Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-11 / 45. szám

Mindennapi kérdésele Mii nevezünk defenzív vezetésnek? / Családi, baráti, munkahelyi és gyülekezeti közösségünkben álta­lában két táborra oszthatjuk az embereket. Egyikben a szünet nél­kül támadó, a mindenben és mindenkiben ellenfelet szimatoló, sike­rüket, önigazságukat féltő, ideges, agresszív emberek sorakoznak. A másik táborhoz tartozók ritkábban könyökölnek az előreju­tásért. Alig idegeskednek- Általában nyugodt a hangvételük. Elége­dettek, kiegyensúlyozottak. Nem reszket előttük se.gyerek se fe­leség, se beosztott, se szívességet kérő barát. Nem jámbor, gyenge akaratú emberek ők. Nagyon is határozottak és nyíltak. Mégcsak nem is passzívak. Van annyi küzdelem az életükben — talán több is — mint bárki máséban. De nem akarnak sebek árán magasabbra emelkedni. Számolnak a kézenfekvő ténnyel, hogy má­sok is élnek rajtuk kívül. FALUSI LAKODALOM. Az esküvő perceinek felejthetetlenné té­telén fáradozik vagy 400—500 ember. A jelenlevők nem tudnak be­telni az ünnep impozáns kivitelezésével, az összegyűlt ajándék és pénz mennyiségével. A nap fényét emeli és teljessé teszi az egyik örömapa által épp az ünnepi órára időzített csillogóvillogó, vado­natúj Lada. A fiatalok minden bizonnyal enélkül is szépen ünne­peltek volna. Ám úgy gondolták, mért lennének épp ők a jó elron- tói... Pár hónap múlva két nagyon hamar megöregedett fiatal áll előttem. „Elhidegültek” egymástól — mondják. Idegesek, feszültek. Kegyetlen szavak, durva vádak röpködnek a levegőben. Legjobb lenne abbahagyni az egészet — úgy gondolják. Az okok után kutat­va hamar kiderül, hogy ára volt mindennek. Át kellett venniük a szülők életstílusát. Munka után maszekolás napestig, feszített tem­pó, fölösleges rohanás. Idő sem, türelem sem marad egy jó szóra, semmire, ami szép volna. A kocsival véletlenül sem szabad kirán­dulni, csak árut szállítani a piacra. Elköltözni? Független életet kezdeni? Ha elmegyünk, elvesztünk mindent — mondják. Szülői tá­mogatást nem kapunk, lakást pedig miből, honnan szerezzünk ilyen hirtelen. Egy új kocsi ára mégiscsak tőke — gondolom naivan. Igen ám, de az a szülők nevén van. ök bebiztosították magukat, a gye­rekek elköltözéséről hallani sem akarnak. A fiatalok erejét pedig úgy tűnik, meghaladja, hogy alacsonyabb anyagi szintre ereszkedje­nek, bár ezért az önállóságot kapnák cserébe. A törés, a baleset el­kerülhetetlennek látszik. A példa nem ritka. Árnyalatnyi különbségekkel mindannyiunk számára ismerős. De mindenképpen meg kell kérdeznünk: nem le­het másként? Nem lehet úgy alkalmazkodni egymáshoz, hogy a hozzám tartozókkal együtt kölcsönösen védjük egymást? CSALÁDI TRAGÉDIA, iszonyatos apa—fiú jelenet után a kör­nyezet tanácsokkal látja el az anyát. Hagyd ott őket! Nem vagy még olyan öreg. Kezdj új életet! Én egy percig sem maradnék ve­lük. Ö marad. Nem mártírnak! Ügy érzi, felelős értük. Nem az a. feladata, hogy tűrjön, hanem hogy tegyen valamit. Kevesebb időt igénylő állást keres (közben természetesen lemond pár száz forint­ról), hogy több időt töltsön otthon, s talán még elkapja