Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-02 / 35. szám

Mindennapi kérdések

Mi az ember rangja?

Az idősebb generáció jól ismeri azt a világot, melyben egy-egy embernek a rangját, társadalomban elfoglalt helyét a születési helye, családja vagy vagyona adta, határozta meg. S ez az örökölt vagy szerzett — s nem mindig becsületes munkával szerzett — rang határozta meg az ember helyét. S ezzel együtt járt az az igény, hogy érdemtelen tisztelet, hajlongás övezze a „rangos” embert.

TÁRSADALMUKBAN EZ A HELYZET GYÖKERESEN MEGVÁLTOZOTT. A szocialista társadalmi rendben egészen más alapon van „rangja” az embereknek. Alkotmányunk úgy fogalmaz, hogy minden ember egyenlő társadalmunkban! S ez az Alkótmámy- ban megfogalmazott tétel találkozik Isten teremtési rendjével: Isten előtt egyenlők vagyunk. Nemcsak azért, mert mindannyian az ö alkotásai vagyunk, hanem azért is, mert mindannyiunkért egyformán küldte és áldozta fel Jézust a kereszten, „Nincs zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad!” — állapítja meg joggal Pál apostol is.

Társadalmunkban az adja az ember rangját, hogy hogyan állja meg helyét a társadalomban, a munka mezején. Adva van mindenki számára a lehetőség, hogy adottságai, képességei szerint vegyen vészt a termelőmunkában, a társadalom építésében. (Természetesen ezeket a lehetőségeket meghatározzák azok az igények és szükségszerűségek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni abban az összefüggésben sem, hogy pl. nem mindenki juthat be egyetemre, hiszen másutt is szükség van a munkás kezekre.)

AZ EGYES EMBER RANGJÁT AZ ADJA társadalmunkban, hogy azon a helyen, ahol munkáját végzi, hogyan végzi. A „legegyszerűbb” kétkezi munkásnak ugyanolyan emberi rangja, becsülete van hazánkban, mint bármelyik vezetőnek — de csak akkor, ha becsületesen, az egész közösség érdekében végzi munkáját.

Mi keresztyének jól ismerjük Jézus tanítását, amit saját korában mondott el a munkával, az ember szolgálatával összefüggésben. Érdemes Lutherra is gondolnunk, aki korát megelőzően is szólt a munka megbecsüléséről és ezzel összefüggésben az ember rangjáról. Jól ismertek például a szolgáló leányról mondott szavai.

HA ILYEN EGYÉRTELMŰ AZ EMBER RANGJÁRÓL SZÚ LÓ ÁLLÁSFOGLALÁS — akár egyházi, akár társadalmi összefüggésben nézzük — miért kell erről mégis ismételten is szót ejteni?

Mert társadalmunkban is találkozunk nagyon gyakran a rangkórság veszélyével. Nem-a munka, hanem a „hivatal” szerinti megítéléssel. Ennek egyik lecsapódása a „protekció” keresése, azokkal való élés.

Sokszor tapasztaljuk, hogy néhányon azzal próbálnak maguknak rangot szerezni az emberek közt, hogy különböző státusszimbólumokkal emelik rangjukat. Ez pedig legfeljebb csak önzés, mások semmibevevése vagy a meglevő lehetőségekkel való visszaélés jele, és nem ad igazi rangot senkinek. Az ilyenfajta trangkeresés jelenthet ugyan ideig-óráig eredményt, de hosszú távon semmiképpen.

Társadalmunk — nagyon helyesen — újabb és újabb intézkedéseket tesz az ilyenfajta „rangszerzés” ellen, de szükség van arra is, hogy a közvélemény „fegyverével” is harcoljunk ellene, hiszen ez csak fájdalmat és megalázást jelent sokaknak.

ISTEN ÉS EMBER ELŐTT RANGOT CSAK AZ ADHAT AZ EMBERNEK, hogyan állja meg helyét a munkában, a szolgálatban. Kinek-kinek azért adatik a munkája, helye a társadalomban, hogy szolgálja az egészet, elősegítse a békés építőmunkát a közösség hasznára és javára. Ha a maga helyén maximálisan szolgál, van rangja az embernek, ha tetszik becsülete mindenki előtt.

■ Ifj. Kcndeh György

„Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország ’’

— MEGVENNEM dr. Öaxer György összes Írását és könyvét, különösképpen Daxer—Kiss: Újszövetségi görög- magyar szótárát. Ajánlatokat az alábbi címre kérem: Karai Sándor, 1114 Budapest, Bocskai üt 21. Telefon: 652-572.

— HARANGÖNTEST, javítást, szolgáltatást, le- és felszerelést, vasállványok és könnyűhúzásu koronák készítését, átalakítását vállalja „Slezák László aranykoszorús harangötnő utóda és fia”, Gombos Lajos harangöntő mester. 2162 Örbottyán, Pf. 2.

— LUTHER-kabátot szakszerűen készít Dóczi Zoltán szabómester. 1061 Budapest, VI., Majakovszkij u. 6.

Az utóbbi években nyaranta mind több hazánkfia veszi a „vándorbotot”, s megy külföldre kirándulni, világot látni. Magyar turisták szavaitól is hangosak a szomszédos országok nevezetes kirándulóhelyei, nagyobb városai. De hallani magyar beszédet Európa távoli tájain, s olykor más földrészeken is.

Jó dolog utazni, világot látni. Érdemes erre a célra időt, pénzt, erőt áldozni. A külföldi utazások révén is gyarapíthatjuk ismereteinket. Kitágul' látóhatárunk, bővülnek személyes kapcsolataink, megértőbbé leszünk más népek kultúrája, szokásai, történelme, életvitele iránt. Közelebb kerülnek egymáshoz népek és fajok.

De van több veszedelme is a külföldié járásnak. Itt most csak egyet említek közülük. Aki külföldre jár kirándulni, könnyen elfelejtkezik hazája, a honi táj szépségeiről, s a külföld bűvkörébe kerül. Ezért is jó. ha itthon töltjük szabadságunkat, itthon kirándulunk.

A „jó palócok’" földje

Az idén itthon töltöttem nyári szabadságomat, amelynek egyik állomása szűkebb szülőföldem, Mikszáth hazája, „Palóc-ország” volt. Nagyon vártam ezt a kirándulást, mert évek óta nem láttam szülőföldemet, a Cserhát er- dőkoszorúzta szelíd hegyeit, s a völgyek ölén pihenő csendes fal- vait.

Miközben a sima országúton fürgén szaladt a kis kocsi, emlékezetem vetítővásznán sorra megjelentek a gyermekkori emlékképek. A vanyarci szülői ház, amelyben egykor bölcsőm ringott. A hegyen épült templom, amelyben megkereszteltek, s ahol később lelkésszé szenteltek. Az iskola, amelyben a betűvetést tanultam. A parókia, amelynek falán emléktábla hirdeti, hogy ott született Maróthy Jenő, a korán elhunyt tehetséges író, a „Szegények szíve” novelláskötet szerzője. A 12 holdas ősi park, amelynek árnyas fái alatt olvasta fel Madách „Az ember tragédiáját” a park és a kastély úrnőjének, a magyar nőnevelés iánglelkű apostolának, Veress Pálnénak.

Az emlékképek sorában megjelentek a ringó búzatáblák, a hegyoldalra felfutó szőlősorok, a csendesen csordogáló patak, a réten békára vadászó gólyák, a békésen legelő marhacsordák. Hallani véltem a fonólányok dalolását, a lakodalmasok vidám kurjongatását, a vasárnapi istentiszteletek méltóságteljes énekét.

Nagyot dobbant a szívem, amikor Szirák felől jövet megláttam szülőfalumat, Vanyarcot. Első utam a temetőbe vezetett. Megrendültei és valami különös belső nyugalommal bandukoltam a sírok között, a csodálatos fekvésű ősi temetőben. A hegyoldalon levő temetőből messzire látni. A falut rejtő völgyön át a középső Cserhát legmagasabb csúcsára a szandai várra. így nézhetünk mi valamennyien a „hit szemével” a mi „erős varunkra”, Sionra, ahonnan jön a mi segítségünk .. .

Falum, a többi nógrádi faluhoz hasonlóan nagyon sokat fejlődött az utóbbi években. A sok újonnan épült, szép korszerű családi ház között mind több a kétszintes. A szép házak, a sok autó, mind azt bizonyítják, hogy szorgalmas népünk növekvő jólétben él, hogy megtalálta helyét a szocializmusban. A község fejlődésével lépést tart a gyülekezet is. Nemrégiben készült el a parókia mellett egy új gyülekezeti terem.

A fejlődés szép példáját szemlélhetjük Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban is. Aki a régi Salgótarjánt ismerte, alig ismer rá az újra. Az egykori földszintes, szegényes házak, bá- nyászkolóniák helyén felépült hazánk egyik legszebb városa, hatalmas lakóépületeivel, szépen kiképzett tágas tereivel, középületeivel. A salgótarjáni rekonstrukció kivívta mind a hazai, mind a külföldi szakemberek elismerését, s például szolgál hazánk sok városa újjáépítésében.

Cseppkóbarlangok — ősi templomok

Míg szülőföldemre, Nógrádba gyermekkori emlékeim varázsos ereje vonzott, kicsiny hazánk legészakibb tájára, az Aggteleki Karszthegységbe és a Bódva völgyébe a megismerés vágya űzött.

Régóta vágytam meglátni, megismerni a világhírű aggteleki és jósvafői cseppköbarlangot. Bejártam már hazánk legtöbb vidékét. Megfordultam sok országban, de csak az idén jutottam el először Aggtelekre és környékére. Tudom, hogy nagyon sokan

megcsodálták már a cseppkőbarlangokat. Gyönyörködtek e természet ritka csodáiban. Nekik nincs szükségük arra, hogy bárki bármit mondjon e különös föld alatti birodalqpiról. De bizonyára még sokan vannak, alak nem jártak sem Aggteleken, sem Jós- vafőn. Nem szálltak le az „alvilágba”, a szépen megvilágított, gyalogutakkal kiépített barlangokba. őket talán érdekli, amit leírok.

„Pokol tornáca" — így nevezte Csokonai a hatalmas, félelmetes, rejtélyes barlangot. Ez a név csak részben kifejező. ’A barlang természetes sötétségére utal. De lehetne más. találóbb nevet adni neki, pl. ezt: „föld alatti labirintus”. De akárhogyan nevezik is a barlangot, az bizonyos, hogy páratlan, lenyűgöző látvány.

Míg villanyfény mellett csendben megyünk egyik föld alatti teremből a másikba, s megcsodáljuk a szebbnél-szebb cseppköveket, áhítattal gondolunk a teremtő Istenre, aki olyan csodálatosnak alkotta ezt a világot, hogy az emberi szó nagyon erő- telen, nagyon szegény elmondani annak szépségét.

Az „Óriások” termében különösen, de az egész barlangrendszer minden részén érzi az ember a maga törpeségét, erőtlenségét, korlátozott voltát mind időben, mind térben, s valamit felfog, valamit érzékei a teremtő Isten hatalmából, fenségéből.

Nagyon hasznos, nagyon érdemes elmenni Aggtelekre. Jósva- főre. Páratlan élményben lesz része a látogatónak, s meggazdagodva távozhatik.

Hasonlóképpen nagy élményt jelenthet a turistának a Bódva völgye. Ősi falvakat találunk itt — ősi templomokkal. A táj nevét adó Bódva patak mellett fekszik Boldva község. Minden valószínűség szerint itt keletkezett 1200 körül a legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti Beszéd. A XII. századi eredetű, félköríves szentélyű, háromhajós, í-omán stílusú református templomát most tál-ja fel, s állítja vissza eredeti formájába nagy körültekintéssel és költséggel az Országos Műemléki Felügyelőség.

A közeli Szalonnán már befejeződött a szintén Árpád-kori református templom feltárása és felújítása. Szentélvében három évszázad (XII., XIII., XIV.) festészeti emlékei láthatók. Államunk ennek a templomnak a felújítására is több millió forintot áldozott. Ez is tanúsítja, hogy (Folytatás az 5. oldalon.)

A VILÁGSZÍNVONALAT képviselő magyar könyvkiadásban jelentős helyet foglalnak el a reprodukciókat tartalmazó képzőművészeti kiadványok. Meg sem kísérelhetjük, hogy lapunk kultúrá- lis rovatában 'nyomába érjünk a gazdag termésnek. Két művészi ritkaságot mégis szeretnék bemutatni. ,

RUZICSKAY GYÖRGY festőművésznek, szarvasi evangélikus gyülekezetünk szülöttének páratlan ötletet hordozó rajzsorozatát adta ki közel egy éve a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. A kötet címe: Fantasztikus utazás. Miről is van szó? „Egy este együtt ültünk ] barátaimmal a kávéházban — mondja a művész a rajzok keletkezéséről — A beszélgetés ismét sorsról, életről, művészetről, az emberiség gondjairól folyt. A fő téma, mely újra és újra visszatért: a történelem .. . Felajánlottam asztaltársaimnak, hogy elviszem őket utazni. Kötetlenül időben és térben, ahogy azt a festő ötlete és az est hangulata hozza. Járművünk: a vázlatkönyv és a ceruza, így keletkeztek ezek a rajzok, improvizálva a kávéház asztalán.”

Szándéka az volt, hogy egy-egy órára a történelem közvetlen részeseivé tegye jó barátait és önmagát. A játék ismétlődött estéről estére. Nem kronológiai sorrendben, hanem változatosan. A sorra kerülő jelenetnek a művész játékos fantáziája azzal adott személyes fordulatot, hogy mindegyikbe belerajzolta ötletesen, jelzésszerűen társait, magával együtt. Ebből a ki tudja hány estéből és rajzból ad válogatást a kötet Gál György Sándor előszavával és az egyes jelenetekhez fűzött néhány megvilágító mondatával. A kis útbaigazítások őrzik az

Albumokat lapozgatva

esték eredeti hangulatát, ahogyan a művész bekapcsolta a jelenlevőket a történelmi eseménybe. Például: „Pápák, császárok, fejedelmek és hercegek közelébe könnyebben jut az ember, mintha Michelangelo magányába próbál betörni. Mi mégis bekerültünk a Sixtinába, ahol minden idők leghatalmasabb falfestménye, a kápolna mennyezetfreskói készülnek. Festőtársunknak maga Michelangelo magyarázza a gigászi falfelület koncepcióját.” Es a kéttenyérnyi rajzon láthatjuk az így elképzelt jelenetet, oldalt az asztaltársaság tagjainak a csoportjával. Jelenlétük a többi rajzon is annyira elvesző a nagy arányok között vagy a tömegekben, hogy ez az egyidejűség nem zavarja a történelmi eseményt, de a beleélés játékossá, derűssé, kedvessé teszi a megjelenítést.

A művész valóságos útitársait a kávéházi márványasztalnál irigyelhetjük, mert Ruzicskay György színes elbeszélő is, és a rajzok születését történelmi és művészettörténeti tudásából, külföldi utazásainak helyszíni élményeiből fakadt szavai kísérték. A lapozgató olvasó mégis részesévé válik a történelmi játéknak, mely hangulatosságával egybekapcsol bennünket a régmúlttal. „Épül a kölni dóm”, „Mátyást királlyá választják”, „Találkozás Rembrandt mesterrel”, „Mesél a bécsi erdő”, „A régi-régi Budapest” — néhány cím az összesen hetvenöt látványból.

KÖS KÁROLY grafikai munkásságának az első részletesebb bemutatását adja a Corvina kiadásában megjelent nagy alakú mappa. A két esztendeje 94 éves korában elhunyt építész és iró életmunkája olyan gazdag és sokoldalú, hogy kiaknázása és ismertté tétele fontos feladata mind a romániai magyarság, mind hazánk erre hivatottainak.

Építészeti terveivel már fiatalon feltűnést keltett. „Mi volt a nyitja az én kétségen kívül meglepő építészeti sikeremnek? — idézi Kós Károly szavait négynyelvű, elmélyült bevezetésében Székely András. — Egyszerűen csak az, hogy az akkor divatos, különböző közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével a korszerű építészet magyar változatát a magyar épitőhagyományok alapján és a magyar nép épitö-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani". Nem tekinthetjük át itt épitőművészi munkásságát, amely életét végigkíséri. Még hetvenéves kora után is tervezett parókiákat, művészlakásokat.

1918-ban Kalotaszeg vidékén telepedett le. Már megelőzően alkalma volt megismerni a környék népművészetét, s jelentős szerepet játszott a magyar népművészet felfedezésében. A húszas években élénk politikai tevékenységet folytatott az erdélyi magyar pártokban. Közéleti felelősségére jellemző, hogy 1945 után éveken át országgyűlési képviselő volt. Szépirodalmi művei megjelenésük éveiben fiatalkorom egyik legszebb irodalmi élményeit jelentették, így a Budai Nagy Antal című színműve és az István királyról szóló regénye, Az országépito.

1942-ben egyik megalapítója lett az Erdélyi Szépmíves Céhnek, 1931-től pedig szerkesztette a színvonalas irodalmi folyóiratot, az Erdélyi Helikont. A magyar kisebbségnek ezek az irodalmi műhelyei a két világháború között, emlékszem, nekem és kortársaimnak akkor jelentős szellemi ajándékokat nyújtottak.

A most megjelent mappa alkotóképességének ismét más oldalát világítja meg. Először is szemelvényeket kapunk abból a fiatalkori kézírásos kötetéből, amelyben menyasszonya számára írt le nyolc székely balladát. A szöveg betűi kalotaszegi temetők feliratos fejfáinak a mintája nyomán készültek, s mindegyik balladát egy-egy hangulatteremtő képe vezeti be. Hasonló írásos-rajzos oldalpárokat láthatunk a Régi Kalotaszeg című könyvéből (1911). Azután grafikai illusztrációk következnek több művéből. Különösen „épületportréi” megragadó- ak az Erdély kövei (1923) és az Erdély (1929) című könyvéből. Az egyik lapon négy színes grafika vallomás Kós Ká- rolynak a földje népeit átfogó szereteté- ről: román, torockói magyar, székely és szász népviselet. Négy templom metszete zárja a mappát a Kalotaszeg című könyvéből (1937).

Ez az ízig-vérig magyar alkotó és Erdély szerelmese szepességi német családból származott, ö maga csak iskolás korában került magyar környezetbe Kolozsvárott. Reményik Sándor erdélyi költő sorai jutnak az eszembe a Petrovics ítél című verséből, amelyben a faji mítosszal szemben Petőfiről mondja: „Mi legfőbb biránk minden faji perben: A vér: az semmi. A Lélek: az Minden".

Veöreös Imre

t