Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-21 / 42. szám

GYERMEKEKNEK. .Árok nektek, ifjak...” A l^remiö isten és a/ alkotó ember Szabadulás Egyiptombol 2 Móz 11—14 A csapások sorozata nem törte meg az egyiptomi királyt. A szíve kemény maradt. Nem volt haj­landó elengedni Izrael népét. De hátra volt még az utolsó, a leg­nagyobb csapás. Az egyik este az egyiptomiak nyugodtan aludni tértek. Nem tudták, mi fog azon az éjszakán történni. Izrael népe közül azon­ban senki sem feküdt le. Sőt, fel­öltöztek és összecsomagoltak. El­készültek a kivonuláshoz. Isten ugyanis Mózessel megüzente, hogy ezen az éjszakán kiszabadulnak és elindulnak szép hazájukba. De az indulás előtt egyenek még va­lamit. Az édesanya kenyerét sü­tött. az édesapa pedig bárányt vá­gott minden házban. Ünnepi va­csorát tartottak. A kiszabadulá­sukat 'ünnepelték. De még vala­mit tett minden családfő. Vett a bárány véréből és bekente vele a bejárati ajtó fáját.. Ezt is Isten parancsolta. Azután bezárták az ajtókat. Ezen az éjszakán eljött Isten utolsó büntetése. Rettenetes dolog történt. Az égből angyal szállt le. Végigjárta az utcákat. Betért min­den házba. Ahová az angyal be­tért, ott hirtelen meghalt a leg­idősebb fiú. Az angyal betért a király palotájába is. Csak azokba a házakba nem nyitott be, ame­lyek ajtaján meglátta a bárány vérét. Isten ugyanis azt paran­csolta neki, hogy ezeket a háza­kat kerülje ki. A bárány vére megmentette Izrael népét. Az an­gyal dolga végeztével visszatért a mennybe. Izrael népe tovább ün­nepelt. Az egyiptomiak pedig gyá­szoltak. Mert minden házban ha­lott feküdt. Nagy félelem fogta el őket. A király is megrettent. Az 6 legidősebb fia is meghalt. Ez végre megtörte a szívét és kiadta a parancsot, hogy vonuljon ki Iz­rael népe. Amikor hajnalodott, Izrael népe induláshoz gyülekes zeit. Olyan boldogok voltak! Vég­re elindulhattak Kánaánba, szép hazájukba! Hosszú út várt, rájuk, mert gya­log kelleti, megtenniük az utat. Sokan féltek, hogyan bírják majd a gyaloglást, s hogyan találnak el Kánaánba. De Isten maga vezette őket. A kék égből nagy fehér fel­hő ereszkedett le. Ez mutatta ne­kik az utat. Amikor pedig este lett és a nap lenyugodott, akkoi m,eg világított a felhő. Mintha tűz égett volna benne. Isten ma­ga őrködött népe fölött. Hatom napig mentek már, amikor a Vö­rös-tengerhez értek. Ott pihenőt tartottak. De egyszer csak hátuk mögött valami zajra lettek figyel­mesek. Mintha kocsik és lovak dübörgését hallanák! Valóban, katonák viharzottak utánuk. A gonosz király megbánta, hogy el­engedte Izrael népét. Katonákat küldött utánuk, hogy visszahajt­sák őket Egyiptomba. Megijedt Izrael népe. Előttük a tenger, mö­göttük a katonák! Mi lesz most velük? Sírni és jajgatni kezdtek. Mózes azonban ezt mondta ne­kik: „Ne féljetek! Isten gondos­kodik rólunk. Gyertek utánam!" Mindnyájan Mózes nyomába sze­gődtek. Amikor Mózes a tenger­hez ért, kinyújtotta botját a víz fölé. Erre erős szél kerekedett és elhajtotta a vizet. Üt keletkezett a., tenger közepén. A nép elindult a tengeren át Mózes utón. Amikor a katonák a tengerhez értek, lát­ták, hogy Izrael népe ott vonul a tenger közepén a túlsó part felé „Utánuk!” — kiáltotta a vezér. „Elfogjuk és visszahozzuk őket!” Ók is behajtottak a tengerbe és üldözőbe vették Izrael népét. De nem tudták őket utolérni. Mire hajnalodott, Izrael népe már a túlsó parton volt. Ekkor Isten pa­rancsára Mózes újra kinyújtotta kezét a víz fölé. Erre megfordult a szél iránya, s a tenger vize újra visszatért. Az egyiptomi ka­tonák pedig mind ott vesztek a tenger vizében.. Most szabadult meg igazán Iz­rael népe. Nagy ünnepet tartottak a tenger partján. Azzal az ének­kel magasztalták Istent, amit Mó­zes írt nekik: „Dicsérjétek az Ural, mert jóságos és fenséges ő. Lovat lovasával a tengerbe ve­tett!” Gyermekek a Bibliában Van a Bibliában egy történet, amely arról szól, hogyan vitte fel Jeruzsálembe, a templomba egy házaspár a gyermekét tizen­két éltes korában. 1. Hol van megírva a történet, és ki volt ez a gyermek? 2. A gyermek nem először volt a templomban. Mikor volt a templomban először, és hol van megírva ez a történet? 3. Mindkét alkalommal történt valami, ami azt mutatja, hogy ez a gyermek más volt, mint a töb­bi gyermek. Mi volt ez? 4. Rajzoljátok le a két törté­net valamelyik jelenetét lehető­leg félíves fehér lapra! Megfejtéseiteket es a rajzot november 4-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Elet Szerkesztősége. Budapest, Puskin u. 12. — 1088., A megfej­tésre nevetek és lakcímetek mel­lé azt is írjátok oda, hány évesek vagytok! ,,A közös élmény öröme" „A zene .szeretető, sodra össze­fogja az embereket. Ha jól mu­zsikálunk, létrejön a közös él­mény öröme.” Peskó Györgynek ezek. a lapunkban már idézett szavai megtapasztalható valóság­gá váltak szeptember 30-án este a rákoscsabai templomban. A gyülekezet első őszi egyházzenei áhítatán Peskó György és a Ho­mérosz' kórus ajándékozta meg az ezúttal kicsinynek bizonyuló templom népes hallgatóságát az ének és orgonazene közös élmé­nyének örömével. A Vakok és Gyenge illátok Szö­vetségének énekkara már nem első ízben ejti bámulatba gyüle­kezeteinket mélyen átérzett szug- gesztív előadásmódjával. Ezút­tal külön élményt jelentett, hogy a helyi adottságoknak megfele­lően, a szűk oltártérben csak egv kamarakórus állhatott föl, s ez a kis kórus ért el monumentális hatást. Ugyanezt a csodát élhet­tük át Peskó György szenvedé­lyes orgonajátékát hallgatvg. aki nagyszabású Bach- és Händel­műveket szólaltatott meg a pi­ciny orgonán sodró lendülettel, magával ragadó erővel. Külön aktualitást adott ennek az. egyházzenei alkalomnak, hogy éppen a zenei világnap előesté­jére esett. Ennek megfelelően kaptunk színes keresztmetszetei a zene gazdag világából: Schütz, Bach. Esterházy Pál műve épp­úgy hitelesen és frissen csendült föl a kórus ajkán, mint Mozart vagy Kodály kórusművei, vagy akár egy negev spirituálé. Újra csak átélhettük, hogy a zene valóban a legcsodálatosabb világnyelv, mely összefoghat kü­lönböző korokat, népeket, em­bereket. De ezen túl. hitünk sze­rint a zene és ének egyben Isten egyik legnagyszerűbb ajándéka, ha úgy tetszik Isten egyik „vi­lágnyelve”, melyen keresztül ö is megszólalhat, s mely, nyelven örömmel veszi válaszunkat. Ügy hiszem, sokunknak lehetett ez is közös élménye a rákoscsabai templomban. G. P. Sokakban, különösen fiatalok­ban komoly szellemi feszültség alakul ki: egyrészt szeretnék megőrizni a hitüket, másrészt a modern világnézetektől sem akar­nak lemaradni. HA ÖSSZEVETJÜK A BIB­LIAI TEREMTÉSTÖRTÉNETET a tudományos elméletekkel, ak­kor fel fog tűnni egy alapvető különbözőség. Mi ez a különbö­zőség? A tudósokat elsősorban is az érdekli: valójában hogyan jött létre a mindenség? Ténylegesen hogyan alakult ki az élet? Mi­ként jelent meg az ember? S ezekre a kérdésekre részleteiben szerelnének válaszolni. Az ún. te­remtéstörténet viszont igehirde­tés volt, azaz abból mi, hivő em­berek Isten üzenetét olvassuk ki! Nem egyszerűen a minden rész­letre kíváncsi intellektuális ér­deklődés mozgatja, hanem Isten megnyugtató. bátorító üzenete van benne. Szellemesen mondta valaki: „Amikor Isten a terem­téssel kapcsolatosan kinyilatkoz­tatást adott, akkor lelki gondo­zást végzett.” Milyen üzenetet ol­vashatunk ki belőle? Például azt, hogy Isten világa jó! „És látta Isten, hogy minden, amit terem­tett, igen jó.” MÁSRÉSZT ARRA IS KELL GONDOLNUNK, hogy milyen környezetben hangzott el és író­dott le ez a bibliai szakasz: a sokistent hivő ókori Keleten. Ra­dikálisan új volt a bibliai terem­téstörténet ott, ahol addig min­den égitestet, természeti jelensé­get megszemélyesítve istenként tiszteltek. Aligha tudjuk ma már elképzelni, hogy mennyire új szellemet jelentett a szigorúan egyetlen Istent valló teremtéstör­ténet abban a korban. Az isten­ként tisztelt jelenségek csak te­remtmények! Ez a fordulat a tudományos kutatás lehetőségének is nagyobb ajtót tárt! Az istenekként tisztelt természetes jelenségeket koráb­ban nem merészelték megközelí­teni vizsgálódó, mérlegelő, meg­figyelő szándékkal, mert retteg­tek veszélyesnek hitt hatalmuk­tól. Sőt áldozatokkal akarták va­lamiképpen befolyásolni. Amikor kiderült, hogy azok nem istenek, csak teremtmények, szabadabbá vált a tudományos vizsgálódás is. így, ebben az értelemben a Bib­lia is előkészítője a modern tu­dományos kutatásoknak! A mi véleményünk I szerint nemcsak azért nem lehet kibé­kíthetetlen ellentmondás a vallás és a tudomány között, mert szá­mos nagy tudós és kutató mé­lyen vallásos, hanem elsősorban is azért nem, mert más a bibli­kus. keresztyén hit irányvonala, és más a tudományé. A hit Is­tenre figyel, az emberi tudomány pedig az anyagra néz. Mi ügy gondoljuk, hogy egy tudós is el­csodálkozhat az anyagi világban tapasztalható renden, tervszerű­ségen, a természet technikai bra­vúrjain és megsejtheti az isteni bölcsességet és szeretetet a hát­térben. (Rm 1, 20: Isten „örök .hatalma és istensége a világ te­remtésénél fogva alkotásainak érielmes vizsgálata révén meg­látható.”) Az óbudai gyülekezel jubileuma Ünnepi istentisztelet keretében emlékezett meg az óbudai gyüle­kezet arról, hogy hetveneszten- dővel ezelőtt a budavári gyüle­kezet kibocsátotta, s így önálló gyülekezeti életet kezdett. Ter­mészetesen az önálló életre érés folyamata jóval korábban kez­dődött. Az óbudai német ajkú la­kosság körében bőven voltak evangélikusok, de a szervezkedés akkor indult meg, amikor 1835- ben, az óbudai hajógyár létesí­tésekor, főleg a hajógyári értel­miség körpben, az evangélikusok igényelték a gyülekezeti élet al­kalmait. Ezt nem Sokkal később Bauhofer György, a budaiak első lelkésze vette észre, A századforduló lakosság- és településduzzadása kellett ahhoz; hogy végül is az önállóan szer­vezett élet megindulhasson. Így volt ez egész Budapest területén, hiszen ezekben az évtizedekben gyökerezik a száz évvel ezelőtt még mindössze két budapesti gyülekezetből — a pesti és a bu­dai egyházközségekből — kinőtt mai, kereken két tucat gyüleke­zet élete. I Az ünnepi istentiszteleten Ko­ren Emil esperes szolgált, aki. az igehirdetés keretében mutatott rá a hetvenesztendős múltból a mába és a jövőbe húzódó érté­kekre. Ezeknek az értékeknek a fényét világolja az a két oltári gyertya is, amit a budavári, egy­kor kibocsátó gyülekezet adomá­nyozott a jubiláló óbudaiaknak. Istentisztelet után a lelkészla­kás közvetlen, családias környe­zetében a presbitérium baráti együttléten emlékezett meg az évfordulóról. Az esperes az ed­dig szolgált öt lelkész munkájá­nak jellegzetességeit méltatta az ige útmutatása szerint: mindent megpróbáljatok, ami jó, azt meg­tartsátok. Mohr Henrik, üezséry László, Komjáthy Lajos, Fiílöp Dezső és Görög Tibor mind ren­delkeztek öljtan adományoljkal, amelyek a gyülekezet életének javára váltak és válnak, s ame­lyeket érdemes a jelenben és a jövőben is hasznosítani. Az ünnep utáni napokban a budai lelkészek munkaközössége is itt tartotta szokásos ülését, amelyen Görög Tibor lelkész is­mertette a gyülekezet múltját, jelen gondjait, örömeit és a jövő reménységét. K. E. A HIVŐ EMBER AZ ISTENBE VETETT HITE ÁLTAL észreve­szi és megbecsüli azt a világot, amit az Isten teremtett. Ha Öt szereti, akkor az általa teremtett világnak sem lehet ellensége. Így találkozhat a két fél, az anyag felé néző és az Isten felé figyelő ember tekintete. A teremtő Istennek partnere is van: az alkotó ember. A techni­kai fejlődés letagadhatatlan, lát­juk, élvezzük az eredményeit. De más a teremtés és más az alko­tás. Amikor az ember alkot, ak­kor a meglevőt, a már létezőt alakítja. De nem teremt olyan újat, ami már valamilyen formá­ban ne létezett volna. Nagyon találóak ezek a szavak: feltalá­ló. felfedező! Az emberi alkotás lényegében abban áll, hogy rá­talál valahol az Isten világában a megoldásra. Szerényebb a sze­repűm;. mint a teremtő Istené, de rangos. A felfedezés, a ráta- lálás képessége kiemel minket az állatvilágból. A Bibliában fog­lalt isteni kinyilatkoztatás arra akar minket megtanítani, hogy a^ világ nem gazdátlan anyaghal­maz, hanem Isten, a mennyei Atya tulajdona, amit szeretetből teremtett es ajándékozott az em­beriségnek. Ez a világ jó, csak mi emberek el ne. rontsuk, mi­közben uralmunk alá hajtjuk. Kihár János A sorsdöntő úrvacsorái vita Marburg, 1529 Az emlékezés előtt a címsza­vak magyarázata indokolt. A sorsdöntő úrvacsorái vita: lényegében ez döntötte el a wit­tenbergi és á helvét, irányú re­formáció, az evangélikus és a református egyház külön fejlő­dését. A sordöntő úrvacsorái vita: az úrvacsora kérdésében ütkö­zött ki a kétféle reformátori ál­láspont; mindkét irányzat cent­rális teológiai 'kérdésnek tekin­tette. A sorsdöntő úrvacsorái vita: képzett, teológusok tárgyaltak, és nem tudták meggyőzni egymást, mert mindkét fél ragaszkodott az általa biblikusnak tartott né­zethez. Ez történt Marburgban. LUTHER AZ ÚRVACSORÁ­RÓL SZÓLÓ TANÍTÁSÁT a más nézetetekkel folytatott vi­tákban fejtette ki, és fogalmaz­ta meg úgy. ahogyan azt a lu­theri irányzat, az evangélikus egyház vallja. A vitát Carlstadt és követői után Zwingliékke! folytatta. Zwingli magyarázata szerint, a kenyér- és a bor az úrvacsorában csak jelképei Krisztus testének és vérének, és az egész szentség­nek csak az a rendeltetése, hogy Krisztus halálára, a Vele való közösségre, és az ebből folyó kö­telességeinkre emlékeztessen. Zwingliéhez hasonló Oekolam- padius tanítása is. A vitában tűnt ki a wittenber­gi és a helvét reformátori irány­zat úrvacsorái tana közötti nagy különbség. Luther a szerzési igék által kötve érezte magát, és nagy súlyt helyezett a szentség objek­tív reális tartalmára, és azt taní­totta, hogy az úrvacsorái kenyér­ben és borban Krisztus valóságos lestél és vérét veszik: a hivök üdvösségükre, a méltatlanok pe­dig ítéletükre. A szentségnek ép­pen ezt az objektív reális tartal­mát biztosította Luther több, dogmatikai szakkifejezés alkal­mazásával. Luther és a lutheri irányú re­formáció az úrvacsoratan kap­csán elhatárolta magát a filozó­fiai magyarázattól Lrómai kato­likus egyház); a szimbolikus ma­gyarázattól (: Zwingli), és később a spirituális fa magyarázattól (:Kálvin) Az úrvacsora: reális egyesülés az értünk halálba ment Krisztussal, így bűnbocsá­nat, a Szentlélek ajándéka, ré­szesedés Krisztus áldozati halá­la minden gyümölcsében.' Luther szerint: ..a szeretet szentsége”. Zwingli ellenvetésére, amely szerint Krisztus teste, természeti törvények szerint egy időben több helyen nem lehet. Luther azzal a tanítással felelt, hogy Krisztus taste részesedik az ő is­teni fenségének sajátosságaiban, tehát a mindenütt jelenvalóság­ban is. de mi a jelenvalóságot csak ott tapasztalhatjuk meg, phol Krisztus külön kijelentése sze­rint jelen lenni akart: az úrva­csorában ! ILYEN ÜR VACSORÁI VITA VOLT a „marburgi kollokvium’’ fő tárgya, amely 450 éve, 1529. október 1—4. között történt, és a speyeri birodalmi gyűlés után. Hesseni Fülöp hívta össze. Lu­ther Zwinglivel került szembe. Mellettük Melanchthon. Jonas Justus és Brenz, ill. Oekolam- padius, Hedio és Bucer, fki váló teológusok voltak jelen. Luther ekkor is az úrvacsorái szerzési igék szó szerinti értelméhez ra­gaszkodott. és Istennek Krisztus­ban mindenhatóságára hivatko­zott. Zwing) i szintén a Bibliát idézte álláspontja igazolására. 14 pontban már megegyeztek, de a 15-ben nem: fenntartották az úrvacsorára vonatkozó tanításbe- lí különbséget, annak kihatásai­val együtt. Egyébként kölcsönös szeretetet és türelmet ígértek egymásnak. A három példány­ban elkészített hitcikkeket ez­után mind a két fél aláírta. A protestáns egyházakban lé­nyegében a wittenbergi, vagy a helvét irányzatú úrvacsoratan a jellemző. AZ ÚRVACSORÁI KÖZÖS­SÉG. az inte rcommunió jele­nünkben a protestáns egyházak között — az ide vonatkozó ta­nításbeli különbségek fenntartá­sával. sőt, ezek ellenére is. al­kalomszerűen, vagy állandóan gyakorolva —, lehetséges, ezért: ökumenikus realitás: hazánkban, a reformátusokkal már régóta. Barcza Béla I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom