran megkérdezik az emberek: mi is az az ihlet? Hogyan íródik valami? Zeneszerzők vallottak nemrégen a televízióban arról, ki hogyan alkot, milyen külső és belső tényezők játszanak közre egy mű megszületésében? A válaszok nem egyöntetűek. Szerény írásaim nem művek, de mégis elmondanak valamit rólam. Nagyképűség lenne arról beszélnem, milyen világrengető események játszanak közre megszületésükben. Arra azonban azonnal válaszolhatok, hogy mi indított ennek a cikknek a megírására: A felháborodás! Mégpedig a javából. Leírok három eseményt, úgy. ahogy történt, változtatás nélkül, a maga nyers valóságában. * Az utca, amelyben a munkahelyem van, a kis forgalmúak közé tartozik. De nem annyira, hogy egy vak ember veszélymentesen közlekedhetne benne. Ebben az utcában ugyanis lakik egy vak asszony, akivel innen-onnan három éve mindennap találkozom. Égy kis farkaskutya jár vele. Kezdetben a fiatalok ra- koncátianságával minden lyukba belenézett, minden pinceablakba beszimatolt, a járdán álló autók alá bújt elrántotta vak gazdáját De az csak szelíden mondogatta: — Morzsika, nem szabad! Morzsika, mellém! — És a kutya engedelmeskedett a szóra, hogy a következő percben tovább kíváncsiskodjék. De a kutyák fölött is eljár az idő. Morzsi ebben az évben már a vakvezető kutyák figyelmével vezette gazdáját. Mi tagadás, mindig megfordultam utánuk, ahogy mentek egyetértésijén egymásba helyezve bizalmukat. — Ugye vezetsz? — kérdezte a vak. — Vezetlek — nézett hűségesen a gazdára a kutya. — Köszönöm — mondta a vak a simo- gatás nyelvén. A napokban a járdán parkoló kocsik között magányosan tévelygett a vak nő. Karonfogtam. Ne is szóljon semmit, tudom, hol lakik, hazavezetem. Beszélgettünk. Hol a kiskutya? — kérdeztem. — Ellopták a házban dolgozó legények. Kölyök kora óta nevelem, mindig együtt voltunk. Ügy hiányzik most nekem, mintha a gyerekem lett volna. Nem válaszoltam A legényekre gondoltam, akik egy vak embert megfosztottak a „szeme világától”. * Alkonyodott, amikor az erkélyre kiléptem. Éppen akor gyulladtak ki a lámpák. Csendes volt az utca. Ember sehol. Az utcasaroktól kiindulva lángoló papírdarabot forgatott a szél. A láng, ahogy a villanypóznához közeledett, egyre kisebb lett, hogy végül egy szerencsétlen kismacska formájában rogyjon össze. Lefutottam az utcára, borzadva néztem ezt az ember-agyalta kegyetlenséget. Letakartam a kis holttestet. Körülnéztem. Ki tette? A közeli sötét park padjai felöl durva nevetést hallottam. Elképzeltem a nevetőt és borzadva fordultam el tőle. Mindenre hasonlított, csak emberre nem. * v Harmadik történetemben se lopás, se gyilkosság nem történt. Főszereplője egy asszony, akinek, foglalkozásához hangsúlyozottabban tartozik az emberszeretet. Egy öreg néni, aki szegről-végről ennek az asszonynak a rokona volt, sokáig betegeskedett. Halála mégis váratlanul ért valamennyiünket. Végrendeletének felbontásánál magam is jelen voltam. Minden vagyonát erre az asszonyra hagyta. Ez a vagyon kopottas berendezésből, néhány személyes használati tárgyból állt. Amikor az elhunyt lakását be kellett volna zárni, kiderült, hogy nincsen meg a kulcs. — Kérem, nézze meg a kórházból haJ zahozott retiküljében — mondtam. Az asszony kezébe vette a kis, kopott, fekete táskát és egész tartalmát az asztalra borította. Egy pénztárca, zsebkendő, gyógyszer és egy zacskóban kis, lapos, ezüst kereszt. Az asszony odébb lökte a keresztet. — Kereszt igen, de kulcs nem — mond. ta. Nem szóltam. A kórházba induló öregasszonyra gondoltam, aki csak azt vitte magával, amire feltétlenül szüksége volt: A kulcsot nem, csak a keresztet. Pihenjen békében! Gyarmathy Irén A i i
