Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-21 / 42. szám

Jelek—jelképek—emlékek

Vakfolt

A lexikon szerint Mariette-féle foltnak is nevezik. Nem más, mint a szemfenéken a látóideg belépésének helyén található terület. Ezen a területen a pigmentréteg és az érzősejtek hiányoznak. Ennek következtében a fénysugarak itt nem tudnak ingerületet kiváltani, tehát a tárgylátás hiányzik.

Arról azonban nem tud a lexikon, hogy a lélek világának is lehetnek vakfoltjai. Ezek azonban nem tartoznak hozzá az egészséges lelki élethez, nem úgy, mint az egészséges szem szerkezetéhez a vakfolt.

A teljes látás sajnálatos hiányairól van itt szó. Van, aki teljességgel képtelen arra, hogy önmagáról helyes képet alkosson. Esetleg az egész látómezőt önmaga túlnagyított — túlszépített, ritkábban túlcsúfított — képe foglalja el. Vagy emberek és események képe kerül — és válik így megláthatatlanná — a lélek önzésből, érdekből nagyra nőtt vakfoltjának a helyére. Minthogy e két tényező, az önzés meg az érdek kiváltképpen is alkalmas, a hiteles és hű lelki optika megzavarására.

Még az is megesik, hogy egy-egy elmosódott, vakfoltos, alig-alig látott kép hosszú-hosszú évek után vádolóan-élesen, és talán tanulságot hordozó figyelmeztetéssel jelenik meg az emlékezés különös képernyőjén.

Mint az enyémen, egy alkalommal, hogy évtizedek után Ismét az öreg. külvárosi kórház előtt álltam és megláttam ugyanazt a telefonfülkét a kórház kapujánál.

Akkor is ott állt már az a fülke, hogy elbicikliztem mellette, jókedvűen, fekete öltönyben, kihajtott, fehér ingben egy, még uszodát is ígérő tikkasztóan forró júliusi vasárnap délután.

Az első, vagy talán a második teológus-év volt akkor mögöttem és lakóterületünk lelkésze arra kért meg, hogy nyári szabadsága idején a vasárnap koradélutáni istentiszteleteket — inkább olyasféle templomi bibliaórákat — vállaljam és végezzem el én. Elhagyná ugyanis akkor még nem akarta azt az azóta régen, megszüntetett gyülekezeti alkalmat, amely furcsa időpontjával eredetileg talán a háztartási alkalmazottak — magyarán cselédek — vasárnap délutáni kimenőjéhez alkalmazkodott, talán a hívek egy része messzi falusi múltjának életritmusára,, napirendjére emlékezett.

Onnan kerekeztem hazafelé.

földesre fakult, nagyon viseletes, de tiszta fekete selyemruhát viselt, mint az alckori, egykor sokkal jobb napokat látott nagyon idős hölgyek, csipkegallérral, zsabóval. Lornyettet tartott a kezében, azt a furcsa, nyeles szemüveget, amelyet akkor láttam a való életben használatban utoljára és talán először is.

Alit a telefonfülkében, zokogva, kezében a lornyett meg egy fehér zsebkendő, karján egy ütött-kopott, eredetileg talán drága krokodilbőr retikül és kétségbeesetten és szemmelláthatóan hiába keresett valamit a telefonkönyvben.

Miből .állt volna leszállni, segíteni a keresésben, talán vigasztalná is pár szóval, hiszen a kórház, a háttérben, a helyzetről világosan beszélt. Bizonyára több és nagyobb szolgálat lett volna, mint a bóbiskoltató templomi csend néhány résztvevője előtt jól-rosszul elmondott kis bibliamagyarázat, amely után a jól végzett munka öntudatával csavartam kezem fejére és tettem zsebre a fekete nyakkendőt.

De a telefonfülke, benne a síró öregasszony képe akkor a lélek vakfoltjára esett, jókedvűen tovább-bicikliztem és sok elfelejtett és már el . sem felejthető, mulasztásaim egyikének, nyilván nem a legnagyobbnak az emléke már csak e sorokkal kereshetett tanúságtevésbe menekülő felejtést.

Mert nem volt tulajdonképpen olyan nagyon rossz ember a híres bibliai példázat gazdagja sem, aki nem segített a küszöbén kolduló Lázáron. Nem volt ellensége, csak éppen nem vette észre. Vakfolt lehetett a szemén.

A kapuban álló rendőr, hogy megmondtam, ki vagyok és mi járatban, igazolványt se kérve engedett be a kétemeletes luxusvillába, amelynek felső szintjeit egykor egy dúsgazdag gyáros lakta családostól, akkor pedig egy kisebb külföldi ország diplomatáinak szolgált lakásul és hivatali helységekül.

Az alagsorban akkor is, azelőtt is, hosszú nemzedékek óta ugyanaz a házmestercsalád lakott. Őket mentem meglátogatni, minthogy az öreg bácsi nagyon beteg volt, ágyhozkötött hónapok óta, és húsvét előtt fel akarta vermi az úrvacsorát. Előtte el szerettem volna beszélgetni vele.

Sok mindenről szó esett, s hogy elköszöntem, a kapuban már, azt mondta még a néni: „olyan jó, hogy el tetszett jönni. Mert sokat járt ide régen a , . . n-agytiszteletü úr ís, ebije a házba. De csak a gyárosékhoz. Minket bizony nem vett észre soha. Pedig mi is a gyülekezetéhez tartoztunk, és mi még templomba is jártunk.”

Vakfolt. Istenem, talán az én szememen is ott lett volna, annál a háznál is, ha világformáló változások tágabb látásra nem nyitják. Arra, hogy mindent megtegyek azért, hogy ne csak a saját szememről, másokéról is lekerüljön a szeretet es szolgálat alkalmait és lehetőségeit eltakaró éktelen, csúnya vakfolt.

Schreiner Vilmos

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1979. október 21-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11; (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5. Szeretetvepdégség. Dózsa György út 7. de fél 9. Muntag An- dorné. Üllői út 24. de. fél 11. Rutt- kay Levente. Karácsony Sándor u. 31 —33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Ré- dey Pál. Kőbánya de. 10. (szuppliká- ció). Vajda Péter u. de. fél 12. (szupplikáció). Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva. de. 8. Boros Károly Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de.

ll. Drobina Erzsébet. Váci út 129. de. negyed 10 Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Erzsébet- telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle- telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely. de 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kar- nef Ágoston. Cinkota de. fél 11, Szalay .Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákos- hegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ifj. Foltin Brúnó, de fél 11. (német), de. 11.. (úrv.) Madocsai Miklós, du. ti. Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. ll. de. 9. de. 11. du. fél 7. Pesthidegkút de. í'él 11. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Donáth László, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Donáth László. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11.

— NYUGDÍJAZÁS. Október 1-i hatállyal nyugalomba vonult Terei Endre salgótarjáni és dr. Fer- dinánd István gércei lelkész.

— ÉRTELMISÉGI házaspár hathónapos gyermeke mellé napi öt órai eifog- lalatsággal pótmamát keres. „Naphegy” jeligére a kiadóhivatalba.

— HARMONIUM, öt Oktávos SÍpSO- rokkal, erős hangú, kitűnő állapotban 8500,— Ft-ért eladó. Csáthy Sándorné 1097 Budapest, IX-, Táblás köz 13. 203. ajtó. Aszódi úti lakótelep.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó- Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili

Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211

ISSN 0133—1302

79.2391

Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomós Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsértek” (Jer 17, 14).

VASÁRNAP. — „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek meny- nyei Atyám előtt” (Mt 10, 32 — Ézs 26, 13 — Mk 2, 1—12 — Zsolt 78, 1—25). A keresztyén vallástétel nem saját vallásos érzéseink kifejtése. Nem is valamiféle száraz, élettelen „krisztusi tanok” hirdetése. Vallástételünk tartalma: maga Jézus. Szólni úgy, ahogyan ő szólt, cselekedni azt, amit ő cselekedett. Szólt Isten szere- tetéről és cselekedett szeretetből. Embereknek, közöttük és értük. Így lesz vallástételünk is szolgálat. Ilyen vallástevőkről tesz Jézus vallást az Atya előtt, lesz szószólójuk. „Ne engedd, hogy szeretetünk Irántad meglankadjon, Sem hogy hitünk és életünk Valaha megtagadjon” (170. ének 4. vers).

HÉTFŐ. — „Lássátok milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya; Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk” (ÍJn 3, 1 — Zsolt 36, 8

22—26 — ÍJn 1, 5—10). Ez az ige Isten nagy szeretetének látására nyitja meg szemünket. Arra a szeretetre, amely Jézusról, az ő életéből olvasható le. Őbenne jelent meg Isten szeretete. Szeretetének ajándéka Istenfiúságunk is. De nemcsak ajándék, hanem elkötelezés is. Isten gyermekei a szeretet ritmusában élnek a világban, a világért. '„Még nem is születtem, Már sajátja lettem, övé életem. Jó úton vezet, tudom” (371. ének 1. vers).

KEDD. — „Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen” (Zsolt 145, 15—16 — Fii 4, 6 — Kol 3, 5—11 — Un 2, 1—6). Ez az ige hitvallás arról, hogy kenyerünket, testi-lelki javainkat Istentől várjuk, tőle kapjuk. Isten nemcsak életet ad, hanem az élet feltételeit is megteremti. Mindenkinek. Munkánk, fáradozásunk minden jó gyümölcse Isten ajándéka és áldása, amellyel megelégít. De gondoljunk azokra, akik éheznek és éhen halnak. Nem azért mert Isten keveset ad, hanem a javak igazságtalan elosztása, kiuzsorázás miatt. Isten minden jóakaratú emberrel együtt felhasznál igazságtalanságok megszüntetésére, a kenyér igazságos elosztására, olyan rend munkálására, amelyben mindenki idejében részesül eledelben. „Irgalmadból táplálsz bennünket, Mi is irgalmasok legyünk; Meg ne keményítsük szívünket, Szűkölködőkkel jót tegyünk” (523. ének 4. vers).

SZERDA. — „Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival I magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Ézs 55, 9 — Mt

16, 21—23 — Kol 3, 12—17 — Un 2, 7—11). Isten útjai, gondolatai magasabbrendűek, semhogy azokat beszoríthatnánk emberi gondolkodásunk keretei közé. Sokszor nem értjük azokat, sőt ellenkezünk is velük. Péter apostol sem értette Isten gondolatát: Jézus keresztjét. Próbálta Jézust visszatartani attól az úttól, amely a keresztre vezetett. Az ő gondolataiban a kereszt a kudarcot, a vereséget, egy jó ügynek a végét jelentette. De Isten útjai magasabbak: Éppen a kereszt által lett nyilvánvalóvá Isten célja: az egész világ üdvössége. Ö jót végzett felőlünk. „Dolgaidat oly nagyoknak találom. Hogy imádva leborulok, s csodálom” (S.ének 3. vers).

CSÜTÖRTÖK. — „Szüntelen

imádkozzatok” (IThessz 5, 17 — JSir 3, 41 — Lk 19, 1—10 — Un 2, 12— 17). Túlzás volna ezt a felszólítást betű szerint venni s belőle a szakadatlan imádkozás követelményét hangsúlyozni. Itt arról van szó, hogy imádkozásunk ne legyen kiszakítva életünk egészéből, ne legyen csupán egy-egy alkalmi tevékenység. Imádkozásunk ölelje át egész életünket, munkánkat Istenre tekintő hittel, élő reménységgel. „Azért hát imádkozom, S vigyázok szünte- en” (457. ének 6. vers).

PÉNTEK. — „Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kérünk tőle” (Un 5, 15 — Zsolt 34, 7 — Zsid 10, 11—18 — Un — 2, 18—29). Nem merész kijelentés ez: bármit kérünk, meghallgat minket? Maga Jézus is biztat ilyen imádkozásra. De ugyanakkor arra is tanít, hogy kéréseinket fegyelmezetten kell elmondanunk. Azt kell kérnünk Istentől, ami magunknak, embertársainknak valóban szükséges. A közbenjáró imádság szolgálatával álljunk Isten elé másokért. Jó ügyekért. „Maradj meg áldásoddal Velünk gazdag Isten. Kegyelmedet áraszd ránk Minden szükségünkben” (290? ének, 4. vers).

SZOMBAT. — „Pál írja Onézi- forosz sokszor felüdített engem és nem szégyelte bilincseimet” (2Tim 1, 16 — Péld 12, 25 — Jer

17, 12—17 — Un 3, 1—10). Isten sokféleképpen munkálja bennünk az örömöt, amely felüdít. Ez az öröm nem egyszerűen csak egyéni jó érzés, hanem erőforrás a szolgálatra. Isten adja az örömöt az evangélium jó híre által, eseményeken keresztül. Minket is az örömszerzés követeivé formál. Életünk, jó szavunk, építő tetteink egymást, másokat felüdítő erővé legyenek. „Ö tart meg nagy szeretetében, Ö vidítja fel szívemet” (13. ének 2. vers).

Povázsay Mihály

t

A félig kész jövő

Ügy gondolom, már elég öreg vagyok ahhoz, hogy legyen összehasonlítási alapom. Irodalmi és művészeti érdeklö- sem sem lanyhult az évek múlásával, hordtam mini- és maxiszoknyát, szeretem a régi és az új építészeti stílus remekeit, mégis, ha néha egy-egy modernnek mondott verset elolvasok, ha egy modernnek nevezett szoborkompozíciót vagy festményt nézek, ha az úttest közepén csókolódzó gyermekeket nézem, már-már azt hiszem, hogy a kor, amelyben élek nagyon messze előttem jár és én lassan lemaradok. Próbálom jóindulattal megérteni, megtanulni, de néha hiába. Kérdezem a körülöttem dolgozókat, a baráti körömet: vállal vonnak, nem, sokszor ök sem értik, de el kell fogadni, mert ebből alakul ki az, ami jobb lesz, amitől az ember boldogabb lesz.

Megpróbálok hát barátkozni vele én is.

A múltra jellemző szónokok, művészek, írók, láványosságok helyét ma elfoglalta a televízió, amely egy pillanat alatt sok millió embernek egyszerre mutatja a világ híres embereit, a legfontosabb eseményeket. Kétségtelenül nagy vívmány ez. de nem mélyíti el az emberi kapcsolatokat. A rádió csak egy érzékszervünket kötötte le, mellette gondolataink, tekintetünk elkalandozhatott.

Ma a hallás mellé a látás igénybevétele is felsorakozott. Figyelmünket hívják fel a kirakatok, az egyéb látványosságok, és nem utolsósorban az emberek. Az ember csak néz, bámul, reggel, napközben, este, válogatás nélkül, mint az a szerencsétlen, akit állandóan asztalhoz ültetnek. anélkül, hogy éhes lenne.

Ám nézzünk! Van látványosság boltén! Minden ízlést kielégít. Épületek: katedrálisok és modern épületek. Terek, boltívek, oszlopok, hegyek és patakok, folyók és tengerek és hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet, betonkolosszusok, fej, kar, láb nélküli szoboralkotások, festmények, amelyeket alulról felfelé és felülről lefelé, saját fantáziánk szerint lehet felakasztani. Élvezhetjük a színeket, a színek dallamát, a színek orgiáját, a színek poklát, a színek diszharmóniáját és amit a természet nyújt egyetlen virágban: a színek paradicsomát is.

És itt a divat. Bár egyesek szerint nincs divat. Van hosszú és rövid haj, sima és bodorított. szűk és bő nadrág, katonacsizma és apró, gombos cipő. A férfiak széles nyakkendőt és keskenyet is hordanak és csokornyakkendöt és pillangónyakkendőt. Gyűrött inget és mintás inget és fehéret és mindenki farmert. Néha nyugtalanul nézem, ezt az új módit, amely ilyen kihívóan akarja magára vonni figyelmünket. Ez a sztriptíz-hajlam furcsa ellentéte a régi kultúrák „virágainak”, amikor szemérmes fátyolt borítottak a természetes ösztönökre, amelyeket nem tartottak illendőnek nyíltan bevallani. De mégis ilyen volt a társadalmi tartás az egész világon, és nem kellett az őrséget megkétszerezni, az autókra csengőt szerélni, remegni a sötét utcákon, az aluljárókban és esetleg meghalni néhány forintért egy mindent vesztett egyén alkohol- szomjának csillapításáért.

Becsületesen bevallom, hogy sokszor nem értem korunkat, néha félek. Ügy érzem magam, mint az az ember, aki idegen vidéken jár, ahol az élet művészete felett a modern technika eszközei uralkodnak. Ebben a félig kész jövőben járva sokszor bizonytalanság fog el. Nem régen, amikor egy világváros metrójából kiszállva a napvilágra igyekeztem és kábultan mentem fel a mozgólépcsőn, amikor kiléptem, egy harmincemeletes felhőkarcoló állt velem szemben, az volt

az érzésem, hogy nyomban rámdől. Álltam a járda szélén és az volt az érzésem, hogy a rohanó járművek lesodornak. A modern technika fellegvárában bizonytalanság fogott el. Féltem ebben a nagyvárosi milieuben, amelyben gombnyomásra ment minden, ismeretlen emberek rohantak mellettem, ismeretlen nyelvet beszéltek. Gyerekeket láttam, akik öregek voltak és öregeket, akik gyermetegekj Pop-muzsikától meg- ittasult fiatalokat és a természetbe siető embereket, akik ott akartak kiszabadulni önmagukból. És láttam cél és értelem nélkül bolyongókat, akik keresték az igazi szavakat, amelyeknek jelentősége kihullott az életből.

Próbálom megérteni a kort, amelyben élek, próbálom megérteni belőle mindazt, amiről biztosan tudom, hogy előre-mutató és maradandó. Ha korom most a tekintetemre apellál, ám nézek és próbálorh ebből az új irányzatból kihámozni azt a törekvést, hogy azzal, ha többet nézünk, talán megszabadulunk a lármától, a sajtói, az üres fecsegéstől, éretlen véleményektől, hangoskodástól.

Talán kevesebb lesz a beszéd és több a példamutató tett. És a szavak igazi jelentősége is megmarad, kiállva az újkor revízióját is.

Gyarmath.v Irén

1