Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-28 / 43. szám

Hazai evangélikus egyházunk hosszú idő óta ünnepélyesen emlékezik meg 1517. október 31-éről, amikor Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte a 95 tételt. Lehet, hogy volt idő, amikor egyházunk ezt az ünnepet a múltba való merengésre használta fel, ma azonban a „merengés”-re nincs idő. Nincs idő arra, hogy' ismételten felidézzük azokat a történeti és egyháztörténeti eseményeket, amelyek között a 95 tétel „kiszögeztetett”. Arra kell központosítani gondolkodásunkat, hogy a mában oldjuk meg kérdéseinket és végezzük el feladatainkat. Ez nem jelenti azt, hogy „szakítunk múltunkkal7’. Mi megbecsüljük egyházunk múltjából, ami abban értékes, főleg pedig azt, ami abból előre mutató. A múltat is megkérdezve most azt szeretnénk megvizsgálni, hogy melyek az evangélikus egyház ismertetőjegyei a mában. Annak idején Jézus azt mondotta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” A lanítványság ismertetőjegye tehát a szeretet. Ez minden keresztyén ismertető- jegye — illetve, annak kell lennie — felekezeti különbség nélkül. De ezen belül mik az evan- gélikusság sajátosságai, ismer tető- jegyei, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megkülönböztetik más felekezetektől?

Az egésznek egy része

Ismert, hogy Luther az egész egyház megújítására, reformációjára törekedett. Jó ideig remélte is, hogy ez lehetséges, ö nem akart külön felekezetet létrehozni. Mindig az egész egyházat tartotta szem előtt a reformáció munkájában. Amikor kitűnt, hogy egyelőre ez nem lehetséges, akkor teológiai, társadalmi és politikai okokból kifolyólag létrejött az evangélikus egyház. Viszont mi, evangélikusok • nagyon tudatosan valljuk, hogy az evangélikus egyház nem szakadt ki „az egy keresztyén anyaszentegyház- ból”, hanem abban Joenne vagyunk. Egy részének tekintjük magunkat az egyetlen anyaszent- egyháznak. Ezzel együtt minden keresztyén egyházat — római katolikust, ortodoxot, anglikánt, baptistát — ugyancsak egy „részének” valljuk az „egy keresztyén anyaszentegyháznak”. Mi sohasem mondottuk azt, hogy az evangélikus egyház „az" egyház — tehát a többi nem az. de ugyanakkor egyértelműen elutasítjuk, ha bármelyik keresztyén felekezet magát állítja oda, mint „az” egyházat. Ha valamelyik felekezet odái > merészkedik, ez részéről azt is jelenti, hogy a többi keresztyén felekezetet nem tekinti egyháznak. Egyetlen keresztyén felekezetnek sincs joga a többi keresztyén egyháztól az „eayház- mivoltot” megtagadni. Jézus egy és így az egyház is „egy”!

Ökumenikus nyitottság

Az evangélikusság jellemző vonása a „tágszivűseg”, a nyitottság más keresztyén felekezetek irányában. Mi nem hisszük azt, hogy a „keresztyén egység” vagy az „egyház egysége” akkor jön létre, ha „mindenki betér az evangélikus egyházba”. Ellenben azt valljuk az Ágostai Hitvallás 7. cikkével együtt: „Az egyház valódi egységére elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanítására és a szentségek kiszolgáltatására vonatkozólag.” Aztán így folytatódik a szöveg: „nem szükséges azonban, hogy mindenütt hasonló emberi hagyományok. szokások vagy emberektől rendelt szertartások legyenek”. A fontos tehát az evangélium jól értése. a szentségek jól értése és kiosztása. Ez a Jói” (helyesen)

Káldy Zoltán:

Az evangélikusság ismertetőjegyei

lényegében azt jelenti, hogy az evangéliumnak megfelelő legyen. Az evangélium „jól” értése pedig — Luther szerint — csak úgy lehetséges, ha a „hit által való megigazulást” jól értik. A" ’'’•"várni is az „Isten igazsága”. „Isten igazsága” ajándék! Ingyen ajándék a bűnös ember számára! Ezt az „igazságot” tehát nem mi szerezzük emberi erőfeszítésekkel, munkával, kegyességi gyakorlaId. Cranach Lukács: A kereszt alatt (A kép jobboldalán — jobbról balra — Luther Márton, id. Cranach Lukács, Keresztelő János)

csóréval kapcsolatban az „evangéliumnak megfelelő”, ha azt nem a „gyülekezet istennek bemutatott áldozatának” mondjuk, hanem olyan kegyelmi eszköznek, amelyben egyedül Jézus cselekszik értünk. Ezekre az „egyetértésekre” Isten Léiké bárhol elvezetheti a keresztyéneket és máris létrejöhet a lélekben való igazi egység. Mi, evangélikusok ezen túl már nem igényeljük, hogy a különböző keresztyén feiekeze- teknek ugyanolyan szokásaik, liturgiájuk stb. legyen. Azt gondoljuk. hogy nincs még egy olyan felekezeti hitvallás a világ egyházaiban, amely olyan nagy nyitottságról, „ökumenikus lelkület- ről” tanúskodna, mint a mi hitvallásunk, az Ágostai Hitvallás.

Az Isten igazsága helyes értelmezése

Közismert Luther boldog vallomása: „Itt úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna, s mintha nyitott kapukon keresztül magába az Éden kertbe léptem volna.” Hol és mikor volt ez az „itt”? Akkor és ott. ahol Luther ezt olvasta Pál apostol Római levelében: „Mert Isten- a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne (ti. az evangéliumban!), hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből él.” „Itt” nyílott meg Luther előtt az evangélium új értelme: „Kezdtem megérteni, hogy Isteri igazsáqa az, ami által az igaz ember él ez Isten ajándéka, s ez a hit." Majd így folytatja; „Erre az egész Szentírás más értelmet nyert teljesen más arcát láttam meg, mint eddig.” Miért nyert „más értelmet” Luther számára a Szentírás ? Azért, mert megértette, hogy

tokkal — ha tetszik, „jócselekedetekkel — az Istennél, hanem ő adja Krisztusért és Krisztusban! Ez az evangélium veleje, közepe, lényege! Azt is mondhatjuk, hogy aki ezt megértette, az „érti” az evangéliumot, aki nem értette meg, az előtt még „lepel” van, amikor olvassa az evangéliumot. Ide kívánkozik az Ágostai Hitvallás 4. cikke: „Tanítják (ti. az evangélikusok), hogy az emberek nem igazulhatnak meg Isten előtt saját erejükből, érdemeikből vagy cselekedeteikből, hanem ingyen igazíttattak meg a Krisztusért hit által, amikor hiszik, hogy Isten kegyelmébe fogadja őket, és Krisztus érdeméért megbocsátja bűneiket, aki halálával bűneinkért eleget tett. Ezt a hitet tudja be Isten színe előtt igo.zsá- gul”

Ném igaz az a vád, mellyel az evangélikusokat gyakran illetik, miszerint „az evangélikusoknak nem fontosak a iócselekedetek. nekik csak hinni kell”. A jócselekedetek nagyon is fontosak az evangélikusok számára, de nem azért, hogy kiérdemeljék az üdvösséget. hanem azért, hogy hálából gyakorolják a szeretet cselekedeteit. Hiszen energiáinkat már nem kell az üdvösség megszerzésére fordítaniuk — azt Krisztusért megkapták! — ezért minden „hitből folvó iőcselekede- tet” a felebarát javára használhatják fel!

Különböztetünk a törvény és az evangélium között

Mi. evangélikusok — ez már a fentiekből, is nyilvánvaló! — különbséget teszünk Isten törvénye és az evangélium között. Ha ezt nem tennénk, veszendőbe menne

az a tanításunk és bizonyságtételünk, hogy „kegyelemből hit által igazulunk meg”. Ha a kettőt — Isten törvényét és evangéliumát — összekevernénk, vagy felcserélnénk, vagy a kettő különbségét „elmosnánk”, ez azt jelentené, hogy megigazulunk, de nem „hitből”, hanem cselekedetből is! E szerint a hit nem volna elég, hanem Isten betöltött törvényeit is (Isten tíz parancsolatát is) fel kellene mutatnunk Isten előtt. tgy aztán „odalesz” a kegyelem! Mi is drágáknak tartjuk Isten törvényeit! De más az értelmük nálunk, mint a „törvényeskedők”- nél. Pállal együtt valljuk: „Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a meg- igazulás. De az írás mindenkit a bűn rabjának nyilvánított, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gál 3,21—22). Ehhez hozzáteszi még Pál: „Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.” Ez azt is jelenti természetesen, hogy nekünk szembe kell néznünk Isten törvényével is, amely követel, vádol és bűnösnek minősít bennünket. Így „nevel” a Krisztushoz menekülésre, aki által nyerünk üdvösséget. Ezért van az, hogy mi, evangélikusok — anélkül, hogy • lebecsülnénk az Ótestámentomot — az Űjtestá- mentomot szorítjuk jobban a szívünkre, és az egész Ótestámen- tomban az a leglényegesebb számunkra, ami Krisztusra mutat!

Kétféle kormányzás

A törvény és evangélium közötti különbségtételen alapszik Luther „A kétféle kormányzásról” (két birodalomról) szóló híres iratának a teológiája is. Ez lényegében az evangélikus embernek a világban és saját földi hazájában való helyes magatartására nézve ad jó tanítást. E szerint a földön van „világi birodalom és lelki birodalom”. Mindkettőt Isten kormányozza, csak az egyiket a törvény, a másikat az evangélium által. Akik nem tartoznak a „lelki birodalomba” (akik nem hisznek Jézusban!), azokat nem lehet evangéliummal kormányozni, hanem csak univerzális emberi törvényekkel. Akik viszont hisznek Jézusban, akik tehát beletartoznak a „lelki birodalomba”, azokat Isten az evangéliummal kormányozza. Más és más a két birodalom feladata is. A „világi birodalom” feladata, hogy biztosítsa a békét, fenntartsa a jó rendet és gondoskodjék az emberek földi boldogulásáról. A „lelki birodalom” (az egyház) feladata, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát, hogy az emberek üdvösségre jussanak (ebbe természetesen beletartozik az evangélium „megélése”, tehát a szeretet cselekedeteinek végzése is). Mivel nekünk, evangélikusoknak ez az álláspontunk, azért mi nem igényeljük, hogy egy világi kormány az evangélium alapján szervezze az állami életet, az

evangélium alapján kormányozzon és az evangélium, betartását követelje meg az állampolgároktól. Tudjuk, hogy ez csak akkor volna lehetséges, ha valamennyi állampolgár hivő keresztyén volna! Az igazán hivő pedig „ritka, mint a fehér holló!” — mondotta Luther. Az állam, „univerzális emberi törvényekkel” kormányoz! A hivő evangélikus mindkét „birodalomnak” tagja, és mind a világi „állásában”, mind az egyház életében Istennek felelős' Egyben a világi birodalomban is Jézus Krisztus evangéliuma szerint jár el! Nem igaz, hogy mi, evangélikusok „kettéhasítjuk” így az életet. Ellenben ez az igaz: mindkét „birodalomban” való életünk egy élet és mindig és mindenütt Isten előtt állunk és neki tartozunk felelősséggel.

A „józan ész” használata

Luther. azt tanította, hogy a keresztyén ember a politikai, társadalmi és gazdasági természetű kérdésekben való döntésnél „az evangélium által megvilágosított józan ész szabályai szerint jár el”. Ez azt jelenti, hogy amikor pl. egy gazdasági kérdésben-dönt, nem bibliai igéket és teológiai tételeket keres döntéséhez, hanem közgazdasági ismereteit bátran felhasználva hozza meg döntését, azzal a „józan ésszel”, amely az evangélium vezetése alatt van (mivel keresztyéni). Ha nem ezt tesszük, akkor a legkülönbözőbb politikai döntések alá is . igéket erőltetünk, és ezáltal „erőszakot'’ veszünk a Szentíráson. Vagyis mi, evangélikusok nem szégyelljük, hogy politikai, társadalmi és gazdasági kérdésekben jelentősen használjuk a fejünket! Ez a fej azonban a Szentlélek vezetése alatt van.

A világért való felelősség

Luther teológiájában ismételten hangsúlyozta a világért való keresztyén felelősséget. A világ a bűneset után is az Isten világa maradt. Isten az embert, mint mnkatársát felhasználja a világ kormányzásában és fenntartásában. (Erről szóltunk a kétféle kormányzás kapcsán!) Az evangélikus keresztyén ember a Szentírásból tud Isten világfenntartó akaratáról. Ennek az akaratnak engedve szolgál Istennek a világ fenntartásában. Fáradozik a békéért. az igazságosságért, az emberibb életért, és harcol a háború. embertelenség, kizsákmányolás. az emberi méltóság meg- gyalázása. ellen. De még ennél is többet tud az evangélikus keresztyén ember! Tudja, hogy Isten „úgy szerette a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta” érte. Sőt, még azt is tudjuk, hogy ez a világ „Krisztusban áll fenn” és „érte teremtetett” (Kol 1,16—17).

Mi tudjuk, hogy amikor a világ gondjainak megoldásáért másokkal együtt fáradozunk, akkor olyan világért dolgozunk, amelyért Jézus életét adta. Az evan- gélikusságot az jellemzi, hogy nem hagyja magára a világot, hanem Istentől kapott erővel munkálkodik annak javáért. Nem „vonul ki” a világból, hanem örömmel és hálával fáradozik annak „gyógyulásáért”.

EGYHAZUNK KÜLDÖTTSÉGE AZ EURÓPAI EGYHAZAK KONFERENCIÁJA NAGYGYŰLÉSÉN

Az Európai Egyházak Konfe- nek a szervezet magyarországi renciája VIII. nagygyűlését tart- tagegyházai mind. Evangélikus ja Görögországban, Kréta sz.ige- egyházunkat dr. Prőhle Károly tén október 18. és 25. között. A professzor és Fabiny Tamás, mint nagygyűlésre delegátust küíde- ifjúsági küldött képviseli.

k