az utolsó pillanatot, amely lehetőséget kínál a változásra. Sok idő telik ma­gányosan, csendben, mert a tanácsadók számára nem izgalmas a téma többé. De elérkezik a pillanat, amikor a pletyka kérdéssé vál­tozik: honnan van ennyi erőd? Hogy lehettél képes azokban az időkben a derűlátásra és a reménységre? A válasz, amit ad, meg- botránkoztatóan egyszerű. Elolvastam Jézus egy mondatát s meg­kérdeztem magamtól, mi lenne, ha ezt most szó szerint értenéd? A mondat ez volt: Ha valaki egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre (Mt 5, 38). * DEFENZÍV VEZETÉS. Ez az idegen kifejezés az autósok körében lett írott és íratlan szabály, önmagunk és mások számára hasznos gyakorlat. Jelentése a következő: a legteljesebb mértékben, de min­dig cselekvőén, kezdeményezően alkalmazkodnunk kell másokhoz, a közúti közlekedésnek velünk bármiféle kapcsolatba kerülő többi résztvevőihez. A közlekelésben három alapelve ismert: a tilosat so­hasem! a kötelezőt mindig! olykor még a megengedettet sem! Ismerik az autósok. A jó vezetők gyakorolják is. Számtalan bal­esetet kerültek már el segítségével. A példák mutatják, hogy meg­szívlelendő volna nemcsak a közúton, de családunk, munkahelyünk, környezetünk útjain is. Keresztyén emberek számára pedig hiva­tásszerűen kötelező. ifj. Szabó Lajos .. A béke és nyugalom otthona ” l'j lclkészlakás Várpalotán Jó, ha a község vagy a város fejlődésének, építésének ritmusát átveszi a benne élő gyülekezet is: így nincs „ritmuskihagyás”, vagy lemaradás. Ez történt Vár­palotán is. A DINAMIKUSAN GYARA­PODÓ, PEZSGŐ ÉLETET ÉLŐ BÁNYÁSZVÁROSBAN a kora őszi időben gyülekeztünk az új lelkészlakás avatására. Az ünne­pi szolgálat végzésére eljött Dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyház- kerület püspöke, és Sikos Lajos, a Veszprémi Egyházmegye espe­rese. Külföldi vendégeket is üd­vözölhettünk: F. Königet, az LVSZ Információs Szolgálata fő- szerkesztőjét (Genf), és G. Mie- raut, a Lutherische Monatshefte szerkesztőjét (Hannover) és fele­ségét, Mezősi György lelkész, az Evangélikus Élet felelős szér- kesztője társaságában. CÉLSZERŰ ÉS MODERN AZ ŰJ LELKÉSZLAKÁS. Célszerű, mert egyik része a lelkészcsalád­nak ad kényelmes, meghitt ott­hont, másik része pedig a hiva­tali és gyülekezeti helyiségekkel a gyülekezet életét segíti; mo­dem, mert harmonikusan, illesz­kedik bele a belváros folyamato­san épülő, korszerű házainak összképébe. A nemrég, ugyancsak nagy költséggel felújított és átépített templomban, szép számú gyüleke­zet előtt 2 Kor 4,6kk alapján hir­detett igét a püspök. Igehirdeté­se bevezetőjében méltatta az új lelkészlakást építő gyülekezet ál­dozatkészségét ‘ és buzgóságát, az építést végző szakemberek jó munkáját, és az illetékes állami szervek megértő segítőkészségét, amely helyi szinten is beszédes bizonyítéka egyházunk és álla­munk gyümölcsöző jó viszonyá­nak. Majd arról beszélt, hogy Istest szolgálja a templom, a lel­készlakás, de kiváltképpen a lel­kész és a gyülekezet. Isten igéje azért hangzik állandóan, évszáza­dok óta a várpalotai gyülekezet­ben is, hogy általa Isten megújít­sa a gyülekezetét, és az egyes embert. Ezt a megújító munká­ját itt és most is folytatja, ezért értelmét és célját látjuk az élet­nek, az emberek szolgálatának. Jézus Krisztusért, az Ártatlan Bárányért van életünk. Aki pél­dánk a szeretet cselekedeteire, embertársaink és a világ felé. Énnek a gyülekezetnek a tagjai' is, Isten által megújított életük­kel kövessék Istent, és szolgálják az emberek javát, boldogulását — mondta a püspök. Kedves színfoltja volt az ün­nepi istentiszteletnek az ifjúsági énekkar mély átéléssel előadott, művészi énekszáma. Az istentisz­teletet befejező áldással a püs­pök egyszerre áldotta meg az ün­neplő, hálaadó gyülekezetei és az új lelkészlakást. AZ ISTENTISZTELETET KÖ­VETŐ, RENDKÍVÜLI KÖZGYŰ­LÉSEN Lantai Gyula, a gyüleke­zet buzgó, agilis felügyelője kö­szöntötte a püspököt, az esperest és a többi vendéget. A veszpré­mi egyházmegye köszöntését Sikos Lajos esperes adta át, mél­tatva Németh Ferenc helyi lel­kész több, mint 10 éves itteni szolgálatát, amelyet a „belső” és a „külső” építés nagy hűséggel végzett munkája jellemez. Utalt a gyülekezet múltjából a jelenre vonatkozó elkötelezettségre. A gyülekezet lelkésze rövid jelenté­sében ismertette az építkezés le­folyását, és a kiadásokat. Köszö­netét mondott az imádságokért, az adományokért és a kétkezi munkáért, a sokoldalú megérté­sért, és azt kívánta, hogy az új lelkészlakás legyen a béke és nyugalom otthona. Dr. Fejes Sán­dor, dunántúli püspökhelyettes a 122. zsoltár tanításához kapcsolta a helybeli református gyülekezet testvéri jókívánságait. Dr. Barcza Béla tési lelkész lKor 15,58 igé­jével adta át a környékbeli gyü­lekezetek köszöntését. A püspök Ef 3,20k igéjével foglalta össze azt a hálaadást, amely mindnyá­junk szívét eltöltötte. A parókián — a presbiterek jelenlétében — meghitt együttlét következett, kisgyermekek kö­szöntőjével. amelyet megjelené­sével megtisztelt Szálkái József, megyei egyházügyi titkár, Szabó Gáborrté. városi tanácselnök é& Soós Gáborné, városi népfront­titkár. Megnézték az új épületet, és osztoztak a gyülekezet örö­mében. DÉLUTÁN A PÜSPÖK RÖVID MUNKALÁTOGATÁST TETT a szomszádos ,Tésen, ahol LJn 4,20k alapján igét hirdetett, ismerte­tést tartott a gyülekezetnek egy­házunk és a gyülekezet időszerű feladatairól, eszmecserét folyta­tott a presbiterekkel és a lelkész­szel. Mi is szívből kívánjuk, hogy a célszerű és modem várpalotai lelkészlakás is — mint. minden családi otthon, a világon —1 le­gyen a béke és nyugalom ottho­na! B. B. Frankfurtban szeptember vé­gén hivatalosan is megalakult a hallássérültek lelkigondozásával foglalkozó nemzetközi szövetség. A szervezethez jelenleg 16 szerv és 10 egyház tartozik a Német Szövetségi Köztársaságból, a Né­met Demokratikus Köztársaság­ból, Dániából, Ausztriából, Hol­landiából, Jugoszláviából, Len­gyelországból és Magyarország­ról. Ügyvezetővé dr. Karl-Heinz van Kootent, Észak-nyugat-Né­metország református egyháza diakóniai vezetőjét választották. A diiledező tanyavilág őrállói MÁR SZÉCHENYI ISTVÁN figyelmez­tette az álmok kergetésére és fásult csüg- gedésre egyaránt hajlamos nemzetét a kendőzetlen önismeret fontosságára Ha nem tudjuk hol állunk, nem tudunk elő­re sem lépni. A valóságra ébresztésnek ezért e nem egyszer háládatlan szolgála­táért becsülöm és ajánlom a keresztyén ember figyelmébe azt az egyre izmosodó szociográfiai, helyzetfelmérő irodalmat, amelyet többek között Csák Gyula, Csoó- ri Sándor, Végh Antal, Moldova György, Székülity Péter neve fémjelez. Nagy elődök törték előttük az utat. Gondolhatunk Móricz Zsigmondra, aki országjáró; riportjaival, Veres Péterre, aki az alföldi város széli szegényparaszt­ság életéről szóló híradósaival, Illyés Gyulára, aki az urasági cselédek sorsá­nak a „Puszták népé”-ben közreadott megrendítő rajzában, vagy Féja Gézá­ra, aki a „Viharsarok” feszítő társadalmi ellentéteinek feltárásával próbálta fel­nyitni a szemeket a valóságra. Csak míg a második világháború előtt írók minden sora egy új társadalmi rend után kiáltott, mai életünk éles szemű megfi­gyelői az új, szocialista társadalmi rend fejlődésének egyenetlenségeire, a fő áramlat szélére került lassúbb mozgású vizekre irányítják figyelmünket. ENNEK A HELYZETFELMÉRÖ iro­dalomnak újkeletű terméséből két mű iránt szeretném az érdeklődést felkelte­ni. Zám Tibornak „A tanyabejáró” (For­rás könyvek 1977) és Szenti Tibor „A ta­nya" (Gondolat 1979) című könyvéről van szó. Már a címekből is kiviláglik, hogy mindkét szerző az Alföldre — bizonyá­ra földrajzi és történelmi okokból — olyannyira jellemző szétszórt település­formát, a tanyavilágot veszi szemügyre. Zám Tibor a Bács-Kiskun megyei „Ho­mokhátság”-ra, Szenti Tibor pedig a hódmezővásárhelyi tanyákra visz el ben­nünket. Módszereik különböznek egymástól. Zám Tibor igyekszik minél nagyobb lá­tószöggel pillanatképet készíteni. Igen sok adatot gyűjt össze, sok tanyalakóval szóba elegyedik, s nem egy ízben kérdő­ívek segítségévéi puhatolódzik a valóság után. Szenti Tibor viszont a családi em­lékek mély kútjába meríti — stílusosan szólva —, a kútgém vedrét, s a rokoni kötelékek szálán elindulva térképezi fel beszédes fotókkal is illusztrálva a pusz­tuló tanyavilágot. Ezenkívül leletmentő igyekezet is dolgozik benne. Mielőtt még végképp elsüllyedne ez a világ, szeretné megőrizni az utókor száméira, hogy mi­ként építkeztek, laktak, küszködtek a ta­nyai emberek. MILYEN LÁTLELETET állítanak ki a szerzők a tanyasi állapotokról? Közössé­gi lelkiismeretünket nyugtalanítóan bi­zonyítják mindenekelőtt, hogy tanyán élni hátrányos helyzetet jelent. Sőt, a hátrányos helyzetek között is a leghát­rányosabbat. Nem elenyésző kisebbség­ről van szó. Ha állandó is az elvándor­lás faluba, városba, még mindig tanyán él hozzávetőlegesen 800 000 ember, né­pünk több mint 8 százaléka. A legnagyobb hátrány a távolság. Ért­hető anyagi okokból csak a szerencsésebb tanyákba jut el a villany, amely a ter­hes munka megkönnyítését és a kultu- rálódás lehetőségét jelenti. Közutat sem lehet minden tanyához vezetni, s így az időjárás szeszélye gyakran elzárja a ta­nyai embert a külvilágtól, vagy kétszer is meg kell gondolnia, hogy kapcsolatot keressen vele. Nehezebb orvoshoz, egész­séges vízhez, higiénikusabb körülmé­nyekhez jutni. A tanyai szülők általában alig végeztek egy-két elemi iskolai osz­tálynál többet, gyermekeik is osztatlan is­kolában tanulnak, ha pedig tanyai kollé­giumokba kerülnek, akkor el kell szakad­niuk a családi környezettől. Milyen nagy hátrányt kell ledolgozniuk, ha utol akar­ják érni akár a falusi kortársainkat is! A magányosság is elviselhetetlenebb tanyán, mint egyebütt. Elsősorban az öregeké, akiket szép számmal hagyott magukra a tanyáról elmenekült fiatalabb nemzedék. Talán még emlékezünk La­katos Vincének a nagy társadalmi meg­mozdulást előidéző és „Naplemente” cí­men futott tv-sorozátára a tanyai öre­gekről. Az abban látottakat Zám Tibor és Szenti Tibor tapasztalatai is alátá­masztják. Olvashatunk egy idős tanyasi­ról, akire csak négy nappal a halála után találtak rá, akkor is azért, mert tehene az éhségtől szünet nélkül bőgött. A tanyai életforma kísértéseket is hor­doz magában. Az öngyilkosság, a bűnö­zés, válás és alkoholizmus nagyobb ará­nyú itt, mint más településeken! Zám Tibor sokat foglalkozik a törvénytelen szeszfőzéssel és szeszcsempészéssel, amelynek kedvező lehetőségeket nyújt a tanyavilág ellenőrizhetetlenebb mivolta. Azt is megállapítja, hogy — elsősorban a szakszövetkezeti vidékeken —, a va­gyoni különbségek nehezen egyenlítőd­nek ki. sőt a gazdagok gazdagabbak, s a szegények szegényebbek lesznek. Van azonban a tanyának visszatartó, vonzó ereje is. Különösen az öregek ra­gaszkcídnak a megszokott életformához. Olasz Tódor vásárhelyi tanyás mondta Szenti Tibornak: „Ha mönni kell, hát mögyünk. Mielőtt itthagyom a tanyát, utojjára kimeszelöm az óltul a kemön- céig. Csak úgy, becsületbül. Mer a tanya mögérdemli.” De fiatalabbak számára is vonzó lehet még. Az állattartásnak, ker­tészkedésnek kedvező körülményeket nyújthat a tanya. Államunk — bölcsen —, nem fékezi, de nem is sietteti a ta­nyák felszámolásának folyamatát. Éppen ezért keserves belső tusát jelenthet a „menni, vagy maradni” kérdés eldönté­se. A KÉT KÖNYV OLVASTÁN megnő a felelősségünk a tanyán élő evangélikus testvéreink iránt is. Gk élnek a szórvá­nyaink szórványaiban. Ha egy lelkész feladata a gyülekezetek összevonása miatt megnő, ők az elsők, akikre nem jut idő és erő. Pedig a tanyai életforma el­szigeteltsége, kísértései és válságai miatt ők azok, akik a legjobban rászorulnak a leikipásztori szolgálatra, a gyülekezet kézfogására. Érdemes még élgondolkodnunk azon az írói-emberi magatartáson is, amely a két könyv hátterében meghúzódik, íróink nem kívülről szemlélik, a tanya­világot. Zám Tibor tanyára költözött, Szenti Tibor pedig vállalja tanyai erede­tét! Ez a sorsvállalás azonban nem teszi őket elfogulttá a változó, pusztuló ta­nyavilág rideg tényeive] szemben. De bármit is rögzítsenek _ebből a világból, a szándékuk félreérthetetlen: szeretnék, ha az egész népünk által elért eredmények­ből a tanyán élők is teljes mértékben részesülnének. Szolidaritás — tárgyila­gosság — elkötelezettség — az a hár­masság, amelyet a krisztusi szeretet sem nélkülözhet. Cserháti Sándor / / !■ HALLÁSSÉRÜLTEK LELKIGONDOZÁSA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom