Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-11 / 45. szám

Diakóniai szemmel az NSZK-ban AZ EGYHÁZAK KAPCSOLA­TÁNAK egyik fontos területe a diakóniai tapasztalatok cseréje. Dr. Schober, az európai diakóniai munkaközösségnek ;s elnöke, és az NSZK-beli evangélikus egyhá­zak diakóniai szolgálatának is a vezetője. Meghívására, egyhá­zunk diakóniai delegációjaként utaztunk október elején a bajor és a württembergi evangélikus diakóniai munka tanulmányozá­sára, feleségemmel és Blázy La­jos diakóniai ügyvivő lelkésszel. A kölcsönösség jegyében néztük meg az ott folyó diakóniai mun­kát, és adtunk ugyanakkor tájé­koztatást a magunk diakóniai lá­tásmódjáról és szolgálatunk lé­nyegéről. TÖRTÉNELMILEG A LEG­ELSŐ ÉS LEGNAGYOBB bajor diakóniai intézmény Neuendet- telsauban van. Még 1854-ben in­dította el a diakóniai lelkületű Lőhe, aki ott helyi lelkész volt. Azóta egész városnegyed alakult ki, amelyben, több száz diakóniai munkás gondozza az öregeket, fo­gyatékos gyermekeket. Bajor­ország sok más helyén is műkö­dik ennek a központnak vidéki részlege. A számbeli adatok igen nagyok, hiszen a bajor evangéli­kus tartományi egyház egymaga több milliós taglétszámú. Reggel­től estig jártuk a különböző in­tézményeket, s beszélgettünk a vezetőkkel, gyógypedagógiai ta­nárokkal, gondozottakkal. MÜNCHEN KÉTMILLIÓS VA­ROS LETT, tehát akkora, mint Budapest. Itt olyan diakóniai munkaágakkal' ismerkedtünk, amelyek lelki betegekkel vagy válsághelyzetbe került emberek­kel foglalkoznak. Megdöbbentő adatokat hallottunk a kábítószer áldozatairól, az alkoholistákról, a férfi és nő eltorzult viszonyának változatairól. Sok a családi vál­ságnak kitett gyermek. <A fel­bomló házasság a melegágya a különféle leki megrázkódtatás­nak. Az egyház tanácsadói és se­gítő szolgálata igyekszik felka­rolni a, „bajba jutott embert. Nagy szeme}yi apparátus áll ren- delkezésréyezen a téren. Minden­képpen önfeláldozó munka a má­sok bajának átvétele, de hűség­gel szolgálnak a diakóniai mun­kások akkor is, ha az eredmény százalékosan kicsiny marad. STUTTGARTBAN VAN A DIAKÖNIAI KÖZPONT. Hatal­mas, modem, beton-üveg épület­ben koordinálják az NSZK tar­tományi egyházaiban, vagyis egy­házkerületeiben folyó diakóniai munkát. A kilenc osztályra ta­golódó szervezettség egy minisz­térium munkájára emlékeztet. A reggeli áhitatok fogják össze gyülekezetbe a diakóniai appará­tus szolgálattevőit. Lényegében itt egy harminc milliós evangé­likus egyház diakóniai szolgála­tát szervezik és irányítják. A DIAKÓNIAI MUNKÁSOK KIKÉPZÉSE iránt sokat érdek­lődtünk. Az egészségügyi és egy­házi kiképzés alapjai közösek a miénkkel. Nagy gondot fordíta­nak az ápolónői szakismeretekre. Az öregekkel és a fogyatékos gyermekekkel való foglalkozás­ban sok eredményt értek el. De mintha kevesebb lenne az egyhá­zi és hitbeli ismeretek hangsú­lyozása. Ezen a téren a mi dia­kóniai teológiánk érvényesítése és gyakorlata többletet jelent. SZOLGÁLATAINKNAK sok­oldalú lehetőséget biztosítottak. Igen sok értékes személyi kap­csolat létesült. A hosszan tartó betegségben szenvedő bajor püs­pök helyett két egyházfőtanácsos fogadott minket az egyházi veze­tés képviseletében. Az intézmé­nyekben mindenütt tájékoztatást adtunk egyházunkról és diakó­niai munkánkról. Ezen kívül há­rom előadást és egy igehirdetést tartottam. Neuendettelsauban öt­száz ember jelenlétében, fúvós zenekari és egyéb számok kísé­retében egyórás előadást tartot­tam egyházunk életéről és dia­kóniai munkánkról. Ezt kérdések és hozzászólások követték. A ba­ráti és testvéri szándékú sza­vakért voltam hálás. De akad­tak negatív hangok is. amelyek tájékozatlanságból származtak. Stuttgartban az istentisztelet utáni előadásokat nemcsak a je­lenlevő gyülekezet, hanem az egyházi kórházban még további nyolcszáz személy hallhatta a szobájában, fejhallgatóval. Ho- henstaufenben új diakóniai ott­hon felavatásán tartottam elő­adást, amit szintén hozzászólá­sok követtek. A stuttgarti diakó­niai központ munkatársainak pe­dig igehirdetéssel szolgálhattam. A KÜLÖNBÖZŐSÉGEK a két egyház eltérő helyzetéből fakad­nak. Az NSZK-ban az állam és az egyház nincs elválasztva egy­mástól. Kötelező egyházi adó van, amit csak az nem fizet, aki külön aktussal kilép az egyház­ból. A diakóma bevételeinek két­harmada állami, és csak egyhar- mada származik egyházi forrás­ból. Az intézményeknek inkább kórházi vagy szanatóriumi, mint egyházi jellegük van. A helyzetet ■tszövj az a kapitalista gondolko- ású vonás is, hogy luxusinté­zetet is fenntartanak, ahol igen magas az öregek által befizetett összeg. Ez ma egy München mel­letti öregotthomiban, Otto Brumn- ban havi ezerhétszáz márka, de van otthon, ahol havi háromezer márkát kell fizetni. Bruckberg- ben a fogyatékos fiatalok számá­ra 8 hátaslovat is tartanak, hogy azok segítségével végezzenek testgyakorlást. A mi otthonaink nem haszonra vagy szanatóriumi luxusszolgáltatásokra rendez­kednek be, hanem elsősorban gyülekezeti hátterűek. Ez az egy- háziasság jellemző egész diakó­niai munkánkra. A DIAKÖNIAI LELKÜLET, vagyis a Jézus Krisztus nevében történő testvéri szeretet gyakor­lása az a közös nevező, ami ösz- szeköt bennünket. A bajba jutott emberen való segítés területén cseréltünk tapasztalatot, gyara­podtunk az ismeretben, a hitben és a szeretetben. így jártunk dia­kóniai szemmel az NSZK-ban, Ottlyk Ernő Kapiné M. Erzsébet: AZ ÜVEGFALON AT Az üvegfalon át Drága kisfiam, Olyan borzasztó volt Látni téged Lázban égő testtel Bíborpirosan! Nem mehettem oda, Hogy betakarjalak, Nem engedtek hozzád, Hogy megcsókoljalak — Nem simogathattam Forró homlokod; Üvegfal volt köztünk, Mely elválasztott! Szólni sem mertem, hogy Ne zavarjam álmod, Hisz talán éppen ez Hozza gyógyulásod; * Csak néztelek némán S úgy dörömbölt bennem A vágy, hogy a falat, '■*» Ezt a könyörtelen Hideg üvegfalat Szétzúzzam, betörjem! S aztán pár nap múlva Ismét ott álltam Az üvegfalnál — Te drága kicsikém Akkor már játszottál - S röpülve tártad ki Két karod felém! És mijyen borzasztó Volt a csalódásod. Mikor két kis karod, Mely ölelni vágyott, Beleütközött az üvegfalba, Mint kismadár szárnya Kalitkaoldalba S csalódottan nvomtad Orrocskád a falhoz; ;— Szívem facsarodott, Hogy nem szoríthatlak Még mindig magamhoz! — S ez a kín egy gondolatot szült bennem. Irgalmazz,, hogy egykor Téged Ne üvegfalon át — hanem Színről-színre Láthassalak ISTEN! + Tomka Gusztáv 1891-1979 Abban a környezetben, ahol a fasizmus évei alatt idegen esz­mék hódítottak, ahol kockázatos volt „Hűséggel a hazához” élni és tanítani, vagyis Bonyhádon az evangélikus gimnáziumban mű­ködött Tomka Gusztáv lelkész, hitoktató. Számtalan tanftvánva köszönheti neki a világos látást, az egyértelmű állásfoglalást, hogy itt e parányi hazában „élned és halnod kell”. Tomka Gusztáv — vagy ahogyan diákjai hívták —, Guszti bácsi, két és fél évtizeden keresztül nem csak a hit tudo­mányát oltogatta a növendékek­be. de egész éleire szóló tanítást nvúitott helvtálláshoz, becsületes, igaz keresztyén gondolkodáshoz, és életvitelhez. Ezért már életé­ben megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel gondoltak minden­kor reá tanítványai. Még inkább akkor, amikor hírét vették halá­lának. Mert 1979. augusztus 29-én ha­zaszólította szolgáját az élet és halál Ura. Tomka Gusztáv ekkor már 25 éve nyugdíjban élt és 88 esztendős volt. Noha Budapesten töltötte utolsó éveit, mégis ott kívánt megpihenni, ahol egy em­beröltőn keresztül hintett jó ma­got a diákszívekbe, a bonyhádi temetőben. Temetésén a volt ta­nítványok közül Kari Béla nagv- mánvoki. Klenner Gvula báta- anáti. H. Németh István szek­szárdi és Krähling Dániel bony­hádi lelkészek szolgáltak. Legyen emlékezete áldott! A felpcci műemlék templom felújítása AKI A SOKORÓ FELÖL KÖ­ZELÍTI MEG FELPÉCET, annak rögtön szembetűnik a falu köze­pén levő emelkedőre épült, tszo- katlan toronysisakot viselő, friss színekben pompázó evangélikus templom. Ha közelebbről veszi szemügyre az ide érkező, mint a kamaszlány, szégyenlősen rejti „új ruháját” az őszi színekbe öl­tözött fák ritkuló lombjai mögé. Pedig hivalkodnia kellene szép­ségével, amelyért dicséret és há­la illet sokakat: minden bizony­nyal elsősorban á gyülekezet lel­készét, Dombi Lászlót, aki haj­lott kora ellenére is bátran mer­te belevágni a fejszét egy ilyen „kemény fába”. De a „ía” enge­dett, és október 14. napfényben fürdő délelőttjén dr. Ottlyk Ernő püspökkel és sok más vendéggel együtt gyönyörködhettünk az is­tentiszteletre menet a megújított templom szépségében. A lelkész után az építőket, az áldozatot vállaló gyülekezeti tagokat illeti a tisztelet és dicséret. De első he­lyen kellene szólni arról a bő­kezű segítségről, melyet államunk nyújtott az Országos Műemléki Felügyelőségen keresztül a rég­múlt , emlékeit viselő templom felújítására. Ez a segély megha­ladja a felújításra fordított költ­ségek felét. AZ ISTENTISZTELET az ilyen­kor szokásos keretei- között zaj­lott le, melynek igehiröatői szol­gálatát az ünnepi alkalom ven­dége, a püspök végezte zsoltárige alapján. Az Isten háza iránti sze­retetni beszélt, amely megmu­tatkozott a templomépítő ősök munkájában. De hasonló áldozat­ról és egyházszeretetről tanús­kodnak a most megújított tem­plomfalak is, amely egy gyüleke­zet belső, lelki életéről is képet ad. Ez a ház legyen olyan otthon, amelyben laknak is és nemcsak azért tették széppé, hogy kifelé büszkélkedhessenek vele. A közgyűlésen Dombi László azzal kezdte szavait, hogy jóleső kötelességének tesz eleget, ami­kor a megjelent vendégeket kö­szöntheti, köztük is első soron Ottlyk Ernő püspököt, aki már négy alkalommal járt a gyüleke­zetben. Részletesen beszámolt a templom történetéről, és a fel­újítási munkálatokról. A beszá­molóból ■ megelevenedett egy ősi evangélikus gyülekezet és tem­plom múltja. A KORÁBBI FELJEGYZÉSE­KET a történelem viharai nem kímélték, de a megmaradtakban olyan feljegyzések találhatók, melyek a gyülekezet és egy ko­rábbi templom török hódoltság előtti létét tételezik föl. A föl­jegyzés kőfalról is beszél, mely az egykori templomot védőfal­ként vette körül, és amelynek nyomai ma is megtalálhatók. A korábbi templomot körülvevő te­mető létét igazolják a meszesgö­dör ásásakor előkerült emberi csontok. De a legkézzelfoghatóbb bizonyítékok erre nézve egy ke­resztelő kanna 1566-os bejegyzés­sel, egy zománcozott ezüst boros- kancsó 1568-ból és egy, ugyan­csak ebből a korból származó úr­vacsorái kehely német nyelvű felirattal. Ezeket a tárgyakat el­rejtették a nehéz időkben, hogy tanúi lehessenek annak, hogy itt evangélikus gyülekezet létezett ős idők óta. Csaknem száz évvel későbbről való egy másik kehely, melynek a felirata bizonyítja, hogy a 17. század közepe táján az egész falu evangélikus lehetett, mert a fel­irat így hangzik: „A felpéci egész falu csináltatta”. Talán a rajta olvasható évszám a török dúlás utáni első templom építésének a dátuma is lehet. Mindenesetre számos jel utal arra, hogy ez idő tájt már ismét volt temploma a gyülekezetnek. Ez a templom azonban nagyon kicsi lehetett, és 1752-ben az összedőlés veszélye fenyegette. A bővítésre benyúj­tott kérelmet elutasították, és csak -a régi renoválását engedé­lyezték. Huszonkét évvel később azonban újabb tatarozásra szo­rult az épület, és a híveknek csak kis része fért be az isten­tiszteletek alatt. Az újabb bőví­tési kérelem 1775. október 23-án meghallgatásra talált, mely igen nagy örömöt váltott ki a gyüle­kezet tagjaiból olyannyira, hogy 1777-ben Perlaki Gábor nemes- dömölki szuperintendens felavat­hatta, az akkor még torony nél­küli templomot, melyhez II. Jó­zsef engedélyével csak 1794-ben épülhetett meg a torony. A múlt század elején a tem­plom eredeti stílusát megváltoz­tatták. Két külső feljáratot épí­tettek a karzatokhoz és egy úgy­nevezett cintóriumot. Ezek a mos­tani renoválás során lebontásra kerültek és a műemlékvédelem utasítása szerint az eredeti stí­lust igyekeztek visszaállítani, ahol erre még lehetőség adódott. A KERÜLET PÜSPÖKE KÖ­SZÖNETÉT MONDOTT a gyüle­kezetnek, az Országos Műemléki Felügyelőségnek, a helybeli ter­melőszövetkezetnek a segítségü­kért, ami mutatja az állam és egyház jó viszonyát, és azt, hogy megtaláltuk a helyünket ebben a társadalomban. Köszönetét mon­dott a 68 éves Dombi László lel­késznek a nagyarányú építkezés megszervezéséért. A jelen levő lelkészek: Sü- meghy József, Laborczy Zoltán, Tekus Ottó és Tóth Sándor az örömben való osztozás testvéri szavaival köszöntötték az ünnep­lő gyülekezetei és lelkészét. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTE­LETRE SZŐLŐ MEGHÍVÓ 48. Zsoltárból választott igéje tömö­ren fejezte ki ennek az együttlét- nek a lényegét: „A Te kegyel­medről elmélkedünk, ó Isten, a Te templomodnak belsejében.” A feipéci gyülekezet eiei jól kiválasztották a templomépítésre alkalmas helyet. Sok áldozatról és hányattatásról beszélnek a gyülekezet történetét rögzítő so­rok. Azt kívánjuk a felpéci test­véreknek, hogy ez a templomért hozott áldozatuk ne csak egysze­ri alkalom legyen az emberöltő alatt, hanem készek legyenek meghozni a maguk áldozatát az elkövetkező napokban is templo­mért, gyülekezetért és egymásért. Kőszeghy Tamás NAMIBIA! EGYHÁZI VEZETŐ ÜJ TISZTSÉGBEN 1 Dr. Lukas de Vries, a főként fekete bőrűekből álló namíbiai evangélikus egyház 41 éves el­nöke, aki évek óta töltötte be már ezt a tisztet, most megvá­lik hivatalától, és a Dél-Afrika által kinevezett kormányzó hiva­talában fog dolgozni. De Vries hosszú ideig a dél-afrikai kor­mány Namíbia-politikájának leg­élesebb bírálói közé tartozott, de az utóbbi időben egyre jobban eltávolodott a namíbiai felszaba­dító mozgalomtól (SWAPO). Az egykori egyházelnök egyre elevenebben foglalkozott napi po­litikai kérdésekkel, és ezért nem jelöltette magát újraválasztásra. A 120 000 lélekszámú egyház 130 tagú zsinata szeptember végén Hendrik Frederik 44 éves lelkészt választotta egyházelnökké. Frederik lelkész Namíbia déli részén született. Kezdeti teoló­giai tanulmányok után evangé­listaként működött, majd újabb teológiai tanulmányok következ­tek, és 1968-ban gyülekezeti lel- készi szolgálatba kezdett. 1972- ben egyháza főtitkárává válasz­tották. Hazájának politikai kér­déseiben ő is világos álláspontot képvisel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom