Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-02 / 35. szám

„Adjatok ti enni nekik!” Részletek dr. Rédey Pál rádiós igehirdetéséből Ml 14. 13—20 VÁLASZTOTT ALAPIGÉM KENYÉRCSODARÓL szól. De meg vagyok győződve arról, hogy hallgatóim, testvéreim, amikor a kenyér szót kiejtik és hallják, nem egyszerűen a kenyérgyár­ból. asztalunkra kerülő, jól- rosszul kisütött kenyérre gon­dolnak pusztán. Ennek, a ta­lán legszebb szavunknak a je­lentéstartalma végtelenül gaz­dag. Persze az evangéliumbeli ke­nyércsoda elsősorban mégis a legszűkebb értelemben vett ke­nyérről szól. S nekünk azonnal az a gondolatunk támad, hogy újra, meg újra meg kellene is­métlődnie. méghozzá ott, ahol mérhetetlen a szükség. Földünk nagy nyomor- és éhségzónáiban. CSAKHOGY ISTEN IGÉJE EZZEL A TÖRTÉNETTEL nem csak a nyomorzónák felé fordul, hanem felénk is, akik nem ismer­jük az éhség marcangoló kínját, akik műit emlékei között turkál­va véletlenül botlunk pusztán a ..nincs" fogalmába. És itt elöljáróban egy kísértés­től szabadulnunk kell. Nevezete­sen könnyen eshetünk abba a hi­bába, hogy ezt a történetet spi­rituálisán értelmezzük, lelki éh­ségről.. lelki kenyérről beszélünk, mint ahogyan ezt gyakorta meg­tette a dolgokkal kezdeni mit sem tudó egyház.. Igen. itt arról a kenyérről van szó, amely éhsé­get csillapít, megszünteti a gyo­mor korgását. Mind a négy evangélista fel­jegyezte a történetet, sőt egyik­másik még párhuzamos törté­nettel is — négyezer ember meg- elégítésével — kiegészítette. A történetek leírásában összeesen­dő! az a gondolat, hogy Jézus szánakozott a sokaságon. Fájt, megesett a szíve az emberért, az emberen. Ennek pedig oka volt! Csak magunk elé kell idézni, azt , az áradatot. A párhuzamos elbe­szélések kisegítik fantáziánk sze­génységét. Arról írnak, hogy ezek az emberek magukkal cipelték, vonszolták betegeiket, vakjaikat, süketeiket a bozóton, füves me­zőn. A kor szegénysége, betegsé­ge. pőrére vetkőzve bukdácsolt, a szabadító után. „Szánakozom a sokaságon”. Igen. volt oka és ér­telme ennek a szánakozásnak. EZÉRT ELSŐ DOLGA AZ. hogy meggyógyítja őket. Az első tette, hogy megérinti a fekélye­ket, lehámozza a rongyokat a se­bekről. félrelökje a nyoszolyákat. összetörje a mankókat, botokat. Gyógyít! Lám. nem lelki eledelt ad, nem prédikál, nem nyugtat, hanem odahajol a sóhajtozóhoz, a nyögdécselőhöz. a csonttá sová- nyodott aszkoroshoz. a gutaütött- höz és gyógyítja őket. Ezt a mozzanatot figyelte meg evangélikus egyházunk, amikor diakóniáról, szolgálatról szólt. Ha magunk körül szükséget, ha be­teg embert látunk, ha elárvult, életunt, kihasznált, igazságtala­nul üldözött, megalázott embert vagy társadalmat látunk, akkor ne prédikáljunk, hanem segít­sünk szabadulni elesettségéből. akkor a segítésnek az a mozdula­ta lesz az evangélium. Nehéz, hosszú nap állt Urunk előtt, amikor meggyógyította a betegeket — s ki tudja, délig, al­konyaiig tartott az áldott orvos tevékenysége —. Márk evangé­lista szerint akkor került sor a tanításra, az igehirdetésre. Vi­szont a sötéteedés óráiban a tü­relmetlen tanítványok aggódva szólnak Jézushoz, bocsássa el a sokaságot, későre jár. Menjenek a közeli falvakba él.elmet vásá­rolni, éhesek. TEHÁT A TANÍTVÁNYOK IS FELISMERTÉK: valóságos éhség gyötri az embereket. Nem a lélek éhezett, a test követelt. Igényel­te a maga szükségleteit. És Jé­zus nem azt mondta erre, amit a kisértőnek a pusztában: „nem csak kenyérrel él az ember”, ha­nem a világ legtermészetesebb módján: „Adjatok ti enni nekik!” Ismét mondom, nem lelki, 'ha­nem fizikai eledelre utalt. Még­hozzá parancsoló formában: ad­jatok! •És most kezdődik a zavar, la- mentálás, sopánkodás: „nincs egyebünk öt kenyérnél, két hal­nál”, honnan vegyünk, hiszen kétszáz dénár áru kenyér is kevés lenne ennyinek”, stb. Az evangé­listák nem időznek a 'zavarodott, siránkozó tanítványoknál. Pedig erdemes volna boncolgatnunk lelki világukat. Az öt. kenyér, ke­véske hal talán éppen nekik elég volna, kis pénzecskéjük kitartaná* aznap s másnap. Csak ne kelljen semmi áldozatot hozni a sokaság­ért! Ugye, milyen ismerős ez a lelkiállapot?! De Jézus paran­csa határozott és Visszavonhatat­lan: adjatok ti enni nekik! ADJATOK! S ez a parancs áll az any ászén tégy házra is. Kétezer év óta iparkodunk elslklani a pa­rancs mellett. Kétezer év óta so­pánkodunk. lamentálunk, jajve- székelünk, hogy nincs miből. Még a kenyércsoda történetét is szé­pen áttettük lelki vonatkozásba, csak hogy ne kelljen figyelembe venni a parancs kérlelhetetlen egyértelműségét: adjatok ti enni nekik. És most kell valójában figye­lembe venni a kenyér sokrétű jelentőségét! Amikor Krisztus Urunk imperatívusza elhangzott, akkor konkréten a marokra fog­ható, beleharapható kenyérről volt szó. De amikor parancsát napjainkra alkalmazzuk, átültet­jük. akkor sokkal többről. Ak­kor szó van ételről, italról, ruhá­zatról, otthonról, hazáról, kor­mányzatról. családról, társada­lomról, munkáról, világról, béké­ről és még sorolhatnám, mi min­denről. De éppen itt torpanunk meg nem egyszer. Márpedig a parancs elhangzott s ezt a parancso't, amíg a Szent­írás a kezünkben lesz, nem töröl­hetjük ki a szövegből. Lehet, hogy szebb, istenibb, csodálato­sabb lenne a történet a parancs és a tanítványok lamentálása nél­kül. Viszont nem ok nélkül ma­radt fenn számunkra ebbén a lé­írásban a kenyércsoda története. Lamentálással nem épül Isten országa sem. Végtére is fel kelle­ne hagynunk sopánködásainkkal, siránkozásainkkal és valamit tel­jesíteni a parancsból. ÉS MIELŐTT A TENNIVA­LÓK SÍKJÁRA TÉRNÉNK, a történetből világosan elénk tá­rul. hogy a tehetetlen, gyámolta­lan. sopánkodó tanítványok még­iscsak tudnak adni kenyeret. Jé­zus hálát adott, megtörte, a ta­nítványoknak adta. azok pedig a sokaságnak. Tulajdonképpen itt ment végbe a csoda, az erőtlen erőhöz jutott, az üres marok te­le lett, a szegény gazdaggá vált. a siránkozó nevethetett, a tehetet­len tevékeny lett és az éhes ember ehetett. Mi azt a sok kételkedő, bizony­talan. erőtlen keresztyént szólít­juk meg, akik tehetetlenül jaj- veszékelnek. siránkoznak, hogy ha nem tudják mit tegyenek, mit kell tenniük, hogy figyeljenek Jézusra! Ö megáldotta kenyerün­ket. megáldotta otthonunkat, megáldotta édes hazánkat, né­pünket. megáldotta világunkat, békénket, jólétünket, most mái­ra jtunk a sor! Adjatok* ti! Ez ak­kor annyit jelent a gyakorlatban, hogy a drága, megszentelt aján­dékot át kell vennünk tőle és tovább kell adni! Semmi mást. csak továbbadni! Igen, végig kell járnunk a mezőt, ahol ötvenesé­vel, százával ülnek már az em­berek, végig kel! mennünk a vá­rosokon, falvakon, ahol jelenleg az árrendezés miatt talán aggód­nak az emberek, gyárakon és üze­meken, ahol félnek, hogy kisebb lesz a kenyér, végig kell menni olyan otthonokon, amelyekben egy-egy sarokban kucorog vala­ki betegen, félve a holnaptól, az élettől, végig kell menni azon a mezőn, amelyen háborúk dúlnak, ahol emberek hullnak, világré­szeken, ahol igazságosabb, embe­ribb életért áldozzák életüket, és harsányan kiáltani kell, hoztunk abból a kenyérből, amely erő, akarat, jószándék, együttérzés, hoztunk békét, szeretetek jóindu­latot., megértést, mindezt olyan gazdagon megáldotta a názáreti Jézus, akinek megesett a szíve a sokaságon. ÉVTIZEDEK ÓTA ÍGY FO­GALMAZZUK FELADATUN­KAT: szolgálni akarunk.. Évtize­dek óta így értelmezzük egyhá­zunkat, így akarjuk valósítani hi­tünket. Igaz, nem mindig sikerül. Igaz. még ma is elfog olykor ben­nünket a kicsinyhitűség, téblá- bolunk, mert nem tudjuk, mit tegyünk. Pedig a tanítványnak egyetlen -feladata van. az Urá­tól átvett, megáldott kenyeret to­vább adni! Boldog az az egyház, amely a parancsnak engedve csak adni tud. boldog az a ke­resztyén. aki hűséges tud ma­radni ehhez a parancshoz! Ámen. Enekeskönyv-sserkesstők műhelyéből Aratási hálaadás Jan Sibe.Hus j j..' j t'J ^1‘<L ■Szólj.boldog halq- é~ bek, ts oldd a Terem-tót, Jjj1 Hu Urát f diditek, eg- hek, 6- rók jó-le- vótl mm ö Kubde-beknek, gondját Miwt Atgo Ve-szí -{bl, •5 vezérli útjáig tor- kát Szeretettel a mmj-kgek-ból. Ö altat el hullámot. Ad jó vagy zord ' időt, Üz fagyot, téli álmot, Kizsendül rá a föld. Ha szívünk néki enged. Boldogságra vezet. Ki méri meg mélységed. Te örök. égi szeretet? Sok ajándékodért szánk Most hálát zeng neked. Te áldottad meg. munkánk, Adsz napi kenyeret. Segíts törődni mással, Add, hogy. neked éljünk. És téged szív vei -szájjal Szüntelenül áldjunk, dicsérjünk! Finn egyházi énekeskönyv, 560. sz. A, W. Koskimies (185«—1929). fordította: Turmezei Erzsébet A ül VASÁRNAP IGÉJE Kinek szolgálunk? Lk 16, 13—17. A híres vígjátékirónak, Goldonininak van egy színdarabja. A cí­me „Két ár szolgája”. Ebben a szerző bemutatja, hogy mennyi ala­koskodás. csalás és hazug magatartás kell ahhoz, hogy valaki meg­kísérelje a lehetetlent és két urat szolgáljon egyszerre. Jézus eb­ben az igében keresztyén életünk értelmét, célját es erkölcsi ma­gatartását határozza meg. A kérdés leegyszerűsítve kinek, illetve minek élünk és szolgálunk? ISTENHEZ ÉS AZ ANYAGI JAVAINKHOZ VALÓ VISZONYUN­KAT kell véggigondolnunk, Jézus nézőpontjából halálunk és az el­jövendő ítélet felöl. Életünk vége felöl kell tekintenünk anyagi ja­vainkra (Mammon) és az üdvösség örök javaira. Jézus megtanít annak a meglátására, hogy Istené minden. Földi javaink és az örökkévaló javak egyaránt. Aki nem úgy tekint föl­di, anyagi javaira, hogy azt Isten megbízásából kapjuk, hogy azok­kal embertársainkat szolgáljuk, hanem az anyagi javak szerzéséi és birtoklását tartja élete }ö céljának, az alkalmatlan az evangélium szolgálatára. Mai igénkben a mammon (a földi hamis vagyon) szeretete és szolgálata all szemben Isten szeretetévei és szolgálatával. Anyagi javainkra azért mondjs. Jézus, hogy hamis mammon, mert az em­bert becsapja, éppen a döntő pillanatban hagyja cserben. Halálunk óráján véget ér segítő ereje. Hiába a pénzünk, kincsünk és egyéb javaink, semmit el nem vihetünk a másvilágra! Aki egész életét földi javak megszerzésére fordítja és élete fö célja az, hogy ezek megszerzéséért fáradozik és „hajt”, önző módon csak a saját hasz­nál keresi, éppen halála óráján szégyenül meg. Amiért élt, amiben bízott és reménykedett, hagyja cserben. Legnagyobb tragédiája, hogy az anyagiak szeretete és túlzott szolgálata tette képiele íme arra, hogy Istent szeresse és embertársát szolgaija, mert teljesen betöltötte szivét a maga önző nyereségvágya. A jóvátehetetlen ma­gatartásával mindent elveszít, az ideig való és az öi'ökkévaló java­kat egyaránt. JÉZUS ETTŐL A HAMIS SZEMLÉLETTŐL ÉS ÉLETSTÍLUS­ÉUL AKAR MÉGÜVNI MINKET, hogy ne az anyagi javak túlzott szeretete tís szolgálata töltse be életünket. Szivünket vizsgálja. Amié, vagy akié a szivünk, amiben bízunk, azé egesz eleiünk es annak szolgaiunk. Az anyagi javak túlértékelése es szolgálata kiszorítja szivUnkból Isten és embertársaink szolgálatút. Ha nem Urunk aka­rata szerint élünk anyagi javainkkal, anlcor azok bálvánnyá, idegen istenné válnak szívünkben. A jézusi erkölcsi életfolytatás sarkalatos tétele, hogy Isten az örök javak mellett, földi javakkal is megajándékoz, de azokat azért adta, hogy azokkal másoknak szolgáljunk. Tudnia kell a hivő ke­resztyén embernek, hogy anyagi javainkat Istenünk megbízatásra, safarsagra adta. Nemeteket öncél a pénz, a vagyon és a magántulaj­don szerzési vagya. Anyagi javaink eszközök csupán, hogy tudjunk jót tenni, áldozatot vállalni és segíteni szükségben levő embertár­sainkon. A földi javakkal való helyes élés ad lehetőséget arra, hogy el ne veszítsük az örökkévaló javakat. AZ EGYSÍKÚ ÉLETSZEMLÉLETBŐL KÍVÁN IGÉNK KIMOZ­DÍTANI. Tudatában kell lennünk, hogy földi javainkkal is isten szilié előtt felelősek vagyunk. Jézus Krisztus áldozatos szeretete tanít arra, hogy tudjunk áldozatokat hozni. Anyagi javainkkal biz­tosítani az igehirdetés szolgálatát, felelősen tudjuk hordozni szivün­kön a lelkészképzés ügyét, az egyhazunkban folyo szeretetszolgála­tot diakómai intézményeinkben. Jo szívvel tudjuk támogatni egy­házi sajtónk ügyét, az írott evangéliumot. De tágabb látásra is nyit­ja Jézus szemünket. Mai világunk robbanásig feszült kérdését, a gazdag népek és szegény népek közötti óriási feszültséget is érzé­kelnünk kell. Mai világunk kétharmada éhezik, életszínvonala a létminimum alatt van. Ezért támogatnunk kell azt az óriási erőfe­szítést. mely egy igazságosabb társadalmi rend kialakításún és a világ anyagi javainak igazságosabb eloszjásan fáradozik. Jézus nem­csak igét adott a kisemmizett szegényeknek, hanem kenyeret is, Testükre, lelkűkre egyaránt gondja volt. Az ó kővetőitől azt kíván­ja, hogy a mai nagy kérdések megoldásáért is tudjanak jó szívvel felelősséget vállalni és sie riadjanak vissza az anyagi áldozatoktól sem a keresztyének. Önző, magúnak és az anyagi javak harácsolásának élő ember item alkalmas az evangélium szolgálatára, sőt azt lejáratja és. hitelt vesztette teszi. A nélcünk szolgáló Urunk szivünket vizsgálja ezen a vasárnapon. Kinek szolgálunk? Istennek vagy a ma mmonnak? Kérjük a mi Megváltónkat, hogy az ö kezéből tudjuk elfogadni anyagi javainkat, és azokkal felelősen gazdálkodhassunk embertár­saink javára, hogy el ne veszítsük az örökkévaló javakat. Garami Lajos Imádkozzunk! Jézus Krisztus! Könyörgünk taníts meg minket arra, hogy te vagy élelünk, anyagi javaink Ura. Mindent tided kaptunk, hogy azok­kal szolgáljunk embertársaink javára. Nyisd meg szívünket igéd befogadására, hogy felszabadult szívvel tudjunk szolgálni anyagi javainkkal is, de egész életünkkel. Láttasd meg felelősségünket a világ éhező millióiért és adj szivünkbe erőt, hogy teveled tudjunk küzdeni egy igazságos világ kialakításáért. Ámen. „Szop vagy, gyönyörű vagy Magyarország' (Folytatás a 4. oldalról.) kormányunk mennyire megbe­csüli népünk, történelmünk em­lékeit. akár állami, akar egyházi tulajdont képeznek. A Bódva völgyében az ősi templomok mellett sok szép ré­gi népi lakóházat láthatunk. E lakóházak jelzik, hogy az egy­szerű nép a maga szerény anyagi lehetőségei között is igyekezett nemcsak célszerűt, de szépet is alkotni. Ez a célszerűség és szép­re, nemesre való törekvés köve­tendő példa számunkra is. annál inkább, mivel több a lehetősé­günk, jobbak a tárgyi, anyagi fel­tételeink az építésre, alkotásra. „Vakáció Magyarországon” ezen a címen jelent meg néhány éve Fehér Klára útikönyve. Kel­lemes. izgalmas, kedves olvas­mány. A könyv minden lapja ar­ról győzi meg az olvasót, hogy milyen szép a mi hazánk. A palócföldi és aggteleki kirán­dulásom abban a hitben erősített meg. amit eddig is vallottam, amit egy dal kezdő sorával ez írásnak címül adtam: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország.” Táborszky László I v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom