Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-02-25 / 8. szám

% GYERMEKEKNEK. Alamizsna helyett igazi segítség ÉK 18, 35—43 Egy ember ül az útszélen. Kö­penyébe burkolózik mozdulatla­nul. Ügy látszik, alszik. De ha lépések hallatszanak, a fejét egy kicsit felemeli és fülel. Amikor már egészen közel kopognak a lé­pések, kinyújtja kezét és könyö­rög: „Adjatok, adjatok! Legalább pár fillért, kenyérre valót!” Ha néhány fillért ejtenek előre nyúj­tott tenyerébe, megköszöni, de nem néz az emberekre. Azért, mert vak, világtalan. Csak hallja a lépéseket, de nem látja az em­bereket. Hallja a fák suhogását, de a levelek zöldjét nem látja. Érzi és élvezi a virágok illatát, de a színüket, formájukat nem látja. Szemében sötétség van. Amikor elindul, óvatosan kell tapogatóznia, hogy neki ne men­jen valaminek. Dolgozni sem tud. Azért kéregét itt az út szé­lén. Annyi alamizsna mindig ösz- szejön, hogy éhen nem hal. BARTIMEUSNAK HÍVJÁK A SZERENCSÉTLENT. Már nagyon régóta vak. Szeme világát senki nem tudta visszaadni. Hallott ró­la, hogy van egy vándor próféta, Jézus, aki ezt meg tudná tenni. De még soha nem találkozott ve­le. Különben megkérte volna rá. Fel sem tudta keresni, így hát csendben az útszélen' kell most is ülnie. Az utóbbi napokban sokan jár­nak az úton. Jeruzsálembe men­nek az emberek, mert ott megint nemsokára ünnep lesz: húsvét. Oda tart a sok-sok ember. Ma különösen sokan jönnek. Nagy tömeg hömpölyög el előtte. A föld csak úgy dong a lábuk alatt. Nagy a tolongás. Olykor még a szegény vak Bartimeust is meg­meglökik. Meg is kérdezi tőlük: „Mi van itt? Miért ez a sok em­ber egyszerre?” „Hát nem tudod? fejelik neki — Jézus jön erre.” ' éayfimeus szíve nagyot dobban: 'r’Jézus?! Talán már itt is van egészen közel! Talán meg is hal­laná, ha hangosan kiáltanék ne­ki! Erre Bartimeus torkaszakad- tából'kiáltani kezd: „Jézus! Dá­vid fia! Könyörülj rajtam!” Akik közelébe mentek, csitították őt: „Ne kiabálj! Azt hiszed, Jézus ráér éppen veled törődni? Jeru­zsálembe megy most. Ott királlyá tesszük!” De Bartimeust hiába csitították. Próbálna csak közü­lük valamelyik vakon, világtala­nul naphosszat az útszélen ülni — gondolta — és még hangosab­ban kiabált: „Jézus! Dávid fia! Könyörülj rajtam!” JÉZUS MINDIG MEGHALLJA, HA VALAKI HÍVJA ÖT. Most is megáll az úton és így szól: „Ve­zessétek ide hozzám!” Az embe­rek odafutnak: „Bartimeus, kelj fel! Jézus hív téged!” Bartimeus, amilyen gyorsan csak --tud, feláll, köpenyét elhajítja és jön. Kezét előre nyújtva botorkál a tömegen keresztül. Aztán egy nagyon ba­rátságos hangot hall: „Mit kí­vánsz tőlem, Bartimeus? Mit te­gyek veled?” Jézus hangja volt. Bartimeusból kibuggyan az esen- gő kérés: „Uram, úgy szeretnék látni!” Jézus ekkor így szól hoz­zá: „Láss! Hiszed, hogy meg tu­dom ezt tenni veled, hát meg is teszem.” Bartimeusnak egyszerre megnyílik a szeme. Látja a fák zöldjét, az ég kékjét. Látja az embereket és köztük Jézust. Jé­zust, az Üdvözítőt, a jóságos Jé­zust, aki őt most meggyógyította. Leborul előtte és úgy mond neki köszönetét. Amikor Jézus tovább megy, Bartimeus is megy a többiekkel. Jézus körül ugrál, újjong örö­mében. Most már nem szegény, szánalomra méltó koldus, hanem boldog, ép és egészséges ember. Nem kell többé koldulnia. Dol­gozhat éppúgy, mint a többi em­ber. Mindezt Jézusnak köszönhe­ti, a világ Üdvözítőjének. S. J. József gondoskodik családjáról 1 Móz 46 Jákob éppen az ajtóban áll és látja, hogy jönnek fiai. Számolja őket: Ruben, Simeon, Lévi, Ju­da... Igen, mind megvannak. Ott jön Benjámin is! Épségben érke­zett ő is. Isten meghallgatta imádságomat! De mit kiabálnak már messziről? József? Jól hall­ja, Józsefről beszélnek? „Apám, József él és uralkodik Egyiptom földjén!” Az öreg Jákob elsápad megle­petésében. Nem akarja hinni, hogy kedves fia él, és olyan elő­kelő nagy úr lett. De amikor fiai szép sorjában mindent elbeszél­nek, és látja a díszkocsit, meg a sok ajándékot, amit József kül­dött, végül mégis kénytelen el­hinni. Soha életében nem volt ennél boldogabb. Örömében sír, és nevet: „Én is megyek! Persze, hogy elmegyek veletek. Még éle­temben szeretném látni kedves fiamat.” Nemsokára már útra is készü­lődnek. Jákob és családja elköl­töznek arról a földről, amelyet Is­ten ígért nekik. Mennek József­hez, aki megoltalmazza őket az éhínségtől. Amikor a határra ér­szorul, de Isten megnyugtatja őt: nek, Jákob szíve egy kicsit el­kenjetek csa'k nyugodtan. Én gondotokat viselem és majd egy­szer visszavezetlek benneteket az ígéret földjére.” Juda előre siet és hírül viszi Józsefnek, hogy atyja közeledik. József apja elé siet királyi dísz­kocsiján. Odafut és apja nyakába borul: „Édesapám, drága édes­apám!” — „József, kedves fiam!” Örömükben mindketten sírva fa­kadnak. Jákob végül is ezt mond­ja: „Most már nyugodtan halok meg fiam, mert újra megláttalak téged.” , Jákob családja letelepedik eb­ben az idegen országban. József bőkezűen gondoskodik róluk. Ha ő nem lett volna, bizony éhen pusztultak volna valamennyien. Megmentette őket a haláltól és pusztulástól. Boldog napok kö­vetkeznek. Amikor azután elér­kezik Jákob halálának órája, boldogan vesz búcsút övéitől, mert tudja, hogy még boldogabb napok jönnek. Támad majd egy „király”, aki sokkal jobban fog József róluk gondoskodott. Eljön gondoskodni róluk, mint ahogy majd egyszer „valaki” a földre, akivel minden úgy fog történni, ahogyan Józseffel történt. Öt is szidalmazzák majd, kínozzák és őt is eladják a gonosz emberek. Aztán majd ő is király lesz, nem­csak Egyiptom királya, hanem az egész világ Ura. Majd Ö is, mint József sok embert fog megmen­teni, nemcsak az éhínségtől, de a bűntől és a haláltól is és mind­örökre boldoggá teszi őket az ő országában. Erre az eljövendőre gondolt a haldokló Jákob és ezért nem szomorkodott. Tudjátok-e, hogy kire gondolt? Jézus Krisztusra. Ö minket is boldoggá akar tenni. Bognár János és Tibor Székesfehérvár ÜJ BIBLIAFORDÍTÁS PÄPUA-ÜJGUINEÄBAN A Pápua-Új-guineai Evangé- szék és laikusok végezték egy likus Egyház megjelentette a tel- neuendettelsaui (NSZK) misszio- jes Bibliát az egyik helyi nyel- nárius, Konrad Munsel vezetésé­ven, melyet katenak neveznek, vei. A szedést Ausztráliában, a Ezt a nyelvjárást mintegy 80 000 matricákat Hongkongban, a ember beszéli és érti. A munkát nyomtatást pedig Koreában vé- támogatta a bajorországi evangé- gezték. A korrektúrát Munsel likus egyház is. lelkész végezte el Neuendettel­Magát a fordítást helyi leiké- sauban. „írok nektek, ifjak.. Fiatalok a gyermekekért Uram! Szétválasztottad a nemeket, hogy az örök keresésben lelkünk legmélyebb húrjai összecsengjenek. Az összecsendülésből gyermekek születnek, kedves, hófehér, értelemmel kifeslő gyermekek. De előítéleteim, félelmeim és gyűlöletem borítják el ezt a tiszta elmét. Bombavetőim az élet sötét árnyait, szép szándékaink hiábavalóságát példázzák. És ha felnő, nemes tettekre készen, szervezett mészárlásra taníttatom, legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva. Uram, mentsd meg gyermekeinket. Mentsd meg értelmüket, hogy romlottságunk ne rontsa meg őket. Mentsd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket mások ellen kovácsolunk, ne őket pusztíthassák, hogy jobbak lehessenek szüleiknél, hogy építhessék önnön világukat, a szépség, tisztesség, összhang, jóakarat és méltányosság Melyet a béke és a szeretet kormányoz Mindörökké. tozott mértékben ugyan, minden­kire vonatkozik, FELELŐSSÉG. A kibontakozó élet védtelen a kívülről támadó hatásokkal szemben. Egy gyerek számtalan veszélynek van kitéve, amelyek többségéről nem is tud­ja. hogy veszély. Sőt, talán nem is ismeri ezt a fogalmat, így aztán micsoda fájdalmas tapasztalato­kat szerezhet, amikor először huppan a földre, vagy veri be fe­jét a kiságy sarkába. De nemcsak ilyenekre gondolok; ezeknél ko­molyabb fenyegetés is érheti őket szellemi téren: tudnak-e embe­rekké válni? Megtanítja-e őket valaki élni?! Nemcsak járni és ülni, számolni és olvasni kell őket tanítani, hanem arra is, ami világát. mindezt átfogja: élni. Felelősen élni. PÉLDAADÁS. Hihetetlenül fo­Jól tudom, hogy ilyen hosszú mottóval teljesen aránytalanná teszem írásomat. De úgy éreztem, hogy adott esetben a formális el­vet a gondolat hatalma alá kell rendelni. Jelen esetben korunk egyik legnagyobb egyénisége, Szent-Györgyi Albert gondolatai­ról van szó. Ügy gondoltam, hogy az én ügyetlen, agyagízű sza­vaimnál sokkal többet mondanak az ő csodálatos, gyémántragyo- gású 'kifejezései. Ilyen tökéletesen hiába is próbálnám megfogalmaz­ni a gyermekek tisztaságát, ártat­lanságát — és veszélyeztetettsé­gét, amit ő környezetében és tu­dományos munkássága által kö­zelebbről ismert területen szer­zett tapasztalatai alapján jobban is láthatott. Az én felszólításaim is talán eltörpülnek az ő egyet­len, égigérő felkiáltójele mellett, amellyel elsősorban a világ tudó­sai, de a‘ mi felelősségünket is hangsúlyozza, szívbe markoló őszinteséggé és szenvedéllyel. AZÉRT VÁLASZTOTTAM EZT A „ZSOLTÁRT” — a tudós nem zent-Györgyi Albert: Gyermekek) is versnek, hanem zsoltárnak ne­vezte művét —, mert minden ember nevében szólt, valameny- nyiünk helyett mondta ki azt, amit kellett: vigyázzunk a tisz­taságra, óvjuk, becsüljük azt. NEM ELÉG ÁLTALÁBAN AZ ÉLETET SZERETNÜNK, ezt mindig nagyon is a valóságnak megfelelő formában kell megva­lósítanunk. Egy csöppnyi gyer­mek pedig igazán megtestesítője lehet a szeretet utáni szomjúság­nak! Szeretnünk kell őket, de nem csupán úgy, hogy gondosko­dunk róluk, segítünk nevelésük­ben, hanem sokkal inkább úgy, hogy bennük a jövőt látva meg­becsüljük életüket, és arra törek­szünk, hogy „jobbak legyenek, mint szüleik”. De ezek eddig általánosságok: minden emberre vonatkoznak, te­kintet nélkül az életkorra. Talán fakad valamiféle speciális fel­adat, amely elsősorban ránk, fia­talokra van bízva! Megpróbá­lom három szóba sűríteni ezt a sajátos tennivalót, amely, korlá­gékony egy kisgyerek. Sokszor maguk a szülők is ámulnak, ami­kor egy tőlük ellesett mozdulatot látnak a gyereken, vagy véletle­nül elkapott szó visszhangját hallják. Itt, ezen a területen lá­tom a legjelentősebbnek a mi szerepünket. Mert mi, fiatalok érezhetjük legközelebb magunkat a „kicsikhez”, tőlünk leshetik el leginkább szavainkat, tetteinket. De vigyázzunk: nemcsak a jót, hanem a rosszat is! SZERETET. Két mozdulatra van szükség — természetesen jel­képesen is —: lehajolni a gyerek­hez, odakuporodva mellé, hogy együtt játsszunk vele, és felemel­ni a magasba, hogy ne alulnézet­ből lássa a világot. (Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versében fo­galmazza meg ezt könnyed bájjal és bölcs meglátással.) De aligha tudnék erről többet mondani, mint Szent-Györgyi jézusi ihle- tettségű zsoltárának egészét. Ha valaki úgy tud beszélni a gyer­mekekről, mint ő, az átérzi azt is, miért mondta Jézus, hogy „ilyene­ké az Isten országa”. Fabiny Tamás Négyszáz érrel ezelőtt lógták el Bécsben Bornemisza Pétert BORNEMISZA PÉTER neve nem ismeretlen Olvasóink előtt. Énekeskönyvének néhány énekét ma is énekeljük. Bornemisza Péter Pesten szüle­tett 1535-ben. Származásáról kö­zelebbit nem is tudunk Fiatalko­rában megfordult Kassán, Bécs­ben, sőt Olasz- és Németország­ban is. Korának szellemi, lelki kincsekben messze kimagasló egyénisége volt. Teremtője kitű­nő írói tehetséggel is megáldot­ta. Munkásságának területe Északnyugat-Magyarország, a Vág völgye, Nagyszombat környéke, a Kisalföldnek a Dunától északra eső vidéke volt. Hallatlan erővel tette rá életét a reformáció szol­gálatára, hogy Isten igéjének tiszta hirdetésével, amire őt Isten „hódította” — sarkallta, biztatta — a mohácsi vész utáni összetört lelkű magyar népnek szellemi, er­kölcsi és politikai felemelését szolgálja. HATALMAS, GAZDAG ÉLE­TÉT szinte lehetetlen röviden összefoglalni. Az akkori körülmé­nyekre gondolva szinte elképzel­hetetlen mennyit prédikált, szer­vezett, írt, harcolt ez az ember! Űzött, hajszolt élete volt. Hatal­mas prédikációs köteteket (Pos- tillákat) adott ki, amelyekhez ha­sonló terjedelmű magyar nyelvű könyv hazánkban addig még nem jelent meg. Bátran prédikálta Is­ten törvényét és evangéliumát. Döghalál fenyegette életét, a csá­szári udvarral szövetkezett kato­likus elnyomás az életére tört. Közben eltemette három felesé­gét és 5 gyermekét. „Ördögi kísértésekkel” vívódik, de békességet és erőt a Megvál­tó Krisztus keresztjénél talált. Igehirdetése által akarja meg­menteni a világot! Ez a tűz hajt­ja, űzi munkájában. Vaskos könyveinek írása mellett egyház­szervező munkát is végzett. Élete gyertyája 49 éves korában aludt ki. Detrekő vára tövében, a szé­leskúti templom kriptájában te- mettette el hűséges védelmezője, Balassi István. VISSZAEMLÉKEZÉSÜNKBEN Bornemisza Péter életének éppen 400 évvel ezelőtti egyik nagyon szomorú eseményét idézzük fel. 1579. február 22-én megjelent ha­talmas PostiLlájának — igehirde­tés-gyűjteményének — 5. kötete. Másnap már Balassi Istvánnál Bécsben tartózkodott. Űj, kész könyvét vitte-e el patrónusának, vagy nyomdájának betűgondjai késztették a bécsi útra? Nem tud­juk. Vagy talán a bécsi zűrzava­ros vallásügyi helyzet késztette az evangélikus szuperintendenst, hogy „körülnézzen” Bécsben? A reformáció ügye Magyarország nyugati részén, Nagyszombat és Pozsony környékén összefüggött a bécsi eseményekkel. Alsó- Ausztria többségében akkor már evangélikus volt. Ernő, Habsburg főherceg pedig még az eavngéli- kus szertartású temetést is meg­tiltotta. Az osztrák rendek Ru­dolf császárhoz küldöttséget me­nesztettek Prágába, de nem hall­gatták meg őket. Bécsben elren­delték az „eretnek” könyvek be­jelentését és összeírását, majd elégették azokat. A császári ud­var a Burgot, mint várszerű erő­dítést tüzérséggel és lőszerrel lát­ta el. Ebbe a puskaporos hely­zetbe érkezett Bornemisza Péter február 23-án Bécsbe. Itthon, Detrekő várában a reformátor Balassi István főúri védelme alatt állt, bár ellenségei minden lépé­sét figyelhették. Bécsi útjáról is mehetett a titkos jelentés. A csá­szári udvarnak jól jött ez az al­kalom, hogy Bornemisza Péter magyar lutheránus szuperinten­dens, a reformáció harcos ma­gyarja, Bécsben tartózkodik. Itt a lehetőség, hogy eltegyék láb alól! Meg útifáradalmait ki sem pihenhette, amikor Balassi Ist­vánnál, vacsora közben váratla­nul rátörtek, letartóztatták, és börtönbe vitték. Erről később ezt írta: „Bécsbe, áruitatás által, megfogattam.” Bornemisza Neu­beck Gáspár bécsi püspök tömlö- cébe került. Fogságában számon kérték tőle prédikátori szolgála­tát, prédikációs gyűjteményeit, különösen az Ördögi Kísértete­ket, — amelyekben bizonyára so­kan találva érezhették magukat. Rábeszéléssel és kínzások fenye­getésével próbálták eltéríteni meggyőződésétől. Közölték, hogy ha nem hajlik a jó szóra, kivég- zik, vagy átadják magyarországi egyházi törvényszéknek, ahol ugyanez a sors várna rá. Ebben a mélységbe zuhant helyzetében élete csodálatos motorja, szemé­lyes hite tartotta fenn. Ezzel a hittel kapaszkodott bele Isten ígéreteibe. Később maga mondja el, hogy amikor Bécsben vallat­ták és fenyegették, egy jezsuita páter, aki „magyar nemzet” volt, ezt mondta neki: „Légy bátor szívvel, az Isten, aki Lótat Sodo­rna tüzéből megszabadította, té­ged is megszabadíthat.” Azt mondja erről Bornemisza: „Ez mondás megmondhataban re­ménységet és édességet indított vala azkor bennem.” Elfogatása után három héttel már harmadik, méghozzá emeleti tömlöcének vasrácsát elreszelve menekült. A szökés nem mehe­tett simán. Talán nagyot kellett ugrania, vagy a kötél szakadt el, amin leereszkedett, de a mene­külés közben komolyan megsé­rült. Lógó bal keze és bicegő lá­ba miatt később ellenségei csú­folták, de őt' ezek Isten szabadí­tó hatalmára emlékeztették. BÉCSBÖL HAZAMENEKÜLT. Most Bánffy Lászlóek fogadták be és rejtették el néhány hóna­pig Beckó várában, a vágmenti sziklafé’szekben. Itt máris mun­kába kezd. Tele van tervvel. Ez­után nagy titokban visszatért Detrekő várába. Még öt évet kapott Istentől. De ez az idő is harccal, szolgálattal volt tele. A jól értett ige korsze­rű hirdetésével, szóval és tollal szolgálta Jézus Krisztusát és sze­retett magyar népét, Sümeghy József i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom