Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-09 / 36. szám

A JÖVŐ KÉRDÉSE egyre na­gyobb kényszerítő erővel tör be jelenünkbe. A természeti erők és , tartalékok hatványozott mérték­ben növekvő fogyasztása, az em­beriség anyagi és szellemi javai­nak igazságtalan elosztása, a lét­szükségleti javaknak és az embe­riség szaporodásának arányta­lansága, .a fegyverkezési verseny - nvel járó mértéktelen energia- oazarlás olyan helyzetre és fej­lődésre mutatnak, amely semmi­képpen sem tartható fenn huza­mosan. Bár, a' jövővel foglalkozó tudomány, a futurológia megál­lapításai és előrejelzései sok te­kintetben ellentmondásosak és vitatottak, az alig lehet kétséges, hogy amennviben a tudományos technikai fejlődés irány- és ütemváltozás nélkül, egyenes vo­naliján é= gyorsuló tempóban ha­lad tovább, akkor az embert és világát rövid időn belül helyre­hozhatatlan károsodás éri, sőt ta­lán végzetes katasztrófa fenye­geti. Az emberiség létkérdése te­hát ma már nem is az, hogy merre tart az emberiség, hanem az. hogy merre kell tartania: mi­lyen irányba kell feilődnie a tu- dómánvnak és technikának, hogy az emberiség jövőjét hosszú tá­von biztosítsa. EZ A KÉRDÉS volt a témája annak a konferenciának, amelyet az egyesült államokbeli Boston­ban, ennek Cambridge nevű vá­rosrészében július 12—24-ig ren­deztek. A konferencia rendezője - az -Egyházak Világtanácsának Egyház és Társadalom Bizottsága, amelynek elnöke Mar Paulos Cregorios indiai ortodox metro- polj.la, igazgatója Paul Abrecht amerikai teológus és tanácsadója David Rose amerikai atomfizikus professzor. Ez a konferencia volt az EVT ez évi munkaprogramjá­nak legjelentősebb eseménye. Je­lentőségéhez mértek voltak a ke­retek és az arányok. Az összes résztvevő száma 900 körül járt: ezeknek kissé több mint fele nyugat-európai és amerikai, a többi jórészt a harmadik világból jött, és csak'6% a szocialista or­szágokból. A konferencia befo­gadó gazdája a világhírű Massa­chusetts Technológiai Intézet, az Egyesült, Államok egyik tudomá­nyos fellegvára. Egész atmoszfé­rájával diktálta a konferenciá­nak azt a célját, hogy az egyhá­zak képviselői és a teológusok közvetlenül konfrontálódjanak a tudomány és technika mai kér­déseivel. Ezt a célt szolgálta a konferencia szinte egyedülálló összetétele is. A hivatalos dele­gátusok több mint fele ugyanis a tudomány és technika magas színvonalú, képviselője volt, má­sik fele teológus és egyházi em­ber, valamint a politika, közgaz­daság és társadalomtudomány képviselői, kb. egyenlő arányban. Ilyen konferencia talán még nem Is volt, amelyben az egyházi em­berek ennyire kisebbségben let­tek volna. Döntő módon hatá­rozta meg a konferencia irányát a „Hit—tudomány—jövő” főté­mával összefüggésben elhangzott 43 előadás is, amelyek közül csak nvolcnak az előadója volt teoló­gus és egyházi ember, a többit természettudósok, technológusok, biológusok szociológusok stb. tar­tották. Tréfás-komolvan jelle­mezte a konferenciának ezt az arculatát a humoros faliújság egyik cikke, mondván: „Ebben az intézetben maidnem olyan nehéz hitről beszélni, mint lesze­relésről a Pentagonban.” MIÉRT ÉRDEKLI az egyháza­kat a tudomány és a technológia?' Ezt a témát kapta Philip Potter, az EVT főtitkára a konferenciát bevezető előadásához. Az igaz­ság az — mondotta —-, hogy az egyházakat még kevéssé érdekli ez a téma. Miután felbomlott a hit és tudás középkori egysége, az egyház emberei és a tudomány -i képviselői gyanakvással, sőt el­Hittel és tudománnyal a jövőért Ökumenikus konferencia Bostonban megszüntetését, a hit és a tudo­mány közös harcát az igazságos társadalomért. AZ EREDETI PROGRAMON TÜL ismételten és nyomatékosan szóba került a nukleáris leszere­lés kérdése. Nem kétséges, hogy ez is szorosan összefügg a kon­ferencia témájával, hiszen a fej­lett országokban a tudósok és a technikusok egész seregét foglal­koztatja a hadiipar. Közkívá­natra a programba iktattak egy esti fórumot, amelyen Kyrill orosz ortodox metropolita sok­oldalúan világította meg a nuk­leáris leszerelés kérdését. Az ügy tovább gyűrűzött. Tudósok és te­ológusok egy csoportja „Tudo­mány a békéért” címen, határo­zati javaslatot terjesztett elő, amelyben követelik az ENSZ le­szerelési akcióinak támogatását, a SALT II sürgős ratifikálását, a nukleáris fegyverek eltiltását, a békés termelésre való áttérés el­indítását, és a kölcsönös bizalom erősítését. Örülünk annak, hogy ezt a dokumentumot a konferen­cia egyhangúan fogadta el. A KONFERENCIA ÉRTÉKE­LÉSE további gosdos munkát igé­nyel. Egy bizonyos: az emberiség jelenének és jövőjének súlyos kérdéseire nem adott válaszokat ez a konferencia. Ez azonban nem negatív eredmény. Szégyel- nünk kellene, ha a konferencia hatnapi előadáshallgatás és hat­napi tárgyalás után kijelentette volna, hogy amit a tudomány és a technika emberei nem tudtak megoldani, arra mi keresztyének megtaláltuk a megoldást. Ellen­ben az EVT már azzal is nagy lépést -tett előre, hogy a hit es tudomány képviselőit összehozta, és a hit embereit szembesítette a tudomány és technika kérdéséi­vel, az emberiség jelenének és jövőjének égető problémáival. Reméljük, hogy ez a vállalkozás tovább hat egyházainkban, és ösztönzést ad a hit és a tudomány embereinek további dialógusára. Mert jó a konferenciának az az elvi megállapítása, hogy a hit és a tudomány nem egymást kizáró lehetőségek, és jó az a gyakorlati következtetés is, hogy a hit és a tudomány embereinek együtt kell működniük az emberiség jö­vőjéért. Prőhle Károly kusok és teológusok számára egyaránt. Egymás mellé és egy­mással szembe kerültek a tudo­mány és technika optimista és pesszimista szemléletei. A Massa­chusetts Technológiai Intézet Énekkari szolgálat a megnyitó’ ünnepségen lalkozik a „felelős társadalom” kérdésével, illetőleg az 1975. évi nagygyűlés óta „az igazságosabb és feiintartbatóbb világtársada­lom keresésével”. A konferencia témáját tehát abba az összefüg­gésbe kell állítani, hogy a hit, a tudomány és a technika mennyi­ben járulnak hozzá az igazságo­sabb és fenntarthatóbb világtár­sadalom megvalósításához. A TUDOMÁNY ÉS TECH­NIKA ilyen társadalmi összefüg­gését azonban nem minden elő­adó'látta ilyen világosan. R. H. Brown ausztráliai csillagász védte a tudomány autonómiáját. Vele szemben nyugati tudósok, mint J. R. Ravetz angol tudo­mányfilozófus, továbbá a szoci­alista tábor képviselői, mint E. Petric jugoszláv szociológus, va­lamint a harmadik világ képvi­selői és az ifjúsági tagok nyoma­tékosan hangot adtak annak a nézetüknek, hogy a tudomány és a technika nem semleges terület, hanem olyan hatalom, amely po­litikai, gazdasági és társadalmi erők» eszköze lehet, és káros vagy jó hatásuk nagyrészt attól függ, hogy milyen erők szolgálatában állnak. A nairobi nagygyűlésről ismert Ch. Birch ausztráliai bio­lógus a bibliai teremtéshitből ki­indulva hangsúlyozta, hogy a vi­lág nem lehet az ember cselek­vésének, kiszolgáltatott tárgya, mert az ember a teremtettség ré­sze és felelős gondozója, akinek kötelessége megvédeni az életet, nemcsak az emberét, hanem min­den élőlényét. Bibliai képet hasz­nálva szemléltette a társadalmi kérdés jelentőségét, mondván, hogy csak „az ökológiai szem­pontból vállalható és szociális értelemben igazságos világtársa­dalom” lehet az az „új bárka”, amely megmentheti az emberisé­get a technikai világkatasztrófá­tól. ELLENTMONDÁSOS volt sok kérdésben a tudósok véleménye, és ez újra világossá tette, milyen nehéz a modern tudománv és technika által felvetett kérdések­ben a konkrét állásfoglalás eti­professzorai is vitatkoztak egy­mással. D. H. Staelm mülioldter- vezó professzor a műholdaktól, Th. Sheridan, az alkalmazott pszichológia professzoré a kom­puterektől remél segítséget az egyre bonyolultabb kommuniká­ciós kérdések megoldásában. J. Weizenbaum. komputerelméleti professzor viszont halaszthatatla­nul szükségesnek tartja, hogy az emberek kijózanodjanak a tudo­mány és technika iránti abszolút bizalmukból, mert ez elszakítja őket a realitásoktól, és hamis re­ménységbe viszi őket. Genetiku­sok, mint J. King és K. Lebacqz rámutattak a génmanipulációk kockázatára, de arra a lehető­ségre is, hogy talán majd ezen az úton lehet az emberiség gene­tikai problémáit megoldani. A vita különösen éles volt a nuk­leáris energia kérdésében. D. Rose atomfizikus az atomerőművek viszonylagos veszélytelenségét és nélkülözhetetlenségét bizony­gatta. Viszont J. Rossel svájci fi­zikus a nukleáris energia ellen- őrizhetetlenségére és a jövendő nemzedékek veszélyeztetettségére hívta fel1 a figyelmet. Végül is az egyik munkacsoport határozati javaslatot terjesztett elő a nuk­leáris moratórium ügyében, amely szerint 5 évig nem szabad új atomerőművet üzembe he­lyezni, és ezalatt a meglevő atom­erőműveket kell kiértékelni biz­tonság és rentabilitás szemontjá- ból. A helyzetre jellemző, hogy a plénum a határozatot hosszú vita után aránylag kis szótöbbséggel fogadta el. EGYOLDALÚ is volt a konfe­rencia bizonyos szempontból. Konkrét problémái: a hit és a tu­dás viszonya, a fejlődés határa, a környezetszennyezés, genetikai kísérletek stb. jellegzetesen nyu­gati környezetből származnak. Ezt a tényt a harmadik világ képviselői erősen érzékelték, és részben hallgatással, részben til­takozással reagáltak. De állásfog­lalásuk nem volt egységes. Az indiai C. T. Kűrien szerint a fej­lődés határáról szóló beszéd a bőségben élő társadalom neuró­zisából fakad: „Ha minden olaj­kút kimerülne, ha minden szenet és rezet elhasználnának, és min­den energiaforrás kiapadna, a szegények ezt túlélnék!” Mások — és ezek voltak többségben — a tudomány és technika igazság­talan elosztását bírálták, és kö­vetelték a harmadik világ na­gyobb részesedését. Ismét mások óvtak a nyugati tudomány és technika átvételétől, mondván, hogy azzal együtt lényüktől ide­gen értékrendszerek uralma alá kerülnének. Egyoldalúság mutat­kozott abban a tekintetben is, hogy a nyugati és a szocialista világot egyszerűen egybevették a tudomány és technika problémái szempontjából, s a konferencia résztvevőit alig lehetett kimozdí­tani ebből a megrögzött szemlé­letből. Ebben az összefüggésben a konferencia egészéhez képest szerény, de létszámunkhoz képest jelentős eredményt könyvelhe­tünk el, amennyiben lehetőséget kaptunk arra, hogy a konferen­ciára készült magyar tanulmányt a plénum elé terjesszem, és be­vezetésként szóljak a keresztyén­marxista együttműködés tapasz­talatairól,. valamint a szocializ­mus kétségtelen eredményeiről: arról, hogy a szocializmusban a tudomány és a technika alkalma­zásának, a terrriélé'mek és a fo­gyasztásnak nemcsak határt, ha­nem sokkal inkább irányt szab az a tény, hogy nem a profiton, hanem az emberek szükségletein tájékozódik. így a bevezető elő­terjesztés, valamint a magyar ta- tulmány természet- és társada- lomtuöománvi részei a konferen­cia hivatalos dokumentumává lettek, amelyet sokszorosítottak és percek alatt elkapkodtak. LEGRADIKÁLISABB CSO­PORT volt a tudományos pályára készülő fiatalság. Számukra az EVT a bostoni konferencia előtt a közeli Wellesleyben rendezett előkonferenciát, s az ifjúsági de­legátusok ennek eredményeit a konferencia elé terjesztették. Kö­vetelték a tudományos kiképzés­sel együtt megfelelő szociális ér­tékek átadását, a militarista ér­dekek tudomány és technika fe­letti uralmának megszüntetését, a transznacionális korporációk kizsákmányoló tevékenységének Eltemették dr. Palotay Sándort Dr. Palotay Sándor — a Sza­badegyházak Tanácsa elhunyt el­nökének — temetése, augusztus 15-én a Farkasréti temetőben nagy részvét mellett történt. A Ssabadegyházak Tanácsa tagegyházainak népes serege és lelkipásztori kara mellett, a testvéregyházak vezetői is nagy számban megjelentek. A társa­dalmi szervek, amelyeknek Pa­lotay Sándor elnökségi tagja volt, az Országos Béketanács, a Haza­fias Népfront Budapesti Bizott­sága és a Magyarok Világszövet­sége képviselői is megjelent a te­metésen az Állami Egyházügyi Hivatal részéről Straub István elnökhelyettes, dr. Pozsonyi László főosztályvezető, dr. Völ­gyesi Mátyás főosztályvezető, Madai András főosztályvezető­helyettes és Fűzfa Imre egyház­ügyi titkár. A gyászistentiszteleten Palotay Sándor végakarata szerint az Ökumenikus Tanács elnöke, D. Dr. Bartha Tibor református püspökelnök hirdette az igét. Dr. Nagy József teológiai professzor -tartott emlékbeszédet. Az állana* szervek képviseletében Turóczy Bertalan, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának titkár- helyettese szólt. A Szabadegyházak Tanácsa alelnökei közül Szakács József, a H. N. Adventista Egyház elnöke látta el a liturgusi szolgálatot, a sírnál is ő mondott búcsúszót. Laczkovszki János', a Magyaror­szági Baptista Egyház elnöke, Hecker Frigyes a Metodista Egy­ház szuperintendense imádsággal szolgált. A Szabadegyházak Tanácsa Egyházzenei Tanfolyamának énekkarát Beharka Pál és Lu­kács Géza vezette. Az igehirdetés, a megemléke­zés és a búcsúzás, az énekek és általában a gyászistentisztelet Palotay Sándor életművéhez méltó végtisztességtétel volt. Az elhunyt egyházvezető mun­kásságának eredményeit, fárado­zásának gyümölcseit még sokáig élvezni fogják az általa több, mint 20 éven át vezetett evangé­liumi közösségek. . Emlékét megőrizzük. * lenségesen néztek egymásra. Ez- az idő azonban elmúlóban van. A tudósok ma jobban érzik tár­sadalmi felelősségüket különösen Hirosima és Nagaszaki óta. Az EVT pedig kezdettől fogva fog­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom