Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-02 / 48. szám

„írok nektek, ifjak...” GYERMEKEKNEK Isten magához veszi Mózest 5 Móz 34 Izrael népe negyven évi ván­dorlás után újra elérkezett Ká­naán határához. Messze távolból már látszott az ígéret földje. Nem­sokára beteljesül a régi vágy: Be­mehetnek szép hazájukba! De Mó­zes nem mehet velük tovább. Ö sem teheti be a lábát az ígéret földjére, mert ő is ahhoz a nem­zedékhez tartozott, amelyik láza­dozott, hitetlenkedett. Áron már rég meghalt, s most Mózesnek is meg kell halnia. Mózes szomorú szívvel gondolt erre. Még egyszer kérte Istent, hadd mehessen be ő is Izrael népével Kánaánba. Alázatosan így imádkozott: ..Iste­nem! Igaz, hogy nem érdemiem meg, de úgy szeretnék én is be­menni Kánaán földjére. Ügy sze­retném látni, hol fog lakni Izrael népe.” Isten azonban így vála­szolt „Mózes, erről többet ne be­szélj!” Hát nem sajnálta meg Is­ten Mózest? Nem szerette már ősz öreg szolgáját? HOSSZÚ ÉLETÉN KERESZ­TÜL Isten mindig nagyon szeret­te Mózest. Állandóan gondosko­dott róla. Amikor egészen kicsi volt. már akkor megóvta őt, hogy bele ne fojtsák a nagy folyóba. Amikor a gyékénykosárban aludt, akkor meg Isten odaküldte a ki­rály lányát. Később meg, amikor a gonosz egyiptomit megölte. Is­ten gondoskodott róla. hogy a ki­rály el ne foghassa. Amikor meg birkapásztor volt, és újra vissza kellett térnie Egyiptomba, Isten vele volt. Vele volt Isten akkor is. amikor átvezette Izrael néoét a tengeren, meg a bosszú pusztai vándorlás alatt is. Amikor most Mózes erre gondolt, megnyugo­dott a szíve. Nem sajnálta már, hogy nem mehet be Kánaán földjére. Tudta, hogy most már egészen közel kerül Istenhez, kö­zelebb, mint a Sínai-hegyen. Mindez nagyon megnyugtatta őt. Ószövetségi igeretek Jézusról MÖZES ÖSSZEHÍVTA A NÉ­PET ÉS MÉG EGYSZER BE­SZÉLT HOZZÁJUK. Arra kérte őket, hogy ezután legyenek min­dig szófogadók, akkor boldogan fognak élni Kánaán földjén. Mert ha erről megfeledkeznek, akkor bizony boldogtalanok lesznek új hazájukban is. Ezen kívül még sok mindent mondott Mózes Iz­rael népének. Nagyon szerette a népet és azt szerette volna, hogy Izrael népe mindig Isten közelé­ben maradjon. Akkor Mózes el­búcsúzott és elindult egészen egyedül. A KÖZELBEN EGY NAGY HEGY MAGASODOTT. Elindult fölfelé a csúcsra. Az emberek néztek utána, ameddig csak lát­ták. Nagyon szerették Mózest, és most sajnálkoztak rajta. „Sze­gény Mózes!” — mondogatták magukban. Pedig Mózes egyálta­lán nem volt szegény. Amikor fölért a hegy tetejére, maga Isten jött el hozzá. Megmutatta neki az ígéret földjét. Innen, a hegy tete­jéről megláthatta azt a szép or­szágot, ahol Izrael népe nemsoká­ra lakni fog. Isten megmutatta neki a zöld legelőket, a csörge­dező patakokat, az erdő koszorúz- ta hegyeket, a zöldellő fákat meg a kéklő tengert messze távolban. Mózes látta az egész országot, és tudta, hogv népe boldogan élhet ezen a földön. MIUTÁN MÓZES MINDENT MEGSZEMLÉLT. így szólt hozzá Isten: „Gvere, hűséges szolgám, itt van már az idő!” Isten magá­val vitte Mózest egy olyan or­szágba. amely ezerszerte szebb, mint Kánaán. Ebben az ország­ban nincs bűn. nincsen fájdalom, mert Isten letöröl az emberek szeméről minden könnvet. Ott már senki sem lázadozik és hitet­lenkedik. mert ott mindenki ha­tártalanul boldog. Kedves Gyermekek! A mai va­sárnappal ádvent ideje kezdődik, amikor az Űr Jézus eljövetelére emlékezünk. December hónap folyamán azzal kapcsolatban te­szünk fel nektek kérdéseket, ho­gyan készítette elő Isten Jézus Krisztusnak eljövetelét. Isten már sok-sok esztendővel Jézus szüle­tése előtt ígéreteket tett arra, hogy elküldi a Szabadítót, a Mes­siást. 1. Mikor hangzott el az első ígéret Isten ajkáról a Szabadító- ról? 2. Ebben az ígéretben arról van szó, hogy eljön majd valaki, aki a kígyó fejére tapos. Kit jelképez a kígyó ebben az ígéretben? 3. Hogyan nevezzük Istennek ezt az első ígéretét? 4. Írjunk le legalább két nevet, akiknek Isten ez után az első ígé­ret után megígérte, hogy az ő utódaik közül fog majd megszü­letni a Szabadító! Válaszaitokat december 16-ig le­hetőleg levelezőlapon a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. Megfejté­setekre nevetek és lakcímetek mel­lé azt írjátok oda, hány évesek vagytok. A Budavári „Schütz-kórus” Angyalföldön TUDJÁK-E A „SCHÜTZ-KÓ- RUS TAGJAI, hogy milyen je­lentős és sajátos a szolgálatuk? Ha tudják és továbbra is komo­lyan veszik, remélhető, hogy mind szélesebb körben fogják tudni. Sajátos a kórus szolgálata nem­csak azért, mert a .300 éve el­hunyt híres evangélikus zene­szerző Magyarországon alig ismert műveit mutatja be, hanem azért is, mert régi és új,- főleg hazai mesterek kórusműveiből mindig jó pedagógiai érzékkel állítja ösz- sze műsorát. Erről tanúskodtak nyár elején előadott műsorukkal is a nemeskéri artikuláris tem­plom ünnepségén. Ezzel a műsor­ral szolgáltak az ősz folyamán az angyalföldi gyülekezetben. Csiszoltan, lelkesen énekeltek Csorba István karnagy vezényle­tével. Igényesen és örömmel szol­gáltak, noha az egyházzenei áhí­taton nem vett részt olyan nagy­számú gyülekezet, mint budavári szolgálataik alkalmával. Dr. Koren Emil esperes igehirdetése és Peskó György művészi orgona­játéka még inkább jelentősítette az alkalmat. Igaz, és némi ma­gyarázattal is szolgál, hogy ugyan­azon vasárnap délutánján három fővárosi gyülekezetben tartottak egyházzenei estet. A budavári „Schütz-Kórus” nyújtotta feledhetetlenül szép est néhány tanulsággal is szolgál. ÉRDEMES LENNE A FŐVÁ­ROSI GYÜLEKEZETEK EGY­HÁZZENEI ESTJEINEK időpont­ját egyeztetni, hogy ne essenek egy napra. Őrülni kell, hogy a komoly ze­ne iránt érdeklődőket nagy mű­vek nemzetközileg is értékelt elő­adásaival vonzza a „Lutheránia” a Deák téri templomba. Gondolni kell azonban a peremen levők ze­nei igényeinek ébresztésére és nö­velésére is. Itt igen fontos feladat vár a többi fővárosi gyülekezet egyházzenei tevékenységére. Minden esetben szem előtt kell tartani az egyházi zene kettős szolgálatát. Az egyházi muzsika nagyszerű lehetőséget nyit sok­sok ember számára a komoly muzsika megszerettetéséhez, mert szorosan kapcsolódik az egyházi népénekhez, a koráihoz. Ugyan­akkor az egyházi muzsika sok zenekedvelő embert vezet el oda. ahonnan maga is ihletet merít: a betlehemi jászolhoz és a golgo­tái kereszthez. Benczúr László Új nép - új életforma Mikor egy új nép érkezett meg valahová évszázadokkal ezelőtt — izgalmas lehetett a régi lakosok­nak. Amikor a lovas magyarok a Kárpátok láncairól bevágtattak a síkságra, az ott élő emberek ijed­ten és kíváncsian nézték sátraik­ból a kemény, harcias népet, s kérdésük lehetett: honnan jöttek ezek, más a beszédük, a szoká­suk, vallásuk, harci modoruk, másképp örülnek és másképp gyászolnak. ILYEN CSODÁLKOZVA NÉZ­TEK JÉZUS KRISZTUS MEG­VÁLTOTT NÉPÉRE mindenütt, ahol megjelentek. Másképp örül­tek és másképp gyászoltak. Nem önmagukért éltek, hanem máso­kért. „Mennyire szeretik egy­mást!" — szaladt ki a rómaiak száján a döbbent csodálkozás. Honnan jöttek? Jézus közeléből, Jézus keresztjétől. És ez azt je­lentette számukra: meg keli pró­bálnunk úgy élni, mint Ö. Ha nem is sikerül mindig, életünk iránya az legyen, ami az övé volt: a szeretet, a szolgálat. Mennyi jó szót hallottak Mes­terüktől erről! Egyszer is két ta­nítvány anyja ment Jézushoz és fiai részére a két legelőkelőbb helyet kérte a Messiás országá­ban. Kitűnt, hogy a többi tíz is hasonlókat forgatott a fejében. Tündökölni! Felül lenni! Jézus azal fe’el, hogv másoknál lehet ez életcél — „de ne így legyen köztetek!”. Az új nép jellemzője a szeretet, a szolgálat. „Diakónia" II. János Pál pápa írországi lá­togatása ökumenikus csúcspont­jának tartják azt az ökumenikus istentiszteletet, melyre szeptem­ber 30-án Dublin anglikán kated- rálisában került sor. Az ökume­nikus találkozón jelen voltak többek között Simms (Armagh) és McAdoo (Dublin) anglikán ér­sekek, valamint további hét ang­likán püspök, Weir, a presbite- riánus egyház főtitkára, valamint a metodisták és több más pro­testáns közösség képviselői. A ta­lálkozó kétórás késéssel kezdő­dött és mindössze 15 percig.tar­tott. . görög szó, szó szerint ez a jelen­tése: „dia” = át, keresztül; „ko- nia” = por. Tehát olyan szolgá­lat, amely poros úton történik. Ott, ahol a szegények, bajba ju­tottak jártak. A hadsereg köve­zett úton járt a római birodalom­ban (gondoljunk a szombathelyi római katonaútra), ezen mentek a nagy urak is. Az új nép, a sze- retetre, szolgálatra megváltott nép vállalja a kicsik, a kisemmi­zettek poros útját. Köszöntjük a kórházak, a szeretetotthonok ápo­lóit, nővéreit — bizony, az ágy­tál, a tehetetlen beteg lemosása „poros út”! Tudva vagy nem tud­va, az így szolgálatot végzők ah­hoz a csodálatos Valakihez tar­toznak, aki nem undorodott a tisztátalanoktól, azoktól, akiknek arcát lemarta a lepra szörnyű nyavalyája. A MÁSODIK HITÄGAZATOT AZ ÉRTETTE MEG IGAZÁN, aki megsejt valamit abból, hogy ez a Jézus nem „muszáj”-t hozott, nem szorít be minket valami szo­ros sarokba. Tágasságot adott né­pének. Szolgálatra. szeretetre övék az egész világ! Az új nép jellemzője, hogy nem muszáj, han nem szabad jót tennie. Szédítő hőségben egy goromba római ka­tona — a katonai törvény nevé­ben — arra kényszerít egy zsidót, hogy nehéz katonai batyuját ci­pelje egy mérföld úton. Sokszor láthatta ezt az izzadó, durcás ar­cot Jézus, amint az ellenség cso­magját vitte. És akkor odafordult tanítványaihoz, és azt mondta: A presbiteriánusok a pápához intézett levélben sajnálkozásu­kat és csalódásukat fejezték ki, hogy az idő rövidsége nem tette lehetővé, hogy megbeszéljék, mi­lyen módon érhetnék el a sürge­tően szükséges kölcsönös megér­tést. Kifejezésre juttatták azt a véleményüket is, hogy Írország­ban az ökumenikus lelkesedés el­tűnt, „mert a szép szavakat és intelmeket nem követték tettek”. A pápának az erőszakos harcot hirdetőkhöz' intézett szavait, hogy fegyvereiket tegyék le, ugyancsak kritizálják a protestánsok, mert véleményük szerint a pápának kiközösítéssel kellett volna meg­fenyegetnie a terroristákat. tudjátok mit, ti ne egy mérföl­dön át cipeljétek, hanem önként, vidáman adjatok ráadásul hozzá még egy mérföldet! Önként, sze­rétéiből, jókedvvel — ez a má­sodik mérföld, ez a szabadság. A „második mérföld” emberei a második hitágazatból élő em­berek. Attól a Krisztustól veszik naponként az erőt, aki a jó szó mellett önmagát is odaadta a vi­lágért. A munkát lehet végezni „1 mérföldes” kényszerből, kellet­lenül. De mi az, ami megkülön­bözteti az édesanya munkáját a háziasszonyétól? Az önfeláldozó szeretet, a szívvel-lélekkel végzett munka. Egy szumátrai faluban különös „idegen istenség” oltára előtt ég egész nap az áldozati tűz. Vala­mikor régen egy ilyen „új nép”- ből való misszionárius jött ebbe a faluba. Nem ismerte a nyelvet, így hát egyszerűen élt Krisztus szeretetével, szolgálatával. Aztán elvitte a betegség, mielőtt Krisz­tusról beszélt volna. De az élete felejthetetlen maradt a falu népe számára. TÁGASSÁGRA SZABADÍTOTT FEL JÉZUS. Klikkek, embercso­portok határokat szabnak, de Is­ten azt jelenti: széles a tér. Sza­bad a látómező. Nem előítéletek­kel járok a világban, hanem tág szívvel, kinyílva mindenki felé. Meg vagyok szabadítva a féle­lemtől, a nyomasztó egyedüllét­től, attól, hogy az életet értelmet­lennek érezzem. Felszabadult az új nép a megbocsátásra. „Micsoda az igazság!” —mond­ta Pilátus. És azóta is keresik az igazságot fiatalok, tudósok, idősek az egész világon. Jé*us hozta az igazságot. Meg­szabadította népét az Istenről al­kotott zavaros elképzelésektől. Az az igazság, hogy Isten szeretet, mellettünk van, értünk van. Az ótestámentum népe az „igazság” szót nem a hazugság ellentéteként értette, hanem sarkigazságnak. A kijelölt nép számára az volt az igazság, hogy — pusztában, törté­nelemben — Isten valóságosan jelen van, mellette van. < Az irgal­mas. szolgáló Jézustól mi ezt még dinamikusabban értjük. „Megis­meritek az igazságot, és az igaz­ság szabadokká tesz titeket” (Jn 3,32). Jézus keresztjét, feltáma­dását megismerve, valóban sza­badok vagyunk minden jóra. Néhány pillanatra hadd álljak meg most Előtte. . . Aztán várnak rám emberek a „poros úton”. Görög Tibor II. JÁNOS PÁL LÁTOGATÁSA ÉS AZ ÍR PROTESTÁNSOK Az ifjúsági küldött szemével KÜLDÖTTEK, TANÁCSADÓK ÉS VENDÉGEK sokaságában fel lehetett fedezni fiatal arcokat is az Európai Egyházak Konferen­ciája Vili. nagygyűlésén Krétán. Igaz, nem sokat, mindössze tízet — a több mint száz tagegyház­nak tehát nem egészen egytizede küldött csak ifjúsági delegátust. Nos, én abban a megtiszteltetés­ben részesültem, hogy egyike le­hettem ezeknek a 30 év alatti küldötteknek. Tjz fiatal Európá­ból. Nemcsak fiúk, hanem lá­nyok is, nemcsak teológus hall­gatók, hanem laikusok is; és ter­mészetesen nemcsak egy feleke- zetből, hanem legalább 5—6-ból. Szinte valamennyien J még csak hírből ismerhettük egy ilyen kon­ferencia légkörét — most aztán belecsöppentünk, új és új hatá­sok értek minket, majdhogynem beleszédültünk a .mozgalmasság­ba, nem is szólva a sziklás he­gyek, a tengerparti környezet, a taraios hullámok fenségességéről. Természetesen igyekeztünk nyi­tott szemmel járni, hogy minél többet tanulhassunk, hogy részvé­telünk hiábavalónak ne bizonyul­jon. Ilyen szellemben vettünk részt a plenáris üléseken, ahol az előadások, a bibliatanulmányok, de még a viták is sok tanulság­gal szolgáltak számunkra: az ígv kiszélesedett látókörünk talán itt­honi munkánkban és tanulmá­nyainkban is hasznunkra fog vál­ni. IGAZAN TEVÉKENYEN az iz­galmas altémákkal foglalkozó cso­portmunkában vehettünk részt. Erről személy szerint annyit mondhatok, hogy nagy hasznát vettem a gyűlést megelőző hóna­pok komoly előtanulmányainak. E közös munka egyik bizonyítéka az igen kedvezően fogadott előze­tes magyar hozzászólás is. Mint­hogy alig egy tucat résztvevő volt a környezetvédelemmel foglalko­zó alcsoportban, jó beszélgetés alakulhatott ki, aminek eredmé­nyeit írásba is foglaltuk. Dr. Nagy Gyula, teológiánk profesz- szora, a szervezet jelenlegi tanul­mányi igazgatója is ellátogatott többször megbeszélésünkre: hoz­zászólásaival előrelendítette mun­kánkat. Kedves volt a tudós püs­pököktől és professzoroktól, hogy fiatal létemre engem is szóhoz engedtek jutni, sőt kíváncsian fo­gadták, elvárták állásfoglaláso­mat, már csak azért is. mert a tárgyalt téma az én korosztályo­mat még érzékenyebben kell, hogy érintse. Remélem, sikerült méltó­képpen képviselnem nemzedékem ügyét. A KOMOLY MUNKA KÖZE­PETTE VOLT EGY OLYAN NA­PUNK IS, amikor életre szóló él­ményeket nyújtó kiránduláson vehettünk részt. Álomszép ten­ger-menti úton eljutottunk Kréta talán legismertebb helyére. He- rakleionba, és megnézhettük a híres-nevezetes knósszoszi romo­kat. A rejtelmes legendáiról és leg­alább olyan izgalmas történelmi múltjáról ismert sziget egészéről gyűjtötték össze a kimondhatat­lanul értékes régészeti leleteket a gazdag múzeumban. A zsúfolt termeket járva rögtönzött régi- ségtani tanulmányokat folytat­hattunk. Krétán De az igazán nagy élmény: Knósszosz! A fényes minószi kul­túra legékesebben mesélő tanúja, a palota, még romosán is lenyű­gözött. Gyakran képzeletünkkel kellett helyreállítani a leomlott falakat, de a maradványok, az oszlopok, a színek így is árul­kodtak. Vagy négyezer éves fa­lak. Romok. Kövek. Az emberi munka nagyszerűségének, a haj­dan volt életnek, az értelmes élet­nek megannyi bizonyítéka. Nehéz volt feleszmélni az évezredes ká­bulatból. DE A KONFERENCIA MUN­KÁJA FOLYTATÓDOTT, s a leg­végén mi, fiatalok is jeleztük, hogy van sajátos mondanivalónk a nagygyűlés számára. Rögtönzött megbeszélésünk után jólesett, hogy a többiek engem bíztak meg, egy olasz és egy ír küldött társaságában, hozzászólásunk, egy nyílt• levél megfogalmazásá­val. Meglátásaink, javaslataink jó visszhangra találtak: a felolva­sást követő nagy taps talán többet fejezett ki puszta rokonszenvnél. Egyetértést is. Dr. Glen Williams, az EEK főtitkára válaszában, va­lamint a záró sajtóértekezleten külön aláhúzta e beadvány je­lentőségét. A közös munka — és persze az együttes fürdés, teázás — össze­kovácsolt minket, különösen az ifjúsági küldöttek maroknyi cso­portját. így nem csupán az én élmé­nyeimről, az én tapasztalataimról beszélhettem, hanem a mi élmé- nveinkről, a mi tapasztalataink­ról. Fabiny Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom